Heti program

Elkezdődött az iskola, már egy ideje, sőt már Magyarországon is. Szinte minden nap szembejön velem egy írás arról, hogy mennyire elégedetlenek a szülők a magyar oktatási rendszer miatt. Túl sok óraszám, túl sokat követelnek, több tankönyv is használhatatlan stb.

Nos, egyáltalán nem szeretném összehasonlítani a német iskolarendszert a magyarral, mert alapjaiban más, arról viszont tudok írni, hogy mennyire terhelik le itt a gyerekeket. Ez is csalós azonban, mivel Németország elég nagy, és bizony változó, hogy hol milyen az órarend, vagy milyen a követelmény. Elég sokat hallani, hogy minél északabbra megy az ember, annál gyengébb az oktatás, délen sokkal szigorúbbak, magasabbak a követelmények, nem juthat be bárki egy gimnáziumba. Nos, mi elég északra lakunk, főleg délhez képest, de azért nem annyira északon. Például lehet olvasni, hogy megérkezett az ősz, itt az első komolyabb vihar, Sebastian tombol északon, Hamburgban volt halálos áldozat is, de szerencsére itt csak a “szokásos” szeles esős idő van. A lényeg, hogy az a  mondás járja, hogy errefelé gyengébb az oktatás színvonala, ennek ellent látszik mondani, hogy az érettségi eredmények viszont elég jók lettek ebben a tartományban tavaly, bár azt is hozzátették, hogy sok éve ez az első alkalom, hogy Niedersachsen elől végezzen. És mint tudjuk, vannak kis hazugságok, nagy hazugságok meg a statisztika.

Az oktatási rendszerhez azért még annyit hozzáfűznék, habár erről már korábban sokat, és sokszor írtam, hogy a Grundschule az csak négy év, utána kell választani a különböző iskolatípusok közül, mivel az én gyerekeim gimnáziumba járnak, így másról nehezen tudnék írni.

A Grundschule pite, mondhatnám. Nem azt mondom, hogy nem csinálnak semmit, de nem túl sokat. Az első osztály átmenet iskola és ovi között, a mi iskolánkban babzsákok voltak az egyik sarokban, hogy ha valaki elfárad órán, elmehet nyugodtan aludni egy kicsit. Az első két évben simán fel lehet állni órán, oda lehet menni a tanárnénihez, ha valaki valamit nem ért. Kisebbik egyszer eléggé fel is volt háborodva azon, hogy a helyettesítő tanárnál jelentkezni kellett, nagyobbik erre csak annyit mondott, hogy na te a magyar iskolát nem bírnád ki. Nagyobbik mindössze két évig járt magyar iskolába, és már nem is túl sok dologra emlékszik, de arra határozottan igen, hogy a fegyelem enyhén szólva is más.

Amikor az első szülői értekezleten voltunk a német általános iskolában, akkor nem értettük, de komolyan nem. Azt hittük, hogy valamit benéztünk és kisegítő iskolába írattuk a gyereket. Nagyobbik itt kezdte a harmadik osztályt, és az osztálytársai még nem tudtak szorozni, és még csak nyomtatott betűkkel írtak, sokaknak nem ment a folyóírás. Leckét alig kaptak, dolgozatot ritkán írtak, szóbeli felelésről nem tudták, hogy mi az, ami viszont sokkal jobban számít az az órai munka, ami egy introvertált gyereknél mindenképp hátrány. Szóbeli felelés helyett, egy-egy prezentációt, vagy könyvbemutatót kell a gyerekeknek csinálni. Ezt elkészíthetik számítógépen, vagy akár csinálhatnak egy plakátot hozzá, anyagot kell gyűjteniük, de nem használhatják a wikipediát, és minden prezentációnak tartalmaznia kell egy személyes megjegyzést, vagy akár élménybeszámolót. Olykor ezek a prezentációk csapatban készülnek, 2-3-4 gyereknek kell együtt dolgoznia, ha nem tudják az iskolában megcsinálni, akkor valamelyik gyereknél összegyűlnek, és ott dolgoznak rajta délután. Az általános iskolában nagyobbiknak, két kis társával a sünről kellett egy prezentációt csinálni, amihez készítettek plakátot, valamint egy plüss sünit dobozban száraz levelek közé dugtak, bemutatva ezzel, hogy hogyan is alszik téli álmot a süni. Tanári segítséget ehhez nem igazán kapnak, mindenki a saját ötletei alapján dolgozik, a tanár csak egyfajta keretet ad. Kisebbikék osztályában egy állatot kellett választani, és arról prezentálni. Szinte minden gyerek a kutyát választotta, ezért kisebbik a sirály mellett tette le a voksát, és mivel előtte jártunk Svédországban, így a beszámolójában felhasználta Gáborék sztoriját a sirályról, aki az erkélyről lopja a sült csirkét. Utólag is köszönjük a történetet, emiatt kapta meg kisebbik a legmagasabb osztályzatot.  A gimnáziumban prezentáció gyanánt könyvbemutatókat készítenek a gyerekek. Egyáltalán nem kötelező olvasmányokból, hanem ami tetszett, vagy kedvenc volt, erről mesélnek a többieknek, persze adott szempontok alapján.

Nincsenek kötelező olvasmányok. Olvasni kell, de nagyon sok könyv közül lehet válogatni. Az Antolin rendszert használják. Ezen a weboldalon található rengeteg könyv, évfolyam szerint ajánlva, a gyerek választ egy könyvet, majd kikölcsönzi a könyvtárból, vagy megveszi és kiolvasás után a weboldalon kitölti a könyvhöz kapcsolódó szövegértési tesztet. Erre pontokat kap, és év végén megnézik kinek hány pontja van, ez alapján pedig kap egy jegyet, vagy ha németből két jegy között áll, és elég sok pontja van, akkor a jobbik jegyet kapja.

Nincs extra készülés, nem kell verset tanulniuk, nincs előadás anyák napjára, a német nemzeti ünnepeket nem ünneplik az iskolában, nincs ünneplős ruha vagy hétvégi kötelező program. Évnyitó létezik, de csak iskolakezdésnél, elsősöknek és ötödikeseknek, évzáró nincs, a bizonyítványt az osztályban kapják meg, az utolsó tanítási napon, a harmadik órában. Nincs legjobb gyerek, könyvjutalom, persze mindenki tudja, hogy ki hol áll a képzeletbeli rangsorban, de ez nincs kihangsúlyozva. Nem kell beszédeket végighallgatni, vigyázzban állni. Viszont ünneplik a farsangot, és a halloweent is, és minden gyerek szülinapját – ilyenkor az ünnepelt visz be sütit az osztályba, és felköszöntik. Hogy ez jó, vagy rossz mindenki döntse el maga, egy biztos, hogy sokkal inkább tisztelik a szabadidő fogalmát, szünetre, vagy hétvégére nem- vagy nem sok leckét kapnak a gyerekek, mert akkor pihenni kell, és a családdal lenni.

