London, jövünk

Az indulás reggelén egész határozottan döntöttük el, hogy egyáltalán nem akarunk Hamburgban szétnézni, elég lesz a reptérre menni. Hamburg amúgy érdekes város, de most London volt a cél.

Időben elindultunk, időben odaértünk, találtunk parkolót, eljutottunk busszal a terminálig, majd vártunk, és vártunk. A gép késve indult, és volt valami kavarodás is, mivel már sorban álltunk a beszálláshoz, amikor is azt halljuk, hogy Mr. Puskas. Uh, hát ezek mi vagyunk. A Zuram odament a kedves, beszállást intéző alkalmazotthoz, aki közölte, hogy tudja ám, hogy már megvan a helyünk, amit online elintéztünk időben, de ők úgy gondolják, hogy üljünk már máshová. Eredetileg egy sorban ültünk volna mind a négyen, a Zuram helye szólt a lányok mellé, én meg ugye a szomszéd sorban kaptam helyet, de ezt átvariálták. A Zuramat átültették valahova 8 sorral hátrébb, engem meg átraktak a lányok mellé, ami nem gond, amúgy is én ültem volna melléjük, mert hát kötött az ígéretem, hogy fogom a kezét kisebbiknek.  A Zuram mondta, hogy semmi gond, ül ő hátra és  kész, kicsit több, mint egy óra a repülési idő, azt kibírjuk.

Indulás előtt még mindig volt kavarodás, mert 4-en nem találták a helyüket, nem azért mert nem tudnak olvasni, hanem mert nem volt olyan hely. A légikísérők azért csak megoldották a helyzetet, és a tervezetthez képest fél órával később, már sikerült is felszállni. A repülés teljesen eseménytelenül zajlott, leszámítva azt a kis csavart, hogy a Zuramat beültették az óvodába, vagyis inkább bölcsibe, mert három pici is ült a környékén, akik felváltva üvöltöttek. Ő ezt nehezen viseli, még akkor is ha tudja, hogy a gyerek sem jókedvében üvölt. Többször gondoltam rá, hogy cserélek vele helyet, de kisebbiknek megígértem ezt a kézfogás dolgot, ezért maradtam, különben előttünk is ült egy baba, és mi van ha az is elkezd üvölteni. Mondjuk nem kezdett, és végig csendben volt, de ki tudhatja ezt előre?

Olyannyira eseménytelen volt az út, és olyan rövid ideig tartott, hogy kisebbik minden félelme ellenére közölte, hogy visszafelé ő ül az ablak mellé, mert ez a repülés semmi, nem is érti mitől félt, de a rend kedvéért közölte, hogy a füle azért fáj, de valahogy elviseli.

Tamás volt olyan kedves és kijött elénk a reptérre, a reptértől azért jó sokat kell még menni, amíg az ember beér a városba. Tamás már előre mondta, hogy hol fog minket várni, és biztosak voltunk benne, hogy mi oda is találunk, ami így is lett, csak először rossz irányba indultunk el, és keringtünk egy kicsit, de azután meglett a helyes irány. Mentségünkre legyen mondva, hogy az egész reptér fel van durva, és a Tamás által javasolt körforgalom, mint irány helyes volt, csak épp a körforgalom nem volt ott. Persze Tamás nyújtott nekünk telefonos segítséget.

A lányok és a mi nagy örömünkre, Tamás autójában már járt a húsvéti nyúl, aki nagyon kedvesen mindenkinek hozott egy csomó mindent. Éjszaka volt már, de a lányok jól bírták, és én is csak egyszer kaptam szívrohamot az autóban, hiába ezt a fordított közlekedést szokni kell. Ehhez az ott töltött idő kevésnek bizonyult, mert ok, hogy a másik oldalon van a kormány, de hogy mindig rossz felé kanyarodnak… érthetetlen.

Tamás és a menyasszonya Andrea voltak olyan kedvesek, hogy még Oyster Cardot is intéztek nekünk, hogy másnap már minden gond nélkül tudjunk közlekedni. Egész kis intéznivaló maradt csak, mégpedig, az, hogy megkérdezzük, hogy működik az ingyenes utazás, mivel kisebbik még nincs 11 így ő ingyen vehette igénybe a tömegközlekedés adta lehetőségeket. De Tamás elmondta, meg a recepciós is, hogy hol van a legközelebbi állomás, ahol ezt el tudjuk intézni.

