Fókales

Amint hazaértünk Londonból, a következő hétvégén már utaztunk is Wilhelmshavenbe. Egyrészt a tavaszi szünetet minden szempontból szerettük volna kihasználni, másrészt a szüleim nálunk voltak, és szerettük volna elvinni őket valahová kirándulni.

Azért Wilhelmshavenre esett a választás, mert onnan indul hajó Helgolandra, amit én már nagyon rég szerettem volna megnézni. Wilhelmshavenben voltunk tavaly is, megnéztünk már elég sok dolgot, de volt ami kimaradt, gondoltuk ha más nem, akkor azt bepótoljuk.

Helgoland mindenképp érdekes, de én szerettem volna látni végre természetes körülmények között fókákat. Állítólag ott élnek, és látni is lehet őket. Rügenen is voltak a parton táblák, hogy esetleg lehet fókákra számítani, de a fókák nem számítottak ránk, így egy ici-pici fóka nem sok, annyit nem láttunk. Rügen ettől függetlenül gyönyörű és bármikor vissza is mennék, na de most jött el az én időm, irány Wilhelmshaven, aztán Helgoland.

Szüleimet is belelkesítettem, hogy habár egy hosszabb hajóút lesz, de mégiscsak kibírható, mert a fókák ugyebár. Szüleim mondták, hogy nekik az is jó, ha csak Wilhelmshaven, sőt az is, ha az se, jó nekik Wolfsburgban is.

Minden gond nélkül érkeztünk meg Wilhelmshavenbe, foglaltuk el a szállást, ami nem is volt rossz, majd indultunk el a kikötőbe, hogy vegyünk a hajóra jegyet, nehogy lemaradjunk Helgolandról.

A terepet már ismertük, hisz voltunk tavaly is, nem sok dolog változott, csupán egy, nem indul hajó Helgolandra, indul egy másik városból, de odáig vagy 1 órát kell autózni, plusz  még ugye 2 óra hajózás. Mondtam, hogy azt talán mégse, akkor ez most megint kimarad, de sebaj, mert Wilhelmshaven közelében vagy egy homokpad, és ott szoktak lenni fókák, és ami a lényeg, megy is oda egy hajó. A Zuram csalódott volt, mert annyira szeretett volna engem elvinni Helgolandra, mert tudja, hogy ez az egyik vágyam, de kénytelen voltam tisztázni, hogy Helgoland egy dolog, persze az is érdekel, de a lényeg, a lényeg a fóka. Nem tudta, azt hitte Helgoland a lényeg. Jó lesz átbeszélni még egy két kívánságomat, nehogy félreértés legyen. Például az, hogy nem szeretnék meglepi partit a 40. szülinapomra, egyáltalán nem azt jelenti, hogy szeretnék, tényleg nem, sőt.

Miután tisztáztuk ezt a fóka dolgot gyorsan meg is vettük a jegyeket, ez nem jelenti azt, hogy másnap akkor mégis végre sikerül látnom fókát,  mert a néni a kikötőben elmondta, hogy a fókát azt nem garantálják, a hajó megy, minden nap megy, de csak a homokpad a biztos. A többi ugye az állatokon múlik, de ők ritkán olvassák a hajó menetrendjét. Lelkesedésem töretlen volt, éreztem, hogy a fókák a kedvemben akarnak járni, és meg fogják magukat mutatni. Na, nehogymá’ ne  legyen fóka! Lesz!

A hadi kikötőt már megnéztük tavaly, ahogy a múzeumot is, bár most állt bent másik hajó is, viszont a tengeri akváriumot még nem láttuk, az még jó program lehet, pláne, hogy a lányoknak megígértük -teljesen könnyelműen- hogy ha erre járunk legközelebb, akkor természetesen nem hagyjuk ki az akváriumot. Fene gondolta, hogy ilyen gyorsan erre járunk, viszont a lányok egész biztos nem felejtenek, és már mondták is, hogy ha nem emlékeznénk véletlenül, akkor ők most szólnak. Akvárium!

Én már alig vártam a fókalest, a lányok meg a fókalest és az akváriumot. A szüleim meg azt, hogy egy kicsit süssön a nap, mert szegények nem ehhez a hideghez vannak szokva, és már egy ideje nálunk voltak, de nem az a tavasz volt, amire ők számítottak. Többször jelezték is, hogy ők nem üldögélni jöttek, hanem segíteni a ház körül, jó lenne, ha szólnánk az időjárásnak, de nekik mégiscsak egyszerűbb volt mondani, hogy üldögéljenek csak nyugodtan.

