London, baby

Pontosan, túl sokat nézem a Jóbarátokat, nem tudom megunni.

Szóval, másnap reggel újabb problémával találtuk szembe magunkat, én, hogy nincs hajszárító a fürdőben, és hiába hoztam a villásdugó szabvány tök más. Kijelentettem, hogy enélkül márpedig nincs élet, menjen a Zuram olyan mán jelleggel a recepcióra és kérjen hajszárítót, meg konvertert, mert a telefonokat sem tudjuk tölteni, és abból még gond lehet.

A  Zuram nagy sóhajok kíséretében, azonban megjegyzések nélkül távozott, kisebbik vele tartott erősítésnek, hogy szerezzenek hajszárítót, meg konvertert. Visszaérkezvén vigyorogva mesélték, hogy miután a Zuram angolul előadta a mondandóját és kapott hajszárítót, és konvertert is, azután derült ki, hogy a recepciós hölgy magyar. Amúgy vicces, mert vasaló alapból volt a szobában. Nem, nem próbáltam ki. Amíg összekészülődtünk a telefonok is feltöltődtek és megbeszéltük a napirendet.

Kiderült, hogy a Zuram egyáltalán nem vette komolyan annak a jelentőségét, hogy mekkora Harry Potter rajongó nagyobbik. Simán nem a Kings Cross-ra akart menni először. A lányokkal közösen értetlenül néztünk, hogy most ezt, hogy gondolja, muszáj ott kezdenünk, mert a varázspálca meg izé, meg egyébként is. Sokszor nem győzőm emlékeztetni a Zuramat, hogy az, hogy lányai vannak, kizárólag rajta múlt, én az általam vállalt X kromoszómát adtam a dologhoz, az Y ugyebár, nem az én dolgom.

A Zuram beadta a derekát, mintha lett volna választása, de mindenek előtt természetesen, el kellett intézni ezt az Oyster Card dolgot, irány tehát a legközelebbi állomás. A hotel előtt ugyan pont megáll a busz, de csak 10 perc séta volt az állomás, ahol volt információ meg minden. Elvileg, ugyebár. Na a gyakorlatban ez úgy működött, hogy nem volt. Az információnál eleve senki nem üldögélt, de kis sétával átmentünk az állomás másik bejáratához, ahol már volt minden. Megreggeliztünk. Örömmel tapasztaltuk, hogy az élelmiszerboltokban van meleg péksüti, vagy mi, vettünk mellé kakaót, kávét, kinek, kinek választása szerint, és séta közben mindent be is faltunk. Elégedettek voltunk, és úgy terveztük, ez minden reggelre jó lesz nekünk. Majd kerestünk egy szimpatikus embert, nem volt sok választás, mert csak egy ember állt a kapuknál, és megkérdeztük, hogy akkor most, mi is van, meg hogy.

A hölgy roppant kedves volt, hozott papírt, meg ceruzát, hogy felírjon nekünk mindent, majd csak beszélt, beszélt, beszélt, mi meg néztünk. A Zuram elég jól beszél angolul, mikor nemzetközi csapatban kell dolgoznia nincs gond, amikor váltani kell németről, angolra, magyarról angolra, vagy fordítva, oda-vissza, nincs gond. Na jó egyszer volt, amikor egy spanyol kollégával beszélgetett és nem igazán értette, hogy mi van, de azután egy indiai kolléga felvilágosította, hogy nem ő a hülye, csak kedves spanyol barátunk nem túl jól beszél angolul, és hiányosságát úgy próbálta meg leplezni, hogy az általa nem ismert angol szavakat, spanyollal helyettesítette, de legalább angolos kiejtéssel. Tehát ezt leszámítva, soha nem volt gond, sem az indiai, sem az amerikai, sem a mexikói angollal, de itt, na itt láttam, hogy lesz. Az angol angol az valami másnak tűnt.

