Indulás Magyarországra, előkészületek

Már hetek óta készültünk a tavaszi szünetre, tavaly augusztus óta nem voltunk Magyarországon, és hogy őszinte legyek eléggé hiányzott, de az indulás nem is olyan egyszerű. Elég sok dolgot kellett elintézni, hogy minden rendben legyen.

Kezdjük azzal, hogy az influenza miatt eléggé aggódtunk. Főleg én. A lányok viszonylag gyorsan és fájdalommentesen átestek rajta, én ágynak dőltem ugyan, mert mozdulni sem tudtam, de négy nap után felkeltem és mentem dolgozni, igaz nem volt hangom, még  legalább két hétig köhögtem, de kénytelen voltam tartani a frontot, mert a Zuram is az ágyat választotta. Neki nem volt ilyen egyszerű, mert négy nap után még mindig nem bírt mozdulni, még az orvoshoz is én vittem vissza, vezetni ugyanis képtelen volt. Az orvos nem volt elégedett a javulás mértékével, gyorsan vérkép, EKG minden ami kell. Az eredmények szerint javul, de hosszabb folyamat lesz ez. Hurrá! Kapott egy csomó inhalátort, mindenféle vírus ellenes szert, az egyik nem hatott, de a másik sem. Volt köptető, fájdalomcsillapító, sok tea és fekvés, fekvés, na meg rengeteg köhögés. Előtte a gyerekek köhögése miatt nem aludtam rendesen, de a Zuram ezen túltett, ismét nem volt pihenés, pedig még én sem voltam jól. De azért reméltük, hogy amikor elindulunk hazafelé, akkor már nyoma sem lesz a betegségnek. Tévedtünk.

Azon aggódtam, hogy nehogy valamelyik gyerek újra beteg legyen, mert akkor nem indulunk útnak, szerencsére a lányok szépen meggyógyultak, és én is helyrejöttem.

A Zuram tudja halmozni az élvezeteket, már csak a köhögés maradt, igaz, az elég erősen, de mivel azt mondta az orvos, hogy ez hetekig elhúzódhat, ezt normálisnak gondoltuk. Nem volt az. Mindegy, biztos, ami biztos elment a bőrgyógyászhoz, akivel előzetes egyeztetés okán találkoztak, miszerint 4 anyajegyet el kell távolítani mert veszélyessé váltak. Aggódni nem kell, maradt még kb. 200 másik, ezzel évekig elleszünk. A Zuram hősként haza is tért, mind a négy veszélyes elemet eltávolították, anyajegy helyett kapott néhány varratot, összesen 12-t. Izgalmassá az tette a dolgot, hogy a varratszedés pont az indulás napjára esett.

Először nem így terveztük, de a Zurammal kivetették a tavalyról  megmaradt néhány nap szabadságát, így pár nappal korábban indulhattunk.

Azt is tudtuk már előre, hogy mindkét autónk forgalmija lejár. Az övé márciusban, az enyém áprilisban. Akkor ezt is el kell intézni. Nem sok fogalmunk volt a német műszaki vizsgáról, de azt tudtuk, hogy nem ingyé van, és nem fogjuk megúszni. Az én autóm ráért volna áprilisban is, de én mindenképp szerettem volna, ha emiatt nem esek ki a munkából, és mire hazaérünk, addigra már legyen meg a műszaki. A Zuram is egyetértett.

Mivel az ő autójával szándékoztunk menni, így biztos, ami biztos azt vettük előre. A Zuram felhívta a szervizt, ahová egyébként is hordjuk a kocsit. Kérte, hogy ugyan nézzék már át tetőtől kerékig, aztán készítsék fel a műszaki vizsgára. A műhelyben nem igazán értették, hogy mit akar, elmondta még vagy kétszer, mire elmagyarázták neki, hogy ez nem így megy, ők nem nézik át az autót, egyébként is ismerik, mert ott van szervizelve, nagy baja nem lehet. Kap egy időpontot a vizsgára, az ember akin a forgalmi engedély sorsa múlik, megnézi, ő megmondja, hogy mi kell ahhoz, hogy átmenjen, azt megcsinálják, aztán kap egy új időpontot, az eredeti ár töredékéért, és akkor már az ember csak azokat a dolgokat nézi meg, amiket ő kért. Hát jó, ha így, így.

