Gimnázium, a német nyelv árnyékában

Már írtam egyszer a német nyelv nehézségeiről, de azóta eltelt egy idő, és mi tagadás szintet léptünk. Az eddig sem volt kérdés számomra, hogy a nyelvtanulás egy folyamat, és nem úgy van, hogy 1 év után már beszél a gyerek németül, aztán jól is van az úgy, minden király lesz.

Nos nagyobbik elkezdte a gimnázium első osztályát, vagyis az iskola 5. évét, az első két évet Magyarországon járta. Azt a tudást mindkét gyerek elég gyorsan felszedte, ami a mindennapi élethez, a barátnőzéshez szükséges, és az iskolában sem akadt sok probléma. Azonban harmadikban és negyedikben még nagyobbik gyermekünk nem kaphatott jegyet németből, csak szöveges értékelést, így csak annyit tudtunk, hogy a tollbamondás kevésbé megy, de egyébként jól elboldogul. Nos, a jól elboldogul szint bőségesen elég is, amennyiben az ember lánya nem kap jegyet, csak szöveges értékelést.

Ekkor jött a gimnázium, letelt a két év, ami minden külföldről érkezett gyereknek jár, mint türelmi idő úgymond, amit arra kap, hogy megtanulja a nyelvet és, hogy nos jól elboldoguljon. Rögtön a gimnázium elején kiderült, hogy most ennél valamivel többre lesz szükség. Belépett néhány új tantárgy a gyerek életébe, úgy például, mint kémia, biológia, fizika, történelem, és persze most már minden tantárgyból kaphat jegyet.

Derült égből villámcsapásként ért bennünket, amikor nagyobbik hazahozta a negyedéves értékelését. Ebben nem szerepelnek jegyek, csak +, – meg mindenféle felfelé, illetve lefelé mutató nyilacskák. Nagy ész nem kell hozzá, hogy melyik mit jelent. Inkább most nem magyaráznám el. Minden tantárgynál több dolgot is értékelnek, szorgalmat, órai munkát, házi feladat elkészítést stb. A lényeg, hogy a Grundschulét közel kiváló eredménnyel befejező gyermekünk értékelésében nem nagyon találkoztunk sem + jellel, sem felfelé mutató nyíllal, inkább ezek ellentétei szerepeltek benne.

Tudjuk, hogy a gyerek nehezen szokja meg az új környezetet és amíg ez nem történik meg, addig eléggé magába zárkózik. Nehéz kibillenteni a komfortzónájából, sem szép, sem hangos szó nem használ, csak a türelem. A türelem bennünk meg is van, de a tanárok, mivel az alapján értékelnek amit látnak, és nem az alapján, amit majd esetleg látni fognak, így ez nem egy egyszerű kérdés.

Már rögtön az első pár hétben kiderült, hogy nagyobbik szókincse szuper, csak azok a szakszavak hiányoznak belőle, amit az új tantárgyak megkövetelnek. Biológiából például azzal kezdték, hogy meg kellett tanulniuk az emberi csontokat, nem mindet, csak nagyjából 46-ot. Ezeket a szavakat azért már minden német gyerek hallotta, gondolom nagy részét tudja is, csak legfeljebb ezt fejben helyre kell tenni, ehhez képest nagyobbiknak ezeket új szóként meg kellett tanulnia és be is kellett építenie az agyába. Ehhez jönnek még a szavak kémiából és fizikából is, tehát nem kevés új tanulnivalóval találkozott, a matekról nem is beszélve, amiben eddig a legjobb volt, most csak időnként nézett, mert nem értette a feladatot sem. A legjobb, hogy az egyébként németül nagyon jól beszélő Zuram fejében sem feltétlen vannak meg ezek a szavak, így segíteni sem mindig könnyű a gyereknek.

A német, na az nem megy. Pontosabban szólva hiába megy, hiába tanulja meg a gyerek a nyelvtani szabályokat, gyakorolja be a feladatokat, a helyesírása akkor is kritikán aluli. A fogalmazását tekintve sem mehetne még el újságírónak. Szerencsére a negyedéves értékelést követte egy fogadó óra, ahol is sikerült nagyobbik osztályfőnökével elbeszélgetni. Az osztályfőnök számára ekkor lett világos, hogy a gyerek még csak két évet járt iskolába Németországban (nem mintha a bizonyítványában ez nem szerepelne). A tanárnő nagyon rendes volt, egyből berakta nagyobbikat a német felzárkóztató csoportba, de ez még mindig nem segít azon, hogy mennyire zárkózott a gyerek.

