Süßes oder Saures?

Közeledett október vége és a lányok már pár napja kérdezgették tőlem egyfolytában, hogy mi megyünk-e halloweenozni? Tudom jó szó, halloweenozni. Néztem kicsit, mert Magyarországon nem szokás elmenni halloweenozni, és ilyenfajta ismeretei a lányoknak is legfeljebb csak egy két filmből lehetnek.

Hogy mi a Halloween, miről szól, és miért töklámpás, meg miért mennek a gyerekek kéregetni arról most nem szeretnék írni, google bárkinek segíthet a témában. A lényeg az, hogy a gyerekek beöltöznek valami rémisztőnek, mindenfelé bekopogtatnak ajtókon, elmondanak egy mondatot, és ezért édességet kapnak.

A nyaggatás minden nappal erősebb lett, mivel az iskolában is már minden a Halloweenról szólt, és az iskolatársak másról sem beszéltek, csak hogy ki minek fog beöltözni. Mondtam a lányaimnak, hogy stop, először utánajárunk, hogy mi errefelé a szokás, mit kell tennünk. Zuramnak kiadtam a feladatot, hogy kérdezze meg a kollégáit, én pedig megkérdeztem unokatestvéremet Nicolet, valamint barátomat Guglit.

Nicole elmondta, hogy nehogy kihagyjuk ezt a remek élményt, mert rengeteg csokit lehet gyűjteni, és igen jó móka. Engem azért további részletek is érdekeltek, például hogy szoktak-e szülők menni a gyerekekkel, mivel az enyémek határozottan kijelentették, hogy semmiképpen nem szeretnék ha égetnénk őket. Nicole mondta, hogy igen a gyerekek egyedül mennek, de azért őket is mindig kísérte egy szülő, hogy ne legyen baj. Jó, gondoltam magamban, akkor legfeljebb lopakodni fogok utánuk.

Nagyjából el is dőlt, hogy nem gördítek akadályt eléjük. Mehetnek! Volt nagy öröm, de nehogy azt higgye bárki is, hogy az én kis drágáim nem tudnak újabb feladatot adni. Ettől kezdve minden nap az volt a központi téma, hogy minek öltözzenek be. Én javasoltam a jelmezes fiókot, mivel az összes eddig farsangi jelmezük el van téve, gondoltam abból választanak valamit, úgysem lehet nagyon beöltözni, mivel hideg van, kabát kelleni fog. Á, ez túl egyszerű lett volna!

Egyikük sem ábrándozott arról, hogy katica vagy esetleg Kockásfülű Nyúl lesz, esetleg Winx tündér, nem, inkább a vérfarkas és a vámpír volt a menő. Nagyobbik az iskolában is mindenféle jószágot rajzolt, a közös az volt bennük, hogy mindegyiknek éles nagy foga volt, és szájuk szegletéből csöpögött a vér. Ha nem tudtam volna, hogy miért van ez, eléggé megijedtem volna, és kerestem volna egy gyermekpszichológust. Egyik nap amikor sétáltunk hazafelé az iskolából nagyobbik rám nézett azzal a tekintettel, amikor el is akar mondani valamit, meg nem is. Mondtam, hogy bökje ki, ne húzzuk az időt! Kibökte: “Anya! Én most már elárulhatom, gorilla szeretnék lenni!”. Hm, gorilla. Hogy? Hogy fogok én ebből a gyerekből gorillát csinálni?

Kisebbiknek nem ilyen kívánsága volt, ő nem szeretett volna gorilla lenni. Erőteljesen gondolkodott a vérfarkason vagy a vámpíron, de mindenképp rémisztő legyen, de olyan rémisztő legyen, ami cuki. Cuki. Valaki tud nekem mondani egy cuki szörnyet? Persze olyat, amit meg is lehet valósítani. És nem ér olyanokat, hogy csillámegyszarvúpóni, ami azért rémisztő mert le van törve a szarva, és fekete a szőre. Nem, Juci, ezt a megoldást még tőled sem fogadom el!

