A Zuram szülinapjai 3 és fél, hőség, hőség

Szigorúan véve az AC/DC koncert nem tartozott a születésnapi ünnepségsorozat eseményei közé, de én határozottan emlékszem, hogy elhangzott a Zuram szájából, hogy naná, hogy vesz jegyet, mivel a fene se tudja, hogy lesz-e még valaha lehetőségünk AC/DC koncertre menni, valamint úgyis  akkoriban lesz a szülinapja is. A Zuram szerint ő ilyet nem mondott. De. De nincs jelentősége a jegynek már hónapok óta örült.

Abban a pillanatban, hogy elkezdték árulni a jegyeket azonnal vadászni kezdett, de a jegyek pillanatok alatt elfogytak. Szerencsére egy kis jegyirodánál sikerült vennie kettőt. A jegy nem volt olcsó, bár ez is csak viszonyítás kérdése 99 EUR volt darabja, de mint már említettem, a fene se tudja, hogy lesz-e ég valaha lehetőségünk AC/DC koncertre menni, valamint úgyis akkoriban lesz a Zuram szülinapja is. Dorka is (akivel a blogon keresztül ismerkedtünk meg, és még azóta sem utáltak meg minket, vagy nem szóltak) is mozgásba lendült, mert az ő élete szerelme viszont rajongó. Dorka határozott egyéniség, ha valamit kitalál véghez is viszi, így az ő férje koncertjegyet kapott karácsonyra. Nem volt kérdés, hogy akkor hárman megyünk.

Én nem vagyok AC/DC rajongó, de azért szívesen mentem. Az albumot is beszereztük, és jó sokszor meghallgattuk a kocsiban. Készültünk.

Bevallom őszintén, hogy nagyjából a hátam közepére sem kívántam a koncertet, miközben hazafelé tartottunk Hollandiából. A koncert vasárnap este volt, hétfő munkanap, tudtam, hogy valamikor hajnalban fogunk hazaérni… ááááááááááá. Mindegy, összeszedem majd magam.

A koncert Hannoverben volt, az még plusz egy óra autózás oda, majd vissza. Annyira jó lenne, ha legalább olvasni tudnék az autóban, így nem mennének pocsékba ezek az órák, de sajnos olvasás közben  mindig rosszul leszek. Nem túl nagy kedvvel indultam útnak, de azért szépen lassan meggyőztem magam arról, hogy jobb, ha megpróbálok lelkesedni. Odafelé természetesen dugó volt az autópályán, így valamelyik alsó úton mentünk, ami plusz fél órát jelentett, de így is időben odaértünk. Bőven időben, még az előzenekar játszott.

A parkolás jól meg volt szervezve, csomó parkoló volt a koncert helyszínétől nem messze, és többen is irányították a forgalmat. Egy kis sétával el is értük a helyszínt. Rettentő komoly ellenőrzés volt, volt néhány beléptető kapu, ahol morc őrök megtapogattak mindenkit, a nők, azaz én is választhattam női morcot, mondtam, hogy nekem mindegy, de a női morcnál senki nem volt, így a női morc kiválasztott engem. A jegyre csak ránéztek, semmi vonalkód ellenőrzés, semmi. Természetesen volt jó pár jegyüzér, akik árulták a jegyeket, de erre nem volt szükségünk.

Jól beöltöztünk, mert óriási esőt ígértek, azért reménykedtünk, hogy megússzuk szárazon.

Elindultunk a színpad felé, de mások már jóval korábban elindultak, hisz kb. 80.000 emberről beszélünk. A korosztály nagyon vegyes volt, az öt évestől a kilencvenig mindenféle ember volt. Esélyünk nem volt a színpad közelébe férkőzni, de legalább az egyik kivetítőt láthattam, na meg itt is nagyon sok férfi hátat.

