A BOTRÁNY

Nem tudok írni a Volkswagen botrányról, bennfentes szemmel semmiképp. A Zuram egy szót sem szólhat. Még a botrány kezdetén megkérték az összes dolgozót, hogy ne nyilatkozzanak semmiről, és amennyiben lehet maradjanak távol mindentől, ami ezzel kapcsolatos. Csak arról tudok írni, hogy mi itt, a tűz mellett, de azért nem túl közel a tűzhöz, mint család, hogyan éltük, éljük meg ezt az egészet.

Először még azt sem értettem miről van szó, még most sem nagyon értem, azt igen, hogy mi ez az egész, de hogy hogy, na azt nem.

Azt is hozzátenném, hogy a Zuram tök más területen dolgozik, semmi köze a motorokhoz, de természetesen a botrány kihat arra a programra is, amiben ő dolgozik, ahogy a gyár összes területét munkását, vezetőjét is érinti.

Minden reggel rádióra ébredünk, hatkor. A hírekre. Eddig minden reggel a menekültek, Magyarország, a kerítés volt a téma, most kiegészült a botránnyal, tehát duplán rándult görcsbe a gyomrom, minden reggel, minden áldott reggel.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Zuram sem tudott, vagy tud többet, mint amik a hírekben megjelennek, és itt most nem a szenzációhajhász cikkekre gondolok, amik megjelentek, hanem a Volkswagen saját nyilatkozataira. Ők is ugyanezeket az információkat kapják meg, csak korábban, mint a sajtó.

Természetesen a rokonok is aggodalmukat fejezték ki irányunkban, de nem nagyon tudtunk mit mondani, ahogy most sem tudunk. Konkrétumokat nem. Munka van, sőt lesz is. Az ő projektjük nem állt meg, de érezhetőek változások.

Nos, az első a költségcsökkentés. Nincsenek felesleges plusz kiadások, sőt nem felesleges kiadások is alig. Mindig várjuk, hogy mit nyilatkozik a szakszervezet, de persze van, hogy hiába. Volt egy nagy gyűlés a dolgozóknak szervezve, ahova a Zuram is szándékozott elmenni, mert még tök jó pólót is adtak. A gyűlés előtti estén azonban kapott a Zuram egy telefont, miszerint a főnöke behívatta egy külön meetingre, és szó nem lehet arról, hogy ő gyűlni menjen. Volt morgás aznap este rendesen, de nincs mit tenni, amit a főnök mond az úgy van. Persze másnap kiderült, hogy azért kellett bemennie, mert a gyűlésen elhangzott információkat a főnöke már hamarabb megkapta, így az első lépéseket ehhez meg kellett tenni. Ehhez persze tudni kell, hogy a Zuram kezében fut össze a program teljes pénzügyi része, ő tervezi, engedélyezi, vagy nem engedélyezi a kiadásokat, tehát most az ő feladata meghúzni a költségeket. Szerencsére ért hozzá, annak ellenére, hogy ő nem az üzleti területen dolgozik, hanem az informatikusokkal, és mérnökökkel teli oldalon, akik nem feltétlen értenek olyan dolgokhoz, mint kiadás, és bevétel. Egyáltalán nem értik azt a kifejezést, hogy nincs pénz. A helyzet nem könnyű.

Annyi már most érződik, hogy vannak szerkezeti átalakítások, létszám optimalizálás is. A Volkswagennek nagyon sok alvállalkozó dolgozik be, ezeknek az alvállalkozóknak számolni kell azzal, hogy a projektjük végeztével nem biztos, hogy van folytatás, sok kölcsönzött munkaerő kerül vissza eredeti helyére. A külföldi gyárakból érkezett dolgozók közül sokakat visszarendelnek a hazájukba, hogy az eredeti gyárban folytathassák a munkát. Ezeknek az embereknek a feladatait, a Volkswagennél vagy a Volkswagen német leányainál dolgozók veszik át. A teljes létszám kb. 60%-a ténylegesen Volkswagen alkalmazott, akiknek nagyon nagy része szakszervezeti tag is, eddig úgy tűnik, a cég állapota megrendelések stb. alapján, hogy a Volkswagen alkalmazottaknak tartósan megmarad a munkája. Ezekre a dolgokra is csak következtetni tudunk, hisz folyamatosan alakul a történet. A Volkswagen gazdasági adatai, csak úgy, minta  fizetési besorolások nyilvánosak, bárki megnézheti.