A hotelben a szoba meglepetésünkre egyáltalán nem volt kicsi, nagyon is korrekt, sőt volt sörnyitó is, így a húsvéti nyuszi által prezentált söröket meg is kóstolhattuk. Nyaralunk, vagy mi.

Egy baj volt csak. Én állítom, vagyis inkább meg vagyok győződve róla, hogy a mi házasságunk rendben van. Jó, szoktunk veszekedni, meg nem egyet érteni, és bizonyos dolgokról tök más a véleményünk, de szeretjük, támogatjuk egymást, arra azonban ami a szobában várt, nem voltunk felkészülve. Egy nagy közös paplan. Ez nekünk nem fog menni, az egy közös paplan azt jelenti, hogy én elalvás után 20 perccel megszerzem az egészet és a Zuramnak nem jut semmi, hely sem nagyon, de azt már megszokta. Viszont a paplan… Na mindegy, talán elég álmosak vagyunk ahhoz, hogy ne zavarjon annyira. Mondjuk engem csak a másnap zavart, mert tudtam, hogy valaki meg fogja említeni, hogy neki nem volt takarója. Így is lett, így is lett. Viszont a második éjszaka után hozzászoktunk, én a nagy paplanomhoz, a Zuram meg ahhoz, hogy neki nincs. Működik ez a házasság, mondtam én!

Mivel nagyjából fejben már előre megvolt a program, így csak aludni kellett egy nagyot, kinek takaróval, kinek a nélkül, és másnap már nyakunkba is vehettük a várost.

Reklámok

Húsvéti szünet

Nemrég értünk haza Amszterdamból és máris egy újabb utazásra készültünk. A tavaszi szünet itt két hétig tart, és a legtöbben elutaznak valahová, ahol lehetőség szerint melegebb van, mint Wolfsburgban. Sokat gondolkodtunk a kérdésen, hogy hova is menjünk. Összeült a családi kupaktanács, mivel ezekbe a döntésekbe, ésszerű keretek között a lányokat is be szoktuk vonni. Az ésszerű keretek között természetesen azt értem, hogy mondjuk nem teljesítünk olyan kívánságokat, amiket nem tudunk.

Feltettük a lányoknak a kérdést, hogy mit szeretnének. Legyen egy hét valami tengerpartos nyaralás, egész konkrétan Egyiptom, hisz az kifizethető és ott már meleg is van ebben az időszakban, vagy menjünk el inkább egy városnézéses túrára. A Zuram legnagyobb meglepetésére a lányok azonnal leszavazták Egyiptomot, mondván, hogy ott már jártunk és inkább nézzünk meg valami várost. Először arra gondoltunk, hogy bepattanunk az autóba, és irány Olaszország, de azután a Zuram kapott egy e-mailt, melyben akciós repjegyekre hívták fel a figyelmét. Így került képbe London. Londonért a lányok már nem is tudom mióta rágják a fülünket, rég, de eddig még nem gondoltunk rá komolyabban, mert nem is tudom miért nem. Talán minket nem érdekelt annyira.

A repülőjegyek tényleg kedvezőek voltak, pénteki indulás, szerdai visszajövetel, és négyünknek 150 EUR-ba került. A Zuram kérdés nélkül foglalta a jegyeket. Másnap reggel a lányokkal már tényként közöltük, hogy Londonba megyünk, amit először nem hittek el, de miután elhitték, már szövögették is a terveket, hogy hová szeretnének eljutni. Mindenhová, olyan helyekre is, amiről mi nem is tudtunk, de a jól tájékozott barátnőik igen.

Ezután következett a szállás keresés, amiben Tamás volt segítségünkre. Tamás a Londonban élő unokatestvérem, már réges régen él menyasszonyával kint, így azonnal két lehetőséget is tudott mondani, hogy hol tudunk jutányos áron szállást foglalni. Az egyik szállóban nem volt hely, de a másikban igen. A képeken elég picinek tűntek a szobák, de ez minket nem zavart egyáltalán, hisz jó esetben csak aludni járunk majd a hotelba, napközben a várost fogjuk járni. A hotel árai azonban nagyon meggyőzőek voltak, a neten nem találtunk rá erre a lehetőségre. Ettől kezdve Tamás még nagyon sok tippet adott nekünk, mit hogy, hol, hogyan érdemes, és ez nagyban segítette a kirándulás megszervezését.

