Nem unatkozunk

Kis kitérőt teszek ismét, mielőtt visszatérnék a házfelújítás örömére, folyamatára. Itt már elkezdődött a suli, méghozzá augusztus 4-én, lassan, nagyon lassan vissza is szokunk a normál kerékvágásba. Még mindig utálunk hatkor kelni, de ezt nem kérdezi tőlünk meg soha senki, sajnos. A nyári szünet ismét 6 hét volt, de ehhez már hozzászoktunk, nem okoz gondot ehhez igazítani a nyári menetrendet.

Tehát elkezdődött az iskola, nagyobbik hatodikos, kisebbik negyedikes lett. Ez már a negyedik évük a német iskolarendszerben.

Amikor kiköltöztünk, és még csak ismerkedtünk mindennel, és minden alatt tényleg mindent értek, ami az iskolához kapcsolódik, akkor még nem merült fel a lányokban, hogy extra elfoglaltságot is szeretnének az iskolán kívül. Ekkor még bőven lefoglalta őket a nyelv elsajátítása, és elegendőnek bizonyultak az iskolán belül nyújtott programok. Rengeteg féle szakkör nyújtott és még a mai napig nyújt nekik lehetőséget arra, hogy délutánonként még csak véletlenül se unatkozzanak. Igen ám, de eltelt egy év, majd gyorsan a következő is, és már jöttek is a kívánságok. Naná, Magyarországon is hozzá voltak szokva, hogy mindenféle plusz foglalkozásra járnak már 3 éves koruk óta.

A sort kisebbik kezdte, aki mindenképp szeretett volna gitározni tanulni. Azt, hogy hangszeren szeretne játszani, már 4 éves kora óta mondogatja, azt, hogy az ő hangszere a gitár, azt csak 3 éve tudja és azóta rágta is a fülünket, hogy neki márpedig zeneiskolába kell járnia. Sajnos az iskolájában erre nincs lehetőség, de semmi gond, mivel a barátnője is gitározni szeretett volna tanulni, így a barátnő anyukája egyszer csak a kezünkbe nyomott egy papírt, hogy töltsük ki, jelentkezzen a két lány együtt a zeneiskolába. Mi soha nem állnánk a kisasszony tehetségének útjába, így kitöltve leadtuk a papírokat a zeneiskolában, elkezdődhetett a zenei karrier. A gitárórák hétfőnként délután 4 órakor kezdődnek és 5-ig tartanak. Kisebbik nagyon szeret gitározni, és kért tőlem kottafüzetet is, hogy le tudja írni a dalokat, amik a fejében vannak, rajtam nem múlik, vettem neki, és talán egy dalt már le is írt, de persze nem mutatta meg. A jövő hónapban megy a zeneiskola versenyére is, de csak ő lesz egyedül gitáros, korosztályában mindenki más hegedülni fog. A vele együtt tanuló barátnőjének nem olyan jól megy ez a gitár dolog, egy könyvvel le van maradva kisebbik mögött, de kisebbik ezt nem bánja, egyedül szerinte nem lenne olyan jó gitározni járni. A versenyt majd meglátjuk, addig is a gyerek anyja próbálja rávenni a gyereket, hogy minden nap gyakoroljon, akkor is, ha mindhárom darabot kívülről tudja. Ismétlés a tudás anyja, én meg a gyereké, úgyhogy nincs szerencséje. Ráadásul még szeretem is hallgatni ahogy játszik.

A következő programot én találtam ki kisebbiknek. Mivel nagyon keveslem a heti mindössze két testnevelés órát, így közöltem a gyerekkel, hogy válasszon valami sportot magának, mert a család hengeres testalkatát tekintve szüksége van neki is valamilyen mozgásra. Kisebbik nem gondolkodott sokáig a dolgon egyből rávágta, hogy ő márpedig úszni szeretne. El is mentünk az uszodába, és megkérdeztük a dolgok mikéntjét. Több úszóegyesület is van a városban, mi találomra kiválasztottunk egyet, na jó, nem találomra, hanem az alapján, hogy a heti munka- és órarendbe mikor tudjuk beiktatni az úszást. Egy szimpatikus néni felmérte a gyerek úszótudását, és rákövetkező héten már mehetett is úszni. Az egész folyamat nagyon szimpatikus volt, úszónéni mondta, hogy baromira ráérünk beíratni a gyereket, járjon el úszni, aztán ha komolyan gondolja, akkor odaadja a papírokat. Nem sikerült meggyőzni, hogy, ha a gyerek nem is gondolja komolyan, de az anyja nagyon, így tuti el fog járni úszni a gyermek minden héten az uszodába, hiába, nem kaptunk papírt. A kitöltendő nyomtatványokat végül két hónap után kaptuk meg, úszónéni rendes volt, mert szerinte nem kell elsietni ezt a fizetés dolgot. Az úszás szerdán 16:30-17:30 között van.

