Betegeskedem

Mióta Németországban élünk nem igazán voltam még beteg, nem is szerettem volna, de valamiért november óta képtelen vagyok teljesen meggyógyulni. Két betegség között van néhány nap szünet, de többnyire azért a papírzsebkendő az úr a házban.

A dolog november elején kezdődött. Elkezdtem köhögni, és időnként nem kaptam elég levegőt, hiába próbálkoztam hozzájutni, leginkább csak hangosan sóhajtoztam. Az asztma nem ismeretlen jelenség, hisz az allergiám kapcsán már szorosabb barátságot kötöttünk egymással, de szerencsére asztma az a jó barátom, akire elég ha emlékszem, ő nem ragaszkodik hozzám, én se hozzá, így jó pár éve alig-alig volt kapcsolatunk. Egyébként novemberben semmi sem nyílik, virágzik, pollenzik, ami nekem bánatot okozhatna, pedig jó pár növény nem szeret engem.

Biztos, ami biztos és némi felsőbb ráhatásra persze, elmentem orvoshoz. Orvos is csak annyit tudott mondani, hogy igen elég asztmatikus ez a köhögés, szedjem az allergia gyógyszert, meg írt még mellé valami másikat is, amit egy inhalátoron keresztül kell a hörgőimig eljuttatni. Mivel azonban a torkom is gyulladást mutatott, így az orvos vett kenetet a torkomról és még egy vérvétel is történt. Ami jó, hogy emiatt sehová nem kell elmenni, mindent megcsinálnak helyben a rendelőben. Nem látok ilyen feliratokat, hogy kartonzó, nincsenek végtelen sorok előttem, emberek, akik szintén vérvételre várnának, nem kell az eredményért külön elmenni valahová, hanem elég betelefonálni a rendelőbe, és ha probléma van, akkor egy személyes megbeszélésre is kapok időpontot. Nos mivel nekem a torkom miatt egyébként is vissza kellett mennem, így egycsapásra meg tudtuk beszélni a vérvétel eredményét is.

Sajnos sem előbbi, sem utóbbi nem volt valami kedves. Előbbiből kiderült, hogy egy olyan bakteriális fertőzésem van, amely tipikusan óvodákban jellemző és kisgyerekek kapják el leggyakrabban, de nem gond máris kaptam a receptet a célirányosan felírt antibiotikumról. A vérvétel, nos hát valami májérték nem volt rendben, ami több dologra is utalhat, egyrészt lehetek hepatitises, másrészt lehetek kövér, és lehet zsíros a májam. Egyik variáció sem tetszett, pláne, hogy a hepatitist fejben azonnal kizártam, a pluszkilóim, nos soha nem gondoltam volna, hogy aggodalomra adhatnak okot. Pedig, de.

Az orvos szerint egyáltalán nem kell aggódnom, szedjem a gyógyszereket és amikor azt abbahagytam, akkor rá nem olyan sokkal csinálunk még egy vérvételt, ami célirányosan a hepatitisre irányul, mármint arra, hogy van-e nekem olyanom, vagy sincs. Jó.

Beszedtem a gyógyszereket, ügyesen, lelkiismeretesen. Ugyanúgy fulladtam és köhögtem tovább, de tudtam, hogy az egy hosszabb folyamat lesz. A megadott időben visszamentem vérvételre, majd pedig megbeszélni az eredményt. Kiderült, hogy egy árva hepatitisem sincs, semelyik típusból. Ez jó. Az orvos viszont javaslatot tett arra, hogy biztos, ami biztos oltassam be magam, mert az ördög nem alszik. Nem ellenkeztem, nem vagyok védőoltás ellenes, sőt lehet egyszer még olyan helyre fogok utazni, ahol külön jól jön, hogy már be vagyok oltva.

