Nagy fába vágtuk a fejszénk

Amikor nem is olyan régen a Zuram kiköltözött Wolfsburgba, azután kis idővel pedig mi lányok is követtük, még halvány lila fogalmunk sem volt arról, hogy milyen a helyzet ingatlan ügyben ebben a városban. Igazából más városban sem, és ezt bátran kiterjeszthetem nagyjából az egész világra, mert nem is érdeklődtünk a téma iránt. Pesten vettünk házat 2009-ben, és akkor, ott, abban a helyzetben azt gondoltuk, hogy nagyjából abban, az általunk kiválasztott házban fogjuk leélni az életünket, soha többet házak nézegetése, bankok járása. Akár igaz is lehetett volna ezen gondolatunk, de nem, mert ugye, már egy ideje áttettük székhelyünket Wolfsburgba.

Sokszor eszembe jut Gizike néni, aki egy jósnő. Még fiatal voltam és nagyon ráértem, amikor a barátnőmmel meglátogattuk az öregasszonyt. Néninek mégse nevezném, mert olyan hegyeset köpött a kutya mellé, amikor beléptünk az udvarba, hogy nénik, olyant nem köpnek. Gizike néni azt jósolta, hogy amikor visszamegyek a főiskolára (mert épp szüneteltettem), akkor megismerem életem párját, akinek lesz kocsija, meg diplomája (tényleg ebben a sorrendben mondta, nem én rangsoroltam). Lesznek gyerekeink, de lesz egy aki nem fog megszületni (nagyobbik ikreknek indult, de a meg nem született gyermek még a terhesség korai szakaszában felszívódott), soha nem kell majd dolgoznom, mert mindenünk meglesz (ha ha ha, és újra ha ha ha), és külföldre fogunk költözni, akkor erre rávágtam, hogy hülyeség, mire Gizike néni tök nyugodtan rám nézett és azt mondta, hogy majd évek múlva menjek csak vissza és meséljem el milyen külföldön élni, azon félelmem, hogy ismét köpni fog, alaptalannak bizonyult, csak szimplán krákogott. Belül még mindig röhögök azon, hogy nem kell dolgoznom ha ha ha, de ahogy a jelen ábra is mutatja, volt amiben igaza volt, és el is mesélném, hogy külföldön élni jó, eddig még. Gizike néni azzal zárta a mondandóját, hogy mást nem is tud nekem mesélni, mert boldogan fogunk élni, amíg meg nem halunk. Annyi pénzért azért mesélhetett volna még, de most már mindegy. Legyen neki igaza, éljünk boldogan!

Amikor a Zuram megérkezett Wolfsburgba és három napon belül talált magának, illetve nekünk házat, ami jó helyen van, és még szeretjük is, akkor még nem tudtuk, hogy mekkora mázlija volt ezzel, mert a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű, de semmiképp nem háromnapos, a probléma megoldása rendszerint kicsivel tovább tart. Ez alól természetesen kivételt képeznek azon dolgozók, akiknek a cég intéz mindent, mert mondjuk Brazíliából érkezik a család 3 év itt tartózkodásra, de mi nem tartoztunk ehhez a körhöz, így mindent a Zuram intézett egyedül, és nem értette, hogy a kollégái miért csodálkoznak azon, hogy gyakorlatilag egy hét alatt mindent el tudott intézni, minden bürokratikus és gyakorlati dolgot egyaránt. Mondjuk muszáj volt, mert annyira nem lett volna jó hónapokig egy panzióban lakni.

Akkor még fogalmunk sem volt olyanokról, mint városrészek, hol, mi, mennyi, merre, mennyire. Az már külön mázlifaktor, hogy Detmerodéban sikerült házat találni, ami számunkra tökéletesen megfelelő városrész, elég közel a belvároshoz, a környék is elég jó. Detmerode nem a legújabb városrész, de nem is a legrégebbi, direkte arra épültek itt a házak, hogy a gyári dolgozóknak legyen hol lakni. A 60-as években kezdték el építeni, ebből következik, hogy most nagyon sok nyugdíjas él itt, ha napközben besétálunk a központba az emberek nagy többsége nénike, vagy bácsika, nem öregasszonyok, mert nem köpnek, sem hegyeset, sem laposat, bár van egy öreg nem bácsika, akit többször láttam, hogy bokorba pisilt, na az se jobb. Igaz, hogy néhányan az öregek otthonából sétálnak ki, de a nem ott élők körében is igen magas a nyugdíjasok aránya. Mivel olyan emberekről beszélünk, akik jó körülmények között éltek, az orvosi ellátásuk sem volt rossz, a nyugdíjuk sem csak far-hátra elég, így szép magas életkort élnek, tehát a 70 éves simán tologatja a kerekesszékben ülő 90 évest.

