Gimnázium, a német nyelv árnyékában

Már írtam egyszer a német nyelv nehézségeiről, de azóta eltelt egy idő, és mi tagadás szintet léptünk. Az eddig sem volt kérdés számomra, hogy a nyelvtanulás egy folyamat, és nem úgy van, hogy 1 év után már beszél a gyerek németül, aztán jól is van az úgy, minden király lesz.

Nos nagyobbik elkezdte a gimnázium első osztályát, vagyis az iskola 5. évét, az első két évet Magyarországon járta. Azt a tudást mindkét gyerek elég gyorsan felszedte, ami a mindennapi élethez, a barátnőzéshez szükséges, és az iskolában sem akadt sok probléma. Azonban harmadikban és negyedikben még nagyobbik gyermekünk nem kaphatott jegyet németből, csak szöveges értékelést, így csak annyit tudtunk, hogy a tollbamondás kevésbé megy, de egyébként jól elboldogul. Nos, a jól elboldogul szint bőségesen elég is, amennyiben az ember lánya nem kap jegyet, csak szöveges értékelést.

Ekkor jött a gimnázium, letelt a két év, ami minden külföldről érkezett gyereknek jár, mint türelmi idő úgymond, amit arra kap, hogy megtanulja a nyelvet és, hogy nos jól elboldoguljon. Rögtön a gimnázium elején kiderült, hogy most ennél valamivel többre lesz szükség. Belépett néhány új tantárgy a gyerek életébe, úgy például, mint kémia, biológia, fizika, történelem, és persze most már minden tantárgyból kaphat jegyet.

Derült égből villámcsapásként ért bennünket, amikor nagyobbik hazahozta a negyedéves értékelését. Ebben nem szerepelnek jegyek, csak +, – meg mindenféle felfelé, illetve lefelé mutató nyilacskák. Nagy ész nem kell hozzá, hogy melyik mit jelent. Inkább most nem magyaráznám el. Minden tantárgynál több dolgot is értékelnek, szorgalmat, órai munkát, házi feladat elkészítést stb. A lényeg, hogy a Grundschulét közel kiváló eredménnyel befejező gyermekünk értékelésében nem nagyon találkoztunk sem + jellel, sem felfelé mutató nyíllal, inkább ezek ellentétei szerepeltek benne.

Tudjuk, hogy a gyerek nehezen szokja meg az új környezetet és amíg ez nem történik meg, addig eléggé magába zárkózik. Nehéz kibillenteni a komfortzónájából, sem szép, sem hangos szó nem használ, csak a türelem. A türelem bennünk meg is van, de a tanárok, mivel az alapján értékelnek amit látnak, és nem az alapján, amit majd esetleg látni fognak, így ez nem egy egyszerű kérdés.

Már rögtön az első pár hétben kiderült, hogy nagyobbik szókincse szuper, csak azok a szakszavak hiányoznak belőle, amit az új tantárgyak megkövetelnek. Biológiából például azzal kezdték, hogy meg kellett tanulniuk az emberi csontokat, nem mindet, csak nagyjából 46-ot. Ezeket a szavakat azért már minden német gyerek hallotta, gondolom nagy részét tudja is, csak legfeljebb ezt fejben helyre kell tenni, ehhez képest nagyobbiknak ezeket új szóként meg kellett tanulnia és be is kellett építenie az agyába. Ehhez jönnek még a szavak kémiából és fizikából is, tehát nem kevés új tanulnivalóval találkozott, a matekról nem is beszélve, amiben eddig a legjobb volt, most csak időnként nézett, mert nem értette a feladatot sem. A legjobb, hogy az egyébként németül nagyon jól beszélő Zuram fejében sem feltétlen vannak meg ezek a szavak, így segíteni sem mindig könnyű a gyereknek.

A német, na az nem megy. Pontosabban szólva hiába megy, hiába tanulja meg a gyerek a nyelvtani szabályokat, gyakorolja be a feladatokat, a helyesírása akkor is kritikán aluli. A fogalmazását tekintve sem mehetne még el újságírónak. Szerencsére a negyedéves értékelést követte egy fogadó óra, ahol is sikerült nagyobbik osztályfőnökével elbeszélgetni. Az osztályfőnök számára ekkor lett világos, hogy a gyerek még csak két évet járt iskolába Németországban (nem mintha a bizonyítványában ez nem szerepelne). A tanárnő nagyon rendes volt, egyből berakta nagyobbikat a német felzárkóztató csoportba, de ez még mindig nem segít azon, hogy mennyire zárkózott a gyerek.

A jegy nagy részét pedig az órai munka adja, mivel dolgozatot jó, ha kettőt írnak egy félévben tantárgyanként. Az osztályfőnök erre azt a módszert találta ki, hogy nagyobbiknak minden órán számolnia kell, hogy hányszor jelentkezett. Kapott erre egy külön füzetet és húznia kell benne a strigulákat. Jelentem a módszer jó, működik, de ezzel még a helyesírás problémája nincs megoldva. Az egy hosszabb munka lesz, például nagyon sokat kell olvasnia nagyobbiknak, természetesen németül.

Megbeszéltük nagyobbikkal, hogy olvas szorgalmasan, jelentkezik ügyesen, tanul, mint egy kisangyal és akkor nem lehet probléma. Nem mellesleg zenei osztályba jár, így szaxofnozni tanul, azt is kell gyakorolnia minden nap. Gyermek fogadkozott, mi meg elhittük.

Ezután jött haza egy-két olyan dolgozat, hogy csak néztünk. Nem, nem a német tudással volt probléma, hanem a tanulás hiányával. Ezzel csak ott van probléma, hogy bizonyos tantárgyakat csak első félévben tanulnak, nincs lehetőség javítani. Gyorsan ráakadtunk a probléma okára. Az eb kérem ott volt elhantolva, hogy a Grundschuléban nem igazán tanultak tankönyvekből, csak fénymásolt lapokról, és nagyobbik azt hitte az itt is elég lesz. A gimnáziumban viszont természetesnek vették, hogy mindenki tudja, hogy is kell tankönyvből is tanulni. Hát nem. Párszor elbeszélgettünk erről, megmutattuk, elmagyaráztuk és kértük nagyobbikat, hogy e szerint menjenek a dolgok tovább, de sajnos eddigre már becsúszott két rossz jegy a félévibe, amit nem tud kijavítani. Tanulópénz, gyereknek is, nekem is. Nagyobb kontrollra van szükség, ez biztos, de én azt mondtam a Zuramnak, hogy nyugodjon meg, ez csak két rossz jegy, és még csak a gimi eleje, nagyobbiknak több idő kell, hogy megszokja a dolgok mikéntjét, és utána minden úgy lesz, mint előtte.