Abban meg tudtunk egyezni a csajokkal, hogy úgyis minden bolt rá van állva ezekre, majdcsak találunk valami rémisztőt, ami részemről annyit jelentett, hogy rém egyszerűt. Persze kellett smink is, anélkül mit sem ér az egész. Egész héten tervezgettek a lányok, beszervezték nagyobbik magyar osztálytársát is, naná, hogy ő sem akart kimaradni a buliból. Anyukájával egyeztettük a részleteket, hogy majd tőlünk indulnak. A lányok is megbeszélték a részleteket: szülők nem jöhetnek, ők bizony nem félnek bekopogni, félelmetesek lesznek, és persze kisebbik cuki is.

Zuram nem sokat tudott meg a kollégáitól. Nagyjából annyi volt az információ, hogy igen szoktak menni a gyerekek, és igen vegyünk egy csomó csokit, meg ilyeneket, mert ha mégsem kopog be hozzánk senki, akkor legfeljebb megesszük. Hoppá! Tényleg, hozzánk is bekopoghatnak, nem csak a mi gyerekeink tudnak kopogni.

Azt gondoltam, hogy a gyerekek nem csak úgy találomra kopognak be a házakba, hanem az alapján, hogy az ott lakók jelzik valamilyen módon, hogy várják a kis csokivadászokat. Például kitesznek valamit az ajtóba. Stílusos szerettem volna lenni, ezért én töklámpást szándékoztam készíteni a lányokkal. Ez nem olyan nagy újdonság az életünkben, mivel eddig is minden ősszel volt tökfaragás, csak épp nem velem, hanem a Papival. Apám mindig kifaragta nekik az óhajtott mintát, aminek következtében a lányok napokig vigyorogtak, mint a tejbetök. Idén a lányok kénytelenek voltak velem beérni.

Elmentünk családilag a Müllerbe nézelődni, akkor a lányok már átnézték a maszkokat, kiegészítőket, smink készleteket. Már előre borzongtak, jujongtak. Nem vettünk semmit, mondván, hogy még van 2 hét ráérünk, majd megvesszük előtte, addig találják ki, hogy tényleg mik szeretnének lenni. Egy iciri-piciri árva béna gorilla maszkot sem láttunk. Egy felet sem, de még csak egy csimpánz sem volt, vagy egy makákó vagy mittudomén.

Nagy tanulság, ha ott vagy a boltban és van választék, ne halogass! Meg kell venni a dolgokat, mert előtte nem lesz. Nem úgy van ám, hogy a készlet végtelen, és Halloween előtt nem vásárol senki semmit. Ezt csak mi gondoltuk így. Halloween előtt pár nappal visszatértünk a Müllerbe és nem volt semmi használható! Nem hogy gorilla, de néhány béna boszorkány jelmezen kívül semmi. Se egy árva smink készlet, se semmi. Én kétségbe estem, de igyekeztem úgy tenni, mintha direkt így terveztük volna a dolgot, nehogy a lányok azt gondolják, hogy lemaradtunk. Pedig de. Találtunk egy kalapot, ami ugyan csúcsos volt, de mégis alkalmas volt arra, hogy legalább az egyik gyerekemet rábeszéljem, hogy ő bizony tök szeretne lenni. Elindítottam a kampányt, ami annyira sikeres lett, hogy mindkét gyerekem tök szeretett volna lenni, de ez nem volt lehetséges, mert csak egy ilyen kalap volt. Aki hamarabb kimondta az nyert. Nagyobbik tök lesz. Kisebbik meg elindult a kétségbeesés útján, de ekkor találtam egy hajráfot, amin egér fülek voltak, és hogy félelmetes legyen ezeket a füleket épp egy patkány rágta át, és ott lógott a füléből kifelé, nem kisebbik füléből, hanem az egérfülből. Igen persze nekem is feltűnt, hogy egérfüleket, patkány, de eh ekkor már mindegy volt. Felkiáltottam, hogy de cuki, mert Mickey egér jelmez, de mégis félelmetes, és ugye kisebbik pont ilyet szeretett volna! Szerencsémre ezt ő is így gondolta, és egyből visszatért a pofijára a mosoly. Cuki véregér lesz!