A lányok is adtak nekünk ötleteket, ez azonban nem igazán segítette a kirándulás megszervezését. Kisebbik közölte, hogy márpedig ő szeretne elmenni a Shrek múzeumba. Először azt sem tudtam mire gondol, másodszorra már voltak tippjeim, de nem nyertem, így kigugliztam, hogy mégis mi a manó lehet az a Shrek múzeum. Erre persze kiderült, hogy a London Eye mellett van egy Shrek Adventure nevezetű hely, ahol is, ahogy a nevében is benne van Shrekkel élhetünk át kalandokat, meg Kung Fu Pandával, meg Fogatlannal és egyéb meseszereplőkkel, de persze Shrek a fő. Olyan, de olyan szerencse, hogy, ha veszünk jegyet a Shrekbe, akkor a London Eye-ra már kedvezményesen tudunk venni. Nem tudtunk ellenállni az ajánlatnak, a Zuram már foglalt is egy időpontot. Kisebbik innentől kezdve folyamatosan vigyorgott, illetve ha nem, akkor csak annyit kellett mondani, hogy: tudod Cinike, megyünk a Shrekbe – és már minden rendben is volt.

Na de, és ez a nehezebb kérdés, nagyobbik. Ő pár hónapja beleesett Harry Potter fantasztikus világába, óriási rajongó lett, folyamatosan falja a könyveket, kívülről tud mindent, varázsol, elemez, és úgy általában képes reggeli közben kérdéseket feltenni, hogy: tudtuk-e, hogy a Harry Potterben…? vagy, nem érzünk-e ellentmondást a Harry Potterben?, vagy fel tudjuk-e sorolni a három főbenjáró nem tudom mit. Nem tudtuk, nem érezzük, nem tudjuk, de ez őt cseppet sem zavarja, mert akkor jól kifejti nekünk. Kis nehezítés, hogy én magyarul olvastam a könyveket, ő németül, így időnként neveket kell egyeztetnünk, de azért sikerül.

Szóval nagyobbik szerette volna megnézni a HP stúdiót, meg egy olyan boltot, ahol HP-s dolgokat lehet venni. Ez utóbbit meg is találtam a neten, de előbbibe nem sikerült helyet foglalnunk, mert arra az időpontra amikor mi mentünk már nem is volt szabad hely. A blog facebook oldalán segítséget is kértem, hátha tud valaki segíteni, mit lehetne ez helyett, és érkezett is válasz. Londonban vannak ingyenes túrák, ahol is lelkes fiatalok viszik el a rajongókat olyan helyekre, amik az írónőt megihlették, illetve valóban külső helyszínként szolgáltak a film forgatásakor. Egy bibi van a dologban, a túra csak angolul, és spanyolul van. Nagyobbik mindkét nyelven tanul, de nem beszél. Az angollal kicsit jobban boldogul. Felvetettük neki a problémát, de azt mondta, hogy beszél ő már annyira angolul, és egyébként sem érdekli, ha egy szót sem ért az egészből. Anyja lánya. A Zurammal megbeszéltük, hogy semmi gond, legfeljebb fordítunk, ha tudunk. A túra ingyenes, vagyis a végén annyit kell fizetni amennyire elégedettek vagyunk, tehát veszítenivalónk nincs. Időpontot le is foglaltuk. A HP boltba meg mindenképp elmegyünk, ezt megígértük. Mivel nagyobbik ismét továbbjutott a Pangeán (matekverseny) így örömömben tettem egy olyan felelőtlen kijelentést, hogy kap tőlem egy varázspálcát. Aztán megnéztem mennyibe kerül, de lényegtelen.