Minden nap egy új helyzet, egy új kihívás, olyan jellegű kihívások, amikkel eddig még nem kellett szembenézni a vezetőknek, vagy a munkásoknak, ahogy a Zuramnak sem, így történtek melléfogások is, de alakul az út, az optimalizáció folyamatban van, OKJ-s jövőbelátót még mindig nem végeztem, így biztosat nehéz lenne mondani. Annyi biztos csak, hogy minden nappal, héttel változhat, és változik is a helyzet, amit az egyik pillanatban kőbe vésnek, a másikban simán törlik, és viszont. Ez persze csak az én személyes tapasztalatom, véleményem, amit mint wolfsburgi lakos, és egy dolgozó felesége szereztem. A Zuram meg nem mondhat semmit se.

Közben a Zuramat bevették egy két éves képzésbe, tehát most, ahogy a lányoknak mondani szoktuk, iskolába is jár, de ez nem igaz, hisz nem klasszikus oktatásról van szó, hanem egy nagyon régóta a Volkswagennél dolgozó kollégát jelöltek ki mellé, aki a mentora, és vele közösen kell vezetnie egy másik “A” kategóriás programot, hogy később ő is önállóan tehesse ezt meg. Nem mintha még nem vezetett volna nagy projektet önállóan, de a belső szabályok szerint ennek, itt más a menete. A ház keresése előtt nagy dilemmát okozott, hogy belevágjunk-e a házvételbe, nem a képzésbe, hisz az is elvárás, hogy külföldön is teljesíteni kell két vagy esetleg három évet. A külföldön itt a teljesen más kultúrát értjük, tehát nem mondhatjuk azt, hogy Győr köszönjük jó lesz.

Tavaly már feltették a kérdést, hogy elgondolkodott-e azon, hogy melyik régióban szeretné teljesíteni ezt a három évet, akkor passzolta a lehetőséget, de a végtelenségig ezt nem teheti meg, vagy ha igen, akkor nincs előrelépés. Most a képzése által legalább két évre biztosnak gondoljuk a helyzetet, ezért döntöttünk a házvétel mellett. Utána pedig, ha költözni kell, akkor továbbra is élet a határon túl, csak azt nem tudjuk melyik határon túl.

Úgy néz ki a botrány nem befolyásolja a képzést, de biztos akkor lesz, ha vége van, mármint a képzésnek, a botrány végét nehéz lenne megjósolni, de én egyébként sem szeretek semmit elkiabálni.

A Magyarországon megjelent cikkek is elég érdekesre sikerültek. Voltak csak simán félrefordítottak, voltak simán baromságok is. A kedvencem a Wolfsburg, mint szellemváros. Kínunkban itt röhögtünk, hogy tök jó, hogy Wolfsburg szellemváros lesz, mert tönkremegy a gyár, és akkor nem lesz munka, és mindenki el fog költözni. Én meg láttam magunkat, amint a tök üres városban élünk az új házunkban, a kertben termesztjük a zöldséget, gyümölcsöt, tartjuk a tyúkokat. Persze a cikk első bekezdésében már annyi tárgyi tévedés volt, magáról a városról, hogy az tényleg vicces. A kedves újságírónak nem lett volna nehéz dolga, ha már egy wikipédia szócikket elolvas, kevesebb hülyeséget ír le, a szellemvárosos vízióját nem vitatom, mert bármi lehet, de ebből ma még semmit nem láttunk. Bementünk a városba nézelődni és az outlet centerben bizonyos boltokba nem lehetett bemenni, csak ha sorba állt az ember, pedig esett az eső.  Tehát még nem szellemesedünk, vagy éppenhogy igen, azért vásárolt mindenki, mert tartalékol. Michael Kors táskákból legalábbis biztosan, mert ott volt a legnagyobb sor. Nem álltunk be, én tartalékolok másra, hátha tehenet is vennünk kell, dacára annak, hogy félek a tehenektől, majd csak megbarátkozok eggyel, mert nekem kell a tej a kávémba.

Viccet félre téve, egyáltalán nem rózsás a helyzet, de nem is olyan sötét, mint ahogy azt sokan lefestik. Élünk, ahogy eddig, mindenki teszi a dolgát, figyel, vár. Szintén jó olvasgatni az olyan kommenteket, miszerint be kell zárni az egész gyárat, és rohadjon rá mindenkire a műanyag lakat. Jelzem, hogy a több százezer dolgozó és munkás egyáltalán nem tudott semmiről (a 600000-ből kb 100 fő tudott az egészről az egész cégcsoportban), és a történetben az ő életükről és megélhetésükről is szó van. Azzal mélyen egyetértek, hogy ez a csalás érthetetlen és bárki aki részt vett benne, kapja azt, amit megérdemel, de ne a három műszakban dolgozó gyári munkás fejét vegyék, mert ő végképp nem tehet semmiről.