Az oltást egyébként fizeti a biztosító, de nem úgy, ahogy eddig megszoktuk, vagyis nem csak úgy odaadom a receptet a gyógyszertárban, és megkapom a gyógyszert, hanem odaadom a receptet, kifizetem az oltóanyagot, erről kapok egy számlát, amivel elsétálok az orvoshoz, mármint az oltóanyaggal, a számla a dokit egyáltalán nem érdekli, ezután az orvos beadja az injekciót, majd erről is kapok egy számlát, miután kifizettem, hogy beadták, a két számlával a kezemben besétálok a biztosítóhoz, ahol kedvesen mosolyogva elkérik a számlát, majd erre pár hétre érkezik egy levél, hogy elutalták az összeget. Elsőre bonyolultnak hangozhat, de nem az. Egy oltás ára olyan 80 EUR körül van, az, hogy az orvos beadja, a 11,74 EUR.

Tehát kiderült, hogy nem vagyok hepatitses, innentől kezdve akár egy hülye is ki tudja következtetni, hogy zsíros a májam. Én is kikövetkeztettem, de erre az eredményre várni kellett még egy kicsit, mert az orvosom elég lelkiismeretes ahhoz, hogy csináltasson még egy kontroll vérvételt, hogy mennyire zsíros az annyi.

No persze fejben már összeállítottam a diétámat, és nagyon szenvedtem is, mert tulajdonképpen én elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Tudom, hogy nem vagyok topmodell, de nem is bánt a dolog. Ez vagyok én kérem szépen, de ha zsíros a májam be kell látnom, hogy valami nem jó. A Zurammal rengeteget beszélgettünk erről, mert nem hagytam békét neki a témával, és amúgy is imádja Dr. Google-t, akit ki is kérdezett részletesen az állapotomról. Tehát a Zuram közölte, hogy ez a 40 körüli nők népbetegsége. De itt meg kell álljunk egy pillanatra! Én kérem nem vagyok 40 körüli nő. 39 sem vagyok, tehát maximum 35 körüliről beszélhetünk, és különben is simán elkaptam az ovisok betegségét, amit rendes felnőtt emberek nem is szoktak. Miután ezt gyorsan tisztáztuk mondott még valamit.

A mai napig felmerülnek kisebb viták közöttünk, hogy vicces-e egy mondatban említeni a hízott libákat egy feleséggel. Mert szerinte egyébként nagyon is vicces az a kérdés, hogy: tudod kinek van még zsíros mája? A hízott libának hö hö hö. Szerintem nem vicces, és afelől is vannak kétségeim, hogy komoly-e az a bocsánatkérés, ami közben először még röhög az ember, azután már csak kuncog ugyan, de azért kuncog, mert nagyon igyekszik visszafojtani a röhögést. A bocsánatkérés őszintesége azért is megkérdőjelezhető, mert szerintem, ha úgy hangzik el, hogy: bocsánat, de szerintem vicces (újra röhög), akkor nem is igazán gondolja komolyan.

A vérvétel eredménye ismét megérkezett és kiderült, hogy nem vagyok liba. Az értékeim újra normálisak. Valószínűleg a betegség hatására nem voltak rendben a számok, és biztos ami biztos az orvos jó alaposan megnézte a belső szerveimet és azok működését ultrahangon keresztül, és mindent rendben is talált. Ezért a vizsgálatért sem kell elmenni sehova, ott helyben elvégzik.

A köhögésem azonban nem akart múlni, ami baromi kellemetlen, nem is igazán a köhögés, hanem az a része, amikor nem kapok elég levegőt, és nagyjából úgy tátogok, mint egy ponty, nem vízben, inkább a szárazon. Kaptam két új gyógyszert, de biztos, ami biztos, el kellett mennem egy orr-fül-gégészhez is, nézze meg, nem-e valami más probléma áll a köhögés hátterében.

