Tag der offenen Tür 2015

Idén tavasszal is megrendezte az iskola a Tag der offenen Tür-t. Ezen a rendezvényen már tavaly is ott voltunk, tehát valamilyen szinten ismétlés következik.

A Tag der offenen Tür alkalmával az iskola bemutatkozik a leendő elsősöknek, bár tapasztalatom szerint az érdeklődők nagy részét a már odajáró gyerekek szülei teszik ki, de ez tényleg jó alkalom arra, hogy mi is megnézhessük a gyerekeinket az iskolai közegben.

A rendezvény idén is egy szombati napon volt, de nem kötelező, csak azok a gyerekek vesznek részt rajta akiknek kedvük, idejük van. Előzetesen kaptunk erről egy értesítést, aláírtuk, hogy igen ott leszünk. A következő lapon már azt kérdezték meg, hogy mégis mivel tudnánk emelni az esemény fényét, és a lehetőségek közül mi illetve én a “süteményt fogok sütni” sor mellé tettem egy x-et. Tavaly is sütöttem, idén is jó lesz az. A süteményeket eladják a büfében, a bevétel pedig az iskola kasszáját gazdagítja.

A lányok sokat nem árultak el arról, hogy mivel készülnek, csak annyit, hogy melyik nyílt órákon vesznek részt. Tavaly még csak nagyobbik, és csak angolon, idén már kisebbik is.

A bemutatkozás két fő részből áll. Az első részben az aulában lévő színpadon szerepelnek a gyerekek, a második részben, pedig a termekben vesznek részt különböző órákon.

Nem sokra számítottunk, de idén sokkal bővebb volt a műsor repertoárja, mint tavaly. Lányaink tavaly nem voltak hajlandóak felmenni a közös éneklésre a színpadra, mert még szégyenlősek voltak, hiába próbálta őket rávenni az igazgatónő. Idén vissza sem tudtam volna tartani őket. Amikor megérkeztünk az iskolához, már eltűntek, mert meglátták az osztálytársaikat, barátaikat. Mi a Zurammal szépen leültünk a színpad előtt elhelyezett székekre, na nem az összesre, csak kettőre. A lányok a Zurammal együtt előtte még leadták az általam elkészített muffinokat a büfében. Nem azért, hogy dicsekedjek, de egész jól néztek ki, és a büféből a muffinkák tűntek el először, a gyerekek pedig azt mondogatták, hogy “cool”.

A színpadon elkezdődött a műsor, először a negyedikesek léptek fel, egy dalt énekeltek kánonban. Majd következtek a különböző szakkörök bemutatkozásai. Volt flamenco, volt kis színházi bemutató, éneklés, hangszeres előadás is. Éneklésből volt többféle is, énekeltek a másodikosok spanyolul, volt egy közös dal is valamint négy kislány előadott spanyolul egy Violetta dalt, amit természetesen az akkor mögöttem ülő kisebbik végig énekelt és táncolt, ültő helyében is megoldotta a tánc dolgot.

Készítettem pár felvételt, nem lettek jók, de a telefonommal ennyit tudok. A sárga lapot kisebbik emelgeti nagy lelkesedéssel.

Ezután kezdődtek a bemutató órák. Sajnos nagyobbiknak és kisebbiknek egyszerre kellett megjelennie két külön helyen, ami nem kivitelezhetetlen, de a Zurammal be kellett osztanunk, hogy ki kivel tart. Zuram ment kisebbikkel, én nagyobbikkal. Nagyobbik angol órával kezdett, kisebbik spanyollal.

Nagyobbik angol óráján mindenféle szótanulós játékokat játszottak. Egész idő alatt a gyümölcsök neveit gyakorolták, volt egyéni és csapatjáték is. Ahhoz képest, hogy nem volt kötelező a program nagyobbik egész sok osztálytársa képviseltette magát és jól láthatóan élvezték is. Rajtam kívül viszont csak két szülő volt a teremben, ennek lehetett az is az oka, hogy a színpadi előadások után rögtön kezdődtek az órák, de az emberek nagy rész inkább a büfét rohanta meg.

A Zuram eltűnt a kisebbikkel a spanyol órára, sajnos nem láthattam, de állítólag nagyon jó volt.

Az angol után nagyobbik és én, szintén spanyol órára mentünk. Nagyobbik készült már előre, volt egy szöveg, amit habár nem kellett volna, de ő megtanult fejből. Saját magát mutatta be spanyolul. Itt már nagyobb volt az érdeklődés. Az egész terem tele volt, és az óra közepére megérkezett a Zuram is, így neki szerencséje volt, mert nagyobbikat is láthatta.