Sajnos a koncertről nem tudok áradozni, korrekt volt, talán ez a legjobb szó, de semmi több, leszámítva egy elég jó gitárszólót. Olyan érzése volt az embernek, hogy jöttek, lenyomták, megvolt, benne volt a programban, hogy két ráadás szám és ennyi. A hangosítás sem volt tökéletes. Lehet túl hátul álltunk ahhoz, hogy átjöjjön, a nem tudom mi, az AC/DC koncertérzés, vagy valami. Sajnos mire belejöttem, már abba is hagyták. Nem fanyalgok ám, mert máskor is elmennék, annak ellenére is, hogy a kedvenc számom nem hangzott el. A látvány is biztos jó volt, de nekem csak férfi hátak jutottak. Kicsi vagyok, ez van, már nem is fogok nőni. Úgy tűnik, hogy ez bizonyos események esetében hátrány. Ezután még haza kellett jutni, a parkolóból kiállni közel annyi idő volt, mint a koncert időtartama. Amikor 80.000 ember egyszerre indul el, az nem kis tömeget jelent. Azért eső szempontjából mázlink volt, mert akkor kezdett el szakadni, amikor már az autópályán voltunk.

A Zuram a születésnapja alkalmából szervezett egy fiús grillezést. Annyira nem voltam elragadtatva az ötlettől, mondtam is, hogy nem veszek részt sem az előkészületekben, sem a takarításban. A mosogatógép persze elromlott, és a mosogatásban sem akartam részt venni. Aztán persze előkészítettem a vendégszobát (mivel ketten nálunk aludtak), de nem akartam otthon lenni, ha már fiús parti.

Kisebbiknek szülinapi meghívása volt a bowling pályára, mondtam, hogy elviszem, és amíg tart a buli addig nagyobbikkal strandolunk az Allerseenél. Az időjárás több, mint kegyes volt hozzánk, 38 fok körül volt árnyékban. Kisebbiknek mázlija volt, a bowling center ugyanis légkondis. Én nagyobbikkal beültem egy étterembe ebédelni, de ott nem volt légkondi, így az udvaron foglaltunk helyet, de borzasztó meleg volt. Ebéd után lesétáltunk a partra, vagy inkább levánszorogtunk, ott már elviselhetőbb volt a hőmérséklet. Nagyobbik pancsolt, kártyáztunk, majd kis idő elteltével összeszedtük kisebbiket, de nem mentünk haza, hanem visszasétáltunk a tóhoz, ahol a lányok még pancsolhattak, fagyiztunk, játszottunk, de azért egyszer el kellett indulni haza, bár semmi kedvem nem volt a fiúpartihoz.

Hazaértünk, a Zuram és a barátai kint ültek az árnyékban és láthatóan mindenkinek melege volt, megitták az összes ásványvizemet, nem fogyott sem az étel, sem az alkohol. Nagyon csendes parti volt. Gyorsan kimentünk a lányokkal a Realba vízért, jeget is akartam volna vinni, de megvették az összeset, így fagyit vittem haza. Elég népszerű voltam, jég nélkül is. A parti ugyan éjszakába nyúlt, de tényleg inkább csak egy szolid beszélgetés volt, mint buli. Hajnalban még segítettem elpakolni, elmosogattam, majd vigyorogva közöltem a Zurammal, hogy látszik már az öregedés, és szerintem a buli mélypontja az volt, amikor 5 pasi Abbát hallgatott. A Zuram szerint neki ehhez semmi köze, mert az egyik barátja telefonjáról szóltak a zenék, és azon javaslatom, hogy legközelebb szervezzen egy Mamma mia estet, nem okozott nagy sikert.