Többkörös lett a játék.

A Zuram kivitte a szervizbe a kocsit, majd otthagyta. Délután telefonáltak, hogy mehet érte, de nincs meg a műszaki. Kimentünk, és négy dolgot kifogásoltak az autón. Nem egyformán fogott a fék, de ezt helyben orvosolták, mert csak a fékport kellett kitakarítani. Jó, eddig megvagyunk. Kiírt egy hibát a computer, mert kicsit le volt merülve az akkumulátor, de miután feltöltötték, és a hibát törölték, nem jött vissza, mármint a hiba, nem a computer. Nagyon jól írok ám olyan dolgokról, amiről fogalmam sincs. A harmadik és negyedik dolog megoldása is egyszerűnek tűnt. A harmadikhoz egy papírt kellett letölteni, és kinyomtatni, hogy amilyen típusú fellépő van a kocsin, annak van műszaki forgalomba helyezési engedélye azzal lehet járni, és tényleg lehet, van hozzá papír. A negyedik dolog a felnik, a felniben nem volt jelzés beütve, hogy pontosan melyik típus így nem lehetett beazonosítani, venni kellett négy kereket. Semmi gáz, gyors rendelés az e-bay-en, és csak várni kellett, hogy megérkezzen. A kerekeken kívül mindent láttamozott az ember, és kipipált, hogy rendben van, ez amolyan két vizsga közti, kis vizsga volt, mert pont arra járt az ember, de ezért egy centet sem számoltak fel. A következő időpont amit kaptunk, az indulás előtt két nappal volt. Bíztunk benne, hogy nem lesz gond a kerekekkel, és simán átmegy a kocsi, de azért nem akartuk így kicentizni. A legjobb az egészben az, hogy ugye a kerekeket át kellett cserélni, mondták is a szervizben, hogy ááá erre nem kell időpont, csak menjen oda, soron kívül megcsinálják még a műszaki vizsga előtt. Oda is ment a Zuram, ahol közölték, hogy felejtse el, nincs hely, miért nem kért időpontot. Egy kissé megemelkedett vérnyomással, két köhögés között a Zuram elmagyarázta, hogy mit miért nem, és hogy miért igen. A pultnál álló hölgy éppen betanult, és akivel a Zuram az egészet lebeszélte, természetesen nem volt bent. Annyit sikerült a Zuramnak elérni, hogy beszélhetett a szerelőkkel. Szerencsére ők tudták miről van szó, és nem is értették, hogy mi a gond. Mondták, hogy minden rendben lesz, délután lehet menni a kocsiért. Így is lett.

No nézzük az én autómat. Tudom, elég nagy szégyen, de bevallom, hogy egy szerencsétlen tolatás következtében megtörtem kissé a hátsó lökhárítót, így azt mindenképp cserélni kellett. Első körben szerezni kellett egy másikat. A Zuram, mivel egy rendes ember, egy szót sem szólt a bénázásomra, és minden megjegyzés nélkül keresett másikat, sőt amikor önostoroztam magam, akkor azt sem hagyta. E-bay barátunk segített, talált a Zuram egy nagyon is megfelelőt, színben passzolót, meg is alkudott az eladóval, akivel csak egy baj volt, nem volt hajlandó postázni, el kellett menni a cuccért. A lökhárítóért mintegy két óra hosszat kellet autózni, és ezt csak oda, aztán persze vissza is. Egy szép szombati napon, az indulás előttin, el is indultunk a lökhárítóért. Egy jó van a dologban, át kellett autózni Magdeburgon, amit már rég látni szerettünk volna, nos pipa, megvolt. Oda is értünk, időben ahogy számítottuk, egy hatalmas bontóban találtuk magunkat. A Zuram elmondta, hogy miért jöttünk, mondták, hogy igen, mindjárt hozzák a raktárból, hozták is, egy nagyon jó állapotban lévő zöldet. Örülhettünk is volna, ha az én autóm nem ezüst lenne, de az. A Zuram csak nézett, mivel indulás előtt már nincs idő másikat keresni, nem lesz meg a műszaki. Kissé bizonytalanul szóvá is tette a dolgot, mire kis tanácskozás után rájöttek az ott dolgozók, hogy rosszat szereltek le, van ezüst is, csak az még fenn van egy autón, de mindjárt leszedik, kicsit üljünk már le, de leszerelés előtt nézzük már meg, hogy az jó-e nekünk. Megnéztük, én is, nem mintha közöm lett volna hozzá, mármint ahhoz, hogy ilyen macerába keveredtünk igen, csak ahhoz nem, hogy jó-e ez, vagy sem. A Zuram mondta, hogy jó. Leszedték, majd hazaautóztunk. Visszafelé is megnéztük Magdeburgot, immár két pipa, egy darabig nem megyünk.