Ez az óra sokkal mozgalmasabb volt, mint az angol, mondjuk a gyerekek pont ugyanolyan aktívak voltak. Ahhoz képest, hogy nagyobbik két évvel később kezdett el spanyolt tanulni, mint az osztálytársai, egész jól behozta, nem is szeretnénk, ha abbamaradna a spanyol tanulás. Szerencsére az általa választott gimnáziumban tanulhat spanyolul is, most már csak az kell, hogy fel is vegyék. Itt is készítettem felvételt.

A spanyol óra után a torna következett. Átmentünk a tornacsarnokba. Itt láthattuk, hogy miket szoktak csinálni tornaórán. Ez nem csak a bemutató kedvéért, mert tényleg ezeket a dolgokat szokták csinálni. Nagyobbik mesélte, hogy például nagyon kevesen tudnak három kendővel zsonglőrködni, de ő megtanulta,  a szalagot is gyakran használják és waveboardozni is tornaórán tanultak meg.

Ismét kellemesen eltöltöttünk egy délelőttöt és még a tálcámat is sikerült visszaszerezni a büféből. A végén a kimaradt dolgokat már ingyen osztogatták, mondjuk nem túl sok süti maradt, de a gyerekek örültek neki.

Csak azért, hogy ez most egy színes bejegyzés legyen, még néhány fénykép:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Reklámok

Orvosi kalandok

Az igen tartalmas Magyarországon töltött idő után jöttek a hétköznapok, és nekem időpontom volt a doktornőhöz. Már párszor érintettem az orvosi témát, írtam a házi-, gyerek- és fogorvosról. Szerencsére sűrűn nem kell látogatni őket, de azt nem mondhatom, hogy ne lettünk volna betegek.

A Zuram elég sok anyajeggyel rendelkezik, így neki különösen fontos, hogy rendszeresen részt vegyen szűréseken. Bőrgyógyászt nem volt egyszerű találni, mert az egész városban van talán 5, és ezek között van olyan praxis is amelyik már nem fogad új beteget. A Zuram utánajárt a net segítségével, hogy melyik orvosról mi a vélemény. Az egyik orvos jó, de bunkón viselkedik, a másik nem annyira alapos, és mindig csúszik a rendelés, azután van akihez nem lehet időpontot kapni. Jó, hát tudjuk, hogy ezek a vélemények teljesen szubjektívek, és nem biztos, hogy erre kéne alapozni, ezért a Zuram kiválasztotta, azt amelyik fogadott még új beteget, és közel van a munkahelyéhez, ez az orvos a jó, de bunkó. Nem baj, néztük a Dr. House-t, majdnem minden részt láttunk. Jó lesz az nekünk, mit számít, ha nyers a modora, de alapos?

Biztosításunk az Audi BKK-nál van, még nem találkoztunk olyan praxissal, ahol nem fogadták volna el a kártyánkat.

Az első alkalommal apja és a lánya, nagyobbik gyermekünk együtt mentek, mivel nagyobbik a kamaszodás útjára lépett, és szerettem volna, ha látja egy orvos is a bőrét. Az orvos alapos volt, Zuram egyből kapott időpontot egy műtétre, hogy leszedjenek négy gyanús anyajegyet, beutalót a szemészetre, mert a szemhéján is van egy pici anyajegy, nagyobbik pedig kapott egy nagy zacskó krém mintát, hogy egyelőre ne vegyünk belőle, csak ha beválik. Az orvos elég alaposnak tűnt és a modorával sem volt semmi probléma.

A Zuram azóta volt már varratkiszedésen, és most kontrollon is, meg még lesz egy csomó ellenőrzés, és a doki csak egyszer volt enyhén szólva sem kedves, de aznap biztos rossz napja volt, mert egyébként teljesen normális. Nagyobbiknál is vagy a krém hatott, vagy csillapodott a kamaszodás, de most rendben van.

A Zuramnak így volt alkalma meglátogatni a szemészeti klinikát is, ahol szintén minden rendben zajlott, oda is kapott már egy újabb időpontot, mert a szemhéján lévő gyanús elemet meg kell figyelni. Úgy néz ki rendszeres vendég lesz itt is.