Elég gyorsan kaptam időpontot, ahol az orvos volt olyan bátor, hogy egy csövet dugjon le az orromon keresztül, és így nézegesse a torkomat. Amikor kijelentette, hogy rákra utaló jel nincs, hát megkönnyebbülni sem volt időm, mivel fogalmam sem volt róla, hogy ez kérdés egyáltalán. Ezután következett volna a másik orrlyukam is, mert ez egy bátor orvos, és még azt se vette figyelembe, hogy az első nézelődés hatására az egyik szememből elkezdett ömleni a könny, kértem egy momentet hivatkozva a szememre, de valójában inkább csak halogattam a dolgot, hogy ugyan ne akarjon már csöveket dugdosni az orromba. Anyukám egyébként is állította gyerekkoromban, hogy az nem jó dolog, pláne miután a nővérem ezt megtette a saját orrával és egy szivacsdarabbal, na azt a pillanatot, amikor az ki kellett venni senkinek nem kívánom, de a nővérem semmiből sem tanul, talált egy babszemet… no, de én az okos, más hülyeségéből is, tehát ott és akkor tudtam, hogy nem jó dolog ez az orron keresztül kis lámpás izével nézzük meg a torkot dolog. Az orvos másodszorra azonban nem is járt sikerrel, és már mondta is, hogy szemmel láthatóan ferde az orrom, vagy így nőtt, vagy egy korábbi sérülés eredményeként. Egyszer valóban arcon találtak 2 méteres közelségből egy focilabdával, akkor is ömlött a könny a szememből, meg voltak fájdalmaim, de orvosnál nem jártam ez ügyben, így lehet tényleg csak így nőtt. A galád doki közölte, hogy muszáj megműteni az orrom, mert nem kapok elég levegőt, ezért a számon át lélegzem, ugye? ugye?, neeeeem, dehogy. A lényeg, hogy ez az állapot nem fog javulni, tehát ezt az orrsövény-ferdülést műtéti úton korrigálni kell, ha összeszedtem a bátorságom, akkor menjek hozzá, vár szeretettel.

No kérem, én tudom, hogy a fejemen nem az orrom a legszebb dolog, és nem csak ferde, de nagy is, ezt onnan is tudom, hogy amikor megműttettem a szemem, és nem hordtam már szemüveget többé, akkor a Zuram közölte, hogy bizonyos szempontból nagyon előnyös volt a szemüveg, és közben diszkréten az orrára bökött. Amúgy állítja, hogy szeret. Azt már magyar orvos is említette, hogy szükségem lesz műtétre előbb-utóbb, de valahogy az utóbb sokkal hamarabb ideért, mint gondoltam. Az orvos meggyőzött, mivel ha a számon veszem a levegőt, akkor folyton kiszárad a szám, és ráadásul még egy csomó baci is bejuthat a szervezetembe, tehát ez is okozhatja a köhögést, amit már tényleg nagyon untam.

Az egyik német ismerősömnek említettem, hogy meg kell műteni az orrom, aki rögtön felvidámodott, mondta, hogy neki is meg kellett, és ha már ott vagyok, csináltassam meg rendesen, ne hagyjam ki a plasztikát, ő sem hagyta ki, nem nagyon csak egy kicsit, de azóta ő sokkal jobban érzi magát. Tehát tudom, hogy nem az orrom a legszebb a fejemen, de megszoktam, az enyém, családi örökségem, ez vagyok én, szóval nem biztos, hogy a muszájon kívül szeretnék mást is. Bár, ha jobban utánagondolok műtétet sem szeretnék egyáltalán, de azt hiszem, azon túl kell esnem, mindegy majd nagylelkű leszek és úgy gondolok rá, hogy plasztikáztatok, az divatosabban is hangzik, mint egy orrsövény-ferdülés.

Ezzel azonban még nincs vége a betegségeknek, már épp kezdett elmúlni  a köhögésem, amikor éreztem, hogy már megint nem vagyok jól. És nem is voltam. Fájt a torkom, és hosszú évek óta először be is lázasodtam. Bevallom nem viselem jól, sem a lázat, sem ha beteg vagyok. Nem tudok a fenekemen ülni, ha beteg vagyok is vannak dolgok amit meg kell csinálnom, de mivel képtelen vagyok rá, így frusztrált vagyok. Az orvostól kaptam ismét egy jó nagy adag antibiotikumot, csillapítottam a lázam, sajnáltam magam, meg a közelemben élőket, a Zuram állandóan főzte nekem a teát, mindent megcsinált helyettem. Egyedül intézte a lányok dolgait, megfőzött, és tényleg mindent amit kell, és csak egyszer említette meg, hogy nem vagyok túl kedves, ha beteg vagyok. Tény, nem vagyok, de mivel emlékeim szerint az idő nagy részét alvással töltöttem, így nem is lehettem annyira undok.

