Egy igen furcsa születésnap

Kisebbik is elkezdte a gimnáziumot, amennyire nehezen ment neki az elválás a régi osztályától, olyan könnyedén illeszkedett be az új környezetébe. Bizonyos szempontból előny, hogy a nővére oda jár, más szempontból pedig hátrány. Nekünk szülőknek mindenképp előny.

Kisebbiknek tetszik a gimnázium, és mivel rajta kívül csak a nővérének van egészen ugyanolyan vezetékneve, mint neki, ami egész Németország szerte nem olyan gyakori, így a tanároknak sem kellett valami rendkívüli tudás annak felismeréséhez, hogy a két gyerek valamilyen kapcsolatban áll egymással, rokonilag. Szinte minden tanár meg is kérdezte kisebbiket, hogy nagyobbikkal akkor ők most testvérek-é. Azok. Kisebbik ki is fakadt nagyjából két hét után, hogy akkor ő most már mindig csak valakinek a húga lesz-e? Igen. Megnyugtattam, hogy igen, mindig valakinek a húga lesz, de nem csak, hanem a húga. Ők ketten nem egy személy, a személyiségük teljesen különböző, akárcsak a külsejük. Ez utóbbi nagyobbik osztálytársainak is feltűnt, és az első héten több osztálytárs is elment kisebbiket nézegetni, és a bátrabbak még rá is kérdeztek, hogy testvérek-e. Igen, azok. Azt gondolom elhitték, de azért tettek megjegyzéseket, hogy hihetetlen mennyire nem hasonlítanak egymásra. Tényleg nem, de ebben semmi különös nincs, én például egészen hozzászoktam ehhez kisebbik születése óta.

Kisebbik viszont profitál a dologból, mert ismer nagyobbakat az iskolában, és ez menő, olyannyira, hogy nem átall szemtelen csínyeket elkövetni nagyobbik barátnőivel szemben. Állítása szerint egyáltalán nem is ő találja ki ezeket, és a barátnőknek is tetszik a dolog, mert nevetnek. Nagyobbik azt mondta, hogy nem gáz, mert tényleg jól elvannak a “kicsikkel”, néha idegesítőek, de a kicsik már csak ilyenek, tudhatnánk, mert láthatjuk otthon is, hogy kisebbik olykor néha nagyon idegesítő. Az. Nagyobbik is. Kamaszok.

Tehát kisebbik igen gyorsan megtalálta az új barátait az osztályban, és megtartotta a régit is, aki már első óta osztálytársa, és el sem tudták képzelni, hogy ne egy osztályba menjenek. Szerencsére itt a felvételinél megkérdezik, hogy van-e olyan gyerek, akivel egy osztályba szeretnének járni. A régi barátnő szülei először nem akarták gimnáziumba engedni a lányukat, de később abba is beletörődtek, hogy zenei osztályba fog járni, és most már ők is lelkesen hallgatják, amint a gyerekük otthon trombitázik. Mi is nagyon lelkesen hallgatjuk, egyébként emlékeim szerint a szaxofon kezdetben rosszabb volt, de lehet, hogy csak megszoktuk.

Kialakult egy négyes banda. Négyen elválaszthatatlanok lettek, ami azt jelenti, hogy gyakran jönnek össze iskola után is. A szülőket nem ismerjük, igazából itt nem szokás közelebbi barátságokat kötni, csak azért mert a gyerekeink barátságban vannak. Az udvarias pár mondatos beszélgetéseken kívül nem igazán váltottunk még szót egymással, leszámítva persze a régi barátnő szüleit, de az egy kicsit más helyzet. Már ötödik éve ismerjük egymást, és például jövő héten a kislány szülei elutaznak, viszont jövő héten van az osztálykirándulás is, és a kislány inkább osztálykirándulna, mint a szüleivel menne, így a szülei megkértek bennünket, hogy a kislány maradhasson nálunk a jövő héten. Nem teljes hét, mivel három napig távol lesznek. Ez egy teljesen más bizalmi viszony, hogy úgy mondjam, mivel a két lány tényleg össze van nőve, és rengeteg időt töltenek egymással.

A másik két kislányt, illetve szüleiket csak futólag ismerjük illetve csak kisebbik elmondása alapján. Az egyik kislánynak viszont elérkezett a születésnapja, ahová meghívta kisebbiket. Meghívót nem láttunk, ami szokatlan, mert már rengeteg szülinapra vittük a lányokat, és mindig volt meghívó, meg megadták a szülők a telefonszámukat, meg kértek visszajelzést, de most semmi. Kisebbik mondta, hogy ők mindent megbeszéltek, és ezeket az információkat meg is osztotta velünk.

A szülinapot eredetileg ottalvósra tervezték, de azután a szülők ezt lefújták. Amit mélyen meg is értek, mert nálunk se lesz többet. A lényeg, hogy 11 órára kell vinni a gyereket, címet megadták, és délután 5-re érte menni. Ez is kissé szokatlan, mert 3-4 óránál nem szokott tovább tartani a buli, de kisebbik mondta, hogy lehet később is menni, de ha szeretnének segíteni a tortasütésben, akkor 11. Ő pedig szeretne, ami nem is csoda, hiszen nekem is mindig segít, imád a konyhában tevékenykedni.

Közeledett a szülinap időpontja, és jött az újabb engedélykérés, mégpedig, hogy pénteken suli után bemehetnek-e együtt a lányok a városba, mind a négyen, vásárolni a szülinapra. Mivel egyébként is szoktak bemenni a városba suli után, ami nem nagy kunszt lévén az iskola a belvárosban van, így igent mondtunk. Ami furcsább, hogy a szülinapos azt szerette volna, ha együtt veszik meg az ajándékot is neki. Mivel nekem mindegy, hogy pénzt kap-e, vagy kisebbik választ valamit, vagy együtt, így belementem. Itt egyébként is az a szokás, hogy az ünnepelt megmondja mit szeretne, és a legtöbbször pénzt, ami nekem még mindig fura, de ez van.

Megtörtént a bevásárlás, vettek pinatát, meg belevalókat, meg minden lány kapott ajándékot az ünnepelttől, az ünnepelt is kiválaszthatta mit szeretne. A program sikeres volt. Következhetett a buli.

Másnap a Zuram elvitte kisebbiket a bulira, majd érte is ment ötre. Majd kisebbik beszámolt a buliról.

Valóban 11-kor tortasütéssel kezdődött a program. Csak elfelejtettek lisztet venni, ezért az ünnepelt és kisebbik, meg még egy kislány elbuszoztak a boltba és vettek lisztet. Nem nagy buszozás, mert mindössze két megálló, ráadásul az ünnepelt itt lakik a közelünkben, tehát ugyanabba boltba mentek, ahova mi is járunk. Megvették a lisztet. Én is el szoktam küldeni a gyerekeimet boltba, de szülinapi programba ezt még nem vettem bele.

Végre, végre kezdődhetett a torta sütése, de azt csak két kislány csinálta, kisebbik és egy másik kislány, mert az ünnepeltnek ki kellett még takarítania a buli előtt. Tehát ez még nem a buli volt, hanem nem tudom mi. Az ünnepelt anyukája nem segédkezett a torta sütésében. A konyha, sőt a ház közelében sem volt, mivel ő és a kislány apukája, az ünnepelt legkisebb testvérével elmentek otthonról, viszont mivel az ünnepeltnek két kistestvére van, így a középső gyereket rábízták az ünneplő gyerekekre. 10 éves gyerekekről beszélünk, kisebbik 11, mivel évvesztes.

Sokáig sült a torta, kisebbik szerint volt vagy 3 óra, és még akkor sem sült meg a közepe, de kreatívak voltak, kivágták a piskóta közepét, és mindenféle édességet, csokit, cukrot raktak a közepére, és elnevezték fánk tortának. Le sem tudom írni, hogy milyen büszkék voltak magukra, és azt sem, hogy milyen lett a torta, mert szerencsére nem kóstoltam, de kisebbik elmondása alapján szerintem cukor sokkot kaptam volna.

Ezután már minden a normál kerékvágásban zajlott, csak szülők nélkül. Amikor délután a Zuram elhozta kisebbiket a szülők még nem voltak otthon. Ennek ellenére, vagy éppen ezért remekül szórakoztak.