A lányok eleinte még kérdezgették, hogy mi ez az egész, nem kerteltünk, mondtuk, hogy nem tudjuk mi lesz ennek a vége, de nekik nem kell félniük, mert mi bármit megoldunk. Egyébként is házat veszünk, örüljenek annak. Mondták, hogy majd, ha beköltöztünk, addig nem, mert már hittük egy házra, hogy az a miénk, aztán mégse lett az, ebbe ők nem élik bele magukat. Nem is szeretnének szobát választani, és egyáltalán, csak akkor szóljunk, ha pakolni kell a dobozokba. Nem azok az előre örülős típusok.

Az iskolában ez nem volt téma, pedig az aktuális dolgokat mindig megbeszélik. A párizsi merényletek után nagyon sokat beszélgettek a terrorizmusról, az áldozatok emlékére pedig egy perces néma felállással tisztelegtek.

Kérdezték, hogy akkor most lesz-e apának munkája, kell-e költöznünk valahova. Mondtuk, hogy az új házba, de ők meg mondták, hogy akkor szóljunk, ha doboz, addig hagyjuk őket békén. Mostanra már fel sem merül a téma.

A botránynak még nincs vége, még jönnek a büntetések, az autó visszahívások, majd kiderül, hogy ez hogyan befolyásolja a mi mindennapi életünket.

A ház, avagy a küzdelem kezdete

Az elsőként megtekintett háznak a hirdetése még fenn is volt, de ez még nem jelenti azt, hogy eladó is. A Zuram telefonált, és de, még eladó. Kért egy időpontot, hogy megnézhessük a házat, családilag, gyermekekkel együtt. Már az érdekes volt, hogy ő mondhatta meg mikor ér rá. Ilyen még nem volt. Az, hogy ez most jó jel, vagy nem jó jel még nem tudtuk, de inkább a nemre szavaztunk.

Megjelentünk az adott időpontban, csak mi voltunk aznapra, senki más. A nap sütött, nagyon jó idő volt, és a házat is teljesen másként láttuk, mint először. Így sokkal világosabbnak tűntek a szobák, és nem baj, ha nem lakik mindegyik szobában valaki, az ajtót rá lehet csukni, az összes fürdőszobát sem muszáj használni. Az udvar és a ház egyaránt elhanyagolt, na nem lakhatatlan, csak van vele munka, de ha teljesen rendben lenne, akkor nem is ennyibe kerülne, okoskodtunk. A lányoknak nagyon tetszett, a környéket többször bejártuk, azzal semmi gond. Egy gyors családi kupaktanács után a Zuram mondta, hogy nekünk jó lenne, csak drága. Az ingatlanos nemhogy a fejét kezdte csóválni, hanem azt kérdezte, hogy mit ajánlanánk érte. A Zuram kibökte az összeget, az ingatlanos pedig beszélt a ház asszonyával, és annak gyermekeivel, mert ott volt a 4-ből kettő, plusz néhány unoka. Az ingatlanos arca túl vidámnak tűnt, de ezt betudtuk annak, hogy örül a jutalékának, ami nem kis összeg, annak én is örülnék.

A család  egyből rábólintott. Nem is értettük, hogy mi folyik itt, és azt gondoltuk, hogy ekkora szerencsénk nem is lehet. Kezet rázott mindenki mindenkivel, és gyorsan meg is beszéltük az ingatlanossal, hogy mikor írjuk alá vele a papírokat.

4 nap múlva meg is jelent az ingatlanos. A Zuram aláírta, hogy megvesszük, mennyiért, hogyan, mik a határidők. Az aláírás után kibökte az ingatlanos, hogy jajj milyen jó nekünk, mert mi vagyunk a negyedik vevők, csak a tulajdonos néni eddig nem volt hajlandó aláírni a papírokat, de most, most igen! Vészcsengő, vészcsengő, vészcsengő! Tehát a néni már aláírta, hogy igen tényleg alá fogja írni a közjegyzőnél is a papírokat, nem csak az ingatlanosnál, és idáig, még soha nem sikerült eljutni. Az egyik potenciális vevő jelölt hat hónapot várt, de tovább nem volt türelme. Hogy nekünk mekkora szerencsénk van! Gondoltuk még ekkor. A ház eladók háttértörténetéről annyit érdemes tudni, hogy a néni és a férje válnak, néni már 5 éve kidobta a férjét, aki most azt mondta, hogy már pedig kell neki a házból a pénz, el kell adni. A néni nem így gondolta, és húzta az időt, valamint ügyesen szabotálta a házeladást, mert ha ő nem írja alá, akkor nem lehet eladni. Egyszerű. Még azt is hozzátenném, hogy egy igazi olasz családról beszélünk, akik ugyan már 20 éve élnek Németországban, a néni mégse beszél németül. Egyszerűen fogalmazva belecsöppentünk egy olasz szappanoperába, akaratunkon és tudtunkon kívül. Ekkor azonban ezt még csak nem is sejtettük, a teljes kép kicsit később rajzolódott ki.

