A Zuram szülinapjai 3 és fél, hőség, hőség

Szigorúan véve az AC/DC koncert nem tartozott a születésnapi ünnepségsorozat eseményei közé, de én határozottan emlékszem, hogy elhangzott a Zuram szájából, hogy naná, hogy vesz jegyet, mivel a fene se tudja, hogy lesz-e még valaha lehetőségünk AC/DC koncertre menni, valamint úgyis  akkoriban lesz a szülinapja is. A Zuram szerint ő ilyet nem mondott. De. De nincs jelentősége a jegynek már hónapok óta örült.

Abban a pillanatban, hogy elkezdték árulni a jegyeket azonnal vadászni kezdett, de a jegyek pillanatok alatt elfogytak. Szerencsére egy kis jegyirodánál sikerült vennie kettőt. A jegy nem volt olcsó, bár ez is csak viszonyítás kérdése 99 EUR volt darabja, de mint már említettem, a fene se tudja, hogy lesz-e ég valaha lehetőségünk AC/DC koncertre menni, valamint úgyis akkoriban lesz a Zuram szülinapja is. Dorka is (akivel a blogon keresztül ismerkedtünk meg, és még azóta sem utáltak meg minket, vagy nem szóltak) is mozgásba lendült, mert az ő élete szerelme viszont rajongó. Dorka határozott egyéniség, ha valamit kitalál véghez is viszi, így az ő férje koncertjegyet kapott karácsonyra. Nem volt kérdés, hogy akkor hárman megyünk.

Én nem vagyok AC/DC rajongó, de azért szívesen mentem. Az albumot is beszereztük, és jó sokszor meghallgattuk a kocsiban. Készültünk.

Bevallom őszintén, hogy nagyjából a hátam közepére sem kívántam a koncertet, miközben hazafelé tartottunk Hollandiából. A koncert vasárnap este volt, hétfő munkanap, tudtam, hogy valamikor hajnalban fogunk hazaérni… ááááááááááá. Mindegy, összeszedem majd magam.

A koncert Hannoverben volt, az még plusz egy óra autózás oda, majd vissza. Annyira jó lenne, ha legalább olvasni tudnék az autóban, így nem mennének pocsékba ezek az órák, de sajnos olvasás közben  mindig rosszul leszek. Nem túl nagy kedvvel indultam útnak, de azért szépen lassan meggyőztem magam arról, hogy jobb, ha megpróbálok lelkesedni. Odafelé természetesen dugó volt az autópályán, így valamelyik alsó úton mentünk, ami plusz fél órát jelentett, de így is időben odaértünk. Bőven időben, még az előzenekar játszott.

A parkolás jól meg volt szervezve, csomó parkoló volt a koncert helyszínétől nem messze, és többen is irányították a forgalmat. Egy kis sétával el is értük a helyszínt. Rettentő komoly ellenőrzés volt, volt néhány beléptető kapu, ahol morc őrök megtapogattak mindenkit, a nők, azaz én is választhattam női morcot, mondtam, hogy nekem mindegy, de a női morcnál senki nem volt, így a női morc kiválasztott engem. A jegyre csak ránéztek, semmi vonalkód ellenőrzés, semmi. Természetesen volt jó pár jegyüzér, akik árulták a jegyeket, de erre nem volt szükségünk.

Jól beöltöztünk, mert óriási esőt ígértek, azért reménykedtünk, hogy megússzuk szárazon.

Elindultunk a színpad felé, de mások már jóval korábban elindultak, hisz kb. 80.000 emberről beszélünk. A korosztály nagyon vegyes volt, az öt évestől a kilencvenig mindenféle ember volt. Esélyünk nem volt a színpad közelébe férkőzni, de legalább az egyik kivetítőt láthattam, na meg itt is nagyon sok férfi hátat.

Sajnos a koncertről nem tudok áradozni, korrekt volt, talán ez a legjobb szó, de semmi több, leszámítva egy elég jó gitárszólót. Olyan érzése volt az embernek, hogy jöttek, lenyomták, megvolt, benne volt a programban, hogy két ráadás szám és ennyi. A hangosítás sem volt tökéletes. Lehet túl hátul álltunk ahhoz, hogy átjöjjön, a nem tudom mi, az AC/DC koncertérzés, vagy valami. Sajnos mire belejöttem, már abba is hagyták. Nem fanyalgok ám, mert máskor is elmennék, annak ellenére is, hogy a kedvenc számom nem hangzott el. A látvány is biztos jó volt, de nekem csak férfi hátak jutottak. Kicsi vagyok, ez van, már nem is fogok nőni. Úgy tűnik, hogy ez bizonyos események esetében hátrány. Ezután még haza kellett jutni, a parkolóból kiállni közel annyi idő volt, mint a koncert időtartama. Amikor 80.000 ember egyszerre indul el, az nem kis tömeget jelent. Azért eső szempontjából mázlink volt, mert akkor kezdett el szakadni, amikor már az autópályán voltunk.

A Zuram a születésnapja alkalmából szervezett egy fiús grillezést. Annyira nem voltam elragadtatva az ötlettől, mondtam is, hogy nem veszek részt sem az előkészületekben, sem a takarításban. A mosogatógép persze elromlott, és a mosogatásban sem akartam részt venni. Aztán persze előkészítettem a vendégszobát (mivel ketten nálunk aludtak), de nem akartam otthon lenni, ha már fiús parti.

Kisebbiknek szülinapi meghívása volt a bowling pályára, mondtam, hogy elviszem, és amíg tart a buli addig nagyobbikkal strandolunk az Allerseenél. Az időjárás több, mint kegyes volt hozzánk, 38 fok körül volt árnyékban. Kisebbiknek mázlija volt, a bowling center ugyanis légkondis. Én nagyobbikkal beültem egy étterembe ebédelni, de ott nem volt légkondi, így az udvaron foglaltunk helyet, de borzasztó meleg volt. Ebéd után lesétáltunk a partra, vagy inkább levánszorogtunk, ott már elviselhetőbb volt a hőmérséklet. Nagyobbik pancsolt, kártyáztunk, majd kis idő elteltével összeszedtük kisebbiket, de nem mentünk haza, hanem visszasétáltunk a tóhoz, ahol a lányok még pancsolhattak, fagyiztunk, játszottunk, de azért egyszer el kellett indulni haza, bár semmi kedvem nem volt a fiúpartihoz.