Elsőre kaptunk egy enyhe sokkot az elbeszélés után, de nem mondtunk semmit, mert kisebbik nagyon jól érezte magát, mondjuk éhes volt, mert a buliban enni nem kaptak, csak a torta volt, de nutellás félfolyós piskótával mégse lehet jól lakni. Azután megbeszélgettük a dolgokat, és kisebbik megígérte, hogy ha még egyszer ilyen helyzetbe kerül, akkor felhív bennünket. Érezte ő, hogy furcsa ez az egész, ilyen szülinapon még nem volt, de kicsit elbizonytalanodott, mert a kislány anyukája kínai, és azt gondolta, hogy ez valami kínai szokás. Tudom, hogy a németek alapból sokkal nagyobb szabad teret hagynak a gyerekeik fejlődésének kibontakozásához, de azért egy kicsit meghökkentem. A kínai gyereknevelésről nem sok fogalmam van, de van egy ismerősöm, vegyesházasság, szintén anyuka a kínai, a férj német, és anyuka mesélte, hogy náluk állandó konfliktus a gyereknevelés, mivel a férje szerint ő túl szigorú, és nem hagyja a gyerekeket gyereknek lenni, szerinte pedig a férje túl engedékeny, és nagyon nehéz a két nézőpontot összeegyeztetni. Egyébként a mexikói vagy épp brazil, ecuadori, orosz ismerőseim szerint is túl engedékenyek a német szülők.

Persze lehet mondani, hogy, hogy kellett volna csinálni, eleve elkérni a szülők telefonszámát, vagy ilyesmi, de nyilván azzal sem mentünk volna semmire. Többen is megnyugtattak, hogy szerintük se volt ez egy megszokott dolog. Őszintén megmondom, mivel a közel 5 év alatt már nagyon sok buliban voltak a lányok, meg sem fordult a fejemben, hogy ez is egy lehetséges szülinapi buli variáció.

Azért megkérdeztük a másik kislányt is, hogy az ő szülei mit szóltak ehhez. De nagyjából ugyanazt, amit mi. Bár én azért még gyorsan kijelentettem, hogy nagyjából az elkövetkező 6 évben nem alhat ennél a kislánynál, délutáni játék még ok, ha inkább nálunk vannak, de semmi több. Sőt, inkább legyenek nálunk az a biztos.

Ellenben már tudom, hogy, hogy lesz kisebbik jövő évi szülinapja. Mivel neki nyáron van, valami fűnyírós, gazolós, kapálgatós program jó lesz, de én biztos itthon maradok, nehogy csak felét csinálják meg. Mivel nagyobbiknak is ugyanabban a hónapban van a szülinapja, így össze is vonhatjuk a két bulit, és a nagyok meg ki is takaríthatják a házat.

Reklámok

Heti program

Elkezdődött az iskola, már egy ideje, sőt már Magyarországon is. Szinte minden nap szembejön velem egy írás arról, hogy mennyire elégedetlenek a szülők a magyar oktatási rendszer miatt. Túl sok óraszám, túl sokat követelnek, több tankönyv is használhatatlan stb.

Nos, egyáltalán nem szeretném összehasonlítani a német iskolarendszert a magyarral, mert alapjaiban más, arról viszont tudok írni, hogy mennyire terhelik le itt a gyerekeket. Ez is csalós azonban, mivel Németország elég nagy, és bizony változó, hogy hol milyen az órarend, vagy milyen a követelmény. Elég sokat hallani, hogy minél északabbra megy az ember, annál gyengébb az oktatás, délen sokkal szigorúbbak, magasabbak a követelmények, nem juthat be bárki egy gimnáziumba. Nos, mi elég északra lakunk, főleg délhez képest, de azért nem annyira északon. Például lehet olvasni, hogy megérkezett az ősz, itt az első komolyabb vihar, Sebastian tombol északon, Hamburgban volt halálos áldozat is, de szerencsére itt csak a “szokásos” szeles esős idő van. A lényeg, hogy az a  mondás járja, hogy errefelé gyengébb az oktatás színvonala, ennek ellent látszik mondani, hogy az érettségi eredmények viszont elég jók lettek ebben a tartományban tavaly, bár azt is hozzátették, hogy sok éve ez az első alkalom, hogy Niedersachsen elől végezzen. És mint tudjuk, vannak kis hazugságok, nagy hazugságok meg a statisztika.

Az oktatási rendszerhez azért még annyit hozzáfűznék, habár erről már korábban sokat, és sokszor írtam, hogy a Grundschule az csak négy év, utána kell választani a különböző iskolatípusok közül, mivel az én gyerekeim gimnáziumba járnak, így másról nehezen tudnék írni.

A Grundschule pite, mondhatnám. Nem azt mondom, hogy nem csinálnak semmit, de nem túl sokat. Az első osztály átmenet iskola és ovi között, a mi iskolánkban babzsákok voltak az egyik sarokban, hogy ha valaki elfárad órán, elmehet nyugodtan aludni egy kicsit. Az első két évben simán fel lehet állni órán, oda lehet menni a tanárnénihez, ha valaki valamit nem ért. Kisebbik egyszer eléggé fel is volt háborodva azon, hogy a helyettesítő tanárnál jelentkezni kellett, nagyobbik erre csak annyit mondott, hogy na te a magyar iskolát nem bírnád ki. Nagyobbik mindössze két évig járt magyar iskolába, és már nem is túl sok dologra emlékszik, de arra határozottan igen, hogy a fegyelem enyhén szólva is más.

Amikor az első szülői értekezleten voltunk a német általános iskolában, akkor nem értettük, de komolyan nem. Azt hittük, hogy valamit benéztünk és kisegítő iskolába írattuk a gyereket. Nagyobbik itt kezdte a harmadik osztályt, és az osztálytársai még nem tudtak szorozni, és még csak nyomtatott betűkkel írtak, sokaknak nem ment a folyóírás. Leckét alig kaptak, dolgozatot ritkán írtak, szóbeli felelésről nem tudták, hogy mi az, ami viszont sokkal jobban számít az az órai munka, ami egy introvertált gyereknél mindenképp hátrány. Szóbeli felelés helyett, egy-egy prezentációt, vagy könyvbemutatót kell a gyerekeknek csinálni. Ezt elkészíthetik számítógépen, vagy akár csinálhatnak egy plakátot hozzá, anyagot kell gyűjteniük, de nem használhatják a wikipediát, és minden prezentációnak tartalmaznia kell egy személyes megjegyzést, vagy akár élménybeszámolót. Olykor ezek a prezentációk csapatban készülnek, 2-3-4 gyereknek kell együtt dolgoznia, ha nem tudják az iskolában megcsinálni, akkor valamelyik gyereknél összegyűlnek, és ott dolgoznak rajta délután. Az általános iskolában nagyobbiknak, két kis társával a sünről kellett egy prezentációt csinálni, amihez készítettek plakátot, valamint egy plüss sünit dobozban száraz levelek közé dugtak, bemutatva ezzel, hogy hogyan is alszik téli álmot a süni. Tanári segítséget ehhez nem igazán kapnak, mindenki a saját ötletei alapján dolgozik, a tanár csak egyfajta keretet ad. Kisebbikék osztályában egy állatot kellett választani, és arról prezentálni. Szinte minden gyerek a kutyát választotta, ezért kisebbik a sirály mellett tette le a voksát, és mivel előtte jártunk Svédországban, így a beszámolójában felhasználta Gáborék sztoriját a sirályról, aki az erkélyről lopja a sült csirkét. Utólag is köszönjük a történetet, emiatt kapta meg kisebbik a legmagasabb osztályzatot.  A gimnáziumban prezentáció gyanánt könyvbemutatókat készítenek a gyerekek. Egyáltalán nem kötelező olvasmányokból, hanem ami tetszett, vagy kedvenc volt, erről mesélnek a többieknek, persze adott szempontok alapján.

Nincsenek kötelező olvasmányok. Olvasni kell, de nagyon sok könyv közül lehet válogatni. Az Antolin rendszert használják. Ezen a weboldalon található rengeteg könyv, évfolyam szerint ajánlva, a gyerek választ egy könyvet, majd kikölcsönzi a könyvtárból, vagy megveszi és kiolvasás után a weboldalon kitölti a könyvhöz kapcsolódó szövegértési tesztet. Erre pontokat kap, és év végén megnézik kinek hány pontja van, ez alapján pedig kap egy jegyet, vagy ha németből két jegy között áll, és elég sok pontja van, akkor a jobbik jegyet kapja.