A hőség másnapra sem csillapodott, egy hete olvastam az újságban, hogy 1881 óta nem volt ilyen meleg július a tartományban. Azt, hogy ez igaz-e nem tudom, de tény, hogy mióta itt lakunk még nem volt ilyen és ez már a harmadik nyarunk. Ismét az Allerseenél kötöttünk ki, a vízben elviselhetőbb volt a meleg. Egész délután nagyon jól elvoltunk, de mivel esőt ígért az előrejelzés, elindultunk haza este 7 körül, másnap amúgy is suli volt a lányoknak, nekünk meg munka. Nagyjából 10 perc elérni a tópartról a parkolóig, de hiába szóltam kb. ötször a lányoknak, hogy indulás, nem sikerült értelmezniük a kérést, és pancsikáltak tovább, a végén már a Zuram megfenyegette a lányokat, hogy otthagyjuk őket, ha nem jönnek. Nagy nehezen elindultunk, és már félúton voltunk, amikor feltűnt, hogy milyen különösek a felhők, nagyjából, mint a Függetlenség napjában, amikor jönnek a földönkívüliek. A Zuram felvilágosított bennünket, hogy szép, meg érdekes, de futás, ha ilyet látsz futás, de azonnal valami védett helyre. Mondta, hogy a Balatonon ő már tapasztalt ilyesmit, és soha nincs szép vége.

Elkéstünk, feltámadt a szél, futottunk ugyan, de tudtuk, hogy már mindegy. Pillanatok alatt törtek a fák, a szél karom vastagságú ágakat hozott felénk, falevelek, faágak kavartak körülöttünk, és elkezdett esni az eső. Már nem voltunk messze, elkaptam kisebbik kezét és húztam magam után. Közben már dörgött, villámlott. Elértük az autót és gyorsan bepattantunk. Hazajutni azonban már nehezebb volt, az autók sorban álltak a lámpánál, hogy ki tudjanak hajtani a parkból. Közben már nem esett az eső, hanem úgy szakadt, hogy semmit nem lehetett látni, egy perc alatt besötétedett. A Zuram persze tudja, hogy kell megnyugtatni a gyerekeket, amikor jó hangosan dörgött, akkor mindig megjegyezte, hogy hú ez itt csapott be, és azta milyen szél, csak ránk ne döntsön egy fát, kisebbik hazáig bőgött, pedig mondtuk, hogy a kocsiban nem eshet baja. A parknál útépítés van és az ideiglenes táblákat mellettünk borogatta fel a szél, szerencsére nem a kocsira. Hazaértünk, az úton állt a víz. A gyerekeket sikerült meggyőznöm, hogy nem fog beléjük csapni a villám, futás be a házba. Közben folyamatosan dörgött, villámlott, csomó autó állt meg a felüljáró alatt, gondolom jégtől tartottak, de az most nem volt.  Összeszedtük az udvarban a cuccokat, amiket mindenfelé szórt a szél. Még jó, hogy ebéd után  mindent bepakoltam, csak a kukát borította fel a szél, így némi szemetet kellett szedni. A városban és a környékben nem mindenkinek volt szerencséje, komplett tetőket szedett le a szél, és néhány autó sem úszta meg a közelebbi találkozást egy fával.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A legnehezebb az volt, hogy ebben a hőségben is kellett iskolába járni, még ha délutánra általában szerveztek nekik vizes programot, akkor is úgy jöttek haza, hogy csak vánszorogtak. De már csak pár hét volt a szünetig.

 

Drága barátaink a hideg északon

Péntek volt a nagy nap. A lányok a délután közeledtével egyre többször kérdezgették, hogy mikor érnek már ide, messze vannak még, mikor indultak, mikor érnek már… Zuram most haza tudott jönni időben a munkából, így egy idő után simán  mondtam a lányoknak, hogy kérdezzétek apátokat! Kérdezték is, ebben nem volt hiba. Olyan sokszor kérdezték, hogy Zuram már telefonálni is kénytelen volt, és kiderült, hogy 10 perc múlva Gergő, Edina, Cuki és Melina megérkeznek. Lehet túl sok APG-t olvastam? Szóval Gergőék már itt is vannak.

A lányok már nem bírtak sem ülni, sem állni, egyfolytában mozgásban voltak, és rávettek minket, hogy menjünk ki a ház elé, de úgy, hogy ne lássanak minket, bújjunk el a bokor mögé. Ott bujkáltunk a bokor mögött, de persze amikor az autó megállt a parkolóban azonnal futottak a lányok a kocsihoz.

