Az általános iskola vége

Németországban ugye a Grundschule, vagyis az általános iskola mindössze négy éves, mint Magyarországon az alsó tagozat, csak itt a negyedik év után dönteni kell. Mi két éve költöztünk ki, nagyobbik akkor kezdte a harmadik osztályt, és amilyen gyorsan repül az idő, már befejezte a negyediket is. Negyedik év végén pedig ki kell választani a soron következő intézményt, amelybe a gyerek még jó pár évet fog járni. Ez lehet Realschule, Hauptschule, Gesamtschule és a Gymnasium.

Kis áttekintés:

“Középiskolák:
Hauptschule: alapvető általános oktatást biztosít a tanulóknak ötödik osztálytól a kilencedik osztályig. A tizedik osztály keretében a tanulók további képesítést szerezhetnek (középiskola felső osztályok, vagy szakiskola=Berufsschule)
Realschule: a középiskola (Hauptschule) és a klasszikus gimnázium között áll. Szélesebb körű oktatást biztosít a tanulóknak, mint a Hauptschule, és általában az ötödik évtől a tizedik évig tart. A Realschuleban megszerzett bizonyítvánnyal a diákok szakiskolában tanulhatnak tovább.
Gymnasium: magasabb fokú középiskolai oktatást biztosít a tanulók számára, és általában az ötödik évtől a tizenharmadik évig terjedő időszakot foglalja magában. A tizenharmadik év végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek (Abitur), amely egyetemi jelentkezésre jogosít.
Gesamtschule: ugyanazokat a tantárgyakat oktatják, mint más középiskolákban, az ötödik évtől a kilencedik vagy a tizedik évig. A Gesamtschule integrálja a három előbbi középiskola pedagógiai és szervezeti tartalmát, egyes tárgyakatazonban a 7. osztálytól kezdve kétféle szinten (magasabb alacsonyabb) oktatnak, a későbbi orientáció szerint. A Gesamtschule-ból átjárható az összes többi középiskolaiforma. Az érettségi vizsga ugyanazokkal a feltételekkel szerezhető meg, mint más hagyományos iskolában.” forrás: KATT
Már félévkor nagyon izgultunk, mert le kellett adni előzetesen, hogy melyik iskolát választjuk, illetve a gyerek melyiket választja, mert teljesen komolyan gondoltuk, hogy bizonyos keretek között választhat ő. Mivel az iskola köteles egy javaslatot tenni, hogy melyik típusba járjon a gyerek, ezért legalább emiatt nem fájt a fejünk. Egyértelműen a Gymnasium szó szerepelt a javaslaton.
Amikor elkezdte a harmadikat, majd eltelt fél év, majd még egy fél év még nem tudhattuk, hogy lehetséges-e, hogy majd valamikor gimnáziumba járjon. Azt tudjuk, hogy okos, meg szorgalmas, ebben semmi hiba nincs, de az, hogy járhat-e gimibe nagyban függ attól, hogy milyen szinten sajátítja el a német nyelvet. Két év azért nem olyan hosszú idő, és nem elég csak valamennyire beszélni a nyelvet, hiszen ezen a nyelven kell majd a gimnáziumban tanulni az összes tantárgyat. Az osztályfőnöke és a tanárai azt javasolták, hogy ha nem megy majd annyira a német, akkor válasszuk a Gesamtschulét, hisz ugyanúgy le tud majd érettségizni, mint a Gymnasiumban, de a Zuram kollégái meg azt mondták, hogy ha ha, az egyetem szempontjából a leggyengébb Gymnasium is jobb, mint a legerősebb Gesamtschule. Köszi, ezzel nem sokat segítettek.
Azután ahogy jöttek az eredmények, egyre kevésbé izgultunk (na jó, én igen, mert a jó eredményektől függetlenül a rendszer ismeretlen), negyedik osztályban nagyobbiknak az összes dolgozata 1-es lett (ez a legjobb jegy, a 6-os a legrosszabb) és ráadásul ezeknek a dolgozatoknak a többsége 100%-os volt, de volt hogy a plusz feladatok elvégzése miatt még jobb is. Németből még nem kaphatott jegyet, de elég jók lettek a dolgozatai, főleg a szövegértés, a helyesírás már egy kicsit más kérdés, a tollbamondás volt, hogy nagyon jó lett, volt, hogy nem annyira. Félévkor beleegyeztünk, hogy kapjon jegyet egy másik tantárgyból, amiből még szintén nem kaphatott volna. Kicsit aggódtam, hogy ezzel jót teszünk-e, vagy sem, de nagyobbik bírta a tempót, jók lettek a dolgozatok.