Hazaértünk, a Zuram és a barátai kint ültek az árnyékban és láthatóan mindenkinek melege volt, megitták az összes ásványvizemet, nem fogyott sem az étel, sem az alkohol. Nagyon csendes parti volt. Gyorsan kimentünk a lányokkal a Realba vízért, jeget is akartam volna vinni, de megvették az összeset, így fagyit vittem haza. Elég népszerű voltam, jég nélkül is. A parti ugyan éjszakába nyúlt, de tényleg inkább csak egy szolid beszélgetés volt, mint buli. Hajnalban még segítettem elpakolni, elmosogattam, majd vigyorogva közöltem a Zurammal, hogy látszik már az öregedés, és szerintem a buli mélypontja az volt, amikor 5 pasi Abbát hallgatott. A Zuram szerint neki ehhez semmi köze, mert az egyik barátja telefonjáról szóltak a zenék, és azon javaslatom, hogy legközelebb szervezzen egy Mamma mia estet, nem okozott nagy sikert.

A hőség másnapra sem csillapodott, egy hete olvastam az újságban, hogy 1881 óta nem volt ilyen meleg július a tartományban. Azt, hogy ez igaz-e nem tudom, de tény, hogy mióta itt lakunk még nem volt ilyen és ez már a harmadik nyarunk. Ismét az Allerseenél kötöttünk ki, a vízben elviselhetőbb volt a meleg. Egész délután nagyon jól elvoltunk, de mivel esőt ígért az előrejelzés, elindultunk haza este 7 körül, másnap amúgy is suli volt a lányoknak, nekünk meg munka. Nagyjából 10 perc elérni a tópartról a parkolóig, de hiába szóltam kb. ötször a lányoknak, hogy indulás, nem sikerült értelmezniük a kérést, és pancsikáltak tovább, a végén már a Zuram megfenyegette a lányokat, hogy otthagyjuk őket, ha nem jönnek. Nagy nehezen elindultunk, és már félúton voltunk, amikor feltűnt, hogy milyen különösek a felhők, nagyjából, mint a Függetlenség napjában, amikor jönnek a földönkívüliek. A Zuram felvilágosított bennünket, hogy szép, meg érdekes, de futás, ha ilyet látsz futás, de azonnal valami védett helyre. Mondta, hogy a Balatonon ő már tapasztalt ilyesmit, és soha nincs szép vége.

Elkéstünk, feltámadt a szél, futottunk ugyan, de tudtuk, hogy már mindegy. Pillanatok alatt törtek a fák, a szél karom vastagságú ágakat hozott felénk, falevelek, faágak kavartak körülöttünk, és elkezdett esni az eső. Már nem voltunk messze, elkaptam kisebbik kezét és húztam magam után. Közben már dörgött, villámlott. Elértük az autót és gyorsan bepattantunk. Hazajutni azonban már nehezebb volt, az autók sorban álltak a lámpánál, hogy ki tudjanak hajtani a parkból. Közben már nem esett az eső, hanem úgy szakadt, hogy semmit nem lehetett látni, egy perc alatt besötétedett. A Zuram persze tudja, hogy kell megnyugtatni a gyerekeket, amikor jó hangosan dörgött, akkor mindig megjegyezte, hogy hú ez itt csapott be, és azta milyen szél, csak ránk ne döntsön egy fát, kisebbik hazáig bőgött, pedig mondtuk, hogy a kocsiban nem eshet baja. A parknál útépítés van és az ideiglenes táblákat mellettünk borogatta fel a szél, szerencsére nem a kocsira. Hazaértünk, az úton állt a víz. A gyerekeket sikerült meggyőznöm, hogy nem fog beléjük csapni a villám, futás be a házba. Közben folyamatosan dörgött, villámlott, csomó autó állt meg a felüljáró alatt, gondolom jégtől tartottak, de az most nem volt.  Összeszedtük az udvarban a cuccokat, amiket mindenfelé szórt a szél. Még jó, hogy ebéd után  mindent bepakoltam, csak a kukát borította fel a szél, így némi szemetet kellett szedni. A városban és a környékben nem mindenkinek volt szerencséje, komplett tetőket szedett le a szél, és néhány autó sem úszta meg a közelebbi találkozást egy fával.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A legnehezebb az volt, hogy ebben a hőségben is kellett iskolába járni, még ha délutánra általában szerveztek nekik vizes programot, akkor is úgy jöttek haza, hogy csak vánszorogtak. De már csak pár hét volt a szünetig.

 

Reklámok

Kisebbik bulija

Ez már valamivel könnyeben szerveződött, mint nagyobbik szülinapi partija, mivel kisebbik gyermekemnek már mindenről határozott elképzelése volt. A Geschenkkorb összeválogatása nagyjából 10 percig tartott, ennyi idő amúgy bőven elegendő ahhoz, hogy egy műanyag kosarat tele rakjon mindenféle haszontalan hasznos holmival. A Müllerben már nagyon jól ismerjük a járást, sok meglepetést nem tudnak okozni, csak azzal zavartak össze, hogy az iskolának még vége sem volt, már elkezdődött a tanszervásár, de ez minden boltban így volt.

Kisebbik mindenképpen a SoccaFive Arénában szeretett volna ünnepelni, úgyhogy családilag el is mentünk, le is foglaltuk a szülinapos asztalt. Majd megírtam a meghívókat. Mivel tudom, hogy az ő osztályukban mennyire fontos, hogy csillogjon-villogjon, meg szép legyen, ezért minden meghívóra külön odafigyeltem. Legalább 5 színnel írtam mindegyiket, teleragasztottam matricával, valamint szórtam rá csillámport, és még kis parfümöt is fújtam rá. Ez a valóságban annyit jelentett, hogy az első kettőnél a parfümtől szétfolyt a tinta, nekem már fájt a fejem a mindenféle illatoktól, a csillám össze-vissza ragadt, de kisebbik teljesen elégedett volt a végeredménnyel.