Minden nagyobb dolgozat időpontját már nagyjából egy hónappal előtte megmondják, vannak meglepi röpdolgozatok, főleg idegen nyelvből, de azt is közli a tanár, hogy tőle lehet ilyenekre számítani a jövőben.

Egy-egy extra napot szánnak sportra, vagy felvilágosításra, ilyenkor nincs tanítás, vagy olyan is van, hogy jön egy író az iskolába, aki gyerekkönyveket ír, ő felolvasást tart, és a végén a gyerekek beszélgethetnek vele, autogramot kérhetnek. Szintén a tanrend része a kicsiknek, hogy jön egy fogorvos és megtanítja őket fogat mosni, valamint egész osztály együtt tanul meg gyalogosan közlekedni, buszozni, majd ebből le is vizsgáznak. Szintén mindenki leteszi a biciklis vizsgát, ami áll egy elméleti és egy gyakorlati részből, nem extra óra, a tanrend része, ahogy az úszás is. Negyedik év végére a legtöbb gyerek megcsinálja az alapfokú úszás vizsgát.

Az általános iskolában eléggé figyelnek arra is, hogy minden gyerekkel foglalkozzanak, azzal is aki gyorsabban halad, azzal is aki lassabban. Kisebbiknek pár tantárgyból extra könyveket kellett vennünk, hogy ne unatkozzon órán. Mondjuk a kellett nem jó kifejezés, mert a tanár megbeszélte először a gyerekkel, azután velünk is, egyrészt, hogy egyetértünk-e azzal, hogy a mi gyerekünk terhelhető, valamint, hogy nem okoz-e anyagi problémát a plusz könyvek beszerzése. Utóbbit a gyerekkel nem beszélte meg.

Negyedikben a szülők beszélnek a tanárral, ahol is a tanár tesz egy javaslatot, hogy adott gyereknek melyik iskolatípus passzolna legjobban. A mi gyerekeinkhez a gimnázium passzolt, vagy inkább ők passzolnak a gimnáziumhoz, arról is írtam már, hogy miért és hogy választódott ki a wolfsburgi Ratsgymnasium, szóval ezzel nem untatnék senkit.

Tehát adott most két kis gimnazista, az egyik ötödikes, a másik hetedikes. Mindketten a zenei tagozatot választották, tehát pluszként tanulják a hangszert, de szerencsére az órarendbe beépítve, hatodik után szabadon lehet mondani, hogy köszönöm szépen nem csinálom tovább, nem érdekel a hangszer, és ilyenkor akik lemondanak a hangszerről sima zene órán vesznek részt tovább. Persze a hangszert bármikor abba lehet hagyni, de jellemzően hatodik után teszik fel a kérdést, hogy szeretnél-e tovább hangszeren játszani. Nagyobbik nem mondta le, tehát csinálja tovább, de továbbra is be van építve az órarendbe. Nagyobbik szaxofonozni tanul, kisebbik pedig a trombitát választotta, amit még nem láttunk, mert csak a jövő héten hozhatja haza.

A vallás nem kötelező, illetve lehet választani különböző vallások közül, vagy ha valaki nem szeretne vallás oktatásban részesülni, akkor választhatja az etikát.

Kezdem az ötödikessel.

Az iskola 7:45-kor kezdődik. A normál órarenden túl lehet jelentkezni különböző szakkörökre, melyek délután vannak. Kisebbiket csak kettőre vették fel, de ez teljesen rendben van, mert az ötödikeseknek egyébként sincs annyi lehetőség, mint a nagyobbaknak. Kisebbik horgolni jár, na nem teljesen önkéntes alapon, hanem a nővére miatt, aki nagyon szeret horgolni, de nem volt ki a létszám, így szépen megkérte kisebbiket, aki engedett a nyomásnak, sőt rábeszélt még másokat is, valamint a nővére kedvéért a horgolást átrakatta hetedik órából a nyolcadikba, mert a nővérének aznap van hetedik órája. A tanár nem ellenkezett, és a többi gyerek is benne volt, hogy nagyobbik kedvéért legyen inkább a horgolás a nyolcadik órában. A másik szakkör amire felvették, az Élő bolygó, délután ezen szakkör tagjai foglalkoznak az iskola állataival, ők etetik, és természetesen takarítják, valamint beszerzik az új állatokat, ha valamelyik véletlen jobb létre szenderül, (ez gyakran megesik, mert leginkább halak vannak az iskolában, de csak évente egyszer van beszerzés). A legérdekesebb jószágok, az iskola kabalaállatai két mexikói axolotl, egy fehér, vagy inkább olyan rózsaszínes és egy fekete. Az egyik Axel a másik Lotel névre hallgat. A szakkör hetedik és nyolcadik órában van kedden, de beosztás szerint kisebbiknek csak szerdán kell etetni az állatokat, más napokon más gyerek teszi ugyanezt.

Kisebbik ezen kívül még úszni is jár, hetente jelenleg kétszer, de próbáljuk rávenni a háromra, azonban ő  nem meri bevállalni, mert fél, hogy akkor nem tudja megcsinálni a leckéjét. A három egyébként azért lenne fontos, mert bekerült a versenyzők közé, ami nem azt jelenti, hogy ő most akkor a következő olimpiai bajnok, csupán azt, hogy eljár versenyekre, amit mondjuk ő nem akart eddig, de a hétvégén túlesett egy versenyen, és megjött a kedve, tehát jobb lenne a három, de erről még tárgyalunk. A gitározást sem hagyta abba, hetente egyszer megjelenik a zeneiskolában is.

Hétfőn nincs első órájuk, de ez nem minden osztállyal van így, csak nekik így jött ki a lépés, ilyenkor ráér egy későbbi busszal iskolába menni, de más előnnyel nem igen jár, mivel reggel ugyanúgy hatkor kel fel kisebbik, hogy velünk reggelizhessen.

Az órarendben narancssárgával jelöltem a nem kötelező programokat. Hétfőn nem elírás, hogy a második és negyedik óra is biológia, csak annyi történt, hogy a biológiát ugyanaz a tanár tartja, mint a kémiát és megcserélte a két órát, hogy egymás után, vagy közel egymás után legyen a két biológia, vagy éppen a két kémia.

