Legoland, Heidelberg

Úgy adódott, hogy akadt egy hosszú hétvégénk, és hogy véletlenül se unatkozzunk itthon, már hetekkel előtte igent mondtunk a Zuram barátainak a kérésére, hogy meglátogatjuk őket. Ők is Németországban élnek, csak hát tőlünk elég messze, egy laza minimum 4,5 órás autóútra, Baden-Württemberg tartományban.

Nagyon kedvesen invitáltak bennünket, és ragaszkodtak hozzá, hogy náluk aludjunk, ez számomra először elég idegen gondolat volt, mivel én még életemben nem találkoztam velük. Egy testvérpár hívott meg minket, akinek egyik tagjával a Zuram sokat dolgozott együtt, és valójában neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Őt én is ismerem, na jó találkoztam vele háromszor. A feleségével, a gyerekeivel, valamint az öccsével és az ő családjával még soha nem találkoztam.

Én mondtam, hogy nem illik így megszállni senkit, mert jó, ők nagyon kedvesek, de mi mégiscsak négyen vagyunk, ez elég sok macera, ráadásul nem is ismerjük egymást. Nemet azonban csak hülye kifogásokkal tudtunk volna mondani, így elfogadtuk a meghívást, de hozzátettük, hogy mivel oda már elég közel van a Legoland, így egy napot ott töltenénk, így legalább azon a napon nem okozunk különösebb gondot, leszámítva a reggelit, no meg a vacsorát, meg az alvást…

Azt tudni kell, hogy ha itt hosszú hétvége van akkor az egész ország nekiindul, vagy legalábbis azok a tartományok, ahol szünet van, mivel a különböző vallású tartományoknak nem feltétlen ugyanakkor van szabadnap. Azonban, ha már egy tartomány nekiindul, akkor az is már bizony jelentős embertömeg. Eleinte idegenkedtem ettől, na de ha arra várunk, hogy ne legyen nagy forgalom, vagy jó legyen az idő, akkor annak az esélye, hogy elinduljunk igen-igen csekély. Esőben is lehet kirándulni, programokon részt venni, csak jó esőkabát és cipő kell.

El is indultunk és óriási szerencsénkre egy dugó sem volt, vagy igen, de csak a szembejövő oldalon. Először a Zuram azon barátjához mentünk, aki felhívta rá a figyelmünket, hogy nekünk milyen jó lenne Wolfsburgban. Ő a feleségével és az egyik fiával várt bennünket. Nagyon kedvesek voltak, ebédeltünk és beszélgettünk. Ők is magyarok, csak már jóval régebben úgy döntöttek, hogy Németországban szeretnének élni. Gyorsan elrepült a délután, természetesen szakadt az eső, kicsit aggódtunk is a másnap miatt, hogy milyen lesz a Legolandban.

Estére átmentünk a másik családhoz, és ők is hihetetlen kedvesen fogadtak. Habár nem a mi korosztályunk, inkább a szüleinké, mégis zökkenőmentesen ment a beszélgetés, pedig én most találkoztam velük először.

Másnap reggel elindultunk a Legolandba, azt hittük, hogy közel van, de két órát kellett autózni odáig, na meg persze vissza is. A lányok már nagyon izgatottak voltak, és már akkor örömünnep volt a kocsiban, amikor meglátták az első Legoland feliratot, valamilyen útbaigazító táblán. Az eső szemerkélt, de aztán elállt, és nem is esett egész nap, mázlink volt.

Már akkor amikor Magyarországon laktunk azt gondoltam, hogy nekünk egyszer el kell hozni ide a lányokat, mert ez biztos annyira nagyszerű. Na most azt gondolom, hogy egyszer pont elég is volt. A belépő nem olcsó, sőt. Gyerek 37 EUR, felnőtt: 41,50 EUR  vagy van családi 38,20-ért persze fejenként. Mondjuk a Heide Parkba érvényes éves belépőnk ide is jó, így azért valamivel könnyebb. Nagyon sokan voltak, és mindenfelől magyar szót hallottunk, ettől eléggé el vagyunk szokva.