A félév óta eltelt egy kis idő. Nagyobbik simán tanul a tankönyvekből, jelentkezik és a negyedéves értékeléséből is látszik, hogy mindenből javít, amiből csak lehetséges, kivéve, a németet. Sajnos a német egyáltalán nem a szíve csücske. Megtanulja az összes szabályt, a dolgozatban, ami nem helyesírási kérdés, az mindig hibátlan, de a helyesíráson és a fogalmazáson még nagyon sokat kell dolgozni. Ez sajnos a többi dolgozatából is látszik. Írtak egy fizika dolgozatot, ami hibátlanul sikerült, csak neki az egész osztályból, sőt volt egy kifejtős feladat, amit csak ő egyedül tudott megoldani, más senki, de a dolgozat végére akkor is oda volt írva, hogy a fogalmazás és a helyesírás pocsék. Szerencsére ezért nem járt pontlevonás.

Egyszer azzal az információval jött haza a gyerek az iskolából, hogy írtak valami tesztet, ami valójában egy matekverseny, és majd a neten meg lehet nézni, hogy továbbjutott-e. Nos, év elején már volt egy verseny. A gyerekek kaptak feladatokat, hogy aki otthon megcsinálja mind a négyet, az indulhat a versenyen. Nagyobbik nem csinált meg csak kettőt, a tanár mégis azt mondta, hogy ő, ha gondolja indulhat. Itthon átbeszéltük a dolgot és arra jutottunk, hogy ha nem akar, nem erőltetjük. Nem akart, főleg azért nem, mert nem a számolással voltak gondjai, hanem mert nem értette a feladatot, voltak olyan kifejezések németül, amit még nem is hallott, és félt, hogy a versenyen emiatt nem menne a feladatmegoldás.

Emiatt a mostani verseny miatt viszont nagyon izgult, nagyon szeretett volna továbbjutni a második fordulóba. Fejből mondta, hogy mikor nézhetjük meg. Aranyos volt, mert habár én értem később haza, megvárt, hogy együtt nézhessük meg. Bepötyögtem a kódot, amit adott és láss csodát, nagyobbik továbbjutott. Ekkor néztünk utána, hogy mi is ez a verseny. Ez a Pangea matek tehetségkutató verseny. Magyarországon is  ismert dologról van szó. Az egész iskolából mindössze 3 gyerek jutott tovább, és a második forduló miatt már el is kell utazni Braunschweigbe. Őszintén szólva már ezt is óriási eredménynek tartom, és részemről ennyi elég is, mert a második fordulóban, ha jól tudom az 500 gyerekből 10 jut tovább, tehát az esély nem túl nagy. Nagyobbik azonban iszonyat boldog, és várja a második fordulót. Ha valaki azt hiszi, hogy most akkor az iskolában folyik a felkészülés, akkor téved. Annyi történt,  hogy nagyobbikat kiszedték a német felzárkóztatóból, az osztályfőnöke szerint sokkal fontosabb a matek, majd elég lesz, ha ő ad nagyobbiknak plusz feladatokat. Velünk ezt nem egyeztette senki, és megmondom őszintén nem tudom, hogy jó-e ez így, de majd a következő fogadó órán megbeszéljük. Tehát nagyobbikat átrakták a plusz matekra. Gondoltam, na itt majd készülnek, de nem. Gyakorlatilag, kaptak feladatokat, de csak az csinálta meg, akinek kedve volt, akinek nem volt kedve, az nem csinálta meg. Nagyobbiknak nem volt kedve, ő programozni szeretett volna, tehát ő programozott. Nem stresszeltetik a gyereket, az biztos.

A zene, illetve a szaxofon tanulás nagyon jól megy, na meg a rajz, már az osztálytársai is azt mondják, hogy úgy kell dolgozni rajzon és zenén, ahogy nagyobbik csinálja, és akkor nem lehet gond. Nagyobbik mindig büszkén húzza ki magát, hogy ő a pozitív példa.

Úgy tűnik eltelt már annyi idő, hogy nagyobbik ne zárkózzon annyira magába. Barátnői is vannak, akikkel folyton együtt lógnak, már időnként suli után elmennek együtt vásárolni is. Első félévben horgolás szakkörre járt nagyobbik, de bánatosan tapasztalta, hogy második félévben ez a szakkör nem indul el, mert nincs elég jelentkező, ezért rábeszélte a barátnőit, hogy járjanak ők is, így a barátnők is horgolnak. Péntekenként jelentkezett a könyvtárba önkéntes segítőnek, és természetesen a barátnői is mennek. Első félévben még hiába próbáltuk rábeszélni, hogy jelentkezzen arra a szakköre, ahol mindenféle kutatásokat végeznek, nem ment, bezzeg most 1 hete bejelentette, hogy ő oda járni fog, mert kipróbálta és tetszik neki. A kis kutató társával azon a témán dolgoznak, hogy hogyan lehet feltölteni dinnyével egy mobiltelefont.

Év végére tulajdonképpen sikerül belerázódni a gimnáziumba, gyereknek felnőttnek egyaránt, és reméljük, hogy a németnek sem kell már túl sok idő, hogy könnyedebben menjen. Az a tanárnéni, akinek igazán sokat köszönhetünk a német nyelvtudással kapcsolatban, nos ő azt mondta, hogy 2-3 év alatt minden gyerek nagyon jól megtanul németül, de hogy ez igazán anyanyelvi szinten menjen az legalább 6-8 év. Tehát még van pár évünk. Nem lesz gond.

Az általános iskola vége

Németországban ugye a Grundschule, vagyis az általános iskola mindössze négy éves, mint Magyarországon az alsó tagozat, csak itt a negyedik év után dönteni kell. Mi két éve költöztünk ki, nagyobbik akkor kezdte a harmadik osztályt, és amilyen gyorsan repül az idő, már befejezte a negyediket is. Negyedik év végén pedig ki kell választani a soron következő intézményt, amelybe a gyerek még jó pár évet fog járni. Ez lehet Realschule, Hauptschule, Gesamtschule és a Gymnasium.

