Ebben a bejegyzésben olyan kifejezéseket fogok használni, amiket szerintem még soha nem írtam le, és nem is akartam, de most muszáj valahogy ezt elmesélnem. Komolyan muszáj. Lehet gyerekek ne olvassák, illetve mit tudom én mit tudnak a mai gyerekek, és mit nem. Korábban már írtam az integrációs kurzusról, igaz csak egy keveset. Azóta már elvégeztem a kurzust, le is vizsgáztam ügyesen, de most nem erről szeretnék mesélni.
Az integrációs kurzus kicsivel több, mint egy sima nyelvkurzus, mert azon kívül, hogy az ember tanul németül, és tesz egy nyelvvizsgát, el kell végezni egy kis pluszt, ami ahhoz kell, hogy minden gond nélkül levizsgázhasson az ember a “Leben in Deutschland”-ból ez az ún. Einbürgerungstest, és ennek a vizsgának a megléte az egyik feltétele a német állampolgárság megszerzésének. A kurzus úgy megy, hogy először felkészítik az embert a B1-es nyelvvizsgára, majd következik még 100 óra plusz, ami az Einbürgerungstest-re készít fel. Nos ez a 100 óra több, mint elegendő. Az első órán azt gondoltam, hogy: basszus, azt sem tudom miről van szó, majd megcsináltam egy online tesztet és egyből sikerült, nem hibátlanul, de sikerült.
A lényeg, hogy 100 óra sok. A csoportunknak egy tündéraranyosszuper tanárnő jutott, aki nagyon alaposan felkészített bennünket a nyelvvizsgára, és teljesen tisztában volt vele, hogy a 100 óra az viszont sok a “Leben in Deutschland”-ra. Nem ma kezdte a tanítást, így bőven van tapasztalata. Elmesélte, hogy először ez mindössze 40 óra volt, nos az kicsit kevésnek bizonyult, ezért felemelték 60-ra, na az pont elég volt, majd valaki kitalálta, hogy legyen 100, így valahogy le kell tudni ezt a 100 órát. Mellesleg megjegyzem, hogy az Einbürgerungstest olyan embereknek is sikerült, akik egyébként nem teljesítették a szükséges minimumot a B1-hez, tehát németül nemigen beszélnek, de azért az itt éléshez szükséges alapinformációkkal rendelkeznek. Nem szerintem szükséges, nyilván azok szerint ez a szükséges, akik a kérdéssort összeállították. Vannak benne vicces dolgok, de lehet ami nekem vicces, illetve evidens, az semmiképp nem az, egy teljesen más kultúrából érkezett egyénnek.
Nem vagyok maximalista, messze nem, de esténként az Einbürgerungstest nevezetű applikációval játszottam a telefonomon, a játék lényege annyi volt, hogy mennyi idő alatt tudom hibátlanul megválaszolni az összes kérdést, ami nem kevés. A játék bizonyos szabályait én találtam ki magamnak, mert természetesen az app lehetőséget ad arra is, hogy csak 10, vagy 30 kérdésre válaszoljon az ember. Több, mint 300 kérdésből áll a teljes sor, és elég bosszantó, ha az ember a 298-adikat rontja el, de akkor kezdtem előröl. A Zuram szerint kicsit túlzásba vittem, de azért volt tétje a dolognak, mert ha az ember sikeres vizsgát tesz nyelvből is, és még az Einbürgerungstest is sikerül, akkor a tanfolyam árának fele visszajár, márpedig én nem szerettem volna lemondani a pénzről, és a vizsgákat sem szerettem volna ismételni, valamint kizárt, hogy ne tudjak egy tesztet hibátlanul megírni.
Tehát a lényeg, még mindig az, hogy sok az a 100 óra, így a tanárnőnk egy csomó kirándulást tervezett nekünk. Erre lehetősége van, csupán a minisztériumtól kell erre engedélyt kérnie, meg egyeztetni a saját főnökével, valamint a csoport minden tagjával, hiszen ezen kirándulások önköltségesek, mindenki saját magának fizeti. Szerencsére Wolfsburgban van egy-két ingyenesen látogatható múzeum is. A mi nagyon kedves és elkötelezett tanárnők szinte minden nap hozott nekünk szórólapokat, munkalehetőségről, tanulásról, programokról, persze ezekre a programokra nem tudtunk mindenhová elmenni, ide az ment akinek kedve, ideje volt.
