Ami hiányzik III.

Nem, nem. A Túró Rudi nem hiányzik. Otthon is csak egy családtag ette, de ő meg tudja helyettesíteni bármilyen más csokival, mert csokiból soha nem elég. Tulajdonképpen semmilyen élelmiszer nem hiányzik, mert ami hiányozhatna, abból tudunk hozni, ami meg elfogy az nincs. Akkor eszünk mást, ez nem probléma. Nem üldögélünk esténként a kanapén arra gondolva, hogy jajj de ennék egy jó nemistudommit, mert ilyen még nem volt. A családban csak a Zuram szokott sóhajtozni evéssel kapcsolatban, de ami után sóhajtozik azt elkészítem, kivéve ha nem szeretem azt az ételt, az után sóhajtozhat nyugodtan.

Hiányzik a diófa, ami az udvarunkon állt. Ott áll még most is, sőt az udvar is a miénk, még mindig, hiába szeretnénk, ha valaki megvenné. A diófa remek árnyékot adott nekünk minden nyáron, télen is, csak télen nem pakoltunk ki alá, nem ebédeltünk az árnyékában, mert nem szoktunk hóban grillezni. Habár el tudnám képzelni, hogy a Zuram kint elkészíti a grillt, és utána a jó melegben megebédelünk, a házban. El ne felejtsem felvetni ezt az ötletet, ha leesik a hó!

Hiányzik barátom a hátsó lépcső. Mindig ott üldögéltem, ha bánatom volt. Hátsó lépcső mindig meghallgatott, és mindig meg is értett, soha nem mondott ellent nekem. Ezt persze csak képletesen kell érteni, soha nem beszéltem a lépcsőhöz, legfeljebb sóhajtoztam. Itt is meg kell találnom a hátsó lépcsőmet! Eddig még nem volt rá szükségem.

Bizonyos programok hiányoznak, de inkább a lányoknak. A vidámpark kérdést villámgyorsan és azonnal, még a hiány felmerülése előtt megoldottuk. A Tropicarium kérdés megoldva, az állatkert kérdés fel sem merült, karácsonyi vásár itt is van, van színház, bábszínház, van helyi Csodák Palotája a Phaeno, van piac, van bolt, vannak ugye gyerekek is, számtalan játszótér, de nincs cirkusz.

Minden évben, akár többször is meglátogattuk a Fővárosi Nagycirkuszt. Én nem vagyok egy nagy cirkusz rajongó, de el kell ismernem láttunk egy-két igen jó előadást, és egy nagyon nagyon rosszat is.

Én ugye vidéken nőttem fel, egy faluban, ami város lett, de aztán visszafokozták. Szerintem ez sokat elárul. Mint minden faluba, így oda is ellátogattak vándorcirkuszosok, teleplakátolva mindent, amit csak lehetett. Egy szemfüles gyerek azonnal észreveszi az ilyen plakátokat, majd hazamegy és a nővérével együtt elkezdi rágni  a szülei fülét, hogy ugyehogyugye elmegyünk. A második ilyen kérlelős nap után mondta apám azt, hogy: “Csinálok én nektek olyan cirkuszt, ha nem hagyjátok abba!”. Hát, nincs mit szépíteni én és a nővérem olyan, de olyan boldogok lettünk. Lerohantunk az udvarra a többi gyerekhez és mindenkinek elmondtuk, hogy bibibí nekünk nem kell cirkuszba mennünk, mert apukánk csinál nekünk olyan cirkuszt!

Ezek után kénytelenek voltak elvinni bennünket. Nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nem vártuk meg a végét, és hamarabb eljöttünk, mivel iszonyat büdös volt az elefánt. Nem is vágyakoztunk soha cirkuszba, de a tv-ben mindig megnéztük a cirkusz fesztiválokat, a tv előtt ülve egyáltalán nem volt büdös az elefánt.

Olykor a cirkuszosok gyerekei velünk egy osztályba kerültek. Mi irigyeltük őket, hogy nem kell állandóan iskolába járniuk, ők meg irigyeltek minket, hogy nem kell vándorolni állandóan és járhatunk iskolába. Nekik volt igazuk.

Gyerekeim, akik ugye abban a szerencsés helyzetben cseperednek, hogy az összes Annapetigergőt számtalanszor olvastuk el nekik, megismerhették a cirkuszt az írónő szemén keresztül. Zaklattak bennünket, hogy menjünk cirkuszba. Én nem mondtam, hogy majd apa csinál cirkuszt, inkább vettünk jegyeket.

Kisebbiknek még nem kellett jegyet venni, az ölemben üldögélt végig, és nagyjából 20 perc után kezdett el kérdezgetni, hogy mikor jön már a zebra. Nem értettem, elmondtuk otthon, hogy mi lesz a műsor, milyen állatokat fognak látni, de zebrát, zebrát azt nem említettem. Próbálkoztam, hogy voltak már lovak, azzal tudjuk le a zebrát, de nem, kisebbik nem engedett. Szerinte lesz zebra, és ugye lesz. Hárítottam ahogy csak tudtam, szerettem volna elkerülni a nagy szomorúságot. Mondtam, hogy nem tudom megígérni, én nem láttam, hogy a műsorban lenne zebra. Eléggé megijedtem, hogy márpedig itt, ha nem lesz zebra, akkor sírás lesz. Eltelt még vagy fél óra, amikor is kisebbik arca felderült, szája körbeszaladta a fejét, és elégedetten mondta, hogy: végre zebra! Egy darab zebrát nem láttam sehol, csak zsonglőrök voltak a porondon, de megnyugodtam, hogy a gyerek látja a zebrát. Kicsit aggódtam, hogy kever dolgokat, és próbáltam mondani, hogy ez nem zebra, ezek zsonglőrök. Kicsi nem tágított, márpedig az zebra. Jó, hát ha zebra, akkor zebra.

Egészen addig kellett várni a rejtély megoldására, amíg nem vettük elő újra apg-t és a cirkuszos résznél nem mutatott gyerekem rá az egyik illusztrációra, diadalmasan hogy: “Látod anya? Zebra!”. Az illusztráción egy zsonglőr volt, fekete-fehér csíkos ruhában. Kisebbik még nem volt 3 éves.

Itt is voltak már vándorcirkuszosok, láttam a plakátokat, mert még mindig szemfüles vagyok. Még nem szedtem össze a bátorságomat, hogy el is menjünk, tartok az elefánttól, habár a plakáton tigrisek voltak. Pláne.

Reklámok