A szervizben le volt már előre beszélve, hogy otthagyjuk 3 hétre az autót, az alatt csinálgassák, műszakiztassák le, telefonáljanak, ha valami gond van. Az első telefon arról szólt, hogy átment az autó a műszakin, csont nélkül, csak a lökhárítót kellett cserélni.

Ezt a két dolgot tehát kipipáltuk. Már csak össze kellett csomagolnom, amihez előtte mindent ki kellett mosnom, vasalnom. Össze kellett szedni azokat a dolgokat amiket haza szerettünk volna vinni, ajándékokat, kinőtt gyerekruhákat, rendelésre beszerzett dolgokat. A Zuram az indulás előtt egy nappal már szabadságon volt, de én nem. Bevállaltam egy egész napon át tartó munkát, 17 óra után értem haza. Nem kicsit fáradtan, de szerencsére volt annyi eszem, hogy már vasárnap mindent becsomagoltam, és egy helyre összekészítettem, hogy már csak be kelljen pakolni a kocsiba. A lányok is összeszedték a dolgaikat, no nem a ruháikat, hanem a játékokat amik nélkül megáll az élet, meg az ajándékokat, amiket az otthoni kedveseknek szántak. Nagyon sok kedves embert ismerünk ám, így hetekig gyártották a karkötőket, amit végül el is ajándékoztak.

A Zuram az otthon töltött időt kihasználta arra, hogy részt vegyen egy adriai vitorlázáson, ami ugyan csak pár napos volt, de attól még ugyanannyi cuccot kellett vinni, mintha legalább egy hétre ment volna. Ezeket ő szedte össze, ahogy a saját bőröndjét is ő pakolja, nekem csak a sajátomat és a lányokét kellett.

Amikor hazaértem a munkából, elmentünk tankolni, majd mindent bepakoltunk a kocsiba, hogy ne reggel kelljen, mert reggel elég lesz elkészíteni a szendvicseket, és amíg én összekészítem az ennivalót, ő elmegy és megszabadul a varratoktól, amit már nagyon várt, csak később derült ki, hogy nem sikerült az összes varratot eltávolítani, de az én Zuram egy Rambo, oszt kiszedte magának.

Az indulás reggelén minden rendben, terv szerint haladt, és a tervezett időben el is tudtunk indulni.

Végre, végre!

Kreatív családtagok

Igazából lehetne az is a cím, hogy kreatív család, de ez nem fedné teljesen a valóságot, mert nem mindenki szeret alkotni a családban, például én nem sorolnám magam a kreatív emberek közé.

A Zuram édesanyja, Eszter, vele kezdhetem nyugodtan a sort, mert ő például nagyon szeret alkotni. Rajzol, varr, köt, üveget fest, lakberendez, rengeteg sok szép dolog került már ki a kezei közül, egy sima fekete sapkából is képes kihozni valami egészen újat, egyedit.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Zuram édesapja István, mindent megjavít, megbütyköl, legyen az bicikli, kismotor, egy sima cipzár, szinte bármi lehet.