Londonban szép napos idő volt, egyszer sem esett, nem is értem miért panaszkodnak mindig az esőre a londoniak, bezzeg Wilhelmshavenben hideg volt, még annál is hidegebb szél fújt, és folyton eleredt az eső, sebaj, kabátot vittünk, kapucnisat, illetve akinek nem volt kapucni az vitt sapkát. Sétáltunk a parton, a lányok sárkányt eregettek, míg meg nem fagytak, illetve míg én meg nem fagytam, és nem szóltam, hogy most már elég, de nem sértődtek meg, mert beültünk egy kávézóba, ahol fel tudtak melegedni egy forró csoki mellett. Vicces volt, hogy a Zuram és a pincér srác egyforma karkötőt hordott, na nem olyan szíp arany típust, hanem a VFL szurkolói számára készített szép zöldet. Lehet, hogy Wolfsburgból meg a tengerpartra áramlik a munkaerő, pincérkedni? Gyanús.

Kis idő múlva indult a hajó is. Ugyanaz a hajó volt, mint tavaly, csak most másfelé ment. A homokpad nincs messze a parttól, ami jó, mert annyira fújt a szél, hogy elég magas hullámok voltak. Bónusz, hogy mivel rossz idő volt, mindenki hajókirándulni akart, tették ezt nagyon sokan kisbabával. Sajnáltam szegényeket, mert valamelyik gyerek folyton bőgött. Volt egy nagyon kitartó baba, aki úgy tűnt, hogy hivatásául választotta az elkeseredést, és vagy emiatt, vagy amiatt mert pici babák nem élvezik a hajózást egyfolytában üvöltött. Tiszteletre méltó volt a kitartása, de azután rájöttem a turpisságra, gyanús is volt, mivel azért a legtöbb gyerek előbb-utóbb feladja, de ez a baba nem, illetve igen, de kiderült, hogy kettő van belőle, ikrek. Amikor az egyik abbahagyta, kezdte a másik, szegény szülőknek egy pillanat nyugtuk nem volt, és egy pillanatra nem tudtak kilépni a hajó belsejéből a szabad levegőre. Már megérte eljönni hajózni nekik. Egyébként, hol esett az eső, hol nem, tehát a nép is ki-be mászkált.

A gyerekeknek viszont, mármint a kicsit nagyobbaknak elég jó volt, mert nekik előadást tartottak a fókákról, a tenger állatvilágáról, és ezt prezentálták is, mert felhoztak a fedélzetre néhány akváriumot, amiben rákocskák, meg mindenféle apró élőlények voltak. Lányaimat az eső sem zavarta, és érdeklődve figyelték az előadást, és fogdosták azon állatkákat, amiket lehetett. Az előadásra a kedves bácsi és nénik, mert hárman tartották, hoztak 3 különböző fókabőrt is, amiket meg lehetett simogatni. Azt most ne firtassuk, hogy ez mennyire morbid, amikor az ember fókalesre megy, és fókabőrt simogat. Mondjuk én nem simogattam, és az előadást sem hallgattam meg, pedig ott lehet elmondták, hogy szegény fókák önként adták a bőrüket a haláluk bekövetkeztével, ami természetes volt, csak úgy, mint a bodies kiállítás “résztvevői”, szintén jónak találták a gondolatot, hogy haláluk után az emberek csupasz valójukban nézegessék, és jelen esetben simogassák őket. Nem.

