Gimnázium, a német nyelv árnyékában

Már írtam egyszer a német nyelv nehézségeiről, de azóta eltelt egy idő, és mi tagadás szintet léptünk. Az eddig sem volt kérdés számomra, hogy a nyelvtanulás egy folyamat, és nem úgy van, hogy 1 év után már beszél a gyerek németül, aztán jól is van az úgy, minden király lesz.

Nos nagyobbik elkezdte a gimnázium első osztályát, vagyis az iskola 5. évét, az első két évet Magyarországon járta. Azt a tudást mindkét gyerek elég gyorsan felszedte, ami a mindennapi élethez, a barátnőzéshez szükséges, és az iskolában sem akadt sok probléma. Azonban harmadikban és negyedikben még nagyobbik gyermekünk nem kaphatott jegyet németből, csak szöveges értékelést, így csak annyit tudtunk, hogy a tollbamondás kevésbé megy, de egyébként jól elboldogul. Nos, a jól elboldogul szint bőségesen elég is, amennyiben az ember lánya nem kap jegyet, csak szöveges értékelést.

Ekkor jött a gimnázium, letelt a két év, ami minden külföldről érkezett gyereknek jár, mint türelmi idő úgymond, amit arra kap, hogy megtanulja a nyelvet és, hogy nos jól elboldoguljon. Rögtön a gimnázium elején kiderült, hogy most ennél valamivel többre lesz szükség. Belépett néhány új tantárgy a gyerek életébe, úgy például, mint kémia, biológia, fizika, történelem, és persze most már minden tantárgyból kaphat jegyet.

Derült égből villámcsapásként ért bennünket, amikor nagyobbik hazahozta a negyedéves értékelését. Ebben nem szerepelnek jegyek, csak +, – meg mindenféle felfelé, illetve lefelé mutató nyilacskák. Nagy ész nem kell hozzá, hogy melyik mit jelent. Inkább most nem magyaráznám el. Minden tantárgynál több dolgot is értékelnek, szorgalmat, órai munkát, házi feladat elkészítést stb. A lényeg, hogy a Grundschulét közel kiváló eredménnyel befejező gyermekünk értékelésében nem nagyon találkoztunk sem + jellel, sem felfelé mutató nyíllal, inkább ezek ellentétei szerepeltek benne.

Tudjuk, hogy a gyerek nehezen szokja meg az új környezetet és amíg ez nem történik meg, addig eléggé magába zárkózik. Nehéz kibillenteni a komfortzónájából, sem szép, sem hangos szó nem használ, csak a türelem. A türelem bennünk meg is van, de a tanárok, mivel az alapján értékelnek amit látnak, és nem az alapján, amit majd esetleg látni fognak, így ez nem egy egyszerű kérdés.

Már rögtön az első pár hétben kiderült, hogy nagyobbik szókincse szuper, csak azok a szakszavak hiányoznak belőle, amit az új tantárgyak megkövetelnek. Biológiából például azzal kezdték, hogy meg kellett tanulniuk az emberi csontokat, nem mindet, csak nagyjából 46-ot. Ezeket a szavakat azért már minden német gyerek hallotta, gondolom nagy részét tudja is, csak legfeljebb ezt fejben helyre kell tenni, ehhez képest nagyobbiknak ezeket új szóként meg kellett tanulnia és be is kellett építenie az agyába. Ehhez jönnek még a szavak kémiából és fizikából is, tehát nem kevés új tanulnivalóval találkozott, a matekról nem is beszélve, amiben eddig a legjobb volt, most csak időnként nézett, mert nem értette a feladatot sem. A legjobb, hogy az egyébként németül nagyon jól beszélő Zuram fejében sem feltétlen vannak meg ezek a szavak, így segíteni sem mindig könnyű a gyereknek.

A német, na az nem megy. Pontosabban szólva hiába megy, hiába tanulja meg a gyerek a nyelvtani szabályokat, gyakorolja be a feladatokat, a helyesírása akkor is kritikán aluli. A fogalmazását tekintve sem mehetne még el újságírónak. Szerencsére a negyedéves értékelést követte egy fogadó óra, ahol is sikerült nagyobbik osztályfőnökével elbeszélgetni. Az osztályfőnök számára ekkor lett világos, hogy a gyerek még csak két évet járt iskolába Németországban (nem mintha a bizonyítványában ez nem szerepelne). A tanárnő nagyon rendes volt, egyből berakta nagyobbikat a német felzárkóztató csoportba, de ez még mindig nem segít azon, hogy mennyire zárkózott a gyerek.