Nincs extra készülés, nem kell verset tanulniuk, nincs előadás anyák napjára, a német nemzeti ünnepeket nem ünneplik az iskolában, nincs ünneplős ruha vagy hétvégi kötelező program. Évnyitó létezik, de csak iskolakezdésnél, elsősöknek és ötödikeseknek, évzáró nincs, a bizonyítványt az osztályban kapják meg, az utolsó tanítási napon, a harmadik órában. Nincs legjobb gyerek, könyvjutalom, persze mindenki tudja, hogy ki hol áll a képzeletbeli rangsorban, de ez nincs kihangsúlyozva. Nem kell beszédeket végighallgatni, vigyázzban állni. Viszont ünneplik a farsangot, és a halloweent is, és minden gyerek szülinapját – ilyenkor az ünnepelt visz be sütit az osztályba, és felköszöntik. Hogy ez jó, vagy rossz mindenki döntse el maga, egy biztos, hogy sokkal inkább tisztelik a szabadidő fogalmát, szünetre, vagy hétvégére nem- vagy nem sok leckét kapnak a gyerekek, mert akkor pihenni kell, és a családdal lenni.

Minden nagyobb dolgozat időpontját már nagyjából egy hónappal előtte megmondják, vannak meglepi röpdolgozatok, főleg idegen nyelvből, de azt is közli a tanár, hogy tőle lehet ilyenekre számítani a jövőben.

Egy-egy extra napot szánnak sportra, vagy felvilágosításra, ilyenkor nincs tanítás, vagy olyan is van, hogy jön egy író az iskolába, aki gyerekkönyveket ír, ő felolvasást tart, és a végén a gyerekek beszélgethetnek vele, autogramot kérhetnek. Szintén a tanrend része a kicsiknek, hogy jön egy fogorvos és megtanítja őket fogat mosni, valamint egész osztály együtt tanul meg gyalogosan közlekedni, buszozni, majd ebből le is vizsgáznak. Szintén mindenki leteszi a biciklis vizsgát, ami áll egy elméleti és egy gyakorlati részből, nem extra óra, a tanrend része, ahogy az úszás is. Negyedik év végére a legtöbb gyerek megcsinálja az alapfokú úszás vizsgát.

Az általános iskolában eléggé figyelnek arra is, hogy minden gyerekkel foglalkozzanak, azzal is aki gyorsabban halad, azzal is aki lassabban. Kisebbiknek pár tantárgyból extra könyveket kellett vennünk, hogy ne unatkozzon órán. Mondjuk a kellett nem jó kifejezés, mert a tanár megbeszélte először a gyerekkel, azután velünk is, egyrészt, hogy egyetértünk-e azzal, hogy a mi gyerekünk terhelhető, valamint, hogy nem okoz-e anyagi problémát a plusz könyvek beszerzése. Utóbbit a gyerekkel nem beszélte meg.

Negyedikben a szülők beszélnek a tanárral, ahol is a tanár tesz egy javaslatot, hogy adott gyereknek melyik iskolatípus passzolna legjobban. A mi gyerekeinkhez a gimnázium passzolt, vagy inkább ők passzolnak a gimnáziumhoz, arról is írtam már, hogy miért és hogy választódott ki a wolfsburgi Ratsgymnasium, szóval ezzel nem untatnék senkit.

Tehát adott most két kis gimnazista, az egyik ötödikes, a másik hetedikes. Mindketten a zenei tagozatot választották, tehát pluszként tanulják a hangszert, de szerencsére az órarendbe beépítve, hatodik után szabadon lehet mondani, hogy köszönöm szépen nem csinálom tovább, nem érdekel a hangszer, és ilyenkor akik lemondanak a hangszerről sima zene órán vesznek részt tovább. Persze a hangszert bármikor abba lehet hagyni, de jellemzően hatodik után teszik fel a kérdést, hogy szeretnél-e tovább hangszeren játszani. Nagyobbik nem mondta le, tehát csinálja tovább, de továbbra is be van építve az órarendbe. Nagyobbik szaxofonozni tanul, kisebbik pedig a trombitát választotta, amit még nem láttunk, mert csak a jövő héten hozhatja haza.

A vallás nem kötelező, illetve lehet választani különböző vallások közül, vagy ha valaki nem szeretne vallás oktatásban részesülni, akkor választhatja az etikát.

Kezdem az ötödikessel.

Az iskola 7:45-kor kezdődik. A normál órarenden túl lehet jelentkezni különböző szakkörökre, melyek délután vannak. Kisebbiket csak kettőre vették fel, de ez teljesen rendben van, mert az ötödikeseknek egyébként sincs annyi lehetőség, mint a nagyobbaknak. Kisebbik horgolni jár, na nem teljesen önkéntes alapon, hanem a nővére miatt, aki nagyon szeret horgolni, de nem volt ki a létszám, így szépen megkérte kisebbiket, aki engedett a nyomásnak, sőt rábeszélt még másokat is, valamint a nővére kedvéért a horgolást átrakatta hetedik órából a nyolcadikba, mert a nővérének aznap van hetedik órája. A tanár nem ellenkezett, és a többi gyerek is benne volt, hogy nagyobbik kedvéért legyen inkább a horgolás a nyolcadik órában. A másik szakkör amire felvették, az Élő bolygó, délután ezen szakkör tagjai foglalkoznak az iskola állataival, ők etetik, és természetesen takarítják, valamint beszerzik az új állatokat, ha valamelyik véletlen jobb létre szenderül, (ez gyakran megesik, mert leginkább halak vannak az iskolában, de csak évente egyszer van beszerzés). A legérdekesebb jószágok, az iskola kabalaállatai két mexikói axolotl, egy fehér, vagy inkább olyan rózsaszínes és egy fekete. Az egyik Axel a másik Lotel névre hallgat. A szakkör hetedik és nyolcadik órában van kedden, de beosztás szerint kisebbiknek csak szerdán kell etetni az állatokat, más napokon más gyerek teszi ugyanezt.

Kisebbik ezen kívül még úszni is jár, hetente jelenleg kétszer, de próbáljuk rávenni a háromra, azonban ő  nem meri bevállalni, mert fél, hogy akkor nem tudja megcsinálni a leckéjét. A három egyébként azért lenne fontos, mert bekerült a versenyzők közé, ami nem azt jelenti, hogy ő most akkor a következő olimpiai bajnok, csupán azt, hogy eljár versenyekre, amit mondjuk ő nem akart eddig, de a hétvégén túlesett egy versenyen, és megjött a kedve, tehát jobb lenne a három, de erről még tárgyalunk. A gitározást sem hagyta abba, hetente egyszer megjelenik a zeneiskolában is.

Hétfőn nincs első órájuk, de ez nem minden osztállyal van így, csak nekik így jött ki a lépés, ilyenkor ráér egy későbbi busszal iskolába menni, de más előnnyel nem igen jár, mivel reggel ugyanúgy hatkor kel fel kisebbik, hogy velünk reggelizhessen.

Az órarendben narancssárgával jelöltem a nem kötelező programokat. Hétfőn nem elírás, hogy a második és negyedik óra is biológia, csak annyi történt, hogy a biológiát ugyanaz a tanár tartja, mint a kémiát és megcserélte a két órát, hogy egymás után, vagy közel egymás után legyen a két biológia, vagy éppen a két kémia.

A Campus nem tudom mi, a gyerek se tudott nekem erre határozott választ adni, ilyenkor az osztályfőnökkel vannak és hol matekoznak, hol meg nem.

Mivel fogalmam sincs, hogy lehet itt táblázatot készíteni, így csak csináltam pár oszlopot, és értelem szerűen az első oszlop, hogy mettől-meddig tart egy óra, a második hétfő, a harmadik kedd és így tovább. Remélem ki lehet belőle venni a lényeget.

 

7:45-8:30                           Vallás           Matek             Német         Campus

8:35-9:20        Biológia    Vallás           Matek             Német         Ofői

9:40-10:25      Angol        Német          Angol             Tesi               Földrajz

10:30-11:15    Biológia    Angol           Angol              Tesi              Matek

11:35-12:20    Zene          Matek           Földrajz          Kémia          Rajz

12:25-13:10    Zene          Zene             Német              Kémia          Rajz

Ebédszünet      13:10-13:55

13:55-14:40                        Élő bolygó    Állatok etetése

14:45-15:20                         Élő bolygó       Horgolás

Ehhez jön hozzá hétfőn a gitár, és kedden meg szerdán az úszás.