A Campus nem tudom mi, a gyerek se tudott nekem erre határozott választ adni, ilyenkor az osztályfőnökkel vannak és hol matekoznak, hol meg nem.

Mivel fogalmam sincs, hogy lehet itt táblázatot készíteni, így csak csináltam pár oszlopot, és értelem szerűen az első oszlop, hogy mettől-meddig tart egy óra, a második hétfő, a harmadik kedd és így tovább. Remélem ki lehet belőle venni a lényeget.

 

7:45-8:30                           Vallás           Matek             Német         Campus

8:35-9:20        Biológia    Vallás           Matek             Német         Ofői

9:40-10:25      Angol        Német          Angol             Tesi               Földrajz

10:30-11:15    Biológia    Angol           Angol              Tesi              Matek

11:35-12:20    Zene          Matek           Földrajz          Kémia          Rajz

12:25-13:10    Zene          Zene             Német              Kémia          Rajz

Ebédszünet      13:10-13:55

13:55-14:40                        Élő bolygó    Állatok etetése

14:45-15:20                         Élő bolygó       Horgolás

Ehhez jön hozzá hétfőn a gitár, és kedden meg szerdán az úszás.

Most következzék a hetedikes órarendje. A tanítás szintén 7:45-kor kezdődik. Nagyobbik szintén sportol, ő úszik és vitorlázik is, mindezt önkéntes alapon. Tagja két különböző sportegyesületnek is. Úszni csak hobbiszinten úszik, mert anyukája kényszerítette rá. Anyukájának az a kényszerképzete ugyanis, hogy aki vitorlázik, annak jól kell tudnia úszni, valamint a vitorlázáshoz nem árt némi erőnlét sem. A mostani sulikezdéskor felajánlottuk neki, hogy abbahagyhatja az úszást, mert megcsinálta a szükséges vizsgát, de ő nem akarja abbahagyni, így minden külső kényszer nélkül hetente egyszer elmegy úszni. Ezen az úszáson is foglalkozik velük egy edző, de nem járnak versenyekre. A vitorlázással már más a helyzet. Hivatalosan hetente egyszer van edzés, de az kevés, így amikor jó idő van, vagy inkább vitorlázásra alkalmas, mert a kettő nem ugyanaz, akkor apukája viszi is a tóra a gyereket, és edzenek. De gyerek akkor is megy, amikor az apjának van edzése, akkor csak úgy vitorlázik, ahogy kedve van, edző nélkül, de természetesen felnőtt felügyelet alatt. Ezen kívül, a hétvégék is vagy edzéssel, vagy versennyel telnek, de ezt is a gyerek szeretné, az apja meg örül neki, a család maradék része meg támogatja.

Pont a múlt hétvégén egyszerre volt mindkét gyereknek verseny, de a képlet egyszerű, egyik megy az anyjával, másik az apjával.

Nagyobbik természetesen részt vesz a horgolás szakkörön, valamint egy úgynevezett kutatás szakkörön, ahol mindenki kiválaszt egy témát, nem tudom, hogy mi alapján, majd a saját témájával foglalkozik, azt kutatja, ahhoz ír egy tanulmányt, majd év végén bemutatja hová jutott. Idén nagyobbik a GPS működésével foglalkozik. Szintén vállalt szakkör az informatika, ahol ő az egyetlen lány, és minden fiú idősebb nála, mondtam is, hogy jó lesz vigyázni, de szerinte nem kell aggódnom, még nem fog férjhez  menni, és “ezek különben is kockák” -mondja a kocka. Viszont nagyon szeret programozni, egy úgynevezett Calliope-t programoz, amivel egy nyári táborban ismerkedett meg, és imádja. A tanár szerint már jobban tudja mit hogyan kell vele csinálni, mint maga a tanár, mert egyébként ez egy új eszköz a suliban, és a tanár még nem sokat foglalkozott vele.

Térjünk vissza az órarendhez, illetve én térjek vissza. Amiket narancs színnel jelöltem, azok a szakkörök.

7:45-8:30        Spanyol       Német            Fizika             Matek          Rajz

8:35-9:20        Zene             Történelem   Fizika             Matek          Rajz

9:40-10:25      Német          Tesi                 Történelem   Német         Zene

10:30-11:15    O.fői             Tesi                 Spanyol          Német         Biológia

11:35-12:20    Matek           Angol             Zene               Spanyol       Vallás

12:25-13:10    Matek           Angol             Angol             Spanyol        Angol

Ebédszünet 13:10-13:55

13:55-14:40     Informatika                            Vallás               Biológia

14:45-15:20     Informatika                        Kutatás         Horgolás

 

Ehhez jön hozzá hétfőn az úszás, valamint a lehetőség szerinti vitorlázás, esetenként péntek és hétfő kivételével minden nap.

Az órarend egyébként fél évente változik, a szakkörök is. Van olyan tantárgy, amit csak fél évig tanulnak, majd azt váltja egy másik. Például kisebbik az első félévben fizikát tanul, de a másodikban már történelmet fog. Az angol illetve a második idegen nyelv oktatását elég komolyan veszik. 6. év végén angolból az összes gyerek vizsgát tett, szóbelit. Utólag erről azt mondta nagyobbik, hogy kár volt annyit izgulnia. A második idegen nyelv oktatásást csak hatodikban kezdik el, és több nyelv közül lehet választani, mint például spanyol, francia és latin. Nem tudom kisebbikkel mi lesz, mert az általánosban már négy évet tanult spanyolul, amit folytatni szeretne, de nagyon tetszik neki a francia is. Azt mondta, hogy ő mindkettőt szeretné tanulni, és majd megbeszéli a tanárokkal, hogy ezt hogy lehetne. Szerintem nagyjából sehogy, de később lesz rá lehetőség. Az angolt lehet egyébként még több óraszámban tanulni, ha valaki azt szeretné, de ez inkább azoknak a gyerekeknek jó, akik már valamennyire beszélnek angolul, vagy már oviban is tanulták.

Hogy mennyire fáradnak el, vagy mennyire nem, az egy jó kérdés, mi, vagy inkább ők, már ehhez a rendszerhez vannak hozzászokva. Azért a gimnázium már egész  más műfaj, mint az általános volt, több a lecke, több a dolgozat, többet kell tanulni, de még mindezek mellett is tudnak jól teljesíteni, és az általuk választott, szeretett dolgokban részt venni. Úgy általában mindent szeretnének tanulni, nagyobbik szívesen tanulna például még zongorázni a szaxofon mellett, de egyszerűen már nincs rá idő. Fizikailag és mentálisan nem lenne gond, de már eléggé tele a naptár.