A nővérem Hencsilla, nos ő már gyerekkorunkban is mutatta az elvarázsoltság jeleit, folyton varrt, készített valamit, barbie ruhákat, de szeretett hímezni, kötni, horgolni is. Én meg baromira utáltam, hogy a tűket szanaszét hagyta, és volt hogy éjszaka arra ébredtem, hogy kiáll egy tű az oldalamból. Nővéremnél nem múlt el a varázslat, csak mára már szakmája lett a varrás, mindenféle technikákat tanul, díszpárnákat készít, mellette fest, meg még egy csomó mindent csinál.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Édesanyám, Tilda. Röviden összefoglalva, hímez, köt, horgol. Gyerekkoromban szinte csak az általa kötött pulcsikat hordtam, nem mindig annyira lelkesen, mint amennyire a lányaim egész télen az anyum által kötött sálakat. Anyu tanította a lányokat horgolni, kötni, és mindkét gyermekem lelkes kis tanulónak bizonyult.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Zuram, hát, izé. Neki bármi jöhet ami autószereléssel kapcsolatos, nem rajzol, nem fest, nem köt, nem varr, nem hímez, de néha hámoz, ha kell megszereli a biciklit, összerak bármit, csak elkezdeni nehéz.

Én, nem rajzol, nem köt, nem varr, nem hímez. Azért a lányokkal sok dolgot alkottam, kézműveskedtünk, mert szerencsére rengeteg olyan ember blogol, akinek vannak jó ötletei és le lehet másolni. Sokat gyurmáztunk, eleinte vettem a gyurmát, de azután jött a só-liszt gyurma, de már főztem is többször gyurmát, ami sokkal tartósabb volt, mint gondoltam. Festettünk mindenfélét, mindenfélével, készítettünk montázsokat, ragasztottunk, vágtunk, mindig van egy munkás terítő, amit csak rárakunk az asztalra és kezdődhet a játék. A ragasztópisztollyal már nem égetik meg a kezüket, és már elég rég kellett kiszednem tűzőgépkapcsot is a gyerök fogai közül. A lányok nagyon szeretnek alkotni, és a készségeiket szerencsére nem tőlem örökölték. Nagyobbik imád rajzolni, és nem is csinálja rosszul, kisebbik is szeret rajzolni, csak nála egy rajz kb. 3 perc alatt elkészül, nagyobbik viszont napokig is eldolgozgat a művein. Kisebbik viszont folyamatosan énekel, imádja a gitárját, a zene, meg a gitár biztosan Tatától (István) öröklődhetett, mivel ő szeretett volna mindig gitározni tanulni, erről azonban kisebbik semmit sem tudott.

Mindkét gyerek órákig elvan ha alkothat, csak lassan kellene egy külön szoba a műveiknek. Nagyobbikat egyébként minden érdekli, a szerelés, faragás, és mellette programozni tanul, és imádja a matek dolgozatokat. Ő mindenkitől örökölt egy keveset, vagy inkább sokat.

Apám, Ferenc maradt a sor végére. Nos, ő is szinte bármit megszerel, megjavít, ha kell vízszerelő, ha kell autószerelő, ha kell biciklijavító, ha kell villanyszerelő. Kreatív énjét már eddig is megcsillogtatta, bortartó állványt készített, az összes ajtókeretet lecserélte, de most aztán igazán meglepte a lányokat, és meglepett minket is.

Történt ugyanis, hogy a Zuram elment a lányokkal a bolhapiacra, ahol is az én kisebbik gyermekem meglátott egy lovaskocsit, lovakkal, amolyan egyszerű fajtát, hurkapálcából, meg valami faanyagból. Kisebbik nagyon szerette volna, de elég drága volt, főleg a minőségéhez képest, mire a Zuram azt találta mondani, hogy: á, majd csinál neked a Papi jobbat, ilyet ő fél kézzel. Én itthon azért megemlítettem, hogy cseppet sem elegáns máséval verni, de a Zuram csak legyintett, hogy elfelejtik azt a lányok… Na persze! Első adandó alkalommal amikor beszéltek a nagyapjukkal, már rá is kezdtek, hogy milyen lovaskocsi kell, milyenek legyenek a lovak stb.

Apám csak nézett, de nem igazán szokott nemet mondani az unokáinak, és beígérte a lovaskocsikat, természetesen lóval együtt.

Édesanyám mindig megemlítette, hogy apu mennyit dolgozik, száll a por a konyhában, de el sem tudtuk képzelni mi fog ebből kisülni.

Hát ez:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Események

Volt néhány történés, amiről nem írtam egy sort sem, mivel ezek számunkra már nem sok újdonságot rejtenek. Volt egy farsang például. Idén már nem okozott fejtörést, hogy mi a manó az a Rosenmontag, mivel a papírra, melyen értesítettek bennünket a farsang időpontjáról, csak annyit írtak, hogy Fasching. Há! Nem sikerült minket összezavarni, így is tudtuk miről van szó.