No, de még nem volt semmiféle tökünk, amit faraghatnánk, nem volt még édességünk sem, amit a hozzánk bekopogó gyerekek megkaphatnának, így irány a Real. Ott szándékoztunk befejezni a vásárlást. Amint beléptünk a Realba rögtön megláttuk a halloweenes pultot. A tök sapkából is volt még pár darab, volt még smink készlet is és minden ami kell. Tanulság: ha már nem vásároltál be időben, akkor felesleges bemenned a belvárosba, menj nyugodtan a közeli boltba, és ott lesz minden!

Elég tanácstalanok voltunk, hogy mennyi csokit meg ilyeneket vegyünk, ezért vettünk egy csomót. Volt vámpíros, denevéres, szemgolyós, meg minden ilyesmi. A lányok választottak maguknak egy-egy kisebb tököt, amit majd kifaragunk. Mindenki roppant elégedett volt a beszerző körút eredményével.

Másnap jöhetett a tökfaragás. A lányok egy alkoholos filccel rárajzolták a mintát a tökre. Kisebbik természetesen cuki tököt szeretett volna, így ő cuki tökpofát rajzolt, nagyobbik minél ijesztőbbet, így ő meg olyat. Én kivágtam, de természetesen előtte a lányok munkája volt kivájni a tök belsejét. Nem voltak elragadtatva, mert szerintük büdös is, meg undorító is, de azért megküzdöttek a feladattal. Ezután elhelyeztük a mécseseket a tökökben.

WP_20131031_005

WP_20131031_007

Én is készültem egy kis extra meglepetéssel a lányoknak, mivel át kellett mennünk Helmstedtbe, ott kell intézni az ide költöző gyerekes családoknak a kindergeldet, és ott épp volt egy Lidl, ahol találtam olyan virslit, amin töklámpás minta volt. A lányoknak nem árultam el, így ezzel a reggelivel leptem meg őket Halloweenkor.

WP_20131031_009

Volt nagy öröm! Halloween nap. Nagyon izgultak, mert még soha nem volt ebben részük, de iskolába azért mégiscsak el kellett menni. Nem is tiltakoztak, vidáman mentek, amúgy is kíváncsiak voltak, hogy lesz-e valami az iskolában. Ha tudtuk volna! Nagyon sok gyerek ment már reggel is maszkban suliba. Délután az egyik osztályteremben két tanár csak azzal foglalkozott, hogy kifesse azokat a gyerekeket, akik ezt szerették volna. Az én két drágám azt szerette volna, ha én festem ki őket.

Eljött végre a délután. Ilyen gyorsan még nem értünk haza a suliból. Hazafelé menet megfigyelték a házakat, már nagyon sok ajtó és bejáró fel volt díszítve. Nem ám csak olyan kis töklámpásokkal, mint a mieink, hanem egész komolyan. Volt ahol egy óriás töklámpás volt kifaragva, volt ahol szellemek lógtak az ajtón, máshol pedig egy véres bárd lógott az ajtó felett. Mondtam a lányoknak, hogy ezekbe a házakba természetesen bekopoghatnak, szerintem itt biztos várják őket.

Nagyon izgultak már, mit mondjak én is. Elég meredeknek tűnt, hogy elengedjem őket egyedül a sötétben. Majd meglátjuk! Kezdődhetett a sminkelés. Megnéztem egy  csomó fényképet a neten. A készleteink igen szerények voltak, abból kellett kihozni valamit. Kisebbiknek mindegyik kép félelmetes volt, de mivel úgysem látta mit kenek az arcára szabad kezet kaptam. Nagyjából 20 perc alatt el is készültem a művekkel.