Kis áttekintés:

“Középiskolák:
Hauptschule: alapvető általános oktatást biztosít a tanulóknak ötödik osztálytól a kilencedik osztályig. A tizedik osztály keretében a tanulók további képesítést szerezhetnek (középiskola felső osztályok, vagy szakiskola=Berufsschule)
Realschule: a középiskola (Hauptschule) és a klasszikus gimnázium között áll. Szélesebb körű oktatást biztosít a tanulóknak, mint a Hauptschule, és általában az ötödik évtől a tizedik évig tart. A Realschuleban megszerzett bizonyítvánnyal a diákok szakiskolában tanulhatnak tovább.
Gymnasium: magasabb fokú középiskolai oktatást biztosít a tanulók számára, és általában az ötödik évtől a tizenharmadik évig terjedő időszakot foglalja magában. A tizenharmadik év végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek (Abitur), amely egyetemi jelentkezésre jogosít.
Gesamtschule: ugyanazokat a tantárgyakat oktatják, mint más középiskolákban, az ötödik évtől a kilencedik vagy a tizedik évig. A Gesamtschule integrálja a három előbbi középiskola pedagógiai és szervezeti tartalmát, egyes tárgyakatazonban a 7. osztálytól kezdve kétféle szinten (magasabb alacsonyabb) oktatnak, a későbbi orientáció szerint. A Gesamtschule-ból átjárható az összes többi középiskolaiforma. Az érettségi vizsga ugyanazokkal a feltételekkel szerezhető meg, mint más hagyományos iskolában.” forrás: KATT
Már félévkor nagyon izgultunk, mert le kellett adni előzetesen, hogy melyik iskolát választjuk, illetve a gyerek melyiket választja, mert teljesen komolyan gondoltuk, hogy bizonyos keretek között választhat ő. Mivel az iskola köteles egy javaslatot tenni, hogy melyik típusba járjon a gyerek, ezért legalább emiatt nem fájt a fejünk. Egyértelműen a Gymnasium szó szerepelt a javaslaton.
Amikor elkezdte a harmadikat, majd eltelt fél év, majd még egy fél év még nem tudhattuk, hogy lehetséges-e, hogy majd valamikor gimnáziumba járjon. Azt tudjuk, hogy okos, meg szorgalmas, ebben semmi hiba nincs, de az, hogy járhat-e gimibe nagyban függ attól, hogy milyen szinten sajátítja el a német nyelvet. Két év azért nem olyan hosszú idő, és nem elég csak valamennyire beszélni a nyelvet, hiszen ezen a nyelven kell majd a gimnáziumban tanulni az összes tantárgyat. Az osztályfőnöke és a tanárai azt javasolták, hogy ha nem megy majd annyira a német, akkor válasszuk a Gesamtschulét, hisz ugyanúgy le tud majd érettségizni, mint a Gymnasiumban, de a Zuram kollégái meg azt mondták, hogy ha ha, az egyetem szempontjából a leggyengébb Gymnasium is jobb, mint a legerősebb Gesamtschule. Köszi, ezzel nem sokat segítettek.
Azután ahogy jöttek az eredmények, egyre kevésbé izgultunk (na jó, én igen, mert a jó eredményektől függetlenül a rendszer ismeretlen), negyedik osztályban nagyobbiknak az összes dolgozata 1-es lett (ez a legjobb jegy, a 6-os a legrosszabb) és ráadásul ezeknek a dolgozatoknak a többsége 100%-os volt, de volt hogy a plusz feladatok elvégzése miatt még jobb is. Németből még nem kaphatott jegyet, de elég jók lettek a dolgozatai, főleg a szövegértés, a helyesírás már egy kicsit más kérdés, a tollbamondás volt, hogy nagyon jó lett, volt, hogy nem annyira. Félévkor beleegyeztünk, hogy kapjon jegyet egy másik tantárgyból, amiből még szintén nem kaphatott volna. Kicsit aggódtam, hogy ezzel jót teszünk-e, vagy sem, de nagyobbik bírta a tempót, jók lettek a dolgozatok.
A gimi kiválasztása nem volt egyszerű, de sikerült, és nagyobbik tényleg nagyon, nagyon szerette volna, ha felveszik, napi szinten téma volt. Be is írtuk a naptárunkba a dátumot, hogy mikor kell majd menni beiratkozni. A beiratkozáshoz nem kell más, mint a legutolsó bizonyítvány, a Grundschule ajánlása, valamint mindkét szülő, és nem árt a gyereket sem vinni. Ennyit tudtunk. A beiratkozás előtt pár nappal mondtuk nagyobbiknak, hogy kérje már el azt az ajánlás izét, mert nem tudjuk beíratni, gondoltuk legutolsó bizonyítványnak jó a félévi, mivel nincs más, és még vagy másfél hónap hátra volt a suliból.
Nagyobbik nem siette el megkérdezni, hogy hogy is megy ez az egész, konkrétan nem kérte el a papírt, de neki volt igaza, mert a beiratkozás előtt 3 nappal odaadták kérés nélkül is. Jött haza az iskolából, iszonyat szomorú arccal, kisebbikkel együtt. Beléptek az ajtón, nagyobbik bűntudattal a képén csak annyit mondott, hogy valamit meg kell mutatnia, kisebbik csóválta a fejét, hümmögött, és csak annyit mondott, hogy hát anya, hát anya, ezt látnod kell, közben húzgálta a száját, lesütötte a szemét, és pofákat vágott. Már eléggé megijedtem, és kérdeztem, hogy a bizonyítványról van-e szó, mire szomorúan közölték, hogy igen, közben nagyobbik mint egy lassított felvételben vett elő a papírt a táskájából. Mondtam, hogy tuti nem olyan rossz, ne szomorkodjon, tudom, hogy sokat tanult, de adja már oda. Végre odaadta, és egy tantárgy kivételével minden 1-es volt a bizonyítványban. Néztem, és nem értettem, ekkor mindketten elröhögték magukat. Szerintem egész úton haza az iskolából ezt gyakorolták, és baromi jól csinálták.
Természetesen nagyon megölelgettem, és nem tudom elmondani mennyire büszke vagyok rá. Pláne miután elolvastam a szöveges részt is. Németből elérte a tanításhoz szükséges korának megfelelő anyanyelvi szintet (akcentussal). Kiemelték, hogy a földrajzot spanyolul teljesítette kiválóra, külön dicséretet kapott matematikából, számítástechnikából, zenéből, rajzból és technikából (igaz ez a itt nem két külön tantárgy, de magyarul ez lehet a megfelelője).