Megint a Zuram, de hát nem lehet mit tenni, egy bizonyos kor felett… nem folytatom, ő is olvassa. Szóval a következő szakrendelés meglátogatása is az ő nevéhez fűződik. Évek óta elő-előfordul, hogy fáj a hasa, de csak pár napig, addig azonban nagyon, és élesen, és kínlódik, és volt már, hogy be is lázasodott, mindig elment orvoshoz, de Magyarországon a körzeti orvos, csak annyit mondott, hogy vírus, majd elmúlik. Elmúlt, de azután újra előjött. A Zuram már csak legyintett, hogy ááá ez csak vírus, majd elmúlik, de nincs szerencséje, mert engem vett feleségül, és még a kapcsolatunk elején megállapodtunk abban, hogy aki beteg, az szót fogad annak, aki nem, és ha mind a ketten betegek vagyunk, akkor úgyis nekem van igazam. Ez nem szabály, csak tapasztalat. Mivel ő fájt, én meg nem, ezért három határozott mondattal elintéztem, hogy elmenjen orvoshoz. Esküszöm, semmi zsarolás, semmi durvaság, csak határozottság. Na jó, talán egy kicsi zsarolás, és egy picit lehet utaltam arra is, hogy az elmeállapotával nincs minden rendben, ha szeret szenvedni. Nem pont ezeket a szavakat használtam. A lényeg, hogy elment a háziorvoshoz, aki két perc után közölte, hogy ez nem vírus, inkább vesekő vagy tán homok. Akinek volt már vesekőhöz, vagy homokhoz kapcsolódó görcse, az tudja, hogy az ezzel járó fájdalom nem kicsi. Nosza a doki gyorsan csinált egy ultrahangot, mert olyan is van ám a háziorvosi rendelőben, nem csak labor, majd adott egy beutalót az urológiára, mivel rá is lelt a probléma okozójára. Ez utóbbi szakrendelést a férfiak nem kedvelik, de mivel nekem is volt már vesekövem, határozottan állíthatom, hogy a nők sem. A Zuram kért is időpontot, és kapott is, mázlija volt, valaki lemondta, ezért egy hét múlva már mehetett is. Az időpontot adó asszisztens szerint addigra nagy valószínűséggel a homok távozni fog magától, de azért menjen el, megnézik. El is ment, a vesehomoknak nyoma sincs, de ez sejthető volt, hisz a görcsök megszűntek. Az orvos ekkor javasolta, hogy no akkor prosztata vizsgálat, de nem ám a gumikesztyűs módszerrel, hanem csak hasi ultrahanggal. Minden rendben találtatott. Még egy szűrővizsgálat kipipálva, és a rejtélyes hasi görcsök eredete is felfedve.

Időpontot elég változatosan lehet kapni, van, hogy 2 hét múlvára adnak, van, hogy azt mondják: keressünk másik praxist. Az is előfordult már, hogy mire kaptunk időpontot a probléma már elmúlt, ugye a vesehomok már csak ilyen. A háziorvosi rendelésen sem szeretik, ha valaki időpont nélkül állít be, időponttal természetesen kiszámíthatóbb a rendelés, még akkor is, ha jöhetnek közbe váratlan időhúzó tényezők, mint pl. a magyar gyerekek oltási könyvét kisilabizálni, mert hiába fordít le anyu otthon mindent előre, akkor is bonyolult, mert természetesen a két gyerek oltási könyve sem egyforma, mert pont a kettő születése között volt egy váltás, más kiskönyv, más oltási rend.

Amikor kiköltöztünk akkor mi szépen hivatalosan bejelentettük, hogy van kinti biztosításunk, lemondtuk a magyar TB-t, a családi pótlékot, szóltunk a NAV-nak is. Amennyiben Magyarországon szeretnénk orvoshoz menni, akkor ellátnak, de a szűrővizsgálatokat itt kell elintézni. Magyarországon is adott a magánrendelés lehetősége, de azért elég macerás lenne innen mindenért hazarohangálni, vagy amikor otthon vagyunk, akkor még arra is időt szánni, hogy orvoshoz kell menni.

Számomra nagyon fontos volt, hogy találjak egy jó nőgyógyászt, mivel egy P4-es citológia, majd egy pozitív HPV tesztet követő, a méhnyakamat érintő műtét után, nem hagyom ki az éves rákszűrést. Ez mondjuk az adott előzmények nélkül is kötelező jellegű, minden nőnek a saját érdekében. Másodszor a fogamzásgátlás kérdése sem elhanyagolható. Mi két gyereket terveztünk, a terv teljesült, és nem szeretnénk egy pici meglepetést sem.

A kiköltözésünk után még Magyarországon intéztem a szűrést, de azért beláttam, hogy hosszú távon ez nem mehet így, és keresni kell egy orvost itt Wolfsburgban.

Sok barátnőm nincs, akik ajánlhatnának egy orvost, vagy lebeszélhetnének egy másikról, így google barátom segített. Egyszerűen beírtam a keresőszavakat, és kaptam néhány találatot. Igazából csak a megérzés, szimpátia és az segített, hogy hol található a rendelő. Kiválasztottam egy számomra normálisnak tűnő doktornőt. Magyarországon csak férfi nőgyógyászoknál jártam, és rossz tapasztalatom is volt egyszer-kétszer, nőnél még soha nem jártam, de gondoltam most legyen ez a variáció.

Kaptam időpontot és magammal rángattam a Zuramat is, mert azért mégis jó lenne, ha fordítana valaki. Meg is jelentünk pontosan amikor kellett. A rendelés csúszott valamennyit, de nem sokat. A doktornő bevezetett az irodájába és ott elmondtuk, na jó, a Zuram elmondta, hogy mit is szeretnénk. Előzetesen egy asszisztens már felvette az előzményeket, megmérte a vérnyomásomat, kikérdezett mindenről és egy adatlapot is ki kellett tölteni, valamint kaptunk egy tájékoztató füzetet a HPV-ről, milyen szűrések vannak és, hogy mi mennyibe kerül.

