Újra suli

Mindkét lányom számára tartogatott némi újdonságot az évkezdés. Persze, eddig egyik évkezdet sem volt unalmas, vagy megszokott, pláne a kiköltözésünk utáni, de most ismét nyakunkon a változás. Olyan ez, mint amikor picik voltak, kialakult egy napirend, mindenki megszokta, majd a gyerek lépett egyet előre a fejlődésben, és már kezdhettünk is mindent előröl, nos akkor ez akár havonta is megtörténhetett, most valahogy két évente jár nekünk valami változás.

Kezdem kisebbikkel, aki sikeresen befejezte a második osztályt, még mindig szeret iskolába járni és tanulni is, de eddig a nővérével ment reggelente, majd együtt jöttek haza, a suliban is megvolt az a lehetőség, hogy bármi probléma esetén keressék egymás társaságát, vagy ha valamelyikük nem vitt kulcsot, akkor a másiknál volt, így senkinek nem kellett a ház előtt üldögélni. Na, ennek vége, hisz nagyobbiknak minden nap a belvárosban van jelenése, sőt nem is tudnak egyszerre indulni, hazajönni meg végképp nem.

A lányok eléggé össze vannak nőve, de most kicsit távolodniuk kell, és ezen egyszer már átestünk, amikor kisebbik maradt az oviban, nagyobbik pedig elkezdte a sulit, de az annyiban más volt, hogy reggel egyszerre vittem őket, és délután én vittem őket haza, reggel, délután együtt voltak. 2015. szeptember 4-étől ennek vége, ketten két irányba. Mondjuk vannak olyan napok, amikor én magam szedném szét őket, mert életkori sajátosságaik szerint vesznek össze valami rettentő fontos dolgon, mondjuk kétpercenként. A szitu ismerős, nekem is van egy nővérem, mi is ezt csináltuk, és ha valamit megtanultam már akkor, az az, hogy a szülő nem mindig jó, ha beavatkozik, mert a két ellenséges fél azonnal összezár, egymás pártjára állnak, és mindennek anya az oka, jelen esetben én. Nem mindig viselem jól az életkori sajátosságaikat, ez nagyban függ attól is, hogy milyen hangosan érvelnek egymással szemben, valamint, hogy hány órakor teszik ezt. Nagyon nem hat jól a lelki világomra, mikor hajnal egykor arra ébredek, hogy a konyhában azon veszekednek, hogy ha az egyiknek csak pisilni kell, a másiknak meg csak inni, akkor miért kell egymást kísérgetni. Aha, én sem értem, már azt sem, hogy min veszekedtek, de nem csinálták elég halkan az biztos. A Zuram lelki világára meg az nem volt jó hatással, hogy hajnal egykor káromkodva mentem a konyhába gyereket nevelni. És hol van még az igazi kamasz lázadás?

Amennyiben egymással nincs bajuk, akkor találnak házon belül mást. Kisebbik már májusban emlegette, hogy nem tudja, hogy fogja kibírni az iskolában, mert minden magyar gyerek elkezdi a gimnáziumot és ő “meg fog őrülni”, ha nem lesz kihez beszélni magyarul. Nos, ez a kérdés megoldódott egy új magyar kislány érkezésével. Azért kisebbik talált még egy másik probléma forrást, miszerint milyen rossz lesz neki egyedül elindulni a suliba. Ezt meg tudom érteni, tényleg unalmas lehet, de eddig is minden reggel bekopogott a barátnője, és valójában kettesben mentek, míg nagyobbik nagyjából 5 méter távolságból követte őket. Szerencsére ez sem változott és a barátnője most is minden reggel bekopog, és együtt mennek, valamint együtt is jönnek haza. Ennek ellenére minden második reggel elkezd sóhajtozni, hogy milyen szívesen menne kocsival, de tudja, hogy úgysem visszük el. Tök igaza van, nem visszük. Tavaly még péntekenként nem éltünk a Ganztagschule lehetőségével, de idéntől én ragaszkodtam hozzá, mivel nem vagyok itthon és nem tudok ebédet adni a lányoknak. Ebbe a számításomba csúszott egy kis hiba, na de semmi sem tökéletes.

Az iskolakezdésre már a nyaralás előtt bevásároltunk, megrendeltük a tankönyveket is, meg is érkeztek. Mielőtt megrendeltük volna a könyveket átnéztem nagyobbik régi harmadikos könyveit, mert gondoltam én, hogy ami használható, abból nem fogunk újat venni, de összesen három könyvet találtam ami használható, mert kisebbik osztálya nem ugyanazokból a könyvekből tanul, mint két éve a harmadikosok. A spanyol könyvnek viszont örültem, hogy elraktam, hiszen rendelésnél derült ki, hogy a gyártó beszüntette ennek a tankönyvnek a nyomtatását, így ez nem is lesz. Eredetileg a spanyol munkafüzetből szerettünk volna rendelni, de így kénytelen voltam kiradírozni azokat a dolgokat, amiket nagyobbik beleírt, mindössze két oldalról beszélünk, hiszen harmadikos korában ő javában németül tanult, és nem spanyolul. A KRESZ könyv volt még amit nem szerettem volna megrendelni, ebből viszont teljesen újat szerkesztettek. Gyakorlatilag a spórolós terveim szépen kudarcba fulladtak, amit nem rendeltünk meg, azt csak azért nem tudtuk, mert nem gyártják.