A gyógyszer hatott, elmúlt a láz, már-már a köhögés is. Visszamehettem az orvoshoz, aki beadhatta a második oltást is. Volt nagyjából 3 jó napom, amíg tényleg jól éreztem magam, majd ismét jött a takonykór, és a rosszkedv. Most más bajom nincs, csak már a 4. üveg orrcseppet használom el, és ipari mennyiségű papírzsebkendőt, de remélem, hogy ez már a vége. Iszom az Aspirin C-t, pedig rühellem, eszem a C vitamint. Próbálok pihenni, amikor csak lehet, hogy vége legyen már, mert nagyon, nagyon unom. Viszont muszáj, hogy elmúljon ez a taknyosság, mert hosszú évek óta először tudunk a Zurammal ketteseben elutazni egy hétvégére, és bizony már le is foglaltuk a szállást. Egy hét múlva ilyenkor, ha minden jól megy Amszterdamban vacsorázunk.

Reklámok

Indulás Magyarországra, előkészületek

Már hetek óta készültünk a tavaszi szünetre, tavaly augusztus óta nem voltunk Magyarországon, és hogy őszinte legyek eléggé hiányzott, de az indulás nem is olyan egyszerű. Elég sok dolgot kellett elintézni, hogy minden rendben legyen.

Kezdjük azzal, hogy az influenza miatt eléggé aggódtunk. Főleg én. A lányok viszonylag gyorsan és fájdalommentesen átestek rajta, én ágynak dőltem ugyan, mert mozdulni sem tudtam, de négy nap után felkeltem és mentem dolgozni, igaz nem volt hangom, még  legalább két hétig köhögtem, de kénytelen voltam tartani a frontot, mert a Zuram is az ágyat választotta. Neki nem volt ilyen egyszerű, mert négy nap után még mindig nem bírt mozdulni, még az orvoshoz is én vittem vissza, vezetni ugyanis képtelen volt. Az orvos nem volt elégedett a javulás mértékével, gyorsan vérkép, EKG minden ami kell. Az eredmények szerint javul, de hosszabb folyamat lesz ez. Hurrá! Kapott egy csomó inhalátort, mindenféle vírus ellenes szert, az egyik nem hatott, de a másik sem. Volt köptető, fájdalomcsillapító, sok tea és fekvés, fekvés, na meg rengeteg köhögés. Előtte a gyerekek köhögése miatt nem aludtam rendesen, de a Zuram ezen túltett, ismét nem volt pihenés, pedig még én sem voltam jól. De azért reméltük, hogy amikor elindulunk hazafelé, akkor már nyoma sem lesz a betegségnek. Tévedtünk.

Azon aggódtam, hogy nehogy valamelyik gyerek újra beteg legyen, mert akkor nem indulunk útnak, szerencsére a lányok szépen meggyógyultak, és én is helyrejöttem.

A Zuram tudja halmozni az élvezeteket, már csak a köhögés maradt, igaz, az elég erősen, de mivel azt mondta az orvos, hogy ez hetekig elhúzódhat, ezt normálisnak gondoltuk. Nem volt az. Mindegy, biztos, ami biztos elment a bőrgyógyászhoz, akivel előzetes egyeztetés okán találkoztak, miszerint 4 anyajegyet el kell távolítani mert veszélyessé váltak. Aggódni nem kell, maradt még kb. 200 másik, ezzel évekig elleszünk. A Zuram hősként haza is tért, mind a négy veszélyes elemet eltávolították, anyajegy helyett kapott néhány varratot, összesen 12-t. Izgalmassá az tette a dolgot, hogy a varratszedés pont az indulás napjára esett.

Először nem így terveztük, de a Zurammal kivetették a tavalyról  megmaradt néhány nap szabadságát, így pár nappal korábban indulhattunk.

Azt is tudtuk már előre, hogy mindkét autónk forgalmija lejár. Az övé márciusban, az enyém áprilisban. Akkor ezt is el kell intézni. Nem sok fogalmunk volt a német műszaki vizsgáról, de azt tudtuk, hogy nem ingyé van, és nem fogjuk megúszni. Az én autóm ráért volna áprilisban is, de én mindenképp szerettem volna, ha emiatt nem esek ki a munkából, és mire hazaérünk, addigra már legyen meg a műszaki. A Zuram is egyetértett.