A doktornő elmondta, hogy sajnálatos módon a biztosító nem fizeti az alapos szűrést, ami a citológiát jelenti, csak egy kisebb ellenőrzést, de annak sokszor fals az eredménye. Az én esetemben szóba sem jöhet más, mint a citológia, ez annyit jelent, hogy mintát vesznek, kaparásos módszerrel az adott területről, majd ezt megvizsgálják. A doktornő javasolta, hogy legyen egy HPV szűrés is, mert lehetséges, hogy a műtét és az utána beadott védőoltás eredményeként eltűnt a szervezetemből ez a vírus, biztos jobban megnyugodnék, ha tudnám mi a helyzet. Tök igaza volt, eléggé megnyugtató lenne tudni, hogy mi a helyzet, habár teljesen 100%-osan nyugodt ezzel kapcsolatban soha nem leszek, de azért már eljutottam arra a szintre, hogy csak a szűrést megelőző pár napban idegeskedem és igyekszem nem gondolni a dologra.

A citológia és a HPV teszt együtt 75 EUR. Pont nem érdekelt mennyibe kerül, ha egyszer kell a citológia, akkor kell. A számlát majd kiküldik, és el kell utalni az összeget a megadott bankszámlaszámra.

A vizsgálat előtt még megkérdeztük a véleményét a fogamzásgátlásról is. Lehet többféle módszer közül választani, de ha már nem szeretnénk kisbabát, és biztosan nem szeretnénk, akkor a spirált javasolná. Vagy írhat fel fogamzásgátló tablettát is. Mindkét módszerrel találkoztam már, de most a spirált választottam. Fogamzásgátló tabletta árat nem tudok mondani, de a doktornő szerint hosszú távon a spirál a gazdaságosabb megoldás. Ez 350 EUR-t jelent, ebben benne van a megelőző vizsgálatok ára, az eszköz, és az összes kontroll öt éven keresztül, fél évenként. A 350 EUR nem kevés pénz, de ha kiszámolom, hogy otthon mennyit lehet otthagyni egy magánrendelésen, nem inkább nem számolgatok. Ennek itt, ebben a rendelőben ennyi az ára. Természetesen mielőtt bármiben döntöttünk volna, a doktornő javaslata alapján megvártuk a vizsgálatok eredményét.

A vizsgálatot inkább nem mesélem el, de az biztos, hogy a rendelő nagyon barátságos, és nagyon jól felszerelt. A doktornő és az asszisztensei is nagyon kedvesek, türelmesek.

A doktornő felhívta a figyelmünket rá, hogy a lányainkat is be kellene oltani HPV ellen. Az oltás ingyenes, beadják a gyerekorvosnál. Mondtuk, hogy majd ha menni kell a gyerekorvoshoz, akkor megbeszéljük vele.

Kivártuk a vizsgálat eredményét, és megnyugodhattam, a citológia rendben volt, és HPV-t sem találtak. Már megérte az az 50 EUR, igen tudom, hogy először 75 EUR-t írtam, de kijött a számla, és az volt rajta, hogy akció volt, ezért most olcsóbb. Ez legalább annyira meglepett, mint amikor Egyiptomban a gyógyszertárban az eladó kiprovokálta, hogy alkudjunk.

Megbeszéltük a részleteket a spirállal kapcsolatban, kaptam egy új időpontot, valamint a doktornő mondta, hogy nem kell a Zuramnak engem kísérgetnie, látja, hogy értem a dolgokat, ha valami gond van, majd felhívjuk telefonon, jár hozzájuk más is, aki nem beszél jól németül, de mindig megoldják.

Most voltam a második kontrollon ahol a spirált ellenőrizte a doktornő, rögtön kaptam időpontot a következő rákszűrésre is. Ez engem mindig meglep, mert honnan fogom én tudni, hogy mit csinálok fél év múlva, de végül is tök igazuk van, mert most már tudom, rákszűrésre megyek. A doktornő ismét  pontosan tudta ki vagyok, minden előzményt, azt is hogy van két lányom. Lehet, hogy a számítógépből, vagy a kórlapról, de akkor is tudja, hogy miért vagyok ott.  Azzal a hírrel fogadott, hogy a biztosító ebben az évben már állja a citológia és a HPV szűrés költségeit, így a legközelebbi szűrésen is lesz citológia is, és HPV szűrés is, újra. Biztos ami biztos. Megkérdezte, hogy voltunk-e már a gyerekorvosnál az oltás miatt, mondtam, hogy nem, mert nem kellett menni. Mondta, hogy nem baj, akkor a következő alkalommal amikor megyek, vigyem magammal a lányokat is, és beadja ő az oltást, erre külön időpont sem kell. Ez az oltás is térítésmentes. Azért lenne fontos most beadni, mert most még elég két oltás, később ha már betöltötték a 14-et, akkor három oltás szükséges.

