Wolfsburg gyerekbarát közösség

10454287_900086846692752_6127180496469562607_n

A város hivatalosan is gyerekbarát. Az első város Wolfsburg, amely megkapta ezt a címet Németországban.

Egy kis videó erről: KATT

 

Őszi szünet

Mivel idén nem augusztus elején, hanem szeptember közepén kezdődött az iskola, így nagyon gyorsan elérkeztünk az őszi szünethez. Az őszi szünet október 27-én kezdődött, és november 7-én ért véget. Ez két hét. Minden hosszabb szünet előtt kapunk egy füzetet, amelyben összegyűjtik a városban elérhető programokat erre az időszakra. Ebben a tájékoztató füzetecskében találhatunk 1 hetes, 2 hetes, de egynapos programokat is. A városban fellelhető összes Freizeitheim szervez programokat, valamint különböző szervezetek, iskolák is. Beírathatjuk a gyerekeket lovastáborba, vagy elküldhetjük egy, vagy akár két hétre is Angliába nyelvi oktatásra, vannak tanfolyamok, amik napi két órát vesznek igénybe, tánc-, jóga-, zenés foglalkozások. A nyári füzetecskében szerveztek tábort Magyarországra is. Fantáziánknak csak a pénztárcánk szab határt. Egy angliai nyelvi tábor egész biztos, hogy többe kerül, mint egy tánctanfolyam, de választhatunk napi programokat is amik teljesen barátságos összegekbe kerülnek.

Az én lányaim mindenre jelentkeznének, de behatároltuk a lehetőségeiket. Megkértük, hogy a hozzánk legközelebb lévő Freitzeitheim programjait nézegessék, és abból válasszanak. Nem kizárólag a közelsége miatt tettük ezt a kikötést, hanem mert elég sokat járnak oda egyébként is, és ismerik az ott dolgozókat, és azok is a lányokat. Most már egyáltalán nem tartok attól, hogy bármilyen nyelvi akadály gondot okozna a gyerekeimnek, mert nem, de mint szülő jobban szeretem, ha a lányokra olyan felnőttek vigyáznak akik ismerik őket.

Különböző programok közül lehetett választani, volt egy kirándulás a Heide Parkba ezért 17 EUR-t kellett fizetni, volt egy kirándulás a Badelandba, egy biciklitúra, egy halloweeni kézműveskedés amit egy gyerekdiszkó zárt, egy geocaching túra, és még egy kirándulás a Tierpark Essehof-ba. Tisztában voltunk vele, hogy nagyon kevés a hely, egy-egy programra nem visznek túl sok gyereket hiszen nincs annyi tanár, és csak egy kisbusszal mennek, amivel ha muszáj kettőt fordulnak. A kisbusz 9 személyes. Volt még egy lézerharcos program is, de oda csak a 13 éven felüliek mehettek, így azt kizártuk. A lányaim természetesen az összes programra szerettek volna menni, kivéve a geocachingot, valamiért nem volt nekik szimpatikus. Fel is írattuk a lányokat amire csak tudtuk. A Heide Parkon annyit gondolkodtunk, hogy le is maradtunk róla, sebaj. Így is mehettek állatkertbe, kézműveskedni, diszkóba, és csúszdaparkba is (Badeland). Az uszodai programhoz kértek igazolást arról, hogy a lányok tudnak úszni. Nagyobbik esetében ezzel nincs is gond, mert tavaly levizsgázott a suliban, de kisebbik csak jövőre fog vizsgázni. Tud úszni, évekig hordtam mindkét gyereket heti két alkalommal úszótanfolyamra, de tartottam tőle, hogy ez az információ kevés lesz a tanároknak, és nem engedik, hogy kisebbik részt vegyen a programon. Szerencsére hittek nekünk, vagy kinézték belőlünk, hogy nem vagyunk annyira hülyék, hogy elengedjük a gyereket, ha nem tud úszni, vagy mivel aláírtuk a papírt, úgyis miénk a felelősség.

Az őszi szünet második hetére egy ötnapos tábort szerveztek a gyerekeknek, ez tulajdonképpen egy biciklitúra volt. Vinni kellett magukkal az ágyneműt, ruhát stb. Erről lebeszéltük őket, nem attól féltem, hogy nem bírják a sok biciklizést, inkább csak attól, hogy november elején hideg van ehhez, eshet az eső, odafagyhat a fenekük a bicikliüléshez.

A legdrágább program 5 EUR-ba került, a legolcsóbb 3 EUR-ba. Amikor kirándulás volt, akkor vinniük kellett magukkal hátizsákban enni- és innivalót, de reggelit minden nap kaptak, és amikor maradtak a Freizeitheimban, akkor ebédet is kaptak. Ez is benne volt az árban. A reggeli bőséges volt, első nap itthon is adtam nekik reggel enni, de második nap közölték, hogy nem esznek egy falatot sem, mert sok finomságot adnak reggelire, a maradékot pedig elcsomagolják és elviszik az aznapi kirándulásra, így sokszor amit bekészítettem nekik ennivalót, azt is hazahozták.

Első nap a Tierpark Essehof-ba mentek, erről már írtam egy korábbi bejegyzésben. Akkor még terveztük, hogy Zurammal kiegészülve is megtekintjük a parkot, de ezidáig még nem jött össze. A múlt héten esett az eső, ezen a hétvégén meg a Zuram csak azért is belázasodott. Nem hittem, hogy ennyire nem akar menni, nem tudom, hogy mit fog még kitalálni, de eddig ő nyert. Igen, meggyőződésem, hogy az esőt is ő intézte el. A lányok rajonganak a parkért, de ezt már egyszer leírtam, ami érdekesebb, hogy a csoportból egy kislány odaállt kisebbik elég és így szólt:-Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de én beszélek magyarul! Kisebbik megnyugtatta, hogy egyáltalán nem őrültség. Az egész napot hármasban töltötték, a kislány már Németországban született, itt élnek a városban, gyanítom sokkal régebben, mint mi. Sokat nem tudtam meg, csak annyit, hogy nagyon megszerették egymást.

A következő állomás a Badeland volt. Külön szóltam a lányoknak, hogy nagyon jó lenne, ha odafigyelnének egymásra, és nem azt játszanák, hogy ki tud messzebbre úszni a víz alatt, úgy, hogy eltűnik a másik szeme elől, majd mikor már mindenki idegesen a víz alatt lévőt keresi, akkor valahonnan előbukkan, hogy hi hi, jól megijesztettelek. Szerintük ez vicces, az apjuk szerint is.  Megígérték, nem is tették, vagy amikor hazaértek nekem nem vallották be. Ismét remekül érezték magukat, és egyikük sem fázott meg, ami csoda, Magyarországon állandóan megfáztak. Persze nem azért nem fáztak meg, mert itt Németországban a gyerekek soha nem is betegek, egész egyszerűen megnőttek és meg is erősödtek, valamint mégiscsak olyan helyen lakunk, ahol mindent erdő vesz körbe, nincs szmog, és nagyon jó a levegő. Ide helyijárattal mentek, busszal. Kisebbik félve kérdezte tőlem, amikor hazaértek, hogy nagy baj-e, ha ő most beszélgetett a buszon egy idegen nénivel. Az történt ugyanis, hogy kisebbik épp azt magyarázta a velük lévő felnőtt kísérőnek, hogy az ő neve egy magyar név, és ott minden Luca lány, és nem Luká. Németül magyarázta természetesen, és ezt hallotta meg egy néni, aki magyarul ráköszönt. Kisebbik udvarias gyerek lévén visszaköszönt, no meg nagyobbik is csatlakozott, és amíg a néni le nem szállt a buszról, magyarul beszélgettek tovább. Erről sem tudtam meg sokkal többet, de ezek szerint sokkal több magyar él a városban, mint gondoltam. Egyre több magyar rendszámos autó bukkan fel a környéken, ez tény.