Értettem én, hogy mit magyaráz a hölgy, csak nem értettem, hogy miért. Elmondta, hogy 16 éves korig ingyenesen közlekedhet a másik gyerek is, de muszáj lesz igazolnunk, hogy ő még csak 12, mert lássuk be magas is, meg idősebbnek is néz ki a koránál, és hát igazolnunk kell, hogy iskolába jár. Nem értettem minek, na meg hogy, hogy azt se. Ezután a hölgy kifejtette, hogy a vidéki angolok is közlekedhetnek ingyen, mármint a diákok, csak ugye kell ez az igazolás, és ezért be kell mennünk a Victoriára. Stop. Ennél a pontnál kénytelenek voltunk közbeszúrni, hogy mi nem a vidéki Angliához tartozunk, és jöttünk megnézni a nagy fővárost itten, hanem Németországból jöttünk kirándulni. A nő már vagy 10 perce beszélt úgy egyébként, levegővétel nélkül. Ja, hát akkor ő nem tudja mit kell tenni. Vegyünk jegyet kisebbiknek is, menjünk be a Victoriára, ott megmondják. Nem értettük, hogy ha amúgy ingyenesen közlekedhet a 11 év alatti, akkor minek jegy, de megvettük. Bementünk a Victoriára, ahol feltöltöttük az Oystereket, kisebbik is kapott egy tartót, mert szépen nézett a nénire, elmondták, hogy a kicsi, csak menjen együtt az apjával, nem kell semmi, a beengedő kapunk együtt menjenek át, és kész, a buszon meg mosolyogjon. A Victorián egyébként valami egész más angolt beszéltek, mert ezzel már semmi gond nem volt.

Első feladat pipa. Nagyobbik már tűkön ült, vagy inkább állt, hogy mikor megyünk már Harry Potter boltba, mert varázspálca nélkül nincs élet, és egyébként is, ez London! Értettük, mentünk. A Zuram időnként ugyan forgatta a szemeit, de mint már említettem nem volt más választása. Kisebbik közben rákezdett, hogy neki ki van száradva a szája, és vegyünk valahol valamit, amivel ezt orvosolni lehet, mert ki fog sebesedni, és annyira fáj. Mikor megemlítettem, hogy miért nem hozott otthonról egyet a számtalan szőlőzsír közül, akkor totál hülyének nézett, hogy hát ilyeneket nem lehet felvinni a repülőre, megegyeztünk, hogy de, de pillanatnyilag ez nem segített a kiszáradt ajkak problémáján.

A Kings Crossra érvén rögtön a 9 és 3/4-ik vágány keresésébe kezdtünk. Kár volt sietni, a vágány is ott volt, meg az üzlet is. Hát kérem szépen, nagyobbik egyáltalán nincs egyedül a rajongásával, csak azért sorba kellett állnunk, hogy beléphessünk a boltba. Dübörög az üzlet! Ahhoz, hogy fényképet is tudjunk csináltatni, ahhoz pedig a sor akkora volt, hogy a vége már az állomáson kívül volt található. Nagyobbik szerencsére közölte, hogy egyáltalán nem érdekli a fénykép. Mondjuk, ha érdekelte volna is lebeszéltem volna, de így egyszerűbb volt. Bejutottunk a boltba, a lányok választottak egy-egy varázspálcát, és nem a varázspálca őket. Megnéztük az óriási tömegben a mindenféle bisz-baszt. Majd két folyamatosan vigyorgó gyerekkel távoztunk. Kifelé menet, pont mellettünk állt meg egy magyar család, akik pont úgy rohantak a 9 és 3/4-ik vágány felé, ahogy mi, és csak szusszanni álltak meg, hogy megnézzék merre is kell menni tovább. Kár sietni- akartam volna mondani, de nem volt rá időm, mert már szaladtak is tovább.

Innen elindultunk a British Museumba. Természetesen kellett fényképezkedni telefonfülkével, busszal, mindennel. Gyönyörű napos időnk volt. Utunk egy parkon vezetett keresztül, ahol is láttunk egy mókust, azt is vadul elkezdtük fényképezni, kb. úgy, mint amikor valaki nálunk van és meglát egy nyulat. Azután Tamás mondta, hogy mókus van bőven, és később ez tapasztaltuk is, de azért így is cuki volt. Itt is van egy csomó mókus, meg süni, na meg a nyulak, na de az mégiscsak egy angol mókus volt!

A British Musemba is volt némi sor, de csak a hátizsákokat vizsgálták át, így nagyon gyorsan haladtunk, annak ellenére is, hogy kisebbik szája még mindig nagyon ki volt száradva és a Tescoban nem kaptunk semmit. Kisebbik azonban erre sűrűn emlékeztetett, de megegyeztünk, hogy neki nem lesz jobb, és nekem sem, ha csak erről beszélünk, és az első adandó alkalommal veszünk egy labellot, vagy valamit a kiszáradt ajkak kezelésére.