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy jó-e a HPV oltás, vagy sem, erről nem is szoktam vitatkozni, mert ezt minden szülő döntse el saját maga. Én eldöntöttem, hogy ha egy kis esélyt tudok adni a gyerekeimnek arra, hogy megússzák a méhnyakrákot, hát én megadom ezt az esélyt.

Elképzelhető, sőt biztos, hogy nem egy tudományosan, szakszavakkal megírt bejegyzés ez, de a javaslatom a következő: akit érdekel a téma, az menjen el egy nőgyógyászhoz, és kérdezze meg őt, az éves szűrés úgyis aktuális, ha idén már megvolt, akkor jövőre biztos. Ugyanez igaz a többi éves szűrésre, szakrendelésre, orvosra is.

Programok otthon

Hazaértünk, és elkezdődött három hét kikapcsolódás. Még indulás előtt kérdezte tőlem valaki, hogy Magyarországra megyünk-e, és hogy a férjem is magyar-e. Mondtam, hogy igen, mire a kérdező kikövetkeztette, hogy akkor nekünk ott él a családunk, és akkor biztos nagyon sok emberrel kell találkozni, és aztán nevetve levonta a következtetést, hogy akkor ez nem “Urlaub” lesz. Nem nyaralás. Részben igaza volt, mert ez nem klasszikus nyaralás, vagyis nem egy tipikus 7 napos turnus, félpanzióval, vagy reggelivel. Ezzel előbb-utóbb mindenki szembesül, aki messzire költözik otthonról, hogy a szabadság nagy része az otthon maradtaké. Bele kell kalkulálni a szabadságos napok számába, hogy ha az ember látni akarja a családját, akkor erre áldozni kell. Időt és pénzt is. Ez természetesen visszafelé is igaz, hisz aki pedig hozzánk jön, az a saját szabadidejéből, pénzéből áldoz a mi kedvünkért. Ezért is szoktam mindig mondani, hogy mindenkit nagyon szívesen látunk, aki hozzánk eljön, mert ide eljutni sem egyszerű. Alapból egy nap elmegy az utazásra, illetve kettő, ha a visszautat is számolom, az anyagiakról meg nem is beszélek. Szerencsések vagyunk, mert még mindig van jelentkező, aki szeretne hozzánk jönni, vagy szívesen lát bennünket. Ennyi idő után van, hogy az ember azt érzi mikor Magyarországra látogat, hogy: jó, jó hogy itt vagytok, de nekünk ez most sok. Ezt is el tudom fogadni, semmi gond, nem passzolhat bele mindenki életébe az, hogy mi mikor tudunk Magyarországra menni.

Három hét hosszú időnek tűnik, de valójában nekem most nem volt az, még szívesen maradtam volna, ha lehet, de nem. Sokat nem szeretnék erről írni. Mozgalmas volt, nagyon kevés pihenéssel.

Voltunk Pesten a barátainknál, és sikerült összehozni egy délutáni nagy közös játszóterezést, ahová a lányok elég sok barátja el tudott jönni, és nagyon jó volt látni, hogy pont úgy játszottak együtt, mint régen, mintha minden nap találkoznának. Beszélgettek, rohangáltak, nagyon, nagyon sokat jelentett ez az én gyerekeimnek, és amikor elköszöntünk rögtön kérdezgették hogy: Ugye legközelebb is így lesz? Ugye eljönnek hozzánk is? Ugye milyen jó volt? Ugye milyen jó fejek? Ugye milyen kedvesek, hogy eljöttek? És tényleg, jó volt, jó fejek, kedvesek és reméljük lesz legközelebb is, hamarosan.

Azután a  Húsvét. Itt Németországban ugye nem szokás locsolkodni. A nyuszi elrejt mindenféle ajándékot a kertben, amit a gyerekek megkeresnek. Nos, még induláskor felvázoltam a lányoknak, hogy erre Magyarországon ne számítsanak, otthon a Húsvét a fiúk ünnepe. Gyerekként nagyon igazságtalannak tartottam, hogy jönnek a fiúk, elmondanak egy verset, aztán bezsebelik a zsákmányt. A lányok meg otthon ülnek, előtte három napig sütés-főzés, takarítás, aztán várakozni, hogy jön-e valaki, vagy sem, ha jönnek, akkor tuti akkor érkeznek, amikor épp egy jó film megy a tv-ben. Mint említettem nem egy nagy városban nőttem fel, így aztán felénk bizony vízzel volt divat locsolkodni, ami szintén egy általam nagyon nem kedvelt szokás. Állandóan át kellett öltözni, és még hideg is volt, mármint a víz. Jó, azért voltak vicces momentumok is. Felénk minden fiúnak tűztünk virágot, és hát volt aki már cseppet sem volt szomjas, mire hozzánk elért, és megette a virágot, vagy volt olyan aki elaludt a lépcsőházban. Nem véletlen, hogy ha részeg embert látunk, akkor mindig csak annyit mondunk, hogy: na, hát Húsvét hétfő van! Azért persze az is jó volt, hogy mindig számoltuk, hogy hány fiú jön el az adott évben, ha jól emlékszem a csúcs az nagyjából 40 fiút jelentett, és ez persze legyezgette a hiúságunkat. Akkoriban még apám is járt locsolkodni, és az ő zsákmányát mindig nekünk adta, így azért mi sem szenvedtünk hiányt csokiban. Ahogy növekedtünk egyre kevesebb locsolkodó jött, és mire a lányok megszülettek, már úgy kellett vadászni a rokonokra, hogy jöjjön valaki meglocsolni őket.