A meghívottak listája okozott némi problémát, mert van az osztályban egy kislány, aki verekedős, meg piszkálódós, szokott csúfolódni, de kisebbikkel nincs konfliktusa, és kisebbik szerette volna meghívni, de tartott tőle, hogy ennek a barátnői nem örülnének. Megbeszéltük, hogy nem más véleménye fontos, hanem a sajátja, ez az ő szülinapi partija, azt hív meg akit csak akar (bizonyos létszámhatáron belül). Így is lett, meghívta a kislányt is. Ebből adódott egy kis probléma, ugyanis egy másik gyereket nem engedtek el a szülei, ha ez a kislány is ott lesz. Kisebbik egy napig sírt, de elmagyaráztam, hogy a hülyeség nem ismer határokat, mondjuk nem ezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt, mert ez az ő partija, és ha az a kislány tényleg a barátnője lenne, akkor eljönne. Azért németórán megkérdeztem a tanárnőt, hogy ez itt tényleg normális-e, hogy nem engedik el a gyereket, ha ott van egy másik, akit nem kedvelnek, de velem értetett egyet, hogy ezek: “idióták”. Volt más is aki nem tudott eljönni, de az legalább értelmes indokot talált ki, olyat, amivel nem bántotta meg a gyereket. Volt olyan kislány is, akinek aznap volt a szülinapja, és mégis elhozták a szülei, sajnos ő jövőre már nem jár az osztályba, ez is egy napos sírás volt.

Igen ám, de kisebbik kapott egy meghívót az egyik kisfiú szülinapjára, ami aznap volt, mint az övé, csak másfél órával hamarabb kezdődött, és a bowling centerben tartották. Természetesen kisebbiket elengedtük a partira, csak némi szervezést igényelt, pláne, hogy közben két barátnője is megkérdezte, hogy jöhetne-e velünk a partira, és haza is tudnánk-e hozni. Mondtuk, hogy nem gond, úgyis két kocsival megyünk, hisz kisebbiket is menedzselni kell, és ennyien már úgysem férünk be egy kocsiba. Azért, hogy legyen még egy csavar a történetben nagyobbik is kapott egy szülinapi meghívót a barátnőjétől aznapra amikor kisebbik bulija volt, és pont ugyanakkora, pont ugyanoda. Logisztikailag tehát ez nem probléma, akkor úgyis együtt fognak bulizni. Azért van még csavar a történetben, hisz az egyik kisfiút meghívták a bowling centerbe is, és kisebbik is meghívta, így az ő anyukája megkért minket, hogy amikor megyünk kisebbikért, akkor vigyük át azt a kisfiút is magunkkal a SoccaFive-ba. Az is biztos volt, hogy addigra megérkezik hozzánk Cuki, a lányok magyar barátnője aki nálunk töltött pár napot, tehát összesen 6 gyereket kellett koordinálni.

Először kisebbiket elvitte apukája a bowling centerbe, majd hazajött, eközben megérkezett hozzánk kisebbik két barátnője, ott volt nagyobbik és Cuki, őket szállította el a SoccaFive-ba a Zuram, közben én elmentem a bowling centerbe és felszedtem kisebbiket és a kis barátját, és onnan mentünk át a SoccaFive-ba. A többieket hozták a szüleik.

Kisebbik már hetek óta erre várt, nagyon izgatott volt, reméltük, hogy a parti végére lehiggad és minden visszaáll a normál kerékvágásba. A buli jól sikerült, mire én a két gyerekkel átértem a SoccaFive-ba a bowling centerből, addigra a Zuram már megoldott egy szituációt, melyben szinte minden gyerek sírva fakadt, mert amikor kisebbik belépett már senki sem sírt, nem is volt ott senki a szülinapos asztalnál, de kicsit késtünk, úgyhogy már játszottak a többiek. Kisebbikem gyorsan csatlakozott a többiekhez, mi meg leültünk. Ezután már csak két sírós helyzet adódott, mindkettő baleset volt, plusz még nagyobbik is rosszul esett az egyik játékról, de ugye ő hivatalosan egy másik szülinapon volt, így én odarohantam, hogy miért sír, majd rábíztam őt a barátnője anyukájára, náluk már úgyis volt pár csomag jég, mivel az ő lánya a saját szülinapja első két percében sérült le. Nagyobbiknak semmi komoly baja nem volt, de a jég miatt irigyeltem. A játszóház nem nagy, leginkább kicsi, nincs sok játék, és a legjobb csak pénzzel működik, de mivel akksis kisautókról beszélünk, így egy idő után hiába dobja bele a gyerek a pénzt, az akksi lemerülése okán nem megy az autó. A gyerekek megoldják a szituációt, mivel tolják egymást az autóban, de akkor minek beledobálni a pénzt? Az akksit időnként kicserélik az enyhén szólva is unott alkalmazottak.

A játszóházban csak szülinaposok voltak, mondjuk nagyjából csak erre alkalmas a létesítmény. Persze vannak focis programok, meg lehet kérni alligátort aki hercegnős vagy akármilyen szülinapot tart, de olyan arcfestést én is bármikor csinálok, tekintve hogy olyan meleg van bent, hogy a festék 1 perc alatt folyik le a gyerekek arcáról. Az, hogy meleg van nem kifejezés, ugyanis nem hogy nem ment a légkondi, de az oldalsó fal nyitva volt, hogy a gyerekek kint is tudjanak játszani, de kint 35 fok volt, így senki nem ment ki a tűző napra, egyébként a kinti ugrálóvár fel sem volt fújva. A hellyel finoman szólva sem voltam elégedett, de a gyerekek jól érezték magukat. Szerencsére eljöttek új barátaink is, így volt felnőtt társaságunk. A végén kisebbik megkapta az ajándékait, és nagyon boldog volt, mi is, hogy minden gyerekért jöttek, kivéve akit mi vittünk haza.