A gimi kiválasztása nem volt egyszerű, de sikerült, és nagyobbik tényleg nagyon, nagyon szerette volna, ha felveszik, napi szinten téma volt. Be is írtuk a naptárunkba a dátumot, hogy mikor kell majd menni beiratkozni. A beiratkozáshoz nem kell más, mint a legutolsó bizonyítvány, a Grundschule ajánlása, valamint mindkét szülő, és nem árt a gyereket sem vinni. Ennyit tudtunk. A beiratkozás előtt pár nappal mondtuk nagyobbiknak, hogy kérje már el azt az ajánlás izét, mert nem tudjuk beíratni, gondoltuk legutolsó bizonyítványnak jó a félévi, mivel nincs más, és még vagy másfél hónap hátra volt a suliból.
Nagyobbik nem siette el megkérdezni, hogy hogy is megy ez az egész, konkrétan nem kérte el a papírt, de neki volt igaza, mert a beiratkozás előtt 3 nappal odaadták kérés nélkül is. Jött haza az iskolából, iszonyat szomorú arccal, kisebbikkel együtt. Beléptek az ajtón, nagyobbik bűntudattal a képén csak annyit mondott, hogy valamit meg kell mutatnia, kisebbik csóválta a fejét, hümmögött, és csak annyit mondott, hogy hát anya, hát anya, ezt látnod kell, közben húzgálta a száját, lesütötte a szemét, és pofákat vágott. Már eléggé megijedtem, és kérdeztem, hogy a bizonyítványról van-e szó, mire szomorúan közölték, hogy igen, közben nagyobbik mint egy lassított felvételben vett elő a papírt a táskájából. Mondtam, hogy tuti nem olyan rossz, ne szomorkodjon, tudom, hogy sokat tanult, de adja már oda. Végre odaadta, és egy tantárgy kivételével minden 1-es volt a bizonyítványban. Néztem, és nem értettem, ekkor mindketten elröhögték magukat. Szerintem egész úton haza az iskolából ezt gyakorolták, és baromi jól csinálták.
Természetesen nagyon megölelgettem, és nem tudom elmondani mennyire büszke vagyok rá. Pláne miután elolvastam a szöveges részt is. Németből elérte a tanításhoz szükséges korának megfelelő anyanyelvi szintet (akcentussal). Kiemelték, hogy a földrajzot spanyolul teljesítette kiválóra, külön dicséretet kapott matematikából, számítástechnikából, zenéből, rajzból és technikából (igaz ez a itt nem két külön tantárgy, de magyarul ez lehet a megfelelője).
De ami a legjobban megmelengette a szívemet az az, hogy személyiségét nyitottnak jellemezték, olyannak, aki barátságos és szociálisan érzékeny. Az a gyerek, aki Magyarországon is jól teljesített, de inkább magába zárkózott és nem kifejezetten barátkozott, az a gyerek két év alatt kinyílt, állandóan vigyorog, és a legnagyobb bánata az, ha unatkozik.
Egyedül angolból kapott kettest, ami egyrészről csodálatra méltó, hisz meg kellett tanulnia németül, és németül tanulja az angolt, mellette elkezdte a spanyolt is, amit a többiek már két éve tanultak, de azt is behozta, másrészről csalódás, mert az összes dolgozata egyes volt egész évben ennek ellenére félévkor hármast kapott, mert nem volt elég aktív, miután szóltunk hogy hahó, itt jelentkezni kell, mert beleszámít a jegybe, onnantól aktivizálta magát. A tanár mondta neki, hogy szívesen adott volna neki egyest év végén, mert nagyon sokat javított, és azt érdemelné, de hát félévkor hármas volt. Sose fogom megérteni, de ennél nagyobb baj ne legyen!
Kértem a lányokat, hogy amikor az apukájuk hazaér neki is adják elő a kis műsorukat, de ez nem jött össze. Soha nem szoktuk a gyerekeinket jutalmazni a jó jegyekért, ölelésen, és dicséreten kívül más nem jár, pedig az osztálytársaikat általában pénzzel honorálják. Nagyobbik csak ült csendesen az asztalnál és annyit mondott:-Tudom Anya, hogy a tanulásért nem kapunk semmit, de ha kapnék, akkor most jó nagyot kapnék!