A következő program a Zuram lelkén szárad. Aki olvassa a blogot, vagy olvasott pár idevágó bejegyzést, az tudja, hogy a Zuram eléggé bírja a vitorlázást. Nagyon bántja, hogy szeretett hajóját a Balatonon kellett hagynunk, mert itt a közelben nincs egy épkézláb tó, ahova le lehetne tenni, illetve letenni le lehetne, csak mókásan nézne ki. Elég régóta kereste már a lehetőséget, hogy vitorlázhasson, és mivel van itt egy tó, amiről már szintén esett szó (Allersee), így adott volt, hogy a legegyszerűbb lenne megkeresni az ott működő vitorlásklubbot. Egy darabig rágtam a fülét, de nem nagyon akarta, mert a tó kicsi, ahogy a hajók sem épp azok, amikhez ő hozzá van szokva. Kis idő után azonban belátta, hogy márpedig, ha vízre akar szállni, bizony ez a legegyszerűbb lehetőség. Nagyobbik gyermekünk is bírja a vitorlázást, így együtt mentek ki, és lettek azonnal klubtagok. Nagyobbik rögtön bele is vágott az edzésekbe, amit nagyon szeret. Az edzők is nagyon jó véleménnyel vannak róla, és már elhangzott vele kapcsolatban az “ösztönös tehetség” kifejezés. Az apja persze borzasztóan örül ennek, annak persze kevésbé, hogy időnként csak a mi gyerekünkre kell várni, mert képtelen 10 perc alatt átöltözni, de mindegy, lényeg, hogy a vízen ügyes. A klub pár hónapja vásárolt két új versenyhajót, amiből az egyiket, nagy meglepetésünkre nagyobbik kapta meg. Ez csak az ő hajója, neki kell rá vigyázni, és csak ő vitorlázik vele. Az edzői szerint még idén le kell tennie egy vizsgát, mert jövőre már versenyeken szeretnék őt indítani, ami azt jelenti, hogy jövőre már nem lesz elég a heti egy edzés, szükség lesz kettőre. Jelenleg a vitorlázás csütörtökönként van délután négy és hét óra között, jövőre már kedden is.

Bónusz, hogy én amolyan gyerekét féltő módon tettem egy javaslatot arra, hogy mi lenne, ha nagyobbik, aki vitorlázik, esetleg úszna is, mert egyrészt kell némi erőnlét, másrészt direkt lementünk az uszodába felmérni, hogy hogy is megy ez az úszás dolog, és kisebbik hatszor körbeúszta a nővérét, aki finoman szólva sem volt meggyőző. Úszni tud, azzal nincs gond, de eléggé gyenge, mármint nem az úszástudása, hanem fizikailag. Nagyobbik közölte, hogy van neki mentőmellénye, de anyukáját és apukáját ez baromira nem hatotta meg. Apukája el is magyarázta neki, hogy nagyon örül a mentőmellénynek, de annak még jobban örülne, hogy ha egy-egy vízbeesés alkalmával nem ijedne meg, hanem magabiztosan úszna. Ezért hát nagyobbikat is elvittük úszónénihez, még a tavalyi tanév végén, és csoda történt, mert nagyobbik fülig érő szájjal jött ki úszásról, és közölte, hogy ő ide mindenképp járni akar, mert ez jó móka. A móka persze annak is köszönhető, hogy kiderül ide jár az egyik legjobb barátnője is, és teljesen véletlenül egy csoportban úsznak.

Ezek mellett természetesen az iskolában is járnak 3-3 szakköre. Kisebbik mindenre, ami csak zenével kapcsolatos. Nagyobbik meg horgol, kísérletezik és ha felveszik 3D nyomtat is. Ez azt jelenti, hogy kedd és péntek kivételével folyton rohanunk valahová, vagy folyton várok valahol valamelyik gyerekre. Igen, van busz is, de azzal nem érnének oda, mert a legtöbbször épphogy kiesnek az iskolából, és 20 perc múlva már a város másik végén kell lenniük.