Most következzék a hetedikes órarendje. A tanítás szintén 7:45-kor kezdődik. Nagyobbik szintén sportol, ő úszik és vitorlázik is, mindezt önkéntes alapon. Tagja két különböző sportegyesületnek is. Úszni csak hobbiszinten úszik, mert anyukája kényszerítette rá. Anyukájának az a kényszerképzete ugyanis, hogy aki vitorlázik, annak jól kell tudnia úszni, valamint a vitorlázáshoz nem árt némi erőnlét sem. A mostani sulikezdéskor felajánlottuk neki, hogy abbahagyhatja az úszást, mert megcsinálta a szükséges vizsgát, de ő nem akarja abbahagyni, így minden külső kényszer nélkül hetente egyszer elmegy úszni. Ezen az úszáson is foglalkozik velük egy edző, de nem járnak versenyekre. A vitorlázással már más a helyzet. Hivatalosan hetente egyszer van edzés, de az kevés, így amikor jó idő van, vagy inkább vitorlázásra alkalmas, mert a kettő nem ugyanaz, akkor apukája viszi is a tóra a gyereket, és edzenek. De gyerek akkor is megy, amikor az apjának van edzése, akkor csak úgy vitorlázik, ahogy kedve van, edző nélkül, de természetesen felnőtt felügyelet alatt. Ezen kívül, a hétvégék is vagy edzéssel, vagy versennyel telnek, de ezt is a gyerek szeretné, az apja meg örül neki, a család maradék része meg támogatja.

Pont a múlt hétvégén egyszerre volt mindkét gyereknek verseny, de a képlet egyszerű, egyik megy az anyjával, másik az apjával.

Nagyobbik természetesen részt vesz a horgolás szakkörön, valamint egy úgynevezett kutatás szakkörön, ahol mindenki kiválaszt egy témát, nem tudom, hogy mi alapján, majd a saját témájával foglalkozik, azt kutatja, ahhoz ír egy tanulmányt, majd év végén bemutatja hová jutott. Idén nagyobbik a GPS működésével foglalkozik. Szintén vállalt szakkör az informatika, ahol ő az egyetlen lány, és minden fiú idősebb nála, mondtam is, hogy jó lesz vigyázni, de szerinte nem kell aggódnom, még nem fog férjhez  menni, és “ezek különben is kockák” -mondja a kocka. Viszont nagyon szeret programozni, egy úgynevezett Calliope-t programoz, amivel egy nyári táborban ismerkedett meg, és imádja. A tanár szerint már jobban tudja mit hogyan kell vele csinálni, mint maga a tanár, mert egyébként ez egy új eszköz a suliban, és a tanár még nem sokat foglalkozott vele.

Térjünk vissza az órarendhez, illetve én térjek vissza. Amiket narancs színnel jelöltem, azok a szakkörök.

7:45-8:30        Spanyol       Német            Fizika             Matek          Rajz

8:35-9:20        Zene             Történelem   Fizika             Matek          Rajz

9:40-10:25      Német          Tesi                 Történelem   Német         Zene

10:30-11:15    O.fői             Tesi                 Spanyol          Német         Biológia

11:35-12:20    Matek           Angol             Zene               Spanyol       Vallás

12:25-13:10    Matek           Angol             Angol             Spanyol        Angol

Ebédszünet 13:10-13:55

13:55-14:40     Informatika                            Vallás               Biológia

14:45-15:20     Informatika                        Kutatás         Horgolás

 

Ehhez jön hozzá hétfőn az úszás, valamint a lehetőség szerinti vitorlázás, esetenként péntek és hétfő kivételével minden nap.

Az órarend egyébként fél évente változik, a szakkörök is. Van olyan tantárgy, amit csak fél évig tanulnak, majd azt váltja egy másik. Például kisebbik az első félévben fizikát tanul, de a másodikban már történelmet fog. Az angol illetve a második idegen nyelv oktatását elég komolyan veszik. 6. év végén angolból az összes gyerek vizsgát tett, szóbelit. Utólag erről azt mondta nagyobbik, hogy kár volt annyit izgulnia. A második idegen nyelv oktatásást csak hatodikban kezdik el, és több nyelv közül lehet választani, mint például spanyol, francia és latin. Nem tudom kisebbikkel mi lesz, mert az általánosban már négy évet tanult spanyolul, amit folytatni szeretne, de nagyon tetszik neki a francia is. Azt mondta, hogy ő mindkettőt szeretné tanulni, és majd megbeszéli a tanárokkal, hogy ezt hogy lehetne. Szerintem nagyjából sehogy, de később lesz rá lehetőség. Az angolt lehet egyébként még több óraszámban tanulni, ha valaki azt szeretné, de ez inkább azoknak a gyerekeknek jó, akik már valamennyire beszélnek angolul, vagy már oviban is tanulták.

Hogy mennyire fáradnak el, vagy mennyire nem, az egy jó kérdés, mi, vagy inkább ők, már ehhez a rendszerhez vannak hozzászokva. Azért a gimnázium már egész  más műfaj, mint az általános volt, több a lecke, több a dolgozat, többet kell tanulni, de még mindezek mellett is tudnak jól teljesíteni, és az általuk választott, szeretett dolgokban részt venni. Úgy általában mindent szeretnének tanulni, nagyobbik szívesen tanulna például még zongorázni a szaxofon mellett, de egyszerűen már nincs rá idő. Fizikailag és mentálisan nem lenne gond, de már eléggé tele a naptár.

Ami nagyon fontos, hogy szeretnek iskolába járni. Utálnak betegek lenni, mert itthon lenni egyedül rosszabb, mint iskolába menni. Kisebbiknek az általános iskolában azt mondta a legtöbb gyerek, hogy semmiképp nem menjen ebbe a gimnáziumba, mert ez nagyon nehéz és itt tanulni kell. Most, másfél hónappal a kezdés után kisebbik azt mondja, hogy ez hülyeség, jó hát kell tanulni, de nem vészes, és a legtöbb tanár kedves és vicces.

Ami szerintem nagyon fontos, és segít abban, hogy ne nagyon fáradjanak el, az az, hogy amikor már merülnének ki az elemek, akkor jön egy szünet. A nyári szünet ugyan csak hat hét, viszont cserébe van egy hosszabb, mármint a magyarhoz képest hosszabb őszi szünet, és tavasszal is tudnak pihenni a húsvéti szünetben, ami szintén hosszabb, mint a magyar. Hogy úgy fogalmazzak nagyon jó a ritmusa az iskolának, mondjuk itt elég ritkán van augusztusban 37 fok, idén például aug. 3-án kezdődött a suli, és egyszer sem panaszkodtak a lányok, hogy jajj de meleg van, nem tudok koncentrálni.

Viszont soha nem lehet semmi elég jó. Elég sokan elégedetlenek a német oktatási rendszerrel, mert bezzeg a skandinávok. Főleg azt nehezményezik a rendszerben, hogy már négy év után döntenie kell gyereknek, szülőknek, hogy merre tovább, és ugyan a rendszer átjárható, de nem olyan könnyen. A Pisa teszt eredményeivel sem elégedettek, mert ugye bezzeg a skandinávok, pedig minden csak viszonyítás kérdése, mondjuk őket pont nem érdeklik a magyarok eredményei.

 

 

Na de, mit tanulunk mi a gimnáziumtól?

Elkezdődött. Hétfő. Nagyobbiknak nem volt gondja az ébredéssel. Apropó ébredés. Első, amit tanul az egész család, az a koránkelés. Ez viszonyítás kérdése, de nekünk ez mindenképp korábbi időpont, mint az eddig megszokott. Eddig ugyanis ráértünk fél hétkor kelni, a lányok fél nyolckor indultak el a suliba, és egy óra bőven elég volt ahhoz, hogy elkészüljenek, és mialatt készülődnek én a Zurammal együtt elkészítettem a reggelit, majd ezt négyesben el is fogyasztottuk, utána még a lányok fogat mostak és már mehettek is. Na ez most ebben a formában nem kivitelezhető. Nagyobbiknak -ezt ügyesen kiszámoltuk- legkésőbb hat ötvenötkor el kell indulnia a buszhoz, hogy elérje, és be is érjen 8:45-re. Tehát hatkor fel kell kelni. Kisebbik közölte, hogy semmi gond, ő fel bír kelni, de, és most előre figyelmeztet bennünket, ő ehhez hozzá fog szokni, és hétvégén is hatkor fog kelni. Mondtam neki, hogy ez nem annyira nagy gond, de előre figyelmeztetem, hogy ha engem is felkelt hétvégén hatkor, akkor annak nem lesz jó vége.