Természetesen még otthon is ünnepeltünk családi keretek között plusz a barátnők. Kisebbik nem szereti újabban a piskótát, így csúsztatott palacsintát készítettem neki, aminek nagyon örült, és én is, hogy végre van egy olyan torta, amiből megeszik egy szeletet. Ezzel nagyjából le is tudtuk az idei születésnapi ünnepség sorozatot, nagyjából, hisz én még Magyarországra szervezek a Zuramnak egy félmeglepetésszületésnapot baráti körben.

 

Nagyobbik bulija

Hetekkel a tényleges szülinap előtt elkezdtük a gondolkodást, a hol, hogyan, mikor témakörben. A mikorra volt a legegyszerűbb megadni a választ, a szülinap egy hétfői napra esett, így az előtte lévő szombatra terveztük az eseményt. A hol és hogyan már problémásabb volt.

Hol? A városban erre számos lehetőség kínálkozik, a távolabbi városokban meg még több, na de nem elvárható a szülőktől, hogy mondjuk 25 km-re lévő helyszínre elszállítsák a gyermeküket, majd két óra múlva érte jöjjenek. Ezért a távolabbi játszóházak kiestek.

Szépen sorba vettük a lehetőségeket. Itthon. Nem. Ez nagyjából ennyi volt, mivel nem szerettem volna ha nálunk lenne a muri, pláne, hogy az erdőben rendezett sorversenyes szülinapokkal elég magasra rakták a lécet. Meg tudnánk ugrani, gyorsan meg lehetne szervezni, de segítség nélkül nem megy, ehhez két felnőtt kevés, márpedig mi nem leszünk többen, és a segítőképes rokonaink száma sem éri el az egyet. Eljátszottunk a gondolattal, de azután ezt gyorsan el is vetettük. Így segítségül hívtam jó barátomat guglit és nekiláttam, hogy felderítsem a lehetőségeket.

Ezen az oldalon tételesen fel vannak sorolva a helyszínek. Lehet irányítószám alapján is keresni. Ezen oldal szerint tarthat a gyerek szülinapot moziban, az Autostadtban, a Mekiben, a Phaenoban, a bábszínházban, a csúszdaparkban, a múzeumban, és a SoccaFive Arenában. Ezeknek nagy részét már tudtam, de most érdeklődve figyeltem az árakat, majd érdeklődve kerestem tovább.

Adott a lehetőség a Planetáriumban,  valamint lehet kalandparkban is, és majd’ elfelejtettem a bowling pályát. Úgy érzem kellően körbejártuk a témát, és feltettük a gyereknek a kérdést, hogy ő mit szeretne, és a következő mondatban el is magyaráztuk, hogy eme rengeteg lehetőség közül miért esik ki  rögtön néhány. Igen, itt az árakra gondolok. Ha valakinek van kedve nyugodtan kattintgassa végig a fenti színes betűs szavakat, és már utána is járhat, hogy mi mennyibe fáj.

Nagyobbik nem tudott dönteni, szerette volna a játszóházat, de úgy éreztem, hogy ahhoz ők már nagyok, és próbáltam terelni a bowling irányába. Egész ügyesen terelgetek, de nagyobbik nem hagyta magát, mert nem tudja mi az a bowling, pontosabban tudja, csak még soha nem játszott élőben, csak a kinect segítségével, hiába a modern kor gyermeke. Ezen ne múljon, megígértük, hogy előtte még lesz alkalma kipróbálni, el fogunk menni családilag gurítani, vagy dobni néhányat. A dobás egyáltalán nem túlzás a család legkisebb tagjának stílusába teljesen belefér. Ez így már tetszett neki, így a Zuram gyorsan lefoglalta a helyet. Ezt követően elmentünk az egyik áruházba, hogy nagyobbik összeválogathassa a Geschenkkorbját. Na ezt már alig várták! Igen, várták, mert kisebbik is teljesen ráizgult a dologra, hiába mondtuk neki, hogy az ő szülinapjáig még van egy kis idő. Nem baj! Ő most kinézi, és akkor, amikor az övét kell, majd semmi idő alatt összerakja a kosarát. Praktikus a gyerek.

A Geschenkkorb összeválogatása nem két pillanat volt, és a szülők nagyjából fejenként kétszer gondoltak valami olyasmit, hogy ennek soha nem lesz vége. Nagyobbik gondolkodott, nézelődött. Az áruház felső emeletén vannak a füzetek, ceruzák, kreatívságok, cuki-muki dolgok, a pincében pedig a játékosztály. Mondanom sem kell, hogy mozgólépcsőztünk párszor. Több dologra is tekintettel kellett lenni, először is, hogy ne válasszunk drága dolgokat, de válasszunk annyi mindent, hogy lehessen válogatni is, és arról is meg kellett győzni a gyereket, hogy ez így jó. Nagy nehezen sikerült, végeztünk. Közben kiválasztottuk a megfelelő meghívókat is.

Következő feladat, hogy kiket is hívjon meg nagyobbik a szülinapi bulira. Első körben felsorolt összesen két gyereket, és makacsul tartotta magát, hogy de többet nem. Gondoltam, hogy van valami a háttérben, így egy alkalmas pillanatban kifaggattam. Nagy nehezen ki is bökte, hogy van még két lány, akikkel jóban volt, de már nincs, mert egyszer zavarba hozták, és neki az nagyon rosszul esett, pedig őket meghívta volna. Azt mondtam neki, hogy nyugodtan adja oda ennek a két leányzónak a meghívót, mert ha jól gondolom, akkor ez a két lány nagyon fog örülni, és ez egy jó alkalom, hogy tovább barátkozzanak egymással. Így bővült a lista, majd meghívott még két fiút is az osztályból, meg még egy lányt. Be is telt a létszám. Megírtam a meghívókat, amiket másnap be is vitt a suliba. Megmondom őszintén, hogy azért egy cseppet aggódtam a két leányzó miatt, hogy nem fogadják el a meghívót, vagy undokok lesznek, de nem ez történt. Nagyobbik odaadta a meghívókat, és a két lány bocsánatot kért mindenért, amit valaha elkövettek nagyobbik ellen, és nagyon várták a szülinapi bulit. Erre viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy így lesz.

