Már rég nem került szóba a foci és az én, illetve a mi viszonyunk. Mondjuk az én hozzáállásom nem sokat változott, még mindig nem különösebben érdekelnek a meccsek. A Zuram hozzáállása azonban fordulatot vett. Amikor mi megismerkedtünk ő nem rajongott a fociért, maximum VB-t néztünk, és egy VB döntőt még én is szívesen megnézek, de miután kiköltöztünk Wolfsburgba, szépen lassan fordult a kocka, vagyis inkább a labda.
A legelső focimeccs élményünkről írtam korábban, akkor a lánycsapat meccsén voltunk, mivel az akkor elsős kisebbik kapott jegyeket. Elmentünk, jól éreztük magunkat, tetszett, és elhatároztuk, hogy megyünk még, azóta sem voltunk, mármint nem voltunk a lányok meccsén, vagy másképp mondva én és a lányok nem voltunk semmilyen meccsen.
Ha jött hozzánk valaki vendég (apám), aki rajong esetleg a fociért, akkor a Zuram vett jegyet és elmentek a meccsre, megnézték. Majd a Zuram szép lassan bevásárolt magának mindenféle VFL-es dolgot, póló, sál, sapka, matrica, mert ugye, ha már olyan városban lakunk, aminek értelmes foci csapata van, akkor már lehet nekik szurkolni is, arról nem is beszélve, hogy a stadionban mennyivel jobb nézni egy meccset, mint a tv előtt ülve. Elárulom, hogy ha én egy jakuzziban ülnék, vagy esetleg egy cukrászdában, vagy egy szuper kocsmában, és ott előttem játszanának a játékosok, akkor is pont annyira érdekelne, mint most jelen pillanatban. Nem mondom, ha elkezdem nézni, és jó a meccs, akkor akár végig is nézem, de azért nagyon nehéz nekem azt kimondanom, hogy: hű, de jó ez a meccs, én ezt végig fogom nézni.
A lányok érdeklődése változó. Nagyobbikat hol egyáltalán nem érdekli a foci, hol semennyire. Kisebbikkel már más a helyzet, ez annak köszönhető, hogy náluk az iskolában dolgozott, illetve volt gyakorlaton a VFL lánycsapat egyik kapusa, akivel nagyon jóban lettek. Még kisebbik egyik VFL-es labdáját is bevitte az egyik edzésre, és aláíratta az ott lévő játékosokkal. Ez a labda nagy becsben van tartva azóta is, valamint van pár aláírt kártyánk is a lányoktól, de meccset azért még nem láttunk. Kisebbik egyik lány osztálytársa viszont meg van őrülve a fociért, és elég jól is játszik, nos őt például kisebbik eléggé tiszteli ezért, pedig a többi lány nem igazán, mert hogy a foci amolyan fiús dolog. Bizonyos okok miatt át kellett szervezni a lányok délutáni programjait, így kisebbik nem tudott már szakkörökre járni, kivéve egyet, és az a foci. Már párszor volt, de a második alkalom után megállapította, hogy idézem: “Anya, én csak kapusnak vagyok alkalmas, másra nem.” Tehát kisebbik szereti a focit, csak nem nézi.
Voltunk már Stadionfesten, de még soha nem a nagy stadionban, de eljött az idő, hogy elmenjünk. Nagy kedvvel indultam neki, nem is tudom mennyi dolgom lett volna egyébként, olyan kis csip-csupságok, mint mosás, vasalás, de jó, legyen a családi program, mert mindenki arról győzködött engem, hogy az nekem jó lesz. Nem.
Elmentünk. Egy ilyen eseményen lehet találkozni a játékosokkal, aláírást kérni meg ilyenek. Mezeket venni, szurkolói kluboktól mindenfélét venni, innivalót venni, ennivalót venni, be lehet kukkantani a stadionba, a gyerekeknek és a felnőtteknek van néhány játék, ahol nagyon hasznos dolgokat lehet nyerni, mint például kulcstartó, toll, gumicukor, vagy részvételi lehetőség egy következő sorsoláson. Szabadon lehet egy csomó mindenre pénzt áldozni, kedvtől és pénztárcától függően.
Nagyobbik eléggé élvezte a helyzetet, részt vett minden játékban, mert hát nyerni szeret, és szerzett is rengeteg hasznos dolgot, mint például kulcstartó, toll, gumicukor, vagy részvételi lehetősége egy következő sorsoláson. Az egyik helyen valami iszonyat hosszú sor kígyózott, és gondolom ezek a lelkes emberek mind aláírást szerettek volna valamelyik játékostól. Ezt abból gondolom, hogy toll volt a kezükben, és baromi türelmesek voltak. Na, ez az a sor ahová mi nem álltunk be.