Tamás szólt időben, hogy foglaljunk helyet a Sky Gardenbe is, mert ingyenes ugyan, de csak foglalással lehet bemenni, a helyek viszont gyorsan fogynak, és 3 héttel a tervezett időpont előtt kell foglalni. Mivel időben szólt, így ide is lett helyünk. Már egész szépen alakultak terveink. Természetesen a kötelezőket is szerettük volna megnézni, de nem akartunk egy napra túl sok dolgot, hogy a lányok is bírják, és ne is utáljanak bele a dologba. Terveztünk múzeum  megtekintést, Buckingham palotát, Towert, Tower Bridge-t, meg hát a Big Ben sem maradhat ki stb. stb.

A hotelben  nincs étkeztetés, valami reggelit lehet kérni, amit magával tud vinni az ember, de úgy voltunk vele, hogy valami bolt biztos van abban a nagy városban, ahol be tudjuk szerezni ami kell. Attól sem riadtunk meg, hogy esetleg séta közben kell megenni egy péksütit, és mellé elfogyasztani a kávét. Mindenképp az optimális időkihasználás volt a cél, méghozzá úgy, hogy még élvezzük is.

Ahogy közeledett az időpont kisebbik egyre többször emlegette, hogy mennyire utál repülni, és a repülésnél jobban már csak a hajót utálja. 2 éve nem ült repülőn, és egyszer amikor Athénba mentünk ugyanígy városnézésre, akkor leszállásnál nagyon fájt a füle, ez a rossz emlék elég ahhoz, hogy utálja a repülést, meg egyszer volt egy viharban landolás, ahol folyamatosan győzködött arról, hogy le fogunk zuhanni, én meg őt arról, hogy nem, szóval minden nap mérlegre tette a dolgokat, hogy vajon megéri-e a repülés Shreket, meg Londont. Szerencsére Shrek győzött. Bele sem kellett nagyon szólni a magával folytatott párbeszédbe. Egy kikötése volt, fogjam a kezét. Nagyobbik viszont imádja a repülést, ő  már alig várta, szerintem ha tehetné nekiindulna egy világjáró körútra, mindegy, hogy repülő, hajó, vonat, busz, autó csak mehessen.

Mivel gyorsan telik az idő, nem kellett sokat várni az indulásra. A repülő Hamburgból indult, így csak egy kérdés maradt, hogy indulás előtt szétnézzünk-e Hamburgban. A repülő késő este indult, így lett volna idő, de úgy döntöttünk, hogy ezt majd az indulás reggelén döntjük el.

Hosszú hétvége – 3. nap Hamburg

A harmadik napra már tényleg az volt a terv, hogy megnézzük Hamburgot, de mivel a Zuramnak fájt a lába, és a gyerekek is fáradtak voltak, valamint nem volt túl nagy a gyaloglási kedv, így egyéb alternatívát választottunk. Az is igaz, hogy nem tudtuk merre induljunk el, és céltalanul sem szerettünk volna kóvályogni a városban. Az időnk kevés volt, a város nagy. Időben el szerettünk volna indulni hazafelé, mivel másnap már tanítás volt. Rugalmasak a gyerekek, de nem szerettem volna, ha nem kerülnek időben ágyba. Szerencsére többféle lehetőség közül is választhattunk. Én mindenképpen hajózni szerettem volna, és erre próbáltam rávenni a csapatot is, nem volt nehéz. Közel álltunk meg a kikötőhöz és felszálltunk egy hajóra, ami a dokkokat mutatja meg. Van egy másik fajta hajózási lehetőség is, ami a csatornákon keresztül mutatja meg a várost, de ezt legközelebbre hagytuk.

Nem tudom, hogy a hosszú hétvége  miatt-e vagy egyébként is mindig ennyien vannak-e, de a hajó és az összes többi kiránduló hajó is  nagyon gyorsan megtelt. 10 percet vártunk és már indult is a hajó, a dokkok közé. Hiába van olyan érzése az embernek, hogy ez már a tenger, nem az, ez még “csak” az Elba, de ide már nincs olyan messze a tenger. A folyó nagyon széles, és az ide a kikötőbe érkező tengerjáró hajók elképesztő méretekkel rendelkeznek. A kirándulás során többször gondoltam magamban, hogy amíg ezt az ember nem látja, igazából nem tudja elképzelni. Filmeken lát az ember ilyen nagy hajókat, meg konténerrengeteget, de azért a valóságban ez kicsit azért más.