Innentől kezdve már csak egy teendő volt, várni a bulit, vagy inkább még egy, el kellett menni bowlingozni. Erre adódott is alkalom az Allerparkban Sommerfest volt, így gondoltuk összekötjük a kellemest a hasznossal. Megnézzük a Sommerfestet, majd utána jöhet a bowling. Így is lett. A Sommerfestet, majd leírom részletesebben is. A bowling elég nyomorultul sikeredett az elején, mivel a lányoknak nem igazán akart összejönni a dolog, de szerencsére idejében rájöttünk, hogy ha szólunk akkor két oldalt apró korlátok akadályozzák meg, hogy a golyó egyből kimenjen, ezzel együtt csak sikerélményben van részük a gyerekeknek. A korlátok egyébként egyfajta mentális támaszok, mert miután korláttal játszottunk, a lányok hirtelen megtáltosodtak és egyre jobban ment a játék. Nem is akarták abbahagyni. Én és a Zuram is remekül szórakoztunk, nagyobbik pedig repesett az örömtől, hogy milyen jó szülinapja lesz. Maga a hely nagyon normális, nagyon jól néz ki, nincs kocsma hangulata, teljesen alkalmas egy családi program lebonyolítására.

Eljött a várva várt nap, nagyobbik barátnője is jött velünk, mivel apukája dolgozott, anyukája pedig nem ért rá, de ez nem gond, teljesen megszokott. Volt, hogy mi nem tudtuk volna elvinni kisebbiket, így a másik anyuka vitte el a szülinapra, illetve más hozta haza, mondván úgyis mindegy, hogy egy vagy két gyereket hoz, visz. Mi is vittük már kisebbik barátnőjét szülinapra és haza. A három lány nagyon izgult, alig várták, hogy odaérjünk. A kezdés időpontjánál hamarabb érkeztünk és vártuk a vendégeket, akik szép sorban  meg is érkeztek. Amint összegyűlt a csapat, kikértük a cipőket és már indulhatott is a játék. Két egymás melletti pályán játszottak, és nagyon élvezték. Kipróbálták az összes golyót, volt aki csak a legnehezebbet volt hajlandó használni, elég mókás volt, az is, amilyen technikával játszottak. Egy óra nagyon hamar eltelt, nagyjából másfél kör ment le. Mi is készültünk, vettünk mini társasjátékokat, és a nyertes választhatott magának először, majd a második és így tovább. Ezután leültünk a szülinapos asztalhoz, és a gyerekek elfogyasztották az ennivalót, majd még játszottak egy nagyot. A bulinak hamar vége lett, de mindenki boldogan távozott.

Ezzel azonban  még nem ért véget az ünneplés. Hétfőre sütöttem egy nagy csapat muffint, mivel itt az a szokás, hogy valamit visz be a suliba az, akinek a szülinapja van. Van olyan aki egy nagy halom gumicukrot, van aki sütit, de a leggyakoribb a muffin, nagyobbik is ezt választotta. Nem sikerült túl jól, egy új receptet próbáltam ki, de nem olyan lett, mint vártam, ettől függetlenül az utolsó morzsáig elfogyott az összes. Mire a lányok hazaértek a suliból, sütöttem egy fatörzs tortát, hoztam gyerekpezsgőt elővettem a becsomagolt ajándékokat, és kezdődhetett az itthoni buli. Gyertyafújás, köszöntés, ajándéknyitás, pezsgőzés. Biztos, ami biztos jó alaposan megünnepeltük a 10. születésnapot.

 

Szülinapok

A nyár szülinapozással telik, mi felnőttek júniusban letudjuk, ez a könnyebb része, de azután jön július, mindkét gyerek öregszik. Magyarországon már rutinszerűen működött a dolog, családi ünneplés és gyerekzsúr. Megszerveztem, mindent elintéztem, a lányoknak csak el kellett dönteni, hogy kit ne hívjanak meg. Azért kit ne, mert ők mindenkit meghívtak volna, de azért az is elég volt, amikor 18 gyerek rohangált a házban. Hetekig lobbiztak egy-egy fő mellett, hogy miért is kihagyhatatlan, de azért mindent nem lehet. Egyszerre tartottuk a szülinapjukat, így egyben “letudtuk” az egészet. A baráti körük nagyjából ugyanazokból a személyekből állt, illetve mikor nagyobbik elkezdte az iskolát akkor bővült a kör. Volt otthoni szülinap, mekis szülinap, de az otthonit szerették a legjobban. Szerencsére mindig jó idő volt, így lehetett az udvaron játszani. De hogy legyen itt? Az ugye nem is lehet kérdés, hogy legyen-e.

Szerencsére kisebbiket hívták az osztálytársak szülinapozni. Megismertük a jászóházas, az otthoni és a bowling pályás szülinapot is. A játszóházas tiszta sor, az ember kiválasztja a helyet, meghívja a gyerekeket befizeti a pénzt és kész, bowling pálya hasonlóan működik, csak limitált az idő, míg a játszóházban addig lehet maradni ameddig csak be nem zár. Az otthoni szülinapok már érdekesebben alakultak. Volt Monster Highos beöltözős parti, a gyerekek jelmezben mentek, anyuka kifestette őket, mindenféle játékot játszottak, pólót festettek, különféle vetélkedők voltak. A másik otthoni parti már egész nagyszabású volt, a gyerekek találkoztak az erdő szélén, majd a szülők és mindenféle kísérő rokonok felügyelete mellett egy versenyen vettek részt, pontosabban szólva több kis versenyen. Nyomokat, kincseket kerestek, terményeket gyűjtöttek. Sorversenyek is voltak, és minden állomáson kaptak valamilyen ajándékot. Volt még egy otthon rendezett parti, ami nem szülinap volt, hanem úgynevezett “barátság” parti, ide is nagyon sok gyereket hívtak, és ők is az erődbe mentek játszani. Csak az én gyerekem esett bele a patakba, de ebből nem lett probléma, megszáradt.