A Zuram hazaért és esküszöm, hogy láttam, hogy az ő szeme is megtelt könnyel miközben a bizonyítványt nézegette, nem csak az enyém. Hatalmas megkönnyebbülés ez, hogy a költözés, országváltás nem okozott törést, sőt.
Tudom, hogy itt más az iskolarendszer, és nincsenek leterhelve a gyerekek, sokkal kevesebbet kell tanulni, de ha valaki azt gondolná, hogy a jó jegyeket is csak úgy osztogatják, az téved. Nagyobbik ezzel az eredménnyel osztálya legjobbja lett, de ezt csak az osztályfőnöke súgta meg neki, mivel év végén nincs könyvosztogatás, meg kitűnők, legjobb tanulók jutalmazása. Legalábbis ebben az iskolában nincs.
Azért apukája gyorsan elrohant és megvette az új mobiltelefont nagyobbiknak, mert egyrészt nem bírta ki, másrészt amúgy is megkapta volna (a régi tönkrement), harmadrészt itt nincs ballagás, de így volt mire fogni.
Az beiratkozásra már nagyon is magabiztosan mentünk, habár még mindig nem tudtuk, hogy mi alapján választják ki a gyerekeket. Beálltunk egy jó hosszú sor végére, de amíg nem következtünk, addig ki tudtuk tölteni a jelentkezési lapot, ami több oldal volt.
Döntenünk kellett arról, hogy megvesszük-e az összes tankönyvet, vagy béreljük inkább egy részét. Megvenni kb. 250 EUR bérelni kb. 80 EUR. Utóbbi mellett döntöttünk, és ezen kívül még kötelezően meg kellett venni még pár könyvet olyan 60 EUR értékben.
Először egy titkárnő féleséggel beszéltünk, aki átnézte, hogy tényleg kitöltöttünk-e minden papírt, mindent értünk-e, aláírtuk-e stb. Ezután pár perccel fogadott bennünket az igazgató, ahogy minden jelentkezővel személyesen beszélt, úgy velünk is. Nagyobbik annyira zavarban volt, hogy azt sem értette mit kérdeznek tőle, de szerencsére összeszedte magát, és arra kérdésre, hogy miért szeretnél ebbe a gimnáziumba járni, magabiztosan válaszolta,  hogy azért mert a barátnőm is ide jelentkezik. Persze hozzátette, hogy volt több suliban is nyílt napon, és ez tetszett neki a legjobban.
Ezután el kellett döntenie, hogy zenei osztályba szeretne-e járni, vagy sem. A zenei osztályt választotta, mert ő is szeretne valamilyen hangszeren játszani. Az igazgató bácsi megdicsérte a szép bizonyítványáért, majd megkérdezte nagyobbik barátnőjének a nevét, hogy biztos egy osztályba járjanak, de hozzátette, hogy ha a barátnő nem a zenei osztályt választja, akkor ez nem lehetséges, és nagyobbiknak el kellett dönteni, hogy a zenét, vagy a barátnőjét választja-e inkább. A Zuram sem, és én sem szólaltunk meg, teljesen a gyerekre bíztuk a döntést, de gondolkodás nélkül vágta rá, hogy a zene fontosabb. Persze tudta, hogy a barátnője másnap délután megy beiratkozni az anyukájával, így a suliban kiokosította, hogy mit kell mondani, tehát a barátnő is zenei osztályba fog járni.
Ezután a Zuram kérdezte meg, hogy ez tök jó, de mennyire biztos, hogy fel is veszik a gyereket. Az igazgató azt válaszolta, hogy több a hely, mint a gyerek. Tavaly volt először, hogy el kellett utasítani 5 gyereket, és akkor a tanulmányi eredmény alapján döntöttek, de nagyobbik bizonyítványát látva ez nem opció.
Nagyobbik két napig vigyorgott, de én akkor nyugodtam meg igazán, amikor megkaptuk a levelet, hogy mikor hova kell menni, mennyi pénzt utaljunk mire, és hogy akkor mit is viszünk az évnyitóra.
Mivel a bizonyítványt már megkapták az utolsó egy hónapban már nem is csináltak szinte semmit a suliban. Készültek az évzáróra. Az évzáró itt annyit jelent, hogy minden osztály készül valamivel, általában dallal, amit előadnak, én meg nyeldeklem a könnyeimet, mert mindenen tudok sírni.
Nagyobbik semmit nem árult el, hogy mivel készülnek, így teljes meglepetés volt.
Íme néhány részlet:

 

 

Bizonyítványosztás, évzáró

A hagyományos értelemben véve nem volt, sem bizonyítványosztás, sem évzáró, vagy legalábbis nem magyar módon. Közeledett az év vége, amit vártunk, de igazából nem tűnt fel. Minden úgy ment, mint egész évben, semmi idegeskedés, semmi hajtás. Nem izgult egyik gyerek sem azon, hogy mi fog a bizonyítványukban állni. Senki nem mondta nekik, hogy ezt, vagy azt a jegyet még ki kéne javítani, vagy azt, hogy: már csak 3 témazáró van hátra. Egyik gyerek sem volt fáradt, és nem számoltak visszafelé, hogy mikor lesz már vége a sulinak.

Tulajdonképpen az utolsó pár hét inkább játékkal, mint tanulással telt, de ez jellemző az egész évre, nem szakadtak bele a tanulásba. Egyszer beszélgettünk kisebbik barátnőjének az anyukájával, aki mondta, hogy már nagyon unja, hogy milyen sokat kell a lányával tanulni délutánonként és kérdezte, hogy én hogy bírom. Elmondtam, hogy remekül, mert mi egyáltalán nem szoktunk tanulni itthon, csak nagyon kivételes alkalmakkor, kisebbik mindig megcsinálja a leckét az iskolában, soha nem mondja, hogy nem értene valamit, vagy nehezen boldogulna bármivel is. Megegyeztünk abban, hogy ez azért van, mert kisebbik évvesztes, és ebben a korban egy év sokat számít, ami igaz is, de azért ne felejtsük el, hogy amikor elkezdte az iskolát nem beszélt németül, és még most sem nevezhető hiánytalannak a nyelvtudása. A lényeg, hogy nem szenvedtük meg az első évet.

Kisebbik időnként megemlítette, hogy hamarosan kikapják a “Zeugnist”, magyarul nem megy neki, de azért mindig elmondom neki, hogy az a bizonyítvány. Ez egyébként is jellemző, hogy az iskolai szakszavakat németül használja, vonalzó, tolltartó, ceruza, radír stb. nem hangzik el magyarul, illetve, amikor én mondom, akkor mindig mondja, hogy igen, igen, és megismétli. Nagyobbik nem kever német szavakat a mondandójába, amikor magyarul beszél. Itthon nem is erőltetjük a német beszédet, mert nagyon úgy tűnik, hogy őrizni kell a magyart. A Zeugnis azonban nem izgatta fel egyiküket sem, még nagyobbikat sem, aki pedig Magyarországon azon izgult egész évben, hogy kitűnő legyen, mert neki kitűnőnek kell lenni. Eléggé lelazult a gyerek, nagyon gyorsan átvette a német tempót, és ha már átvette át is esett a ló túloldalára.

Ezt még év elején mondták a tanárok, hogy így lesz, ne lepődjünk meg, mi azért meglepődtünk. Nagyobbik ugyanis feltűnően kerülte a tanulást egy ideig, de én hagytam. Úgy voltam vele, hogy döntse el ő maga, hogy jó-e ez neki, vagy sem. Következett egy spanyol dolgozat, egy nagyobb lélegzetvételű témazáró, de nagyobbik nem tanult, legfeljebb tanulgatott. Kértem, hogy üljön le, segítek, tanuljunk együtt, de nem volt túl együttműködő. Jó, legyen. Megírták,  majd kikapták a dolgozatot, ami neki 3-as lett, ami nem a világ vége. Az én lányom azonban elkeseredett, hogy hogy lehetséges az, hogy nem 1-es, vagy 2-es a dolgozata, de a válasz egyszerű volt, készülni kellett volna. Úgy tűnik levonta a tanulságot, mert a következő szódolgozatáért mindent megtett, addig tanult, míg az összes szó hibátlanul nem ment. Azért nehogy azt higgye bárki is, hogy ez sima szótanulás, mert neki még a németet is helyesen kell rögzítenie magában, névelővel, helyesírással, és persze nem árt, ha mindezt magyarul is tudja. A dolgozat 1-es lett, és nagyon büszke volt magára, mert megdolgozott a jegyéért.