A kirándulás közben egy idegenvezető mindenféle hasznos információkkal látja el a népeket. Például, hogy mennyibe kerül ott egy lakás, vagy mennyi a bérleti díja, mennyiért tankolnak meg egy ilyen óriási hajót (sokért), milyen árukat szállítanak és egyéb adatokat is megtudhatunk. A lányok hol a hajó belsejéből, hol fentről figyelték a látnivalókat, őket azért annyira nem kötötte le a dokkok és hajók látványa, de ahogy a konténereket pakolták, az még őket is érdekelte. A legjobban az Oroszlánkirály plakátja tetszett nekik. Az Oroszlánkirályt már nagyon régóta játsszák Hamburgban, a színház ott van a folyó partján, és lehetett látni a hajóról. Az előadások állítólag mindig teltházasak, és csak ez az egy darab megy. Hatalmas siker, a német tanárnőm már vagy háromszor látta, és ő mesélte, hogy tényleg fantasztikus, és nagyon megéri, de igen drágák a jegyek, 100 EUR is lehet /fő, nos ez egy négytagú család esetében (ebből egy tagot ráadásul a gondolatra is kiráz a hideg) nagyon sok pénz. Egyszer azért nagyon jó lenne elmenni. A legolcsóbb jegy is 60 EUR, ha jól tudom. Pesten volt szerencsénk megnézni a Szépség és a Szörnyeteget, és az is nagyon jó volt, én ezt sem bánnám. Szerintem az a bizonyos családtag is élvezné, akit amúgy a gondolatára is kiráz a hideg, de van egy olyan érzésem, hogy erről még sokáig tart meggyőznöm. A lányok kórusban kezdték rá a hajón, hogy: Apa, légyszi, légyszi. Erre az apukájuk annyit mondott, hogy: jó, majd egyszer. Ezt nem kell magyaráznom, hogy mit jelent, de a lányok ezt úgy értékelik, hogy van esély, és nekik ez már elég, mert apukájuk mindig betartja amit ígér.

Nagyon sok kirándulóhajó van feldíszítve különböző színházi előadások plakátjaival, illetve az előadásnak megfelelő színűre van festve. Van Oroszlánkirályos, de Operaház fantomja is. Szerencsére még most is nagyon jó idő volt, sütött a nap, és csak egész kicsit lengedezett a szél. Leszálltunk a hajóról és mivel senkinek nem volt kedve gyalogolni, felszálltunk egy városnéző buszra. A lehető legjobb megoldást választottuk, nem volt rövid a túra, sokkal több dolgot láttunk, mintha nekiindultunk volna gyalog. A buszsofőr bácsi elmondta, hogy tegnap sorban álltak az emberek, hogy feljussanak a buszra, ehhez képest most szerencsénk volt. Ezzel a busszal körbejártuk azt a bizonyos tavat is, ahol olyan jól elférne a hajó. Nagyon sokan vitorláztak, még valami verseny is volt, de azt is sikerült kivennünk, hogy arra a környékre születni kell. Ott vannak a nagykövetségek is, akkora magyar zászlót láttunk, hogy csak na! Gyönyörű házak és lakások is vannak. Nem igazán a mi pénztárcánknak való, különösen, hogy az idegenvezető hölgy el is mondta, hogy nagyjából mibe is kerülhet ott lakni. Persze ettől a hajó még lakhatna a tavon, ehhez nem kell házat venni, de arra is gondolni kell, hogy ha már az ember elmegy vitorlázni, ilyen messzire, akkor aludni is jó lenne valahol, esetleg közel a kikötőhöz, hogy ne kelljen annyit autózni. Ez is szempont, bizony. A busszal tényleg sokrétű információkra tettünk szert, mert megnéztük a városházát, egy templomot is, de egy darabig álltunk az éjszakai élet legnépszerűbb utcáján is, ahol megtudhattunk néhány dolgot a prostitúcióról is. Nem gondolom, hogy a lányoknak feltétlen szükségük volt ezekre az információkra, de lehet oda sem figyeltek arra, amit mondtak. Vagy igen.