Mivel az ő autójával szándékoztunk menni, így biztos, ami biztos azt vettük előre. A Zuram felhívta a szervizt, ahová egyébként is hordjuk a kocsit. Kérte, hogy ugyan nézzék már át tetőtől kerékig, aztán készítsék fel a műszaki vizsgára. A műhelyben nem igazán értették, hogy mit akar, elmondta még vagy kétszer, mire elmagyarázták neki, hogy ez nem így megy, ők nem nézik át az autót, egyébként is ismerik, mert ott van szervizelve, nagy baja nem lehet. Kap egy időpontot a vizsgára, az ember akin a forgalmi engedély sorsa múlik, megnézi, ő megmondja, hogy mi kell ahhoz, hogy átmenjen, azt megcsinálják, aztán kap egy új időpontot, az eredeti ár töredékéért, és akkor már az ember csak azokat a dolgokat nézi meg, amiket ő kért. Hát jó, ha így, így.

Többkörös lett a játék.

A Zuram kivitte a szervizbe a kocsit, majd otthagyta. Délután telefonáltak, hogy mehet érte, de nincs meg a műszaki. Kimentünk, és négy dolgot kifogásoltak az autón. Nem egyformán fogott a fék, de ezt helyben orvosolták, mert csak a fékport kellett kitakarítani. Jó, eddig megvagyunk. Kiírt egy hibát a computer, mert kicsit le volt merülve az akkumulátor, de miután feltöltötték, és a hibát törölték, nem jött vissza, mármint a hiba, nem a computer. Nagyon jól írok ám olyan dolgokról, amiről fogalmam sincs. A harmadik és negyedik dolog megoldása is egyszerűnek tűnt. A harmadikhoz egy papírt kellett letölteni, és kinyomtatni, hogy amilyen típusú fellépő van a kocsin, annak van műszaki forgalomba helyezési engedélye azzal lehet járni, és tényleg lehet, van hozzá papír. A negyedik dolog a felnik, a felniben nem volt jelzés beütve, hogy pontosan melyik típus így nem lehetett beazonosítani, venni kellett négy kereket. Semmi gáz, gyors rendelés az e-bay-en, és csak várni kellett, hogy megérkezzen. A kerekeken kívül mindent láttamozott az ember, és kipipált, hogy rendben van, ez amolyan két vizsga közti, kis vizsga volt, mert pont arra járt az ember, de ezért egy centet sem számoltak fel. A következő időpont amit kaptunk, az indulás előtt két nappal volt. Bíztunk benne, hogy nem lesz gond a kerekekkel, és simán átmegy a kocsi, de azért nem akartuk így kicentizni. A legjobb az egészben az, hogy ugye a kerekeket át kellett cserélni, mondták is a szervizben, hogy ááá erre nem kell időpont, csak menjen oda, soron kívül megcsinálják még a műszaki vizsga előtt. Oda is ment a Zuram, ahol közölték, hogy felejtse el, nincs hely, miért nem kért időpontot. Egy kissé megemelkedett vérnyomással, két köhögés között a Zuram elmagyarázta, hogy mit miért nem, és hogy miért igen. A pultnál álló hölgy éppen betanult, és akivel a Zuram az egészet lebeszélte, természetesen nem volt bent. Annyit sikerült a Zuramnak elérni, hogy beszélhetett a szerelőkkel. Szerencsére ők tudták miről van szó, és nem is értették, hogy mi a gond. Mondták, hogy minden rendben lesz, délután lehet menni a kocsiért. Így is lett.