Mindezek a programok mellett még azért tanulni is kell, ráadásul nagyobbiknak ott van kedves barátja a szaxofon. Ha már zenei osztályt választott, akkor csinálja rendesen. Ezzel mondjuk nincs gond, mert nagyon szereti, és szívesen gyakorol. Kezdetben olyan volt, mintha egy hajókürttel élnénk együtt, mivel csak egy hangot gyakorolt, ebből jó hangos autóriasztó lett, ekkor már három hangot is tudott, mostanra viszont szerencsére már dalokat játszanak. A szomszédok is tök jó fejek, mert van, hogy a gyerek gyakorol, a szomszéd meg fütyülve kíséri, miközben kertészkedik, mármint a szomszéd kertészkedik, a gyerek nem tud még kertészkedés közben szaxofonozni. A legjobb, ha rá tudjuk venni a két gyereket, hogy együtt játszanak, egyik gitáron, a másik szaxofonon, de ehhez ritkán van kedvük.

A délutáni programokkal együtt is bírható a tanulás, nincs olyan, hogy este kilenckor még a lecke felett görnyednének. Tavaly is sűrű volt a program, idén még sűrűbb lesz, különösen nagyobbiknak, mivel a választott szakkörökön kívül kiemelt matekra is jár, van, hogy 8 órája van a suliban és elfárad, de azért bírja. Igazából egyik gyerek sem mondana le egyetlen plusz elfoglaltságáról sem, sőt még ezer dolog érdekli mindkét gyereket, de egész egyszerűen már nekem nincs annyi időm, hogy mindenhová elvigyem őket. Logisztikailag összeszervezni így sem mindig egyszerű, de még megoldható.

Nézzük az anyagi hátterét a dolgoknak. Az iskolai programokért nem kell külön fizetni, maximum, ha van némi anyagigény, akkor azt bevisszük, például nagyobbik ugyan kapott horgolótűt és fonalat a horgolásra, de neki az nem volt elég, így vettem neki egy csomót. Amit használ is, húsvétra  a locsolkodóknak ő nem tojást festett, hanem horgolt, és nem csak tojást, de birkát is.

A sportegyesületben történő tevékenységekért természetesen kell fizetni, valamint a zeneiskola sem ingyenes. A gitároktatás 3 hónapra kerül 160 EUR-ba, szaxofonozni ugyan a gimnáziumban tanul nagyobbik, de a hangszert béreljük, ami fél évre 60 EUR. Az úszást szintén 3 havonta kell fizetni, az 55 EUR persze *2 mert mindkét gyerek jár. A vitorlázásnál tagdíjat kell fizetni, ami a Zuramnak 100 EUR évente, a gyereknek 30 EUR. Ezért az árért egy csomó minden van, lehet használni a hajókat, vannak közösségi programok, és már edzőtábor is volt, jó azért pont kellett 50 EUR-t fizetni, de ezért a pénzért abszolút teljes ellátás járt. Igaz, hogy cserébe dolgozni is kell, részt kell venni a klub munkájában, tehát közösségi munkát kell végezni, de a Zuram ezt nagyon egyszerűen megoldja, mert amikor csak kérik, akkor beáll segíteni a gyerekek edzésén. Az iskolában ezen kívül természetesen a tankönyvekért kell fizetni, meg az ebédért. Kisebbik sulijában már 4 EUR egy napra a kaja, de most legalább végre megint ehető ételt kap, nem úgy, mint tavaly. Nagyobbiknak attól függ mennyit fizet, hogy mit eszik, mivel menükből választhat, az ár 2 és 4 EUR között mozog naponta.

Már egész jól beállt egyfajta rend, hogy ki, mikor, kivel, hova rohan és nagyon remélem, hogy nem találnak ki még valamit, amibe az apjuk beleegyezik, mert a barátnőim már megjegyezték párszor, hogy nem igazán könnyű velem találkozni, mert soha nem érek rá. Nem unatkozunk, én sem, pedig néha szeretnék.

Iskolai furcsaságok

Mielőtt visszatérnék a ház témához, gondoltam mesélek egy kicsit az iskoláról.