A jegy nagy részét pedig az órai munka adja, mivel dolgozatot jó, ha kettőt írnak egy félévben tantárgyanként. Az osztályfőnök erre azt a módszert találta ki, hogy nagyobbiknak minden órán számolnia kell, hogy hányszor jelentkezett. Kapott erre egy külön füzetet és húznia kell benne a strigulákat. Jelentem a módszer jó, működik, de ezzel még a helyesírás problémája nincs megoldva. Az egy hosszabb munka lesz, például nagyon sokat kell olvasnia nagyobbiknak, természetesen németül.

Megbeszéltük nagyobbikkal, hogy olvas szorgalmasan, jelentkezik ügyesen, tanul, mint egy kisangyal és akkor nem lehet probléma. Nem mellesleg zenei osztályba jár, így szaxofnozni tanul, azt is kell gyakorolnia minden nap. Gyermek fogadkozott, mi meg elhittük.

Ezután jött haza egy-két olyan dolgozat, hogy csak néztünk. Nem, nem a német tudással volt probléma, hanem a tanulás hiányával. Ezzel csak ott van probléma, hogy bizonyos tantárgyakat csak első félévben tanulnak, nincs lehetőség javítani. Gyorsan ráakadtunk a probléma okára. Az eb kérem ott volt elhantolva, hogy a Grundschuléban nem igazán tanultak tankönyvekből, csak fénymásolt lapokról, és nagyobbik azt hitte az itt is elég lesz. A gimnáziumban viszont természetesnek vették, hogy mindenki tudja, hogy is kell tankönyvből is tanulni. Hát nem. Párszor elbeszélgettünk erről, megmutattuk, elmagyaráztuk és kértük nagyobbikat, hogy e szerint menjenek a dolgok tovább, de sajnos eddigre már becsúszott két rossz jegy a félévibe, amit nem tud kijavítani. Tanulópénz, gyereknek is, nekem is. Nagyobb kontrollra van szükség, ez biztos, de én azt mondtam a Zuramnak, hogy nyugodjon meg, ez csak két rossz jegy, és még csak a gimi eleje, nagyobbiknak több idő kell, hogy megszokja a dolgok mikéntjét, és utána minden úgy lesz, mint előtte.

A félév óta eltelt egy kis idő. Nagyobbik simán tanul a tankönyvekből, jelentkezik és a negyedéves értékeléséből is látszik, hogy mindenből javít, amiből csak lehetséges, kivéve, a németet. Sajnos a német egyáltalán nem a szíve csücske. Megtanulja az összes szabályt, a dolgozatban, ami nem helyesírási kérdés, az mindig hibátlan, de a helyesíráson és a fogalmazáson még nagyon sokat kell dolgozni. Ez sajnos a többi dolgozatából is látszik. Írtak egy fizika dolgozatot, ami hibátlanul sikerült, csak neki az egész osztályból, sőt volt egy kifejtős feladat, amit csak ő egyedül tudott megoldani, más senki, de a dolgozat végére akkor is oda volt írva, hogy a fogalmazás és a helyesírás pocsék. Szerencsére ezért nem járt pontlevonás.

Egyszer azzal az információval jött haza a gyerek az iskolából, hogy írtak valami tesztet, ami valójában egy matekverseny, és majd a neten meg lehet nézni, hogy továbbjutott-e. Nos, év elején már volt egy verseny. A gyerekek kaptak feladatokat, hogy aki otthon megcsinálja mind a négyet, az indulhat a versenyen. Nagyobbik nem csinált meg csak kettőt, a tanár mégis azt mondta, hogy ő, ha gondolja indulhat. Itthon átbeszéltük a dolgot és arra jutottunk, hogy ha nem akar, nem erőltetjük. Nem akart, főleg azért nem, mert nem a számolással voltak gondjai, hanem mert nem értette a feladatot, voltak olyan kifejezések németül, amit még nem is hallott, és félt, hogy a versenyen emiatt nem menne a feladatmegoldás.