No nézzük az én autómat. Tudom, elég nagy szégyen, de bevallom, hogy egy szerencsétlen tolatás következtében megtörtem kissé a hátsó lökhárítót, így azt mindenképp cserélni kellett. Első körben szerezni kellett egy másikat. A Zuram, mivel egy rendes ember, egy szót sem szólt a bénázásomra, és minden megjegyzés nélkül keresett másikat, sőt amikor önostoroztam magam, akkor azt sem hagyta. E-bay barátunk segített, talált a Zuram egy nagyon is megfelelőt, színben passzolót, meg is alkudott az eladóval, akivel csak egy baj volt, nem volt hajlandó postázni, el kellett menni a cuccért. A lökhárítóért mintegy két óra hosszat kellet autózni, és ezt csak oda, aztán persze vissza is. Egy szép szombati napon, az indulás előttin, el is indultunk a lökhárítóért. Egy jó van a dologban, át kellett autózni Magdeburgon, amit már rég látni szerettünk volna, nos pipa, megvolt. Oda is értünk, időben ahogy számítottuk, egy hatalmas bontóban találtuk magunkat. A Zuram elmondta, hogy miért jöttünk, mondták, hogy igen, mindjárt hozzák a raktárból, hozták is, egy nagyon jó állapotban lévő zöldet. Örülhettünk is volna, ha az én autóm nem ezüst lenne, de az. A Zuram csak nézett, mivel indulás előtt már nincs idő másikat keresni, nem lesz meg a műszaki. Kissé bizonytalanul szóvá is tette a dolgot, mire kis tanácskozás után rájöttek az ott dolgozók, hogy rosszat szereltek le, van ezüst is, csak az még fenn van egy autón, de mindjárt leszedik, kicsit üljünk már le, de leszerelés előtt nézzük már meg, hogy az jó-e nekünk. Megnéztük, én is, nem mintha közöm lett volna hozzá, mármint ahhoz, hogy ilyen macerába keveredtünk igen, csak ahhoz nem, hogy jó-e ez, vagy sem. A Zuram mondta, hogy jó. Leszedték, majd hazaautóztunk. Visszafelé is megnéztük Magdeburgot, immár két pipa, egy darabig nem megyünk.

A szervizben le volt már előre beszélve, hogy otthagyjuk 3 hétre az autót, az alatt csinálgassák, műszakiztassák le, telefonáljanak, ha valami gond van. Az első telefon arról szólt, hogy átment az autó a műszakin, csont nélkül, csak a lökhárítót kellett cserélni.

Ezt a két dolgot tehát kipipáltuk. Már csak össze kellett csomagolnom, amihez előtte mindent ki kellett mosnom, vasalnom. Össze kellett szedni azokat a dolgokat amiket haza szerettünk volna vinni, ajándékokat, kinőtt gyerekruhákat, rendelésre beszerzett dolgokat. A Zuram az indulás előtt egy nappal már szabadságon volt, de én nem. Bevállaltam egy egész napon át tartó munkát, 17 óra után értem haza. Nem kicsit fáradtan, de szerencsére volt annyi eszem, hogy már vasárnap mindent becsomagoltam, és egy helyre összekészítettem, hogy már csak be kelljen pakolni a kocsiba. A lányok is összeszedték a dolgaikat, no nem a ruháikat, hanem a játékokat amik nélkül megáll az élet, meg az ajándékokat, amiket az otthoni kedveseknek szántak. Nagyon sok kedves embert ismerünk ám, így hetekig gyártották a karkötőket, amit végül el is ajándékoztak.

A Zuram az otthon töltött időt kihasználta arra, hogy részt vegyen egy adriai vitorlázáson, ami ugyan csak pár napos volt, de attól még ugyanannyi cuccot kellett vinni, mintha legalább egy hétre ment volna. Ezeket ő szedte össze, ahogy a saját bőröndjét is ő pakolja, nekem csak a sajátomat és a lányokét kellett.

Amikor hazaértem a munkából, elmentünk tankolni, majd mindent bepakoltunk a kocsiba, hogy ne reggel kelljen, mert reggel elég lesz elkészíteni a szendvicseket, és amíg én összekészítem az ennivalót, ő elmegy és megszabadul a varratoktól, amit már nagyon várt, csak később derült ki, hogy nem sikerült az összes varratot eltávolítani, de az én Zuram egy Rambo, oszt kiszedte magának.

Az indulás reggelén minden rendben, terv szerint haladt, és a tervezett időben el is tudtunk indulni.

Végre, végre!