De ami a legjobban megmelengette a szívemet az az, hogy személyiségét nyitottnak jellemezték, olyannak, aki barátságos és szociálisan érzékeny. Az a gyerek, aki Magyarországon is jól teljesített, de inkább magába zárkózott és nem kifejezetten barátkozott, az a gyerek két év alatt kinyílt, állandóan vigyorog, és a legnagyobb bánata az, ha unatkozik.
Egyedül angolból kapott kettest, ami egyrészről csodálatra méltó, hisz meg kellett tanulnia németül, és németül tanulja az angolt, mellette elkezdte a spanyolt is, amit a többiek már két éve tanultak, de azt is behozta, másrészről csalódás, mert az összes dolgozata egyes volt egész évben ennek ellenére félévkor hármast kapott, mert nem volt elég aktív, miután szóltunk hogy hahó, itt jelentkezni kell, mert beleszámít a jegybe, onnantól aktivizálta magát. A tanár mondta neki, hogy szívesen adott volna neki egyest év végén, mert nagyon sokat javított, és azt érdemelné, de hát félévkor hármas volt. Sose fogom megérteni, de ennél nagyobb baj ne legyen!
Kértem a lányokat, hogy amikor az apukájuk hazaér neki is adják elő a kis műsorukat, de ez nem jött össze. Soha nem szoktuk a gyerekeinket jutalmazni a jó jegyekért, ölelésen, és dicséreten kívül más nem jár, pedig az osztálytársaikat általában pénzzel honorálják. Nagyobbik csak ült csendesen az asztalnál és annyit mondott:-Tudom Anya, hogy a tanulásért nem kapunk semmit, de ha kapnék, akkor most jó nagyot kapnék!
A Zuram hazaért és esküszöm, hogy láttam, hogy az ő szeme is megtelt könnyel miközben a bizonyítványt nézegette, nem csak az enyém. Hatalmas megkönnyebbülés ez, hogy a költözés, országváltás nem okozott törést, sőt.
Tudom, hogy itt más az iskolarendszer, és nincsenek leterhelve a gyerekek, sokkal kevesebbet kell tanulni, de ha valaki azt gondolná, hogy a jó jegyeket is csak úgy osztogatják, az téved. Nagyobbik ezzel az eredménnyel osztálya legjobbja lett, de ezt csak az osztályfőnöke súgta meg neki, mivel év végén nincs könyvosztogatás, meg kitűnők, legjobb tanulók jutalmazása. Legalábbis ebben az iskolában nincs.
Azért apukája gyorsan elrohant és megvette az új mobiltelefont nagyobbiknak, mert egyrészt nem bírta ki, másrészt amúgy is megkapta volna (a régi tönkrement), harmadrészt itt nincs ballagás, de így volt mire fogni.
Az beiratkozásra már nagyon is magabiztosan mentünk, habár még mindig nem tudtuk, hogy mi alapján választják ki a gyerekeket. Beálltunk egy jó hosszú sor végére, de amíg nem következtünk, addig ki tudtuk tölteni a jelentkezési lapot, ami több oldal volt.
Döntenünk kellett arról, hogy megvesszük-e az összes tankönyvet, vagy béreljük inkább egy részét. Megvenni kb. 250 EUR bérelni kb. 80 EUR. Utóbbi mellett döntöttünk, és ezen kívül még kötelezően meg kellett venni még pár könyvet olyan 60 EUR értékben.
Először egy titkárnő féleséggel beszéltünk, aki átnézte, hogy tényleg kitöltöttünk-e minden papírt, mindent értünk-e, aláírtuk-e stb. Ezután pár perccel fogadott bennünket az igazgató, ahogy minden jelentkezővel személyesen beszélt, úgy velünk is. Nagyobbik annyira zavarban volt, hogy azt sem értette mit kérdeznek tőle, de szerencsére összeszedte magát, és arra kérdésre, hogy miért szeretnél ebbe a gimnáziumba járni, magabiztosan válaszolta,  hogy azért mert a barátnőm is ide jelentkezik. Persze hozzátette, hogy volt több suliban is nyílt napon, és ez tetszett neki a legjobban.
Ezután el kellett döntenie, hogy zenei osztályba szeretne-e járni, vagy sem. A zenei osztályt választotta, mert ő is szeretne valamilyen hangszeren játszani. Az igazgató bácsi megdicsérte a szép bizonyítványáért, majd megkérdezte nagyobbik barátnőjének a nevét, hogy biztos egy osztályba járjanak, de hozzátette, hogy ha a barátnő nem a zenei osztályt választja, akkor ez nem lehetséges, és nagyobbiknak el kellett dönteni, hogy a zenét, vagy a barátnőjét választja-e inkább. A Zuram sem, és én sem szólaltunk meg, teljesen a gyerekre bíztuk a döntést, de gondolkodás nélkül vágta rá, hogy a zene fontosabb. Persze tudta, hogy a barátnője másnap délután megy beiratkozni az anyukájával, így a suliban kiokosította, hogy mit kell mondani, tehát a barátnő is zenei osztályba fog járni.
Ezután a Zuram kérdezte meg, hogy ez tök jó, de mennyire biztos, hogy fel is veszik a gyereket. Az igazgató azt válaszolta, hogy több a hely, mint a gyerek. Tavaly volt először, hogy el kellett utasítani 5 gyereket, és akkor a tanulmányi eredmény alapján döntöttek, de nagyobbik bizonyítványát látva ez nem opció.
Nagyobbik két napig vigyorgott, de én akkor nyugodtam meg igazán, amikor megkaptuk a levelet, hogy mikor hova kell menni, mennyi pénzt utaljunk mire, és hogy akkor mit is viszünk az évnyitóra.
Mivel a bizonyítványt már megkapták az utolsó egy hónapban már nem is csináltak szinte semmit a suliban. Készültek az évzáróra. Az évzáró itt annyit jelent, hogy minden osztály készül valamivel, általában dallal, amit előadnak, én meg nyeldeklem a könnyeimet, mert mindenen tudok sírni.
Nagyobbik semmit nem árult el, hogy mivel készülnek, így teljes meglepetés volt.
Íme néhány részlet:

 

 

Félév megint

Az előző bejegyzésből teljesen kimaradt kisebbik, és az ő féléve, pedig azért mégiscsak két gyerekünk van. Kisebbik aggodalmaskodott, jó ez nála nem újdonság, mert a család drámakirálynője egyébként is szokott, de azért nem mindegy, hogy azon drámázik, hogy a barátnője nem hozta még vissza a kölcsönadott döglöttbarbiet, pedig már két nap is eltelt, vagy azon, hogy jajj, jajj milyen lesz a félévi.

A félév elejét eléggé összezavarta a külön német, nagyon sokat nem volt az osztályával, folyton lemaradásban volt, arról már írtam, hogy lelkileg mennyire összetörte őt ez az egész hercehurca. Csak annyit így utólag, hogy azóta sem jár külön németre, amíg a nővére hetente egyszer. Kisebbik közölte, hogy ha ő nem kap papírt, nem megy és kész, de nem bírta ki megkérdezte a tanárnőt, hogy akkor most neki járni kell-e, vagy sem, mire azt a választ kapta, hogy nem kell egyáltalán, mert ő már túl jó ahhoz. Mindegy, túl vagyunk rajta.

Kisebbik azonban egyre többször emlegette, hogy készüljünk fel, ő egész biztos nem lesz osztályelső, mint tavaly volt, és biztos  nem lesz jó az a bizonyítvány. Nem egyszer rá is kérdezett, hogy de mi lesz akkor, ha nem ő lesz az osztályelső. Mi lenne? Semmi. Amikor kellett készült rendesen, nem napi 10 percet olvas, ahogy az elő van írva, mert van olyan nap, hogy egyáltalán nem olvas, viszont van olyan is, hogy egy egész könyvet olvas ki  egy hétvége alatt. Szépen folyékonyan olvas, az olvasásfelmérésen ő lett a legjobb az osztályban. Választani kellett egy legjobb fiút, és egy legjobb lányt, nos ő a legjobb lány lett (hiába megtévesztő a neve), majd az osztály megszavazta, hogy a legjobb fiú és legjobb lány közül is ő a legjobb. Nagyjából így mesélte el, ezért írtam le ennyiszer, hogy legjobb. A tollbamondások nem mindig tökéletesek, mert hallás után ír, így el-eltéveszt egy betűt, és valamiért elég nehezen jegyzi meg, hogy nem csak a szókezdő betűt kell nagybetűvel írni. Ezek azért nem olyan nagy hibák, gyakorolni kell, és gyakorol is minden dolgozat előtt. Ez persze nehéz, mert én hiába diktálom a szavakat, a kiejtésem pocsék, így tartok tőle, hogy sokkal jobban összezavarom a gyereket, mint segítek, de sok más lehetőség nincs.

Szerencsére a figyelmét a félévről elvonta, hogy megkezdte a zeneiskolában a tanulást. Mamáéktól megkapta a hőn áhított gitárt, így már semmi nem állt az útjába. Zeneiskolát is gyorsan sikerült választani, kisebbik barátnőjének az anyukája szólt, hogy melyik suli, mikor lesz az óra, nekünk csak be kellett íratni a gyereket. Hetente egyszer jár órára, rajta kívül még három kislány  van. A négy kislányból három jól ismeri egymást, mivel egy suliba járnak, természetesen ebben a háromban kisebbik is benne van. Aggódni nem kell a negyedik kislánynak sem, mert máris jó barátnők lettek. Kicsit mókás volt az első órán, hogy bent ült három kislány, és a tanárbácsi egyre mondogatta, hogy még egy fiú jönni fog, és amikor megérkezett a negyedik kislány, akkor esett le, hogy kisebbikre gondol, de kisebbik barátnője rögtön tartott egy három perces eligazítást, hogy ez a Luca még véletlenül sem fiú, és a helyes kiejtést is elmagyarázta. Amikor kiköltöztünk az ilyen eseteket kisebbik még a szívére vette, mostanra meg baromira élvezi, hogy a társaság középpontjába kerülhet a neve miatt és csak nevet az egészen.

Egyébként folyamatosan táncol, énekel, és gyakorol is. A barátnőjével, vagy egyedül, de még dalokat is ír/írnak. Kicsit olyan, mintha waldorfos lenne a gyerek, mert az összes dal az időjárásról szól, hogy süt a nap, vagy esik a hó, meg szivárvány, ilyesmi. Németül írják/írja a szöveget, illetve mivel kisebbik nagy Violetta rajongó, és a sorozatban spanyolul énekelnek, kisebbik meg tanul spanyolul, így megszületett az első spanyol nyelvű szöveg. Magyarul még egy dal sincs. Éééés kis baráti segítséggel van a budapesti Violetta koncertre jegyünk! Köszi Viki és Marci! Tehát egy biztos pont már van a nyárra, augusztus végén Violetta koncertre kell mennünk. Kisebbik leírhatatlanul boldog volt, nagyobbik kegyesen közölte, hogy ha már van jegye ő is eljön. Kisebbik most szorgalmasan nézi a Violettát és tanulja a dalszövegeket, hogy tudjon énekelni a koncerten.

De visszatérve a tanulmányokhoz, kisebbik még csak másodikos, így szöveges értékelést kaphat, amiből ő nem sokat ért. Azt tudta, hogy spanyolból jól halad, hisz a tanárnője beválasztotta őt a legjobbak közé, és viszi magával Hannoverbe ahol is bemutathatják a tudásukat. Kisebbik napokig izgult, hogy bekerül-e, de bekerült, így nagyon boldog volt.

Ahhoz képest, hogy kisebbik mennyire izgult a félévi miatt, amikor hazaért, úgy kellett kérnem, hogy ugyan mesélje már el mi volt, és ugyan mutassa már meg, hogy mit kapott. Oda is adta és teljesen közönyösen mondta, hogy idén is osztályelső, de most hárman is a legjobbak lettek az osztályban, tehát három osztályelső van, de csak ő kapott ajándékot az osztályfőnöktől, egy pici nyomdát, de csak azért, mert a tanárnő azt úgysem használta.

Idén is sikeresen zárták a lányok a félévet, minden szerénység nélkül: nagyon, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

LucaZ

 

 

 

Félév, iskolaválasztás

Véget értek az ünnepek, a szilveszter is eltelt. Erről nem is írnék külön, mert a lányaim szerint ez volt életük legunalmasabb szilvesztere, pedig velem ellentétben ők nem is vasaltak egész délután. A szülőkkel otthon bulizni már 8 évesen is ciki, de nem jött össze a társaság amire vágytak, így nem maradt más lehetőségük, mint unatkozni. Este tíztől már nem volt semmi bajuk, mert elkezdődtek a tűzijátékok, és hajnal egyig ez abba sem maradt. Mi is ellőttük a felvásárolt készletet, és csak kettő sült be, valamint csak egy pálcája tört el, ez a Zuramat nem zavarta semmiben, és valószínűleg a szomszédot sem, akinek a kertjében felrobbant. Már jobbak voltunk, mint Gergő szokott volt lenni, hisz egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy ezt nem így kell csinálni, és egyszer sem kérdeztem aggódva a Zuramtól, hogy: élsz még?

Ami éjfélkor kezdődött, hát olyat még nem nagyon láttunk, az emberek sorban álltak, hogy megrendezhessék a saját tűzijátékaikat, és habár azt hittük, hogy mi menők vagyunk, hát nem, nem vagyunk. A többség minimum egy augusztus 20-ával felérőt rendezett, és habár azt gondoltam, hogy a Zuram nem sajnálja erre a hülyeségre a pénzt, tévedtem mert mások a sokszorosát költötték annak, amit mi. Szerencsére a házból ki sem kellett lépnünk, hogy lássunk mindent, csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a konyha ablakából nézzük, vagy a nappaliéból, mert mindenhonnan szuper látvány tárult elénk. A lányok oldották meg ügyesen a kérdést, mert folyamatosan rohangáltak, így mindent láthattak. Egy biztos, ha idén is itthon maradunk, akkor nem kell venni egy darab rakétát sem, mert úgyis mindenki privát tűzijátékot rendez.