Emiatt a mostani verseny miatt viszont nagyon izgult, nagyon szeretett volna továbbjutni a második fordulóba. Fejből mondta, hogy mikor nézhetjük meg. Aranyos volt, mert habár én értem később haza, megvárt, hogy együtt nézhessük meg. Bepötyögtem a kódot, amit adott és láss csodát, nagyobbik továbbjutott. Ekkor néztünk utána, hogy mi is ez a verseny. Ez a Pangea matek tehetségkutató verseny. Magyarországon is  ismert dologról van szó. Az egész iskolából mindössze 3 gyerek jutott tovább, és a második forduló miatt már el is kell utazni Braunschweigbe. Őszintén szólva már ezt is óriási eredménynek tartom, és részemről ennyi elég is, mert a második fordulóban, ha jól tudom az 500 gyerekből 10 jut tovább, tehát az esély nem túl nagy. Nagyobbik azonban iszonyat boldog, és várja a második fordulót. Ha valaki azt hiszi, hogy most akkor az iskolában folyik a felkészülés, akkor téved. Annyi történt,  hogy nagyobbikat kiszedték a német felzárkóztatóból, az osztályfőnöke szerint sokkal fontosabb a matek, majd elég lesz, ha ő ad nagyobbiknak plusz feladatokat. Velünk ezt nem egyeztette senki, és megmondom őszintén nem tudom, hogy jó-e ez így, de majd a következő fogadó órán megbeszéljük. Tehát nagyobbikat átrakták a plusz matekra. Gondoltam, na itt majd készülnek, de nem. Gyakorlatilag, kaptak feladatokat, de csak az csinálta meg, akinek kedve volt, akinek nem volt kedve, az nem csinálta meg. Nagyobbiknak nem volt kedve, ő programozni szeretett volna, tehát ő programozott. Nem stresszeltetik a gyereket, az biztos.

A zene, illetve a szaxofon tanulás nagyon jól megy, na meg a rajz, már az osztálytársai is azt mondják, hogy úgy kell dolgozni rajzon és zenén, ahogy nagyobbik csinálja, és akkor nem lehet gond. Nagyobbik mindig büszkén húzza ki magát, hogy ő a pozitív példa.

Úgy tűnik eltelt már annyi idő, hogy nagyobbik ne zárkózzon annyira magába. Barátnői is vannak, akikkel folyton együtt lógnak, már időnként suli után elmennek együtt vásárolni is. Első félévben horgolás szakkörre járt nagyobbik, de bánatosan tapasztalta, hogy második félévben ez a szakkör nem indul el, mert nincs elég jelentkező, ezért rábeszélte a barátnőit, hogy járjanak ők is, így a barátnők is horgolnak. Péntekenként jelentkezett a könyvtárba önkéntes segítőnek, és természetesen a barátnői is mennek. Első félévben még hiába próbáltuk rábeszélni, hogy jelentkezzen arra a szakköre, ahol mindenféle kutatásokat végeznek, nem ment, bezzeg most 1 hete bejelentette, hogy ő oda járni fog, mert kipróbálta és tetszik neki. A kis kutató társával azon a témán dolgoznak, hogy hogyan lehet feltölteni dinnyével egy mobiltelefont.

Év végére tulajdonképpen sikerül belerázódni a gimnáziumba, gyereknek felnőttnek egyaránt, és reméljük, hogy a németnek sem kell már túl sok idő, hogy könnyedebben menjen. Az a tanárnéni, akinek igazán sokat köszönhetünk a német nyelvtudással kapcsolatban, nos ő azt mondta, hogy 2-3 év alatt minden gyerek nagyon jól megtanul németül, de hogy ez igazán anyanyelvi szinten menjen az legalább 6-8 év. Tehát még van pár évünk. Nem lesz gond.

Reklámok

Félév megint

Az előző bejegyzésből teljesen kimaradt kisebbik, és az ő féléve, pedig azért mégiscsak két gyerekünk van. Kisebbik aggodalmaskodott, jó ez nála nem újdonság, mert a család drámakirálynője egyébként is szokott, de azért nem mindegy, hogy azon drámázik, hogy a barátnője nem hozta még vissza a kölcsönadott döglöttbarbiet, pedig már két nap is eltelt, vagy azon, hogy jajj, jajj milyen lesz a félévi.

A félév elejét eléggé összezavarta a külön német, nagyon sokat nem volt az osztályával, folyton lemaradásban volt, arról már írtam, hogy lelkileg mennyire összetörte őt ez az egész hercehurca. Csak annyit így utólag, hogy azóta sem jár külön németre, amíg a nővére hetente egyszer. Kisebbik közölte, hogy ha ő nem kap papírt, nem megy és kész, de nem bírta ki megkérdezte a tanárnőt, hogy akkor most neki járni kell-e, vagy sem, mire azt a választ kapta, hogy nem kell egyáltalán, mert ő már túl jó ahhoz. Mindegy, túl vagyunk rajta.