A jegy nagy részét pedig az órai munka adja, mivel dolgozatot jó, ha kettőt írnak egy félévben tantárgyanként. Az osztályfőnök erre azt a módszert találta ki, hogy nagyobbiknak minden órán számolnia kell, hogy hányszor jelentkezett. Kapott erre egy külön füzetet és húznia kell benne a strigulákat. Jelentem a módszer jó, működik, de ezzel még a helyesírás problémája nincs megoldva. Az egy hosszabb munka lesz, például nagyon sokat kell olvasnia nagyobbiknak, természetesen németül.

Megbeszéltük nagyobbikkal, hogy olvas szorgalmasan, jelentkezik ügyesen, tanul, mint egy kisangyal és akkor nem lehet probléma. Nem mellesleg zenei osztályba jár, így szaxofnozni tanul, azt is kell gyakorolnia minden nap. Gyermek fogadkozott, mi meg elhittük.

Ezután jött haza egy-két olyan dolgozat, hogy csak néztünk. Nem, nem a német tudással volt probléma, hanem a tanulás hiányával. Ezzel csak ott van probléma, hogy bizonyos tantárgyakat csak első félévben tanulnak, nincs lehetőség javítani. Gyorsan ráakadtunk a probléma okára. Az eb kérem ott volt elhantolva, hogy a Grundschuléban nem igazán tanultak tankönyvekből, csak fénymásolt lapokról, és nagyobbik azt hitte az itt is elég lesz. A gimnáziumban viszont természetesnek vették, hogy mindenki tudja, hogy is kell tankönyvből is tanulni. Hát nem. Párszor elbeszélgettünk erről, megmutattuk, elmagyaráztuk és kértük nagyobbikat, hogy e szerint menjenek a dolgok tovább, de sajnos eddigre már becsúszott két rossz jegy a félévibe, amit nem tud kijavítani. Tanulópénz, gyereknek is, nekem is. Nagyobb kontrollra van szükség, ez biztos, de én azt mondtam a Zuramnak, hogy nyugodjon meg, ez csak két rossz jegy, és még csak a gimi eleje, nagyobbiknak több idő kell, hogy megszokja a dolgok mikéntjét, és utána minden úgy lesz, mint előtte.

A félév óta eltelt egy kis idő. Nagyobbik simán tanul a tankönyvekből, jelentkezik és a negyedéves értékeléséből is látszik, hogy mindenből javít, amiből csak lehetséges, kivéve, a németet. Sajnos a német egyáltalán nem a szíve csücske. Megtanulja az összes szabályt, a dolgozatban, ami nem helyesírási kérdés, az mindig hibátlan, de a helyesíráson és a fogalmazáson még nagyon sokat kell dolgozni. Ez sajnos a többi dolgozatából is látszik. Írtak egy fizika dolgozatot, ami hibátlanul sikerült, csak neki az egész osztályból, sőt volt egy kifejtős feladat, amit csak ő egyedül tudott megoldani, más senki, de a dolgozat végére akkor is oda volt írva, hogy a fogalmazás és a helyesírás pocsék. Szerencsére ezért nem járt pontlevonás.

Egyszer azzal az információval jött haza a gyerek az iskolából, hogy írtak valami tesztet, ami valójában egy matekverseny, és majd a neten meg lehet nézni, hogy továbbjutott-e. Nos, év elején már volt egy verseny. A gyerekek kaptak feladatokat, hogy aki otthon megcsinálja mind a négyet, az indulhat a versenyen. Nagyobbik nem csinált meg csak kettőt, a tanár mégis azt mondta, hogy ő, ha gondolja indulhat. Itthon átbeszéltük a dolgot és arra jutottunk, hogy ha nem akar, nem erőltetjük. Nem akart, főleg azért nem, mert nem a számolással voltak gondjai, hanem mert nem értette a feladatot, voltak olyan kifejezések németül, amit még nem is hallott, és félt, hogy a versenyen emiatt nem menne a feladatmegoldás.