A szünetnek vége lett, és közeledett a félév vége. Tanulmányilag nagyjából fogalmam sincs éppen hol tartanak a gyerekeim, de csak nagyjából, hisz nagyobbikkal én tanulok minden dolgozatra, és a dolgozatokat haza is hozza, mivel aláírva vissza kell vinnie. A legrosszabb dolgozatjegye a 2-es volt, és mivel az 1-es a legjobb, nincs miért aggódni. Illetve németből kapott két hármast, de egyrészt németből csak szöveges értékelést kaphat, másrészt az osztályfőnöke szerint nagyobbiknak jól megy a német, sokszor jobban, mint a született németeknek. Ezt igazolja az a 100%-os német szövegértés dolgozat is, amit írtak, és csak három gyereknek lett az osztályban 100%-os. Nagyobbik azt mondta nagyon könnyű volt, mert eleve ismerte a mesét, amiről a dolgozat szólt. A matekkal sok gond nincs, mert vagy 100%-os dolgozatokat ír, vagy mindössze egy hibája van, de volt már, hogy kijavította a szöveges feladat szövegét, mert szerinte azt a tanár elrontotta, és tényleg. A spanyol dolgozata az összes 1-es volt, angolból pedig az 1-esek mellé becsúszott egy kettes is, mert dumált a barátnőjével dolgozat közben, és büntetésből nem csinálhatott meg egy feladatot. Amikor elbeszélgettem vele arról, hogy miért is nem dumálunk doga közben, akkor megnyugtatott, hogy azt a feladatot amúgy sem tudta volna. Meg is nyugodtam rögtön! Sachunterricht-ből (földrajz-biológia) még nem kaphatna jegyet, de nagyobbik osztályfőnöke az engedélyünket kérte, hogy ne szóbeli értékelés legyen, mert jók a gyerek eredményei.

A félév végére besűrűsödtek a dolgozatok, egyre többet kellett készülni, de a tempó bírható volt. Ez a félév abból a szempontból is nagyon fontos, hogy ezzel az évvel zárul nagyobbik számára az általános iskola, és a félévi jegyek nagyon is beleszámítanak abba, hogy mely irányba folytatódjon a tanulás. Lehetőség van több is, de felbátorodva nagyobbik osztályfőnökének kijelentésén, mi úgy gondoltuk, hogy a cél a gimnázium.

Elérkezett január 30-a, az a nap amikor megkapták a lányok a féléviket. Nem lepődtünk meg, mert nagyobbik előre szólt, hogy angolból 3-ast fog kapni. A mai napig nem értjük, hogy hogy kaphat valaki 3-ast, amikor 2-esnél rosszabb dolgozata nem volt. Nagyobbiknak azt mondta a tanár, hogy azért van ez így, mert keveset jelentkezik órán. Ettől függetlenül nem értem, hogy hogy lesz ebből hármas. A Zuram fel is húzta magát, hogy talán nem a félév végén kellene erről szólni, hanem mondjuk októberben, amikor a fogadó óra volt, hogy tudjunk beszélni a gyerekkel, hogy aktivizálja  magát. A Zuram közölte, hogy bemegy az iskolába és rákérdez erre, hogy hogy is van ez, de ekkor nagyobbik odaadott egy papírt, miszerint a félévi jegyei alapján számára a tanárok a gimnáziumot javasolják. A Zuram egyből nem akart berohanni az iskolába, de arról nem tett le, hogy a következő fogadó órán szóvá tegye a dolgot.

Ettől persze még nem tudtuk, hogy mit is írjunk a papírra, mert ki kellett tölteni, márpedig fogalmunk sem volt róla, hogy melyik gimit válasszuk. Wolfsburgban van 5. Hiába élünk itt, nem ismerjük az iskolákat, legfeljebb hallomásból, de egy ismerősünk gyereke sem jár gimibe. Nehéz. Lesznek nyílt napok, miután megtörtént az iskolaválasztás, tehát ez sem segít. A tanárok sem sokat segítenek, mert szerintük  azt a gimit válasszuk, amelyiket szeretnénk. Jó, ez biztos így is lesz. Van egy gimi hozzánk közel, nagyon sok sportolási lehetőséggel, de a város közel legrosszabb környékén, de mindenki szerint nagyon jó a suli, főleg mióta két éve történt egy igazgatóváltás. Azután van egy gimi ami kicsit messzebb van (ez egyébként nem szempont, mert a város ad bérletet, a gyerekek egyedül járnak iskolába busszal), ez is jó gimnáziumnak számít, van külön osztály a jó matekosoknak, kicsit magas az osztálylétszám, kicsit nehéz, de jó, és van még egy harmadik lehetőség is, a város legrégebbi gimije, ahova egyesek szerint a sznobok járnak, mert az a legnehezebb suli. Az ötből kettőt eleve kizártunk, mert azok már tényleg messze vannak.

A fenti háromból kizártuk a legnehezebbet, a sznoboknak valót, és az első kettőről beszélgettünk nagyobbikkal, mint lehetőségről. Ő persze nem tudta melyik legyen. Megkérdezte az osztályfőnökét, a barátnőjét, majd elmentünk megnézni a kiszemelt két gimnáziumot. Az első tényleg nem jó környéken van, a Zuram egyből mondta, amikor odaértünk, hogy a kérdés megoldódott, mert így csak egy maradt, de ekkor nagyobbik megkérte, hogy ugyan nézzük már meg azt a nagyon nehéz, sznoboknak való gimit, mert oda szeretne menni a barátnője és az osztályfőnöke is azt ajánlotta neki. Jó, menjünk, nézzük meg! Megnéztük, és nagyobbik már az ajtónál közölte, hogy ez az, ide szeretne jönni. Valamiért már az épület elvarázsolta, nagyon izgult, hogy azt írjuk a papírra, mert ő annyira, de annyira szeretne oda járni. Jó, beírtuk. Egyrészt mert mégiscsak ő fog oda járni, és megígértük, hogy van beleszólása, másrészt attól, hogy beírjuk a papírra, még egyáltalán nem biztos, hogy fel is veszik, ez majd később derül ki. Jövő héten megyünk nagyobbik osztályfőnökéhez fogadó órára, ahol minden ezzel kapcsolatos dolgot meg tudunk beszélni.