Ebben a városrészben igen kevés a klasszikus értelemben vett magánház, itt jórészt bungalow-k, társasházak és panelek vannak. A bungalowk amiben mi is élünk, és amik miatt azt gondoltam, hogy ez kérem egy nyaralóövezet, nos a bungalowk teljesen jól lakhatóak, és vannak köztük egész szépen felújítottak is, olyanok is amik teljesen alá vannak pincézve, méretük a 100 nm-től egészen a 180 nm-ig terjed. Amiben mi élünk, az számunkra teljesen megfelelő, még egy garázs is van hozzá.

Annak, hogy ez a városrész a 60-as, 70-es években épült, most kezdenek mutatkozni a hátrányai. Van két toronyház, amik nagyon sok emeletesek, nem tudom pontosan mennyi, de sok. Az egyiket Don Camillo-nak, a másikat Pepponének hívják. Igen, tényleg nevük van az épületeknek, és valóban elég olaszos a hangzásuk, ami nem véletlen, tekintve, hogy mekkora olasz közösség él a városban. Azonban most kiderült, hogy az építkezésnél azbesztet használtak, és emiatt nem szabad a falba lyukat fúrni. Kreatív probléma megoldás. Van még egy szintén ikonikusnak számító épület, amit az alakja miatt hajónak is hívnak, erről pár napja derült ki, hogy lakhatatlan, a beton ugyanis szép lassan szétmállik. 2018-ig mindenkinek ki kell költöznie, azután lebontják. Az épületben nagyrészt nyugdíjasok laknak, akik eléggé elkeseredtek a hír hallatán. A házban mindenki bérlői minőségben lakik, senki sem tulajdonos, de ettől nem lesz jobb. Gondolom, hogy keresnek számukra megoldást, de sokan nagyon régóta élnek ott, nekik biztos, hogy okoz fejfájást ez a történet.

Amiben mi lakunk az sem most épült, és a fene tudja, hogy mi meg hogy, csak reméljük, hogy nem mállik, és nincs azbeszt.

Ettől teljesen függetlenül történt, amikor még nem olvastunk ezekről a dolgokról, hogy egy-két barátunk belevágott és saját ingatlant vásárolt, bennünk is felmerült a kérdés, hogy mi miért is nem járhatnánk utána, hogy nekünk menne-e. Főleg azért, mert elég sok pénzt kifizettünk már bérleti díjra, és ezt nagyon szívesen fizetnénk havonta inkább olyasmibe, amit hosszútávú befektetésnek tekinthetnénk, saját magunk, és nem más számára. A cél csak annyi, hogy a bérleti díjból, legyen inkább törlesztő részlet, egy saját otthon érdekében. Sokat beszélgettünk róla, hogy miért lenne jó, meg miért ne. Először is, ha belevágunk, és sikerül, akkor teljesen egyértelmű, hogy elkötelezzük magunkat nem csak Németország, hanem Wolfsburg mellett is, nem csak 5 évre, hanem egész hosszú távra. Minden újra borul, költözés (áááááááááááááááááááá), szeretünk itt lakni, a lányok egyedül járnak iskolába, kialakult az életünk stb., na de amikor kiköltöztünk akkor is elég könnyen mentek a dolgok, minden csak hozzáállás kérdése.

Próbáljuk meg!

Bratwurst

Amikor októberben mentünk hazafelé, akkor nem véletlenül október 3-án indultunk. Október 3-a egész Németországban munkaszüneti nap, mivel ez a Német egység napja. Amikor átléptük a szlovák-magyar határt egyből megkerestem a Petőfi rádiót, mert mégiscsak jól esnék valami hazai hang. A műsorvezető gyorsan elmondta, hogy mivel ma van a Német egység napja, így az elkövetkező két órában német zenéket hallgathat a tisztelt magyar hallgatóság, és időnként mindenféle érdekes dolgot fog velünk megosztani Németországról. Zurammal egyszerre röhögtünk fel. Hurrá! Végre valami hazai. Az első érdekes információ, amit megosztott velünk a műsorvezető az az volt, hogy Németországban nagyon sokféle kolbász van, és a németek sokszor esznek kolbászt.

Tény. Sokféle kolbász van. Felsorolni is nehéz lenne. Mindenfelé sütik, vagy épp főzik fajtától függ, piacon, vásárban, étteremben. Itt, ahol mi élünk Detmerodeban minden héten kétszer van piac. Csütörtökön és szombaton. Ez annyit tesz, hogy a főtéren megjelenik pár árus, és kocsikból árulják a portékáikat. Van két árus, aki egész héten kint van, a halas és a savanyúságos, valamint van egy grillkocsi, ami csak péntekenként jelenik meg. A grillkocsiból lehet venni grillcsirkét, csülköt, oldalast, sültkrumplit, savanyúságot, és salátákat. Mindig van forgalom, mindegyik kocsiból vásárolgatnak az emberek.