Kisebbik azonban egyre többször emlegette, hogy készüljünk fel, ő egész biztos nem lesz osztályelső, mint tavaly volt, és biztos  nem lesz jó az a bizonyítvány. Nem egyszer rá is kérdezett, hogy de mi lesz akkor, ha nem ő lesz az osztályelső. Mi lenne? Semmi. Amikor kellett készült rendesen, nem napi 10 percet olvas, ahogy az elő van írva, mert van olyan nap, hogy egyáltalán nem olvas, viszont van olyan is, hogy egy egész könyvet olvas ki  egy hétvége alatt. Szépen folyékonyan olvas, az olvasásfelmérésen ő lett a legjobb az osztályban. Választani kellett egy legjobb fiút, és egy legjobb lányt, nos ő a legjobb lány lett (hiába megtévesztő a neve), majd az osztály megszavazta, hogy a legjobb fiú és legjobb lány közül is ő a legjobb. Nagyjából így mesélte el, ezért írtam le ennyiszer, hogy legjobb. A tollbamondások nem mindig tökéletesek, mert hallás után ír, így el-eltéveszt egy betűt, és valamiért elég nehezen jegyzi meg, hogy nem csak a szókezdő betűt kell nagybetűvel írni. Ezek azért nem olyan nagy hibák, gyakorolni kell, és gyakorol is minden dolgozat előtt. Ez persze nehéz, mert én hiába diktálom a szavakat, a kiejtésem pocsék, így tartok tőle, hogy sokkal jobban összezavarom a gyereket, mint segítek, de sok más lehetőség nincs.

Szerencsére a figyelmét a félévről elvonta, hogy megkezdte a zeneiskolában a tanulást. Mamáéktól megkapta a hőn áhított gitárt, így már semmi nem állt az útjába. Zeneiskolát is gyorsan sikerült választani, kisebbik barátnőjének az anyukája szólt, hogy melyik suli, mikor lesz az óra, nekünk csak be kellett íratni a gyereket. Hetente egyszer jár órára, rajta kívül még három kislány  van. A négy kislányból három jól ismeri egymást, mivel egy suliba járnak, természetesen ebben a háromban kisebbik is benne van. Aggódni nem kell a negyedik kislánynak sem, mert máris jó barátnők lettek. Kicsit mókás volt az első órán, hogy bent ült három kislány, és a tanárbácsi egyre mondogatta, hogy még egy fiú jönni fog, és amikor megérkezett a negyedik kislány, akkor esett le, hogy kisebbikre gondol, de kisebbik barátnője rögtön tartott egy három perces eligazítást, hogy ez a Luca még véletlenül sem fiú, és a helyes kiejtést is elmagyarázta. Amikor kiköltöztünk az ilyen eseteket kisebbik még a szívére vette, mostanra meg baromira élvezi, hogy a társaság középpontjába kerülhet a neve miatt és csak nevet az egészen.

Egyébként folyamatosan táncol, énekel, és gyakorol is. A barátnőjével, vagy egyedül, de még dalokat is ír/írnak. Kicsit olyan, mintha waldorfos lenne a gyerek, mert az összes dal az időjárásról szól, hogy süt a nap, vagy esik a hó, meg szivárvány, ilyesmi. Németül írják/írja a szöveget, illetve mivel kisebbik nagy Violetta rajongó, és a sorozatban spanyolul énekelnek, kisebbik meg tanul spanyolul, így megszületett az első spanyol nyelvű szöveg. Magyarul még egy dal sincs. Éééés kis baráti segítséggel van a budapesti Violetta koncertre jegyünk! Köszi Viki és Marci! Tehát egy biztos pont már van a nyárra, augusztus végén Violetta koncertre kell mennünk. Kisebbik leírhatatlanul boldog volt, nagyobbik kegyesen közölte, hogy ha már van jegye ő is eljön. Kisebbik most szorgalmasan nézi a Violettát és tanulja a dalszövegeket, hogy tudjon énekelni a koncerten.

De visszatérve a tanulmányokhoz, kisebbik még csak másodikos, így szöveges értékelést kaphat, amiből ő nem sokat ért. Azt tudta, hogy spanyolból jól halad, hisz a tanárnője beválasztotta őt a legjobbak közé, és viszi magával Hannoverbe ahol is bemutathatják a tudásukat. Kisebbik napokig izgult, hogy bekerül-e, de bekerült, így nagyon boldog volt.