Ami nagyon fontos, hogy szeretnek iskolába járni. Utálnak betegek lenni, mert itthon lenni egyedül rosszabb, mint iskolába menni. Kisebbiknek az általános iskolában azt mondta a legtöbb gyerek, hogy semmiképp nem menjen ebbe a gimnáziumba, mert ez nagyon nehéz és itt tanulni kell. Most, másfél hónappal a kezdés után kisebbik azt mondja, hogy ez hülyeség, jó hát kell tanulni, de nem vészes, és a legtöbb tanár kedves és vicces.

Ami szerintem nagyon fontos, és segít abban, hogy ne nagyon fáradjanak el, az az, hogy amikor már merülnének ki az elemek, akkor jön egy szünet. A nyári szünet ugyan csak hat hét, viszont cserébe van egy hosszabb, mármint a magyarhoz képest hosszabb őszi szünet, és tavasszal is tudnak pihenni a húsvéti szünetben, ami szintén hosszabb, mint a magyar. Hogy úgy fogalmazzak nagyon jó a ritmusa az iskolának, mondjuk itt elég ritkán van augusztusban 37 fok, idén például aug. 3-án kezdődött a suli, és egyszer sem panaszkodtak a lányok, hogy jajj de meleg van, nem tudok koncentrálni.

Viszont soha nem lehet semmi elég jó. Elég sokan elégedetlenek a német oktatási rendszerrel, mert bezzeg a skandinávok. Főleg azt nehezményezik a rendszerben, hogy már négy év után döntenie kell gyereknek, szülőknek, hogy merre tovább, és ugyan a rendszer átjárható, de nem olyan könnyen. A Pisa teszt eredményeivel sem elégedettek, mert ugye bezzeg a skandinávok, pedig minden csak viszonyítás kérdése, mondjuk őket pont nem érdeklik a magyarok eredményei.

 

 

Reklámok

Nem unatkozunk

Kis kitérőt teszek ismét, mielőtt visszatérnék a házfelújítás örömére, folyamatára. Itt már elkezdődött a suli, méghozzá augusztus 4-én, lassan, nagyon lassan vissza is szokunk a normál kerékvágásba. Még mindig utálunk hatkor kelni, de ezt nem kérdezi tőlünk meg soha senki, sajnos. A nyári szünet ismét 6 hét volt, de ehhez már hozzászoktunk, nem okoz gondot ehhez igazítani a nyári menetrendet.

Tehát elkezdődött az iskola, nagyobbik hatodikos, kisebbik negyedikes lett. Ez már a negyedik évük a német iskolarendszerben.

Amikor kiköltöztünk, és még csak ismerkedtünk mindennel, és minden alatt tényleg mindent értek, ami az iskolához kapcsolódik, akkor még nem merült fel a lányokban, hogy extra elfoglaltságot is szeretnének az iskolán kívül. Ekkor még bőven lefoglalta őket a nyelv elsajátítása, és elegendőnek bizonyultak az iskolán belül nyújtott programok. Rengeteg féle szakkör nyújtott és még a mai napig nyújt nekik lehetőséget arra, hogy délutánonként még csak véletlenül se unatkozzanak. Igen ám, de eltelt egy év, majd gyorsan a következő is, és már jöttek is a kívánságok. Naná, Magyarországon is hozzá voltak szokva, hogy mindenféle plusz foglalkozásra járnak már 3 éves koruk óta.

A sort kisebbik kezdte, aki mindenképp szeretett volna gitározni tanulni. Azt, hogy hangszeren szeretne játszani, már 4 éves kora óta mondogatja, azt, hogy az ő hangszere a gitár, azt csak 3 éve tudja és azóta rágta is a fülünket, hogy neki márpedig zeneiskolába kell járnia. Sajnos az iskolájában erre nincs lehetőség, de semmi gond, mivel a barátnője is gitározni szeretett volna tanulni, így a barátnő anyukája egyszer csak a kezünkbe nyomott egy papírt, hogy töltsük ki, jelentkezzen a két lány együtt a zeneiskolába. Mi soha nem állnánk a kisasszony tehetségének útjába, így kitöltve leadtuk a papírokat a zeneiskolában, elkezdődhetett a zenei karrier. A gitárórák hétfőnként délután 4 órakor kezdődnek és 5-ig tartanak. Kisebbik nagyon szeret gitározni, és kért tőlem kottafüzetet is, hogy le tudja írni a dalokat, amik a fejében vannak, rajtam nem múlik, vettem neki, és talán egy dalt már le is írt, de persze nem mutatta meg. A jövő hónapban megy a zeneiskola versenyére is, de csak ő lesz egyedül gitáros, korosztályában mindenki más hegedülni fog. A vele együtt tanuló barátnőjének nem olyan jól megy ez a gitár dolog, egy könyvvel le van maradva kisebbik mögött, de kisebbik ezt nem bánja, egyedül szerinte nem lenne olyan jó gitározni járni. A versenyt majd meglátjuk, addig is a gyerek anyja próbálja rávenni a gyereket, hogy minden nap gyakoroljon, akkor is, ha mindhárom darabot kívülről tudja. Ismétlés a tudás anyja, én meg a gyereké, úgyhogy nincs szerencséje. Ráadásul még szeretem is hallgatni ahogy játszik.

A következő programot én találtam ki kisebbiknek. Mivel nagyon keveslem a heti mindössze két testnevelés órát, így közöltem a gyerekkel, hogy válasszon valami sportot magának, mert a család hengeres testalkatát tekintve szüksége van neki is valamilyen mozgásra. Kisebbik nem gondolkodott sokáig a dolgon egyből rávágta, hogy ő márpedig úszni szeretne. El is mentünk az uszodába, és megkérdeztük a dolgok mikéntjét. Több úszóegyesület is van a városban, mi találomra kiválasztottunk egyet, na jó, nem találomra, hanem az alapján, hogy a heti munka- és órarendbe mikor tudjuk beiktatni az úszást. Egy szimpatikus néni felmérte a gyerek úszótudását, és rákövetkező héten már mehetett is úszni. Az egész folyamat nagyon szimpatikus volt, úszónéni mondta, hogy baromira ráérünk beíratni a gyereket, járjon el úszni, aztán ha komolyan gondolja, akkor odaadja a papírokat. Nem sikerült meggyőzni, hogy, ha a gyerek nem is gondolja komolyan, de az anyja nagyon, így tuti el fog járni úszni a gyermek minden héten az uszodába, hiába, nem kaptunk papírt. A kitöltendő nyomtatványokat végül két hónap után kaptuk meg, úszónéni rendes volt, mert szerinte nem kell elsietni ezt a fizetés dolgot. Az úszás szerdán 16:30-17:30 között van.