Tehát első reggel, főpróba és premier egyben. Minden ment, ahogy kell. Én is felöltöztem szépen, hogy ma, meg holnap, meg esetleg még szerdán is elkísérem nagyobbikat reggel, hogy ne legyen gond. El is indultunk a buszmegálló felé, és a megállóig rágtam a szájába, hogy amikor vége a tanításnak, hívja fel apukáját, és beszéljék meg hol találkoznak. Az én gyerekem tök türelmes az anyjával, mert hagyta, hogy vagy ötször elmondjam és egyszer sem szólt rám, hogy hagyjam má’ békén. Azt viszont elmondta, hogy mennyire örül, hogy elkísérem, mert ilyenkor milyen jókat beszélgetünk, ezalatt oda is értünk a megállóhoz. Már ott álltunk vagy fél perce, amikor megjelent nagyobbik barátnője, mire az én gyermekem közölte, hogy nem kell, hogy elkísérjem. A barátnőjével megoldják ketten, ne izguljak, be fognak érni. Izgultam, de hagytam. Még másik két ismerős gyerek ült a buszon, akik szintén ugyanabba az iskolába járnak. Azért megvártam amíg felszállnak a buszra, és még integettem is, nem mintha bárki visszaintegetett volna.

Hazasétáltam és belül nagyon büszke voltam nagyobbikra,  hogy nincs rám szüksége a buszozáshoz. Persze mikor visszaértem ott volt kisebbik, aki nem értette, hogy hogy voltam ilyen gyors, de elmagyaráztam. Ő azért megjegyezte, hogy még simán alhatott volna, és így van egy csomó idő, amit várakozással kell töltenie, de hajlandó erre az áldozatra, pláne ha addig nézhet tv-t.

Az első nap telefonos kapcsolatban voltam a Zurammal, aki jelentkezett, hogy délben nagyobbik telefonált, találkoztak, együtt ebédeltek, azután felrakta a buszra, és nagyobbik szólt, hogy hazaért, minden rendben van. Megy ez, nincs itt semmi aggódni való! Az első héten minden nap ez ismétlődött, csak üzenetek nélkül. Gyerek reggel ment, egyedül, ebédelt apukájával, majd jött haza egyedül. Kisebbik és én is megjegyeztük, hogy azért ez nem annyira ér, hogy ők minden délben éttermekbe járnak és kettesben ebédelgetnek, tessék minket is kárpótolni valahogy. A Zuram javasolta kisebbiknek, hogy járjon gimnáziumba és akkor elviszi őt is, nekem meg hogy ne beszéljek hülyeségeket.

Valóban megkapták az első nap az értesítést az ebédről, és a napköziről valamint a délutáni foglalkozásokról is. Ebédet, pontosabban szólva ebédjegyet az egyik tanárnál lehet venni, és a városháza menzáján lehet elfogyasztani az ebédet. Minden nap háromféle menüből lehet választani, a legdrágább 3,30 EUR a legolcsóbb 2 EUR. Pontosabban szólva két menü, és állandóan van pizza, spagetti vagy flammkuchen, ez utóbbi három a legolcsóbb. Azt, hogy melyik tanárnéi, és hogy hol, azt három napig nyomozta a gyerek, de sikerrel járt. A barátnőjével együtt kiderítették és megvették a kajajegyeket. Ezek ilyen pici papírfecnik, amit nagyobbik berakott a bérlete mellé, nehogy elveszítse. Nem volt sikeres.

Tiszta frászban volt amikor hazaért, mert már tudta, hogy egy kajajegyet elhagyott. Berontott az ajtón és lázasan kutatni kezdett a táskájában, zsebeiben, hátha. Mondtam neki, hogy nyugodjon már meg, az csak egy jegy, a többi megvan. Tettem egy javaslatot: másnap menjen be a tanárnénihez, mesélje el mi történt, adok pénzt és vegyen egy másik jegyet. Valamint fogjon egy pénztárcát -van neki, vagy öt- és abban tartsa a kajajegyeket, ne a bérlete mellett, mert amikor kiveszi a táskából, könnyen kieshetnek. Újabb dolog, amit megtanultunk.

Nagyobbik másnap összeszedte minden bátorságát odament a tanárnénihez, és elmondta mi történt. A tanárnéni rendes volt, adott egy másik kajajegyet és még fizetni sem kellett érte, csak annyit kért, hogy ha mégis meglenne a jegy, akkor adja vissza az egyiket. Nem lett meg, de azóta nagyobbik egyet sem hagyott el, tehát sikeres lecke volt.

Eltelt pár nap, minden gond nélkül. Már fel is lélegeztem, hogy na milyen jó, na milyen simán mennek a dolgok, már megint én aggódtam túl a dolgot, pedig semmi okom nem volt rá. Megyek haza a munkából, kinyitom az ajtót, nagyobbik ott ül az ebédlőasztalnál, tanul, de amikor meglát, felpattan és könnyes szemekkel, már-már sírva a karomba veti magát. Anyám! Mi történt?! Két szipogás között bevallotta a gyerek, hogy valahogy, természetesen nem tudja hogy, de ottmaradt a kabátja a buszon. Jajj, elég jó kabát volt. Nem azt mondom, hogy tök nyugodt voltam, inkább azt, hogy meg sem lepődtem, ez tulajdonképpen kódolva volt. A suliban is otthagyták rendszeresen, de az sokkal kevésbé mozog, mint a busz.

Mondtam a gyereknek, hogy most már ne eregesse itt a könnyeit, mindjárt felhívom apukáját, hogy kérdezzen rá a talált tárgyak osztályán, hátha van ilyen, és hátha nem vitte el valaki a kabátot. Amúgy egy elég jó kabátról beszélünk. A Zuram valamivel több szóban fejezte ki elégedetlenségét az esettel kapcsolatban, de attól még a feladat marad. Mivel a belvárosban dolgozik, ahol az ügyfélszolgálat is van, így besétált és megérdeklődte mi a teendő.

Nem egyszerű a dolog, mivel nem lehet csak úgy besétálni és rákérdezni, hogy ott van-é a kabát, fel kell hívni őket, kérni kell egy időpontot, és majd ők megmondják mikor lehet felvenni személyesen a kapcsolatot. A Zuram fel is hívta őket, ahol tényleg kapott egy időpontot, felírták az adatait, és alaposan kikérdezték a kabátról. Méret, márka, szín tekintetében. Szerencsére ezt a kabátot együtt vettük, így a Zuram minden kérdésre tudott válaszolni. Miután ez a párbeszéd lezajlott, kapott másnapra egy időpontot. Azt nem tudták megmondani, hogy meglesz-e a kabát, csak hogy menjen be, hátha aznap este még leadja valaki.

Másnap a Zuram lelkesen ment is a talált tárgyak osztályára. Este pedig teljesen elégedetten közölte, hogy nem csak a mi gyerekünk szétszórt, mivel négy kabát közül választhatott. Szerencsére nagyobbiké is közte volt. Mondjuk nem értem miért kérdezték ki, ha aztán még válogathatott is, de ez mindegy is, a kabát meglett és ez a lényeg.

Nagyobbiknak elmagyaráztuk, hogy ha legközelebb is zenét hallgat, vagy játszik a telefonján a buszon, és elbambul, és az utolsó pillanatban ugrik le a buszról, akkor legközelebb is ott fog hagyni valamit. Mert hát a Zuram remek nyomozásának eredményeként kiderült, hogy hogyan is zajlott a kabát elhagyás, ugye. Nagyobbik szentül ígérte, hogy soha többet nem fordul elő. Eddig még ez a lecke is sikeres.

Tehát, megtanultunk hamarabb kelni, és türelmesnek lenni. Igaz még csak november van, biztos lesz még egy-két lecke.