Ami alapvető különbség az itteni, és a magyar szülinapok között az az, hogy nem kell törni a fejünket azon, hogy mit vigyünk ajándékba a kis ünnepeltnek. Bizonyos áruházakban vannak ajándékkosarak (Geschenkkorb). Ez az adott áruház szolgáltatása, és úgy működik, mint egy ajándéklista. A kis ünnepelt besétál anyukájával és apukájával az áruházba, a kis ünnepelt, mint egy fékevesztett szélvihar körbejárja az egész boltot, és mindenfélét belepakol egy bevásárlókosárba, amit szeretne kapni a szülinapjára. A szülők eleinte még türelmesen, majd inkább már gépiesen magyarázzák el, hogy az óriás doboz legot is választhatja, de azt úgyse veszi meg senki, mert nagyon drága. Miután a bevásárlókosár megtelt, és/vagy, már úgy gondolja a szülő, hogy ez a mennyiség elegendő lesz, akkor oda lehet sétálni a kedves pénztáros nénihez, aki kitölt egy formanyomtatványt. Felveszi az adatokat, gyerek neve, szülinapjának dátuma, buli időpontja, és hogy meddig kérjük, hogy a kosár rendelkezésre álljon. A buli előtt két héttel érdemes ezt intézni, mivel hamarabb nem teszik ki a kosarat. Miután távoztunk a boltból, szorgos kis kezek a bevásárlókosárból átpakolják a kiválasztott dolgokat egy műanyag tároló dobozba, és a bolt egy meghatározott pontjára teszik, az összes többi közi. Ezután a meghívott gyerekek jönnek és választanak a kosárból valamit, amit a szülinapon átadhatnak.

Amikor kisebbik kapott egy meghívót, amin fel volt tüntetve, hogy hol van az ajándékkosara a szülinaposnak, általában igyekeztünk minél hamarabb meglátogatni a boltot, hogy még legyen miből válogatni, mivel a szülők elég jól szokták irányítani a válogatás folyamatát, és nagyjából annyi dolog szokott lenni a kosárban, ami épp elegendő. Természetesen nem kötelező a kosárból választani, lehet venni bármit, csak akkor gondolkodni kell azon, hogy mit, míg ha a kosárból választunk, akkor csak annyi a dolgunk, hogy kigondoljuk, hogy milyen értékben választunk. Mindig szokott lenni a kosárban apró, nagyobb és közepes dolog is, hogy mindenki kedvére választhasson a pénztárcájának megfelelően. A mi gyerekeink általában egy kisebb és egy közepes dolgot, vagy egy nagyot választottak. Így ugyan nincs meglepetés, habár mégis hisz a gyerek nem tudja, hogy kitől mit kap, de azon aggódik két hétig, hogy mi marad a kosárban.

A másik különbség az, hogy minden meghívott gyerek kap ajándékot, csokit, cukrot, de még valamilyen kis játékot is, vagy nagyobb játékot, köszönetképpen azért, hogy eljött a bulira.

Ha elmentünk és kiválasztottuk az ajándékot, akkor már csak annyi dolgunk van, hogy elvigyük a gyereket a szülinapra, majd érte menjünk. Kisebbik már 6 szülinapon volt, ami nagyobbiknak elég rosszul esett, mármint nem az, hogy kisebbik ment, hanem az, hogy őt nem hívták. Magyarországon ez nem nagyon fordult elő, mivel közel azonos volt a baráti körük, de most már nekik is el kell fogadniuk, hogy saját barátaik vannak, és nem sziámi ikrek. Ezt is újdonságként hozta magával a költözés, és nem mondom, hogy könnyen barátkoznak meg a helyzettel. Magyarországon is előbb-utóbb kiderült volna, hogy nincsenek összenőve, és egymás nélkül is képesek programokra járni, de itt élesebb volt a váltás. Két gyerek, két külön osztályban, külön baráti körrel, amit a hétköznapokban élveznek, de ha valamelyikük kap meghívót, a másik meg nem, akkor bizony van szomorúság. Nagyobbik a harmadik meghívó után már fel sem vette a dolgot, és igyekeztük vigasztalni, hogy majd ő is biztos kap meghívót.

Kisebbiknek nagyon szerencsésen jött ki a lépés, mert az ő osztálytársainak többsége júliusban született, de ha nem is júliusban, akkor tavasszal, egy vagy két gyerek van csak téli. Ez azért fontos mert így már mire eljött a meghívó osztogatásának ideje, addigra beszélt németül, megbarátkozott a többiekkel. A barátkozás nagyon jól sikerült. Nem tudom, hogy minek köszönhető, de úgy tűnik az, hogy magyarok vagyunk nem hátrány. Kisebbik volt olyan szülinapon is, ahol minden gyerek orosz volt, csak ő magyar, de ez senkit nem zavart. Kisebbiket még fiúk is hívták meg szülinapra, ami nem megszokott, mert általában csupa lány, vagy csupa fiú bulik vannak.  Nagyobbik esetében összetettebb a helyzet, ugyanis nem mindenki nyári, és náluk nem is mindenki rendezett szülinapot, valamint a legjobb barátja elköltözött, a két barátnője közül az egyiknek szeptemberben van a szülinapja, és csak a másiknak nyáron. Szerencsére telt az idő közeledett nagyobbik szülinapja és most már nem azzal kellett foglalkozni, hogy őt meghívják-e, hanem, hogy ő kiket hívjon meg. Kezdhettünk szervezkedni.

 

Meglepetés

Tényleg, de tényleg nem azért, hogy még mindig a születésnapom legyen a téma, de olyan meglepetés ért, amire igazán nem számítottam. A Zuram szervezett  nekem egy meglepetés partit. Soha nem vágytam ilyesmire, sőt azt gondoltam, hogy ez nem túl jó ötlet, mert engem biztos a frász törne ki, ha ott állna egy csomó ember a házban és amikor belépek az ajtón, azt kiabálnák, hogy meglepetés! Nem így történt, nem tört ki a frász, meg a nyavalya sem, de kezdem az elején.