Közben intézni kellett a banki papírokat, is, szerződést aláírni és hasonlók. Ehhez Hannoverbe kellett mennünk, amit meg is tettünk, és ismét csak az előjelek. Odafelé óriási dugó volt az autópályán, szerencsére még időben lementünk az alsó útra, de mivel sokan mások is, így egy órával a megbeszélt időpont után értünk oda. A kocsiból még felhívtuk az ügyintézőt, hogy késni fogunk, aki annyit mondott,  hogy semmi gond, mert az egész délelőtt ránk van szánva. Mindent aláírtunk, és meg sem fordult a fejünkben, hogy valami baj lehet.

Az aláírás után 3 nappal kitört a Volkswagen botrány. A botrány kitörése előtt egy nappal a Zuram már pedzette, hogy kíváncsi mi lesz. Én nem is értettem, hogy miről beszél, de attól, hogy magyarázta még nem lett jobb. Viszont innentől kezdve mindenhonnan ez folyt, még a csapból is. Nekünk pedig megfordult a fejünkben, hogy most akkor jól tettük-e, hogy aláírtunk, vagy sem. Mondjuk mindegy, mert aláírtuk. Nézzünk előre, csak hát még mindig nem olvasunk gondolatot.

 

Házkeresés

Összeállítottuk a kívánságlistát, kezdődhetett a keresés. Nosza, nézegessünk hirdetéseket. A megfelelő oldalakat kezdtük el nézegetni, a szűrési pontok közé megadva azt, hogy mit is keresünk. Pár nap után rájöttünk, hogy a kínálat nem nagy, és a jobbnak tűnő házak hirdetései 1 hét alatt el is tűnnek. Optimizmusunk határtalan volt, hisz papírunk van róla, hogy tudunk házat venni, azt gondoltuk ez a nehezebbik része, házat találni már semmiség.

El is indult a vadászat. Még szép tavaszi idő volt, miért ne találnánk valamit, akár azonnal. Miért ne? Fel is keltette az érdeklődésünket pár házikó. Egyet én is kinéztem és habár az elképzelt összeg felett volt az ára, úgy gondoltam, hogy semmit sem veszíthetünk, ha megnézzük, nézelődni lehet. A Zuram nem volt ennyire engedékeny, csak mosolygott rajtam és megbeszélt egy ingatlanossal egy időpontot, a nem általam elképzelt házra.

Az első időpont egyeztetés után kiderült, hogy ez nem úgy megy ám, mint a mesében, hogy majd mi megmondjuk mikor érünk rá, hanem az ingatlanos megmondja, hogy mikor érünk rá. Egy-egy házra általában pár napot jelölnek ki, mikor lehet megnézni, ha ráérsz jó, ha nem érsz rá akkor lemaradtál. Ebből számunkra gyorsan kiderült, hogy a kínálat kisebb a keresletnél. De minket nem olyan fából faragtak ám! Semmi nem vehette el a kedvünket, mert nekünk papírunk van arról, hogy tudunk házat venni, tehát fogunk is.

Meg is volt az első időpont, igaz, ahhoz, hogy el tudjunk menni át kellett szervezni az egész napunkat, de mi van, ha már elsőre meglesz az igazi. Az ingatlanos küldött előre képeket, tervrajzot, ami alapján nem volt problémánk a házzal. 10 perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztünk, de rajtunk kívül mások is várakoztak a ház előtt. Mi optimistán néztük a ház elejét, a kocsibeállót, megbeszéltük, hogy miért jó, mit kéne átalakítani, kiszálltunk a kocsiból, hallgattuk hogy mennyire zajos az utca, és vártunk, és vártunk és vártunk tovább, ahogy a többi nép is a ház előtt. Az ingatlanos azonban nem jött. A mi türelmünk és időnk is véges volt, így a ház megnézése nélkül távoztunk. A kérdés, hogy miért nem hívtuk fel az ingatlanost, jogos. A válasz meg nagyon béna: azért mert nem írtuk fel a számát. Eszünkbe sem jutott, hogy ez előfordulhat. Hát ha nem, hát nem! Optimisták voltunk továbbra is, egyértelmű volt, hogy ez csupán egy jel, ez nem a mi házunk volt. Másnapra már nem volt fent a hirdetés, tehát eladták, az ingatlanos pedig állította, hogy ő ugyan nem volt ott, de a kolléganője igen, csak mi nem mentünk. Ezen nincs mit vitatkozni, ha nem, hát nem.