Egyik nap azonban felvetette a tanárnő, hogy elmehetnénk egy programra, valami egészségügyi rendezvény lesz, az egyik menekülteket segítő intézményben, nem tudja mi lesz ott, de ha van kedvünk, akkor ő megszerzi a szükséges engedélyeket. Nagyjából bárhová mentünk volna, csak ne a tesztre kelljen állandóan gyakorolni, eddigre már átvettük az egész anyagot, és tényleg rengetegszer ismételtük át az egészet.
A tanárnő lelkes volt, és végül is, mi is, hisz felhívta a szervezőket telefonon, akik nem csak szeretettel vártak bennünket, hanem ebéddel is. A program és az ebéd teljesen ingyenes volt. Azt még mindig nem tudtuk, hogy miről is fog szólni ez az egészségügyi előadás, de igazából nem is számít, majd németül beszélnek, és az nekünk jó gyakorlás.
Elmentünk tehát a programra. Tényleg volt ebéd, spárgakrém leves, meg sütik, gyümölcs, zöldségek feldarabolva és kenyér. Én elég óvatos vagyok az ilyen mindenféle kipakolós kajákkal, inkább nem eszek semmit, soha se nem lehet azt tudni. Azért, hogy ne sértsek meg senkit magamhoz vettem pár répát és elrágcsáltam. Vártunk egy keveset, de nem baj, addig is ettünk, pontosabban a bátrak ettek, én meg rágicsáltam a répát és beszélgettünk.
Egyszer csak jött egy hölgy, hogy kezdődik a foglalkozás, menjünk vele. Foglalkozás? Azt hittem előadás, de mindegy, foglalkozzunk. A férfiak menjenek azzal az úrral, a hölgyek tartsanak velem – mondta kedvesen. Férfiak, nők külön? Rosszat sejtettem, de legalábbis éreztem, hogy itt kérem ebből még móka is lehet, nem feltétlen kacagással.
Bementünk egy nagy terembe, ahol is körbe kellett ülnünk, hát mit mondjak, ha a csoportunk nem lett volna ott, elég kevesen vettek volna részt az előadásfoglalkozáson, vagy min. Jött egy hölgy, leült ő is a körbe, volt egy nejlonzacskó a kezében. Bemutatkozott, elmondta, hogy ki ő, mivel foglalkozik pontosan, hány nyelven beszél, kérdezzünk bátran stb. Majd belekezdett.
Először is elővett a tatyójából egy plüss női nemi szervet, illetve hát nem egyet, hanem úgy kompletten kérem. Még petefészek is volt, az egyes részek tépőzárral kapcsolódtak egymáshoz, majd elkezdte magyarázni, hogy mi micsoda. Részletesen kitért mindenre, közben prezentált mindent a plüss puncin, esküszöm aggódtam, hogy mindjárt meg fogjuk keresni együtt a G-pontot, de erre szerencsére nem került sor. Kicsit óvatosan körbenéztem, hogy ki mit szól ehhez, de nagyjából mindenki ledöbbent. Én főként azon, hogy egy háromgyerekes anyuka olyan kérdést tett fel, hogy hát meglepődtem, mert három gyerek után azt kérem illik tudni, hogy mi mire való. Sebaj, az előadást tartó hölgy megdicsérte, hogy milyen jó, hogy kérdez, és itt nincsenek hiábavaló, felesleges, vagy buta kérdések. Én már azt hiábavalónak éreztem, hogy ott ülök és hallgatom a hölgyet, mert amúgy semmi újat nem tudott mondani. Arról is biztosított bennünket, hogy tök mindegy, hogy hogy néz ki a nemi szervünk, az úgy jó, ahogy van. Mindenkié szép. Őszintén reméltem, hogy nem fogja az övét megmutatni.