Beértünk a múzeumba, és csak néztünk. Mondta a Zuram, hogy ő megkeresi a pénztárt, vesz belépőt. Gyanús volt, hogy sehol egy sor, meg semmi, de azért találtunk egy kasszát, a Zuram, aki egy jólnevelt ember be is állt a sorba, ahol közölték vele, hogy a múzeum ingyenes. Jó, hát mi ezt nem tudtuk, nem ehhez vagyunk szokva. Gyorsan dobtunk is némi pénzt az adomány gyűjtőbe. Nem bliccelünk, ha ingyen van, akkor se.

A múzeum természetesen csodálatosfantasztikusstb, de a legjobb, hogy emberbarát, nem kell feszengeni, senki nem szól rám, ha csinálok egy fotót, vannak dolgok, amiket még meg is lehet fogni. Egészen újfajta élmény volt a lányoknak is. Nem, képtelenség lett volna bejárni az egészet, de majd legközelebb. Ellenben a shopban találtunk ajakírt, ami egyszerűen tökéletes, hisz karamell popcorn ízesítésű, ami szerintem pfuj, de kisebbik szerint életében soha ilyen jó ízű szőlőzsírt még nem használt, abba ne menjünk bele, hogy kell-e ezt nyalogatni vagy sem.

A Zuram még el akart menni egy-két helyre, de ránézett a lányokra és önként feladta, este még Tamásékkal akartunk találkozni, és javaslatom, hogy előtte még menjünk vissza kicsit a hotelba sikert aratott. Nagyobbiknak egyébként is gond van a talpacskáival, és nem bír túl hosszan gyalogolni. Kapott most speciális talpbetétet, ami már nagyon sokat javított a lábán,  de az egész napos gyaloglás nem megy.

Visszaérve a hotelba, a lányok természetesen előkapták a varázspálcáikat, és varázsolni kezdtek, kiderült, hogy egy csomó varázsigét ismernek. Egy idő után kisebbik elkezdte nézegetni a pálcáját, és közölte,  hogy szerinte ez csak egy darab bot. Nagyobbik megvetően ránézett, és csak annyit mondott, eh Mugli!

Este Tamásékkal vacsiztunk, ahol is Tamás felajánlotta, hogy húsvét hétfőn, mivel úgyse lesz nagyon nyitva semmi, elvisz bennünket tengerpartra. Ez nagyszerű ötletnek tűnt, és nem is gondoltuk volna, hogy még ilyesmiben is lesz részünk.

9-kor befejeződött a vacsora, hisz a gyerekek nem maradhattak a kocsmában, erre többször is figyelmeztetett bennünket egy öltönyös úr. Egyébként ránk is fért a pihenés, a lányokra meg pláne.

 

 

London, jövünk

Az indulás reggelén egész határozottan döntöttük el, hogy egyáltalán nem akarunk Hamburgban szétnézni, elég lesz a reptérre menni. Hamburg amúgy érdekes város, de most London volt a cél.

Időben elindultunk, időben odaértünk, találtunk parkolót, eljutottunk busszal a terminálig, majd vártunk, és vártunk. A gép késve indult, és volt valami kavarodás is, mivel már sorban álltunk a beszálláshoz, amikor is azt halljuk, hogy Mr. Puskas. Uh, hát ezek mi vagyunk. A Zuram odament a kedves, beszállást intéző alkalmazotthoz, aki közölte, hogy tudja ám, hogy már megvan a helyünk, amit online elintéztünk időben, de ők úgy gondolják, hogy üljünk már máshová. Eredetileg egy sorban ültünk volna mind a négyen, a Zuram helye szólt a lányok mellé, én meg ugye a szomszéd sorban kaptam helyet, de ezt átvariálták. A Zuramat átültették valahova 8 sorral hátrébb, engem meg átraktak a lányok mellé, ami nem gond, amúgy is én ültem volna melléjük, mert hát kötött az ígéretem, hogy fogom a kezét kisebbiknek.  A Zuram mondta, hogy semmi gond, ül ő hátra és  kész, kicsit több, mint egy óra a repülési idő, azt kibírjuk.