Ezután következhetett a biciklitúra, egészen az Allersee-ig mentek biciklivel, jórészt az erdőn keresztül. Nem kis távolság, reméltem, hogy tényleg bírni fogják. Így is lett, bírták végig, és nagyon fel voltak háborodva, hogy pár gyerek nyavalygott, hogy nem bírja tovább, és miattuk folyton meg kellett állni, ugyanakkor roppant büszkék is voltak magukra, hiszen a kísérőtanár azt mondta, hogy őket legközelebb is magával vinné szívesen. Szerintem nőttek két centit, úgy kihúzták magukat. Én is büszke voltam.

Az utolsó alkalom halloween napján volt, már egyébként is nagyon izgatottak voltak emiatt, ezért is örültem, hogy lefoglalják őket, és kézműveskedhetnek egész nap. A diszkó kevésbé érdekelte őket, inkább rohantak haza, hogy mindennel elkészüljünk a csokigyűjtésre.

 

Aludj el szépen kis darázs

Ez a történet majdhogynem hihetetlen, pláne annak, aki azt képzeli, hogy errefelé kolbászból van a kerítés, én már többször céloztam rá, de időnként újabb bizonyosságot nyer a dolog, hogy itt is csak emberek laknak, a maguk hibáival és hülyeségeivel együtt.

Kisebbik is hozott haza meghívót, hogy szülői értekezlet lesz. Mentünk is lelkesen. Azt tudtuk, hogy a gyerekek már egy ideje nem a saját termükben vannak, kisebbik magyarázta, hogy ki kellett irtani egy darázs csapatot, mert beköltöztek pont az ő termükbe. A termet lezárták a méreg miatt. Kisebbik magyarázta, hogy nem mehetnek be a terembe, de mivel ő a nap nagy részét amúgy sem a saját termében tölti a külön német miatt, így nem is nagyon próbáltuk megtudni,  hogy mi van pontosan. Gondoltuk, hogy a darazsaknak vége, és ezzel le is lehet zárni a témát, örültünk, hogy nem történt ebből baleset.

A szülői értekezleten a tanárnő elmondta, hogy mit tanulnak a gyerekek, miből és hogyan, mit lehet velük otthon gyakorolni, mivel nincs lecke, ezért megkérte a szülőket, hogy figyeljenek jobban a gyerekekre. Előkerült egy dolgozat is, amit a gyerekek írtak. Mindenkinek fejből le kellett írni pár mondatban egy mesét, a kedvenc meséjét. Kisebbik dolgozata ugyan tele volt helyesírási hibával, de ebből legalább láttuk, hogy úgy ír, ahogy hallja, ami nem feltétlen jó, de tudjuk, hogy mit kell gyakorolni. A gyerekek jegyet nem kapnak, csak néhány biztató szót, vagy mosolygós fejecskét.  Mondjuk pont ezzel is megerősítést nyert, hogy a gyereknek nem külön németen kellene üldögélni, ahol újra megtanulja a testrészeket, meg a ruhákat, hanem a saját osztályában lenne a helye, ahol némi nyelvtant is tanulna.

Lassan rátért a tanárnő a mesére a darazsakról, és azok kiirtásáról. Az úgy történt, hogy észrevették, hogy megjelentek a darazsak a teremben, majd kinyomozták, hogy azok ügyesen beköltöztek az álmennyezet alá. Elég sok darazsat kell elképzelni. Egy álmennyezet alá elég sok darázs befér. Ezután értesítették a várost, az iskola fenntartóját, aki kiküldte az embert, akinek ez talán a szakmája, vagy pályaelhagyó humorista, vagy a fene se tudja.

Emberünk annak rendje és módja szerint megjelent az iskolában, majd mivel korán érkezett nem egyeztetve senkivel nagyon ügyesen befújta a mérget, hogy a darazsak haljanak meg. Csak egy dolog maradt ki, a gyerekek cuccai ott voltak a teremben, és nem lettek letakarva. A termet lezárták, benne a gyerekek dolgai, zsírkréta, könyvek, plüssállatok, a párnák amin ülnek, a padok, mindenre juthatott a méregből. Az osztályfőnök finoman szólva is felháborodott, és számon kérte az embert, hogy hogyan gondolta ezt, miért nem várta meg amíg odaér valaki az iskolába, és megmondja, hogy bemehet-e egyáltalán a terembe. Emberünk mondta, hogy nincs ott gond, ez a méreg egyáltalán nem hat a gyerekekre, csak a darazsakra, igaz ugyan, hogy máshol ki szokták hordani a bútorokat, meg mindent letakarnak, de nem lesz ott semmi gond, nyugodtan bemehetnek a gyerekek.

Az osztályfőnök egyáltalán nem nyugodott meg, sőt kicsit ideges lett, elkérte az emberünktől a méreg típusát és utánanézett egy kicsit. Nos, egyáltalán nem ajánlott a gyerekeknek. A terem lezárva maradt, az osztály a zeneteremben maradt továbbra is. Nincs ezzel semmi gond, leszámítva, hogy a zeneteremben padlószőnyeg van, és hogy a gyerekek ne koszolják össze nem ehetnek és ihatnak a teremben, csak a folyosón. Szuper.

Ezek után, ha bárki azt gondolná, hogy ez még egyszer nem történhet meg, nagyon téved, mert még egy irtás szükséges volt, és emberünk ismét bement reggel a terembe, és újra lefújta a darazsakat, biztos, ami biztos. Természetesen a gyerekek cuccai még mindig a teremben, és ha már egyszer nem lett letakarva semmi, akkor másodszorra már minek is? Na ugye! Ismét megtörtént a panasztétel a város felé, akik küldtek egy takarítót. Ez a takarító valószínűleg szakmája nagymestere lehetett, mert 20 perc alatt végzett is. Felmosott. A padok nem lettek letakarítva, és semmi más sem. Az osztályfőnök elég dühös volt, a méreg szaga még két hét elteltével is érezhető volt.

Pár szülő feltette azt a naiv kérdést, hogy a város, miért is nem veszi le az álmennyezetet, amikor ott van fenn néhány négyzetméter döglött darázs, és miért nem végzik el a takarítást rendesen. Az osztályfőnök nem tudott erre nagyon sok dolgot mondani, csak annyit, hogy arra nem kapnak pénzt. Ő sem érti, hogy egy másik iskolában, amit 2 éve adtak át miért kellett az éttermet egymillió, igen mindenki jól olvasta egymillió EUR-ból felújítani, úgy, hogy azt az iskolát még a gyár is támogatja. Az én magyaros gondolkodásom szerint persze rögtön arra gondolnék, hogy a: valakinek jó érdeke fűződött egy mindössze két éve épült terem felújításához, b: kinek a gyereke jár oda?. De ez olyan magyaros gondolkodás, biztos szükség volt rá és kész, a mi darázsméreg problémánkat ez nem oldja meg. A legjobb az volt, hogy az igazgatónő szerint a gyerekek visszaköltözhettek volna nyugodtan a terembe, az osztályfőnök ezzel nem értett egyet, és írásban kérte az igazgatónőtől, hogy vállalja a felelősséget, ha bármelyik gyerek megbetegszik. Az igazgatónő nem vállalta, azt mondta, akkor inkább maradjanak a zeneteremben.

A tanárnő a szülök segítségét kérte, hogy akinek van egy kis ideje az őszi szünetben, az ugyan menjen már be segíteni takarítani a termet. A szülőknek nem igazán tetszett ez a megoldás, mondta az osztályfőnök, hogy neki sem, de nem tud mit csinálni. A program önkéntes. Nem jelentkeztünk, de bevállaltam, hogy elviszem haza az ülőpárnák huzatát kimosni. Ez három gép mosást jelent, majd a vasalás, tehát nem olyan kis munka, nem is nagy, de ezzel úgy gondoltam kiveszem a részem a közösségi munkából, a Zuram egyetértett velem. Már annyiszor tévedtünk, most miért ne?