Mikor kiköltöztünk még remélni sem mertük, hogy a gimnázium valóság lehet, mert a tanárok óvatosságra intettek, miszerint hiába okos, ha nem beszéli jól a nyelvet, akkor nem reális gimnáziumot választani, de nagyobbik gyorsabban tanul németül, mint gondoltuk. Nem tanult, tanul, mert még nagyon sok mindent nem tud, néhány igeidő sem tiszta, de jól halad. Sokat kell még tanulni, és gyakorolni, de ezzel eddig sem volt gond, és remélem ezután sem lesz.

20150126_212123 Kép (2)

Bizonyítványosztás, évzáró

A hagyományos értelemben véve nem volt, sem bizonyítványosztás, sem évzáró, vagy legalábbis nem magyar módon. Közeledett az év vége, amit vártunk, de igazából nem tűnt fel. Minden úgy ment, mint egész évben, semmi idegeskedés, semmi hajtás. Nem izgult egyik gyerek sem azon, hogy mi fog a bizonyítványukban állni. Senki nem mondta nekik, hogy ezt, vagy azt a jegyet még ki kéne javítani, vagy azt, hogy: már csak 3 témazáró van hátra. Egyik gyerek sem volt fáradt, és nem számoltak visszafelé, hogy mikor lesz már vége a sulinak.

Tulajdonképpen az utolsó pár hét inkább játékkal, mint tanulással telt, de ez jellemző az egész évre, nem szakadtak bele a tanulásba. Egyszer beszélgettünk kisebbik barátnőjének az anyukájával, aki mondta, hogy már nagyon unja, hogy milyen sokat kell a lányával tanulni délutánonként és kérdezte, hogy én hogy bírom. Elmondtam, hogy remekül, mert mi egyáltalán nem szoktunk tanulni itthon, csak nagyon kivételes alkalmakkor, kisebbik mindig megcsinálja a leckét az iskolában, soha nem mondja, hogy nem értene valamit, vagy nehezen boldogulna bármivel is. Megegyeztünk abban, hogy ez azért van, mert kisebbik évvesztes, és ebben a korban egy év sokat számít, ami igaz is, de azért ne felejtsük el, hogy amikor elkezdte az iskolát nem beszélt németül, és még most sem nevezhető hiánytalannak a nyelvtudása. A lényeg, hogy nem szenvedtük meg az első évet.

Kisebbik időnként megemlítette, hogy hamarosan kikapják a “Zeugnist”, magyarul nem megy neki, de azért mindig elmondom neki, hogy az a bizonyítvány. Ez egyébként is jellemző, hogy az iskolai szakszavakat németül használja, vonalzó, tolltartó, ceruza, radír stb. nem hangzik el magyarul, illetve, amikor én mondom, akkor mindig mondja, hogy igen, igen, és megismétli. Nagyobbik nem kever német szavakat a mondandójába, amikor magyarul beszél. Itthon nem is erőltetjük a német beszédet, mert nagyon úgy tűnik, hogy őrizni kell a magyart. A Zeugnis azonban nem izgatta fel egyiküket sem, még nagyobbikat sem, aki pedig Magyarországon azon izgult egész évben, hogy kitűnő legyen, mert neki kitűnőnek kell lenni. Eléggé lelazult a gyerek, nagyon gyorsan átvette a német tempót, és ha már átvette át is esett a ló túloldalára.

Ezt még év elején mondták a tanárok, hogy így lesz, ne lepődjünk meg, mi azért meglepődtünk. Nagyobbik ugyanis feltűnően kerülte a tanulást egy ideig, de én hagytam. Úgy voltam vele, hogy döntse el ő maga, hogy jó-e ez neki, vagy sem. Következett egy spanyol dolgozat, egy nagyobb lélegzetvételű témazáró, de nagyobbik nem tanult, legfeljebb tanulgatott. Kértem, hogy üljön le, segítek, tanuljunk együtt, de nem volt túl együttműködő. Jó, legyen. Megírták,  majd kikapták a dolgozatot, ami neki 3-as lett, ami nem a világ vége. Az én lányom azonban elkeseredett, hogy hogy lehetséges az, hogy nem 1-es, vagy 2-es a dolgozata, de a válasz egyszerű volt, készülni kellett volna. Úgy tűnik levonta a tanulságot, mert a következő szódolgozatáért mindent megtett, addig tanult, míg az összes szó hibátlanul nem ment. Azért nehogy azt higgye bárki is, hogy ez sima szótanulás, mert neki még a németet is helyesen kell rögzítenie magában, névelővel, helyesírással, és persze nem árt, ha mindezt magyarul is tudja. A dolgozat 1-es lett, és nagyon büszke volt magára, mert megdolgozott a jegyéért.

Egy másik rossz jegyet is bekapott matekból, és az bizony egy hatos volt. Átnézve a dolgozatot csak annyi történt, hogy nem figyelt oda. Ezen a rossz jegyen a Zuram felhúzta magát, és büntetés lett a dologból. Kimondta, és ha már kimondta vissza nem szívhatta, hogy: “addig nincs x-box, amíg nem hozol matekból egy 1-est, vagy egy 2-est”. Mivel szinte minden nap volt egy dolgozat, gondoltuk nem tart sokáig a büntetés, de tévedtünk. Már eltelt 3 hét, amikor is még mindig nem írtak egyet se. Na ekkor a Zuram bement beszélni a matektanárral. A tanárbácsi nem is tudott a 6-os dolgozatról, nem is látta, nem is ő íratta a gyerekekkel azt a dolgozatot. Kifejtette, hogy nagyobbik igen jó matekból, nagyon gyorsan és pontosan dolgozik, jelentkezik és ügyes, nem tehetünk ilyet a gyerekkel, hogy egy rossz jegy miatt megbüntetjük, ezt nem szabad. Mondta a Zuram, hogy igen, ő is bánja már, hogy ilyet tett, de vissza nem vonhatja, nem lehetne-e inkább nagyobbikkal egy dolgozatot íratni, hogy gyorsan hozhasson haza egy jó jegyet. A tanárbácsi azt mondta, hogy akkor aznap az egész osztály matekdogát fog írni, de csak nagyobbikét fogja leosztályozni, a többiekét nem. Így történt, hogy az egész osztály a Zuram miatt matekdogát írt. Nagyobbiknak hibátlan lett a dolgozata, így a büntetésnek is vége lehetett végre.