Indulás előtt még mindig volt kavarodás, mert 4-en nem találták a helyüket, nem azért mert nem tudnak olvasni, hanem mert nem volt olyan hely. A légikísérők azért csak megoldották a helyzetet, és a tervezetthez képest fél órával később, már sikerült is felszállni. A repülés teljesen eseménytelenül zajlott, leszámítva azt a kis csavart, hogy a Zuramat beültették az óvodába, vagyis inkább bölcsibe, mert három pici is ült a környékén, akik felváltva üvöltöttek. Ő ezt nehezen viseli, még akkor is ha tudja, hogy a gyerek sem jókedvében üvölt. Többször gondoltam rá, hogy cserélek vele helyet, de kisebbiknek megígértem ezt a kézfogás dolgot, ezért maradtam, különben előttünk is ült egy baba, és mi van ha az is elkezd üvölteni. Mondjuk nem kezdett, és végig csendben volt, de ki tudhatja ezt előre?

Olyannyira eseménytelen volt az út, és olyan rövid ideig tartott, hogy kisebbik minden félelme ellenére közölte, hogy visszafelé ő ül az ablak mellé, mert ez a repülés semmi, nem is érti mitől félt, de a rend kedvéért közölte, hogy a füle azért fáj, de valahogy elviseli.

Tamás volt olyan kedves és kijött elénk a reptérre, a reptértől azért jó sokat kell még menni, amíg az ember beér a városba. Tamás már előre mondta, hogy hol fog minket várni, és biztosak voltunk benne, hogy mi oda is találunk, ami így is lett, csak először rossz irányba indultunk el, és keringtünk egy kicsit, de azután meglett a helyes irány. Mentségünkre legyen mondva, hogy az egész reptér fel van durva, és a Tamás által javasolt körforgalom, mint irány helyes volt, csak épp a körforgalom nem volt ott. Persze Tamás nyújtott nekünk telefonos segítséget.

A lányok és a mi nagy örömünkre, Tamás autójában már járt a húsvéti nyúl, aki nagyon kedvesen mindenkinek hozott egy csomó mindent. Éjszaka volt már, de a lányok jól bírták, és én is csak egyszer kaptam szívrohamot az autóban, hiába ezt a fordított közlekedést szokni kell. Ehhez az ott töltött idő kevésnek bizonyult, mert ok, hogy a másik oldalon van a kormány, de hogy mindig rossz felé kanyarodnak… érthetetlen.

Tamás és a menyasszonya Andrea voltak olyan kedvesek, hogy még Oyster Cardot is intéztek nekünk, hogy másnap már minden gond nélkül tudjunk közlekedni. Egész kis intéznivaló maradt csak, mégpedig, az, hogy megkérdezzük, hogy működik az ingyenes utazás, mivel kisebbik még nincs 11 így ő ingyen vehette igénybe a tömegközlekedés adta lehetőségeket. De Tamás elmondta, meg a recepciós is, hogy hol van a legközelebbi állomás, ahol ezt el tudjuk intézni.

A hotelben a szoba meglepetésünkre egyáltalán nem volt kicsi, nagyon is korrekt, sőt volt sörnyitó is, így a húsvéti nyuszi által prezentált söröket meg is kóstolhattuk. Nyaralunk, vagy mi.

Egy baj volt csak. Én állítom, vagyis inkább meg vagyok győződve róla, hogy a mi házasságunk rendben van. Jó, szoktunk veszekedni, meg nem egyet érteni, és bizonyos dolgokról tök más a véleményünk, de szeretjük, támogatjuk egymást, arra azonban ami a szobában várt, nem voltunk felkészülve. Egy nagy közös paplan. Ez nekünk nem fog menni, az egy közös paplan azt jelenti, hogy én elalvás után 20 perccel megszerzem az egészet és a Zuramnak nem jut semmi, hely sem nagyon, de azt már megszokta. Viszont a paplan… Na mindegy, talán elég álmosak vagyunk ahhoz, hogy ne zavarjon annyira. Mondjuk engem csak a másnap zavart, mert tudtam, hogy valaki meg fogja említeni, hogy neki nem volt takarója. Így is lett, így is lett. Viszont a második éjszaka után hozzászoktunk, én a nagy paplanomhoz, a Zuram meg ahhoz, hogy neki nincs. Működik ez a házasság, mondtam én!

Mivel nagyjából fejben már előre megvolt a program, így csak aludni kellett egy nagyot, kinek takaróval, kinek a nélkül, és másnap már nyakunkba is vehettük a várost.