Egy másik rossz jegyet is bekapott matekból, és az bizony egy hatos volt. Átnézve a dolgozatot csak annyi történt, hogy nem figyelt oda. Ezen a rossz jegyen a Zuram felhúzta magát, és büntetés lett a dologból. Kimondta, és ha már kimondta vissza nem szívhatta, hogy: “addig nincs x-box, amíg nem hozol matekból egy 1-est, vagy egy 2-est”. Mivel szinte minden nap volt egy dolgozat, gondoltuk nem tart sokáig a büntetés, de tévedtünk. Már eltelt 3 hét, amikor is még mindig nem írtak egyet se. Na ekkor a Zuram bement beszélni a matektanárral. A tanárbácsi nem is tudott a 6-os dolgozatról, nem is látta, nem is ő íratta a gyerekekkel azt a dolgozatot. Kifejtette, hogy nagyobbik igen jó matekból, nagyon gyorsan és pontosan dolgozik, jelentkezik és ügyes, nem tehetünk ilyet a gyerekkel, hogy egy rossz jegy miatt megbüntetjük, ezt nem szabad. Mondta a Zuram, hogy igen, ő is bánja már, hogy ilyet tett, de vissza nem vonhatja, nem lehetne-e inkább nagyobbikkal egy dolgozatot íratni, hogy gyorsan hozhasson haza egy jó jegyet. A tanárbácsi azt mondta, hogy akkor aznap az egész osztály matekdogát fog írni, de csak nagyobbikét fogja leosztályozni, a többiekét nem. Így történt, hogy az egész osztály a Zuram miatt matekdogát írt. Nagyobbiknak hibátlan lett a dolgozata, így a büntetésnek is vége lehetett végre.

Az utolsó két hét legizgalmasabb pillanata az volt, hogy megérkezett hozzánk Magyarországról Cuki, a lányok barátnője és a lányokkal együtt járt iskolába, hogy gyakorolhassa egy kicsit a németet. Az iskolában megkérdezte a Zuram, hogy lehet-e ilyet, és azt mondták igen, még a napközibe is be tudtuk Cukit íratni, teljes értékű tagja lett az osztálynak. Az utolsó hétre megérkezett nagyobbik új osztálytársa Magyarországról, Liza, így már egy kisebb magyar csapat állt össze. A külön németen összesen öt gyerek volt év végére, ebből négy magyar. A lányok élvezték is a helyzetet, de remélem beszéltek németül is valamennyit. Cuki okozott némi izgalmat, mert egyszer beütötte a fejét, az persze vérzett, egy másik alkalommal pedig ráesett a kezére, ami szépen bedagadt. Azért reménykedtem benne, hogy épségben tudom a szüleinek visszaadni. Sikerült!

Évzáró az nem volt, nagyobbiknak semmilyen. Ennek a jó oldala az, hogy nem kell kopogós cipő, fekete szoknya, fehér blúz, fehér harisnya, mert ezeket már kinőtték. Nincs ünnepség, amit a gyerekek unnak, a felnőttek pedig a hátuk közepére sem kívánnak, kisebbiknek viszont volt évzáró bulija. Ez egy grillparti volt, a tanárnéni előre küldött egy papírt, amin mindenki bejelölhette, hogy milyen feladatot vállal. Zöldséget, gyümölcsöt, salátát hoz, vagy grillsütőt esetleg grillezni fog. Mindenkinek hozni kellett tányért, meg evőeszközt, na meg húst amit szeretne, ha megsütnének neki. Én a Zuram javaslatára bevállaltam a krumplisalátát, meg pácoltam be némi csirkemellet. Az esemény az utolsó előtti napra szerveződött, szerencsére nem esett az eső. Apukák sütögették a húst, a gyerekek rohangáltak, a tanárnéni pedig beszámolt az elmúlt évről, és a gyerekek teljesítményéről. Minden szülővel igyekezett pár szót külön is beszélni. Az elmúlt tanévben a gyerekek ügyesek, meg okosak is voltak. 4 gyerek megy el az osztályból, de jönnek is a helyükre mások,  az osztálylétszám még így sem fogja elérni a 20 főt. Sajnos kisebbik egyik legjobb barátnője is átmegy másik iskolába, mert a nővére elmegy gimibe, és sajnos Mirtyt elviszik egy, a házukhoz közelebbi iskolába, de Sophie Bachmann marad, aki az évzárón körbejárt és mindenkinek elmesélte, hogy ő mától nem Sophie Bachmann, hanem Sophie Batman. A tanárnéni elmondta azt is, hogy csak egy gyerek van, aki mindenből a legjobb értékelést kapja, egy olyan gyerek, aki év elején még nem is beszélt németül. Ez vagy az én gyerekem, vagy Arturo… inkább az enyém, tehát bizonyítványosztás előtt már megtudtam, hogy a kicsi év végén is osztályelső lett, és mindenben tökéletesen megfelel, mindig kész a leckéje, nem rosszalkodik órán, odafigyel. A tanárnéni azt is elmondta, hogy a gyerekek magatartását az összes őket tanító tanár együttesen értékelte. Senki nem ismétel osztályt, nem is ismételhet, csak akkor, ha ezt a szülők kérik az iskolától, egyébként mindenki automtikusan másodikos lesz.