Nem tudnám felsorolni, hogy miket láttunk, az is biztos, hogy nagyon sok dolog kimaradt, de akkor és ott, ez esett jól. Ismerkedtünk a város hangulatával. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ide még vissza kell jönni, de előtte még meg kellett oldani azt a feladatot, hogy valahogy kijussunk a városból. Az autópálya felejtős, azt tudtuk, de azt nem sejtettük, hogy kijutni sem lesz egyszerű. Amelyik úton elindultunk ott történt egy hatalmas baleset, így az kiesett, irány egy másik út. Az autóban lévő GPS folyamatosan tervezi át az útvonalat, a közlekedési információk alapján, vagyis megpróbálja kikerültetni velünk a dugókat. Először azt mondta a beszélő néni, hogy mégis inkább menjünk az autópályára, mert az jó lesz nekünk. Nem. Már az autópálya felhajtóra sem jutottunk volna fel, így átvitt minket egy másik útra, ahol szintén akkora dugó volt, hogy három sávban meg sem moccantak a kocsik. Így gyorsan lehajtottunk, és követtük az előttünk menőt, mivel a rendszáma alapján arra tarthatott, amerre mi. Így elkerültük a dugókat, cserébe olyan alsó utakon mentünk, hogy az már kaland jellegű volt. Végül csak sikerült rátalálnunk a hazafelé vezető útra, ahol szintén nagy volt a forgalom, de legalább haladt. Tehát Hamburg ismét marasztalt volna bennünket. Sikerült rájönni, hogy hajó szempontjából akkor ez sem túl jó, mert kinek van kedve állandóan ekkora forgalomhoz, márpedig akik sűrűbben járnak erre, azok állítják, hogy azon az autópályán mindig ez a helyzet, vagy még rosszabb.

A hosszú hétvégének nagyon gyorsan vége lett, kellemesen elfáradtunk, szerintem tavasszal is szét kell nézni Hamburg környékén.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hosszú hétvége – folytatás Hamburg

Hamburg teljesen ismeretlen terep a számunkra. Nem nagyon volt arról fogalmunk, hogy mégis mit kellene megnézni, ezért a Zuram kért némi útmutatást egy kollégájától, aki hamburgi, vagy hamburger, ami a lányaim szerint nagyon vicces, a berliner is vicces, ami a töltött fánk, de, hogy a hamburgiak hamburgerek, azon lehet akár egy, jobb napokon  két óra hosszán keresztül is viccelődni a kocsiban. Időnként gyorsan repül az idő az autóban, de máskor… A Zuram kollégája írt is egy-két programot, amin érdemes lenne részt venni, írt pár olyat is, amihez a lányok még kicsik, ezeket most gyorsan ki is zártuk. Az első Hamburgban töltött napra nem sok dolgot terveztünk.

Először egy olyan helyre mentünk, ahol kerámiákat lehet festeni, majd azokat kiégetve meg is kapjuk, így lehet egyedi bögrénk, müzlistálunk meg mindenféle nagyon hasznos, vagy haszontalan dolgunk, ízlés szerint bármi, drágán. Az ötlet nagyon jó és a gyerekeket le is foglalta pár órára, igazából 3 napot is eltöltöttek volna itt, nagyon sok ötletük volt, hogy mit tudnának kifesteni, és hogy. Mi azonban egy idő után letörtük művészi ambícióikat. Amíg a lányok festegettek, addig a férfi egység elsétált a tóhoz, ahová le lehetne tenni a hajót. Remek ötlet volt, ugyanis ez egy laza két és fél órás sétának ígérkezett, amivel a Zuram leamortizálta a talpát, eddig is tudtuk, hogy nem bír sétálni hosszú távon, mivel sarkantyúkat növesztett, de csak november közepére kapott időpontot kezelésre, de valahogy mindig azt hiszi, hogy elmúlt neki, csak akkor jön rá, hogy nem, amikor már annyira fáj, hogy nem bír többet gyalogolni. Ezzel el is dőlt, hogy nagy sétákat már nem fogunk tenni. Pedig de.

A tó szerelem volt első látásra. Teljesen alkalmas a vitorlázásra, több olyan típusú hajó is volt a tavon, mint a Zuramé, a környezet csodaszép. A Zuram már-már el is döntötte, hogy hajó itt fog lakni. Már-már.