Most leginkább kisebbik sulijáról lesz szó, a gimnázium egy másik téma lesz.

Idén kisebbik elkezdte a harmadik osztályt, ami azt is jelenti egyrészt, hogy telik az idő, de nagyon, hisz nagyobbik itt kezdte a harmadikat, most meg már a kicsi is harmadikos, másrészt ugyebár új osztályfőnököt kapott. A régit egyébként se sokat látta, mert az utolsó félévben végig beteg volt, a tanárnő, nem a gyerek. Ennek eredményeképpen csak helyettesítő tanárok foglalkoztak az osztállyal, azaz nem foglalkoztak, mert eléggé lemaradtak.

Ez rögtön ki is derült az első szülői értekezleten. Egyébként bírom ezt a német stílust, mert bejött a tanárnő és közölte, hogy mennyire jók a gyerekek, mennyire lelkesek, mennyire tudnak viselkedni, mennyire összetartóak, mennyire de mennyire. Az előző pár osztályfőnöki órából már tudtam, hogy ez a duma, ezután meg majd valamikor kiderül az igazság. Szép lassan olvadt is le a mosoly a tanárnő arcáról, majd elkezdte mondani, hogy a gyerekek mennyire le vannak maradva, mennyire nem tudnak együtt dolgozni, mennyire hangosak és mennyire, de mennyire.

A lemaradás résznél a szülők kétségbe estek, hogy de erről a gyerekek nem tehetnek, és jaj most mi lesz. A tanárnő mondta, hogy nagyjából semmi, majd szépen felzárkózik mindenki, de sokat kell velük foglalkozni, mert így harmadik elejére csak 3 gyerek tud folyóírással írni, a többiek csak a nyomtatott betűket használják. Tudom, hogy nem egyszerre haladnak a gyerekek, de ez az információ eléggé meglepett, mert az én gyerekem is itt kezdte az elsőt, mégis eljutott odáig, hogy megy az írás, folyékonyan olvas, és még a szövegértéssel sincsenek problémái, pedig nem anyanyelve a német. Sőt az anyja elég távol van a német nyelvtől, ami azt illeti.

Pontosa tudtam egyébként, hogy kisebbikkel semmi gond nincs, mivel a fogadó órára nem kaptunk időpontot, azzal a felkiáltással, hogy a “perfekt” gyereknek nem kell.

A szülői értekezlet ezután átment egyfajta szülő nevelő értekezletbe. Felhívta a tanárnő a figyelmet arra, hogy ne engedjük el a gyerekeket reggeli nélkül iskolába, és uzsonnára ne egy marék gumimacit rakjunk az uzsisdobozba. Harmadikban? De most komolyan?! Ezzel kell tölteni az időt? Véleményem szerint aki eddig nem foglalkozott ezzel, ezután sem fog.

A tanárnő szerint rossz dolog a számítógép, a tv, az okostelefon és az összes elektromos kütyü. Természetesen az én gyerekeimnek mind van, sőt. Nagyobbik már egy ideje programozni is tanul az apjától, és ennek egyébként elég nagy hasznát is veszi a gimiben.

Az egyik szülő felháborodva közölte, hogy az milyen már, hogy neki mobilt kellett venni a gyerekének, mert az osztálytársaknak is van. De most tényleg! Ez is milyen már? Ha az osztályban az összes gyereknek lenne mittomén kacsalábon forgó kulcstartója, akkor nekem is venni kellene? Ezután az osztályfőnök megkérte, hogy minden szülő rakja fel a kezét, akinek a gyerekének van mobilja. A Zurammal egyszerre raktuk fel a kezünket. A gyerekem egyedül jár iskolába, egyedül jön haza, hadd döntsem már el én, mint szülő, hogy legyen-e nála mobil, hogy esetleg meg tudjam érdeklődni, hogy minden rendben van-e hazafelé, vagy kisebbik tudjon szólni, ha van valami. Arról nem is beszélek, hogy amikor rosszul lett kisebbik az iskolában, akkor simán hagyták, hogy a saját telefonját bekapcsolja, és felhívjon, hogy menjek érte. Véleményem szerint, ha a gyerek betartja a kütyükhez az iskola és a szülő szabályait, akkor nem lehet gond. A tanárnő félelme amúgy teljesen jogos volt a telefonnal kapcsolatban, mert az egyik kislánynak órán csörgött a mobilja, és valamelyik nap egy fiútól kellett elvenni a telefonját, mert sms-ezett órán. Azért azt halkan megjegyzem, hogy ha a telefon csörög órán, akkor nem a telefon a hülye.

