“Vendégpost”: Ügyintézés

Nehéz elkezdeni… Kedvesem megkért, hogy írjak neki pár dolgot, főleg olyanokat, amiket én intézek, csinálok itt a messzi északon. Ebből a beszélgetésből született meg az a kívánság, hogy írjak neki pár “vendégposztot”.

Először is szeretném leszögezni, hogy ha én Zuram, akkor ő meg a Zasszony! 🙂

Szóval… Többen kérdezgették már, hogy miket kell intézni, amikor az ember kijön. Rengeteg legenda is kering a neten, mindenféle futurisztikus történetek vannak, hogy milyen dolgokat kell intézni. Ezeknek a fele ősöreg szabályokon, félreértelmezéseken, mondhatnám, hogy elavult információkon alapul.

Először is mindenkinek azt tudom javasolni, hogy ne induljon neki “blindre”, hogy majd lesz valami, majd talál valamit. Persze lehet munkát találni, de nem olyat, és nem annyiért, mint ahogy azt sokan képzelik. Viszont Magyarországról pályázva itt munkát találni… Kb. a lehetetlenhez konvergáló feladat… Ha egy tanácsot adhatok minden kifelé vágyakozónak: tessék spórolni egy kis pénzt (kb 3000-3500 Eurot), és tessék megpróbálni, de nem egyből beleugorva. A – szerintem – legjárhatóbb út, ha valaki fogja a spórolt pénzét, rászán 2 hónapot, és elkezd munkát keresni. Először is fogja a pénzt, felpakol és kijön. Itt bérel egy szerény kis szobát, vesz egy olcsó mobilt (Aldi, Penny, stb… 7-10 Euro/hó), hogy legyen német telefonszáma, regisztrál egy német ingyenes mail szolgáltatónál (pl. gmx.de, web.de, stb…), és elkezd pályázni. A legfontosabb a munkahely, a fix havi fizetés, legalábbis a munkaszerződés, ami “garantálja” a fix havi jövedelmet. Ez az alapja minden további ügyintézésnek, ez az első, amit fel kell tudni mutatni.

A munkaszerződéssel a kézben már el lehet kezdeni albérletet keresni. Persze lehet munkaszerződés nélkül is, de úgy sokkal nehezebb, nagyobb kauciót kell letenni, drágább.

Szóval induljunk onnan, hogy sikerült állást találni, a frissen aláírt munkaszerződéssel a kézben állunk a cég személyzetisének az irodája előtt. A neheze megvan, már csak a nagyját kell elintézni!

Munkaszerződéssel a kézben irány az ingatlanosok! Felénk általában a bérbeadók nem foglalkoznak személyesen a kiadással, az ingatlanosokra bízzák a kiadást. Az ingatlanosokkal több dolgot kell tisztázni: mennyi kauciót kell letennünk, mennyi a jutalékuk, és Schufa nélkül is kiadják-e a lakást. A kaució egyértelmű: a lakás tulajdonosának kell ezt letennünk, a lakásban okozott károk, kifizetetlen számlák fedezeteként. A jutalék (Provision) az a pénz, amiért az ingatlanos dolgozik. Általában a havi bérleti díj valahányszorosában adják meg. A Schufa pedig egyfajta hitelbiztosíték. Az ember hitelképességét vizsgálják. Szóval vegyünk egy egyszerű példát: lakbér havi 500 Euro (Kaltmiete – fűtési költség nélkül, Warmmiete – fűtési költségekkel, Nebenkosten – rezsi), kaució 3 hónap, jutalék 2 hónap.Tehát az első percben le kell tennünk 2500 Eurot, plusz az első havi bérleti díjat, meg ki kell fizetni az első rezsit. Tehát még plusz kb 700, azaz összesen 3200 Euro.

Persze lehet jutalékmentesen is lakásokat találni, erre vannak külön web oldalak, mint pl. a http://www.null-provision.de is, de a kínálat jellemzően jelentősen alacsonyabb, ráadásul ezekért a lakásokért erős versenyfutás van.

Vegyük úgy, hogy van lakásunk, kezünkben van a lakáskulcs és a lakásbérleti szerződés. A lakásbérleti szerződéssel el kell menni az önkormányzatra (Rathaus), és ott be kell jelentkezni. Ehhez kell egy érvényes kártya alakú (EU konform) személyi igazolvány, vagy egy érvényes útlevél. Az ügyintéző elkéri a papírokat, ellenőrzi, majd (nálunk legalábbis) ad egy nyomtatványt, amit azonnal segít is kitölteni. Ezt kitöltve majd leadva azonnal kiadja az A/4 formátumú “lakcímkártyát” (Anmeldebestätigung).

A lakcímkártyával a kezünkben a következő lépés a bankszámla nyitása. Ehhez kell egy időpont valamelyik bankban. A magyar szokásokkal ellentétben itt nem olyan egyszerű a bankszámla megnyitása! Először is kérni kell egy időpontot. Ha szerencsénk van, akkor viszonylag hamarra tudnak adni egyet, de előfordulhat akár 1-2 hét távlata is. A legkönnyebben – tapasztalataim szerint – a Sparkasséban kap az ember időpontot. Azonban komoly hátránya, hogy ez csak lokális pénzintézet, akár Magyarországon a Takarékszövetkezetek, így viszonylag kevés fiókkal rendelkeznek.

Miután megvan a bankszámla is, mehetünk az adóhivatalba (Finanzamt) adószámot és adóosztályt kérni. Az ügyintézés viszonylag gyors. Egyszerűen kivárjuk a sort, és az ügyintézőnek elmondjuk, hogy új “Steuernummer”-t és “Steuerklasse”-t szeretnénk. Elkérik a személyit, a lakcímigazolást és a bankszámlaszámot. Ezek alapján kitölti az ügyintéző a szükséges adatlapot, majd kinyomtatja, aláírja és lepecsételi. Innentől kezdve ez az adószámunk örökre! Az adóosztály már egy izgalmasabb téma: ez határozza meg, hogy mennyit is kell adóznunk. Adóosztályok:

  • Steuerklasse 1: egyedülállók; élettársi kapcsolatban élők, akiknek az élettársa szintén adóalany; özvegyek (egy évvel a házastárs halála utáni évtől); házasok, akik külön élnek; elváltak
  • Steuerklasse 2: gyerekét egyedül nevelő szülő, aki egyébként a Steuerklasse 1-ben lenne; gyermeket nevelő özvegy a házastárs halálát követő évtől
  • Steuerklasse 3: Németországban egy háztartásban élő házasok vagy regisztrált élettársak, akik nem a Steuerklasse 4-et választották. Ekkor a társ Steuerklasse 5-ben adózik.
  • Steuerklasse 4: Németországban egy háztartásban élő házasok vagy regisztrált élettársak, ahol mindketten a Steuerklasse 4-et választották.
  • Steuerklasse 5: Németországban egy háztartásban élő házasok vagy regisztrált élettársak, akik nem a Steuerklasse 4-et választották. Ekkor a társ Steuerklasse 3-ban adózik.
  • Steuerklasse 6: a munkavállaló egy időben több munkáltatónál is állományban van, több munkáltatótól is kap rendszeres havi jövedelmet.

Gyakorlatban az ember amikor egyedül megérkezik, megkapja az 1-es adóosztályt. Amikor a család is megérkezik, akkor az adóhivatalt újra felkeresve lehet adóosztályt váltani, akár év közben is. A változásokról az ügyintézők azonnal kiadják az igazolást.

Az adózással kapcsolatos további információkkal tele a net, azokat nem akarom megismételni. Sokat segít a számolásban, ha az ember számolgat. Sokat segíthet a http://www.nettolohn.de kalkulátora.

Ezt követően már csak egy egészségbiztosításra (Krankenkasse) van szükségünk. Két lehetőség közül választhatunk: állami vagy magán kassza. Amíg az állami kasszába a befizetendő összeg sávos, addig a magánpénztárakba a befizetés általában viszonylag fix összegű. Ennek eredményeképp alacsonyabb jövedelmi sávokban az állami, majd egy határ után a magánkasszák az “olcsóbbak”.

Munkaszerződéssel, adószámmal, lakcímkártyával az ügyintézés pofonegyszerű. Csak be kell menni egy irodába, ahol az ügyintézők azonnal kitöltik a szükséges papírokat, és onnantól már csak fizetni kell.

A választásnál figyelembe kell venni:

  • a kasszával szerződésben álló orvosok számát és minőségét a környéken
  • a kasszával szerződésben álló kórházak számát és minőségét a környéken
  • a tagság által nyújtott megelőző és egészségügyi szolgáltatások körét
  • Fogorvosi ellátás szintjét

Mi az Audi BKK-nál vagyunk. Az én biztosításomra teljes körűen biztosított a Zasszony is, és a gyerekek is. Havi plusz 5 Euro befizetésért teljes körű, teljesen térített fogorvosi ellátásunk is van. Nem nehéz kitalálni, hogy Wolfsburgban hány orvos van leszerződve az Audi BKK-val – természetesen mind. Ez nem a legnagyobb egészségpénztár Németországban, de az egyik legtöbbet nyújtó, legmagasabb színvonalú. Az országban szinte minden helyen van 50 km-es körzetben olyan orvos vagy kórház, aki elfogadja a kártyánkat, ráadásul a szerződésünk minden partnernél a prémium szolgáltatásokat is fedezi. És mindezek mellett kevesebbet is fizetünk érte, mint az állami kasszáért.

Szóval ennyi. Ha ezt mind végigjártuk, akkor már van mindenünk, tudunk dolgozni, hivatalosan is itt élünk. Fontos tudni, hogy az egészségpénztár intézi a nyugdíjat is, oda nem kell külön menni. Ők átjelentik mind a bejelentkezést, mind a befizetéseket. Egyszer csak egy levélben jön az értesítés, hogy örömmel üdvözölnek, mint a nyugdíjrendszer új befizetőjét.

Fontos tudni, hogy

  • 5 év folyamatos befizetés után már jogosulttá válunk a német alapnyugdíjra. Onnantól kezdve – amikor elérjük a nyugdíjkorhatárt – megkapjuk az alapnyugdíjat Németországtól akkor is, ha akkor már nem élünk itt, és/vagy nem vagyunk állampolgárok. A nyugdíj összege függ a befizetési évektől és a befizetett összegektől.
  • 8 év folyamatos itt lét után kérelmezhetjük a német állampolgárságot. Ekkor egy tanfolyamon kell részt venni, majd levizsgázni,és már üdvözölnek is Németország állampolgáraként. A jogszabályi változások miatt ma már lehetséges, hogy valaki német-magyar kettős állampolgár legyen. Sok változást nem jelent, csak választhatóvá és választóvá válunk. Minden másra jogosultak vagyunk itt élő EU állampolgárokként is.
  • A magyar érvényes jogosítványt – ha kérjük – azonnal a megérkezés után átcserélik németre is. Előnye, hogy sok helyen az is elég az ügyintézéshez. Hátránya, hogy a német rendőrség azt be is tudja vonni. A magyar jogosítvány itt ugyanúgy érvényes, azonban a rendőrség csak pénzbüntetést tud kiszabni, büntetőpontokat nem tud adni, és nem is tudja bevonni, max a magyar hatóságokkal bevonatni, ami egy igen bonyolult és hosszadalmas eljárás. Csak komoly ügyekben indítják el.
  • Autót német rendszámra azonnal tudunk venni, ha van érvényes német lakcímünk. Ehhez csak egy biztosítási szerződést kell kötnünk, amihez adnak egy elektronikus igazolási számot (eVB Nummer). A net tele van online alkuszokkal, akiknél olcsón lehet azonnal kötni. Az átírást a Zulassungsstelle intézi, a díja új rendszámmal, biztosítással, ügyintézéssel együtt 100 Euro alatt van. A magyar autónk rendszámát és forgalmiját kb 20 Euroért kicserélik németre, és a magyar forgalmiban lévő műszaki idejére minden további nélkül kiadják az itteni műszaki vizsgát is.
  • Ha autót tartunk fenn, akkor az autó után súlyadót vet ki az önkormányzat. Erről levélben értesítik a tulajdonost.
  • Családi pótlékra jogosult minden itt élő, saját háztartásban gyermeket nevelő család/személy. Részletekkel és összegekkel tele a net… A lényeg: egy sok pontos, sok oldalas nyomtatványt kell kitölteni majd leadni a Familienkasse-ban. Onnantól egyszer csak elkezd jönni a pénz a megadott számlaszámra. (Ehhez előbb le kell mondani a magyar családi pótlékot!)
  • 3 hónap után regisztráltatni kell magunkat és a családot az önkormányzatnál, mint itt élő külföldi állampolgárok. Erről az önkormányzat levélben értesít mindenkit. Egy fényképet kell vinni, a lakásszerződést, hogy hol lakunk, és a munkaszerződést, hogy miből élünk. Az ügyintézés kb 5 perc, és EUs állampolgárként többet soha nem kell bemenni.
  • Mindenki köteles TV/Rádió díjat fizetni. Erről egy idő után levélben értesítenek. Egy adatlapot kell kitölteni és visszaküldeni, onnantól kezdve automatikusan vonják negyedévente a díjat. A díjfizetési kötelezettség független mindentől! Akkor sincs kedvezmény vagy mentesség, ha az embernek tévéje/rádiója sincs, vagy ha egyáltalán nem is érti a nyelvet. Mindenki számára kötelező a fizetés! Ebből finanszírozzák a közszolgálati médiát. (Ez itt tényleg közszolgálatit jelent…)

Szóval nagyjából ennyi az ügyintézés… Kicsit soknak tűnik de annyira nem olyan vészes. A magyar bürokrácia után ez maga a könnyed keringő. 🙂 Tudom, hogy amikor én jöttem akkor egy előre jól megszervezett terv alapján csináltunk mindent. Nekem szerencsém volt, nem kellett munkahelyet keresni – korábbi munkahelyeim, munkáim alapján úgy hívtak ide dolgozni. Emiatt sok dolog előre le volt egyeztetve – már vártak rám a személyzetin a kész szerződéssel, és a céges ingatlanossal is le volt egyeztetve, várt rám, hogy megmutasson pár lehetséges lakást, amiből egyet azonnal ki is választottam. Ezért nekem a munkaszerződés megkötése, lakásbérlet, lakcímbejelentés, bankszámla, adószám, adóosztály, egészségpénztár, autóvásárlás, autóátírás – mindez együtt volt 3 munkanap, közben egy hétvégével.

Márton nap

Még el sem fogyott a Halloweenkor megszerzett zsákmány, máris készülhettünk a következő eseményre, ami a Márton nap. Magyarországon nem szokás ünnepelni a Márton napot, hacsak nem hagyományos liba vacsorával.

“A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.”

Mi azonban már évek óta ünnepeltünk Márton napkor, mivel az oviban ennek régi hagyománya volt. A szülők elkészítették a lampionokat a gyerekeiknek, hogy azután az iskolásokkal együtt mehessenek felvonulni, a kerület központjába, ahol közösen énekelt a sok kis lelkes gyerek. Az oviban mindig műsorral készültek a gyerekek, amit német nyelven adtak elő, az óvónéni pedig elmesélte Márton történetét, németül és magyarul is. A szülők sütivel készültek, és természetesen volt sült liba is, amit a szülők a gyerekekkel közösen fogyasztottak el a műsor után, majd kezdődhetett a felvonulás. Minden évben izgultunk, hogy csak az eső ne essen.

Kép

Azután amikor nagyobbik iskolás lett, akkor megosztottuk erőinket egyik szülő iskolába ment műsort nézni, másik pedig az oviba. És végül a felvonuláson megkerestük egymást a tömegben és egyesült a család, ha volt egy kis szerencsénk, akkor már a karácsonyi vásárra készülődtek az árusok, kinyitott a forraltboros, és megejtettük az az évi első karácsonyi vásáros forralt borozást.

Kép

Itt Wolfsburgban ünneplik a Márton napot. Az iskolában már előre ki volt ragasztgatva kis papírokon, hogy mi lesz a program.

Kép

A lányok kérdezték, hogy ugye mi nem szándékozunk ebből kimaradni. Nem szándékoztunk. Már előtte hetekkel láttam, hogy vannak kirakva a boltban félkész lampionok, amit otthon kell összeállítani, és díszíteni, gondoltam majd előtte megvesszük. Volt baglyos, meg oroszlános, ami azért tökéletes, mert nagyobbik éppen bagoly mániás, kisebbiknek pedig oroszlán a horoszkópja, így neki meg minden jöhet ami oroszlános, hiszen ő egy oroszlán. El is mentünk a boltba Márton nap előtt, de egy darab árva lampion sem volt már. A manóba! Szerencsére kész lampionokat még lehetett kapni, így elmentünk és választottak a lányok maguknak egy-egy lámpást. Vettünk laterne pálcát is, ami egy vékony rúd, az egyik végét fogja a kis kezébe a gyerek a másik végére pedig fel lehet akasztani a lampiont, és abból a végéből egy vékony kis vezetéken egy pici izzó lóg a lámpás belsejébe, az világít. Már előtte feltöltöttem az akksikat, hogy ne kelljen elemet venni.

Kisebbik osztálya aznap készített lampiont az iskolában, tehát kisebbik egész délután azon gondolkodott, hogy mégis melyik lámpással menjen felvonulni. A tehénkéssel, mert kisebbik kedvenc állata a tehén, vagy inkább azzal, amit ő készített, ő díszített. Sikerült eldönteni, a saját készítésű lámpást választotta, de azért nem volt egyszerű, míg sikerült.

Kép

Zuram is igyekezett haza, hogy jöhessen velünk. Nem tudtuk pontosan hová kell menni, mert bár rajta volt a papíron, de nem tudtuk hogy hol is van. Elindultunk az iskola felé. Már előtte kipróbáltam itthon a laterne pálcákat, mivel tudtam, hogy nem túl megbízható szerkezetek, természetesen az egyik érintkezési hibás volt. Zuram próbálta javítgatni, de nem lett tökéletes, eléggé tartani kellett, hogy világítson. Nem baj! Megbeszéltük, hogy odafelé a boltban majd veszünk egyet. Vettünk volna, ha lett volna, de nem volt. Kisebbik eléggé elkeseredett, de szerencsére az apukája, folyton kéznél volt, és amikor nem világított a pálca, akkor egy kulcs segítségével mindig gyorsan megszerelte.

Odaértünk az iskolához, ahol már nagyon sok gyerek volt, szülőkkel együtt. Amikor elérkezett az idő, elindult a menet. Volt egy zenekar, ők sétáltak elől, szolgáltatták a zenét, a nép pedig hosszú sorban utánuk. Küldtek egy rendőrt is, aki biztosította, hogy nyugodtan vonulhasson a menet, és azon az egyetlen árva szakaszon, ahol autó jöhetett volna, leállíthatta volna a forgalmat, de nem jött arra senki. Elég nagy kört sétáltunk, közben beszélgettünk, a gyerekek rohangáltak, játszottak, a Zuram pedig 20 méterenként szerelt egy keveset.

Visszaérve az iskolához a tanárok már várták a gyerekeket, meleg innivalóval és süteménnyel. Az egyik helyen szabad tűznél lehetett nyárson kolbászt sütni, a másik helyen pedig 1 EUR ellenében lehetett hot dogot vásárolni. A lányok sütöttek kolbászt, majd kértek hot dogot is. Én napközben már elkészítettem a libát, nem egy egészet, csak egy mellet, úgyhogy otthon várt minket a finom vacsora.

Kép

Étkezés az iskolában

Arról már többször volt szó, hogy a lányok egész nap iskolában vannak, tehát délután négyig ott töltik az időt. Ez a Ganztagsschule. Nem minden iskolában van erre lehetőség, de itt van. A szülő szabadon választhatja ki, hogy melyik napokra kéri, hogy a gyerek napközis legyen. Mi elsősorban a nyelvtanulás miatt választottuk a napközit, hiszen a legtöbbet akkor tanulnak a gyerekek, ha nyelvi környezetben vannak, és a kortársaikkal játszanak. Már egész szép káromkodásokat is tudnak.

Hétfőtől csütörtökig napközisek, pénteken pedig elhozom őket az utolsó óra után, mert ha elutazunk véletlenül, akkor ne legyen gond kikérni őket. Most már egyszer-kétszer érkezett panasz, hogy pénteken miért is nem napközisek, mert volt olyan, hogy a napközisek egész napos kirándulásra mentek, no meg péntekenként van mozi a suliban, na meg tinidiszkó is, amire kisebbik borzasztóan szeretne elmenni. Mondjuk ő minden társadalmi eseményen szeretne ott lenni, és lelkesen hozza haza a szórólapokat, hogy mikor mi fog történni.

Az iskoláért nem kell külön fizetni, csak az étkezés az aminek költségvonzata van. Egy nap kétszer kapnak enni, délben az ebédet, és délután az uzsonnát. A tízórait, viszik magukkal a gyerekek, reggelizni pedig otthon reggeliznek. Ez nem sok újdonságot hozott az életünkben, mivel Magyarországon is reggeliztek otthon, hiába volt az iskolában és az oviban is reggeli, jobban szerettem ha otthon is leülnek az asztal mellé, és esznek. Az oviban is és a suliban is előfordult, hogy olyasmi volt reggelire, amit nem szerettek, és nem jó ha korgó gyomorral indul a nap. Nem reggeliztek kétszer, mert az esetek nagy részében nem ették meg az iskolai, vagy épp ovis reggelit, csak megitták a kakaót, vagy a teát. Otthon is vinni kellett az uzsisdobozban a tízórait, és kulacsban az innivalót.

A költségek: a napi étkezés 5 EUR/fő, ehhez járul hozzá a Volkswagen napi 2 EUR-val, ha valaki szociálisan rászorulónak számít, annak az önkormányzat még 2 EUR-val beszáll a költségeibe. Mi 3 EUR-t fizetünk egy napra gyerekenként. A fizetés nagyon egyszerűen  meg van oldva, az önkormányzat minden hónapban leemeli a számlánkról az összeget, majd postán küldenek egy elszámolást. Azt, hogy mikor emelik le a számláról a pénzt, arról is legalább három hónappal előtte tájékoztatnak. Nincs személyes befizetés az iskolában, és nem lehet utalni sem. Ez az egy módja van a fizetésnek, ami meglehetősen kényelmes.

Azoknak a gyerekeknek akik év közben jönnek, kicsit várni kell az ebédre, mert az ügyintézés ideje nagyjából 2 hét, ilyenkor azt mondják a szülőknek, hogy vigyenek a gyerekek magukkal ebédet, de tapasztalat szerint, ha annak a gyereknek még nincs is befizetve az étkezés, akkor is leültetik a többiekkel enni, mert úgyis van annyi, hogy jut neki.

Már a kezdet kezdetén felhívta a szülők figyelmét kisebbik tanítónénije, hogy ő azt szeretné, ha a gyerekek egészséges tízórait találnának az uzsisdobozukban. Nem szeretné, ha csak mindenféle édességgel lenne megtöltve a doboz. Majd a szülői értekezleten meg is dicsérte a szülőket, hogy milyen jó, hogy erre odafigyel mindenki. Én is igyekeztem nem fehér kenyérből készíteni a szendvicset és nem túl sok édességet betenni a gyerekeimnek, valamint figyelve arra, hogy minden nap jusson gyümölcs, vagy zöldség. Ezt egy külön kis dobozba szoktam tenni, répát, almát ilyesmit. Időnként azért bűnözünk, mert teszek be nutellás kenyeret, vagy valamilyen péksütit, sőt péntekenként nem én csomagolom a tízórait, hanem megállunk a pékségnél és választhatnak maguknak valamit. Nagyobbik rendszerint Berlinert, azaz lekváros fánkot választ, kisebbik pedig Qurakinit, ami szintén fánk, csak túrós, közepes méretű gombóckák cuki papírzacskóban.

Tegnap reggel épp meg voltam csúszva az idővel, így csak gyorsan kentem egy-egy nutellás kenyeret tízóraira. Délután kisebbik nevetve újságolta, hogy mindenki nutellás dolgot vitt aznap reggel, volt aki gofrit, volt aki croissant-t, volt aki kenyeret. Gondoltam, hogy más anyukának is nehéz a hétfő reggel, de nem, kisebbik közölte, hogy van olyan gyerek, aki minden nap ilyesmit visz. Maradéktalanul tehát nem sikerült az osztályfőnök terve. Rendszerint teszek be rágcsa kolbászt és egy kis rágcsa sajtot is a dobozba, cukor, vagy csoki helyett, de teljesen mindegy, hogy mit teszek be, mert a gyerekek, csak úgy, mint otthon, cserélgetik az ennivalót. Hiába teszek én be sajtot, ha más gyerek ráéhezik a sajtra, és neki megfelelő cserealapja van, akkor bizony csokis keksz lesz helyette. Azt már az első héten tudták németül, hogy mit kell ahhoz mondani, ha cserélni szeretnének.

Én nem emlékszem, hogy mi annak idején cserélgettük volna a kaját a suliban, de arra igen, hogy dacára annak, hogy milyen volt én bizony szerettem a menza kaját. Mondjuk nem sokáig voltam napközis, és utána már a laktanyai menüt ettem, mert édesanyám minden délben hozta haza az ételhordóban, na azt imádtam. Nem, nem az ételhordót hanem azt ahogy a laktanyában főztek. Nagyon finom volt. Az étel a tiszti konyháról került az asztalra, de volt alkalmam jó párszor enni a legénységin is, az is nagyon jó volt. Reggelenként nővéremmel együtt lementünk a kisboltba, és ott vettünk reggelit, meg tízórainak valót. Imádtam a kakaóscsigát, legszívesebben minden nap azt ettem volna, csakhogy amikor új boltosnéni jött a boltba akkor nem rendelt annyi kakaóscsigát, hogy halandóknak is jusson, mindig csak a saját ikerlányainak volt elég. Amikor rákérdeztem, hogy miért nincs több, akkor azt mondta, hogy csak annyit rendelhet amennyi biztosan elfogy. Tehát továbbra sem jutottam hozzá a kakaóscsigához, akármilyen korán keltem, hogy minél előbb lejussak a boltba, soha sem sikerült a boltos előtt odaérni. Ekkoriban lehetett fél literes zacskós tejet kapni, amiben az a jó, hogy nem lehet beletenni a diplomatatáskába, tehát a gyerek cipeli a diplomatatáskát, egy plusz nejlonban a kimaradt könyveket, papírzacsiban a kiflit, plusz még a zacskós tej, biciklivel külön móka.

De szerencsére az én gyerekeimnek minden belefér a szuper táskájukba, még a kulacs is. Télen minden reggel főzők teát, teszek bele egy kis mézet és azt viszik inni. Nyáron pedig sima vizet. Az iskolában van külön egy csap a folyosón, ami arra szolgál, hogy a kulacsot meg tudják tölteni. Kisebbik ezt annyira élvezte, hogy rengeteg vizet ivott, csak hogy töltögethesse a kulacsát. A kulacsot viszik magukkal az ebédlőbe is, a tornaterembe is, hogy ha kimelegednek tornaórán akkor is tudjanak inni. Nálunk nagy mennyiségben fogynak a kulacsok, kisebbik már a harmadikat használja augusztus óta. Elég nehéz olyat találni ami nem folyik, és normálisan el lehet mosni. Végre sikerült találni olyat, ami normális és még BPA mentes is.

Az ebédről általában azt mondják, hogy nagyon finom. Minden nap megkérdezem, hogy mi volt az ebéd, és hogy ízlett-e. Ritkán mondják, hogy nem volt jó, és akkor sem az ebéd egészére, hanem csak egy-egy elemére. Nincs leves és második meg desszert. Általában egy fogás van, és esetleg utána valami édesség. Sokszor van topf, ami nagyon sűrű egytál étel, inkább hasonlít a leveshez, mint a főzelékhez. Minden nap van valamilyen saláta, vagy zöldség. Sokszor van krumpli, sült és főtt is, mindenféle szószos hús, rizs, és tészta is. A lányok a legtöbb ételnek nem tudják a nevét, így én sem tudom leírni csak amit tőlük hallok. Gyakran van hal, amit nagyon szeretnek. De volt már olyan, hogy kisebbik azt mondta gömbnokedli volt, ami gondolom valamilyen zsemlegombóc lehetett. 8-10 fős asztaloknál ülnek és mindenki saját magának szed.

Amikor hangosak, akkor felvillan egy lámpa, olyankor általában lecsendesednek, de kisebbik már simán volt 10 perces büntetésben amiért hangoskodott az asztaluk. 10 hosszú percig csendben ültek a hangosak egymás mellett, és halkan kuncogtak. Minden nap értékelik az asztaltársaságok viselkedését, pontokat kapnak. A héten egyszer a legtöbb pontot elért asztal extra édességet kap. Csokit, gumicukrot meg ilyeneket. De volt már olyan, hogy nagyobbik nem annál az asztalnál ült, de Frank mégis az összes maradék édességet nagyobbiknak adta, így egy zacskó édességgel, széles mosollyal a száján tért haza.

Uzsonnára mindig van gyümölcs, ami szabad szedésű. A napközis tanárok rendszerint meg is pucolják a gyümölcsöt a gyerekeknek, és fel is darabolják. Aki kér az kap, aki nem, nem. Nem osztják ki mindenkinek, így nem találok a táska alján mindenféle fél almákat, amikor hazajönnek. Van, hogy az uzsonnától függetlenül a napközis tanárok gofrit sütnek a gyerekeknek, de sokszor kapnak muffint, joghurtot, pudingot is. Ezt sem hozzák haza, ha kérik megeszik, ha nem akkor nyugodtan bevihetik a saját uzsisdobozukat, és megehetik abból a maradékot. Az uzsonnát nem az étkezőben fogyasztják el, hanem a napközis termekben.

Kisebbik sűrűn panaszkodik arra, hogy a nagyszünetben nincs idő enni, mert kizavarják őket az udvarra. Nos, azért azt már sikerült észrevennem, hogy ha olyan ételt rakok be, amit nagyon szeret, akkor mindig van ideje enni, ha meg nem, akkor előfordul, hogy kizavarják őket az udvarra. Nagyobbik azt mondta, hogy ő kiviszi magával a szendvicsét és megeszi játék közben az udvaron. Nagyobbik egyébként sem bír sokáig éhezni, a mandulaműtét után is az volt a legnagyobb baja, hogy éhes, és amikor végre kapott egy szelet kenyeret, akkor szemrehányóan megkérdezte a nővérkét, hogy miért nincs hozzá legalább vaj, vagy szalámi.

Olyan még egyszer sem fordult elő, hogy azt mondta volna bármelyik gyerekem is, hogy ehetetlen az étel, vagy rosszul lettek tőle. Kisebbik egyszer panaszkodott, hogy nem kapott a spenótból repetát, mert azt itt minden gyerek szereti.

Nem hallom!

Az egyik nagyon szép délután folyamán elkövettem egy hibát. Kitisztítottam a fülemet, úgy, hogy ezután a bal fülemre nem hallottam. Egyébként tudom, hogy hogy kell fület tisztítani, például a lányaimnak sem engedem meg, hogy belenyúljanak a fülükbe, csak magamnak vagyok hülye. Meg is érdemeltem. Természetesen ez péntek délután történt, tehát várni kellett hétfőig, hogy újra orvoshoz mehessek.

Nem igazán ismerjük a rendszert, így gondoltuk irány a háziorvos. A gondolat nem is volt rossz, a Zuram egy megfázás okán már járt az orvosnál, akit a fogorvos ajánlott nekünk. Magyarok, orvosok, háziorvosok, egy férfi és egy nő, már régóta itt élnek, forduljunk hozzájuk bizalommal. Zuram volt is a férfinél, minden nagyon korrekt volt. Kapott gyógyszert, meg is gyógyult. Akkor most nézzük meg, hogy milyen a hölgy, mivel gyerekorvosként is dolgozik, kíváncsi voltam. Valamint a férfi azt is mondta, hogy pszichoterapeutaként is dolgozik a hölgy, és ha nagyon magányos lennék, vagy problémáim lennének, netalán depresszióba esnék, akkor forduljak hozzá bizalommal. Tehát testi lelki problémákkal forduljunk csak hozzájuk bizalommal. Bizalom, fontos dolog!

Elmentünk, sorba kerültem. Kikérdeztek, megmérték a vérnyomásomat, majd jött a doktornő. Láthatóan sietett, megállapította, hogy nincs begyulladva a fülem, de mivel a torkom piros, ezért nem mossa ki a fülemet, kérjünk egy időpontot még  a héten, és akkor kimossák. Előtte azonban ő is kérdezgetett, például, hogy mire vagyok allergiás, elmondtam. Mire azt válaszolta a doktornő, hogy nem tudja mik ezek (parlagfű, réti perje) mert már nem beszél jól magyarul. Jó, hát már több, mint 20 éve itt praktizál, elfelejtette. Illetve, dehogy jó, remélem én soha nem fogom elfelejteni az anyanyelvemet. Majd megkérdezte, hogy mikor jöttünk ide, elmondtam, azt is, hogy a férjem informatikus. Mire rámnézett, és csak annyit kérdezett, hogy miért, nincs elég informatikus Németországban, olyan sok informatikus jön ide.

Nem tudtam, és a mai napig nem tudom, hogy ezt hogy is értelmezzem, mert de, biztos van jó sok informatikus, legalább annyi, mint orvos. Tényleg nem tudom, hogy ezt a megjegyzést hova tegyem. Nem esett jól, ott ülök félsüketen, és rendben az én saját hibámból, én tehetek róla, de így is kiszolgáltatott helyzetben éreztem magam, nem arra vártam, hogy majd egymás nyakába borulunk, mert magyarok vagyunk, eszembe sem jutott ilyesmi, de negatív hozzáállást sem vártam. Csak annyit, hogy kimossák a fülem. Egy biztos, ha depressziós lennék, nem gondolkodnék el azon, hogy beszélgessek-e a doktornővel, vagy sem. Lehet én értettem félre valamit, és mivel a doktornő már nem beszél olyan jól magyarul, igazából nem is ezt akarta mondani. Lehet.

Írt egy receptet, és csütörtökre kaptunk időpontot. A receptet kiváltottam. Homeopátiás gyógyszer volt. Nos a homeopátiáról lehet vitatkozni, hogy jó, vagy sem, használ, vagy sem, de szeretem magam eldönteni, hogy hogyan viszonyulok a homeopátiához. Lehet, hogy itt Németországban bevett dolog homeos dolgokat írni, szedni, én is fordultam már a homeopátiához több esetben is, de valamiért én akkor is szeretem ha enyém a döntés lehetősége. Persze ez legyen a legkisebb bajom, múljon el a torkom pirossága, hogy csütörtökön végre kimossák a fülem. Beszedtem a homeos szert előírás szerint. Nagyon utáltam már, hogy nem hallok.

De eljött végre a napja annak, hogy megszabaduljak ettől a problémától. Nagyon vártam, az biztos. Elmentünk a rendelőbe, ahol legnagyobb meglepetésemre nem a doktornő rendelt, hanem egy idős német orvos. Még jó, hogy  a Zuram jött velem, mert különben bajban lettem volna. Igen ez abszolút az én saram, nekem kell megtanulni németül, hogy elboldoguljak, ez nem is kérdés. Mégis jól esett volna, ha a doktornő figyelembe veszi ezt az állapotot és akkora ad időpontot, amikor ő rendel. Bár lehet, hogy figyelembe vette, és csak azért nem akkora kaptam időpontot, mert esetleg ő nem mos fület, csak ez a másik orvos.

Ez az orvos is megnézett, és közölte, hogy ő most nem fogja kimosni a fülem, mert piros. Nem tudja, hogy gyulladt-e de menjünk el inkább egy fülészetre, az a biztos. Különben is, tudja ő, hogy milyen jó nekem, ha nem hallok meg mindent. Hi hi, nem vicces. Ajánlottak is egy fülészetet, hatig nyitva volt. Ekkor már negyed hat volt.

Ha szép, ha nem szép, a kocsiban hisztiztem egy sort. Mert mi a fenének bohóckodunk? Nem lett volna egyszerűbb egyből egy beutalót adni? De tényleg. Most lehet, hogy megint várhatok egy hetet. Nem volt szép tőlem, mert nagyon sok ember ezzel a problémával együtt tud élni, és én még csak egy hete nem hallok, de az önsajnálat és az önzés együtt csoda dolgokra képes. Esküszöm, hogy a jó magyar SZTK járt a fejemben, ahol ok, hogy fél nap mire sorba kerülök, de ott és akkor rögtön orvosolják a problémámat.

Megtaláltuk a fülészetet, ahol a kedves recepciós hölgy mondta, hogy egy hét múlva van időpont. Na, az nekem nem jó, és nem feltétlen az miatt, hogy nem fogok hallani, hanem azért, mert mi van akkor ha az orvosnak van igaza és gyulladásban van a fülem. Mi van akkor, ha már ma éjszaka elkezd fájni, holnap péntek és hétvégén hova menjünk fájós füllel? Jobban örültem volna, ha ránéznek a fülemre. A recepciós hölgy mondta, hogy ő ezt megérti, de a beutalóra csak annyi van írva, hogy fülmosás, egy szó nincs gyulladásról. Hurrá! Akkor miért nem mosták ki a fülem? Komolyan úgy éreztem, hogy szórakoznak velem. Megkérdeztük, hogy tudna-e másik fülészetet mondani, szerencsére tudott. Átmentünk, ők is hatig voltak nyitva, zárás előtt pár perccel be is estünk.

Kezdődött előröl. Jövő hét vége felé van időpont. Itt is kezdődött a magyarázkodás, hogy de azt mondta az orvos, hogy lehet be van gyulladva, igen tudjuk, hogy nem írta rá a papírra. A recepciós megértette a problémát, és szerencsére bezsúfolt két időpont közé, másnap reggelre. Hurrá!

Másnap reggel visszamentünk, vártunk 5 percet, és már szólítottak is. Egy kedves, mosolygós fiatal doki volt, aki kitisztította a fülemet, és arra kért, hogy máskor ne csináljak ilyet. Na, az biztos, hogy nem fogok! Nyugodtan jöjjek el hozzá fél évente és inkább kitisztítja ő. Nagyjából 5 percig tartott az egész. Végre hallottam!

Azért tényleg nem értem, hogy miért nem kaptam egyből beutalót, vagy miért nem mosták ki a háziorvosnál a fülem. Azt megértem, ha nem vagyok szimpatikus, nem kell, hogy az legyek. Lehet, hogy itt valóban így mennek a dolgok. Nem tudom, de igyekszem nem megbetegedni.

 

Süßes oder Saures?

Közeledett október vége és a lányok már pár napja kérdezgették tőlem egyfolytában, hogy mi megyünk-e halloweenozni? Tudom jó szó, halloweenozni. Néztem kicsit, mert Magyarországon nem szokás elmenni halloweenozni, és ilyenfajta ismeretei a lányoknak is legfeljebb csak egy két filmből lehetnek.

Hogy mi a Halloween, miről szól, és miért töklámpás, meg miért mennek a gyerekek kéregetni arról most nem szeretnék írni, google bárkinek segíthet a témában. A lényeg az, hogy a gyerekek beöltöznek valami rémisztőnek, mindenfelé bekopogtatnak ajtókon, elmondanak egy mondatot, és ezért édességet kapnak.

A nyaggatás minden nappal erősebb lett, mivel az iskolában is már minden a Halloweenról szólt, és az iskolatársak másról sem beszéltek, csak hogy ki minek fog beöltözni. Mondtam a lányaimnak, hogy stop, először utánajárunk, hogy mi errefelé a szokás, mit kell tennünk. Zuramnak kiadtam a feladatot, hogy kérdezze meg a kollégáit, én pedig megkérdeztem unokatestvéremet Nicolet, valamint barátomat Guglit.

Nicole elmondta, hogy nehogy kihagyjuk ezt a remek élményt, mert rengeteg csokit lehet gyűjteni, és igen jó móka. Engem azért további részletek is érdekeltek, például hogy szoktak-e szülők menni a gyerekekkel, mivel az enyémek határozottan kijelentették, hogy semmiképpen nem szeretnék ha égetnénk őket. Nicole mondta, hogy igen a gyerekek egyedül mennek, de azért őket is mindig kísérte egy szülő, hogy ne legyen baj. Jó, gondoltam magamban, akkor legfeljebb lopakodni fogok utánuk.

Nagyjából el is dőlt, hogy nem gördítek akadályt eléjük. Mehetnek! Volt nagy öröm, de nehogy azt higgye bárki is, hogy az én kis drágáim nem tudnak újabb feladatot adni. Ettől kezdve minden nap az volt a központi téma, hogy minek öltözzenek be. Én javasoltam a jelmezes fiókot, mivel az összes eddig farsangi jelmezük el van téve, gondoltam abból választanak valamit, úgysem lehet nagyon beöltözni, mivel hideg van, kabát kelleni fog. Á, ez túl egyszerű lett volna!

Egyikük sem ábrándozott arról, hogy katica vagy esetleg Kockásfülű Nyúl lesz, esetleg Winx tündér, nem, inkább a vérfarkas és a vámpír volt a menő. Nagyobbik az iskolában is mindenféle jószágot rajzolt, a közös az volt bennük, hogy mindegyiknek éles nagy foga volt, és szájuk szegletéből csöpögött a vér. Ha nem tudtam volna, hogy miért van ez, eléggé megijedtem volna, és kerestem volna egy gyermekpszichológust. Egyik nap amikor sétáltunk hazafelé az iskolából nagyobbik rám nézett azzal a tekintettel, amikor el is akar mondani valamit, meg nem is. Mondtam, hogy bökje ki, ne húzzuk az időt! Kibökte: “Anya! Én most már elárulhatom, gorilla szeretnék lenni!”. Hm, gorilla. Hogy? Hogy fogok én ebből a gyerekből gorillát csinálni?

Kisebbiknek nem ilyen kívánsága volt, ő nem szeretett volna gorilla lenni. Erőteljesen gondolkodott a vérfarkason vagy a vámpíron, de mindenképp rémisztő legyen, de olyan rémisztő legyen, ami cuki. Cuki. Valaki tud nekem mondani egy cuki szörnyet? Persze olyat, amit meg is lehet valósítani. És nem ér olyanokat, hogy csillámegyszarvúpóni, ami azért rémisztő mert le van törve a szarva, és fekete a szőre. Nem, Juci, ezt a megoldást még tőled sem fogadom el!

Abban meg tudtunk egyezni a csajokkal, hogy úgyis minden bolt rá van állva ezekre, majdcsak találunk valami rémisztőt, ami részemről annyit jelentett, hogy rém egyszerűt. Persze kellett smink is, anélkül mit sem ér az egész. Egész héten tervezgettek a lányok, beszervezték nagyobbik magyar osztálytársát is, naná, hogy ő sem akart kimaradni a buliból. Anyukájával egyeztettük a részleteket, hogy majd tőlünk indulnak. A lányok is megbeszélték a részleteket: szülők nem jöhetnek, ők bizony nem félnek bekopogni, félelmetesek lesznek, és persze kisebbik cuki is.

Zuram nem sokat tudott meg a kollégáitól. Nagyjából annyi volt az információ, hogy igen szoktak menni a gyerekek, és igen vegyünk egy csomó csokit, meg ilyeneket, mert ha mégsem kopog be hozzánk senki, akkor legfeljebb megesszük. Hoppá! Tényleg, hozzánk is bekopoghatnak, nem csak a mi gyerekeink tudnak kopogni.

Azt gondoltam, hogy a gyerekek nem csak úgy találomra kopognak be a házakba, hanem az alapján, hogy az ott lakók jelzik valamilyen módon, hogy várják a kis csokivadászokat. Például kitesznek valamit az ajtóba. Stílusos szerettem volna lenni, ezért én töklámpást szándékoztam készíteni a lányokkal. Ez nem olyan nagy újdonság az életünkben, mivel eddig is minden ősszel volt tökfaragás, csak épp nem velem, hanem a Papival. Apám mindig kifaragta nekik az óhajtott mintát, aminek következtében a lányok napokig vigyorogtak, mint a tejbetök. Idén a lányok kénytelenek voltak velem beérni.

Elmentünk családilag a Müllerbe nézelődni, akkor a lányok már átnézték a maszkokat, kiegészítőket, smink készleteket. Már előre borzongtak, jujongtak. Nem vettünk semmit, mondván, hogy még van 2 hét ráérünk, majd megvesszük előtte, addig találják ki, hogy tényleg mik szeretnének lenni. Egy iciri-piciri árva béna gorilla maszkot sem láttunk. Egy felet sem, de még csak egy csimpánz sem volt, vagy egy makákó vagy mittudomén.

Nagy tanulság, ha ott vagy a boltban és van választék, ne halogass! Meg kell venni a dolgokat, mert előtte nem lesz. Nem úgy van ám, hogy a készlet végtelen, és Halloween előtt nem vásárol senki semmit. Ezt csak mi gondoltuk így. Halloween előtt pár nappal visszatértünk a Müllerbe és nem volt semmi használható! Nem hogy gorilla, de néhány béna boszorkány jelmezen kívül semmi. Se egy árva smink készlet, se semmi. Én kétségbe estem, de igyekeztem úgy tenni, mintha direkt így terveztük volna a dolgot, nehogy a lányok azt gondolják, hogy lemaradtunk. Pedig de. Találtunk egy kalapot, ami ugyan csúcsos volt, de mégis alkalmas volt arra, hogy legalább az egyik gyerekemet rábeszéljem, hogy ő bizony tök szeretne lenni. Elindítottam a kampányt, ami annyira sikeres lett, hogy mindkét gyerekem tök szeretett volna lenni, de ez nem volt lehetséges, mert csak egy ilyen kalap volt. Aki hamarabb kimondta az nyert. Nagyobbik tök lesz. Kisebbik meg elindult a kétségbeesés útján, de ekkor találtam egy hajráfot, amin egér fülek voltak, és hogy félelmetes legyen ezeket a füleket épp egy patkány rágta át, és ott lógott a füléből kifelé, nem kisebbik füléből, hanem az egérfülből. Igen persze nekem is feltűnt, hogy egérfüleket, patkány, de eh ekkor már mindegy volt. Felkiáltottam, hogy de cuki, mert Mickey egér jelmez, de mégis félelmetes, és ugye kisebbik pont ilyet szeretett volna! Szerencsémre ezt ő is így gondolta, és egyből visszatért a pofijára a mosoly. Cuki véregér lesz!

No, de még nem volt semmiféle tökünk, amit faraghatnánk, nem volt még édességünk sem, amit a hozzánk bekopogó gyerekek megkaphatnának, így irány a Real. Ott szándékoztunk befejezni a vásárlást. Amint beléptünk a Realba rögtön megláttuk a halloweenes pultot. A tök sapkából is volt még pár darab, volt még smink készlet is és minden ami kell. Tanulság: ha már nem vásároltál be időben, akkor felesleges bemenned a belvárosba, menj nyugodtan a közeli boltba, és ott lesz minden!

Elég tanácstalanok voltunk, hogy mennyi csokit meg ilyeneket vegyünk, ezért vettünk egy csomót. Volt vámpíros, denevéres, szemgolyós, meg minden ilyesmi. A lányok választottak maguknak egy-egy kisebb tököt, amit majd kifaragunk. Mindenki roppant elégedett volt a beszerző körút eredményével.

Másnap jöhetett a tökfaragás. A lányok egy alkoholos filccel rárajzolták a mintát a tökre. Kisebbik természetesen cuki tököt szeretett volna, így ő cuki tökpofát rajzolt, nagyobbik minél ijesztőbbet, így ő meg olyat. Én kivágtam, de természetesen előtte a lányok munkája volt kivájni a tök belsejét. Nem voltak elragadtatva, mert szerintük büdös is, meg undorító is, de azért megküzdöttek a feladattal. Ezután elhelyeztük a mécseseket a tökökben.

WP_20131031_005

WP_20131031_007

Én is készültem egy kis extra meglepetéssel a lányoknak, mivel át kellett mennünk Helmstedtbe, ott kell intézni az ide költöző gyerekes családoknak a kindergeldet, és ott épp volt egy Lidl, ahol találtam olyan virslit, amin töklámpás minta volt. A lányoknak nem árultam el, így ezzel a reggelivel leptem meg őket Halloweenkor.

WP_20131031_009

Volt nagy öröm! Halloween nap. Nagyon izgultak, mert még soha nem volt ebben részük, de iskolába azért mégiscsak el kellett menni. Nem is tiltakoztak, vidáman mentek, amúgy is kíváncsiak voltak, hogy lesz-e valami az iskolában. Ha tudtuk volna! Nagyon sok gyerek ment már reggel is maszkban suliba. Délután az egyik osztályteremben két tanár csak azzal foglalkozott, hogy kifesse azokat a gyerekeket, akik ezt szerették volna. Az én két drágám azt szerette volna, ha én festem ki őket.

Eljött végre a délután. Ilyen gyorsan még nem értünk haza a suliból. Hazafelé menet megfigyelték a házakat, már nagyon sok ajtó és bejáró fel volt díszítve. Nem ám csak olyan kis töklámpásokkal, mint a mieink, hanem egész komolyan. Volt ahol egy óriás töklámpás volt kifaragva, volt ahol szellemek lógtak az ajtón, máshol pedig egy véres bárd lógott az ajtó felett. Mondtam a lányoknak, hogy ezekbe a házakba természetesen bekopoghatnak, szerintem itt biztos várják őket.

Nagyon izgultak már, mit mondjak én is. Elég meredeknek tűnt, hogy elengedjem őket egyedül a sötétben. Majd meglátjuk! Kezdődhetett a sminkelés. Megnéztem egy  csomó fényképet a neten. A készleteink igen szerények voltak, abból kellett kihozni valamit. Kisebbiknek mindegyik kép félelmetes volt, de mivel úgysem látta mit kenek az arcára szabad kezet kaptam. Nagyjából 20 perc alatt el is készültem a művekkel.

WP_20131031_011 WP_20131031_017 WP_20131031_018

Nagyon tetszettek maguknak, és szerintem is teljesen alkalmasak voltak arra, hogy ijesztgessék a szomszédokat. Megérkezett nagyobbik osztálytársa is a megbeszélt időre, és elindultak. Szülők nélkül. Azért biztos, ami biztos a kezükbe nyomtam egy-egy zseblámpát. Adtam nekik egy mobiltelefont, és nagyobbik osztálytársánál is volt telefon. A kezükbe nyomtam egy zacskót, hogy legyen mibe gyűjteni a zsákmányt. Nem tudom ki izgult jobban. Kiraktam az ajtó elé a töklámpásokat, előkészítettem a csokikat, és vártam, hogy hozzánk is bekopogjanak.

Kopogjanak, mert hogy a csengő nem működik. Van az ajtón egy nagy kopogtató, reméltem, hogy használni is fogják, de igazából nagyon kellett figyelnem, hogy van-e valaki az ajtónál, mert mindenki a csengőt nyomkodta. Alig tették ki a gyerekek a lábukat, már meg is érkezett az első csokivadász család. Egy kislány hercegnő jelmezben, a bátyja, mint vámpír és a szülők nem öltöztek be. Nagyon aranyosak voltak, a kislány még verset is mondott.

Elég sokan jöttek, fogyott a csoki rendesen. Közben a Zuram is hazaért, kiírtuk a csengő mellé, hogy rossz, kopogjanak bátran. A legtöbb gyerek szülői kísérlettel járta a környéket, de az akkora gyerekek, mint nagyobbik és osztálytársa valóban szülők nélkül, bandában közlekedtek. Azért eléggé izgultam a gyerekeimért, de a Zuram valahogy elérte, hogy ne telefonáljak rájuk öt percenként. A lányok is érezhették, hogy izgulok, mert időnként bekopogtak, persze kértek csokit, beszámoltak a sikereikről és már mentek is.

Aztán egyszer hosszabb szünet következett, ekkor rájuk csörögtem, mire kisebbik közölte velem, hogy fogalma sincs hogy hol vannak. Szívroham! De ekkor nagyobbik elvette tőle a telefont, és elmondta, hogy pontosan tudják, hogy hol vannak, mindjárt odaérnek az osztálytársáék lakásához, és az osztálytárs anyukája kocsival hazahozza őket. Nagyobbik osztálytársa amúgy gyalogosan is csak 10 percre lakik. Elég hosszú 15 perc következett.

A Zuram csendben mosolygott csak rajtam, mert a lányok már úgy ismerik a környéket, mint a tenyerüket, már nemegyszer bejárták nélkülünk gyalog és biciklivel is.

Végre hazaértek! Nagyon fel voltak dobódva. Hatalmas élmény volt nekik. Először egy másik gyerekcsapatot követtek és oda kopogtak be, ahova ők is. Azután önállósodtak és a saját útjukat követték. Volt olyan hely, ahol amikor megnyomták a csengőt ijesztő zene szólt, és az ott lakó is jelmezben jött ki úgy, hogy jól megijesztette a gyerekeket. Ez tetszett nekik a legjobban. Itt elbújtak és egy darabig csak azt figyelték, hogy más gyerekek hogy ijednek meg. Illetve kisebbiket egy néni nagyon megdicsérte, hogy mennyire cuki a jelmeze. Tehát sikerült! Cuki lett, de ugyanakkor ijesztő is.

Egész este a jövő évet tervezgették, hogy mit kell majd másképp csinálni, hogy hatékonyabbak legyenek. Először is kettejüknek két külön zacskó kell, mert egy hülyeség. Tényleg az, nem is értem, hogy miért nem adtam kettőt. Nem csak a családi házakba kell bekopogni, hanem be kell menni az emeletes házakba is, mert ott rengetegen laknak, és ott aztán lehet aratni. Zuram is eltervezte, hogy jövőre beöltözik és ijesztgeti a hozzánk érkezőket. Erre kíváncsi leszek!

 

Edina, a nagyszerű!

Eredetileg mára nem ezt a témát terveztem, de bizonyos tegnap esti beszélgetések okán egy ígéretet teljesítek. Már pedig, ha én ígérek valamit…

Ezen a héten írtam az 50. bejegyzést a blogban, amit nem is gondoltam volna, amikor elkezdtem, na de miért is kezdtem el ezt az egészet.

Ezt Edinának köszönhetem, illetve köszönhetik azok, akik időnként véletlenül, vagy szándékosan erre tévednek és elolvassák, hogy mi történik velünk. Edina vetette fel az ötletet, hogy írhatnám blog formában az eseményeket, miután tudta, hogy elég sok embernek mesélem el külön-külön, akár naponta is hogy kivel mi történt, hogy bírjuk a költözéssel járó megpróbáltatásokat. Egyébként ez elég mókás is volt, mert egy idő után fogalmam sem volt róla, hogy kinek mit mondtam már el, és mit nem, tehát szerintem volt olyan aki akár kétszer vagy háromszor is hallhatta ugyanazt.

Ha valaki nem tudná, hogy kicsoda pontosan Edina, annak egy kis visszaolvasást kell javasolnom!

https://editpuskas.wordpress.com/2013/10/22/vegre-vegre/

https://editpuskas.wordpress.com/2013/10/23/draga-barataink-a-hideg-eszakon/

https://editpuskas.wordpress.com/2013/10/28/lanyok-barbiek-csupa-csupa-rozsaszin/

https://editpuskas.wordpress.com/2013/10/31/heide-park/

https://editpuskas.wordpress.com/2013/11/05/autostadt/

Edina ráadásul megmutatta, hogy külön oldalt foglal el a blog a telefonján, hogy bármikor, bárhol el tudja olvasni az új írásokat, sőt időnként meg is osztja ezeket, de azért nem ettől nagyszerű, hogy olvas és kedves velem, habár ez is jól esik, hanem azért mert igazán jó barát. Egy csomó dolgot tudnék még írni, hogy okos meg szép, sokat dolgozik, két csodaszép kislányt nevel, és egyáltalán nem túlzok, a szépségét például tudnám fényképpel is bizonyítani, de mivel tudom, hogy Edina szerény is, ezért nem teszem no meg azért mert már így is tartok attól, hogy nem lesz elragadtatva attól, hogy írtam róla. Ne haragudj!

De én meg mindig betartom amit ígérek.

Iskolatáska

Mielőtt elkezdődött az iskola a Zuram megvette az iskolatáskákat. Először is érdeklődtem, hogy mi a menő, mit hordanak itt a gyerekek. Nem akartam azzal nehezíteni a beilleszkedést, hogy mondjuk minden gyereknek hátizsákja van, de ők hagyományos iskolatáskát hordanak. Tudom, tudom borzasztó problémáim vannak, de igyekeztem mindenben könnyíteni a lányok dolgát. Nagyobbik otthoni iskolatáskájában szétment a cipzár, szerette azt a táskát a Mamáéktól kapta szülinapjára. Menő volt, lovas, csillagos és rózsaszín. De mivel szétment a cipzár, így adódott az alkalom, hogy ő is kapjon egy újat. Kisebbik mivel most kezdte az elsőt, egyértelmű volt, hogy ő is kap egyet.

Nos a menő iskolatáska márkája, amit a német gyerekek alsóban hordanak az a Scout. Általában készletben kaphatók, egy iskolatáska, egy tornazsák, egy tolltartó, egy hengeres tolltartó, és egy pénztárca. Magyarországon azt mondtam volna, hogy ebből legalább három dolog teljesen felesleges, de mivel itt így lehet kapni, gondoltam oka van.

Némi internetes egyeztetés után a lányok kiválasztották, hogy milyen mintája legyen a táskának. Kisebbik egy szép lovasat választott, aminek tényleg nagyon kedves mintája van, nagyobbik pedig egy sötétkék tengericsikóscsillagoscsillogós táskát. A hozzávaló cuccokkal együtt. Nos ezek a táskák nem kis pénzbe kerülnek, csak néztem mikor megláttam a neten az árakat. Az új kollekció nagyjából 150 és 190 EUR között mozog, a régebbieket meg lehet kapni 80 és 90 EUR között. A lányokat elég ügyesen tereltük a régi kollekció felé, mivel meg sem mutattuk az újat. A táskák típusa amúgy is ugyanaz, csak idén kijöttek valami pávás, meg baglyos mintával. Páva meg bagoly helyett pont olyan jó a tengericsillag, vagy a ló is.

A tolltartó jó minőségű ceruzával és radírral volt megtöltve, még a mai napig is használnak belőle, igaz volt olyan ceruza amit már háromszor kellett pótolni, mert elrajzolták. Különösen a sárga és a rózsaszín fogy kisebbiknél. Nagyobbiknál szinte minden, amennyit ő rajzol nem is csoda. Volt a tolltartóban hegyező is, nagyobbiké a mai napig megvan, de kisebbik nagyjából a harmadik héten ejtette bele véletlenül a kukába, és hagyta benne, tehát már azt is pótolni kellett. De mint gyakorló szülő teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mind mind fogyóeszköz. Különösen kisebbik esetében.

Ezek az iskolatáskák minden tekintetben megfelelnek azon követelményeknek, hogy ne károsítsák gyermekeink egészségét. Könnyűek, mindenféle ilyen-olyan beépített gerinctámasz és kutyafüle szolgálja az ép gerincet. Mi pedig felelős szülők lévén gondolunk erre is.

Bezzeg az én gerincem! Emlékszem volt rendes hagyományos iskolatáskám, amit a nővéremtől örököltem, de aztán a diplomatatáska lett a divat, hogy aki azt kitalálta, hogy az menő, na az nem sokat törődött szegény gyermekek gerincével, de boldogan cipeltem minden nap. Több okból is előnyös volt, soha nem fért bele az összes cuccom, majd leszakadt a karom, ha biciklivel mentem iskolába akkor sehova sem tudtam rakni, illetve nyolcvanhárom gumipókkal lehetett felfogatni a bicaj csomagtartójára, de mivel a katonai boltban tudtak édesanyámék vásárolni, így mindig csodás diplomatatáskáink voltak, aminek amikor még új bőr szaga volt, akkor imádtam kinyitni, meg becsukni, mert a levegővel mindig éreztem azt a semmihez sem hasonlító új illatot. Ekkoriban ballonkabátot is hordtam, ami fekete volt, és nagyjából háromezer kis kitűző volt rajta minél rikítóbb színekben. De jó, hogy nem volt még digitális fényképezőgép! Később jött a szimatszatyor, hiába katonaszülők gyerekeként felnőni nem egy Chanel álom.

A lényeg, hogy mindenképp szerettem volna, ha a gyerekeim pont olyan menők, mint én voltam, és azt is hogy ne ferdüljön el a gerincük, ha már évekig sikerült egyenesben tartani.

Az első héten még mind a két gyerek lelkesen cipelte a táskáját, aztán nagyobbiknak már annyi cucc volt benne, hogy cipelte, cipelte meg egyenes is volt a gerince, csak a lelkesedés kezdett csökkenni, így megsajnáltam és cipeltem én a táskáját. Igen ám, de kisebbik szerint ez mindenképp hátrányos megkülönböztetés, mert hiába mondogatta egész nyáron, hogy milyen jó lesz majd menni az iskolába ezzel a szép táskával, az ő lelkesedése is csökkent látva, hogy a nővére táskáját van aki cipelje. Minden reggel és délután ment a lelki terror, hogy bezzeg én kivételezek. Kisebbik ha tudná hogy van ilyen, biztos az emberi jogok európai bíróságához fordult volna, mert hatalmas igazságérzet szorult ebbe a pici gyerekbe, és a száját is aránytalanul nagyra képes nyitni, ha az érdekeiről van szó. Persze az elsősök alig visznek cuccot magukkal, tehát szinte semmi súly nem volt a gyereken, de ő napról napra nehezebbnek érezte. Én meg a napokat éreztem egyre nehezebbnek.

Ezekhez az iskolatáskákhoz lehet kapni úgynevezett trolley-kat.

15575c8ba8a6ce8c0ce95d45386b086a_5

Az ember lánya csak rárakja a táskát és már nem is kell cipelni, lehet huzigálni magunk után. Elmés találmány, épp csak 50 EUR-ba kerül, amit ha hozzáteszünk a táska árához, egy elég szép összeghez jutunk. Az iskolába, ahová a lányok is járnak a gyerekek ugye gyalog jönnek, és vagy cipelik a táskájukat, vagy a szüleik cipelik a táskáikat, vagy ilyen trolley-kon húzzák maguk után. Igen kevesen cipelik, sokkal többen húzzák. Az én lányaim is jobban szerették volna ez utóbbi változatot.

Az iskolatáska többi része is igen hasznos, mert itt szükség van a hengeres tolltartóra és a simára is, a tornazsák is kell, és szerencsére pont jó méretű, a pénztárcát is használják, mert ha valamire be kell vinni  a pénzt azt abban viszik, és adják oda a tanárnak.

Volt olyan, hogy mindkét táskát cipeltem, mert a kisebbik igen ügyesen lobbizik.

Ezért is vagyok nagyon hálás a Zuram szüleinek, mert amikor itt voltak látogatóban, vettek a lányoknak egy-egy trolley-t. Ami nem kis vadászat volt, mivel az iskola kezdése után, már erőteljesen csökkent a készlet, és a lányoknak színbeli igényei is voltak. Tudom, hogy nem volt könnyű menet, de sikerült egy rózsaszínt és egy kéket beszerezni, ami passzolt az iskolatáskák színéhez. Köszönöm!

Azóta lelkesen húzzák maguk után a táskáikat. Persze volt egy időszak amikor kisebbik kitalálta, hogy igazából  jobb lenne ha én húznám a táskáját, mert: fázik a keze, nehéz húzni, inkább rohangálna, inkább fogjam a kezét és a másik kezemmel húzzam a táskáját, nem bírja lehozni a lépcsőn, beleakad a faágba stb. Ezeket ügyesen hárítottam, soha nem gondoltam volna, hogy ekkora leleményesség és képzelőerő kell egy gyerekhez, pláne a sajátomhoz, de ezt a meccset én nyertem, mindenki húzza a saját táskáját, ami teljesen gerincbarát, tehát a trolleynak biztos nem lesznek problémái.

Egyébként nagyon menők a táskák, tényleg sok gyereknek van ilyen, de sok gyereknek meg nincs, és ahogy én látom nagyjából senkit nem érdekel, hogy kinek milyen táskája van. Ettől függetlenül ezek nagyon jól kitalált táskák, minden cuccuk belefér a lányoknak, és egész biztos, hogy ezektől a táskáktól egyik gyerekemnek sem lesz gerincferdülése.