A következő program a Zuram lelkén szárad. Aki olvassa a blogot, vagy olvasott pár idevágó bejegyzést, az tudja, hogy a Zuram eléggé bírja a vitorlázást. Nagyon bántja, hogy szeretett hajóját a Balatonon kellett hagynunk, mert itt a közelben nincs egy épkézláb tó, ahova le lehetne tenni, illetve letenni le lehetne, csak mókásan nézne ki. Elég régóta kereste már a lehetőséget, hogy vitorlázhasson, és mivel van itt egy tó, amiről már szintén esett szó (Allersee), így adott volt, hogy a legegyszerűbb lenne megkeresni az ott működő vitorlásklubbot. Egy darabig rágtam a fülét, de nem nagyon akarta, mert a tó kicsi, ahogy a hajók sem épp azok, amikhez ő hozzá van szokva. Kis idő után azonban belátta, hogy márpedig, ha vízre akar szállni, bizony ez a legegyszerűbb lehetőség. Nagyobbik gyermekünk is bírja a vitorlázást, így együtt mentek ki, és lettek azonnal klubtagok. Nagyobbik rögtön bele is vágott az edzésekbe, amit nagyon szeret. Az edzők is nagyon jó véleménnyel vannak róla, és már elhangzott vele kapcsolatban az “ösztönös tehetség” kifejezés. Az apja persze borzasztóan örül ennek, annak persze kevésbé, hogy időnként csak a mi gyerekünkre kell várni, mert képtelen 10 perc alatt átöltözni, de mindegy, lényeg, hogy a vízen ügyes. A klub pár hónapja vásárolt két új versenyhajót, amiből az egyiket, nagy meglepetésünkre nagyobbik kapta meg. Ez csak az ő hajója, neki kell rá vigyázni, és csak ő vitorlázik vele. Az edzői szerint még idén le kell tennie egy vizsgát, mert jövőre már versenyeken szeretnék őt indítani, ami azt jelenti, hogy jövőre már nem lesz elég a heti egy edzés, szükség lesz kettőre. Jelenleg a vitorlázás csütörtökönként van délután négy és hét óra között, jövőre már kedden is.

Bónusz, hogy én amolyan gyerekét féltő módon tettem egy javaslatot arra, hogy mi lenne, ha nagyobbik, aki vitorlázik, esetleg úszna is, mert egyrészt kell némi erőnlét, másrészt direkt lementünk az uszodába felmérni, hogy hogy is megy ez az úszás dolog, és kisebbik hatszor körbeúszta a nővérét, aki finoman szólva sem volt meggyőző. Úszni tud, azzal nincs gond, de eléggé gyenge, mármint nem az úszástudása, hanem fizikailag. Nagyobbik közölte, hogy van neki mentőmellénye, de anyukáját és apukáját ez baromira nem hatotta meg. Apukája el is magyarázta neki, hogy nagyon örül a mentőmellénynek, de annak még jobban örülne, hogy ha egy-egy vízbeesés alkalmával nem ijedne meg, hanem magabiztosan úszna. Ezért hát nagyobbikat is elvittük úszónénihez, még a tavalyi tanév végén, és csoda történt, mert nagyobbik fülig érő szájjal jött ki úszásról, és közölte, hogy ő ide mindenképp járni akar, mert ez jó móka. A móka persze annak is köszönhető, hogy kiderül ide jár az egyik legjobb barátnője is, és teljesen véletlenül egy csoportban úsznak.

Ezek mellett természetesen az iskolában is járnak 3-3 szakköre. Kisebbik mindenre, ami csak zenével kapcsolatos. Nagyobbik meg horgol, kísérletezik és ha felveszik 3D nyomtat is. Ez azt jelenti, hogy kedd és péntek kivételével folyton rohanunk valahová, vagy folyton várok valahol valamelyik gyerekre. Igen, van busz is, de azzal nem érnének oda, mert a legtöbbször épphogy kiesnek az iskolából, és 20 perc múlva már a város másik végén kell lenniük.

Mindezek a programok mellett még azért tanulni is kell, ráadásul nagyobbiknak ott van kedves barátja a szaxofon. Ha már zenei osztályt választott, akkor csinálja rendesen. Ezzel mondjuk nincs gond, mert nagyon szereti, és szívesen gyakorol. Kezdetben olyan volt, mintha egy hajókürttel élnénk együtt, mivel csak egy hangot gyakorolt, ebből jó hangos autóriasztó lett, ekkor már három hangot is tudott, mostanra viszont szerencsére már dalokat játszanak. A szomszédok is tök jó fejek, mert van, hogy a gyerek gyakorol, a szomszéd meg fütyülve kíséri, miközben kertészkedik, mármint a szomszéd kertészkedik, a gyerek nem tud még kertészkedés közben szaxofonozni. A legjobb, ha rá tudjuk venni a két gyereket, hogy együtt játszanak, egyik gitáron, a másik szaxofonon, de ehhez ritkán van kedvük.

A délutáni programokkal együtt is bírható a tanulás, nincs olyan, hogy este kilenckor még a lecke felett görnyednének. Tavaly is sűrű volt a program, idén még sűrűbb lesz, különösen nagyobbiknak, mivel a választott szakkörökön kívül kiemelt matekra is jár, van, hogy 8 órája van a suliban és elfárad, de azért bírja. Igazából egyik gyerek sem mondana le egyetlen plusz elfoglaltságáról sem, sőt még ezer dolog érdekli mindkét gyereket, de egész egyszerűen már nekem nincs annyi időm, hogy mindenhová elvigyem őket. Logisztikailag összeszervezni így sem mindig egyszerű, de még megoldható.

Nézzük az anyagi hátterét a dolgoknak. Az iskolai programokért nem kell külön fizetni, maximum, ha van némi anyagigény, akkor azt bevisszük, például nagyobbik ugyan kapott horgolótűt és fonalat a horgolásra, de neki az nem volt elég, így vettem neki egy csomót. Amit használ is, húsvétra  a locsolkodóknak ő nem tojást festett, hanem horgolt, és nem csak tojást, de birkát is.