Az idő nekünk kedvezett bőven 30 °C felett járt a hőmérséklet. Még jó, hogy hónapokig sajnáltattuk magunkat, hogy nekünk már nem lesz igazi a nyár, csak olyan nyaracska, a fürdőruhát el is felejthetjük, és itt még nyáron is zoknit fogunk hordani. Ennek megfelelően köszöntöttük is drága barátainkat a hideg északon.

Megmutattuk új birodalmunkat, mindenkinek megmutattuk, hol is fog aludni. A lányok nagyon örültek, mert egy kupacban alhattak valahányan, már ha hagyták egymást. Nóri és Luca sem bírt nagyon magával, annyira boldogok voltak.

Amit nagyon irigylek Edináéktól, hogy cseppet sem látszott rajtuk, hogy fáradtak lennének, pedig hajnal fél öt körül indultak. Én általában alig bírom kivakarni magam az autóból, legalábbis így érzem. Ha már ennyire nem voltak fáradtak, akkor nem is akartuk vesztegetni tovább az időt irány a park, nézzük meg a tavat, mert ugye azt mindenkinek meg kell mutatni, hogy milyen jó.

A tónál a lányok homokoztak, játszottak, Zuram és Gergő, valamint Edina és én pedig beszélgettünk. Végre. Az Allersee pont olyan volt, mint mindig. Tele családokkal, sokan fürödtek, még többen pihentek, fiatalok röplabdáztak, mindenfelé vidámság, nyugodt, pihenő emberek. Némi játék, és fagyi után elindultunk sétálni egyet, mert a gömbökhöz is mindenkinek fel kell mászni, és a wakeboard pálya irányába is el kell menni, arra legalább a VW Arenát is láthatjuk. Nem tudom megunni ezt a kört. Zuram azért már egy picit nehezebben viseli. Ha egyszer megunhatatlan, a környezet nagyon szép, mivel csak biciklis és gyalogos út van, nem kell autókra figyelni, a lányok szabadon rohangálhatnak, most az idő is szép volt, és a társaság is jó. Mi kellhet még?

IMG_1431

A négy csajszi nagyon jól érezte magát, amit csak lehetett kipróbáltak, felmásztak, lemásztak, rohantak, sétáltak, énekeltek. Kimeríthetetlen energiaforrásukkal rendelkeznek.

Este grilleztünk, majd sokáig beszélgettünk.  Másnap várt minket Barbie és az ő rózsaszín világa.

Kirádulás, Hannover

Ha az ember a nyár nagy részét költözéssel tölti, pláne külföldre, akkor nem marad sem ideje, sem “kedve”, a kedven elsősorban természetesen az anyagi forrásokat értem, nyaralásra. Évek óta minden nyáron Horvátországban nyaraltunk, egy Biograd nevű helyen, ahol van egy nagyon jó kemping. Nem szeretek kempingezni, mert én már csak ilyen kényelmes típus vagyok, de itt lehet mobilházakat bérelni. Csodás zöld környezetben, egy kis ház kényelme. Imádtuk. Idén ez is kimaradt.

Tavaly mikor mentünk már azon vigyorogtunk, hogy olyanok vagyunk, ami ellen mindig is tiltakoztunk. Ugyanarra a helyre járunk nyaralni, mert megszoktuk, ahelyett, hogy kipróbálnánk egy csomó újdonságot. Öregszünk, ez van, de most mégis kiderült, hogy habár öregszünk, simán belevágunk egy új kalandba.