Rengeteg ennivalót sikerült a szülőknek összehordani, én bevallom nem saját kis kezemmel készítettem a krumplisalit, hanem vettem a boltban, rossz is volt, nem is fogyott. Fogyott viszont a bepácolt csirkemell, de olyannyira, hogy pillanatok alatt eltűnt, és azt kérdezgették tőlem, hogy mivel fűszereztem azt. Semmi extra nem volt, csak egy Kotányi fűszerkeverék.

Másnap már el is érkezett az iskola utolsó napja. A lányaim ragaszkodtak a hagyományhoz, hogy a tanárnéniknek márpedig virágot vinni kell, így kis kezükkel szedtek egy-egy csokrot, és lelkesen vitték magukkal, rajtuk kívül senki nem vitt. Kisebbikkel küldtem egy csomag fűszert is a tanárnéninek, aki nagyon örült neki, és mondta, hogy ő ezt biztos nem csak csirkéhez fogja használni, és az ott lévő anyukának is megmutatta, hogy milyen kincse van. Egyébként itt is lehet Kotányi fűszereket kapni, de pont ilyet nem. Előzetesen már a suliban aláírtuk a papírt, hogy a napközivel elmehetnek az Allerseehez, ahol úszhatnak is, de mindenféle programokat szerveztek nekik, sorversenyeket, játékokat. Az idő azonban nem asszisztált a programokhoz, hideg volt, és szakadt az eső, kicsit aggódtam is, hogy még így is kiviszik őket, de a lányok felhívtak telefonon, hogy nem az Allerseehez mennek, hanem elviszik őket az Autostadtba. Ennek külön örültem, mert már hetek óta ment a könyörgés, hogy menjünk el. Így ez is megoldódott. A busz a beígért időpontra hazahozta a lányokat, a bizonyítványaikkal együtt. Kisebbik bizonyítványát már tudtuk, de nagyobbikét még nem, mivel fülig ért a szája gondoltam, hogy nagy baj nem lehet. Nem is volt. Jegyet még nem minden tantárgyból kapott, de amiből kapott az vagy 1-es, vagy 2-es volt, a félévi 3-as ének jegy is 2-es lett. Ezek szerint nagyobbik felbátorodott és beállt végre a többiek közé énekelni. Egyik gyerekem sem volt boldog attól, hogy másnap nyári szünet. Kisebbik szerint ő majd unatkozni fog, nagyobbik pedig azon bánkódott, hogy nem lesz matek óra, meg mindenféle foglalkozás, és nem fog találkozni a barátnőivel. Kisebbik gyorsan előszedte az írás gyakorló füzetét, és nekiállt írni, hogy nehogy elfelejtse. Komolyan fogalmam sincs, hogy kire hasonlítanak?

Másnap kitört a nyári szünet, aminek én és a Zuram jobban örültünk, mint a lányok, mivel nem kellett korán kelni. Az, hogy unatkozzanak az kizárt volt, mert 4 nappal későbbre már megvolt a repülőjegyünk, irány Szeged!

Computerführerschein Luca

Kisebbik “számítógépes” bizije

Computerführerschein Nora

Nagyobbik “számítógépes” bizije

Diploma Nora

Spanyolul is tanult

Ernaehrungsführerschein Nora

Csinálhat ezt-azt a konyhában 🙂

Wettkampf Urkunde Luca

Év végi testnevelés felmérés eredménye

Wettkampf Urkunde Nora

Nagyobbik is futott 🙂

Zeugnis Luca

Kisebbik bizije

Zeugnis Luca 2

Van második oldala is

Zeugnis Nora

Nagyobbik bizije