Azért minden évben jött valaki, és mi egyáltalán nem akartunk elmenekülni otthonról, mert a lányoknak nagyon tetszett, hogy őket meglocsolják, és így szépek lesznek, nem hervadnak el. Jó, hát őket senki nem öntötte le vízzel. Azonban úgy tűnik, hogy két év elég volt ahhoz, hogy ezt elfelejtsék, vagy legalábbis csak részben emlékezzenek dolgokra. A locsolkodásra emlékeztek, de arra nem, hogy otthon a húsvéti nyúl nem dugdos tojásokat a bokor aljába, és a lányoknak csak annyi jár, hogy aznap szépen illatoznak későbbi szépségük érdekében.

Fel is háborodott mind a kettő, hogy ez már pedig mennyire igazságtalan. Tény, hogy a nagyszülők minden évben meglepték őket valamivel a nyúl nevében, és lehet ők erre emlékeztek, vagy csak óriási felháborodásukkal nyomást próbáltak ránk gyakorolni. Sikeresen.

Nővérem meglepte a lányokat azon eszközökkel, amivel hagyományosan viasszal tudtak tojást díszíteni. Még életemben nem csináltam ilyet, a lányok sem, de nagyon tetszett nekik, és igazi szép piros tojásokat festettek.

Jöttek a rokonok, és meglocsolták a lányokat, nagyon jó volt mindenkivel találkozni és kicsit beszélgetni. A nagyszülők ismét felvállalták a nyúl szerepét, így csokiban sem volt hiány, még mindig van belőle itthon, mondjuk még a Halloweeniből is van, és még egy-két Mikulás is van a csokis dobozban, de majd beleölöm őket valami süteménybe. A lányok nagyon örültek, csak azt kifogásolták, hogy miért nem maradt mindenki sokkal tovább, különös tekintettel a velük egykorú fiatalemberre, mert hisz így játszani sem tudtak, valamint szerintük a locsolkodók száma igen kevés volt.

Sajnos az időjárás nagyon nem kedvezett, sokkal melegebbre gondoltunk, hogy lehetett volna, és mielőtt érkeztünk volt is, és miután elmentünk lett is. Az időt igyekeztünk kihasználni, volt csúszdapark, mozi, vadaspark, cirkusz, játszás és minden ami csak belefér, tehát ez a része mégiscsak igazi “Urlaub” volt.

Számunkra nem volt nagy érvágás, hogy vasárnap nincsenek nyitva az üzletek, mert itt ezt már megszoktuk, de a boltokban nagy volt a méltatlankodás, mind a vevők, mind az eladók részéről. A vevők a programjukat féltették, az eladók pedig a fizetésüket. Mi azért beszereztük ami kellett, érdekes, hogy egyre kevesebb dologról érezzük úgy, hogy nélkülözhetetlen, és csak Magyarországon beszerezhető. Jó, hát az igaz, hogy én feltöltöttem magam, és szinte minden nap kiflit ettem, meg tejfölt, meg tv paprikát, meg retket, meg gyulai májast és nem maradhatott ki a kolbász sem, de nem éreztem leküzdhetetlen vágyat arra, hogy ezekből hozzak is. Némi szülői nyomásra egy kevés tv paprika no meg hegyes erős bekerült a csomagba, de ez később igen hasznosnak bizonyult, mert a levesbe kell, és itt még mindig nem lehet kapni. A lányok sem mondták, hogy hozzunk Dörmi mackót, vagy Pilóta kekszet, így nem is vásároltunk be, na jó a Mesekeksz nem maradhatott ki, de csak egy csomaggal az útra, amit végül nem is ettünk meg, legalábbis nem útközben csak később. Az Erős Pista készletünk még tart az sem kellett, de tavaly még vásároltunk egy-két hazai fűszerkeveréket, idén már azt sem. Nem pakoltunk be kolbászt, füstölt csülköt és már a trappista sajt sem létszükséglet. A barátainktól kaptunk egy fél oldal szalonnát, de azt nem lehet otthagyni, mert nekik olyan forrásuk van, hogy csak na. Mindig olyan finom, szép húsárujuk van, hogy ha csak rágondolok összefut a nyál a számban, most is, pedig már reggeliztem. Pálinkát is kaptunk tőlük, no hát olyat nem lehet boltban kapni, az biztos.