Gyorsan felültünk az első össze-vissza forgós játékra. Én egyébként ezeket a típusokat ki szoktam hagyni, de akkor valamiért eldöntöttem, hogy amire csak akarnak a lányok felülök velük. Nos kiderült, hogy kellett is a bátorítás, mert az az izé a kelleténél csak épp egy kicsit tovább, csak épp egy kicsit gyorsabban forgott, így egy idő után kisebbiknek folyton mondanom kellett, hogy csak rám nézzen, mindjárt vége, jujj de jó móka, nem lesz rosszul, hű de gyorsan megy, milyen vicces, mindjárt vége, tényleg mindjárt vége, mindjárt lassul, vééééége. Leszálltunk, kicsit összekavarodott fejekkel és gyomrokkal. A Zuram közölte, hogy neki ennyi elég is volt, fáj a feje. Kisebbik teljesen sápadt volt, nagyobbik jól bírta, neki nem ment el a kedve. Gyorsan felültünk egy másik játékra, az is körbe ment, de legalább vízen és csak egy irányba, és legalább volt levegő. Persze vizesek lettünk, de egyáltalán nem bántunk, sőt, nagyon vicces volt. A lányok irányíthatták kis mértékben a vízen körbemenő hajókat, és ha ez elég jól sikerült, akkor 20 liter víz csapódott be az utastérbe, ez elég vicces volt. Hogy feledtessem az első forgó okozta rossz élményt végig visongattam, hogy jujj de jó, azta, meg gyorsabban, gondoltam a lelkesedésem ráragad a gyerekre is. Nem.

A Zuram nem lett jobban, kisebbik sem, így gyorsan javasoltam, hogy együnk egy fagyit, vagy igyanak valamit. Ettek, ittak, kisebbik folyamatosan panaszkodott, hogy fáj a feje, adtam neki gyógyszert. Kis idő múlva mindenki jobban lett kicsit. Még fagyival a kezünkben beálltunk egy sorba, hogy bemehessünk a Sealife-ba. Hannoverben már voltunk többször, az mindig nagyon jó volt, és ez is. Láttunk sok halat, meg mindenféle tengeri élőlényt, és az akváriumok tele voltak lego figurákkal, természetesen. Azt már kitapasztaltuk, hogy jobb ha a sor végére maradunk, akkor nincs tolongás, és talán még láthatunk is valamit. Na, meg amilyen tempóban nagyobbik halad… illetve nem halad.

Persze itt is meg kellett néznünk, hogy hogyan készül egy lego kocka, ezt is láttuk már a Lego Discoveryben, de itt azért egy jóval nagyobb területen mutatták be a folyamatot, még azt is láthattuk, hogyan tesznek össze egy-egy figurát. Itt is kaptunk lego kockát. Voltak kiállítva régi lego bábuk és biztos, ami biztos csak a bolton keresztül lehetett kimenni. Előzőleg már közöltük, a lányokkal, hogy nem akarunk venni semmit, és nem megyünk be a boltba, de Legoland győzött és már ott is voltunk, de két perc alatt ki is jutottunk. A lányok mondjuk simán vettek volna pár dolgot, mert egy legos boltban is annyi, de annyi cuki dolog van, hogy csak na.

Ezután elkövettünk egy hatalmas hibát, beálltunk egy sorba, amiről nem tudtuk előre, de 45 perc múlva kiedrült, hogy a világ legunalmasabb játékához vezet. Igen, valóban 45 percet álltunk sorba a semmiért. Fent a magasban ment körbe egy kocsi, amit elvileg mi hajtottunk az izmos lábainkkal, valójában inkább némi elektromos irányítás oldotta meg a haladást, sajnos még arra is várni kellett, hogy kiszállhassunk a kocsiból. Egy mázlink azért volt, legalább nem esett az eső.