Húsvéti szünet

Nemrég értünk haza Amszterdamból és máris egy újabb utazásra készültünk. A tavaszi szünet itt két hétig tart, és a legtöbben elutaznak valahová, ahol lehetőség szerint melegebb van, mint Wolfsburgban. Sokat gondolkodtunk a kérdésen, hogy hova is menjünk. Összeült a családi kupaktanács, mivel ezekbe a döntésekbe, ésszerű keretek között a lányokat is be szoktuk vonni. Az ésszerű keretek között természetesen azt értem, hogy mondjuk nem teljesítünk olyan kívánságokat, amiket nem tudunk.

Feltettük a lányoknak a kérdést, hogy mit szeretnének. Legyen egy hét valami tengerpartos nyaralás, egész konkrétan Egyiptom, hisz az kifizethető és ott már meleg is van ebben az időszakban, vagy menjünk el inkább egy városnézéses túrára. A Zuram legnagyobb meglepetésére a lányok azonnal leszavazták Egyiptomot, mondván, hogy ott már jártunk és inkább nézzünk meg valami várost. Először arra gondoltunk, hogy bepattanunk az autóba, és irány Olaszország, de azután a Zuram kapott egy e-mailt, melyben akciós repjegyekre hívták fel a figyelmét. Így került képbe London. Londonért a lányok már nem is tudom mióta rágják a fülünket, rég, de eddig még nem gondoltunk rá komolyabban, mert nem is tudom miért nem. Talán minket nem érdekelt annyira.

A repülőjegyek tényleg kedvezőek voltak, pénteki indulás, szerdai visszajövetel, és négyünknek 150 EUR-ba került. A Zuram kérdés nélkül foglalta a jegyeket. Másnap reggel a lányokkal már tényként közöltük, hogy Londonba megyünk, amit először nem hittek el, de miután elhitték, már szövögették is a terveket, hogy hová szeretnének eljutni. Mindenhová, olyan helyekre is, amiről mi nem is tudtunk, de a jól tájékozott barátnőik igen.

Ezután következett a szállás keresés, amiben Tamás volt segítségünkre. Tamás a Londonban élő unokatestvérem, már réges régen él menyasszonyával kint, így azonnal két lehetőséget is tudott mondani, hogy hol tudunk jutányos áron szállást foglalni. Az egyik szállóban nem volt hely, de a másikban igen. A képeken elég picinek tűntek a szobák, de ez minket nem zavart egyáltalán, hisz jó esetben csak aludni járunk majd a hotelba, napközben a várost fogjuk járni. A hotel árai azonban nagyon meggyőzőek voltak, a neten nem találtunk rá erre a lehetőségre. Ettől kezdve Tamás még nagyon sok tippet adott nekünk, mit hogy, hol, hogyan érdemes, és ez nagyban segítette a kirándulás megszervezését.

A lányok is adtak nekünk ötleteket, ez azonban nem igazán segítette a kirándulás megszervezését. Kisebbik közölte, hogy márpedig ő szeretne elmenni a Shrek múzeumba. Először azt sem tudtam mire gondol, másodszorra már voltak tippjeim, de nem nyertem, így kigugliztam, hogy mégis mi a manó lehet az a Shrek múzeum. Erre persze kiderült, hogy a London Eye mellett van egy Shrek Adventure nevezetű hely, ahol is, ahogy a nevében is benne van Shrekkel élhetünk át kalandokat, meg Kung Fu Pandával, meg Fogatlannal és egyéb meseszereplőkkel, de persze Shrek a fő. Olyan, de olyan szerencse, hogy, ha veszünk jegyet a Shrekbe, akkor a London Eye-ra már kedvezményesen tudunk venni. Nem tudtunk ellenállni az ajánlatnak, a Zuram már foglalt is egy időpontot. Kisebbik innentől kezdve folyamatosan vigyorgott, illetve ha nem, akkor csak annyit kellett mondani, hogy: tudod Cinike, megyünk a Shrekbe – és már minden rendben is volt.

Na de, és ez a nehezebb kérdés, nagyobbik. Ő pár hónapja beleesett Harry Potter fantasztikus világába, óriási rajongó lett, folyamatosan falja a könyveket, kívülről tud mindent, varázsol, elemez, és úgy általában képes reggeli közben kérdéseket feltenni, hogy: tudtuk-e, hogy a Harry Potterben…? vagy, nem érzünk-e ellentmondást a Harry Potterben?, vagy fel tudjuk-e sorolni a három főbenjáró nem tudom mit. Nem tudtuk, nem érezzük, nem tudjuk, de ez őt cseppet sem zavarja, mert akkor jól kifejti nekünk. Kis nehezítés, hogy én magyarul olvastam a könyveket, ő németül, így időnként neveket kell egyeztetnünk, de azért sikerül.

Szóval nagyobbik szerette volna megnézni a HP stúdiót, meg egy olyan boltot, ahol HP-s dolgokat lehet venni. Ez utóbbit meg is találtam a neten, de előbbibe nem sikerült helyet foglalnunk, mert arra az időpontra amikor mi mentünk már nem is volt szabad hely. A blog facebook oldalán segítséget is kértem, hátha tud valaki segíteni, mit lehetne ez helyett, és érkezett is válasz. Londonban vannak ingyenes túrák, ahol is lelkes fiatalok viszik el a rajongókat olyan helyekre, amik az írónőt megihlették, illetve valóban külső helyszínként szolgáltak a film forgatásakor. Egy bibi van a dologban, a túra csak angolul, és spanyolul van. Nagyobbik mindkét nyelven tanul, de nem beszél. Az angollal kicsit jobban boldogul. Felvetettük neki a problémát, de azt mondta, hogy beszél ő már annyira angolul, és egyébként sem érdekli, ha egy szót sem ért az egészből. Anyja lánya. A Zurammal megbeszéltük, hogy semmi gond, legfeljebb fordítunk, ha tudunk. A túra ingyenes, vagyis a végén annyit kell fizetni amennyire elégedettek vagyunk, tehát veszítenivalónk nincs. Időpontot le is foglaltuk. A HP boltba meg mindenképp elmegyünk, ezt megígértük. Mivel nagyobbik ismét továbbjutott a Pangeán (matekverseny) így örömömben tettem egy olyan felelőtlen kijelentést, hogy kap tőlem egy varázspálcát. Aztán megnéztem mennyibe kerül, de lényegtelen.

Tamás szólt időben, hogy foglaljunk helyet a Sky Gardenbe is, mert ingyenes ugyan, de csak foglalással lehet bemenni, a helyek viszont gyorsan fogynak, és 3 héttel a tervezett időpont előtt kell foglalni. Mivel időben szólt, így ide is lett helyünk. Már egész szépen alakultak terveink. Természetesen a kötelezőket is szerettük volna megnézni, de nem akartunk egy napra túl sok dolgot, hogy a lányok is bírják, és ne is utáljanak bele a dologba. Terveztünk múzeum  megtekintést, Buckingham palotát, Towert, Tower Bridge-t, meg hát a Big Ben sem maradhat ki stb. stb.

A hotelben  nincs étkeztetés, valami reggelit lehet kérni, amit magával tud vinni az ember, de úgy voltunk vele, hogy valami bolt biztos van abban a nagy városban, ahol be tudjuk szerezni ami kell. Attól sem riadtunk meg, hogy esetleg séta közben kell megenni egy péksütit, és mellé elfogyasztani a kávét. Mindenképp az optimális időkihasználás volt a cél, méghozzá úgy, hogy még élvezzük is.

Ahogy közeledett az időpont kisebbik egyre többször emlegette, hogy mennyire utál repülni, és a repülésnél jobban már csak a hajót utálja. 2 éve nem ült repülőn, és egyszer amikor Athénba mentünk ugyanígy városnézésre, akkor leszállásnál nagyon fájt a füle, ez a rossz emlék elég ahhoz, hogy utálja a repülést, meg egyszer volt egy viharban landolás, ahol folyamatosan győzködött arról, hogy le fogunk zuhanni, én meg őt arról, hogy nem, szóval minden nap mérlegre tette a dolgokat, hogy vajon megéri-e a repülés Shreket, meg Londont. Szerencsére Shrek győzött. Bele sem kellett nagyon szólni a magával folytatott párbeszédbe. Egy kikötése volt, fogjam a kezét. Nagyobbik viszont imádja a repülést, ő  már alig várta, szerintem ha tehetné nekiindulna egy világjáró körútra, mindegy, hogy repülő, hajó, vonat, busz, autó csak mehessen.

Mivel gyorsan telik az idő, nem kellett sokat várni az indulásra. A repülő Hamburgból indult, így csak egy kérdés maradt, hogy indulás előtt szétnézzünk-e Hamburgban. A repülő késő este indult, így lett volna idő, de úgy döntöttünk, hogy ezt majd az indulás reggelén döntjük el.