Az utolsó két hét legizgalmasabb pillanata az volt, hogy megérkezett hozzánk Magyarországról Cuki, a lányok barátnője és a lányokkal együtt járt iskolába, hogy gyakorolhassa egy kicsit a németet. Az iskolában megkérdezte a Zuram, hogy lehet-e ilyet, és azt mondták igen, még a napközibe is be tudtuk Cukit íratni, teljes értékű tagja lett az osztálynak. Az utolsó hétre megérkezett nagyobbik új osztálytársa Magyarországról, Liza, így már egy kisebb magyar csapat állt össze. A külön németen összesen öt gyerek volt év végére, ebből négy magyar. A lányok élvezték is a helyzetet, de remélem beszéltek németül is valamennyit. Cuki okozott némi izgalmat, mert egyszer beütötte a fejét, az persze vérzett, egy másik alkalommal pedig ráesett a kezére, ami szépen bedagadt. Azért reménykedtem benne, hogy épségben tudom a szüleinek visszaadni. Sikerült!

Évzáró az nem volt, nagyobbiknak semmilyen. Ennek a jó oldala az, hogy nem kell kopogós cipő, fekete szoknya, fehér blúz, fehér harisnya, mert ezeket már kinőtték. Nincs ünnepség, amit a gyerekek unnak, a felnőttek pedig a hátuk közepére sem kívánnak, kisebbiknek viszont volt évzáró bulija. Ez egy grillparti volt, a tanárnéni előre küldött egy papírt, amin mindenki bejelölhette, hogy milyen feladatot vállal. Zöldséget, gyümölcsöt, salátát hoz, vagy grillsütőt esetleg grillezni fog. Mindenkinek hozni kellett tányért, meg evőeszközt, na meg húst amit szeretne, ha megsütnének neki. Én a Zuram javaslatára bevállaltam a krumplisalátát, meg pácoltam be némi csirkemellet. Az esemény az utolsó előtti napra szerveződött, szerencsére nem esett az eső. Apukák sütögették a húst, a gyerekek rohangáltak, a tanárnéni pedig beszámolt az elmúlt évről, és a gyerekek teljesítményéről. Minden szülővel igyekezett pár szót külön is beszélni. Az elmúlt tanévben a gyerekek ügyesek, meg okosak is voltak. 4 gyerek megy el az osztályból, de jönnek is a helyükre mások,  az osztálylétszám még így sem fogja elérni a 20 főt. Sajnos kisebbik egyik legjobb barátnője is átmegy másik iskolába, mert a nővére elmegy gimibe, és sajnos Mirtyt elviszik egy, a házukhoz közelebbi iskolába, de Sophie Bachmann marad, aki az évzárón körbejárt és mindenkinek elmesélte, hogy ő mától nem Sophie Bachmann, hanem Sophie Batman. A tanárnéni elmondta azt is, hogy csak egy gyerek van, aki mindenből a legjobb értékelést kapja, egy olyan gyerek, aki év elején még nem is beszélt németül. Ez vagy az én gyerekem, vagy Arturo… inkább az enyém, tehát bizonyítványosztás előtt már megtudtam, hogy a kicsi év végén is osztályelső lett, és mindenben tökéletesen megfelel, mindig kész a leckéje, nem rosszalkodik órán, odafigyel. A tanárnéni azt is elmondta, hogy a gyerekek magatartását az összes őket tanító tanár együttesen értékelte. Senki nem ismétel osztályt, nem is ismételhet, csak akkor, ha ezt a szülők kérik az iskolától, egyébként mindenki automtikusan másodikos lesz.

Rengeteg ennivalót sikerült a szülőknek összehordani, én bevallom nem saját kis kezemmel készítettem a krumplisalit, hanem vettem a boltban, rossz is volt, nem is fogyott. Fogyott viszont a bepácolt csirkemell, de olyannyira, hogy pillanatok alatt eltűnt, és azt kérdezgették tőlem, hogy mivel fűszereztem azt. Semmi extra nem volt, csak egy Kotányi fűszerkeverék.

Másnap már el is érkezett az iskola utolsó napja. A lányaim ragaszkodtak a hagyományhoz, hogy a tanárnéniknek márpedig virágot vinni kell, így kis kezükkel szedtek egy-egy csokrot, és lelkesen vitték magukkal, rajtuk kívül senki nem vitt. Kisebbikkel küldtem egy csomag fűszert is a tanárnéninek, aki nagyon örült neki, és mondta, hogy ő ezt biztos nem csak csirkéhez fogja használni, és az ott lévő anyukának is megmutatta, hogy milyen kincse van. Egyébként itt is lehet Kotányi fűszereket kapni, de pont ilyet nem. Előzetesen már a suliban aláírtuk a papírt, hogy a napközivel elmehetnek az Allerseehez, ahol úszhatnak is, de mindenféle programokat szerveztek nekik, sorversenyeket, játékokat. Az idő azonban nem asszisztált a programokhoz, hideg volt, és szakadt az eső, kicsit aggódtam is, hogy még így is kiviszik őket, de a lányok felhívtak telefonon, hogy nem az Allerseehez mennek, hanem elviszik őket az Autostadtba. Ennek külön örültem, mert már hetek óta ment a könyörgés, hogy menjünk el. Így ez is megoldódott. A busz a beígért időpontra hazahozta a lányokat, a bizonyítványaikkal együtt. Kisebbik bizonyítványát már tudtuk, de nagyobbikét még nem, mivel fülig ért a szája gondoltam, hogy nagy baj nem lehet. Nem is volt. Jegyet még nem minden tantárgyból kapott, de amiből kapott az vagy 1-es, vagy 2-es volt, a félévi 3-as ének jegy is 2-es lett. Ezek szerint nagyobbik felbátorodott és beállt végre a többiek közé énekelni. Egyik gyerekem sem volt boldog attól, hogy másnap nyári szünet. Kisebbik szerint ő majd unatkozni fog, nagyobbik pedig azon bánkódott, hogy nem lesz matek óra, meg mindenféle foglalkozás, és nem fog találkozni a barátnőivel. Kisebbik gyorsan előszedte az írás gyakorló füzetét, és nekiállt írni, hogy nehogy elfelejtse. Komolyan fogalmam sincs, hogy kire hasonlítanak?

Másnap kitört a nyári szünet, aminek én és a Zuram jobban örültünk, mint a lányok, mivel nem kellett korán kelni. Az, hogy unatkozzanak az kizárt volt, mert 4 nappal későbbre már megvolt a repülőjegyünk, irány Szeged!

Computerführerschein Luca

Kisebbik “számítógépes” bizije

Computerführerschein Nora

Nagyobbik “számítógépes” bizije

Diploma Nora

Spanyolul is tanult

Ernaehrungsführerschein Nora

Csinálhat ezt-azt a konyhában 🙂

Wettkampf Urkunde Luca

Év végi testnevelés felmérés eredménye

Wettkampf Urkunde Nora

Nagyobbik is futott 🙂

Zeugnis Luca

Kisebbik bizije

Zeugnis Luca 2

Van második oldala is

Zeugnis Nora

Nagyobbik bizije