Már éppen kezdtem kicsit lehangolt lenni, itt a szülinapom, és az első alkalom, hogy a család messze van. Nem vagyok már gyerek, de igen erősen kötődöm hozzájuk, szóval bevallom most először honvágyam támadt. Nem olyan leküzdhetetlen, erős, csak olyan egy estét de jó lenne… eltölteni otthon. Ezt persze nem vallottam volna be, mert nem. A Zuram azonban jobban ismer mindenkinél, és már előre sejtette, hogy így lesz.

A szülinapom pont a hét közepére esett, felköszöntöttek, kaptam szép ajándékot, elmentünk egy étterembe vacsorázni, a lányok is a Zuram is a kedvemben járt. Az feltűnt, hogy a Zuram a lányokkal már napok óta a hátam mögött sugdolózik, és ha rákérdeztem mindig valami bénaságot mondott, de nem kérdőjeleztem meg. Gyanús volt, de azt mondta, hogy este az étteremben majd mindent elárul. Eljött a nagy pillanat, a lányok az étterem melletti játszótéren játszottak, a Zuram megfogta a kezem, a szemembe nézett és azt mondta: én nem tudok, olyan szép és finom tortát sütni amilyet te, de annyit meg tudtam tenni, hogy bejelentettelek fodrászhoz. Mosolyogtam, de nem értettem, őszintén szólva mindenre számítottam csak erre nem. Nem értettem, hogy mi olyan nagy dolog egy fodrászkodásban, amikor szülinap nélkül is el szoktam menni. Azért mondtam, hogy nagyon kedves, és figyelmes és igazán örülök.

Réges-régen, amikor nagyobbikat vártuk, és nekem a terhesség 21. hetében kórházba kellett vonulnom, hogy ne legyen baj, (szigorúan fekvésre voltam ítélve), akkor a Zuram megszervezte, lebeszélte az orvossal, hogy kicsempész a kórházból, elvisz fodrászhoz, kozmetikushoz, hogy jobban érezzem magam, akkor az volt a legfantasztikusabb születésnapi ajándékom. Annyira kedves és figyelmes volt, hogy bőgtem, naná, már hetek óta ágyhoz voltam kötve. Na, de most tudtommal se gyerek, se kórház, de legyen, megyek fodrászhoz.

A Zuram azt is közölte, hogy minden házimunkát úgy időzítsek, hogy szombat-vasárnap nem lesz időm semmire. Főznöm sem kell majd, semmi dolgom nem lesz. Ebből gondoltam, hogy a hétvégére szervez valamit, de rettentően ködösített, hogy ki akar mozdulni, meg most van a Sommerfest, oda is ki kell nézni, a gyerekeknek megígértük, hogy elmegyünk bowlingozni, magyarán mondva tuti nem leszünk itthon. Jó, rendben, nem leszünk.

A hét közepén elkapta a lányokat, és erélyesebben megkérte őket, hogy pakoljanak össze a szobájukban, mert ez a kupi kibírhatatlan. Véleményem szerint, nem volt az olyan vészes, jó hát lehetett pakolni, egy gyerekszobában mindig lehet, pláne a mi gyerekeink szobájában, de máskor ez a Zuramat egyáltalán nem érdekli, én szoktam pattogni. Péntekre még a fiókjaikban is összepakoltak, kisebbik újra hajtogatta a szekrényében lévő ruhákat is. Biztos másik dimenzióba kerültem, más nem történhetett. Én is mindent kimostam péntekre, ki is vasaltam, mire a Zuram hazaért épp elraktam a vasalódeszkát, és a vasalót, de a ruhákat még nem. Hazaért, és vadul nekikezdett pakolni, persze néhány dologról fogalma sem volt, hogy hol tartjuk, de hirtelen minden zavarta. Ki is keltem magamból, hogy hagyja már abba, de azért csak elpakolta a ruhákat, majd elindultunk a fodrászhoz.

Mondta, hogy az lesz, amit én szeretnék, nézelődjek nyugodtan, mert mindig panaszkodni szoktam, hogy sose jutok be a városba. Mondtam, hogy nem ezt szoktam panaszolni, hanem azt, hogy ő egy idő után picinykét hisztikézik azon, hogy menjünk mán haza, mert fáradt, meg fáj a lába, meg mittomén mi, most akkor ne legyen ilyen. Letette a nagyesküt, nem lesz.

Közben a barátnőm írt Viberen, gondoltam, hogy na ő is jókor talál meg, most nem tudok válaszolni. Gondoltam, hogy ha ő írogat nekem, akkor feleslegesen gyanakszom bármilyen meglepetésre, mivel ő lenne az egyik fő cinkos.

Bementünk a Galeriába, ott van a fodrász és nézelődtünk is egy kicsit. A legjobb az volt, hogy amikor elérkezett a fodrász ideje, akkor közölte, hogy áááá ha nem akarom nem kell ide jönni, akkor mehetünk másik fodrászhoz is. Nem értettem, hogy most akkor mi van, de mondtam, hogy nekem pont jó lesz ez a fodrászat is, tök mindegy, mert úgyse tudom normálisan elmagyarázni, hogy mit szeretnék, és a múltkori néninek annyira remegett a keze, hogy annál félelmetesebb már nem lehet. Ide nem kell bejelentkezni, az átlag várakozási idő fél óra, de most nem volt senki, így szinte azonnal sorba kerültem, egy fiatal csajszi lenyírta a hajam, azután megszárítottam magamnak. Itt ez bevett dolog, hogy mindenki magának szárítja a haját, és úgy sokkal olcsóbb. Nekem ez volt az első, de megoldottam. A rövid hajammal nincs túl sok variálási lehetőség. Gyorsan végeztünk, és mondtam, hogy de én még ennék egy fagyit. Gondoltam beülünk az egyik cukrászdába és kérünk valami csodát. Ehhez képest a Zuram beállt a sorba, így kértem két gombócot, és sétáltunk tovább.