Elkezdődött az őszi szünet, majd vége is lett. A párnahuzatokról teljesen el is felejtkeztem, nem küldtem be a lányokkal, mert a szünet első napján kimostam, majd kivasaltam azokat, de a második órában bevittük a suliba, nehogy miattam ne tudjanak visszaköltözni a gyerekek a termükbe. Eltelt két nap, a gyerekek még mindig nem költöztek be a terembe, csak mi nem értettük, hogy miért nem. Következett a Márton nap, és mi lelkesen mentünk a lámpás felvonulásra. Alig értünk oda, kisebbik osztályfőnöke már el is kapott bennünket, hogy melyik nap lenne nekünk jobb a takarításra, a szombat, vagy a vasárnap, mert nem lett kitakarítva a terem. Mégse mondhattuk azt, hogy de hát párnahuzatok, így azt mondtuk, szombat. Nem úsztuk meg. Nem is akartuk, mégiscsak a gyerek a nap nagy részét az iskolában tölti, ez a mi érdekünk is, nem is volt szombatra programunk. Megkérdeztük, hogy mit kell vinni, és kész. A tanárnő még egy darabig vadászott a lehetséges takarítótársakra, majd jött velünk kicsit felvonulni.

Szombaton annak rendje és módja szerint megjelentünk az iskolában, egyik kezünkben egy felmosóvödör, némi takarítószer, szivacsok, törlőkendők, másikban a felmosó. Pont egyszerre értünk oda az osztályfőnökkel és egy másik anyukával együtt. A város küldött egy takarítót, aki állítólag 10 órát el is töltött a teremben, de hogy mit csinált azt nem tudjuk, mert ha valamit csinált volna, az látszott volna, de ha eltekintünk a méregtől, akkor is csupa por, meg kosz volt minden. El is kezdhettük a takarítást, ezen kívül még két anyuka érkezett, összesen öten voltunk. Szereztünk vizet a tanári szobából és nekiláttunk. Az összes polcot elhúztuk, mindent, de tényleg mindent letakarítottunk, még a nagy doboz fa építőkockát, és egy nagy doboz fa kisvonatot, sínekkel, kiegészítőkkel együtt, természetesen egyesével, a könyveket, a falat, ahol csak lehetett, az ablakokat, játékokat, eszközöket, padokat. Beszélgettünk a tanárnővel közben, ő egy kicsit nagyobb számú jelenlétre gondolt, mert többen megígérték, hogy jönnek, de nem jöttek, és ketten telefonáltak menet közben, hogy lebetegedtek. Öten, folyamatos munkával három órán keresztül súroltunk, törölgettünk, és mivel a Zuram volt az egyetlen férfi a gáton, így ő cipekedett, és mivel ő volt a legmagasabb is, megnyerte azokat a feladatokat is, amit mi aprók nem értünk el.

Bónuszként hazahoztam az összes plüssállatot kimosni, ami nagyon menő, mert még egy gyerek sem vihette haza, nálunk meg még el is tölt egy hétvégét Myrtill, Boo és Mira, a kukac, a kék madár, és a bagoly, ők segítenek a gyerekeknek a tanulásban. Kisebbik egész hétvégén simogatta az állatkákat, persze csak miután kimostam őket.

Igen, tudom, hogy több sebből vérzik a történet, mert lehet, hogy az embernek volt igaza és tök joggal vonogatta a vállát, és a méreg igazából ártalmatlan. Az sem biztos, hogy passzol, hogy ha 4 héttel az irtás után takarítjuk ki a termet az használ-e valamit, mondjuk legalább a poroszlánokat elűztük, porcicáknak mégsem nevezném azt, ami a szekrények mögött volt. Azt semmiképp nem szeretném, hogy az én gyerekemen kísérletezzék ki, hogy ártalmas-e ez a szer, vagy sem. Sajnos nem értek hozzá, kicsit sem.

A végére még egy kis poén maradt, fel szerettem volna húzni a huzatokat a párnákra, de az osztályfőnök nem engedte, mert a párna töltelékébe (forgács) beleköltöztek a pókok. A tanárnő reméli, hogy új párnákat kapnak… Meglátjuk.

Állatkert a közelben

Kisebbik egyik nap azzal jött haza a suliból, hogy nem tudja pontosan mikor, de mennek kirándulni a közeli állatkertbe, sajnos ő nem kapott cetlit, mert a külön német miatt nem volt az osztályában, ráadásul egy napot itthon töltött, mert fájt a hasa. Mondta, hogy biztos be kell valamennyi pénzt is vinni a kirándulásra, de nem tudja mennyit. Abban maradtunk, hogy másnap amikor megy iskolába megkérdezi az osztályfőnökét. Erre nem volt lehetősége, mert másnap volt a kirándulás.

Hazajött a suliból és nagyon lelkes volt. A tanárnéni kifizette helyette a belépőt, és egyáltalán nem volt gond amiatt, hogy nem tudtuk mikor lesz a kirándulás. Magával vitte az uzsisdobozát, meg a kulacsát így az evés-ivás nem okozott problémát. Mesélte, hogy nagyon jó a hely, vannak őzikék, kecskék meg mindenféle állat. Ide mindenképp el kell mennünk közösen is! Nagyjából ennyiben maradtunk, mert a családunk 50%-a egyáltalán nem élvezi az állatkerti látogatásokat. Nagyobbik konkrétan a vállát szokta vonogatni, és a: kit érdekel? – arckifejezés ül az arcán. Vadasparkokban, vagy ahol közelebb kerülhet az állatokhoz sokkal jobb a helyzet, de a csupa beton, rács és üveg helyeket nem szereti. A Zuramnak tök mindegy, sehogy nem rajong az állatkertekért.

Azonban nagyobbik is eljutott ebbe az állatkertbe, ami inkább vadaspark, és ő is belelkesedett, hogy ide muszáj családilag ellátogatni. A szüleim eljöttek hozzánk pár napra, így adódott a lehetőség, hogy mi lányok kimenjünk együtt megnézni ezt a remek vadasparkot, a Tierpark Essehofot.

El is indultunk, a férfiak nélkül, csak lányok. Én vezettem, és elsőre odataláltunk, persze a GPS-nek hála. Nagyjából 15 perc távolságra van a házunktól a park bejárata, úgyhogy igazán nem kell sokat autózni. Mivel hétágra sütött a nap, és nagyon jó idő volt, elég sok autó állt a parkolóban, de bent a parkban ebből semmi nem volt érzékelhető, nem volt tömeg. A belépőkkel együtt vettem az állatoknak való eleséget, mivel a lányok előre szóltak, hogy a kecskéket muszáj etetni. Legközelebb már okosabbak leszünk, mert láttam, hogy a felkészültebbek vittek répát feldarabolva és a kecskék azt is nagyon szerették.

Ahogy beérünk a parkba rögtön a bejárat mellett vannak a legcukibb állatok, minden állatkert tuti ütőkártyái, ezek az állatkák  mindenkit elvarázsolnak. Igen, ezek a szurikáták. Van kicsi, és nagyobbacska, és “annnnnnyira cukik”. Őket nem szabad etetni, eleve üveg mögött vannak, egyébként szerintem így ősszel már hideg is lenne nekik, habár felül nyitott a helyük, és ott simán bemegy a hideg is, nemcsak a napfény, de van lámpájuk ami alatt tudnak melegedni. Velük szemben egy másik ütőkártyának számító állatcsoport van, a  mosómedvék. Őket sem lehet etetni, és simogatni sem, vagy lehet, csak elég aggályosnak érezném, hogy benyúljak az elektromos kerítésen. A mosómedvék is elég aggodalmasak, mert a közelébe sem mennek. Itt még nem is simogatunk állatokat, nem etetünk kecskét, de már nagyon elégedettek vagyunk, hogy idejöttünk, mert a környezet csodaszép, egy erdőben van az egész, az állatok pedig meglehetősen barátságosak, nem bújnak el, sőt nagyon is kíváncsiak.