WP_20131031_011 WP_20131031_017 WP_20131031_018

Nagyon tetszettek maguknak, és szerintem is teljesen alkalmasak voltak arra, hogy ijesztgessék a szomszédokat. Megérkezett nagyobbik osztálytársa is a megbeszélt időre, és elindultak. Szülők nélkül. Azért biztos, ami biztos a kezükbe nyomtam egy-egy zseblámpát. Adtam nekik egy mobiltelefont, és nagyobbik osztálytársánál is volt telefon. A kezükbe nyomtam egy zacskót, hogy legyen mibe gyűjteni a zsákmányt. Nem tudom ki izgult jobban. Kiraktam az ajtó elé a töklámpásokat, előkészítettem a csokikat, és vártam, hogy hozzánk is bekopogjanak.

Kopogjanak, mert hogy a csengő nem működik. Van az ajtón egy nagy kopogtató, reméltem, hogy használni is fogják, de igazából nagyon kellett figyelnem, hogy van-e valaki az ajtónál, mert mindenki a csengőt nyomkodta. Alig tették ki a gyerekek a lábukat, már meg is érkezett az első csokivadász család. Egy kislány hercegnő jelmezben, a bátyja, mint vámpír és a szülők nem öltöztek be. Nagyon aranyosak voltak, a kislány még verset is mondott.

Elég sokan jöttek, fogyott a csoki rendesen. Közben a Zuram is hazaért, kiírtuk a csengő mellé, hogy rossz, kopogjanak bátran. A legtöbb gyerek szülői kísérlettel járta a környéket, de az akkora gyerekek, mint nagyobbik és osztálytársa valóban szülők nélkül, bandában közlekedtek. Azért eléggé izgultam a gyerekeimért, de a Zuram valahogy elérte, hogy ne telefonáljak rájuk öt percenként. A lányok is érezhették, hogy izgulok, mert időnként bekopogtak, persze kértek csokit, beszámoltak a sikereikről és már mentek is.

Aztán egyszer hosszabb szünet következett, ekkor rájuk csörögtem, mire kisebbik közölte velem, hogy fogalma sincs hogy hol vannak. Szívroham! De ekkor nagyobbik elvette tőle a telefont, és elmondta, hogy pontosan tudják, hogy hol vannak, mindjárt odaérnek az osztálytársáék lakásához, és az osztálytárs anyukája kocsival hazahozza őket. Nagyobbik osztálytársa amúgy gyalogosan is csak 10 percre lakik. Elég hosszú 15 perc következett.

A Zuram csendben mosolygott csak rajtam, mert a lányok már úgy ismerik a környéket, mint a tenyerüket, már nemegyszer bejárták nélkülünk gyalog és biciklivel is.

Végre hazaértek! Nagyon fel voltak dobódva. Hatalmas élmény volt nekik. Először egy másik gyerekcsapatot követtek és oda kopogtak be, ahova ők is. Azután önállósodtak és a saját útjukat követték. Volt olyan hely, ahol amikor megnyomták a csengőt ijesztő zene szólt, és az ott lakó is jelmezben jött ki úgy, hogy jól megijesztette a gyerekeket. Ez tetszett nekik a legjobban. Itt elbújtak és egy darabig csak azt figyelték, hogy más gyerekek hogy ijednek meg. Illetve kisebbiket egy néni nagyon megdicsérte, hogy mennyire cuki a jelmeze. Tehát sikerült! Cuki lett, de ugyanakkor ijesztő is.

Egész este a jövő évet tervezgették, hogy mit kell majd másképp csinálni, hogy hatékonyabbak legyenek. Először is kettejüknek két külön zacskó kell, mert egy hülyeség. Tényleg az, nem is értem, hogy miért nem adtam kettőt. Nem csak a családi házakba kell bekopogni, hanem be kell menni az emeletes házakba is, mert ott rengetegen laknak, és ott aztán lehet aratni. Zuram is eltervezte, hogy jövőre beöltözik és ijesztgeti a hozzánk érkezőket. Erre kíváncsi leszek!