Az iskolaszereket is megvettük még nyaralás előtt, természetesen itt is átnéztem, hogy mi az amiből új kell, és mi az ami még használható. Nem jártam szerencsével, mert közel mindent elhasználtak, így a teljes listával indultunk el a boltba, talán egy vonalzót nem kellett mindössze megvenni. A lista sem kisebbiknél, sem nagyobbiknál nem volt túl hosszú, 20 perc alatt össze is tudtuk szedni a szükséges dolgokat, nem volt hosszú, de azért 100 EUR feletti összeget hagytunk a boltban. Azt hittük meg is van minden, de nem. Egy tétel szerepelt a listán ami nem volt a papírboltban ez pedig a Lappen. A lányok mondták, hogy: Anya lécci, vegyük meg, mert kell. Mondtam, hogy jó, de mondják meg mi az, mert a szótárban csak annyi van, hogy rongy, és az elég tág fogalom. Nagyobbik elmondta, hogy mi is az. Idézem:”A Lappen az, ami magába tudja szívni a vizet, aztán ha megszárad, úgy marad.” Ebből én már tudtam, hogy ez a Schwammtuch lesz, azaz szivacskendő. Azért sokkal könnyebb ám úgy vásárolni, ha ez ember tudja, hogy mit kell venni.

Ezeket a bevásárlásokat a lányok legalább úgy élvezik, mint én gyerekkoromban, bár én már csak azért is szerettem papírboltba járni, hogy érezhessem azt a jellegzetes illatot, ami az új papír- írószereket lengi körül, ennél jobban már csak a könyvesboltba, vagy a könyvtárba szerettem járni. Itt nincs mindenféle mintás füzet, íróblokkokat kell venni, amiből kiveszik a lapokat, majd gyorsfűzőbe lefűzik. Így a pazarlás is kevesebb, mert egész biztos nem marad ki év végén pár üres füzet. Na jó, ez nem igaz, mert amikor nagyobbik harmadikos volt, akkor meg kellett venni pár füzetet, ami aztán egy bötűt sem írt, mert akkor még nem beszélt németül. Sebaj, ezeket is elraktuk, és kisebbik most azt mondta, hogy az jó neki, abból ne vegyünk újat.

Idén mindkét gyerek új iskolatáskát is kapott, de most már nem szaladtunk bele “az itt a scout A márka”, a lányok egész egyszerű táskákat választottak, nem horror áron. Már egyáltalán nem használják a trolleykat, amiken az iskolatáskákat húzták maguk után, mindkettő a hátán viszi, mert ők már nem “kicsik”, és tényleg nem.

Hazaértünk a nyaralásból vasárnap hajnalban, és csütörtökön már kezdődött is kisebbiknek az iskola. Hétfőn már a Zuram is, és én is visszaléptünk a mókuskerékbe, így nem sok idő maradt arra, hogy mindent összerakjak a lányoknak, de mivel már nem kicsik, nem is volt szinte semmi dolgom, fogták a listát és mindent összekészítettek maguknak. A könyveket nem kell csomagolni, így csak mindenre rá kellett írni a nevüket.

A harmadikosoknak nincs évnyitó, egyáltalán semmi. Az első napon bemennek a suliba, majd hazajönnek, de mivel mégiscsak ez volt az első nap, így fogtam a  kis kezét, és elkísértem. Valójában csak fogtam volna, mert a barátnője ezen a reggelen is bekopogott, így egymás mellett mentek csacsogva, én meg csak követtem őket.

Itt az első két osztály után lépnek egy szintet felfelé a gyerekek, a harmadik és a negyedik osztály a felső tagozat. Új tanárnénit kapott az osztály, és új osztálytermet is. A kis padoktól és ülőpárnáktól  elköszöntek, igazi rendes padoknál ülnek, székeken. Kisebbiknek már tavaly is nagyon kényelmetlen volt a párnákon ülni, így ő ezzel a megoldással rendkívül elégedett.