De elérkezett a pillanat odaértünk a homokpadhoz. Mindenki, kivéve az ikresek, fent tolongott a fedélzeten hátha megpillant egy fókát. És igen, ott volt! Egy, azaz egy darab fóka. Elég messze voltunk, tehát akár egy darab kő is lehetett, mert egy sötét kerekded izé ott feküdt a homokpadon és ennyi. A Zuram kihúzta magát, büszkén nézett rám, hogy hát akkor sikerült, még egy kívánságomat teljesítette, láttam fókát. És tényleg, láttam. Akkora szél volt, hogy a homokpad nagy részét víz fedte, 70 cm-vel volt magasabb a vízszint a szokottnál, tehát egyáltalán nem elvárható, hogy a fókák ott legyenek. Köszönet annak az egynek is. De amikor visszafelé jöttünk, akkor már két darab kő feküdt a homokpadon, és akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy azok fókák, mert megmozdultak, és pont azzal a jellegzetes fóka mozgással, amit már a tv-ben is láttam, illetve ez az a típusú mozgás amivel én próbálok elhelyezkedni esténként az ágyban, de lusta vagyok a kezeimet használni ahhoz, hogy magamra húzzam a takarómat, testalkat is stimmel. Tehát két fóka. Két fóka már sokkal több, mint amit eddig láttam, leszámítva persze a tv-t, állatkertet, fókashowt. Ami a legjobb, hogy egyáltalán nem voltam csalódott, sőt, és a lányok se, nagyon élvezték. A szüleim szintén, és ilyenkor mindig nagyon boldog vagyok, hogy átélhettem valami különlegeset, az eső, a szél egyáltalán nem számít. A kikötő felé tartva még felhívták a figyelmünket, hogy a hajótól nem messze úszik még egy-két fóka, ha nagyon figyelünk, akkor láthatjuk, az a kis fekete gombóc, ami hol kiemelkedik a vízből, hol eltűnik, az a feje. És láttam! Még három fókát, vagy csak egyet, csak az az egy össze-vissza úszkált a víz alatt. Azért egyszer megnézném nyáron is azt a homokpadot, amikor tényleg sok-sok fóka sütteti magát, na nem úgy, a napon.

Másnap következhetett az akvárium, ami nagyon jó volt. Sealifeokban jártunk már párszor, nem sok a különbség, de például a szüleim még nem jártak ilyen tengeri akváriumban. Apám nagy horgász, de ekkora halakat, cápát, ráját még ő sem látott. Tartottam is tőle, hogy mind ki akarja fogni. El is mondta párszor, hogy: hej, ha lenne nálam bot. Szerencsére nem volt. Annyira jó volt látni, ahogy a szüleim pont úgy élvezik a kirándulást, mint a gyerekeim. No meg persze mi is. Itt már biztosra mentünk fók ügyben, itt az akváriumban lakik három fóka, akik még egy kis showt is előadtak. Ők mindhárman fogságban születtek, a gondozójuk imádja őket. A show közben nagyon sok információval szolgált a gondozójuk a fókákról, az életükről, hány évesek, mekkora a súlyuk, milyen gyorsan úsznak, és hogy cukik ugyan, de ne felejtsük el, hogy éles fogacskáik vannak, és egyáltalán nem játékszerek.

Az akváriumban nem csak halakat láthatunk, hanem madarakat, majmokat is, és más tengeri élőlényeket. Az egyik nagyobb akváriumba be volt lógatva egy madzagon egy fél cukkini, egy darabig gondolkodtunk, rajta, hogy minek, és már arra a megoldásra jutottam, hogy biztos azért, hogy a látogatóknak legyen min gondolkodni, de akkor kisebbik szólt, hogy nézzem már, mert a rája lecsapott a cukkinire, és majdnem egyben bekapta az egészet. Később láttam, hogy több akváriumban is van cukkini belógatva, de valahogy soha nem gondoltam volna, hogy ezt a tengeri élőlények eszik, mivel valahogy azt gondoltam, hogy cukkini egyáltalán nem nő a tengerben. Többször is megnéztem közelről, és nagyon cukkininek nézett ki, habár lehet, hogy ez valami tengeri fajta.

Az akvárium megnézése után még arra volt idő, hogy együnk abban a parti büfében, ahol a Zuram már tavaly is szeretett volna, de nem volt rá alkalom. Egyébként én nem nagyon szeretek ilyen jellegű helyeken enni, de végül is beadtam a derekam, mivel ételmérgezést eddig még csak éttermi kajától kaptam, büfében még nem.

Londont sem pihentük még ki, de most aztán már végképp elfáradtunk, az idő lehetett volna jobb, de ezt ugye nem lehet megrendelni. Most aztán már tényleg azt gondolom, hogy Wilhelmshavent megnéztük, de egyáltalán nem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy visszamenjünk. Amennyit mi mászkálunk, simán belefér, és a fókák, ugye a fókákat még egyszer meg kell néznem.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s