Természetesen hiányzott a családilag együtt töltött idő, amikor egy teljes hét csak arról szól, hogy pihenünk, játszunk, kirándulunk. A lányok a mamáknál nyaraltak, amíg mi a költözést intéztük, nagyon jól érezték magukat, de azért rákérdeztek, hogy lesz-e tengerpart. Elmagyaráztuk, hogy idén biztosan nem, de mindent megteszünk azért, hogy jövőre már ismét mehessünk. Addig is mivel egy új helyre költözünk, nem ismerünk semmit, bejárjuk a környéket, szétnézünk, hogy milyen programok vannak, mintha csak nyaralnánk.

Egyszer már nyaraltunk így a Zurammal kettesben, csak akkor nem költöztünk. Még Szegeden éltünk, fiatalabbak voltunk, és nem tudtunk elmenni nyaralni. Annyit tudtunk csak tenni, hogy egyszerre mentünk szabadságra, és turistát játszottunk. Sétáltunk a városban, beültünk étterembe, elmentünk múzeumba, rengeteget pihentünk. Utána pedig eldicsekedtünk mindenkinek, hogy milyen fantasztikus mediterrán hangulatú kisvárosban nyaraltunk, és milyen jó volt. Tényleg az volt.

Most is valami ilyesmit terveztünk, leszámítva hogy a Zuram nem tudott kivenni szabadságot, így a hétvégékre koncentráltunk. A vidámparkban már voltunk, de az éves belépő amit megvettünk, még egy csomó helyre jó, például az összes Legoland-be, vagy Sealife-ba, vagy a Tussauds panoptikumokba is. Legoland elég messze van ide, de Sea Life van Hannoverben. A nem állatkert szerető gyermekem is, mindig szívesen ment a Tropicariumba, tehát bátran vállalható volt a Sea Life.

Hannover nincs messze, már voltunk a Zurammal kettesben egyszer-kétszer, nekünk nagyon tetszik a város. Mikor először voltunk együtt a városban, akkor csak céltalanul sétálgatunk, hogy megismerjük a város hangulatát. Belebotlottunk egy bolhapiacba, ami nagyon tetszett, csuda dolgokat láttunk, régiségeket, szemetet, de modern dolgokat is. Sokkal több árus volt, mint vásárló. Nem maradhatott ki a sétáló utca sem, ahol rábukkantam a Primarkra, már első pillanatban tudtam, hogy fogok én itt még vásárolni, mert ahonnan mindenki minimum három teli szatyorral jön ki, ott tuti árulnak valamit.

Most ezek a dolgok kimaradtak, egyenesen a Sea Lifehoz mentünk, a közelben van egy hatalmas parkoló, tehát nem gond megállni, valamint miközben sétáltunk a bejárat felé, láttuk, hogy van egy hatalmas park, ami elég szimpatikus. Ha lesz kedvünk akkor kifelé jövet megnézzük.

http://www.visitsealife.com/hannover/

A Sea Life nagyon tetszett a lányoknak, és nekünk is. Valamiért elsőre azt gondoltam, hogy nagyobb, viszonylag rövid idő alatt körbe lehet járni, pedig nem mentünk gyorsan. Sőt igyekeztünk lassítani, mert folyton belebotlottunk egy anyukába, aki három gyerekkel volt, és a legkisebb végig sírt. Tudom, hogy nem egyszerű három kicsi gyerekkel, egyik sem volt 5 évesnél idősebb, de ha lehet nem gyereksírásban szeretném végigjárni a helyet. Lehet nem vagyok túl empatikus, vagy toleráns, annak ellenére, hogy nekem is vannak gyerekeim. Nem szóltunk egy rossz szót sem, csak igyekeztünk lassabban menni, hogy elhagyjanak minket. Ez nem jött össze.

A lányok még a bejáratnál kaptak egy kis füzetet, és az volt a feladat, hogy felfedezzék az elrejtett pecsétnyomókat, és minden állomásnál össze kellett gyűjteniük egy pecsétet. Az egyik pecsétnyomó nem működött, ezt hallgathattuk is egy darabig, hogy akkor most nem lesz meg az összes, és nem teljesítették a feladatot, és ez így nem jó. Ilyen kegyetlen ez a világ.