Kisebbik nagyon szereti az osztályfőnökét, és amikor találkozunk, vagy beszélünk, velem is mindig nagyon kedves. Délutánonként külön tanulóidő van a gyerekeknek, ahol ő ott is van, és segít azoknak, akik megjelennek. Egyébként megdöbbenve tapasztaltam valamelyik nap, hogy az osztályból mindössze három gyerek jelent meg a tanulóidőben. Jó, az is biztos, hogy sokan vannak ilyenkor szakkörön, és nem mindenki napközis, de kár elszalasztani ezt a lehetőséget, mert ilyenkor együtt megcsinálják a leckét. Kisebbik szerencsére utál itthon leckét írni, viszont nagyon szeret a tanárnővel együtt tanulni, így mindig kész van mindene már a suliban. Minimális leckéről beszélünk, itthon sem lenne nagy dolog megcsinálni, de itthonra már csak a játék marad.

Hetente egyszer úszni járt az osztály, ahol pár hét után lehetőség volt egy, vagy akár több vizsga teljesítésére is. Két tanár is kísérte őket az iskolából, ők tanították a gyerekeket úszni. Ilyenkor az osztályfőnök nem ment velük. Egyik délután beszélgetek kisebbikkel az úszásról. Kisebbik közli, hogy nem tudja hogy fog levizsgázni mert 10 métert kell úsznia víz alatt, és az neki sehogy se megy. Ezt nem igazán értettem, mivel tud úszni, és hetente egyszer hordom úszni, egy wolfsburgi úszóegyesülethez, és ott gond nélkül teljesíti ezeket a feladatokat. Kisebbik erre közölte, hogy azért nem megy neki, mert nem veheti fel az úszószemüvegét. Tessék? Nem értettem, megkérdeztem megint, de a válasz ugyanaz. Nem veheti fel az úszószemüveget. Mondom lassan: ú s z ó s z e m ü v e g. Nyilván az volt a következő kérdésem, hogy: miért nem? A válasz elég meglepő volt, és erre is többször rá kellett kérdeznem, mert nem hittem el amit hallok, tehát a válasz: mert kijön a szemem. Micsoda? Idézem: “A tanárnéni azt mondta, hogy ha szemüvegben lemerülök a víz alá, akkor ki fog jönni a szemem. Búvárszemüvegben lehet csak víz alatt úszni, mert tudod Anya, olyan mélyre merülünk, hogy tudod, az izé, a nyomás miatt ki fog jönni a szemem.” Megkérdeztem, hogy ugyan milyen mélyre merülnek, mondta, hogy a medence aljára, ugyanannak a medencének az aljára, ahova a másik úszónénihez is jár tanulni, és még egyszer nem jött ki a szeme a gyereknek, de mindegy. Mondtam kisebbiknek, hogy mondja meg nyugodtan a tanárnéninek, hogy én üzenem, hogy ha kijön a szeme, akkor direkt jó a szemüveg, mert nem kell a medence alján keresgélni. Az apja egy kicsit el is túlozta a dolgot, ő csak annyit mondott, hogy ha ügyesen csúsztatja a fején a szemüveget, miután kijött a szeme, akkor simán tud hátrafelé is nézni, vagy oldalra, mint egy kaméleon. Persze röhögtünk. Kisebbiket eléggé idegesítette ez a 10 méter víz alatti úszás, mert nagyon szeretett volna nem csak csikóhal lenni, hanem meg szerette volna szerezni a bronz fokozatot is.

Végül megtanult szemüveg nélkül úszni a víz alatt, és nem 10 métert úszott le, hanem 20-at, és simán levizsgázott nem csak a bronz fokozatot szerezte meg, hanem az ezüstöt is. Ez persze nem igazán az iskolai úszásnak köszönhető, inkább a heti edzéseknek, de ez nem is lényeges. Az utolsó úszásórán a tanárnéni bevallotta, hogy nem tud kijönni a szeme a gyereknek. Gyerek is megnyugodhatott végre.