A bejáratnál lehet elvenni térképet, amin rajta van a park alaprajza, de ezzel én nem sokra megyek, és mivel a lányok már jártak itt, így ők próbáltak irányítani bennünket, végül azonban azt is élvezték, hogy megpróbálták a térképet olvasni. Mondhatnám, hogy jól boldogultak, de nem mondom, mert annyira nem, de ez nem is könnyű feladat, minden esetre már ügyesebbek, mint én. A mosómacik után megnéztük a hódokat, meg olyan állatokat, amit nem tudom, hogy hogy hívnak, mert németül van kiírva, és az afrikai mindenféle jószágok nevében nem vagyok valami jó. Magyarul sem tudom. Majd következtek mindenféle halak, állítólag, mert hogy van egy tó, de nem lehet belelátni, le lehet menni és egy darabon, és üvegen keresztül is meg lehet nézni a tavat oldalról, és habár az üveg átlátszó a tó vize még mindig nem. Semmit nem lehetett látni, de raktak be egy akváriumot, az tiszta volt és láttunk benne halakat is.

Végre elindulhattunk kecskéket etetni, de útközben találkoztunk a lámákkal, akik emukkal voltak együtt. Életemben nem álltam még ilyen közel lámákhoz, sőt meg is lehetett őket simogatni, mert jöttek oda és kuncsorogtak, naná, hogy kaptak egy kis zoocsemegét. És meg is simogattuk a buksijukat, közben persze nagyon óvatosak is voltunk, mert habár még soha nem tapasztaltam, de hallottam, hogy ezek az állatok bizony köpködnek. Egyáltalán nem szerettem volna megtudni, hogy ez valóban így van-e. A lámák után már tényleg a kecskék következtek. Egy kifutó van nekik kialakítva, ahová a bátrabbak az eleséges zacskókkal a kezükben állítanak be. Én semmiképp nem szerettem volna eleséget magammal vinni, nem is vittem.

A kecskék nem azok a bátortalan jószágok, amint meglátják a zacskót már rohannak is kunyerálni. Egyes példányok odáig merészkednek, hogy lökdösik a zoocsemege tulajdonosokat, na meg persze egymást is. Mellső lábacskáikat simán nekitámasztják az ember mellkasának, ha az érdekük úgy kívánja, márpedig az úgy kívánja. Egyébként nem veszélyesek. Én minden felém közelítő példánnyal közöltem, hogy nálam nincs semmi, és édesanyámra mutogattam, hogy oda kell menni. Esküszöm értették, mert engem teljesen békén hagytak. Anyu nem úszta meg, rá ráugráltak, sőt egy merészebb példány beszaladt a lábai közé is, tanúlság: ne etess kecskét terpeszállásban! A lányaim már tökélyre vitték a kecskék etetését, és szerintük ők már idomítják őket.

Az állatok simogatását nem nagyon lehet megunni, továbbmentünk, megnéztük a zebrákat, struccokat, valamilyen bivalyokat, és újra következtek a lámák, ezek nem ugyanazok a lámák voltak, ezek nem emukkal, hanem racka juhokkal voltak összezárva. Nagyobbik itt is megállt egy kicsit, adott az egyik lámának a csemegéből, majd gondolta igazságos lesz és ad a birkának is. Így is tett, a birka lelkesen kocogott felé, és el is vette a kezéből a kaját, igen ám, de ez nem tetszett a lámának, és látszódott rajta, hogy köpni fog! Épp szólni akartam nagyobbiknak, hogy húzódjon kicsit hátrébb, mert köpésveszély van, de a láma elfordította a fejét, és dühösen megköpködte a birkát. Nem hittem a szememnek! Először is, a lámák tényleg köpködnek, most a láthattam, de azt, hogy annyi esze is legyen ennek a jószágnak, hogy nem azt köpködi meg aki a kaját adja, hanem a riválist, aki eleszi előle az eleséget, ezt nem gondoltam volna. Azért most már, hogy bebizonyosodott ez a köpködés dolog, még óvatosabb leszek.

Ez után jött a legjobb rész, egy nagy elkerített terület, ahol őzikék, és malackák is vannak. Ahogy beléptünk, megpróbáltuk az őzikéket közelebb csalogatni, mert jó lett volna megsimizni a buksijukat. Nem hagyták, egy bizonyos távolság után határozottan elszaladtak. Az sem segített az ügyön, hogy néhány gyerek kifejezetten kergette őket, ezen az én gyerekeim eléggé fel is háborodtak, ami érthető. De amikor kicsit tovább mentünk volt egy csomó őzike aki csak a látogatókra várt. Gyanús, hogy le volt betonozva a lábuk, mert ott álldogáltak, hagyták magukat simogatni, de nem tolongtak az ennivalóért, kivéve egyet aki természetesen édesanyámnak ment neki, és majd kitépte a kezéből a zacskót. Mondjuk a láb közé berohanó kecske után ez elvárható is volt. Nem árulom el, hogy mennyire röhögtünk.

Itt már megjelentek a malackák is. Nagyobbik mondta előre, hogy lesznek vaddisznók is, de nem tudtam elképzelni, hogy vaddisznók közé embereket engedjenek. Gondoltam, hogy vagy nem hallottak még Szent Imréről, vagy tényleg csak malackákat engedtek be, de kiderült, hogy csupán csüngőhasú disznók voltak. Gyorsan el is magyaráztam a gyerekeimnek, hogy ezek itt egyáltalán nem vaddisznók. Ezen a ponton veszélyessé vált a dolog, mert ha elindultam egy őzike felé, hogy megsimogassam és nem néztem a lábam elé, akkor könnyen előfordulhatott, hogy egy-egy disznó besétált elém és majd’ hasra estem. Sose gondoltam, hogy valaha felbukom egy disznóban. A malackákat ez egyáltalán nem zavarta, jöttek lelkesen a csemegéért. Kaptak ők is.

Miután egy csomó időt eltöltöttünk békességben a vadak között, elindultunk tovább, következtek a majmok. Itt volt egy nagyon jópofa dolog. Egy autó, ami hosszában ketté volt választva egy műanyag lappal. Egyik fele belógott a majmokhoz, a másik felébe beülhettek a gyerekek, vagy akár felnőttek is. Egy majom állandó jelleggel bent üldögélt az autóban, mivel egy kis tárolón keresztül lehetett csemegét berakni a majomnak. Az egyik oldalon a gyerek berakta a csemegét, majd a majom áthúzta magához a tárolót, és kivette belőle magának a kaját. Természetesen úgy van megoldva, hogy a gyerek ne foghasson a majommal kezet. Mindig ugyanaz a majom ült bent, szerintem reggel amikor felébrednek a majmok kisorsolják, hogy aznap ki ül be, és a szerencsés ott ül egész nap és zabál. Kicsit pontosítok, páviánok voltak. Lányaim véleménye szerint a pávián feneke egyáltalán nem szép, de érdekes.

Van az állatparkban egy hatalmas játszótér is, mindenféle játékkal. Nem soroltam fel az összes állatot, mert az elég hosszú lenne, de aki arra jár, az ne menjen be a madárházba, mert elképzelhetetlenül büdös van. A séta végén még bolyongtunk egy kicsit, a lányok a térkép alapján próbálták megtalálni a hiúzokat, meg a teknősbékákat. Előbbit, ha nem is könnyedén, de megtaláltuk, utóbbi teljes kudarc volt, hiszen még a térkép által jelzett tavat sem találtuk meg, amiben a teknősbékáknak lenni kellett volna.

A lányaim annyira lelkesek, hogy hétvégére ismét ezt a programot tervezzük, de most a Zurammal kiegészülve. Ha sokat nyavalyog, odavetem a lámák elé!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szülői értekezlet – Fogadóóra

Az idei tanév sem indulhatott el a szülői értekezletek, és fogadó óra nélkül. Először nagyobbik hozta a cetlijét, hogy szülői értekezletre vagyunk hivatalosak. Szépen el is döntötte a Zuram, hogy mindkettőre együtt megyünk, de mivel én lebetegedtem a szülői értekezlet előtt, így igazoltan hiányoztam. Csak másodlagos információkra támaszkodhatom.