A festegetés után irány a következő program. Célba vettük a Miniatur Wunderland-ot, ismét parkolót kellett keresni, de egy közeli parkolóházban volt hely, igaz méregdrágán, de ez van. Autózás közben azért már láttunk is egy keveset, de tényleg keveset a városból. Láttuk az Elbát, a kikötőt, a csatornákat. Nagyon hangulatos.

A MW-t (Miniatur Wunderland) a Zuram kollégája javasolta, hogy biztos tetszene a gyerekeknek is. Előre gugliztam, és biztos voltam benne, hogy a sok modell, biztos tetszést fog aratni. Az érdeklődőket turnusokban engedik be, hogy ne torlódjon össze a tömeg. Ezt jó ötletnek tartottam még akkor is, ha nagyjából 40 percet várni kellett arra, hogy bemehessünk. Nem volt gond, mert van egy várakozó terem, ahol van a gyerekeknek játszó sarok, meg egy büfé. Kicsit üldögéltünk, és már mehettünk is befelé. Azt tudtam, hogy mindenféle modellek lesznek, de a hely méreteivel abszolút nem voltam tisztában. Fogalmam sem volt, hogy hány helyszín van, mekkora területen, és finoman szólva is alábecsültem ezt az egészet.

Rögtön az első helyszínnél leragadtunk, mármint nagyobbik, mivel neki mindent alaposan és részletesen meg kell nézni. Most magában mindenki helyesel, hogy igaza van a gyereknek, csak azzal nincs senki tisztában, hogy mit is jelent az alapos az én gyerekem számára egy olyan helyen, ahol fantasztikus részletességgel kidolgozott modellek vannak. Így kisebbik ment előre az apjával, én meg kerülgettem nagyobbikat. Az első kiállításnál bemutatták egy város történetét, különböző korokban. Egy pár terepasztal után magamtól is rájöttem, hogy ez bizony Berlin. Tényleg fantasztikus részletességgel van minden bemutatva. Emberek, állatok, a házak, növények, és elrejtve rengeteg vicces részletet lehet találni. A készítők többsége egész biztos férfi volt, olyan részletekre bukkantam folyton, ami ebben erősített meg. Rögtön itt az elején, az egyik kis jelenetben, egy férfi a napágyban napozott, az asszony meg mellette nyírta a füvet. Mondtam is a Zuramnak, hogy úgy látszik ez általános, hogy a nő nyírja a füvet. He he.

Utána egy olyan kiállítás következett, ami a gyerekek számára nehezen értelmezhető, a kíváncsi gyerekemnek pedig elég nehezen elmagyarázható. Itt azt mutatták be, hogy a különböző pártok irányítása alatt, hogy is nézne ki a világ. Voltak elvont dolgok, de nagyobbik kitartóan kérdezgetett, hogy ez mi, az  mi, azt hogy gondolják, melyik párt micsoda, miért úgy van. Mindent megtettem, hogy értelmesen elmagyarázzam, remélem nem zavartam még jobban össze, de így még lassabban haladtunk, annál is lassabban, ami nem lett volna baj, de ez még csak a kiállítás töredéke volt. Nem sürgettem, mivel ráértünk, nézelődjön csak, de tartottam tőle, hogy nem érünk a végére. Soha.

Ez még csak a bevezetés volt, innen továbbmenve kezdődött az igazi kiállítás. Itt már vidékeket, országokat mutattak be egy-egy területen. Ez már méreteit tekintve nehezen lenne terepasztalnak nevezhető, mivel komplett termek voltak berendezve, és itt már interaktívan működtek a dolgok. Vannak gombok, amiket ha megnyomunk, akkor valami tuti működni kezd, oda is van írva a gomb mellé, hogy mi. Nem csak a gyerekek, de én is nyomkodtam a gombokat lelkesen. Igen, töredelmesen bevallom, hogy egy-egy játékboltban simán végignyomkodom az összes játékon a try me! gombokat, és miattam énekel, zajong az összes baba, meg mindenféle dolog. Régebben, még fiatal voltam a mosógépek és mikrók ajtaját is kipróbálgattam. Mára erről már leszoktam. Nem minden működött, de ami igen, az mindig valami látványos dolog volt.