Nagyjából 1 óra alatt körbejártuk az egészet, és egész jól sikerült elérnem, hogy ne gondoljak a vasalnivalóra. Ekkor azért még tébláboltunk egy kicsit, amikor kisebb csoportra lettem figyelmes, majd szóltam a családnak, hogy ott a Benaglio. Még én is tudom, hogy kicsoda, és fel is ismertem, nagyon ügyesen. Benaglio tök kedves volt, teljesen jól viselte az őt megrohanó gyerekeket, és mindenkivel hajlandó is volt közös fényképre. Ekkor a Zuramnak az az ötlete támadt, hogy miért ne lehetne a mi gyerekeinknek is közös fotója Benaglióval. Tényleg! Miért is ne?
Elkezdte biztatni a lányokat, hogy nyomuljanak, majd ő fényképez. A lányok meg néztek rá okosan, hogy azt meg má’ minek, majd kisebbik szóvá is tette, hogy ő ugyan nem nyomul sehova, őt egyáltalán nem érdekli egy közös fotó lehetősége. Nagyobbik lelkesen bólogatott, hogy öreg ő már ilyesmihez. A Zuram ezen felhúzta magát, hogy márpedig, ha kijöttünk, és itt a lehetőség igen is álljanak oda egy közös fotóra, nagyobbik erre közölte, hogy ugyan már, ez csak foci, kit érdekel. Erre a Zuram még jobban felhúzta magát, hogy akkor mondják már meg neki mégis az ő szeme fényecskéi, hogy mi a fészkes fenének jöttünk mi Stadionfestre? Ezzel így elvoltak egy darabig, és nagyjából itt jutott újra eszembe, hogy eddigre már végeztem volna a vasalással. Tehát felemeltem a hangom és közöltem mind a hárommal, hogy fejezzék már be. A Zuramnak megmondtam, hogy vegye tudomásul, hogy a gyerekei nem fognak nyomulni egy fotóért, mert őket nem a foci érdekli, csak a sok hasznos dolog, amit itt begyűjthettek, mint például kulcstartó, toll, gumicukor, vagy részvételi lehetőség egy következő sorsoláson. Erre persze a lányaim lelkes és hálás bólogatásba kezdtek, de hiába, mert velük meg közöltem, hogy vegyék tudomásul, hogy nekem még vasalnom is kell, mégis itt vagyok és lelkesítem őket, és külön örülök, minden egyes újabb szerzeménynek, mint például kulcstartó, toll, gumicukor, vagy részvételi lehetőség egy következő sorsoláson, ha mást nem az apjuk kedvéért egy kicsit ők is lelkesedhettek volna. Irány az autó! Vége a mókának.
Azóta senki nem akar Stadionfestre menni, vagy ha akar se fog.
A Zuram viszont lelkes VFL drukker lett. Természetesen az EB alkalmából mi is belelkesedtünk kicsit, nem a VFL érdekelt bennünket, hanem természetesen a magyar válogatott, és mentünk is közösségi szurkolásra, szürke macinaciban. Nem voltunk sokan, de azért a németek nekünk szurkoltak és nem a Portugáloknak. A németek sem voltak sokan, de lelkesen tapsoltak nekünk. Portugál szurkolók viszont még kevesebben voltak, őket lenyomtuk. Egy anyuka volt a nagyjából 4 éves kisfiával.
A lényeg, hogy a Zuram már annyira lelkes drukker, hogy baráti segítséggel már VFL bérlethez is jutott. Természetesen a Zuram hosszan ecsetelte, hogy miért is éri meg ez a befektetés, és, hogy nem is sok ez a pénz, mert képzeljem el, hogy ez a bérlet, nem minden meccsre jó, de amire nem, azokra a meccsekre tud majd kedvezményesen jegyet venni. Hurrá! Ügyesen próbálta meggyőzni arról, hogy nem elég, hogy most ez pénzbe kerül, de hogy ez még jó is, mert további eurókat költhetünk el, kedvezményesen. Nem mintha bármi kifogásom lenne az ellen, hogy meccsre jár, és a barátaival tölti az időt. Ez már csak azért is jó, mert ilyenkor tudok nyugodtan blogot írni, vagy akár vasalni is.
Kedvelem ezt?
Kedvelés Betöltés…