A szülői értekezlet most sem tartott másfél óránál tovább. A gyerekekkel olyan problémák vannak, mint egy átlag magyar elsős osztályban, nagyobbik ugye már negyedikes. A gyerekek állandóan kimászkálnak óra közben WC-re, amit negyedik osztályban már nem kéne. A szülők nézzék meg az Elternmappát, mert abban fontos információk lehetnek, különös tekintettel a továbbtanulásra. Időnként lehet ellenőrizni a tolltartókat, és akinek hiányzik némi felszerelése, az szerezze be. Itt elhangzottak olyan kulcsszavak, mint Wörterbuch, és Myrtill. Ekkor még fogalmunk sem volt arról, hogy ezek mik, csak abban voltunk biztosak, hogy nagyobbiknak ilyen márpedig nincs. Én úgy gondoltam, hogy kisebbiknek van, mivel neki volt ilyen a tankönyvlistáján, de nem szaladtam el a “büdösboltba”, mert mérget azért nem vettem volna rá.

A szülői értekezlet nagyobbik felét az tette ki, hogy a tanárnő elmagyarázta, hogy mi is lesz ebben az évben. A legfontosabb kérdés a továbbtanulás. A fél év végére már eldől, hogy ki hova megy, ezért kéretik eldönteni a téli szünetig, hogy ki melyik iskolába szeretne menni. Ajjaj. Mintha lenne halvány sejtésünk erről az egészről. Mivel ilyen közel van a félév, rengeteg dolgozat várható. Hurrá! Lesznek különböző csapatban elvégzendő feladatok, Referátok. Ennek magyar megfelelője lehet a kiselőadás. Kapnak egy adott témát, az első a sün. Kapnak hozzá különböző anyagokat is, és minden témát fel lehet osztani kisebb egységekre, ezekből a kisebb egységekből választhatnak a csapattagok, amire együtt felkészülnek, és mindenki előadja a saját témakörét, vagy témaköreit. Nem szabad felolvasni, csak pár kulcsszót írhatnak egy lapra, és azt használhatják segítségül. Nem elég abból az anyagból dolgozni amit kapnak, szükség van önálló kutatómunkára is.  Ilyen feladat több is lesz egy évben.

A sünnel megküzdöttünk kicsit, mert a szülői értekezlet után három nappal kész kellett lenni a gyerekeknek, de nagyobbik és akikkel egy csapatba került külön németen voltak, így azt sem tudták mit kell csinálni, és hogyan, pedig már másfél hete kiadták a feladatot. Most azonban kiderült minden, a Zuram beszélt az osztályfőnökkel, így a gyerekek kaptak még pár plusz napot, hogy felkészülhessenek.  Remélhetőleg a következő ilyen jellegű feladatnál a gyerekek már jobban tudják hogyan kell ezt csinálni. Az osztályfőnök nyomatékosan megkérte a szülőket, hogy ne ők oldják meg ezeket a feladatokat, hanem a gyerekek. A mi esetünkben ez nem volt egyszerű, muszáj volt segíteni, de úgy, hogy ők csináljanak mindent, mi csak a mankók legyünk, de erről majd később.

Elmondta az osztályfőnök, hogy az iskolaszék megszavazta, hogy ne legyen házi feladat, nincs is, de gyakorolni lehet, és a negyedikeseknek fontos is, hogy felkészüljenek rendesen a dolgozatokra. Szó esett még arról is, hogy egyesült a suli egy másik iskolával, ez  már tavaly megtörtént, és őszintén megmondom, hogy ebből mi semmit nem vettünk észre, de a tanároknak át kell járni tanítani a másik iskolába is. A gyerekeket ez nem érinti, leszámítva, hogy a gyerekektől gyűjtenek ötleteket arra, hogy mi legyen az összevont iskola neve.

A szülői értekezlet előtt itthon beszéltük a Zurammal, hogy jó lenne beszélni az osztályfőnökkel erről a külön németes dologról, mert erősen tartunk a lemaradástól. Nem sok értelmét látjuk, hogy miért jó újra megtanulni a ruhadarabokat, állatokat, amikor ezt már elég jól tudják, és tavaly is igen jól helytálltak a saját osztályukban. Na, erre a személyes beszélgetésre szülői értekezleten nincs lehetőség, mivel mindenki lerohanta az osztályfőnököt, de minden negyedikesnek jár egy fogadó óra, meg kell beszélni minden fontos dolgot az iskolakezdés előtt. A Zuram választott is egy időpontot.

Elérkezett a fogadóóra időpontja. Reggel fél nyolcra mentünk az iskolába, és az osztályfőnök kérte, hogy mindenki hozza magával a gyereket is, mivel mégiscsak a gyerekről lesz szó. Ide már én is tudtam menni, mivel meggyógyultam.

Percre pontosan érkeztünk, a tanárnő már várt minket a könyvtárszobában. Leültünk és a tanárnő elmondta, hogy nagyobbik okos, kedves, beilleszkedett, minden rendben van vele, nagyon mást nem is tud mondani, beszéljünk arról, hogy melyik gimnáziumba szeretne menni. A gyerek enyhén elpirult és szorongatta a kezem az asztal alatt, nagyon izgult, pedig nem volt miért. Mondtuk, hogy fogalmunk sincs a gimnáziumokról, sőt mi még az IGS-t is számításba vettük, főként a német nyelvtudás miatt. A tanárnő elmondta, hogy nyugodtan gondolkodjunk inkább csak a gimnáziumokban, az való nagyobbiknak, de az IGS-sel sincs semmi probléma. Érdekes, hogy egyik tanár sem tartja túl jónak a német rendszert, miszerint már negyedikben el kell dönteni, hogy merre menjen tovább a gyerek. Mikor elmondjuk, hogy Magyarországon 8 osztályos a rendszer, azt sokkal jobbnak találják. Őszintén megmondom, hogy nekünk is szokatlan ez a szituáció, két éve még nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar szembesülünk a továbbtanulás problémájával.

Szerencsére a tanárnő elmondott egy csomó új információt az iskolákról. Nagyon ügyesen zavart össze bennünket, mivel amelyik suliról a kollégái jókat mondtak (IGS), arról a tanárnő nem feltétlen jókat. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy a Zuram kollégái szintén nem németek, és amikor az országba kerültek a gyerekeik már idősebbek voltak, mint a mieink, nyelvtudás nélkül nem mehettek gimibe, tehát maradt az IGS. A másik szóba jöhető IGS-t sem ajánlotta, de az ahhoz tartozó gimnáziumot igen, mert az utóbbi pár évben nagyon jó lett a suli, és ott külön foglalkoznak a külföldi gyerekekkel is. Igen ám, csakhogy én voltam bent ebben a suliban és nem voltak túl segítőkészek a tanárok, de a titkárságon sem, sőt enyhén elutasítónak éreztem mindenkit. Akkor a barátnőm kislánya miatt mentünk, aki most nyolcadikos, és nem úgy tűnt, hogy tárt karokkal várnának egy külföldi gyereket, aki még nem beszél németül. Ez némileg ellentmond annak, hogy külön is foglalkoznak a külföldi gyerekekkel, de lehet csak rossz napot fogtunk ki.

Három gimnáziumról szintén azt mondta, hogy nem túl jó, mert nagyon gyenge a követelmény. Így maradt két gimi, az egyik a nagyon erős gimi, a másik pedig szintén egy erősebb intézmény. Nagyon nem tudjuk mi legyen, mert elsősorban nagyobbiknak szeretnénk jót. Nem akarjuk, hogy ne bírja, és másik iskolába kelljen mennie, de azt sem, hogy ne a képességeinek megfelelő suliba járjon. Már nincs túl sok idő dönteni. Nagyobbikat is bevontuk a kérdéskörbe és megnyugtattuk, hogy az ő szava pont olyan fontos, mint a miénk, hisz neki kell odajárni nap, mint nap. Ő nagyon praktikusan azt válaszolta, hogy majd az alapján dönt, amit tapasztal. Lesznek nyílt napok, mindre elmegy, megnézi az iskolákat, és majd az alapján dönt. Igaza is van, van lehetőség mindet megnézni, akkor nézze meg. Természetesen mi is elmegyünk minden nyílt napra, és mi is tájékozódunk.