Az, hogy kint még azt hittem, hogy nem fog összetorlódni a tömeg, az megint az én naivitásomat igazolja. A tömeg igenis összetorlódott, különösen a látványosabb területeknél, mint a reptér, ahol a gépek rendes menetrend szerint szálltak fel és le. Közben ciklikusan változott a világítás is, mert volt nappal is meg éjjel is, meg napkelte is meg napnyugta is. A tömeg annyira nagy volt, hogy időnként egy-egy figyelmetlenebb felnőttet le kellett szednem a gyerek hátáról, mert a nagy fényképezés közepette, nem vették észre, hogy  pont a gyerekem fején támaszkodnak, mikor erre felhívtam a figyelmet, az sem zavarta őket különösképpen,  és habár nem vagyok egy harcias fajta, de finoman arrébb kellett húznom a figyelmetlen felnőttekett, hogy érezzék, hol a határ. Igen, akár szólhattam is volna, csak sok értelme nem volt, mert nem német ajkúakról volt szó, sokkal inkább török, illetve francia, és egyik nyelvet sem beszélem, nem mintha a németet igen, de azzal mégis nagyobb esélyem lett volna.

Kisebbiket nagyon érdekelte az UFO-s jelenet. Volt egy gomb, amit, ha megnyomtunk az UFO elindult, és elrepült az utasáért. Igen ám, de ez a funkció csakis éjszaka működött, vártunk egy darabig, majd rábeszéltem kisebbiket, hogy menjünk tovább, és amikor éjszaka lesz megnézzük az UFO-t, időközben a Zurammal gyereket cseréltünk, és ő volt nagyobbikkal, később négyesben mentünk tovább. Amíg vártuk, hogy éjszaka legyen, elmentünk a tóhoz, ahol ha megnyomtuk a gombot, akkor a Kis hableányból lehetett jeleneteket nézni, a tó funkcionált TV-ként. Végre ismét éjszaka lett, ekkor voltunk kisebbikkel azon a részen, ahová le kellett volna szállni az UFO-nak, de hiába vártunk senki nem nyomta meg a gombot, kisebbik már majdnem sírt, hogy mi lesz így, de gyorsan visszarohantunk a gombhoz, kiderült, hogy egy bácsi teljesen nekitámaszkodott és így nem is látszódott a gomb, így nem tudta megnyomni senki. Határozottan elnézést kértem, és jeleztem, hogy a gyerek meg szeretné nyomni a gombot, a bácsi arrébb is állt, így végre elindulhatott az UFO, amit gyermekem nagy áhítattal nézett végig.

A végét a kiállításnak már csak kutyafuttában néztük meg, mivel nagyobbik jelezte, hogy fáj a lába nem bírja tovább, a Zuram meg már az elejétől kezdve sántikált, és fájlalta a talpait, így nem erőszakoskodtam én sem, hogy de nézzük meg, nézzük meg. Kisebbik is mondta, hogy elég volt, de feltétlen jöjjünk vissza. A vége felé már nem volt túl nagy tömeg, mindenkit a repülőtér kötött le igazán. Sajnos nem minden gomb működött. További bizonyítékokat is találtam arra, hogy a kiállítást inkább férfiak állították össze, legalább is néhány jelenetet. A Zuram hívta fel a figyelmemet a szerelmes párra, akik egy nagy napraforgó táblában feküdtek, a férfi a hátán, karjait a feje alá téve, egy szál fürdőgatyában, miközben a lány, fürdőruhában, fölé hajol. Akárhonnan néztük, elég hogyismondjamcsak, ő pornográfnak tűnt a jelenet. De persze valójában biztos nem volt az. Szintén vicces volt a DJ. Bobo koncert rész, ahol a tömegben lányok a fejük fölé tartanak egy táblát, melyre az a szöveg van írva, hogy: csinálj nekem gyereket! Egy napot is el lehet itt tölteni, mi csak pár órát voltunk, és tényleg jó lenne még visszamenni, és ekkor még Hamburgból szinte semmit nem is láttunk.

Nagyon fáradtan hagytuk el a helyszínt, és megpróbáltunk kitalálni Hamburgból, hogy visszamenjünk a szállásra. Ez nem is annyira egyszerű, mint azt az ember hinné, mivel több út is le volt zárva, ami jó lett volna nekünk. Hamburg marasztalja az embert.

Íme egy videó:

és néhány fénykép:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.