Ami sajnos nagyon elromlott az iskolában az az ebéd. Egy másik cég szállítja az ebédet a suliba, nem az aki tavaly. Tavaly a VW-től jött az ebéd, ami nagyon jó is volt és elegendő is. Ez elmúlt. Kisebbik állandóan panaszkodik, hogy ehetetlen az étel. Ami nekem feltűnt, hogy egy héten minimum kétszer vegetáriánus ebédet kapnak, a nem vegetáriánusok is. Ez akár finom is lehetne, de nem az. Ha krumpli alapra raknak répát, meg uborkát, meg zöldségeket, és azt vegetáriánus pizzának nevezik el, az elnevezéstől még nem lesz finom. Pár szülő úgy döntött inkább csomagol a gyereknek ebédet, mert nem fizet azért, amit a gyerek nem eszik meg. A legjobb, hogy sokszor előfordul, hogy aki a hatodik óra után megy ebédelni, annak már nem jut, esetleg csak köret. Igen, már több fronton megtörtént a panasztétel, de eddig eredményét még nem láttuk.

Ez nem szigorúan kisebbik iskolájához tartozik, sőt inkább a városvezetéshez, de mégiscsak iskola. A mostani tél elég hidegre sikeredett. Volt hó, jég, viharok. A téli szünet utáni első iskolai napon szépen felkeltünk, összekészülődtünk, amikor is azt olvasom a neten, hogy az időjárásra való tekintettel ma nem lesz iskola. Minden gyerek maradjon otthon. Pár percre rá a rádió is bemondta, hogy az iskola elmarad. Szóltam is gyorsan a barátoknak, hogy el ne induljanak otthonról, mert nem lesz iskola. Az időjárás amúgy baromira nem indokolta volna ezt a dolgot, mert volt ugyan valamennyi hó, de attól még bőven lehetett közlekedni. Az mondták a rádióban, hogy le vannak fagyva az utak, de valójában nem voltak. Nem igazán értettük, de ha nincs suli, nincs suli. Azt nem tudtuk, hogy a gimnáziumokban is elmarad-e az oktatás, ezért a Zuram elvitte nagyobbikat a suliba. Ők elindultak, én maradtam kisebbikkel, amikor is olvasom a neten, hogy hoppá, tévedés történt van iskola. Mindenki menjen iskolába! Hívtam rögtön a Zuramat, hogy most akkor mi van, ő mondta, hogy semmi, nagyobbikat most küldték haza a gimi kapujából, mindjárt hazaérnek, mindkét gyerek otthon marad és kész. Szóltam ismét a barátoknak, hogy ho hó, nem úgy van az, nehogy miattam ne menjen az ő gyerekük iskolába, van iskola, de nincs. Én szóltam, de fogalmam sincs mi a helyzet valójában.

Barátok megnyugtattak, hogy nagyon tök mindegy, mert ők már bizony otthon maradnak. Mondtam, hogy mi is.

Egész nap figyeltem az ezzel kapcsolatos híreket, majd jött a várostól egy tök hülye magyarázat, hogy próbálgatták a rendszert, és nem tudják hogyan, de véletlen élesbe ment ki egy próbariasztás. Ezt a figyelmeztetést az iskolák is elhitték, már nem lehet mit tenni, ez van. Senkinek nem származhat hátránya abból, hogy nem ment iskolába. Még jó, mivel zárva voltak az iskolák.

Bennem azonban több kérdés is felmerült. Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknél nincs otthon a szülő. Akiket kiraktak reggel a sulinál, és nincs a gyereknél kulcs, vagy nem tud hazamenni. Mi is hívtuk kisebbik barátnőjét azonnal, hogy van-e valaki náluk otthon, mert ha nincs akkor már megyünk is érte, ne legyen egyedül. Szerencsére az anyukája otthon volt. Ez a kérdés másokban is felmerült, és a város vezetése megegyezett abban, hogy mindenki hibát követett el. Az is aki kiadta a hamis riasztást, az iskolák is, mert ügyeletet minden esetben tartani kell, ilyen helyzetben is ki kell nyitni az iskolát és vigyázni kell a gyerekekre, még ha nincs tanítás akkor is. Aggódni nem kell, több riasztás nem lesz. Nem is volt, még akkor sem amikor -14,5 C° volt reggel, és olyan hó, hogy a 20 perces utat 1 óra alatt tettük meg.