A sportegyesületben történő tevékenységekért természetesen kell fizetni, valamint a zeneiskola sem ingyenes. A gitároktatás 3 hónapra kerül 160 EUR-ba, szaxofonozni ugyan a gimnáziumban tanul nagyobbik, de a hangszert béreljük, ami fél évre 60 EUR. Az úszást szintén 3 havonta kell fizetni, az 55 EUR persze *2 mert mindkét gyerek jár. A vitorlázásnál tagdíjat kell fizetni, ami a Zuramnak 100 EUR évente, a gyereknek 30 EUR. Ezért az árért egy csomó minden van, lehet használni a hajókat, vannak közösségi programok, és már edzőtábor is volt, jó azért pont kellett 50 EUR-t fizetni, de ezért a pénzért abszolút teljes ellátás járt. Igaz, hogy cserébe dolgozni is kell, részt kell venni a klub munkájában, tehát közösségi munkát kell végezni, de a Zuram ezt nagyon egyszerűen megoldja, mert amikor csak kérik, akkor beáll segíteni a gyerekek edzésén. Az iskolában ezen kívül természetesen a tankönyvekért kell fizetni, meg az ebédért. Kisebbik sulijában már 4 EUR egy napra a kaja, de most legalább végre megint ehető ételt kap, nem úgy, mint tavaly. Nagyobbiknak attól függ mennyit fizet, hogy mit eszik, mivel menükből választhat, az ár 2 és 4 EUR között mozog naponta.

Már egész jól beállt egyfajta rend, hogy ki, mikor, kivel, hova rohan és nagyon remélem, hogy nem találnak ki még valamit, amibe az apjuk beleegyezik, mert a barátnőim már megjegyezték párszor, hogy nem igazán könnyű velem találkozni, mert soha nem érek rá. Nem unatkozunk, én sem, pedig néha szeretnék.

Ami hiányzik II.

Ez a bejegyzés nem kapcsolódik szorosan a mostani életünkhöz, hiszen itt még nem vitorláztunk, tekintve az itteni korlátozott lehetőségeket. Hogy ez most jó, vagy sem csupán nézőpont kérdése.

Az hogy vitorlázni kell, az nem lehet kérdés mert a Zuram szerelmese ennek a sportnak. A szerelem nem annyira régi, mint a síelés iránt érzett mély kamaszkorhoz köthető érzelem, és nem is annyira öreg, mint a hozzám kapcsolódóak, sőt még a gyerekeink is öregebbek, de az érzelem komoly.

Itt is felmerült már többször a kérdés, hogy hogyan, mikor, hol, mivel, kivel. Igen, még a vitorlázásról beszélek. Eleinte, amíg nem itt laktunk, és azt a csodaszép videót néztük a városról amiben ugye gyerekek, és vitorlások is vannak, addig élt a remény, hogy azon a tavon lehet valami vitorlázáshoz kapcsolódó tevékenységet folytatni, de nem. Elmentünk megnézni egy másik tavat is a Steinhuder Meer-t. A tó gyönyörű, a környezet szintén, mindkettőnknek nagyon tetszett, de a saját hajónkat, eh fránya ragozás, a Zuram hajóját nem lehet itt lerakni. Tehát, ha meg is van a hol, a többi kérdés, még mindig nyitott.

Annyit azért leszűrtem, hogy ez egy nagyon jó családi kirándulóhely, van itt lehetőség biciklizni, túrázni van egy lepkemúzeum is, ahol élő és gombostűs lepkék, bogarak is megtekinthetők. A lányokkal még nem mentünk el ide, de ez csak idő kérdése. Jövő nyáron szerintem újra hajóra száll az egész család.

Nos, mint már említettem bennem valami téves kép élt a vitorlázást illetően. Koktélok, napsütés, semmi stressz, csupa móka és kacagás. Na ez nem a vitorlázás, ez a yacht, világosított fel az én kedvesem és még mások is, akik már valaha próbálkoztak ezzel a sportággal komolyabban, nem csak utasként.

Gyerekkoromban nem sok közöm volt a hajókhoz, vízhez. Voltam sétahajókázni  a Balcsin, és gondoltam ez milyen nagyszerű, még csak hányingerem sincs, bírom a hajót. Ez megdőlt, rögtön abban a pillanatban, amint egy katamaránra tettem a lábamat a nászútunkon, pedig csak egy egész napos kirándulás volt. Nem hánytam egész nap, csak nagyjából amíg a kirándulás tartott, a végén már angol nyugdíjas nénikék kínálgattak gyógyszerrel, a kapitány mindenféle vizes borogatást rakott a tarkómra. Itt döntöttem el, hogy soha de soha többet. Évekig tartottam magam. Egészen addig, amíg a Zuram meg nem szerezte a hajós jogsit.

Először egy szép, ámbár annál hidegebb novemberi napon mentünk el vitorlázni, érdekes, hogy nem lettem rosszul, de megfagytam. Már az első alkalommal muszáj volt megértenem, hogy amikor én azt  mondom, hogy na  most aztán kössünk ki, az onnan még legalább másfél óra, mert a szél tuti nem úgy fúj, nem arra, és egyébként is. Másfél óra alatt egy szép, ámbár annál hidegebb novemberi napon simán meg lehet fagyni. Kétszer.

Nem lettem szerelmese a dolognak, de nem volt visszaút. Pláne amikor a Zuram versenyezni kezdett. Onnantól kezdve a versenynaptárhoz igazítottuk a nyarat, az őszt és már a tavaszt is. A lányok, és hát én is lány vagyok, szóval a lányok nem rajongtak ezért különösebben, hogy apa nincs hétvégén, nincs bizonyos ovis, iskolai eseményeken, mert verseny van. A Zuram is rájött arra, hogy valamit, valamiért és neki bizony, ha nincs ott az évzárón vezekelni kell, mert az évzáró, vagy a balett gála a lányoknak (én is lány vagyok) sokkal fontosabb esemény, mint egy vitorlás verseny.

Végül sikerült megtalálni a mindenkinek jó megoldást, a mindenki alatt itt első sorban a lányokat értem (én is lány vagyok), mert a Zuramnak igazából semmi vitorlázás nem elég. Szerintem simán ellakna egy hajón. A lányok nem, és mint tudjuk én is lány vagyok.

Azért tényleg kialakult egy rendszer, a Zuram évente egyszer elment az Adriára vitorlázni egy hetet, és lehetőség szerint pár napot eltöltöttünk barátokkal a Balatonon egy hajón, a gyerekek nélkül. Persze igyekeztünk úgy szervezni, hogy a lányok ekkor legyenek vitorlás táborban.