A piacon árulnak zöldséget, gyümölcsöt, húst, felvágottakat, na és persze nem maradhat el a Bratwurst sem. A húsos szárnyasokat kínál, no meg persze nyulat. Elég szép áruja van, de ami nekem furcsa nem lehet külön illetve tyúkkal egyben sem májat kapni. Ha van máj, akkor csak nyúl és vagy pulykamáj van. Gyöngytyúk mindig van, de amikor elmondjuk, hogy mi levesnek kérjük, akkor a bácsi csak ingatja a fejét, hogy abból nem jó a leves, mert sötét a húsa, az csak sütni jó. Nos, én a gyöngyösből levest szoktam főzni, és szívesen megkóstoltatnám a bácsival, hogy milyen finom, habár tényleg nem olyan világos a húsa, mint egy csirkének. Külön árfekvésben kínálja a tápos és a kukoricán nevelt jószágokat. Kakast és kacsát is mindig lehet nála kapni. ( Hogy örülne ennek a kis Vuk.) Ami hiányzik nekem a csirkéről és a tyúkról egyaránt, az a lába. Persze alsó, felső comb rajta van, de lába nincs, és nincs visszapakolva a belsőség, tehát hiányzik a máj a szív, és a zúza is, pedig nálunk ez azért mindig elfogyott. A láb is ízlés dolga, de kisebbik nagyon szereti a csirkelábat a levesben. Nem csak kisebbik.

A zöldség gyümölcs szép, és az egyik helyen nagyon szép leveszöldség csomagot lehet kapni, amiben minden van amit én is beletennék egy levesbe, de még szoktam hozzá válogatni ezt-azt, mert a petrezselyem az én ízlésemnek kevés a csomagban, de szerencsére lehet külön kapni. Árulnak nagyjából 8 féle krumplit, már kitapasztaltuk, hogy melyiket vegyük sütni, vagy főzni. Mindig megkérdezik hogy a nagyobbakból, vagy a kisebbekből válogassanak inkább. De velünk jól járnak mert nekem tök mindegy, hogy nagy, vagy kicsi a krumpli. Gyümölcsökből mindig a szezonális gyümölcsöket árulják, a külföldről érkezők a boltban vannak, nem a piacon. Persze ez csak a detmerodei piac, mert a belvárosban csak egyszer voltunk, de drágább, mint a miénk, habár a választék is sokkal nagyobb.

Kedvencünk a Bratwurstos kocsi. Két nagyon kedves, szimpatikus hölgy süti minden csütörtök és szombat reggel a kolbászokat. Természetesen lehet kérni nyersen is, ha valaki otthon szeretné elkészíteni. Sütnek simán kolbászt, de készítenek Curry Bockwurstot is. Náluk mindig áll valaki. A kolbászt lehet ott helyben fogyasztani, vagy elvinni és akkor becsomagolják jó alaposan, hogy ne hűljön ki, de van sétaverzió is, amikor csak egy papírba csomagolják a kolbász egyik végét, hogy a másikat már lehessen is rágcsálni. Lehet kérni zsemlében, magában, ketchuppal, mustárral.

Egyik reggel amikor kisétáltunk a piacra úgy döntöttünk, hogy megkóstoljuk, hogy mit tud ez a sült kolbász. Kértünk is fejenként egyet, lányoknak zsemlével, ketchuppal, a miénket mustárral, és hogy hangulatos legyen ott fogyasztottuk el. A nénik megkérdezték, hogy világosabbat, vagy sötétebbet szeretnénk-e. A sötétebb konkrétan néhol fekete, de mint ez később kiderült egyáltalán nem hátrány, mert nagyon finom  szenesen is. Személy szerint én otthon soha nem ettem meg a sültkolbászt, mert nem szerettem, zsírossága okán. Ha otthon ebédre sült kolbász és hurka készült, én akkor is kihagytam a kolbászt, de az ittenivel semmi problémám, mert az otthonihoz képest száraz, és amikor beleharapok nem fröccsen ki belőle a zsír. Inkább hasonlít virslihez, csak ízesebb. Ami megfejthetetlen számomra az az édes mustár, amit a fehér kolbászokhoz kínálnak előszeretettel. Ez is ízlés dolga, de én nem szeretem, a Zuram viszont nagyon. Egy-egy ilyen móka közel 9 EUR-ba kerül négyünknek.

Már amikor kiköltöztünk is vettünk többféle kolbászt, amit grillen sütött meg a Zuram. Volt ami ízlett és volt ami kevésbé, de rosszal nem igazán találkoztunk. Mivel olyan remekül megy a grillezés, ezért úgy gondoltuk, hogy itthon is el tudjuk készíteni a szombat reggeli Bratwurstunkat, így megvettük a boltban előre, és nem kellett szombaton a piacra menni. Van egy nagyon jól használható grill serpenyőm, amiben nagyon jól lehet az ilyen dolgokat elkészíteni. Egy párat kipróbáltunk, de legjobban a debrecziner típusú jött be. Nem is értem miért. Azóta menetrend szerűen szombat reggel a Zuram készíti a reggelit. Mi csajok meg lelkesen fogyasztjuk.

400630_535517303212933_1656320071_n 1379427_488777524553578_260687996_n 1453512_492108614220469_133272207_n