A tanárnő elővette nagyobbik dolgozatait, hogy megmutassa tényleg minden rendben van. A dolgozatok többségét már láttuk, és az mind egyes volt, sőt hibátlanok voltak. Előkerült az év eleji német nyelvtani felmérő dolgozat is, ami hármas lett, ami igen jó eredmény. Átnéztük a dolgozatot és többnyire olyan hibák voltak, amik abból adódtak, hogy az adott szót nem ismerte nagyobbik. A tanárnő nagyon megdicsérte, és elmondta, hogy nagyobbik eredménye nagyon, nagyon jó, hisz született német osztálytársainak is lett rosszabb eredménye, mint neki. Ő meg alig több, mint egy éve van itt és mégis. Ha szavakat tanul, spanyolt, vagy angolt, mindig úgy kezdjük a szótanulást, hogy minden szót leíratok vele németül is, így a szódolgozatokban általában hibátlan a helyesírása, mert amikor írja rögzül a fejében, hogy hogyan kell. Vagy legalábbis remélem.

Ezután előkerült ismét a sün. Komolyan mondom, hogy napokig sünnel keltünk, sünnel feküdtünk. A tanárnő el volt ájulva a három magyar gyerek előadásától. A legeslegjobb jegyet kapták, és nem azért mert az elvárt szint felett teljesítettek, hanem, mert tényleg olyan jól dolgoztak, még az osztálytársaik is megszavazták nekik az 1+-t, meg is mutatta a tanárnő, hogy a naplóban is ki van emelve. Nos, a gyerekek tényleg meg is dolgoztak érte. Nagyobbik kidolgozta a téli álom című részt, valamint önálló gyűjtőmunkaként kidolgozott egy témát az afrikai törpesünről. Nővéreméknek van egy ilyen pici sünijük, így kértem tőle fényképeket, amit előhívattam és abból plakátokat készítettek a gyerekek. Nagyobbik készített még egy dobozt is, a külsejére leveleket, gesztenyéket ragasztott, és a csapat együtt leveleket gyűjtött a dobozba. Beleraktunk egy plüss sünit, és így meg tudták mutatni a gyerekek, hogy hogyan készít télire magának fészket a sün, hogy bújik el. Ez utóbbi ötlet nagyon tetszett a tanárnőnek, és az osztálytársaknak is. Nagyobbik fejből tudta  mindkét szövegét, tényleg minden reggel és este elmondta, úgy, hogy nem is kértem tőle. Elmagyaráztuk, hogyan kell vázlatpontokat írni, így azt is megcsinálta, az alapján már tényleg el tudta mondani a szövegét. Nagyrészt önálló munka volt, de azért segítettünk összerakni a plakátokat is és a német szöveget is.

Nagyobbik osztályfőnöke még engedélyt kért tőlünk arra, hogy nagyobbik kaphasson jegyet földrajzból is, mert ugyan még csak szöveges értékelést adhatna neki félévkor, de minden dolgozata nagyon jól sikerül, így inkább jegyet szeretne. Csak németből szeretne maradni a szöveges értékelésnél. Természetesen beleegyeztünk.

A fogadóóra végén mi is feltehettük kérdéseinket, hogy mégis mit értenek Worterbuch alatt, mert hogy nem magyar-német szótárt, az biztos. Az egyébként is van a táskájában mindig. Na meg a Myrtillt is megtudtuk. A worterbuchról kiderült, hogy az a könyv, ami kisebbiknek megvan, tehát könnyedén tudunk rendelni még egyet, viszont a Myrtill mappára nagyobbik osztályfőnöke szerint semmi szükség, azt ne rendeljük meg. A tanárnő nagyon egyetértett velünk abban, hogy felesleges a külön német, sőt, de ő nem tud mit tenni ennek érdekében, ő ebbe nem szólhat bele, beszélni kell az igazgatónővel. Kérjünk egy időpontot. Jó. Miután mindent megbeszéltünk, el is köszöntünk egymástól, és kimentünk a teremből. Szerencsénk volt, mert éppen jött az igazgatónő, a Zuram gyorsan oda is ment, hogy szeretne egy időpontot kérni, de az igazgatónő éppen ráért, így azonnal lehetett vele beszélni.

Az igazgatónő megértette az aggodalmainkat, és szerinte feltétlen meg kellene vennünk a Myrtill mappát, mert az nagyon sokat segít a német tanulásban, és ha nagyobbik minden nap megcsinál belőle három oldalt, akkor hamarosan elhagyhatja a külön német csoportot. Szerencsére ezt a mappát az igazgatónő meg is tudja rendelni nekünk, meg is teszi. Nagyjából 50 EUR lesz. Annyit sikerült elérni, hogy matekórára már most is eljárhat. Legkésőbb a téli szünetig kell járnia külön németre utána már egyáltalán nem. Kisebbiknek sem. A részeredmény is eredmény, de azért nem adtuk fel, hogy hamarabb is átkerülhetnek a saját osztályukba.

Nagyon úgy tűnik, hogy a költözés nem volt rossz hatással nagyobbik tanulmányi eredményeire, aminek igazán örülünk.

 

Hosszú hétvége – 3. nap Hamburg

A harmadik napra már tényleg az volt a terv, hogy megnézzük Hamburgot, de mivel a Zuramnak fájt a lába, és a gyerekek is fáradtak voltak, valamint nem volt túl nagy a gyaloglási kedv, így egyéb alternatívát választottunk. Az is igaz, hogy nem tudtuk merre induljunk el, és céltalanul sem szerettünk volna kóvályogni a városban. Az időnk kevés volt, a város nagy. Időben el szerettünk volna indulni hazafelé, mivel másnap már tanítás volt. Rugalmasak a gyerekek, de nem szerettem volna, ha nem kerülnek időben ágyba. Szerencsére többféle lehetőség közül is választhattunk. Én mindenképpen hajózni szerettem volna, és erre próbáltam rávenni a csapatot is, nem volt nehéz. Közel álltunk meg a kikötőhöz és felszálltunk egy hajóra, ami a dokkokat mutatja meg. Van egy másik fajta hajózási lehetőség is, ami a csatornákon keresztül mutatja meg a várost, de ezt legközelebbre hagytuk.

Nem tudom, hogy a hosszú hétvége  miatt-e vagy egyébként is mindig ennyien vannak-e, de a hajó és az összes többi kiránduló hajó is  nagyon gyorsan megtelt. 10 percet vártunk és már indult is a hajó, a dokkok közé. Hiába van olyan érzése az embernek, hogy ez már a tenger, nem az, ez még “csak” az Elba, de ide már nincs olyan messze a tenger. A folyó nagyon széles, és az ide a kikötőbe érkező tengerjáró hajók elképesztő méretekkel rendelkeznek. A kirándulás során többször gondoltam magamban, hogy amíg ezt az ember nem látja, igazából nem tudja elképzelni. Filmeken lát az ember ilyen nagy hajókat, meg konténerrengeteget, de azért a valóságban ez kicsit azért más.

A kirándulás közben egy idegenvezető mindenféle hasznos információkkal látja el a népeket. Például, hogy mennyibe kerül ott egy lakás, vagy mennyi a bérleti díja, mennyiért tankolnak meg egy ilyen óriási hajót (sokért), milyen árukat szállítanak és egyéb adatokat is megtudhatunk. A lányok hol a hajó belsejéből, hol fentről figyelték a látnivalókat, őket azért annyira nem kötötte le a dokkok és hajók látványa, de ahogy a konténereket pakolták, az még őket is érdekelte. A legjobban az Oroszlánkirály plakátja tetszett nekik. Az Oroszlánkirályt már nagyon régóta játsszák Hamburgban, a színház ott van a folyó partján, és lehetett látni a hajóról. Az előadások állítólag mindig teltházasak, és csak ez az egy darab megy. Hatalmas siker, a német tanárnőm már vagy háromszor látta, és ő mesélte, hogy tényleg fantasztikus, és nagyon megéri, de igen drágák a jegyek, 100 EUR is lehet /fő, nos ez egy négytagú család esetében (ebből egy tagot ráadásul a gondolatra is kiráz a hideg) nagyon sok pénz. Egyszer azért nagyon jó lenne elmenni. A legolcsóbb jegy is 60 EUR, ha jól tudom. Pesten volt szerencsénk megnézni a Szépség és a Szörnyeteget, és az is nagyon jó volt, én ezt sem bánnám. Szerintem az a bizonyos családtag is élvezné, akit amúgy a gondolatára is kiráz a hideg, de van egy olyan érzésem, hogy erről még sokáig tart meggyőznöm. A lányok kórusban kezdték rá a hajón, hogy: Apa, légyszi, légyszi. Erre az apukájuk annyit mondott, hogy: jó, majd egyszer. Ezt nem kell magyaráznom, hogy mit jelent, de a lányok ezt úgy értékelik, hogy van esély, és nekik ez már elég, mert apukájuk mindig betartja amit ígér.

Nagyon sok kirándulóhajó van feldíszítve különböző színházi előadások plakátjaival, illetve az előadásnak megfelelő színűre van festve. Van Oroszlánkirályos, de Operaház fantomja is. Szerencsére még most is nagyon jó idő volt, sütött a nap, és csak egész kicsit lengedezett a szél. Leszálltunk a hajóról és mivel senkinek nem volt kedve gyalogolni, felszálltunk egy városnéző buszra. A lehető legjobb megoldást választottuk, nem volt rövid a túra, sokkal több dolgot láttunk, mintha nekiindultunk volna gyalog. A buszsofőr bácsi elmondta, hogy tegnap sorban álltak az emberek, hogy feljussanak a buszra, ehhez képest most szerencsénk volt. Ezzel a busszal körbejártuk azt a bizonyos tavat is, ahol olyan jól elférne a hajó. Nagyon sokan vitorláztak, még valami verseny is volt, de azt is sikerült kivennünk, hogy arra a környékre születni kell. Ott vannak a nagykövetségek is, akkora magyar zászlót láttunk, hogy csak na! Gyönyörű házak és lakások is vannak. Nem igazán a mi pénztárcánknak való, különösen, hogy az idegenvezető hölgy el is mondta, hogy nagyjából mibe is kerülhet ott lakni. Persze ettől a hajó még lakhatna a tavon, ehhez nem kell házat venni, de arra is gondolni kell, hogy ha már az ember elmegy vitorlázni, ilyen messzire, akkor aludni is jó lenne valahol, esetleg közel a kikötőhöz, hogy ne kelljen annyit autózni. Ez is szempont, bizony. A busszal tényleg sokrétű információkra tettünk szert, mert megnéztük a városházát, egy templomot is, de egy darabig álltunk az éjszakai élet legnépszerűbb utcáján is, ahol megtudhattunk néhány dolgot a prostitúcióról is. Nem gondolom, hogy a lányoknak feltétlen szükségük volt ezekre az információkra, de lehet oda sem figyeltek arra, amit mondtak. Vagy igen.

Nem tudnám felsorolni, hogy miket láttunk, az is biztos, hogy nagyon sok dolog kimaradt, de akkor és ott, ez esett jól. Ismerkedtünk a város hangulatával. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy ide még vissza kell jönni, de előtte még meg kellett oldani azt a feladatot, hogy valahogy kijussunk a városból. Az autópálya felejtős, azt tudtuk, de azt nem sejtettük, hogy kijutni sem lesz egyszerű. Amelyik úton elindultunk ott történt egy hatalmas baleset, így az kiesett, irány egy másik út. Az autóban lévő GPS folyamatosan tervezi át az útvonalat, a közlekedési információk alapján, vagyis megpróbálja kikerültetni velünk a dugókat. Először azt mondta a beszélő néni, hogy mégis inkább menjünk az autópályára, mert az jó lesz nekünk. Nem. Már az autópálya felhajtóra sem jutottunk volna fel, így átvitt minket egy másik útra, ahol szintén akkora dugó volt, hogy három sávban meg sem moccantak a kocsik. Így gyorsan lehajtottunk, és követtük az előttünk menőt, mivel a rendszáma alapján arra tarthatott, amerre mi. Így elkerültük a dugókat, cserébe olyan alsó utakon mentünk, hogy az már kaland jellegű volt. Végül csak sikerült rátalálnunk a hazafelé vezető útra, ahol szintén nagy volt a forgalom, de legalább haladt. Tehát Hamburg ismét marasztalt volna bennünket. Sikerült rájönni, hogy hajó szempontjából akkor ez sem túl jó, mert kinek van kedve állandóan ekkora forgalomhoz, márpedig akik sűrűbben járnak erre, azok állítják, hogy azon az autópályán mindig ez a helyzet, vagy még rosszabb.

A hosszú hétvégének nagyon gyorsan vége lett, kellemesen elfáradtunk, szerintem tavasszal is szét kell nézni Hamburg környékén.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hosszú hétvége – folytatás Hamburg

Hamburg teljesen ismeretlen terep a számunkra. Nem nagyon volt arról fogalmunk, hogy mégis mit kellene megnézni, ezért a Zuram kért némi útmutatást egy kollégájától, aki hamburgi, vagy hamburger, ami a lányaim szerint nagyon vicces, a berliner is vicces, ami a töltött fánk, de, hogy a hamburgiak hamburgerek, azon lehet akár egy, jobb napokon  két óra hosszán keresztül is viccelődni a kocsiban. Időnként gyorsan repül az idő az autóban, de máskor… A Zuram kollégája írt is egy-két programot, amin érdemes lenne részt venni, írt pár olyat is, amihez a lányok még kicsik, ezeket most gyorsan ki is zártuk. Az első Hamburgban töltött napra nem sok dolgot terveztünk.

Először egy olyan helyre mentünk, ahol kerámiákat lehet festeni, majd azokat kiégetve meg is kapjuk, így lehet egyedi bögrénk, müzlistálunk meg mindenféle nagyon hasznos, vagy haszontalan dolgunk, ízlés szerint bármi, drágán. Az ötlet nagyon jó és a gyerekeket le is foglalta pár órára, igazából 3 napot is eltöltöttek volna itt, nagyon sok ötletük volt, hogy mit tudnának kifesteni, és hogy. Mi azonban egy idő után letörtük művészi ambícióikat. Amíg a lányok festegettek, addig a férfi egység elsétált a tóhoz, ahová le lehetne tenni a hajót. Remek ötlet volt, ugyanis ez egy laza két és fél órás sétának ígérkezett, amivel a Zuram leamortizálta a talpát, eddig is tudtuk, hogy nem bír sétálni hosszú távon, mivel sarkantyúkat növesztett, de csak november közepére kapott időpontot kezelésre, de valahogy mindig azt hiszi, hogy elmúlt neki, csak akkor jön rá, hogy nem, amikor már annyira fáj, hogy nem bír többet gyalogolni. Ezzel el is dőlt, hogy nagy sétákat már nem fogunk tenni. Pedig de.

A tó szerelem volt első látásra. Teljesen alkalmas a vitorlázásra, több olyan típusú hajó is volt a tavon, mint a Zuramé, a környezet csodaszép. A Zuram már-már el is döntötte, hogy hajó itt fog lakni. Már-már.

A festegetés után irány a következő program. Célba vettük a Miniatur Wunderland-ot, ismét parkolót kellett keresni, de egy közeli parkolóházban volt hely, igaz méregdrágán, de ez van. Autózás közben azért már láttunk is egy keveset, de tényleg keveset a városból. Láttuk az Elbát, a kikötőt, a csatornákat. Nagyon hangulatos.

A MW-t (Miniatur Wunderland) a Zuram kollégája javasolta, hogy biztos tetszene a gyerekeknek is. Előre gugliztam, és biztos voltam benne, hogy a sok modell, biztos tetszést fog aratni. Az érdeklődőket turnusokban engedik be, hogy ne torlódjon össze a tömeg. Ezt jó ötletnek tartottam még akkor is, ha nagyjából 40 percet várni kellett arra, hogy bemehessünk. Nem volt gond, mert van egy várakozó terem, ahol van a gyerekeknek játszó sarok, meg egy büfé. Kicsit üldögéltünk, és már mehettünk is befelé. Azt tudtam, hogy mindenféle modellek lesznek, de a hely méreteivel abszolút nem voltam tisztában. Fogalmam sem volt, hogy hány helyszín van, mekkora területen, és finoman szólva is alábecsültem ezt az egészet.

Rögtön az első helyszínnél leragadtunk, mármint nagyobbik, mivel neki mindent alaposan és részletesen meg kell nézni. Most magában mindenki helyesel, hogy igaza van a gyereknek, csak azzal nincs senki tisztában, hogy mit is jelent az alapos az én gyerekem számára egy olyan helyen, ahol fantasztikus részletességgel kidolgozott modellek vannak. Így kisebbik ment előre az apjával, én meg kerülgettem nagyobbikat. Az első kiállításnál bemutatták egy város történetét, különböző korokban. Egy pár terepasztal után magamtól is rájöttem, hogy ez bizony Berlin. Tényleg fantasztikus részletességgel van minden bemutatva. Emberek, állatok, a házak, növények, és elrejtve rengeteg vicces részletet lehet találni. A készítők többsége egész biztos férfi volt, olyan részletekre bukkantam folyton, ami ebben erősített meg. Rögtön itt az elején, az egyik kis jelenetben, egy férfi a napágyban napozott, az asszony meg mellette nyírta a füvet. Mondtam is a Zuramnak, hogy úgy látszik ez általános, hogy a nő nyírja a füvet. He he.

Utána egy olyan kiállítás következett, ami a gyerekek számára nehezen értelmezhető, a kíváncsi gyerekemnek pedig elég nehezen elmagyarázható. Itt azt mutatták be, hogy a különböző pártok irányítása alatt, hogy is nézne ki a világ. Voltak elvont dolgok, de nagyobbik kitartóan kérdezgetett, hogy ez mi, az  mi, azt hogy gondolják, melyik párt micsoda, miért úgy van. Mindent megtettem, hogy értelmesen elmagyarázzam, remélem nem zavartam még jobban össze, de így még lassabban haladtunk, annál is lassabban, ami nem lett volna baj, de ez még csak a kiállítás töredéke volt. Nem sürgettem, mivel ráértünk, nézelődjön csak, de tartottam tőle, hogy nem érünk a végére. Soha.

Ez még csak a bevezetés volt, innen továbbmenve kezdődött az igazi kiállítás. Itt már vidékeket, országokat mutattak be egy-egy területen. Ez már méreteit tekintve nehezen lenne terepasztalnak nevezhető, mivel komplett termek voltak berendezve, és itt már interaktívan működtek a dolgok. Vannak gombok, amiket ha megnyomunk, akkor valami tuti működni kezd, oda is van írva a gomb mellé, hogy mi. Nem csak a gyerekek, de én is nyomkodtam a gombokat lelkesen. Igen, töredelmesen bevallom, hogy egy-egy játékboltban simán végignyomkodom az összes játékon a try me! gombokat, és miattam énekel, zajong az összes baba, meg mindenféle dolog. Régebben, még fiatal voltam a mosógépek és mikrók ajtaját is kipróbálgattam. Mára erről már leszoktam. Nem minden működött, de ami igen, az mindig valami látványos dolog volt.

Az, hogy kint még azt hittem, hogy nem fog összetorlódni a tömeg, az megint az én naivitásomat igazolja. A tömeg igenis összetorlódott, különösen a látványosabb területeknél, mint a reptér, ahol a gépek rendes menetrend szerint szálltak fel és le. Közben ciklikusan változott a világítás is, mert volt nappal is meg éjjel is, meg napkelte is meg napnyugta is. A tömeg annyira nagy volt, hogy időnként egy-egy figyelmetlenebb felnőttet le kellett szednem a gyerek hátáról, mert a nagy fényképezés közepette, nem vették észre, hogy  pont a gyerekem fején támaszkodnak, mikor erre felhívtam a figyelmet, az sem zavarta őket különösképpen,  és habár nem vagyok egy harcias fajta, de finoman arrébb kellett húznom a figyelmetlen felnőttekett, hogy érezzék, hol a határ. Igen, akár szólhattam is volna, csak sok értelme nem volt, mert nem német ajkúakról volt szó, sokkal inkább török, illetve francia, és egyik nyelvet sem beszélem, nem mintha a németet igen, de azzal mégis nagyobb esélyem lett volna.

Kisebbiket nagyon érdekelte az UFO-s jelenet. Volt egy gomb, amit, ha megnyomtunk az UFO elindult, és elrepült az utasáért. Igen ám, de ez a funkció csakis éjszaka működött, vártunk egy darabig, majd rábeszéltem kisebbiket, hogy menjünk tovább, és amikor éjszaka lesz megnézzük az UFO-t, időközben a Zurammal gyereket cseréltünk, és ő volt nagyobbikkal, később négyesben mentünk tovább. Amíg vártuk, hogy éjszaka legyen, elmentünk a tóhoz, ahol ha megnyomtuk a gombot, akkor a Kis hableányból lehetett jeleneteket nézni, a tó funkcionált TV-ként. Végre ismét éjszaka lett, ekkor voltunk kisebbikkel azon a részen, ahová le kellett volna szállni az UFO-nak, de hiába vártunk senki nem nyomta meg a gombot, kisebbik már majdnem sírt, hogy mi lesz így, de gyorsan visszarohantunk a gombhoz, kiderült, hogy egy bácsi teljesen nekitámaszkodott és így nem is látszódott a gomb, így nem tudta megnyomni senki. Határozottan elnézést kértem, és jeleztem, hogy a gyerek meg szeretné nyomni a gombot, a bácsi arrébb is állt, így végre elindulhatott az UFO, amit gyermekem nagy áhítattal nézett végig.

A végét a kiállításnak már csak kutyafuttában néztük meg, mivel nagyobbik jelezte, hogy fáj a lába nem bírja tovább, a Zuram meg már az elejétől kezdve sántikált, és fájlalta a talpait, így nem erőszakoskodtam én sem, hogy de nézzük meg, nézzük meg. Kisebbik is mondta, hogy elég volt, de feltétlen jöjjünk vissza. A vége felé már nem volt túl nagy tömeg, mindenkit a repülőtér kötött le igazán. Sajnos nem minden gomb működött. További bizonyítékokat is találtam arra, hogy a kiállítást inkább férfiak állították össze, legalább is néhány jelenetet. A Zuram hívta fel a figyelmemet a szerelmes párra, akik egy nagy napraforgó táblában feküdtek, a férfi a hátán, karjait a feje alá téve, egy szál fürdőgatyában, miközben a lány, fürdőruhában, fölé hajol. Akárhonnan néztük, elég hogyismondjamcsak, ő pornográfnak tűnt a jelenet. De persze valójában biztos nem volt az. Szintén vicces volt a DJ. Bobo koncert rész, ahol a tömegben lányok a fejük fölé tartanak egy táblát, melyre az a szöveg van írva, hogy: csinálj nekem gyereket! Egy napot is el lehet itt tölteni, mi csak pár órát voltunk, és tényleg jó lenne még visszamenni, és ekkor még Hamburgból szinte semmit nem is láttunk.

Nagyon fáradtan hagytuk el a helyszínt, és megpróbáltunk kitalálni Hamburgból, hogy visszamenjünk a szállásra. Ez nem is annyira egyszerű, mint azt az ember hinné, mivel több út is le volt zárva, ami jó lett volna nekünk. Hamburg marasztalja az embert.

Íme egy videó:

és néhány fénykép:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.