A lányok még kipróbáltak egy-két játékot, de az igazság az, hogy nem voltak túl lelkesek. Nagyon el vannak kényeztetve, mert a Heide Parkban sokkal több a játék, ők pedig ahhoz vannak szokva. Véleményem szerint egy bizonyos életkor felett nem is igazán izgalmas a park, nagyobbik pedig pont ennek az életkornak a határán van. A bent található éttermek nagyon drágák, mondjuk ez a Heide Parkra is igaz, jobban jár az ember ha visz magával néhány szendvicset. Mi nem vittünk, ettünk is finom rántott szeletet. Mielőtt visszaindultunk volna a vendéglátóinkhoz még megnéztük a lego városokat. A lányok ezt a részt nagyon élvezték. Játszottunk, először is fel kellett ismerniük a várost (azért kellett egy kis idő, amíg rájöttek, hogy ki is van írva), másodszor pedig nagyon izgalmas volt hogy jártunk-e már ott, és láttuk-e azokat a dolgokat, amiket felépítettek. Elég ügyesen ismerték fel a nevezetességeket, és nagyon tetszettek nekik az apró részletek. A park nagyon színes, mindenfelé találhatunk lego figurákat, itt is van mindig valamilyen előadás, mozi is, de ugyanazokat a filmeket játszották, mint Berlinben így azt kihagytuk, az előadásról is lemaradtunk, mert éppen sorban álltunk.

Kicsit többet vártunk, de így sem volt rossz. Azért nagyon mérges lettem volna, ha az éves belépőnk nem lett volna ide érvényes, mert ár-érték arányban a Heide Park sokkal jobb.

Az út a vendéglátóinkhoz elég hosszú volt, mindenki fáradt volt, folyton volt valami építkezés, lassan lehetett haladni, tehát csak a szokásos német autópálya tempó, de azért megérkeztünk, ahol rögtön feldobták a húst  a grillre, és már vacsizhattunk is. Kisebbik nem hiába panaszkodott, hogy fája a feje, estére produkált egy kis hőemelkedést, nem szólt kettőt sem, fáradt volt és sápadt. Szerencsére reggelre elmúlt, mármint nem kisebbik, hanem a fejfájás és nyugodtan indulhattunk tovább.

Másnapra a tervben Heidelberg megtekintése szerepelt, de alig volt rá pár óránk, mivel még időben szerettünk volna visszaérni Wolfsburgba, mivel másnap iskola. Választhattunk, vagy az autópályán megyünk, ami rövidebb, vagy a folyó mellett, ami hosszabb út, de szebb is. Ha, hát nehogymá kihagyjunk valami szépet, mondtam lelkesen és választottam ki ezzel a lendülettel az alsó utat. Ugyan csupa köd volt minden, de biztos szebb, mint az autópálya. Az út enyhén kanyargós, enyhén hullámos, ami azt jelenti, hogy én szokás szerint rosszul lettem, így habár tényleg csodaszép volt az út, nem sokat érzékeltem belőle. A Zuram próbálkozott némi figyelem eltereléssel, hogy ezt nézzem, meg amazt, de én legszívesebben kidugtam volna a fejem a kocsi ablakán az esőbe. Nem tettem meg, csak lehúztam az ablakot és élveztem, ahogy néhány esőcsepp felfrissít.

Heidelbergben meglátogattuk vendéglátóink fiát, aki ott tanult orvosnak az egyetemen. Ő is nagyon kedves volt, és felvállalta az idegenvezető szerepét, megmutatta nekünk a várost, vagyis inkább csak egy részét, mert nagyon sok minden kimaradt, az idő rövidsége miatt. Természetesen menet közben elkezdett esni az eső, de valahogy már megszoktuk és nem is zavar. Ha esik, hát esik, kapucni fel és mehetünk tovább. Több templomba is bementünk, némi adomány fejében a lányok mécsest is gyújtottak. Ezután még gyorsan megebédeltünk, aztán irány haza.

Heidelberg nagyon szép, hangulatos város, Wolfsburgról sok dolgot lehet mondani, de azt, hogy csodaszép a belváros, na azt nem, még egy kis jóindulattal sem. Nem is azért szeretjük, mert szép.

Természetesen igyekeztem sokat fényképezni, ami sikerült is, csak itthon vettem észre, hogy a gép végig makrora volt állítva, így az összes kép homályos lett, nem olyan kedves művészien, hanem nagyon is bénán. Íme:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Reklámok