Megmondom, hogy kíváncsi voltam, hogy hogy fogja bemutatni nekünk a férfi nemi szerveket, jön valami plüss megint? Egyébként hol lehet ezeket kapni, az Ikeában? Elképzeltem, ahogy piacra dobnak egy sorozatot, majd bemegyek a gyerekkel a boltba, és azt mondja, hogy jajj anya, olyan aranyos az a plüss petefészek, azt szeretnék karácsonyra. Kérem, a Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című könyv óta én már elég sok mindent el tudok képzelni. Ez utóbbit csak a könyvesboltban lapoztam át, és nem hittem el amit látok, majd mégis, és én még meg is vettem volna, de a Zuram szerint a gyerekeink már nagyok voltak ehhez, nekem meg eszembe se jusson, őt meg még csak nem is szórakoztatja a vakond problémája, pedig a férfiak úgy általában bírják az altesti poénokat.
A férfi nemi szervekről azonban nem esett szó. Gondolom a másik teremben, a férfiaknak szóló előadás része lehetett, de mikor a fiúkat kérdeztük erről, csak annyit mondtak, hogy az előadás jó volt, és érdekes, de többet nem voltak hajlandóak erről beszélni. Tehát nem derült ki, hogy van-e férfi “plüssállat”.
A német tudásom viszont valóban fejlődött, mert megtudtam, hogy a Scheide szó már elavult, azt ne használjuk, mert nem helyes. Helyette a vulva és a vagina szavak összevonásából keletkezett Vulvina a korrekt. Új szó, vagy a szótáram régi, de nem találtam meg egyik szótáramban sem. Viszont erre a szóra rákeresve a YouTubeon számos oktatóvideóval találkozhatunk.
Az előadás negyedénél az egyik csoporttársam egész egyszerűen felállt és elment, őszintén megmondta, hogy egyrészt ő orvos, szájsebész, másrészt van már két unokája, most jön a harmadik és valahogy ez a téma úgy érzi nem érinti. Úgy érzem a többség vele tartott volna. Nem tudom, hogy a szájsebészek miről tanulnak pontosan, pláne nem tudom, hogy miről tanulnak az orosz egyetemeken, de megértettem, sőt.
Miután tisztáztuk, hogy mink van, mire használjuk, mindenkié szép, hogy hívjuk, ezután az következett, hogy a hölgy elmagyarázta, hogy mi is történik egy ciklus alatt. Azok, akik tényleg az előadás miatt jöttek, próbáltak kérdezősködni, mind a három hölgyet a fogamzásgátlás problematikája érdekelte, és mind a három pici gyerekkel volt. A hölgy válaszolt, hogy majd válaszol az előadás után, és ajánl nőgyógyászt, de ő folytatná inkább tovább a mondandóját, és nem viccelt, folytatta. A kérdezők sem vicceltek, nem hagyták magukat, és kérdeztek tovább. Ezen a ponton már három nyelven folyt a társalgás és megmondom őszintén elég nehéz volt követni, különösen úgy, hogy a harmadik nyelvből egy szót sem értettem. Ekkor már nem először néztem körbe, hogy de mégis mit keresek én itt?
Szerencsére, vagy nem szerencsére, de fel kellett szednem az egyik gyermekemet az iskolánál, így elköszöntem a társaságtól, pedig akkor következett a játék. Később a többiek mesélték, hogy szerepjáték volt, és az egyik csoporttársamra konkrétan a menstruációs vér szerepét osztották. Erre nem tudtam mit mondani, és nem is kérdeztem rá, hogy mit és hogyan kellett eljátszania. Sajnos ők sem készítettek fotót.
Bónusz, hogy többen még aznap rosszul lettek, valószínűleg a levestől, de ez már soha nem fog kiderülni, de egy kis gyomorrontás ide- vagy oda igazán nem számít.
Másnap a tanárnőnk, aki szintén rosszul lett, mondta, hogy ő is valami teljesen másra számított, de végül is jó volt. Pozitív személyiség. Az újságban is írtak az előadás sikeréről, a kajáról nem esett szó.
Élet a határon túl 