Megkerestük az új termet, ahol az új tanárnéni már várta a gyerekeket, minden gyereket köszöntött, bemutatkoztunk egymásnak, majd gyorsan ott is hagyhattam 20 EUR-t az osztálypénzre és fénymásolásra, ez azért nem volt meglepetés, mert ezt minden félévben be kell fizetni. Kisebbiknek fülig ért a szája, így egyáltalán nem nehéz szívvel hagytam ott. Természetesen azért izgultam egész nap, hogy hogy érzi magát, hogy tetszik neki az új tanárnéni, vannak-e új osztálytársak, milyen az új napközi. Ez utóbbiban biztos voltam, hogy nagyon jó, mert nagyobbik is imádta.

Kisebbik hazaért az iskolából, berohant, és megkérdezte, hogy átmehet-e a barátnőjéhez. Mondtam, hogy ugyan álljon már meg egy pillanatra és mesélje el, hogy milyen volt az iskolában! Erre ő: – Imádom az új osztályt, imádom az új tanárnénit, imádom az iskolát! Átmehetek a barátnőmhöz, ígérem este mesélek. Nem mesélt, csak ugyanúgy elmondta, hogy minden jó, ne aggódjunk már, és különben sem csináltak semmi érdekeset.

Azóta már eltelt az első pár hét, belevetették magukat a tanulásba.

 

Reklámok

Végre nyár, és már vége is

Elérkezett végre a nyári szünet is, amit a lányok már nagyon vártak, én kevésbé, én inkább a nyaralást vártam. Kisebbik is megkapta az év végi bizonyítványát, de idén a hazáig való éneklés és tánc elmaradt. Az osztályfőnöke, már fél éve nem tette be a lábát az osztályba, mert testnevelés órán az egyik gyerek ráejtette a tanárnéni lábára a zsámolyt, és hát a zsámoly ezt sokkal jobban bírta. A tanárnéni azért szervezett az osztályban egy év végi évzáró buli szerűséget, de nagyon kevesen jöttek el, és igazából a gyerekekről sem tudott semmit mondani. Azért a teremből való ki- meg átpakolást a Zurammal megnyertük (szokás szerint), de hát ki mondana nemet egy bottal közlekedő hölgynek.

Az osztályra nem volt a legjobb hatással ez a szünet, volt ugyan helyettesítés, de a megszokott ritmusból kiestek, és nehezen szokták meg az állandóan váltakozó tanárokat. Kisebbiknek is nagyon hiányzott a tanárnénije, de szerencsére ez nem ment a bizonyítvány rovására. A szöveges értékelés szerint a gyerek mindenből nagyon szuper, ír, olvas, számol, szociálisan érzékeny, támogatja az újakat, mindenkinek segít, kedves. Kisebbik szokás szerint aggodalmaskodott, hogy jajj neki most aztán nagyon rossz lesz a bizonyítványa, de nem lett igaza, pont ugyanolyan jó lett, mint tavaly.

Végre elindult itt is a nyár, csak, hogy ezt pontosan mindenki érezze ezért említem meg, hogy július 22-éről beszélünk. A magyar barátaink, csak vigyorogtak, hogy ott már mindjárt kezdődik a suli, amúgy ja, itt is, mert szeptember 3-án már kezdtek is.

Időjárás szempontjából idén ide is jutott egy kis kánikula, amikor is a lányok 38 fokban jöttek haza a suliból, és szó szerint csak kóvályogtak. Az iskolában szinte minden napra szerveztek délutánra vízi csúszdázást a közeli parkba, de a lányok közölték, hogy annyira meleg van, hogy nincs kedvük menni, inkább jönnek haza. Mióta figyelik az időjárást errefelé, ez volt a legmelegebb nyár eddig. A szerencse az, hogy csak pár napig tart, aztán mindig lehűl kicsit, legalább annyira, hogy éjszaka lehessen aludni.

Vége lett a sulinak, végre! Ez az első olyan nyarunk itt, ahol nekem is vannak kötelezettségeim, és bizony a lányok a szünet elejét egyedül töltötték itthon. Mindössze egy hetet kellett átvészelniük, mert utána már én sem dolgoztam. Én, persze csak én, de azért aggódtam rendesen, még ha van is telefon, és tudnak hívni bármi van, de nem tudtam nekik ebédet adni. Azután nagyon gyorsan kiderült, hogy tudják kezelni a mikrót, és ha nem tetszik a kaja, simán csinálnak maguknak melegszendvicset. Hiába no, 11 és 9 évesek már, csak az anyukájuk nem veszi észre, hogy mennyire önállóak.

A nyári szünet gyorsan eltelt, itt jártak nálunk nővérem lányai, akik remélem jól is érezték magukat, voltunk Horvátországban, Magyarországon és nagyjából semmire nem maradt idő, de nagyon jó volt, és ha tehettem volna maradtam volna még.

A nyárról valójában elég is ennyi, senkit nem untatnék a részletekkel, sokkal izgalmasabb a szeptemberi iskolakezdés.