Sok tengeri élőlényt megnéztünk, nagyon szép a növényzet. Épp krokodil etetésre értünk oda, de annyian szerették volna látni, hogy hogy eszik a krokodil, hogy ezt inkább kihagytuk, pedig egyszer szívesen megnéztem volna egyet mozgás közben, mert amiket eddig láttam egy sem mozgott, ki tudja éltek-e egyáltalán.

KépKépKép

Van polip is, de nem nagyon láttuk, mert elbújt, nem baj lesz miért menni legközelebb is. Mivel tényleg nem egy egész napos program, ezért amikor kijöttünk, még időnk és kedvünk is volt, hogy átsétáljunk a szemben lévő parkba.

http://www.hannover.de/Herrenhausen

A Herrenhäusen Gärten azonban már több, mint egy egy-két órás séta, mivel a park óriási és gyönyörű. A lányok azért jobban élvezték a Sea Life-ot, de miután elkezdtek rohangálni, fogócskázni, meg apukájuk minden szökőkútba megpróbálta bedobni őket, utána már nem kérdezgették, hogy mekkora még a park.

Nagyjából minden 20 m2-re jutott egy menyasszony vőlegény kombináció, közkedvelt helynek tűnik az esküvői fotózás szempontjából is. Próbáltuk rábeszélni a gyerekeinket, hogy egy-egy vőlegényhez szaladjanak oda Papa, Papa felkiáltással, de nem akartak ebbe belemenni. Pedig szerintünk feldobta volna a fotózás hangulatát. Mókás volt látni a menyasszonyokat, amint csoda magassarkúikban egyensúlyoznak az apró köveken. Felrémlett a mi esküvői fotózásunk, pláne, hogy az indiai vendégekkel most néztem végig újra az egész albumot. Jaj, szegények.

Közel sem jártuk be az egészet, és remélem most ősszel is elmegyünk megnézni. Persze jó lenne, ha elállna az eső, mert most már nagyjából 1 hete minden nap esik, és nem is keveset.

WP_20130713_064 WP_20130713_078 WP_20130713_087WP_20130713_076

Ezután már hazaindultunk. Ami nem is csoda, a lányok elfáradtak, mind éhesek voltunk. Azt terveztük, hogy majd Hannoverben eszünk valahol, de ezt a környéket egyáltalán nem ismertük, így inkább elindultunk haza.

Hétköznap Zuram dolgozott, én meg nyaraltam a lányokkal. Nagyon jó strandolási lehetőség van az Allersee-nél. Voltunk már kint a tó partján, így mivel jó idő volt felkerekedtünk a lányokkal, strandcucokkal, rollerekkel és elindultunk. A tavat nagyon jó minőségű út veszi körbe, ahol lehet futni, biciklizni, rollerezni, görkorizni, és ezt sokan csinálják is. Én a roller mellett döntöttem, viszonylag egyszerűbb kezelni, mint a bicajt, vagy a görkorit. Alapból strandolni mentünk, de tudtam, hogy kelleni fog a roller is.

A tónak kiépített homokos partja van, röplabdapályák, nagy zöld területek, és nyáron sok ember. Odaértünk, lecipeltük a cuccot a partra. A lányok futottak játszani a vízbe, én meg olvasgattam. Mindkettő tud úszni, de megbeszéltük, hogy meddig mehetnek el, és persze szemmel tartottam őket. Erre nem nagyon volt szükség, mert úszás helyett inkább homokoztak, természetesen vittük a homokozó készletet is. Építettek, kavicsokat gyűjtögettek.

A parton leginkább családok voltak, főként nők a gyerekeikkel, apák biztos dolgoztak, akár csak nálunk. Német szót nem igen hallottam, leginkább oroszok voltak a környezetünkben. Annyi év orosz tanulás után, életemben először vettem hasznát “nyelvtudásomnak”, és kicsit bele is könnyeztem, hogy értem azt amikor anyu így szólt a gyerekéhez: igyi szudá. Már megérte!