Mondtam, hogy üljünk akkor le egy kicsit legalább, ne rohanjon  már haza. Közölte, hogy fáj a lába, nem akar sétálgatni, induljunk már el. Ennyi! Kezdődik a szokásos hisztike, de mivel nehezen viselem a nyűgösködést így megadóan bólintottam, menjünk. Elkezdtünk sétálni, majd csörgött a telefonja, az egyik kollégája volt, hogy nézzen meg valami e-mailt. Mondta, hogy nincs az irodában, de mindjárt otthon lesz és megnézi. Ezután megfogta a kezem, és végigvonszolt a sétáló utcán, a parkoló házig, olyan tempót diktált, hogy már lihegtem, de hát értem én, ha fáj a lába, fáj a lába. Nem kis táv amit mentünk, de nem tudtam elnyalni két gömb fagyit a kocsiig. Ez azért már nagyon gyanús volt, gondoltam, hogy áthívta a kollégáját a családdal együtt (mivel összejárunk) és buli lesz nekem.

El is kezdtem célozgatni, de a Zuram nem vette a lapot. Semmit nem mondott, vagy ha igen, akkor is inkább ne szólalt volna meg. Hazaértünk, és láttam a kolléga autóját a parkolóban. Ha, tudtam én! Lebukott! Bent vár az ismerős család, bulizunk egyet. De jó, gondolatban fel is készültem, legalább nem fogok bőgni.

Beléptünk az ajtón, de az előszoba ajtó csukva volt. Már ez is gyanús, mert az az ajtó általában nyitva van, és bentről olyanokat hallottam, hogy: psssszt. Mondtam a Zuramnak menjen előre, mert lebukott, de végül megadtam magam, és beléptem. Erre nem számítottam. Nem csak egy család volt, hanem kisebb tömeg fogadott. Talpig hatódtam, és naná, hogy kicsordultak az örömkönnyek. Ott volt a barátnőm, az anyukája és a kislánya, kisebbik barátnője és a szülei, meg a kistestvére, az a magyar pár a kisfiukkal, akikkel elsőként ismerkedtünk össze itt Wolfsburgban, és azóta is jóban vagyunk, és persze az indiai család, akikkel szintén nagyon szoros a kapcsolat. Mindenki megtanulta magyarul, hogy boldog születésnapot, és mindenki magyarul köszöntött. Annyira kedvesek voltak!

Amíg mi fodrásznál voltunk, addig a lányok beengedték őket. Elővették a kerti asztalt, megterítettek, feldíszítették a házat, mindenfelé lufik lógtak, meg szerpentin. A grill már melegedett, volt egy csomó enni-, és innivaló. A barátnőm anyukája még tortát is sütött nekem. Utólag kiderült, hogy kisebbik magához ragadta a vezető szerepet, és mindenkinek kiosztotta a feladatát. Mindent tudott, hogy hol van, és ezért mindenkit utasítgatott is.

A társaság összetétele elég vegyes volt. Magyar, indiai, orosz. A beszélgetés angolul, és németül folyt na meg persze előkerültek az ismert orosz szavak és kifejezések is. Az oroszok rendkívül értékelték ezt, és jókat nevettünk. Közben sültek a husik, a zöldségek, a gyerekek játszottak. A meglepetés partin kívül még ajándékokat is kaptam. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog esni, hogy én vagyok a középpontban, és mindenki engem ünnepel. A parti nagyon jól sikerült. A lányaim még életükben nem tudtak ennyi ideig egy titkot megőrizni, pláne kisebbik, de most nemhogy megőrizték, de még el is terelték a figyelmem.

Most volt alkalom elbeszélgetni kicsit kisebbik barátnőjének szüleivel is, akik Kijevből érkeztek 20 évvel ezelőtt. Az ő történetük is elég érdekes. Apuka egyébként német származású, de a Szovjetunióban nem igazán volt lehetőség a hagyományok ápolására, így sokkal inkább orosz, mint német. A jelen ukrán-orosz politikai helyzetben teljes mértékben az orosz állásponttal ért egyet. Arra a kérdésre, hogy mégis minek vallja magát, orosznak, ukránnak, vagy németnek, azt válaszolta, hogy ő egy európai orosz. Wolfsburgban 152 nemzetiség él, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek érdekes háttere, háttértörténete van.

Menet közben apránként kiderültek a részletek. Már hetek óta terveztek, szerveztek a hátam mögött. Minden a szemem előtt zajlott, és mégis vak voltam. Még az sem tűnt fel, hogy a némettanárom, akit a lányok beavattak, azt adta fel házi feladatnak, hogy arról írjak, hogy mivel lepett meg a család. Mindenki benne volt. Nagyon precízek voltak, volt aki a húst és az innivalót rejtegette, más a zöldségeket darabolta, fűszerezte. Két időpont is volt, de kisebbik mindig kapott egy meghívót valamilyen szülinapi zsúrra, így halasztgatni kényszerültek. Utólag azért sok dolgot megértek, például azt is, hogy miért kapott a Zuram majdnem infarktust, amikor kisebbik beállított egy-egy szülinapi zsúr meghívóval. Az utóbbi két hétben öt ilyet is kapott. A barátnőm sem véletlen írogatott délután, simán elterelte a figyelmemet. Elmesélték, hogy mennyire izgult mindenki. Viktorék látogatásának hála a feszültséget tudtuk oldani pálinkával és nagyon finom magyar borokkal. Köszi!

Tavaly nyáron még nem hittem volna, hogy ez megtörténhet, nem az, hogy öregszem, hanem, hogy ilyen hamar kialakul egy jó kis társaság.

A szülinapozásnak még nincs vége, nálunk mindenki nyári. Most jön a lányok első wolfsburgi szülinapja. Tavaly is itt voltak már a szülinapjukon, de akkor még nem volt kinek bulit szervezni, most már sok barátjuk van, így a szervezkedés már elkezdődött.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Parti

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Alalkul