Évnyitó

Végre elérkezett a napja, hogy nagyobbik megkezdje a várva várt gimnázium első osztályát, amit azért ötödiknek hívnak. Volt egy előzetes szülői értekezlet, ahol a Zuram megjelent és nagyon lelkes volt, mert a tanárok szimpatikusak voltak, és a suli is.

Több információval is gazdagabbak lettünk. Két tanár vezeti az osztályt. Habár ez a zenei osztály, nem akart olyan sok gyerek zenét tanulni, ami elég lett volna egy osztályhoz, így feltöltötték a létszámot olyan gyerekekkel, akiket szerintük rá tudnak beszélni a későbbiekben a zene tanulására. Három hangszer közül lehet majd választani: szaxofon, harsona, trombita. Az ötödikesek és a hatodikosok teljesen különálló épületben vannak, ami nem olyan rég lett kész, tehát minden új, és modern. Minden teremben van okostábla is. Itt is vannak mindenkinél okosabb anyukák, akiknek mindenről van véleményük és ezt el is mondják, ha nem kérdezi senki akkor is, ha nem nekik lett feltéve a kérdés, akkor is. Nemzetiség tekintetében az osztály vegyes, ahogy eddig is, és ahogy ez meg lett ígérve, nagyobbik barátnőjét is ebbe az osztályba vették fel.

A gyerekek majd első nap kapnak egy részletes tájékoztatót, valamint tanszer listát, mert amit kaptak az nem teljes, lehet még vásárolni, a bérelt tankönyveket is meg fogják kapni. Hurrá, pedig azt hittem minden megvan, nincs. Adtak egy kisebb füzetet, amiben a házirend szerepel. Szóban is mondtak erről egy-két dolgot, például azt, hogy a gyerekek nem kapcsolhatják be a mobiljukat, csak iskola után. Tájékoztatták a megjelent felnőtteket arról, hogy kik lesznek a tanárok, milyen tantárgyak lesznek, az osztályfőnököket hol lehet elérni. Arról is ejtettek némi infót, hogy az évnyitón mi lesz a program. Lesz valami 15 perces műsor, majd a gyerekek elmennek a termükbe ismerkedni, és délre már lehet is értük menni, de minden gyereket a teremnél kell felvenni,nem engedik ki őket még az iskola elé sem.

A Zuram nagyon elégedetten ért haza a szülőiről és optimizmusát rá is ragasztotta az érintett gyermekre, aki már alig várta, hogy végre elkezdődjön az iskola.

El is érkezett az első nap. Szép napos péntek. 9-re kellett beérni az iskola aulájába. Azért azt már előre tudtuk, hogy nagyobbik egyedül fog iskolába járni, méghozzá busszal. Ehhez kapott is bérletet a várostól, ami nagyon kedves dolog, mert a tömegközlekedés nem olcsó. Igen ám, de a bérlet önmagában nem elég, attól még a gyerek nem fogja tudni melyik busszal, hova, mikor, hol, merre, meddig stb. Tehát a feladat adott, meg kell tanítani a gyereket egyedül közlekedni. Megmondom azért ettől picit tartottam, hisz nagyobbik hajlamos a saját világában eltűnni, fel is merült bennem a kérdés, hogy biztos jó ötlet-e ez, de más választás híján marad a: tanuljunk buszozni program. Jó, hát az ember magából indul ki, néhányszor én is szálltam le későbbi megállóban, mint kellett volna, de soha nem azért mert ábrándoztam volna, dehogy, én csak úgy egyszerűen nem figyeltem és kész, de mint már említettem olykor csak magamnak vagyok hülye, amiben az a jó, hogy ez senkit nem zavar rajtam kívül.

Nagyon jó alkalom volt a tömegközlekedés rejtelmeinek tanítására az évnyitó napja. Én is örültem, hogy elkísérhetem, és még én sem buszoztam mióta kiköltöztünk, épp itt volt az ideje, hogy igénybe vegyem eme szolgáltatást.

Nagyobbik nagyon izgatott volt, a buszozás miatt is, de inkább az új suli miatt járt a talaj felett egy méterrel. Elindultunk a busz felé, és igen, fogtam a kezét, mert ugyan már nagy gimis, de azért még hagyja. Közben végig magyaráztam, hogy milyen jó lesz, és legyen kedves figyelni az útvonalra, mert én csak pár napig tudom kísérgetni, utána egyedül kell megoldania a dolgot. Figyelt ő nagyon, de rettenetesen izgult a suli miatt. Felszálltunk a buszra, első ajtónál kell felszállni, mutatni kell a bérletet, ő mutatta a bérletét, én 2,30 EUR-ért kaptam egy jegyet. Igyekeztem mondani végig, hogy látod, erre jön a busz, erre szoktunk jönni kocsival, majd aztán, hogy na erre nem szoktunk jönni, de nem kell megijedni, mert mindjárt visszakanyarodik arra az útra amelyiken viszont igen. Így is lett. Hamarosan jött a mi megállónk, ahol le kellett szállnunk, mondtam hogy jelezzen, azután leszálltunk és elindultunk a suli felé. Közben kértem, hogy memorizálja a megálló nevét, hogy amikor bemondják, akkor észbe tudjon kapni, ha véletlen nem látna ki az ablakon, vagy mittomén. A gyalogos útvonalat is magyaráztam, de dacára annak, hogy az iskola a belvárosban van és már ezerszer jártunk arra, nagyobbiknak csak néhány részlet rémlett. Én lelkesen magyaráztam tovább, ő meg  figyelt, már amennyire tudott, mert még mindig az iskola érdekelte jobban.

A buszmegállótól igazán nem kell sokat sétálni az iskoláig, gyorsan oda is értünk, és mivel fogalmunk sem volt róla, hogy merre van az aula, mentünk a többiek után. Ez nem volt rossz gondolat, mert azonnal megtaláltuk az aulát. Kicsit várni kellett mielőtt beléphettünk volna, de pont ott volt nagyobbik másik barátnője, aki elújságolta, hogy egy osztályba fognak járni, így a három grácia nem lett elválasztva egymástól.

Beültünk az aulába, ahol is elkezdődött a műsor. Egy kis zenéléssel indult a dolog, a zenei osztály tartott egy kis hangszeres bemutatót. Nagyobbiknak leesett az álla, hogy akkor majd neki is így fel kell lépni színpadon, ha megtanult játszani a választott hangszeren? Megnyugtattam, hogy igen, de ezen ne izguljon, az még kicsit odébb van. Ezután bemutatkozott az angol színjátszó kör, egy igazán vicces kis darabot adtak elő, melynek a lényege kb. annyi volt, hogy milyen nagyszerű dolog ebbe a gimnáziumba járni, azok a gyerekek akik ide járnak, mind sztárok. Majd az igazgatónő, akinek szintén ez az első éve köszöntötte az ötödikeseket, beszélt az iskoláról, szóval nagyjából a szokásos évnyitós hangulat, leszámítva a fekete-fehér ünneplős, vigyázbanállós feszengést. Minden osztálynak van két képviselője a felsőbb osztályosok közül, ha a gyerekeknek valami problémájuk van, de nem szeretnék tanárral megbeszélni, akkor nyugodtan fordulhatnak ezekhez a gyerekekhez.

Igen, már rég túlléptük az ígért negyed órás műsort, de ezt senki sem bánta. Miután lementek a kötelező körök következett a lényeg. Elkezdték a gyerekeket felhívni egyesével a színpadra. Először az 5. a-sokat. Fent várta őket az a két tanár aki vezeti az osztályt, és az osztály két diákképviselője. Az igazgatónő mindenkivel kezet fogott, majd a gyerekek kezébe nyomtak egy-egy füzetet, valamint egy-egy szál napraforgót. Nagyobbik és a barátnői már tűkön ültek, mondtam nekik, hogy nyugi van, ők c-sek lesznek, az később jön. Miután az összes a-s felért a színpadra, csináltak róluk gyorsan egy osztályfényképet, és már el is indultak a termükbe.