A képlet ugyanaz, mint tavaly: a gyerekek menjenek jelmezben, vigyenek iskolatáskát (de minek?), lehet vinni sütit.

A lányok nagyjából Halloween környékén már elkezdték törni a fejüket, hogy mik is legyenek farsangon, de azután az döntött, hogy mit kaptunk a boltban. Nem annyira egyszerű, mivel nagyobbik gyermekem elég nagyot nőtt az utóbbi évben, és alig 10 centivel alacsonyabb csak nálam, így a gyerekeknek szánt jelmezek méretben egyáltalán nem passzolnak. Szerencsére egy kis méretű felnőtt jelmezzel megoldottuk a kérdést, pont ő is méhecske akart lenni, legalábbis egy 10 perces rábeszélés után. Kisebbiknek még csak csak találtunk volna jelmezt, de ő meg nagyon nem tudta mi szeretne lenni. Az e-bayt hívtam segítségül. Egyik nagy előnye annak, hogy itt lakunk az az, hogy ide szállítanak, bárhonnan. Találtam is egy csomó megfelelőt, és kisebbik még választhatott is, ő a Minion jelmez mellett döntött. A jelmez Kínából érkezett, csak azon kellett izgulni, hogy ideérjen időben. Ide is ért.

A másik nagy kérdés, hogy milyen sütit vigyenek be. Kreatív énemet elővéve, jelmezhez passzoló sütiket készítettem. Méhecskének méhecskés keksz, Minionnak, minionos muffin. A lányok odáig voltak az örömtől. Én is, már csak kiszúró formát kellett szereznem a kekszhez, és minionokat a muffinhoz, de ha én elhatározok valamit, azt véghez is viszem. Lett nekem méhecskés kiszúró és minionos dísz is. Két délután alatt el is készült minden, a lányok még segítettek is, ha nem segítettek volna, lehet hamarabb kész lettem volna, de úgy tanul a gyerek, ha hagyják. Hagytam.

A farsang napján bekísértük a lányokat a suliba, főként azért, hogy bevigyük a sütiket, és hogy készítsünk pár fényképet róluk. Befelé menet a Zuram pánikolt egy picit, hogy senki nem jött jelmezben, mert csak fiúkat láttunk és mind focimezben voltak, ez egy sima hétköznap is előfordul, de azért én gyorsan kitaláltam, hogy focistának öltöztek. Természetesen minden fiú VFL játékosnak öltözött, már aki focista mezt vett fel. Azután szembejött néhány Monster High figura, meg tündér, hercegnő stb. megnyugodhattunk, nem tévesztettük el a dátumot, tényleg aznap volt a farsang.

A tanárnéni marasztalt bennünket, de nem maradhattunk, mivel a Zuramnak menni kellett Helmstedtbe intézni a családi pótlékos papírokat, én meg mentem dolgozni. Egy ideje már dolgozom, de ez egy másik történet lesz. A családi pótlékhoz idén is le kellett adni a munkáltatói igazolást, és ami a meglepetés volt, hogy amiket ki kellett tölteni papírokat pluszban, azt mind magyar nyelven küldték ki.

Délután jöttek haza a lányok, természetesen jelmezben, habár kisebbik jelmeze alatt volt egy normál ruha, de arról is nehezen beszéltem le, hogy ne jelmezben aludjon, arról, hogy ne jelmezben mászkáljon az utcán, meg sem próbáltam lebeszélni. Valahogy mindig tovább tart hazaérni, mint odafelé menni. Odafelé az út 15 perc, visszafelé minimum 40, de volt már sokkal több is.

Hazaértek és meséltek. Minden nagyon jó volt, minden jelmez szuper volt, voltak versenyek délután, nyertek is valamit… olyan gyorsan zúdították rám az információkat, hogy felére nem is emlékszem, de a lényeg, hogy nagyon jó volt.

Volt fogadó óra is, kisebbikére alapból nem jelentkeztünk, mivel elég gyakran beszélünk az osztályfőnökkel, és nemrég volt szülői is, nagyobbikéra gyorsan feliratkoztunk, mivel a továbbtanulás érdekes lesz még idén. Kisebbik osztályfőnöke megüzente, hogy a fogadó óra nem egy lehetőség, hanem kötelező jellegű program, így oda is kértünk időpontot.