Egyszer csak feltámadt a szél, és vitte a homokot rendesen. Gondoltam mindjárt vége, de nem. A szél szép szabályos nagy körben mozgott, és felkapta a napernyőket, gumilabdákat, matracokat, felfújós csónakokat és vitte körbe-körbe. Elég nagy forgószél volt. A németek, és oroszok elkezdték kiabálni, hogy tornádó, tornádó, de nem ijedt meg senki, inkább vidám nevetés kíséretében. A lányok épp a közepére kerültek, láttam, hogy lehajtott fejjel állnak, és kering körülöttük egy sárga-fehér csíkos napernyő, egy gumimatrac és két labda. Ők persze nem sokat láttak ebből az egészből.

A szél megunta, felkapta az összes holmit, amit csak bírt, és a tó közepén letette. Pár srác elkezdett úszva menni a holmikért, de azok csak szépen sodródtak a túlpart felé. A helyzet mégis megoldódott, mert ketten bepattantak egy csónakba, mindent összeszedtek, majd kiosztották. Sok napernyőt megviselt ez a kis közjáték, eléggé töröttnek tűntek.

Amikor megunták a strandolást, összepakoltunk és elindultunk sétálni, illetve ők rollereztek. Nagyon élvezték, mert van egy hullámosra kiépített rész, aminek van egy kis lejtése, és ott számtalan kört mentek fel-le, fel-le. Végül felsétáltunk a gömbökhöz, Zuram nem volt velünk, így nem kellett senkit győzködnöm, hogy megéri felmászni, arra a hatalmas dombra. Innen egy másik tóra lehet rálátni, és persze oda is lehet menni. Itt van ugye a kiépített vízisí- és wakeboard pálya, egy darabig nézték és eldöntötték,  hogy ezt már pedig ki kell majd egyszer próbálni. Szerintem is, majd egyszer.

images images1WP_20130709_007 WP_20130709_010

Jég, jég, jég

Vendégeink hazamentek, összepakoltunk, és vártuk, hogy megérkezzenek a barátaink Düsseldorfból. Főznöm nem kellett, mert annyi maradék volt, hogy nagyjából még egy ilyen méretű vendégséget el tudtunk volna látni.

Barátaink meg is érkeztek, megmutattuk a birodalmunkat, majd mivel ők asztal keresőben voltak, átmentek a Zurammal Braunschweigbe az egyik nagy bútorboltba, addig én a lányokkal otthon maradtam. Nagyobbik kifejezetten utál boltba járni, teljesen mindegy, hogy milyen üzletről beszélünk. Például ha cipőt, vagy ruhát kell neki venni azt is végigszenvedi, és baromira nem érdekli, hogy mit veszünk, csak essünk már túl rajta, különben látványosan unatkozik. Kisebbik már inkább nőcis, neki egyáltalán nem mindegy, hogy csíkos, kockás, aranyhajas, nyuszis a póló, vagy csillog-e a cipő, vele inkább az okoz problémát, hogy nem tud választani, és amikor választott akkor is ötször meggondolja magát, esetleg amikor hazaértünk, akkor sírva fakad, hogy rosszul döntött. Egyedül a játékbolt, vagy esetleg a könyvesbolt izgatja fel őket, ha van szabad keretük vásárolni, de akkor ismét kezdődik, hogy a kisebbik csak kering körbe-körbe és nem tud választani, nagyobbik meg egész egyszerűen mindenre sajnálja a pénzt. Nem is járunk sűrűn játékboltba.

Most az unatkozást elkerülendő otthon maradtunk. Zuramék gyorsan hazaértek, és ekkor már sötétedett, ami elég fura volt, tekintve, hogy nagyjából délután öt óra körül járt az idő. Feltámadt a szél is.

Beléptek az ajtón, és én meg vicceskedtem, hogy asztal helyett miért szelet hoztak, és ebben a pillanatban valami nagy leesett az égből. Ott álltam az udvar ajtajában, és azt kérdeztem, hogy ez meg mi. Zuram rávágta, hogy jég, és már futottak is kifelé, menteni a kocsikat.

Kicsit összezavarodtam, hogy most akkor fussak-e én is, vagy ne fussak, de nem mertem a lányokat egyedül hagyni. Iszonyat erővel kezdett el szakadni a jég, de nem egyszerűen. Mivel a ház lapostetős, nagyon hangosan kopogott a jég, a lányok rohantak és leengedték a redőnyöket, aztán csak álltunk és néztük a jégesőt, és nem hittük el.

Közben a kintlévők berohantak takaróért, hogy be tudják takarni a kocsikat. Nem beszélgettünk, csak adtam a takarót és futás. Én bent aggódtam, hogy mi van velük, mert amekkora volt a jég, komoly sérüléseket tudott okozni, akár embernek is.

Az udvar és a ház előtti rész már fehér volt, mintha csak valami korai tél lett volna. Az udvaron kintmaradt a műanyag asztal, láttam ahogy a jég beszakította az asztal lapját, kirohantam és felborítottam, hogy nagyobb kár ne legyen. Ebből kiindulva csak sejtettem, hogy mi lehet az autókkal.

Kép

Egyszer csak ahogy jött, el is állt. Kisétáltunk a parkolóba, hogy megnézzük mekkora  a kár. Nagy volt, úgy általában. Zuram azonnal beállt egy fa alá, így a Sharan megúszta. Barátaink autójának nem túl sokat értek a takarók, sajnos eléggé összezúzta a kocsit. A szomszédok is szépen sorban jöttek ki a  parkolóhoz. Mindenki teljesen higgadtan vette tudomásul, hogy ez történt. Közvetlen szomszédunk egy hónapos Amarokját eléggé összeverte a jég, csupa horpadás volt, de egy csomó autónak bezúzta a szélvédőjét is.

Barátaink hangulatának vége volt. Kinek lenne kedve ezek után bármihez is. Engem furdalt a lelkiismeret, mert ha az eredeti verzió szerint csináljuk, akkor most mi vagyunk Düsseldorfban, és nem fordítva, akkor talán megúsztuk volna az egészet. Még akkor is, ha tudjuk,  hogy semmi értelme a mi lett volna, ha kérdéskörnek, akkor is ez járt mindenki fejében.

Igyekeztünk menteni a menthetőt, kimentünk a szomszéd településen lévő borfesztiválra, de elég nyomott volt a hangulat, akárcsak az idő, nagyon fülledt levegő volt, ráadásul a német borok sem olyanok, mint a magyarok.

Akármerre jártunk, mindenfelé szétvert autókat, és háztetőket láttunk. Szerencsére nálunk legalább a tető megúszta.

A nyomott hangulat maradt másnapra is, kimentünk ugyan a tó partjára sétálni, de hiába marasztaltuk őket, barátaink nem akartak maradni tovább, elmentek haza. Nagyon rosszul jött ez így ki, pedig pont azért jöttek, hogy odaadják a meghívót az esküvőjükre, de a jó kedvet és a hangulatot szétverte a jég.

Másnap megtudtuk, hogy elég nagy kiterjedésű volt a jégeső, és nagyjából Hannoverig szétvert mindent, a legnagyobb jégdarabok nem is nálunk voltak. Wolfsburgban mintegy 30.000 autó sérült meg. A gyártósorról frissen kigurult autók mehettek vissza egy speciális javításra. A benzinkutak szélvédő javító műhelyeihez km-es sorokban álltak az autók még hetekig, és köztünk is beszédtéma volt az esemény még jó sokáig.

Zuram mikor ideköltözött, kérdezte a kollégákat, hogy szokott-e errefelé jég lenni, mondták, hogy soha, de az is igaz, hogy ilyen meleg sem nagyon volt még. 37 fok ritkaság, akárcsak a hó húsvétkor. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a tél.

Kép