Végre jöttek a c-sek, abc sorrendben, nagyobbik és barátnői, mind olyan névvel rendelkeznek ami az abc vége felé van, de sebaj, kivárták a sorukat. Színpadra fel, vigyorgás ezerrel, osztályfénykép készül, majd irány a terem. Én meg rohantam utánuk, mert fogalmam sem volt merre van a termük, ahol ugye majd fel kell szednem elsőszülött gyermekem. Az osztály követte a tanárt, én kissé lemaradva követtem az osztályt, nem direkt maradtam le, csak iszonyat gyorsak voltak. A folyosón kint álltak a felsőbb évfolyamosok és tapsolva, kiabálva köszöntötték a “kicsiket”. Aztán engem is. Amikor láttam melyik terembe mennek be, megfordultam és kimentem a suliból, pont volt még annyi időm, hogy vegyek magamnak egy cipőt, meg egy táskát, mielőtt délre visszamennék.

Nagyon pontos voltam, visszaértem a teremhez, és nagyobbik pont akkor jött kifelé a teremből, széles vigyorral az arcán, napraforgóval a kezében. Szokás szerint nagyon bőven mesélt az eltelt óráról, annyit mondott, hogy jó volt, igaz ezt többször is, és volt, hogy kiegészítette annyival, hogy nagyon. Tudom ám, hogy még neki is fel kellett dolgozni az eseményeket.

Elindultunk a Zuram felé, mivel ő egy, a gimnáziumhoz közeli irodaházban dolgozik, és megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk, majd ő hazamegy kocsival, én meg a kisasszonnyal hazabuszozom. Visszafelé is magyaráztam a kis gimnazistának lelkesen, hogy mi merre, merre mehet, merre nem, hol a busz stb. Látszott a gyereken, hogy lövése sincs semmiről. Anyja lánya, pont olyan jól tájékozódik, mint én. Reménytelen. Ehhez jött még az is, hogy az apja, aki egyébként nagyon jól tud tanítani egy bizonyos korosztályt, egy másikat meg nem, rögtön kikérdezte, hogy dél meg észak, meg melyik utcának hol van vége, fő csomópontok meg ilyesmi. A gyerek az átélt izgalmak és a sikeres magyarázás hatására elsírta magát, nem baj, ilyenkor jövök én, és  két mondattal elintéztem a dolgot, miszerint a gyerek nyugodjon meg, majd én elkísérem, és megtanulja, menjünk ebédelni. Hármasban együtt ebédeltünk, ahol is rávilágítottam a következő fontos dolgokra, amiről fogalmunk sem volt, illetve csak halvány, az is lila, dunszt nélkül.

Mikortól fog a gyerek ebédet kapni, azt hol kell befizetni, van-e délután is suli, és ha igen, meddig, van-e valamilyen AG? Reméltük, hogy abból a tájékoztató füzetből amit a gyerek kapott választ kapunk, de nem. Benne volt az osztály teljes névsora, lakcím, telefonszám, a házirend újra, a tanárok neve, elérhetősége, térkép, mely segít az iskolában eligazodni, de semmi az érintett kérdésekről.

Sebaj délután ismerkedős grillezés az iskola udvarán, 5-re jöhetünk vissza, és akkor majd elkapjuk valamelyik tanárt és megkérdezzük. Akkor majd mindent meg fogunk tudni. Nem.

A buszozás hazafelé már úgy ment, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Nagyobbik ment előre, ő mondta hol kell leszállni, és a nyelve is megeredt egy kicsit. Egy picit mesélt arról, hogy ki mellett ül, és hol, és az miért jó. Melyik tanár szimpatikus neki, mindkettő. Mennyire jól érezte magát, és mennyire elégedett, hogy ezt a gimnáziumot választotta. Reméljük ez így is marad, mert ha  minden jól megy, pár évig még ide fog járni.

Hazaértünk, megvártuk kisebbiket és már indultunk is vissza a grillezésre.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az általános iskola vége

Németországban ugye a Grundschule, vagyis az általános iskola mindössze négy éves, mint Magyarországon az alsó tagozat, csak itt a negyedik év után dönteni kell. Mi két éve költöztünk ki, nagyobbik akkor kezdte a harmadik osztályt, és amilyen gyorsan repül az idő, már befejezte a negyediket is. Negyedik év végén pedig ki kell választani a soron következő intézményt, amelybe a gyerek még jó pár évet fog járni. Ez lehet Realschule, Hauptschule, Gesamtschule és a Gymnasium.

Kis áttekintés:

“Középiskolák:
Hauptschule: alapvető általános oktatást biztosít a tanulóknak ötödik osztálytól a kilencedik osztályig. A tizedik osztály keretében a tanulók további képesítést szerezhetnek (középiskola felső osztályok, vagy szakiskola=Berufsschule)
Realschule: a középiskola (Hauptschule) és a klasszikus gimnázium között áll. Szélesebb körű oktatást biztosít a tanulóknak, mint a Hauptschule, és általában az ötödik évtől a tizedik évig tart. A Realschuleban megszerzett bizonyítvánnyal a diákok szakiskolában tanulhatnak tovább.
Gymnasium: magasabb fokú középiskolai oktatást biztosít a tanulók számára, és általában az ötödik évtől a tizenharmadik évig terjedő időszakot foglalja magában. A tizenharmadik év végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek (Abitur), amely egyetemi jelentkezésre jogosít.
Gesamtschule: ugyanazokat a tantárgyakat oktatják, mint más középiskolákban, az ötödik évtől a kilencedik vagy a tizedik évig. A Gesamtschule integrálja a három előbbi középiskola pedagógiai és szervezeti tartalmát, egyes tárgyakatazonban a 7. osztálytól kezdve kétféle szinten (magasabb alacsonyabb) oktatnak, a későbbi orientáció szerint. A Gesamtschule-ból átjárható az összes többi középiskolaiforma. Az érettségi vizsga ugyanazokkal a feltételekkel szerezhető meg, mint más hagyományos iskolában.” forrás: KATT
Már félévkor nagyon izgultunk, mert le kellett adni előzetesen, hogy melyik iskolát választjuk, illetve a gyerek melyiket választja, mert teljesen komolyan gondoltuk, hogy bizonyos keretek között választhat ő. Mivel az iskola köteles egy javaslatot tenni, hogy melyik típusba járjon a gyerek, ezért legalább emiatt nem fájt a fejünk. Egyértelműen a Gymnasium szó szerepelt a javaslaton.
Amikor elkezdte a harmadikat, majd eltelt fél év, majd még egy fél év még nem tudhattuk, hogy lehetséges-e, hogy majd valamikor gimnáziumba járjon. Azt tudjuk, hogy okos, meg szorgalmas, ebben semmi hiba nincs, de az, hogy járhat-e gimibe nagyban függ attól, hogy milyen szinten sajátítja el a német nyelvet. Két év azért nem olyan hosszú idő, és nem elég csak valamennyire beszélni a nyelvet, hiszen ezen a nyelven kell majd a gimnáziumban tanulni az összes tantárgyat. Az osztályfőnöke és a tanárai azt javasolták, hogy ha nem megy majd annyira a német, akkor válasszuk a Gesamtschulét, hisz ugyanúgy le tud majd érettségizni, mint a Gymnasiumban, de a Zuram kollégái meg azt mondták, hogy ha ha, az egyetem szempontjából a leggyengébb Gymnasium is jobb, mint a legerősebb Gesamtschule. Köszi, ezzel nem sokat segítettek.
Azután ahogy jöttek az eredmények, egyre kevésbé izgultunk (na jó, én igen, mert a jó eredményektől függetlenül a rendszer ismeretlen), negyedik osztályban nagyobbiknak az összes dolgozata 1-es lett (ez a legjobb jegy, a 6-os a legrosszabb) és ráadásul ezeknek a dolgozatoknak a többsége 100%-os volt, de volt hogy a plusz feladatok elvégzése miatt még jobb is. Németből még nem kaphatott jegyet, de elég jók lettek a dolgozatai, főleg a szövegértés, a helyesírás már egy kicsit más kérdés, a tollbamondás volt, hogy nagyon jó lett, volt, hogy nem annyira. Félévkor beleegyeztünk, hogy kapjon jegyet egy másik tantárgyból, amiből még szintén nem kaphatott volna. Kicsit aggódtam, hogy ezzel jót teszünk-e, vagy sem, de nagyobbik bírta a tempót, jók lettek a dolgozatok.
A gimi kiválasztása nem volt egyszerű, de sikerült, és nagyobbik tényleg nagyon, nagyon szerette volna, ha felveszik, napi szinten téma volt. Be is írtuk a naptárunkba a dátumot, hogy mikor kell majd menni beiratkozni. A beiratkozáshoz nem kell más, mint a legutolsó bizonyítvány, a Grundschule ajánlása, valamint mindkét szülő, és nem árt a gyereket sem vinni. Ennyit tudtunk. A beiratkozás előtt pár nappal mondtuk nagyobbiknak, hogy kérje már el azt az ajánlás izét, mert nem tudjuk beíratni, gondoltuk legutolsó bizonyítványnak jó a félévi, mivel nincs más, és még vagy másfél hónap hátra volt a suliból.
Nagyobbik nem siette el megkérdezni, hogy hogy is megy ez az egész, konkrétan nem kérte el a papírt, de neki volt igaza, mert a beiratkozás előtt 3 nappal odaadták kérés nélkül is. Jött haza az iskolából, iszonyat szomorú arccal, kisebbikkel együtt. Beléptek az ajtón, nagyobbik bűntudattal a képén csak annyit mondott, hogy valamit meg kell mutatnia, kisebbik csóválta a fejét, hümmögött, és csak annyit mondott, hogy hát anya, hát anya, ezt látnod kell, közben húzgálta a száját, lesütötte a szemét, és pofákat vágott. Már eléggé megijedtem, és kérdeztem, hogy a bizonyítványról van-e szó, mire szomorúan közölték, hogy igen, közben nagyobbik mint egy lassított felvételben vett elő a papírt a táskájából. Mondtam, hogy tuti nem olyan rossz, ne szomorkodjon, tudom, hogy sokat tanult, de adja már oda. Végre odaadta, és egy tantárgy kivételével minden 1-es volt a bizonyítványban. Néztem, és nem értettem, ekkor mindketten elröhögték magukat. Szerintem egész úton haza az iskolából ezt gyakorolták, és baromi jól csinálták.
Természetesen nagyon megölelgettem, és nem tudom elmondani mennyire büszke vagyok rá. Pláne miután elolvastam a szöveges részt is. Németből elérte a tanításhoz szükséges korának megfelelő anyanyelvi szintet (akcentussal). Kiemelték, hogy a földrajzot spanyolul teljesítette kiválóra, külön dicséretet kapott matematikából, számítástechnikából, zenéből, rajzból és technikából (igaz ez a itt nem két külön tantárgy, de magyarul ez lehet a megfelelője).
De ami a legjobban megmelengette a szívemet az az, hogy személyiségét nyitottnak jellemezték, olyannak, aki barátságos és szociálisan érzékeny. Az a gyerek, aki Magyarországon is jól teljesített, de inkább magába zárkózott és nem kifejezetten barátkozott, az a gyerek két év alatt kinyílt, állandóan vigyorog, és a legnagyobb bánata az, ha unatkozik.
Egyedül angolból kapott kettest, ami egyrészről csodálatra méltó, hisz meg kellett tanulnia németül, és németül tanulja az angolt, mellette elkezdte a spanyolt is, amit a többiek már két éve tanultak, de azt is behozta, másrészről csalódás, mert az összes dolgozata egyes volt egész évben ennek ellenére félévkor hármast kapott, mert nem volt elég aktív, miután szóltunk hogy hahó, itt jelentkezni kell, mert beleszámít a jegybe, onnantól aktivizálta magát. A tanár mondta neki, hogy szívesen adott volna neki egyest év végén, mert nagyon sokat javított, és azt érdemelné, de hát félévkor hármas volt. Sose fogom megérteni, de ennél nagyobb baj ne legyen!
Kértem a lányokat, hogy amikor az apukájuk hazaér neki is adják elő a kis műsorukat, de ez nem jött össze. Soha nem szoktuk a gyerekeinket jutalmazni a jó jegyekért, ölelésen, és dicséreten kívül más nem jár, pedig az osztálytársaikat általában pénzzel honorálják. Nagyobbik csak ült csendesen az asztalnál és annyit mondott:-Tudom Anya, hogy a tanulásért nem kapunk semmit, de ha kapnék, akkor most jó nagyot kapnék!
A Zuram hazaért és esküszöm, hogy láttam, hogy az ő szeme is megtelt könnyel miközben a bizonyítványt nézegette, nem csak az enyém. Hatalmas megkönnyebbülés ez, hogy a költözés, országváltás nem okozott törést, sőt.
Tudom, hogy itt más az iskolarendszer, és nincsenek leterhelve a gyerekek, sokkal kevesebbet kell tanulni, de ha valaki azt gondolná, hogy a jó jegyeket is csak úgy osztogatják, az téved. Nagyobbik ezzel az eredménnyel osztálya legjobbja lett, de ezt csak az osztályfőnöke súgta meg neki, mivel év végén nincs könyvosztogatás, meg kitűnők, legjobb tanulók jutalmazása. Legalábbis ebben az iskolában nincs.
Azért apukája gyorsan elrohant és megvette az új mobiltelefont nagyobbiknak, mert egyrészt nem bírta ki, másrészt amúgy is megkapta volna (a régi tönkrement), harmadrészt itt nincs ballagás, de így volt mire fogni.
Az beiratkozásra már nagyon is magabiztosan mentünk, habár még mindig nem tudtuk, hogy mi alapján választják ki a gyerekeket. Beálltunk egy jó hosszú sor végére, de amíg nem következtünk, addig ki tudtuk tölteni a jelentkezési lapot, ami több oldal volt.
Döntenünk kellett arról, hogy megvesszük-e az összes tankönyvet, vagy béreljük inkább egy részét. Megvenni kb. 250 EUR bérelni kb. 80 EUR. Utóbbi mellett döntöttünk, és ezen kívül még kötelezően meg kellett venni még pár könyvet olyan 60 EUR értékben.
Először egy titkárnő féleséggel beszéltünk, aki átnézte, hogy tényleg kitöltöttünk-e minden papírt, mindent értünk-e, aláírtuk-e stb. Ezután pár perccel fogadott bennünket az igazgató, ahogy minden jelentkezővel személyesen beszélt, úgy velünk is. Nagyobbik annyira zavarban volt, hogy azt sem értette mit kérdeznek tőle, de szerencsére összeszedte magát, és arra kérdésre, hogy miért szeretnél ebbe a gimnáziumba járni, magabiztosan válaszolta,  hogy azért mert a barátnőm is ide jelentkezik. Persze hozzátette, hogy volt több suliban is nyílt napon, és ez tetszett neki a legjobban.
Ezután el kellett döntenie, hogy zenei osztályba szeretne-e járni, vagy sem. A zenei osztályt választotta, mert ő is szeretne valamilyen hangszeren játszani. Az igazgató bácsi megdicsérte a szép bizonyítványáért, majd megkérdezte nagyobbik barátnőjének a nevét, hogy biztos egy osztályba járjanak, de hozzátette, hogy ha a barátnő nem a zenei osztályt választja, akkor ez nem lehetséges, és nagyobbiknak el kellett dönteni, hogy a zenét, vagy a barátnőjét választja-e inkább. A Zuram sem, és én sem szólaltunk meg, teljesen a gyerekre bíztuk a döntést, de gondolkodás nélkül vágta rá, hogy a zene fontosabb. Persze tudta, hogy a barátnője másnap délután megy beiratkozni az anyukájával, így a suliban kiokosította, hogy mit kell mondani, tehát a barátnő is zenei osztályba fog járni.
Ezután a Zuram kérdezte meg, hogy ez tök jó, de mennyire biztos, hogy fel is veszik a gyereket. Az igazgató azt válaszolta, hogy több a hely, mint a gyerek. Tavaly volt először, hogy el kellett utasítani 5 gyereket, és akkor a tanulmányi eredmény alapján döntöttek, de nagyobbik bizonyítványát látva ez nem opció.
Nagyobbik két napig vigyorgott, de én akkor nyugodtam meg igazán, amikor megkaptuk a levelet, hogy mikor hova kell menni, mennyi pénzt utaljunk mire, és hogy akkor mit is viszünk az évnyitóra.
Mivel a bizonyítványt már megkapták az utolsó egy hónapban már nem is csináltak szinte semmit a suliban. Készültek az évzáróra. Az évzáró itt annyit jelent, hogy minden osztály készül valamivel, általában dallal, amit előadnak, én meg nyeldeklem a könnyeimet, mert mindenen tudok sírni.
Nagyobbik semmit nem árult el, hogy mivel készülnek, így teljes meglepetés volt.
Íme néhány részlet: