A BOTRÁNY

Nem tudok írni a Volkswagen botrányról, bennfentes szemmel semmiképp. A Zuram egy szót sem szólhat. Még a botrány kezdetén megkérték az összes dolgozót, hogy ne nyilatkozzanak semmiről, és amennyiben lehet maradjanak távol mindentől, ami ezzel kapcsolatos. Csak arról tudok írni, hogy mi itt, a tűz mellett, de azért nem túl közel a tűzhöz, mint család, hogyan éltük, éljük meg ezt az egészet.

Először még azt sem értettem miről van szó, még most sem nagyon értem, azt igen, hogy mi ez az egész, de hogy hogy, na azt nem.

Azt is hozzátenném, hogy a Zuram tök más területen dolgozik, semmi köze a motorokhoz, de természetesen a botrány kihat arra a programra is, amiben ő dolgozik, ahogy a gyár összes területét munkását, vezetőjét is érinti.

Minden reggel rádióra ébredünk, hatkor. A hírekre. Eddig minden reggel a menekültek, Magyarország, a kerítés volt a téma, most kiegészült a botránnyal, tehát duplán rándult görcsbe a gyomrom, minden reggel, minden áldott reggel.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Zuram sem tudott, vagy tud többet, mint amik a hírekben megjelennek, és itt most nem a szenzációhajhász cikkekre gondolok, amik megjelentek, hanem a Volkswagen saját nyilatkozataira. Ők is ugyanezeket az információkat kapják meg, csak korábban, mint a sajtó.

Természetesen a rokonok is aggodalmukat fejezték ki irányunkban, de nem nagyon tudtunk mit mondani, ahogy most sem tudunk. Konkrétumokat nem. Munka van, sőt lesz is. Az ő projektjük nem állt meg, de érezhetőek változások.

Nos, az első a költségcsökkentés. Nincsenek felesleges plusz kiadások, sőt nem felesleges kiadások is alig. Mindig várjuk, hogy mit nyilatkozik a szakszervezet, de persze van, hogy hiába. Volt egy nagy gyűlés a dolgozóknak szervezve, ahova a Zuram is szándékozott elmenni, mert még tök jó pólót is adtak. A gyűlés előtti estén azonban kapott a Zuram egy telefont, miszerint a főnöke behívatta egy külön meetingre, és szó nem lehet arról, hogy ő gyűlni menjen. Volt morgás aznap este rendesen, de nincs mit tenni, amit a főnök mond az úgy van. Persze másnap kiderült, hogy azért kellett bemennie, mert a gyűlésen elhangzott információkat a főnöke már hamarabb megkapta, így az első lépéseket ehhez meg kellett tenni. Ehhez persze tudni kell, hogy a Zuram kezében fut össze a program teljes pénzügyi része, ő tervezi, engedélyezi, vagy nem engedélyezi a kiadásokat, tehát most az ő feladata meghúzni a költségeket. Szerencsére ért hozzá, annak ellenére, hogy ő nem az üzleti területen dolgozik, hanem az informatikusokkal, és mérnökökkel teli oldalon, akik nem feltétlen értenek olyan dolgokhoz, mint kiadás, és bevétel. Egyáltalán nem értik azt a kifejezést, hogy nincs pénz. A helyzet nem könnyű.

Annyi már most érződik, hogy vannak szerkezeti átalakítások, létszám optimalizálás is. A Volkswagennek nagyon sok alvállalkozó dolgozik be, ezeknek az alvállalkozóknak számolni kell azzal, hogy a projektjük végeztével nem biztos, hogy van folytatás, sok kölcsönzött munkaerő kerül vissza eredeti helyére. A külföldi gyárakból érkezett dolgozók közül sokakat visszarendelnek a hazájukba, hogy az eredeti gyárban folytathassák a munkát. Ezeknek az embereknek a feladatait, a Volkswagennél vagy a Volkswagen német leányainál dolgozók veszik át. A teljes létszám kb. 60%-a ténylegesen Volkswagen alkalmazott, akiknek nagyon nagy része szakszervezeti tag is, eddig úgy tűnik, a cég állapota megrendelések stb. alapján, hogy a Volkswagen alkalmazottaknak tartósan megmarad a munkája. Ezekre a dolgokra is csak következtetni tudunk, hisz folyamatosan alakul a történet. A Volkswagen gazdasági adatai, csak úgy, minta  fizetési besorolások nyilvánosak, bárki megnézheti.

Minden nap egy új helyzet, egy új kihívás, olyan jellegű kihívások, amikkel eddig még nem kellett szembenézni a vezetőknek, vagy a munkásoknak, ahogy a Zuramnak sem, így történtek melléfogások is, de alakul az út, az optimalizáció folyamatban van, OKJ-s jövőbelátót még mindig nem végeztem, így biztosat nehéz lenne mondani. Annyi biztos csak, hogy minden nappal, héttel változhat, és változik is a helyzet, amit az egyik pillanatban kőbe vésnek, a másikban simán törlik, és viszont. Ez persze csak az én személyes tapasztalatom, véleményem, amit mint wolfsburgi lakos, és egy dolgozó felesége szereztem. A Zuram meg nem mondhat semmit se.