Először nem szerettem vitorlázni, mivel rosszul voltam és a hajón aludni sem tetszett, mert a víz éjszaka sem simul ki, és a hajó éjszaka is mozog. Arról nem is beszélek, hogy éjszaka vagy hideg van, vagy meleg, vagy szúnyog, vagy nem. Szóval eleinte semmi sem volt jó. Próbáltam alkalmazkodni, de a lelkesedés hiányzott belőlem. Arról nem is szólva, hogy mivel én rosszul vagyok, ha mozog a hajó, ezért némi gyógyszerrel kell támogatni a szervezetemet, nagyjából egész nap, hogy ne én tápláljam a halakat.

A Zuram minden alkalommal próbálta nekem elmagyarázni, hogy a vitorlázás miért jó. Mert nézzek csak szét, milyen nyugalom van, csend, béke, teljes kikapcsolódás. Ez tény, csend, béke, nyugalom… a harmadik daedalon után, olyan csendes és békés voltam, hogy csak na. Volt, hogy annyira békés voltam, hogy azt sem vettem volna észre, ha bedobnak a Balatonba. Nagyjából két napot végigaludtam a gyógyszer hatása alatt, de a harmadik napon már ébren voltam, onnantól kezdve nem volt semmi gond. Bárki bármit mond, erre szükség volt, mert eleinte akkor is hánytam, amikor vége volt a napnak, és csak kint sétáltunk a parton, mivel a talaj nekem akkor is hullámzott, azt sem bírtam.

A végén mégiscsak a Zuramnak lett igaza, mert megszerettem a vitorlázást, és már én is lelkesen vártam a balatoni kikapcsolódást. Azért voltak mókás történetek, mint például a puffer és a csáklya, vagy a badacsonyi borfesztivál, de ezek mind megérnének egy-egy külön bejegyzést, akárcsak az én tengeren eltöltött egy hetem.

És igen a hajón időnként dolgozni is kell, mert az rendben van, hogy fúj  a szél, a hajó meg megy, de olykor nem arra fúj, nem arról és mindenféle dolgokat kell művelni a vitorlákkal, hogy a hajó arra menjen amerre szeretnénk, olykor pedig amikor a szél meg sem mozdul, akkor csak türelmesen várni, hogy feltámadjon, és elindulhassunk valamerre. A laikus is, mint én megtanul jó pár dolgot, mint például: aki vitorlázik, nem siet; vagy azt hogy ha azt mondják neked a hajón, hogy húzd meg azt a kötelet, akkor azt nagyon gyorsan kell megtenni, és nem visszakérdezni, hogy miért; vagy azt is, hogy ha elmondják, hogy mit hogy kell csinálni, akkor azt tényleg úgy és akkor kell csinálni, és nem kitalálni, hogy hogy lenne jobb. A Balaton ugyanis nem fürdőkád, a hajó pedig nem gumikacsa.

A vitorlázás alapvetően békés, kivéve ha az ember versenyen van. Én még nem voltam, de azt tudom, hogy hogyan képesek egymással üvöltözni a békés, nyugodt csapattársak. Pláne, ha mindenki tudja mit kell csinálni, csak mindenki másképp tudja. Vannak olyan elvetemült kapitányok, akik ütögetik is a csapat tagjait, ha azok hülyeséget csinálnak, és elérhető távolságban vannak.

Azért nem árt, ha az ember olyanokkal megy el vitorlázni akik tudnak, és meg tudják mondani, hogy mikor mit kell csinálni. Ha nincs szél viszonylag egyszerű a dolog, akkor várni kell, ha kis szél van akkor mókás a dolog, mert megmondják, hogy mit kell csinálni, például, hogy húzd meg azt a kötelet, és te a harmadik nap rájössz, hogy nem azért nem tudod meghúzni a kötelet, mert puding vagy, hanem azért mert a Zurad nem engedi el, és három napig röhög a hátad mögött, amikor erőlködsz. Csendben röhög, hogy te nehogy rájöjj erre a dologra és elrontsd az ő szórakozását. Amikor rájössz, akkor persze finoman jelzed, hogy nem vagy hülye, pedig de, mert három nap alatt ő már rég kiszórakozta magát.

Ha egy embernél több van a hajón aki ért a vitorlázáshoz, akkor egész biztos, hogy nem értenek egyet, hogy mikor mit is kell csinálni, hogy a legjobb legyen, de aki az első nap ki van nevezve kapitánynak, az dönt, és a másik elfogadja ezt.

Rengeteg nagyon mókás dolog történt már velünk, mindig remekül szórakoztunk. Például amikor segítünk másoknak kikötni. Kint álltunk a parton, jött egy hajó, és mondta a Zuram a hajó orrában álló hölgynek, hogy dobja ki a kötelet, majd ő kihúzza a hajót és ki is köti. A hölgy ki is dobta a kötelet. Az egészet. A Zuram ott állt a parton egy darab kötéllel, a hölgy meg a hajó orrában kötél nélkül, és nem értette. Aztán a Zuram mondta, hogy most visszadobná a kötél egyik végét, amit fogni kellene ahhoz, hogy ő segíteni tudjon. A hölgynek is leesett. Én csak azért nem röhögtem, mert ezt én is simán megcsináltam volna eleinte. Tehát ami másnak egyértelmű, az neked korántsem az, ezért én mindig kérem, hogy pontos utasításokat adjanak, mert nem értek hozzá.

Idén nyáron kimaradt a vitorlázás, kimaradt a versenyszezon. Ha mélyen magamba nézek, akkor igenis hiányzik a vitorlázás, a Balaton. A nyarat már igyekszünk úgy szervezni, hogy ez az élmény ki ne maradjon.

Buenos Dyas

Van nekünk egy vitorláshajónk. Nem megy nekem ez a ragozás. A Zuramnak van egy vitorláshajója.

Az egyik legnagyobb fejtörést az okozta, hogy mi legyen a hajóval.

A hajó egy versenyhajó Dyas hajóosztályból.  Mindenkitől elnézést szeretnék kérni, ha bármilyen hajós kifejezés helytelen, de ehhez nem értek. Két fő részére alkalmas, és nincs benne kajüt hogy ott alhasson az egész család, és bejárjuk vele a Balatont. Tehát akiben az a kép élt, hogy mi egy nagy hajós család vagyunk, az tévedett. A Zuram, ő a hajós a családban, a lányok is jó úton járnak, csak én vagyok reménytelen.