Ahhoz képest, hogy kisebbik mennyire izgult a félévi miatt, amikor hazaért, úgy kellett kérnem, hogy ugyan mesélje már el mi volt, és ugyan mutassa már meg, hogy mit kapott. Oda is adta és teljesen közönyösen mondta, hogy idén is osztályelső, de most hárman is a legjobbak lettek az osztályban, tehát három osztályelső van, de csak ő kapott ajándékot az osztályfőnöktől, egy pici nyomdát, de csak azért, mert a tanárnő azt úgysem használta.

Idén is sikeresen zárták a lányok a félévet, minden szerénység nélkül: nagyon, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

LucaZ

 

 

 

Félév, iskolaválasztás

Véget értek az ünnepek, a szilveszter is eltelt. Erről nem is írnék külön, mert a lányaim szerint ez volt életük legunalmasabb szilvesztere, pedig velem ellentétben ők nem is vasaltak egész délután. A szülőkkel otthon bulizni már 8 évesen is ciki, de nem jött össze a társaság amire vágytak, így nem maradt más lehetőségük, mint unatkozni. Este tíztől már nem volt semmi bajuk, mert elkezdődtek a tűzijátékok, és hajnal egyig ez abba sem maradt. Mi is ellőttük a felvásárolt készletet, és csak kettő sült be, valamint csak egy pálcája tört el, ez a Zuramat nem zavarta semmiben, és valószínűleg a szomszédot sem, akinek a kertjében felrobbant. Már jobbak voltunk, mint Gergő szokott volt lenni, hisz egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy ezt nem így kell csinálni, és egyszer sem kérdeztem aggódva a Zuramtól, hogy: élsz még?

Ami éjfélkor kezdődött, hát olyat még nem nagyon láttunk, az emberek sorban álltak, hogy megrendezhessék a saját tűzijátékaikat, és habár azt hittük, hogy mi menők vagyunk, hát nem, nem vagyunk. A többség minimum egy augusztus 20-ával felérőt rendezett, és habár azt gondoltam, hogy a Zuram nem sajnálja erre a hülyeségre a pénzt, tévedtem mert mások a sokszorosát költötték annak, amit mi. Szerencsére a házból ki sem kellett lépnünk, hogy lássunk mindent, csak azt nem tudtuk eldönteni, hogy a konyha ablakából nézzük, vagy a nappaliéból, mert mindenhonnan szuper látvány tárult elénk. A lányok oldották meg ügyesen a kérdést, mert folyamatosan rohangáltak, így mindent láthattak. Egy biztos, ha idén is itthon maradunk, akkor nem kell venni egy darab rakétát sem, mert úgyis mindenki privát tűzijátékot rendez.

A szünetnek vége lett, és közeledett a félév vége. Tanulmányilag nagyjából fogalmam sincs éppen hol tartanak a gyerekeim, de csak nagyjából, hisz nagyobbikkal én tanulok minden dolgozatra, és a dolgozatokat haza is hozza, mivel aláírva vissza kell vinnie. A legrosszabb dolgozatjegye a 2-es volt, és mivel az 1-es a legjobb, nincs miért aggódni. Illetve németből kapott két hármast, de egyrészt németből csak szöveges értékelést kaphat, másrészt az osztályfőnöke szerint nagyobbiknak jól megy a német, sokszor jobban, mint a született németeknek. Ezt igazolja az a 100%-os német szövegértés dolgozat is, amit írtak, és csak három gyereknek lett az osztályban 100%-os. Nagyobbik azt mondta nagyon könnyű volt, mert eleve ismerte a mesét, amiről a dolgozat szólt. A matekkal sok gond nincs, mert vagy 100%-os dolgozatokat ír, vagy mindössze egy hibája van, de volt már, hogy kijavította a szöveges feladat szövegét, mert szerinte azt a tanár elrontotta, és tényleg. A spanyol dolgozata az összes 1-es volt, angolból pedig az 1-esek mellé becsúszott egy kettes is, mert dumált a barátnőjével dolgozat közben, és büntetésből nem csinálhatott meg egy feladatot. Amikor elbeszélgettem vele arról, hogy miért is nem dumálunk doga közben, akkor megnyugtatott, hogy azt a feladatot amúgy sem tudta volna. Meg is nyugodtam rögtön! Sachunterricht-ből (földrajz-biológia) még nem kaphatna jegyet, de nagyobbik osztályfőnöke az engedélyünket kérte, hogy ne szóbeli értékelés legyen, mert jók a gyerek eredményei.

A félév végére besűrűsödtek a dolgozatok, egyre többet kellett készülni, de a tempó bírható volt. Ez a félév abból a szempontból is nagyon fontos, hogy ezzel az évvel zárul nagyobbik számára az általános iskola, és a félévi jegyek nagyon is beleszámítanak abba, hogy mely irányba folytatódjon a tanulás. Lehetőség van több is, de felbátorodva nagyobbik osztályfőnökének kijelentésén, mi úgy gondoltuk, hogy a cél a gimnázium.

Elérkezett január 30-a, az a nap amikor megkapták a lányok a féléviket. Nem lepődtünk meg, mert nagyobbik előre szólt, hogy angolból 3-ast fog kapni. A mai napig nem értjük, hogy hogy kaphat valaki 3-ast, amikor 2-esnél rosszabb dolgozata nem volt. Nagyobbiknak azt mondta a tanár, hogy azért van ez így, mert keveset jelentkezik órán. Ettől függetlenül nem értem, hogy hogy lesz ebből hármas. A Zuram fel is húzta magát, hogy talán nem a félév végén kellene erről szólni, hanem mondjuk októberben, amikor a fogadó óra volt, hogy tudjunk beszélni a gyerekkel, hogy aktivizálja  magát. A Zuram közölte, hogy bemegy az iskolába és rákérdez erre, hogy hogy is van ez, de ekkor nagyobbik odaadott egy papírt, miszerint a félévi jegyei alapján számára a tanárok a gimnáziumot javasolják. A Zuram egyből nem akart berohanni az iskolába, de arról nem tett le, hogy a következő fogadó órán szóvá tegye a dolgot.

Ettől persze még nem tudtuk, hogy mit is írjunk a papírra, mert ki kellett tölteni, márpedig fogalmunk sem volt róla, hogy melyik gimit válasszuk. Wolfsburgban van 5. Hiába élünk itt, nem ismerjük az iskolákat, legfeljebb hallomásból, de egy ismerősünk gyereke sem jár gimibe. Nehéz. Lesznek nyílt napok, miután megtörtént az iskolaválasztás, tehát ez sem segít. A tanárok sem sokat segítenek, mert szerintük  azt a gimit válasszuk, amelyiket szeretnénk. Jó, ez biztos így is lesz. Van egy gimi hozzánk közel, nagyon sok sportolási lehetőséggel, de a város közel legrosszabb környékén, de mindenki szerint nagyon jó a suli, főleg mióta két éve történt egy igazgatóváltás. Azután van egy gimi ami kicsit messzebb van (ez egyébként nem szempont, mert a város ad bérletet, a gyerekek egyedül járnak iskolába busszal), ez is jó gimnáziumnak számít, van külön osztály a jó matekosoknak, kicsit magas az osztálylétszám, kicsit nehéz, de jó, és van még egy harmadik lehetőség is, a város legrégebbi gimije, ahova egyesek szerint a sznobok járnak, mert az a legnehezebb suli. Az ötből kettőt eleve kizártunk, mert azok már tényleg messze vannak.

A fenti háromból kizártuk a legnehezebbet, a sznoboknak valót, és az első kettőről beszélgettünk nagyobbikkal, mint lehetőségről. Ő persze nem tudta melyik legyen. Megkérdezte az osztályfőnökét, a barátnőjét, majd elmentünk megnézni a kiszemelt két gimnáziumot. Az első tényleg nem jó környéken van, a Zuram egyből mondta, amikor odaértünk, hogy a kérdés megoldódott, mert így csak egy maradt, de ekkor nagyobbik megkérte, hogy ugyan nézzük már meg azt a nagyon nehéz, sznoboknak való gimit, mert oda szeretne menni a barátnője és az osztályfőnöke is azt ajánlotta neki. Jó, menjünk, nézzük meg! Megnéztük, és nagyobbik már az ajtónál közölte, hogy ez az, ide szeretne jönni. Valamiért már az épület elvarázsolta, nagyon izgult, hogy azt írjuk a papírra, mert ő annyira, de annyira szeretne oda járni. Jó, beírtuk. Egyrészt mert mégiscsak ő fog oda járni, és megígértük, hogy van beleszólása, másrészt attól, hogy beírjuk a papírra, még egyáltalán nem biztos, hogy fel is veszik, ez majd később derül ki. Jövő héten megyünk nagyobbik osztályfőnökéhez fogadó órára, ahol minden ezzel kapcsolatos dolgot meg tudunk beszélni.

Mikor kiköltöztünk még remélni sem mertük, hogy a gimnázium valóság lehet, mert a tanárok óvatosságra intettek, miszerint hiába okos, ha nem beszéli jól a nyelvet, akkor nem reális gimnáziumot választani, de nagyobbik gyorsabban tanul németül, mint gondoltuk. Nem tanult, tanul, mert még nagyon sok mindent nem tud, néhány igeidő sem tiszta, de jól halad. Sokat kell még tanulni, és gyakorolni, de ezzel eddig sem volt gond, és remélem ezután sem lesz.

20150126_212123 Kép (2)

Félév

Az iskola augusztusban kezdődött, és máris elérkeztünk a félévhez. Magyarországon valamivel több fogalmam volt arról, hogy mégis hogy áll nagyobbik, hisz volt egy ellenőrzője, amibe beírták a jegyeit, így nem mondhatnám, hogy nagy meglepetésben lett volna részem, amikor kiosztották a féléviket. Itt azonban csak a dolgozatait láttam, már ha megmutatta, és nem felejtette el. Dolgozatot, csak matekból írt, de hogy pontosan mennyit, és összesítve milyen jegyei vannak azt nem tudtam. Be is vallom nagyon őszintén, hogy nem is érdekelt annyira. Sokkal jobban izgatott a beilleszkedés  kérdése, hogy megtalálja a helyét, és jól érezze magát, valamint a nyelv, mint az, hogy mindenből kiváló eredményt érjen el. Jegyet egyébként sem nagyon kapott más tantárgyakból, mivel a nyelv miatt felmentése volt.

A matek dolgozatokkal semmi problémája nem volt, jó jegyeket hozott, nem mindig 1-est, volt 2-es is, ami még szintén jó. A matektanára szerint egyébként is magasan a legjobb az osztályban, sőt. Gyors, pontos, amit a többieknek magyaráz azt ő 10 perc alatt érti meg, míg az osztálytársainak ehhez 3-4 órára van szükség. Ha nem is beszél annyira németül, de kikövetkezteti. Egyedül a szöveges feladatok nem mennek annyira, de ott sem a számítással van gond, csak az írásbeli válasszal, de már az is megy. A tanár előre odaadta nekünk a feladatokat, Zuram vagy én lefordítottuk, és így volt lehetőség magyarul gyakorolni, de nagyobbik már nem igényli a feladatokat magyarul, mert érti. Tehát a matekkal semmi gond, a jegyektől függetlenül is tudjuk, hogy a matek a kisasszony erőssége.

Olvasni nem igazán szeret, de muszáj és ha nem is lelkesen, de megcsinálja. Azokon az órákon ahol a kreativitás, az alkotás a lényeg, ott is élen jár. Az egész osztályban csak ő kapott 1-est a fából készített robotra. Kicsit lassú, nem mindig készül el időben az órán, de ilyenkor hazahozza a feladatot és itthon befejezheti.

Ezek után nem tudtuk, hogy mi lesz a félévi értékelésében, pláne hogy a felmentés miatt nem írt dolgozatokat, nem volt mivel mérni. Ellenőrző féle dolgot nem láttam, de mivel a tanárokkal beszéltünk, nem gondoltam, hogy nagy lenne a baj.

Kisebbik esetében még annyira sem volt fogalmam arról, hogy hol tart, mint nagyobbik esetében. Az osztályfőnöke csak dicsérte, gyors, okos, pontos, bár minden gyerek ilyen volna. Ez nagyon jól hangzik, de nem tudom, hogy mit jelent a gyakorlatban. Igen, kisebbik gyerekem villámgyors, mert nincs türelme, így mindent összecsap, ami rajzolásnál színezésnél nem gond, de nem tudom, hogy áll ez a matek, írás, olvasás esetében. Az olvasással haladt, olvasott nekünk itthon többször, és mivel nem szótagolva tanulnak olvasni, így úgy hangzott az olvasás, mint amikor a Némo nyomában-ban a Senilla cetül beszél. Daaankeeee schöööön… – kicsit mintha énekelt volna. Egy matekdolgozatot láttam, amit írtak, hibátlan volt, és ő volt a leggyorsabb az osztályban. Később egy másik is előkerült, ami szintén hibátlan lett, és másodiknak készült el. Mivel egy évvel idősebb a többieknél a gyors haladás bizonyos szinten természetes, de ellensúlyként ott van a hiányos nyelvtudás, így nagyjából egy szinten áll a többiekkel, képességek terén. Az írás elég fura, mivel csak nyomtatott betűket tanulnak, itthon én tanítom neki az írott betűket, ami nem biztos, hogy jó, mert amikor később tanulják majd unatkozni fog a suliban. Ezért  nem is erőltetem annyira. Az összes betűt még nem tanítottam neki, de már így is folyékonyan olvas magyarul, és hallás után bármit lebetűz, persze ez egyenlő azzal, hogy a helyesírása elég rossz, de majd ezen is dolgozunk.

Mivel nem kapnak az elsősök fekete pontot, nincs negatív értékelés csak pozitív megerősítés, ezért azt sem lehetett tudni, hogy, ha nincs mosolygós fej a feladatok mellet, az most akkor jó, vagy sem. A leckét az iskolában írják meg, a hét elején megkapják az  összes feladatot, és mindenki beosztja magának, hogy mikor készíti el. Ezeket a lapokat sem látom mindig, sőt alig. Egyszer volt, hogy nem jól értelmezte a feladatot, és azt hitte, hogy a heti leckét egyszerre kell megcsinálni, sírt az asztal mellett, hogy jajj le van maradva. Szerencsére írt a tanárnéni dátumot a lapok tetejére, így nagy küzdelem árán de sikerült rábeszélnem, hogy ne csinálja meg egyszerre az egészet.

Elég becsületesen készíti el mindkét gyerek a leckét, maguktól. Rákérdezni rá kell arra, hogy van-e lecke, mert azt hajlamosak elfelejteni, de ha megkérdezem, akkor meg is csinálják. Nem mintha minden nap hoznának haza valamit. Hétfőn és pénteken eleve nem kaphatnak leckét, a többit az esetek nagy részében az iskolában csinálják meg, de időnként azért az egész család összedugja a fejét egy-egy német lecke felett.

A félévi értékelés osztásának a napján egyáltalán nem izgultunk. Na jó, ez nem teljesen igaz. Én izgultam kicsit. Főleg azért, hogy nehogy törés legyen a lányoknak egy nem kedvező értékelés. Mindig kisebbikért megyek először a suliba, ahogy megláttam tudtam, hogy baj nincs. Táncolva, énekelve jött felém, és közölte, hogy ő az osztályelső, és a tanárnéni kiállította a többiek elé példának, hogy nem is beszél németül, mégis okos, szorgalmas, ügyes stb. A táncolást nem hagyta abba, és boldogan újságolta nagyobbiknak is, hogy mi történt. Kicsit tartottam tőle, hogy nagyobbik ezt hogy fogadja, mert eddig ő volt a kitűnő a családban, mivel csak ő volt iskolás. Nagyobbik azonban roppant toleráns gyerek és nagyon szereti a testvérét, mert a saját értékeléséről egy szót sem szólt, csak kedvesen átölelte kisebbiket és dicsérgette hazáig. Én sem faggattam az ő félévijéről, gondoltam, hogy ráérünk vele, ha nem akar róla beszélni nem kell.

Kisebbik örömmámora tovább folytatódott, otthon is táncolt és énekelt. Itt azért már elkértem nagyobbik papírját is, aki nem túl lelkesen adta oda, pedig semmi oka nem volt a szomorúságra. Matekból 1-est kapott, rajzból is, egyedül énekből állt egy 3-as a papíron. Rögtön védekezett, hogy de hát ő nem is énekelt soha egy dalt sem. Később persze kiderült, hogy pont ez a baj, hogy félénk, és nem áll be a többiek közé énekelni, ezért 3-as, ha bátrabb lenne 1-es lenne. Amikor az apukájuk hazaért nagyon örült, kisebbik tovább táncikált, nagyobbiknak pedig felolvasta és lefordította a szöveges értékelést is. Nagyon megdicsértük mind a két gyereket, hogy egy ilyen nagy költözés után, idegen környezetben ilyen nagyszerűen megállják a helyüket. Mindkettőjüket összeölelgettük, és nagyon boldogan mentek aludni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.