Nagyobbik fogadó óráján kiderült, hogy a gyerekkel semmi gond sincs, okos, ügyes, szorgalmas, már németből is nagyon jól sikerülnek a dolgozatok, nem is lehet más cél, mint a gimnázium. Nagyon büszkék vagyunk rá. Volt egy német felmérő, vagy amolyan témazáró féle, több A/4-es lap, tollbamondás, ragozás, szövegértés stb. Egyetlen darab 1-es sem lett az osztályban, három darab 2-es lett, és nagyobbik is a 2-est szerzők között volt. Csak emlékeztetőül az 1-es a legjobb osztályzat, a 6-os a legrosszabb. Nagyjából csak 1-es dolgozatokat hoz, spanyolból, angolból, matekból is. Matekból írt egy 106%-os dolgozatot, mivel megcsinálta a szorgalmit is. Az övé lett a legjobb az osztályban. Nem lehet panasz rá, mert mindig felkészül a dolgozatokra, nem kell noszogatni, ha tudja, hogy pénteken lesz egy dolgozat, akkor minden nap tanul rá egy kicsit. Nem írnak minden héten tesztet, és ha írnak, akkor jó előre megmondják a tanárok az időpontot, és adnak anyagot, amiből készülhetnek, illetve adnak gyakorló feladatokat is. A mennyiség amiből készülni kell, teljesen emberi, nem kell esténként az asztal felett görnyedni, vagy hétvégén készülni, tervezhetünk programokat, nem kell azon aggódni, hogy jajj nem lesz kész a lecke. Nincs is lecke. Ki is használják  a lányok az időt, bicikliznek, rollereznek, játszanak, barátnőznek, ami minden gyerek dolga ilyen idős korban.

Kisebbik fogadó óráján sem kellett elkeseredni. Kisebbik okos, ügyes, ő az osztály lelke, mindent összeszervez, mindent elintéz, hóna alá veszi a kisebbeket, az újakat, azokat akik nem beszélnek németül, mindenkinek segít, jól tanul, csak… csak úgy tűnik elkezdett kiskamaszodni (tudom ám, hogy nincs ilyen szó), szemtelen, olykor figyelmetlen, kapkod, nagy a szája. Mutatott néhány dolgozatot a tanárnő, ahol nagyon jól látszott, hogy nem azért hibás a feladat, mert nem tudja, hanem mert figyelmetlen. Az osztályfőnök a lelkünkre kötötte, hogy ne említsük a gyereknek ezt a kiskamaszodós dolgot, mert nem vészes, csak próbáljuk meg valahogy rávenni, hogy egy picit jobban koncentráljon. El is beszélgettünk vele annak rendje, és módja szerint, de nem voltunk sikeresek, mert állította, hogy azért volt hiba a dolgozatban, mert ő azt tényleg nem jól tudta, és márpedig ő soha nem kapkod (de igen), soha sem figyelmetlen (de igen). Nem jutottunk előrébb, de azóta valahogy mégis jobban figyel. A tollbamondásokra előre készül, gyakorol, van olyan, hogy átjön a barátnője és együtt tanulnak, és hihetetlen, de tényleg tanulnak, hiába nyitok rájuk váratlanul, akkor is tanulnak. A spanyolt imádja, pont tegnap hozott egy hibátlan dolgozatot haza. Egyébként tényleg nagyon jól szervezi a dolgokat, és ad nekem feladatokat, de ez már csak így megy, nagyjából születése óta. Az osztályfőnöke születésnapjára elérte, hogy az összes osztálytársa aláírjon egy lapot, csináltatott velem egy fényképalbumot, és az osztálytársait is megkérte, hogy hozzanak bele fényképeket, és hoztak is, megszervezte, hogy együtt felköszöntsék a tanárnőt, és kivétel nélkül az összes gyerek benne volt. Szerencsére a tanárai is hagyják őt kibontakozni, még akkor is, ha sokszor fárasztó.

Nem tudom, hogy a többi iskola is ilyen-e, de ezzel a sulival nekünk nagy szerencsénk van.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.