Azelőtt azt gondoltam, hogy a vitorlázás arról szól, hogy süt a nap, csinos bikinis lányok napoznak, miközben izmos férfiak irányítják a hajót, minden csupa luxus, és a hajó női utasainak jár valami koktél is, és persze minden csupa móka meg kacagás. Ezen elképzeléseim sem voltak helytállóak.

Amikor mi megismerkedtünk, még szó nem volt hajóról, vízről, versenyekről, versenynaptárról, versenynaptárhoz igazított nyárról, a Balatonhoz sem járkáltunk állandóan, és senkinek eszébe sem jutott, hogy milyen jó lenne az egész nyarat a Balaton partján tölteni, úgy hogy egy hajón alszunk.

De történt valami, a Zuram részt vett egy adriai vitorlástúrán. Szerelembe esett. Ebben az időszakban kezdte el érdekelni a repülés is.

Ezekbe a dolgaiba engem is belevont, eldönthettem, hogy vitorlás-, vagy repülős jogosítványt csináljon. A vitorlázást választottam.

Ettől kezdve nem volt megállás, jogsi, szakosztály, versenyek, tengeri jogsi.

Persze ebből nem következik, hogy kell venni egy hajót is, hiszen a szakosztálynak vannak hajói, azokkal lehet túrázni és versenyezni is, de történt egyszer, hogy nagyon rosszul sikerült az egyik verseny. Egy szüreti regatta, a csapat kölcsönzött egy hajót, de az olyan rosszul volt felkészítve, hogy ki kellett állni és félbehagyni a versenyt.

Ez a Zuram lelkén nagyon mély sebet ütött. Hibáztam, nem ismertem fel a jeleket, azt hittem, hogy csak a szokásos morgás, majd elmúlik. Látszólag el is múlt. Nem figyeltem eléggé.

Egy szokásos csendes estén, amikor próbáltam ágyba nyomni a lányokat, fürdés, fogmosás, majd 20 perc közelharc után már pizsiben is voltak és várták a mesét. Meseolvasás megtörtént, puszi, ölelés. Lementem a nappaliba szólni a Zuramnak, hogy mehet ő is puszit adni.

Mit sem gyanítottam. Ott ült a kanapén és vigyorgott. Na ezt az arckifejezést már ismerem, és megkérdeztem, hogy mi van, naná, hogy azt válaszolta: semmi.

Mi nők nagyon jól tudjuk, hogy a semmi mit jelent. A semmi az mindig valami, és a legtöbb esetben ez a valami drámai. A férfiak, legalábbis a Zuram nem szokta alkalmazni a semmit, én meg nő vagyok.

Másképp tettem fel a kérdést: mit csinálsz?

A gyerekeimnél már megtanultam, hogy másképp kérdezni, vagy másképp elmondani ugyanazt felér egy győzelemmel. Pár keresztkérdés, és azt is bevallják, hogy mennyi dugicsokit ettek meg, még akkor is ha én voltam.

Ennyit válaszolt csak: licitálok.

Jó, hát licitál, máskor is szokott, vatera, e-bay, önmagában ebben még semmi rossz nincs, csak az a vigyor, na az nem tetszett.

Mire? Nem kertelt tovább, megmondta, hogy egy hajóra.

Azt hittem, szerettem volna hinni, hogy rosszul hallok, de tudtam, hogy nagyon is jól értettem. Finoman megkértem, hogy álljon fel, de gyorsan, menjen fel a lányokhoz, adjon nekik puszit, addig majd én vigyázok az aukcióra.

Az aukció kb. 2 perc múlva járt le. Reméltem, hogy valaki ráígér, de persze nem.

A Zuram is megérkezett az emeletről, elmesélte, hogy mekkora lelki törés volt a verseny, és ő már akkor elhatározta, hogy vesz egy hajót, hogy ne fordulhasson elő ilyen többet.

Jó, jó, de hol voltam én az elmúlt pár hétben, hogy ebből semmit nem vettem észre, és semmit nem is mondott el. Sejtettem ám, hogy azért nem mondta el, mert akkor lebeszéltem volna, de legalábbis megpróbáltam volna meggyőzni, hogy nem akar hajót. Lehet, hogy ezt más családokban veszekedésnek is hívják.

Tudtam, hogy nincs mit tenni hajó jön, hajó lesz. Nem próbáltam meggyőzni arról, hogy mennyire nagy balgaságot csinált. Egyébként is annyira boldognak tűnt, hogy nem volt szívem elrontani az örömét. Végighallgattam egy prezentációt, gazdagon tarkítva mindenféle versenyen készült felvétellel, hogy ez egy milyen szuper hajó.

Azért kicsit gyakorlatias vagyok, és feltettem pár kérdést. Hová kell menni a hajóért? A válasz az volt, hogy: nem tudom, mindjárt megnézem. Tudsz ezzel a hajóval menni? Válasz: nem, de megtanulok.

Nem hinném, hogy ecsetelnem kellene, hogy mit gondoltam, és milyen mélyen lélegeztem.

A hajó Németországban volt. Ironikus nem?

Nem kis szervezéssel, és munkával sikerült megoldani, hogy a hajó Magyarországra érkezzen, fel legyen újítva, és helye legyen Kenesén.

A Zuramnak a kishajó nagyon sok örömet okozott, nagyon szereti a mai napig is, és a család nőnemű tagjainak sem fájt lejárni a Balatonra fürödni, míg Zuram vitorlázik.

De most mi legyen? Vigyük vissza a hajót Németországba? Kézen fekvő megoldásnak tűnik, csakhogy itt a környéken nincs olyan tó, ahová le lehetne tenni a hajót, csak olyan sekély tavak vannak, ahol a kikötői vízmélység nem elég a hajó merülésének.

Adjuk el? A Balatonon nincs túl sok ebből a típusú hajóból, nem ez a legnépszerűbb hajótípus. Vigyük ki a hajót Németországba és adjuk el ott? Jó, de addig hová tesszük a hajót, amíg nem kel el?

Sokszor változtatta a Zuram, hogy mi legyen, vagy hogy hogyan legyen, de viszonylag gyorsan kellett megoldást találni, mert a Kenesén a kikötőben tavasznál tovább nem maradhatott volna a hajó, mert akkor ki kellett volna fizetni egy újabb évet, ami felesleges pénzkidobás lett volna.

A hajó végül a kertben kötött ki, ami szintén nem volt egyszerű, mert a hajó trélerén lejárt a rendszám, ezért bérelni kellett egy másik trélert ami elbírja a hajót a hajó trélerével együtt.

Mostanra talán van megoldás, de ehhez a hajót vissza kell vinni a Balatonra.

Íme a világjáró hajó:

Buenos Dyas