A Zuram beadta a derekát, tehát az általam kiszemelt házat is elmehettünk megnézni. A hirdetésben nem volt fent túl sok kép, de nekem akkor is nagyon tetszett és mindenképp látni szerettem volna. Időpont egyeztetve, nap átszervezve, mehetünk. Mentünk is, szerencsénk volt, az ingatlanos már ott várt bennünket, meg még másik 8 érdeklődőt. Számunkra kedves városrészbe mentünk, és mivel az ingatlanos már előre elküldte a címet, így az időpont előtt megkerestük a házat, hogy jó-e az, jó volt. Az ingatlanos, kedves fiatalember, a tulajdonos egy nő, akinek a legkisebb lánya volt még otthon, aki kb. 16 éves lehetett. Ők vezettek körbe minket. A ház nem nyerte el a tetszésünket, mert túl nagy, nem voltunk benne biztosak, hogy kell nekünk ekkora ház. A ház nagy, az udvar kicsi. Egyébként minden rendben volt, csak sokalltuk a 6 hálószobát, 3 fürdőszobát. Ekkorára nincs szükség. Ekkor viszont egy újabb szempont jutott eszünkbe, mennyibe kerülhet a fűtés? Meg is kérdeztük a ház asszonyát rezsi tekintetében és elég meggyőző információkkal szolgált, mivel ő kevesebbet fizet a nagyobb házért, mint mi a kisebbért, amiben lakunk. Hmmm. Na jó, amiben lakunk az egy öreg ház, és egyáltalán nincs rajta szigetelés, ez a ház viszont szigetelt, és mindössze 17 éves. Két kandalló is van, bizonyos helyiségekben padlófűtés is a sima radiátorok mellett. A fűtése távfűtés, ami nekünk megfelel, csak hát mit kezdjünk ennyi szobával? Szépen elköszöntünk és megbeszéltük, hogy miért nem jó nekünk ez a ház, egyébként is ez az első amit láttunk, majd keresünk még.

Kerestünk is, kitartóan. Folyamatosan lestük a hirdetéseket, és egy idő után ez baromi fárasztó, mert nincs mit  megnézni. Autóztunk a városban és csak arra tudtam gondolni, hogy itt ez a baromi sok ház, és egy sem eladó.

A következő kiszemelt ház szintén egy általunk kedvelt városrészben helyezkedett el, én sajnos nem tudtam elmenni a megbeszélt időpontra, de mivel a Zuram beleszeretett a házba, megbeszélte az ingatlanossal, hogy hétvégén én is megnézhessem, esetlegesen a gyerekekkel együtt. El is mentünk családilag. A ház jó, ámbár felújításra szorul, az energia tanúsítványa szerint is minimum ablakokat kell cserélni. Nem tagadom nekem is megtetszett, főleg az udvar, kis konyhakert, gyümölcsfák, a ház közvetlen az erdő mellett, csak itt nem nyuszik, hanem mókusok ugrándoztak. Egy hiba volt, a ház udvara egy keskeny erdősávra nézett, de az mögött már ott volt az autóút, és biza lehetett is hallani az autókat. Hétközben elmentünk hallgatózni, hogy melyik napszakban milyen, és hogy hozzá tudnánk-e ehhez szokni. Hosszas megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy ezzel lehet együtt élni. A lányoknak is nagyon tetszett. Pár perces családi megbeszélés után a Zuram tett egy ajánlatot a házra. Ingatlanos néni mondta, hogy továbbítja a tulajdonosok felé, majd visszaszól. A történet innen érdekesre vált. A banki kapcsolattartónk felhívta a Zuramat, hogy az ingatlanos szólt, miénk a ház. Volt nagy öröm, hogy ilyen gyorsan, és máris, és könnyen, és tél előtt tudunk költözni. Nem. Másnap ismét telefonált a banki kapcsolattartó, hogy mi tudunk-e valamit, mert az ingatlanos nem küldi neki a papírokat. Mondta a Zuram, hogy neki senki nem szólt semmit se. Erre rá egy órára kapott egy e-mailt az ingatlanos nénitől, hogy nem a miénk a ház. Elmondtuk a lányoknak, akik nem értették. Mi se, de nem baj. Ez sem szegte kedvünk. Nem a mi házunk volt. Csak azért hogy bosszankodjunk, még vagy jó 3 hétig fent volt a hirdetés. Azért szépen lassan túltettük magunkat a történteken.

A ház keresése közben jöttek a kollégák a rémtörténetekkel. Többen próbálkoztak azzal, hogy házat kerestek Wolfsburgban, de feladták. Volt aki 2 év után. 2 év! Volt aki azt mesélte, hogy tettek ajánlatot egy házra, de mivel rajtuk kívül ezt még vagy öten megtették, így az ingatlanos összehívta a jelentkezőket, és indulhatott a licit. Na, hát egy ilyen játékba nem megyünk bele, de azon elképzelésünk, hogy milyen baromi jót fogunk alkudni, na az itt dőlt romba. A Zuram ismerősei közül is többen azt a lehetőséget választották, hogy majd építkeznek. Sok házat hirdetnek ebben a formában is, csak ha az ember bemegy ajánlatot kérni, akkor kiderül, hogy az a ház, az a ház, csak annyiért amennyiért a hirdetésben szerepel nem ott van az a telek, hanem máshol, ha jobb helyen szeretnék, hogy legyen a ház, akkor azért bizony több pénzt kell fizetni. Nem véletlen, hogy elég sokan élnek Braunschweigben Wolfsburg helyett, de mi itt akartunk maradni. És még nem is keresgéltünk csak pár hónapja, hol vagyunk még a két évtől.