Emiatt a mostani verseny miatt viszont nagyon izgult, nagyon szeretett volna továbbjutni a második fordulóba. Fejből mondta, hogy mikor nézhetjük meg. Aranyos volt, mert habár én értem később haza, megvárt, hogy együtt nézhessük meg. Bepötyögtem a kódot, amit adott és láss csodát, nagyobbik továbbjutott. Ekkor néztünk utána, hogy mi is ez a verseny. Ez a Pangea matek tehetségkutató verseny. Magyarországon is  ismert dologról van szó. Az egész iskolából mindössze 3 gyerek jutott tovább, és a második forduló miatt már el is kell utazni Braunschweigbe. Őszintén szólva már ezt is óriási eredménynek tartom, és részemről ennyi elég is, mert a második fordulóban, ha jól tudom az 500 gyerekből 10 jut tovább, tehát az esély nem túl nagy. Nagyobbik azonban iszonyat boldog, és várja a második fordulót. Ha valaki azt hiszi, hogy most akkor az iskolában folyik a felkészülés, akkor téved. Annyi történt,  hogy nagyobbikat kiszedték a német felzárkóztatóból, az osztályfőnöke szerint sokkal fontosabb a matek, majd elég lesz, ha ő ad nagyobbiknak plusz feladatokat. Velünk ezt nem egyeztette senki, és megmondom őszintén nem tudom, hogy jó-e ez így, de majd a következő fogadó órán megbeszéljük. Tehát nagyobbikat átrakták a plusz matekra. Gondoltam, na itt majd készülnek, de nem. Gyakorlatilag, kaptak feladatokat, de csak az csinálta meg, akinek kedve volt, akinek nem volt kedve, az nem csinálta meg. Nagyobbiknak nem volt kedve, ő programozni szeretett volna, tehát ő programozott. Nem stresszeltetik a gyereket, az biztos.

A zene, illetve a szaxofon tanulás nagyon jól megy, na meg a rajz, már az osztálytársai is azt mondják, hogy úgy kell dolgozni rajzon és zenén, ahogy nagyobbik csinálja, és akkor nem lehet gond. Nagyobbik mindig büszkén húzza ki magát, hogy ő a pozitív példa.

Úgy tűnik eltelt már annyi idő, hogy nagyobbik ne zárkózzon annyira magába. Barátnői is vannak, akikkel folyton együtt lógnak, már időnként suli után elmennek együtt vásárolni is. Első félévben horgolás szakkörre járt nagyobbik, de bánatosan tapasztalta, hogy második félévben ez a szakkör nem indul el, mert nincs elég jelentkező, ezért rábeszélte a barátnőit, hogy járjanak ők is, így a barátnők is horgolnak. Péntekenként jelentkezett a könyvtárba önkéntes segítőnek, és természetesen a barátnői is mennek. Első félévben még hiába próbáltuk rábeszélni, hogy jelentkezzen arra a szakköre, ahol mindenféle kutatásokat végeznek, nem ment, bezzeg most 1 hete bejelentette, hogy ő oda járni fog, mert kipróbálta és tetszik neki. A kis kutató társával azon a témán dolgoznak, hogy hogyan lehet feltölteni dinnyével egy mobiltelefont.

Év végére tulajdonképpen sikerül belerázódni a gimnáziumba, gyereknek felnőttnek egyaránt, és reméljük, hogy a németnek sem kell már túl sok idő, hogy könnyedebben menjen. Az a tanárnéni, akinek igazán sokat köszönhetünk a német nyelvtudással kapcsolatban, nos ő azt mondta, hogy 2-3 év alatt minden gyerek nagyon jól megtanul németül, de hogy ez igazán anyanyelvi szinten menjen az legalább 6-8 év. Tehát még van pár évünk. Nem lesz gond.

Iskolai furcsaságok

Mielőtt visszatérnék a ház témához, gondoltam mesélek egy kicsit az iskoláról.

Most leginkább kisebbik sulijáról lesz szó, a gimnázium egy másik téma lesz.

Idén kisebbik elkezdte a harmadik osztályt, ami azt is jelenti egyrészt, hogy telik az idő, de nagyon, hisz nagyobbik itt kezdte a harmadikat, most meg már a kicsi is harmadikos, másrészt ugyebár új osztályfőnököt kapott. A régit egyébként se sokat látta, mert az utolsó félévben végig beteg volt, a tanárnő, nem a gyerek. Ennek eredményeképpen csak helyettesítő tanárok foglalkoztak az osztállyal, azaz nem foglalkoztak, mert eléggé lemaradtak.

Ez rögtön ki is derült az első szülői értekezleten. Egyébként bírom ezt a német stílust, mert bejött a tanárnő és közölte, hogy mennyire jók a gyerekek, mennyire lelkesek, mennyire tudnak viselkedni, mennyire összetartóak, mennyire de mennyire. Az előző pár osztályfőnöki órából már tudtam, hogy ez a duma, ezután meg majd valamikor kiderül az igazság. Szép lassan olvadt is le a mosoly a tanárnő arcáról, majd elkezdte mondani, hogy a gyerekek mennyire le vannak maradva, mennyire nem tudnak együtt dolgozni, mennyire hangosak és mennyire, de mennyire.

A lemaradás résznél a szülők kétségbe estek, hogy de erről a gyerekek nem tehetnek, és jaj most mi lesz. A tanárnő mondta, hogy nagyjából semmi, majd szépen felzárkózik mindenki, de sokat kell velük foglalkozni, mert így harmadik elejére csak 3 gyerek tud folyóírással írni, a többiek csak a nyomtatott betűket használják. Tudom, hogy nem egyszerre haladnak a gyerekek, de ez az információ eléggé meglepett, mert az én gyerekem is itt kezdte az elsőt, mégis eljutott odáig, hogy megy az írás, folyékonyan olvas, és még a szövegértéssel sincsenek problémái, pedig nem anyanyelve a német. Sőt az anyja elég távol van a német nyelvtől, ami azt illeti.

Pontosa tudtam egyébként, hogy kisebbikkel semmi gond nincs, mivel a fogadó órára nem kaptunk időpontot, azzal a felkiáltással, hogy a “perfekt” gyereknek nem kell.

A szülői értekezlet ezután átment egyfajta szülő nevelő értekezletbe. Felhívta a tanárnő a figyelmet arra, hogy ne engedjük el a gyerekeket reggeli nélkül iskolába, és uzsonnára ne egy marék gumimacit rakjunk az uzsisdobozba. Harmadikban? De most komolyan?! Ezzel kell tölteni az időt? Véleményem szerint aki eddig nem foglalkozott ezzel, ezután sem fog.

A tanárnő szerint rossz dolog a számítógép, a tv, az okostelefon és az összes elektromos kütyü. Természetesen az én gyerekeimnek mind van, sőt. Nagyobbik már egy ideje programozni is tanul az apjától, és ennek egyébként elég nagy hasznát is veszi a gimiben.

Az egyik szülő felháborodva közölte, hogy az milyen már, hogy neki mobilt kellett venni a gyerekének, mert az osztálytársaknak is van. De most tényleg! Ez is milyen már? Ha az osztályban az összes gyereknek lenne mittomén kacsalábon forgó kulcstartója, akkor nekem is venni kellene? Ezután az osztályfőnök megkérte, hogy minden szülő rakja fel a kezét, akinek a gyerekének van mobilja. A Zurammal egyszerre raktuk fel a kezünket. A gyerekem egyedül jár iskolába, egyedül jön haza, hadd döntsem már el én, mint szülő, hogy legyen-e nála mobil, hogy esetleg meg tudjam érdeklődni, hogy minden rendben van-e hazafelé, vagy kisebbik tudjon szólni, ha van valami. Arról nem is beszélek, hogy amikor rosszul lett kisebbik az iskolában, akkor simán hagyták, hogy a saját telefonját bekapcsolja, és felhívjon, hogy menjek érte. Véleményem szerint, ha a gyerek betartja a kütyükhez az iskola és a szülő szabályait, akkor nem lehet gond. A tanárnő félelme amúgy teljesen jogos volt a telefonnal kapcsolatban, mert az egyik kislánynak órán csörgött a mobilja, és valamelyik nap egy fiútól kellett elvenni a telefonját, mert sms-ezett órán. Azért azt halkan megjegyzem, hogy ha a telefon csörög órán, akkor nem a telefon a hülye.

Kisebbik nagyon szereti az osztályfőnökét, és amikor találkozunk, vagy beszélünk, velem is mindig nagyon kedves. Délutánonként külön tanulóidő van a gyerekeknek, ahol ő ott is van, és segít azoknak, akik megjelennek. Egyébként megdöbbenve tapasztaltam valamelyik nap, hogy az osztályból mindössze három gyerek jelent meg a tanulóidőben. Jó, az is biztos, hogy sokan vannak ilyenkor szakkörön, és nem mindenki napközis, de kár elszalasztani ezt a lehetőséget, mert ilyenkor együtt megcsinálják a leckét. Kisebbik szerencsére utál itthon leckét írni, viszont nagyon szeret a tanárnővel együtt tanulni, így mindig kész van mindene már a suliban. Minimális leckéről beszélünk, itthon sem lenne nagy dolog megcsinálni, de itthonra már csak a játék marad.

Hetente egyszer úszni járt az osztály, ahol pár hét után lehetőség volt egy, vagy akár több vizsga teljesítésére is. Két tanár is kísérte őket az iskolából, ők tanították a gyerekeket úszni. Ilyenkor az osztályfőnök nem ment velük. Egyik délután beszélgetek kisebbikkel az úszásról. Kisebbik közli, hogy nem tudja hogy fog levizsgázni mert 10 métert kell úsznia víz alatt, és az neki sehogy se megy. Ezt nem igazán értettem, mivel tud úszni, és hetente egyszer hordom úszni, egy wolfsburgi úszóegyesülethez, és ott gond nélkül teljesíti ezeket a feladatokat. Kisebbik erre közölte, hogy azért nem megy neki, mert nem veheti fel az úszószemüvegét. Tessék? Nem értettem, megkérdeztem megint, de a válasz ugyanaz. Nem veheti fel az úszószemüveget. Mondom lassan: ú s z ó s z e m ü v e g. Nyilván az volt a következő kérdésem, hogy: miért nem? A válasz elég meglepő volt, és erre is többször rá kellett kérdeznem, mert nem hittem el amit hallok, tehát a válasz: mert kijön a szemem. Micsoda? Idézem: “A tanárnéni azt mondta, hogy ha szemüvegben lemerülök a víz alá, akkor ki fog jönni a szemem. Búvárszemüvegben lehet csak víz alatt úszni, mert tudod Anya, olyan mélyre merülünk, hogy tudod, az izé, a nyomás miatt ki fog jönni a szemem.” Megkérdeztem, hogy ugyan milyen mélyre merülnek, mondta, hogy a medence aljára, ugyanannak a medencének az aljára, ahova a másik úszónénihez is jár tanulni, és még egyszer nem jött ki a szeme a gyereknek, de mindegy. Mondtam kisebbiknek, hogy mondja meg nyugodtan a tanárnéninek, hogy én üzenem, hogy ha kijön a szeme, akkor direkt jó a szemüveg, mert nem kell a medence alján keresgélni. Az apja egy kicsit el is túlozta a dolgot, ő csak annyit mondott, hogy ha ügyesen csúsztatja a fején a szemüveget, miután kijött a szeme, akkor simán tud hátrafelé is nézni, vagy oldalra, mint egy kaméleon. Persze röhögtünk. Kisebbiket eléggé idegesítette ez a 10 méter víz alatti úszás, mert nagyon szeretett volna nem csak csikóhal lenni, hanem meg szerette volna szerezni a bronz fokozatot is.

Végül megtanult szemüveg nélkül úszni a víz alatt, és nem 10 métert úszott le, hanem 20-at, és simán levizsgázott nem csak a bronz fokozatot szerezte meg, hanem az ezüstöt is. Ez persze nem igazán az iskolai úszásnak köszönhető, inkább a heti edzéseknek, de ez nem is lényeges. Az utolsó úszásórán a tanárnéni bevallotta, hogy nem tud kijönni a szeme a gyereknek. Gyerek is megnyugodhatott végre.

Ami sajnos nagyon elromlott az iskolában az az ebéd. Egy másik cég szállítja az ebédet a suliba, nem az aki tavaly. Tavaly a VW-től jött az ebéd, ami nagyon jó is volt és elegendő is. Ez elmúlt. Kisebbik állandóan panaszkodik, hogy ehetetlen az étel. Ami nekem feltűnt, hogy egy héten minimum kétszer vegetáriánus ebédet kapnak, a nem vegetáriánusok is. Ez akár finom is lehetne, de nem az. Ha krumpli alapra raknak répát, meg uborkát, meg zöldségeket, és azt vegetáriánus pizzának nevezik el, az elnevezéstől még nem lesz finom. Pár szülő úgy döntött inkább csomagol a gyereknek ebédet, mert nem fizet azért, amit a gyerek nem eszik meg. A legjobb, hogy sokszor előfordul, hogy aki a hatodik óra után megy ebédelni, annak már nem jut, esetleg csak köret. Igen, már több fronton megtörtént a panasztétel, de eddig eredményét még nem láttuk.

Ez nem szigorúan kisebbik iskolájához tartozik, sőt inkább a városvezetéshez, de mégiscsak iskola. A mostani tél elég hidegre sikeredett. Volt hó, jég, viharok. A téli szünet utáni első iskolai napon szépen felkeltünk, összekészülődtünk, amikor is azt olvasom a neten, hogy az időjárásra való tekintettel ma nem lesz iskola. Minden gyerek maradjon otthon. Pár percre rá a rádió is bemondta, hogy az iskola elmarad. Szóltam is gyorsan a barátoknak, hogy el ne induljanak otthonról, mert nem lesz iskola. Az időjárás amúgy baromira nem indokolta volna ezt a dolgot, mert volt ugyan valamennyi hó, de attól még bőven lehetett közlekedni. Az mondták a rádióban, hogy le vannak fagyva az utak, de valójában nem voltak. Nem igazán értettük, de ha nincs suli, nincs suli. Azt nem tudtuk, hogy a gimnáziumokban is elmarad-e az oktatás, ezért a Zuram elvitte nagyobbikat a suliba. Ők elindultak, én maradtam kisebbikkel, amikor is olvasom a neten, hogy hoppá, tévedés történt van iskola. Mindenki menjen iskolába! Hívtam rögtön a Zuramat, hogy most akkor mi van, ő mondta, hogy semmi, nagyobbikat most küldték haza a gimi kapujából, mindjárt hazaérnek, mindkét gyerek otthon marad és kész. Szóltam ismét a barátoknak, hogy ho hó, nem úgy van az, nehogy miattam ne menjen az ő gyerekük iskolába, van iskola, de nincs. Én szóltam, de fogalmam sincs mi a helyzet valójában.

Barátok megnyugtattak, hogy nagyon tök mindegy, mert ők már bizony otthon maradnak. Mondtam, hogy mi is.

Egész nap figyeltem az ezzel kapcsolatos híreket, majd jött a várostól egy tök hülye magyarázat, hogy próbálgatták a rendszert, és nem tudják hogyan, de véletlen élesbe ment ki egy próbariasztás. Ezt a figyelmeztetést az iskolák is elhitték, már nem lehet mit tenni, ez van. Senkinek nem származhat hátránya abból, hogy nem ment iskolába. Még jó, mivel zárva voltak az iskolák.

Bennem azonban több kérdés is felmerült. Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknél nincs otthon a szülő. Akiket kiraktak reggel a sulinál, és nincs a gyereknél kulcs, vagy nem tud hazamenni. Mi is hívtuk kisebbik barátnőjét azonnal, hogy van-e valaki náluk otthon, mert ha nincs akkor már megyünk is érte, ne legyen egyedül. Szerencsére az anyukája otthon volt. Ez a kérdés másokban is felmerült, és a város vezetése megegyezett abban, hogy mindenki hibát követett el. Az is aki kiadta a hamis riasztást, az iskolák is, mert ügyeletet minden esetben tartani kell, ilyen helyzetben is ki kell nyitni az iskolát és vigyázni kell a gyerekekre, még ha nincs tanítás akkor is. Aggódni nem kell, több riasztás nem lesz. Nem is volt, még akkor sem amikor -14,5 C° volt reggel, és olyan hó, hogy a 20 perces utat 1 óra alatt tettük meg.