Hiányoznak a hazai ízek, de csak annyira, hogy amikor otthon vagyunk, akkor együnk belőle. Azért érdekes, hogy itt meg már annyira megszoktuk azt, hogy Ofenkäse-t eszünk, hogy kétszer is jártunk boltban, hogy hátha kapunk, de nem, illetve tudom, hogy sütőben sütve megolvasztani bármilyen camembert lehet, de a fadobozosokat, amiket minden macera nélkül lehet betenni a sütőbe, aranyárban mérték, így letettünk róla.

Az árak egyébként is mindig meglepnek, és sajnos ez nem jó meglepi. Én valahogy még a régi árakra emlékszem, és mindig úgy gondolom, hogy mennyivel olcsóbb minden Magyarországon, pedig nem. Egy nagybevásárláskor simán otthagynék ugyanannyit, csak ugye az átlagkeresetek mások egy kicsit. Persze van ami itt olcsóbb, és ott drágább, valamint ez fordítva is igaz. A minőség, nos ezt nem tudom megítélni, de nővérem és édesanyám is esküszik rá, hogy az itt kapható mosópor sokkal jobb, így mindig viszünk nekik. Tény, hogy ugyanazt a márkát más üzemben állítják elő. Ahogy a cola és a fanta íze is más mindenütt, úgy ez is igaz lehet. Amikor kiköltöztünk, mindent átszámoltam forintra, na most Magyarországon mindent EUR-ra számolok át.

Ami soha nem maradhat ki az a könyvesbolt. Egyébként is nagyon szeretek könyvesboltba járni, már pici gyerekként is folyton olvastam és imádom a könyv illatát, meg a könyvesboltok, antikváriumok hangulatát. Kaptam egy e-bookot, azóta sokkal kevesebb könyvet veszek, de a Zuram ragaszkodik a papírformához, így ő mindig vesz vagy 4-5 újat. Én is vettem, de csak hármat, és azok is nyelvkönyvek, bár a Zuram szerint ezek csak akkor érnek valamit, ha bele is nézek, én azért reménykedem, hogy már az is segít, ha tudom, hogy ott a lehetőség. Egyébként már belenéztem, és a munkafüzeteket el is kezdtem kitölteni. Habár a német tanárom szerint érdekes ez a magyaros német, és jó pár feladatot ki szokott javítani, hogy németes német legyen. Szokta mondani, hogy így is jó, de máshogy meg még jobb.

Ami bosszantó különbség, és épp ezért itt nem is tudjuk megvenni, az az ágyneműhuzat. Eleve a mi, mármint a Zuram és az én paplanom hosszított, tehát a paplan 140*220-as, a párna a normál 70*80-as, na de itt Németországban ilyen hosszított paplan nincs is, a párnák meg kocka alakúak 80*80-asok, tehát ha paplan sincs, huzat sincs, ha a párna más, a huzat is más. A huzataink már eléggé megkoptak és gondoltam veszünk másikat, el is mentünk a boltba, aztán egy másikba, és a harmadik után feladtam, hogy kapjunk, így ezt is otthon kellett beszerezni. Azóta a lányoknak vettünk új párnákat, német szabványban, hogy legalább nekik tudjunk itt huzatot venni, ne otthonról kelljen hozni, de megtartottuk a régieket is, vendégpárnának jó, így most van német- és magyar szabvány szerinti készletünk is, most már csak egy nagyobb ház, vagy szekrény kellene, hogy elférjenek a dolgaink.

Összességében nagyon jó volt otthon lenni, és feltöltődni, kicsit tartottam tőle, hogy amikor visszaérünk Németországba, akkor újra mélypontra kerülök, mint indulás előtt, de szerencsére nem. Kínzó honvággyal elég nehéz lehet élni. Feltöltődtem, remélem augusztusig ez kitart.

Érzelmi megközelítés

Teljesen eseménymentes utunk volt, csak a cseheknél álltunk vagy 40 percet, de ez nem hogy nem rendkívüli, hanem mondhatni szokásos. Szerencsére nem baleset volt, illetve az is volt, de az már a dugó miatt történt, valójában egy felüljárót javítottak, és bármi ami jobbá teszi a cseh autópályát azt csak támogatni tudom, még ha csak azzal is, hogy nem morgok amiatt, hogy nem haladunk.

Hazaérni mindig jó, de most nagyon, nagyon jól esett. Ez főleg akkor érthető, ha beszámolok az akkori lelkiállapotomról. Van amikor semmi gond, és egyáltalán nem vágyódom haza, sőt ez az érzés van túlerőben, de most ki voltam borulva. Most először történtek olyan események, amik miatt úgy éreztem ott van a helyem, és nem itt. Nehéz erről írni, mert eléggé személyes, elég annyi, hogy hozzám közelálló emberekkel történtek olyan dolgok, amik mélyen érintettek. Betegségek, a kegyetlen fajtából, és nagyon szenvedtem attól, hogy nem tudok ott lenni. Nyilván haza tudtam volna menni egy hétvégére, és amikorra ezt le tudtam volna szervezni, akkora betegedtek le a lányok. Ki kellett várnom a tervezett indulást, de nagyon nehezen ment.

Felnőtt nő létemre, vagy éppen azért, de elég hisztis lettem. Úgy éreztem minden összejött, és azt gondoltam, hogy ha hazamegyünk, akkor csak jobb lehet. Ha csak a jelenlétemmel is, de támogatni szerettem volna azokat az embereket, akiknek erre szükségük volt/van. A szüleim is nehéz dolgokon mentek keresztül, és habár az édesanyám az egyik legerősebb ember akit ismerek, neki is szüksége lehet segítségre. Innen a távolból azonban nem olyan egyszerű, hiába tudunk beszélni minden nap, az nem olyan, mint a személyes jelenlét.

Vágytam arra is, hogy mindenki magyarul beszéljen körülöttem. Nem szoktam a németen problémázni, de az utolsó  napokban már emiatt sem éreztem magam jól, és úgy voltam vele, hogy ha még egyszer valaki hozzám szól németül, akkor befogom a fülem. Amúgy szoktam ám teljesen értelmesen is gondolkodni, de ez most nem az volt. Volt olyan is, hogy felhívtam a Zuramat munka után, hogy beszéljen hozzám magyarul, mert zsong a fejem. Ő nagyon kedvesen és magyarul közölte velem, hogy nem ér rá.

Nem azzal volt a bajom, hogy Németországban élünk, és mennyire hiányzik Magyarország. Az hiányzott, hogy otthon legyek, a családom körében és az elmúlt időszak eseményein túl tudjunk valahogy lépni, együtt.

Nem hittem azt, hogy ha hazamegyünk, akkor ezek a dolgok meg nem történtek lesznek, vagy másképp fogom látni a történteket, tényleg csak annyit vártam, hogy valamiképpen fel tudjam dolgozni az eseményeket, még akkor is, ha ennek semmi értelme. Úgy kapaszkodtam ebbe az utazásba, mint még soha. Nagy szavak ezek így két év után, de ez már csak ilyen, ha az embert utoléri a honvágy, pedig voltunk otthon augusztusban, tehát nem évek teltek el, csupán néhány hónap. Azt szerintem soha nem fogom megfejteni, hogy az otthoni történések miatt lett honvágyam, vagy 2 év után egyébként is be volt kódolva egy ilyen mélypont. Eléggé magam alatt voltam, és ebből semmi nem tudott kimozdítani.

Pont emiatt nem nyűglődtem a csomagolás, a pakolás, az utazás miatt. Mindegy hogy, csak menjünk.

Mentünk is. Amint lehetett fogtunk magyar adót a rádión, pedig a Zuram elég nehezen viseli a magyar slágereket, és szerinte a rádiók már 2 éve is pont ezeket a számokat játszották. Nem is akartam ezen vitatkozni.

Átléptük Szeged határát, és már jobban éreztem magam.

Van abban valami jó, valamiféle biztonságérzet, amikor az ember mindent ismer a környezetében, hogy az az út merre megy, hol vannak a közlekedési lámpák, mi merre van, ugyanazok a épületek, házak, mint régen. Nem  mint amikor elköltöztünk, hanem mint igazán régen, gyerekkoromban. Persze azért a város változott, de azért ezeket a változásokat végig tudtam követni, mert csak pár hónapja jártunk itt utoljára.

Az otthonlétnek egy árnyoldala van. Nehéz összeszervezni, hogy mindenkivel találkozni tudjunk. Nem lehetetlen, csak nehéz. A szüleink szerencsére már nyugdíjasok, így ez sokat könnyít a helyzeten. A barátaink viszont nincsenek szabadságon, csak azért mert mi igen. A magyar iskolákban nem lesz hosszabb a tavaszi szünet csak azért, mert mi hazamegyünk, a lányok barátainak bizony iskolába kell menni. Majdnem három hetet terveztünk otthon lenni, de három hét alatt nincs 8 hétvége, pedig jó lenne. Valaki intézkedhetne a kedvünkért! A barátaink még mindig nem költöztek le Pestről Szegedre, nem értem miért nem, de így egész biztos, hogy Pesten is jelenésünk van. Ez csak plusz  jó lehet, még ha csak egy napra is, de Pesten is otthon érzem magam.

Hazaértünk, és máris kicsit jobb volt minden.