A teljesség igénye nélkül mesélek még pár házról. Nos, elmentünk kíváncsiságból egy a város legrégebbi részébe, mert az menő, ritkán van ott eladó ház, annyiért. Már a hirdetésből kiderült, hogy négyzetméter tekintetében valószínűleg kicsi lesz, az olajfűtésről nem is beszélve, de mi bajunk lehet abból, ha nézelődünk. Ide már eleve családilag mentünk, hogy ha mégis beleszeretünk, azonnal rá tudjunk bólintani. Az ingatlanos csúszásban volt, így jó 20 percet vártunk, de legalább ott volt, és meg tudtuk nézni a házat. A ház egyébként nem volt rossz, csak kicsi. A pincében az összes ablak nyitva volt, egyértelműen az olajtartályok miatt, de így is olyan büdös volt, hogy kisebbik majd’ elájult. Az ingatlanos szerint nem büdös, valamit rosszul érzünk. A legjobb, hogy az udvaron volt egy nagy gödör kiásva. A lányok elég találékonyak, mondták, hogy pont belefér a trambulin. Mi jókat röhögtünk magunkban azon, hogy biztos elvitték a medencét, de ugyan már, micsoda marhaság ez. Aztán az ingatlanos mondta, hogy a gödör szabadon felhasználható, be is lehet temetni, de belepasszol egy medence is akár, mert hogy a bérlők azt vitték magukkal. Amikor mondta a Zuram, hogy köszönjük a lehetőséget, majd elmesélte mit, és mennyiért szeretnénk, akkor látszódott az ingatlanos arcán egyfajta őszinte csodálat, ami minden bolondnak kijár. Totál hülyének nézett bennünket, de persze ezt így nem mondta ki, csak annyit, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz.

Az egyik reggel megláttam egy hirdetést, hogy ott ahol lakunk, Detmerodéban, eladó egy bungalow, de nem ám olyan, mint a miénk, hanem emeletes, pincével. A Zuram azonnal hívta az ingatlanos hölgyet, és már kaptunk is egy időpontot. Már alig vártuk, hogy megnézhessük a házat. El is érkezett az időpont, az eladó egy 92 éves bácsi volt (némi II. világháborús emlék lógott a falakon), aki azért adta el a házat, mert már nem bírja egyedül gondozni a kertet. A ház teljes felújítást igényelt, és nagyon rossz volt az elrendezése, no meg sajnos az udvara a főútra nézett, baromi hangos. Ahhoz képest, hogy fel kell újítani az ára is magas volt. Ennyit nem ér meg, hogy Detmerodéban maradjunk. El is köszöntünk és tudtuk, hogy ez az emeletes változat nem érdekel többet bennünket.

Voltunk egy másik bungalowban is, ami nekem nagyon tetszett. Jó volt a környék, jó volt a ház elrendezése, baromi hangulatos volt, és úgy összességében nagyon tetszett, de árammal fűtötték, ez volt a leghangosabb udvar ahol jártam, pedig párat már megnéztünk, de legérdekesebb az volt, hogy az egyik szobában volt egy óriási dudor a falon. Kérdeztük az ingatlanost, hogy az meg mi, mire közölte, hogy á, semmiség, csak fúrtak egy lyukat a konyhában aztán kijött a fal a másik oldalon, de csak most vették észre, hogy elköltöztek. Közben sorolta, hogy mi mindent kell javítani a házon, csak a teljesség igénye nélkül: a tetőt, a pincébe vezető külső lépcsőt. Na ennyi elég is volt, ha mindent hozzáveszünk már megint rég kiszaladtunk a saját, és a bank által szabott keretből.

Sikerült megnézni egy belvárosi házat is, azzal csak annyi volt a probléma, hogy a tervrajzon eggyel több szoba szerepelt, mint a valóságban. Amikor erre felhívtuk az ingatlanos figyelmét, akkor csak annyit mondott, hogy hát az egyik szobából lehet nyugodtan kettőt csinálni. Köszöntük a lehetőséget.

Volt még egy népmesei ház is. Láttuk is, meg nem is. El is adták, meg nem is. Ezt kivételesen magántulaj árulta. A Zuram volt az első jelentkező a ház megtekintésére. Vasárnap délután egyeztetett a tulajjal időpontot, hétfő reggelre. Teljesen izgatottak voltunk, mivel így nem kéne egy csomó pénzt kifizetni az ingatlanosnak. Hétfőn el is készültünk, már majdnem el is indultunk, amikor érkezett egy sms, hogy ne menjünk, mert most nem jó, majd később jelentkezik a tulaj. Nem jelentkezett. Valószínűleg valaki már elment vasárnap délután és rábólintott. Persze 1 hónap múlva visszakerült a hirdetés, ingatlanos árulta a házat. Csak azért se mentünk el megnézni.

Néztünk még egy-kettőt, amikor is felsóhajtottam, hogy emlékszel még arra a házra, amit először néztünk meg. Az volt a legjobb. Ekkor született meg az ötlet, hogy dacára annak, hogy milyen nagynak gondoltuk azt a házat, el kéne még egyszer menni megnézni, hátha nem is olyan nagy, persze ha megvan még. Ha megvan…

 

 

 

Kívánságlista

A Zuram ma rámszólt, hogy már illene írnom, mert két hónap is eltelt az utolsó bejegyzés óta. (Mintha én nem tudnám.) Ennek azonban több oka is van, ami a következő írásokból tisztán ki fog rajzolódni. Igyekszem utolérni magam, minden területen.

Ott hagytam abba, hogy nagy fába, meg a fejszénket, és így is volt. Első lépés amit a saját ingatlan megszerzése felé vezető úton először tettünk az az volt, hogy megtudakoltuk, hogy a mi helyzetünkben van-e remény arra, hogy hitelt kapjunk. Nem, nem tudunk önerőből házat venni, muszáj ehhez banki segítséget igénybe vennünk.

Nos, a Zuram megkeresett egy olyan embert, illetve többet is, akik azzal foglalkoznak, hogy hiteleket közvetítenek ki olyanoknak, akiknek nincs kedvük, vagy idejük, vagy hozzáértésük ahhoz, hogy besétáljanak különböző pénzintézetekbe felmérni a lehetőségeket. A Zuram két emberrel is beszélt, és megosztotta velük azokat az információkat, amire szükségük lehet ahhoz, hogy felvegyék bankokkal a kapcsolatot. Pár napon belül kaptunk is papírt arról, hogy mennyi pénzt, milyen feltételekkel adna nekünk, melyik bank. Hurrá! Elkezdhetünk házakat nézegetni.

Ettől a pillanattól kezdve reggel, este és amikor csak lehetett az interneten nézegettük a hirdetéseket. Reménykedve, hogy a mi kis mézeskalácsházunk hipp-hopp meglesz. Rövid időn belül azonban rájöttünk, hogy nincs nagy választék, egy-egy házra nagyon sok érdeklődő van, az ingatlanárak nem alacsonyak, bizonyos városrészekben nagyjából lehetetlen ingatlanhoz jutni, az ingatlanosok rengeteg pénzt kérnek el, a vevőtől, akik ugye mi lennénk, a ház költségein felül igen magas díjakat kell fizetni. Ezek a tények, azonban nem vették el a kedvünket, sőt merő optimistán azt gondoltuk, hogy: ugyan már, attól, hogy ez ennyire nehéznek tűnik, attól még nekünk menni fog!

Gyors áttekintés Wolfsburgról. A városról már többször írtam, nem is szeretném ismételni önmagam, úgyhogy csak gyorsan. A város története akkor kezd érdekessé válni amikor is a Volkswagent megalapították, akkor még nem ezen a néven. Ez 1938-ban volt. A háború után a gyár és a város élete is szépen alakult, egy kis településből egy város lett, ezen város élete természetesen a gyártól nagyban függ.

A város elég sok részből áll, és nem mindegyik egyformán vonzó, így ez is plusz nehezítés, hogy az ember egy számára kedvező városrészben találjon  házat.

dfbeb96c5c

Térképen így néz ki a város, és itt nagyon jól látszódik, hogy mi hol van. Mi most ugye Detmerodéból próbálunk keresni egy házat, ami a belvároshoz viszonylag közel van. Térképen ugye nem látszódik, de azért itt elég komoly távolságok vannak, ahonnan nem olyan egyszerű bejárni, pláne a gyereknek busszal iskolába. A falvakról nem is beszélve, amiket azért megpróbáltunk kizárni, hiába ad ki az ingatlankereső portál találatot, hogy az mán pedig 15 km-re van, ja a város határához, légvonalban. Figyelembe kellett venni még olyan tényezőket is, miszerint honnan mekkora reggel és este a forgalom, de aztán rá kellett jönni, hogy mindenhonnan kb. egyformán erős, az a nem mindegy, hogy milyen messziről indul el az ember.

Ideális persze az lett volna, ha van egy kedvünkre való ház Detmerodéban, de ez elég merész gondolat volt. Belevágtunk a ház keresésbe. Amikor az ember elkezdi böngészni a hirdetéseket, több dologgal is szembesül.

Az első és nagyon fontos dolog, hogy attól, hogy te veszel egy házat, az még egyszer sem biztos, hogy a telek is a tiéd lesz. Ez úgy működik, hogy a telek lehet a város, az egyház, vagy akár magántulajdonban is. Ebben az esetben az ember vesz egy házat, majd havonta, évente, szerződés szerint bérleti díjat fizet a telek után. Ennek éves díja akár 1800 EUR is lehet. Aztán a tulajdonos vagy emeli ezt a díjat, vagy sem, vagy meg lehet venni jó pénzért a telket, vagy sem. Ezek a házak egyébként valamivel olcsóbbak, mint azok amelyeknek a telek a sajátjuk, de nem annyival, hogy sorba álljunk érte. Tehát a cél egy olyan ház, aminek a telek a sajátja.

Azután a városban nincs gázfűtés, vagy csak nagyon ritka. A legtöbb helyen központi fűtés van, mivel a gyár veszteséghőjét fel tudják használni a fűtéshez. Elég elterjedt az olaj fűtés, ami annyit tesz, hogy a pincében, vagy valahol baromi nagy tartályokban áll az olaj, amivel felfűtik a házat, mármint a vizet, ami aztán a házat. Ez tán elég olcsó fűtési módszer, a tartályokat időnként fel kell tölteni. Olcsó, ám igen, igen büdös. Azután fűtenek itten árammal is, ami nem jó, de legalább drága. Az áramszünetről mint lehetőség nem is beszélek, mióta itt lakunk egyszer volt, áramszünet, vagy fél napig, de akkor már mindenki nagyon fel volt háborodva, hogy hogy fordulhatott ez elő, de láttam én már gyertya mellett társasjátékozást, tehát nem bízom ebben.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, és központi fűtés van.

A városban elég sok az autó, naná, elég sokat gyártanak errefelé. Sok helyen garázs sincs, az utcán állnak az autók, mint a heringek, de azért vannak olyan ingatlanok is, ahol gondoltak erre és van garázs, esetleg autóbeálló, vagy fel lehet állni a ház elé. Mi azért szerettünk volna egy garázst legalább.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, központi fűtése van, van hozzá garázs, vagy legalább egy autóbeállási lehetőség.

Gondolnunk kell a gyerekeinkre is, meg a saját napirendünkre is, tehát olyan ház kell, ahonnan normális időben elindulva busszal is be lehet érni az iskolába, és haza is lehet jönni.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, központi fűtése van, van hozzá garázs, vagy legalább autóbeállási lehetőség, és busszal megközelíthető az iskola.

A ház méreteit illetően is voltak kívánságaink, vagy inkább reményeink. 4 hálószobát szeretnénk, mert egy vendégszobára szükség van, a hozzánk érkező bátraknak. Nem kell, hogy nagy szoba legyen, de azért egy ágy férjen el benne, ez eddig is így volt, ehhez ragaszkodnánk. Kamaszodó gyermekeink igénylik a külön szobát, illetve nagyobbik igényli a külön szobát, mert már lassan 12 éves, és eléggé kezd kialakulni a magánélete, amit egy kíváncsi majdnem 10 évessel baromi nehéz élni, még akkor is ha kisebbiknek nagyobb társadalmi élete van, mint bárkinek a családból.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, központi fűtése van, van hozzá garázs, vagy legalább autóbeállási lehetőség, és busszal megközelíthető az iskola, van 4 hálószoba.

Arra is gondoltunk, hogy ne legyen óriási a telek, mert nem szeretnénk lovakat tartani (bár kisebbik igen), vagy földet művelni, annyi pont elég, hogy legyen egy kis kert, ki tudjunk ülni grillezni, és esetleg a trambulin is elférjen a kert egyik sarkában, az sem baj, ha a fűnyírás nem egy hétvégi program, elvégezhető hétköznap este is, mert 20 percnél nem tart tovább.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, központi fűtése van, van hozzá garázs, vagy legalább autóbeállási lehetőség, busszal megközelíthető az iskola, van 4 hálószoba és nem óriási a telek.

Azt is szerettük volna, ha a ház nem az autópálya mellett épült, nincs nagy forgalmú út a közelben, mert ha kiülünk az udvarra nem az autókat szeretnénk hallgatni.

A cél tehát egy olyan ház, aminek a telek a sajátja, központi fűtése van, van hozzá garázs, vagy legalább autóbeállási lehetőség, busszal megközelíthető az iskola, van 4 hálószoba, nem óriási a telek és viszonylag csendes helyen van.

Ezek voltak az alap kívánságaink. Szándékosan nem használom az elvárás szót, mert az nagyon gyorsan kiderült, hogy ezeket így együtt összehozni, szinte lehetetlen.