Közben a Zuramat bevették egy két éves képzésbe, tehát most, ahogy a lányoknak mondani szoktuk, iskolába is jár, de ez nem igaz, hisz nem klasszikus oktatásról van szó, hanem egy nagyon régóta a Volkswagennél dolgozó kollégát jelöltek ki mellé, aki a mentora, és vele közösen kell vezetnie egy másik “A” kategóriás programot, hogy később ő is önállóan tehesse ezt meg. Nem mintha még nem vezetett volna nagy projektet önállóan, de a belső szabályok szerint ennek, itt más a menete. A ház keresése előtt nagy dilemmát okozott, hogy belevágjunk-e a házvételbe, nem a képzésbe, hisz az is elvárás, hogy külföldön is teljesíteni kell két vagy esetleg három évet. A külföldön itt a teljesen más kultúrát értjük, tehát nem mondhatjuk azt, hogy Győr köszönjük jó lesz.

Tavaly már feltették a kérdést, hogy elgondolkodott-e azon, hogy melyik régióban szeretné teljesíteni ezt a három évet, akkor passzolta a lehetőséget, de a végtelenségig ezt nem teheti meg, vagy ha igen, akkor nincs előrelépés. Most a képzése által legalább két évre biztosnak gondoljuk a helyzetet, ezért döntöttünk a házvétel mellett. Utána pedig, ha költözni kell, akkor továbbra is élet a határon túl, csak azt nem tudjuk melyik határon túl.

Úgy néz ki a botrány nem befolyásolja a képzést, de biztos akkor lesz, ha vége van, mármint a képzésnek, a botrány végét nehéz lenne megjósolni, de én egyébként sem szeretek semmit elkiabálni.

A Magyarországon megjelent cikkek is elég érdekesre sikerültek. Voltak csak simán félrefordítottak, voltak simán baromságok is. A kedvencem a Wolfsburg, mint szellemváros. Kínunkban itt röhögtünk, hogy tök jó, hogy Wolfsburg szellemváros lesz, mert tönkremegy a gyár, és akkor nem lesz munka, és mindenki el fog költözni. Én meg láttam magunkat, amint a tök üres városban élünk az új házunkban, a kertben termesztjük a zöldséget, gyümölcsöt, tartjuk a tyúkokat. Persze a cikk első bekezdésében már annyi tárgyi tévedés volt, magáról a városról, hogy az tényleg vicces. A kedves újságírónak nem lett volna nehéz dolga, ha már egy wikipédia szócikket elolvas, kevesebb hülyeséget ír le, a szellemvárosos vízióját nem vitatom, mert bármi lehet, de ebből ma még semmit nem láttunk. Bementünk a városba nézelődni és az outlet centerben bizonyos boltokba nem lehetett bemenni, csak ha sorba állt az ember, pedig esett az eső.  Tehát még nem szellemesedünk, vagy éppenhogy igen, azért vásárolt mindenki, mert tartalékol. Michael Kors táskákból legalábbis biztosan, mert ott volt a legnagyobb sor. Nem álltunk be, én tartalékolok másra, hátha tehenet is vennünk kell, dacára annak, hogy félek a tehenektől, majd csak megbarátkozok eggyel, mert nekem kell a tej a kávémba.

Viccet félre téve, egyáltalán nem rózsás a helyzet, de nem is olyan sötét, mint ahogy azt sokan lefestik. Élünk, ahogy eddig, mindenki teszi a dolgát, figyel, vár. Szintén jó olvasgatni az olyan kommenteket, miszerint be kell zárni az egész gyárat, és rohadjon rá mindenkire a műanyag lakat. Jelzem, hogy a több százezer dolgozó és munkás egyáltalán nem tudott semmiről (a 600000-ből kb 100 fő tudott az egészről az egész cégcsoportban), és a történetben az ő életükről és megélhetésükről is szó van. Azzal mélyen egyetértek, hogy ez a csalás érthetetlen és bárki aki részt vett benne, kapja azt, amit megérdemel, de ne a három műszakban dolgozó gyári munkás fejét vegyék, mert ő végképp nem tehet semmiről.

A lányok eleinte még kérdezgették, hogy mi ez az egész, nem kerteltünk, mondtuk, hogy nem tudjuk mi lesz ennek a vége, de nekik nem kell félniük, mert mi bármit megoldunk. Egyébként is házat veszünk, örüljenek annak. Mondták, hogy majd, ha beköltöztünk, addig nem, mert már hittük egy házra, hogy az a miénk, aztán mégse lett az, ebbe ők nem élik bele magukat. Nem is szeretnének szobát választani, és egyáltalán, csak akkor szóljunk, ha pakolni kell a dobozokba. Nem azok az előre örülős típusok.

Az iskolában ez nem volt téma, pedig az aktuális dolgokat mindig megbeszélik. A párizsi merényletek után nagyon sokat beszélgettek a terrorizmusról, az áldozatok emlékére pedig egy perces néma felállással tisztelegtek.

Kérdezték, hogy akkor most lesz-e apának munkája, kell-e költöznünk valahova. Mondtuk, hogy az új házba, de ők meg mondták, hogy akkor szóljunk, ha doboz, addig hagyjuk őket békén. Mostanra már fel sem merül a téma.

A botránynak még nincs vége, még jönnek a büntetések, az autó visszahívások, majd kiderül, hogy ez hogyan befolyásolja a mi mindennapi életünket.