Nagy fába vágtuk a fejszénk

Amikor nem is olyan régen a Zuram kiköltözött Wolfsburgba, azután kis idővel pedig mi lányok is követtük, még halvány lila fogalmunk sem volt arról, hogy milyen a helyzet ingatlan ügyben ebben a városban. Igazából más városban sem, és ezt bátran kiterjeszthetem nagyjából az egész világra, mert nem is érdeklődtünk a téma iránt. Pesten vettünk házat 2009-ben, és akkor, ott, abban a helyzetben azt gondoltuk, hogy nagyjából abban, az általunk kiválasztott házban fogjuk leélni az életünket, soha többet házak nézegetése, bankok járása. Akár igaz is lehetett volna ezen gondolatunk, de nem, mert ugye, már egy ideje áttettük székhelyünket Wolfsburgba.

Sokszor eszembe jut Gizike néni, aki egy jósnő. Még fiatal voltam és nagyon ráértem, amikor a barátnőmmel meglátogattuk az öregasszonyt. Néninek mégse nevezném, mert olyan hegyeset köpött a kutya mellé, amikor beléptünk az udvarba, hogy nénik, olyant nem köpnek. Gizike néni azt jósolta, hogy amikor visszamegyek a főiskolára (mert épp szüneteltettem), akkor megismerem életem párját, akinek lesz kocsija, meg diplomája (tényleg ebben a sorrendben mondta, nem én rangsoroltam). Lesznek gyerekeink, de lesz egy aki nem fog megszületni (nagyobbik ikreknek indult, de a meg nem született gyermek még a terhesség korai szakaszában felszívódott), soha nem kell majd dolgoznom, mert mindenünk meglesz (ha ha ha, és újra ha ha ha), és külföldre fogunk költözni, akkor erre rávágtam, hogy hülyeség, mire Gizike néni tök nyugodtan rám nézett és azt mondta, hogy majd évek múlva menjek csak vissza és meséljem el milyen külföldön élni, azon félelmem, hogy ismét köpni fog, alaptalannak bizonyult, csak szimplán krákogott. Belül még mindig röhögök azon, hogy nem kell dolgoznom ha ha ha, de ahogy a jelen ábra is mutatja, volt amiben igaza volt, és el is mesélném, hogy külföldön élni jó, eddig még. Gizike néni azzal zárta a mondandóját, hogy mást nem is tud nekem mesélni, mert boldogan fogunk élni, amíg meg nem halunk. Annyi pénzért azért mesélhetett volna még, de most már mindegy. Legyen neki igaza, éljünk boldogan!

Amikor a Zuram megérkezett Wolfsburgba és három napon belül talált magának, illetve nekünk házat, ami jó helyen van, és még szeretjük is, akkor még nem tudtuk, hogy mekkora mázlija volt ezzel, mert a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű, de semmiképp nem háromnapos, a probléma megoldása rendszerint kicsivel tovább tart. Ez alól természetesen kivételt képeznek azon dolgozók, akiknek a cég intéz mindent, mert mondjuk Brazíliából érkezik a család 3 év itt tartózkodásra, de mi nem tartoztunk ehhez a körhöz, így mindent a Zuram intézett egyedül, és nem értette, hogy a kollégái miért csodálkoznak azon, hogy gyakorlatilag egy hét alatt mindent el tudott intézni, minden bürokratikus és gyakorlati dolgot egyaránt. Mondjuk muszáj volt, mert annyira nem lett volna jó hónapokig egy panzióban lakni.

Akkor még fogalmunk sem volt olyanokról, mint városrészek, hol, mi, mennyi, merre, mennyire. Az már külön mázlifaktor, hogy Detmerodéban sikerült házat találni, ami számunkra tökéletesen megfelelő városrész, elég közel a belvároshoz, a környék is elég jó. Detmerode nem a legújabb városrész, de nem is a legrégebbi, direkte arra épültek itt a házak, hogy a gyári dolgozóknak legyen hol lakni. A 60-as években kezdték el építeni, ebből következik, hogy most nagyon sok nyugdíjas él itt, ha napközben besétálunk a központba az emberek nagy többsége nénike, vagy bácsika, nem öregasszonyok, mert nem köpnek, sem hegyeset, sem laposat, bár van egy öreg nem bácsika, akit többször láttam, hogy bokorba pisilt, na az se jobb. Igaz, hogy néhányan az öregek otthonából sétálnak ki, de a nem ott élők körében is igen magas a nyugdíjasok aránya. Mivel olyan emberekről beszélünk, akik jó körülmények között éltek, az orvosi ellátásuk sem volt rossz, a nyugdíjuk sem csak far-hátra elég, így szép magas életkort élnek, tehát a 70 éves simán tologatja a kerekesszékben ülő 90 évest.

Ebben a városrészben igen kevés a klasszikus értelemben vett magánház, itt jórészt bungalow-k, társasházak és panelek vannak. A bungalowk amiben mi is élünk, és amik miatt azt gondoltam, hogy ez kérem egy nyaralóövezet, nos a bungalowk teljesen jól lakhatóak, és vannak köztük egész szépen felújítottak is, olyanok is amik teljesen alá vannak pincézve, méretük a 100 nm-től egészen a 180 nm-ig terjed. Amiben mi élünk, az számunkra teljesen megfelelő, még egy garázs is van hozzá.

Annak, hogy ez a városrész a 60-as, 70-es években épült, most kezdenek mutatkozni a hátrányai. Van két toronyház, amik nagyon sok emeletesek, nem tudom pontosan mennyi, de sok. Az egyiket Don Camillo-nak, a másikat Pepponének hívják. Igen, tényleg nevük van az épületeknek, és valóban elég olaszos a hangzásuk, ami nem véletlen, tekintve, hogy mekkora olasz közösség él a városban. Azonban most kiderült, hogy az építkezésnél azbesztet használtak, és emiatt nem szabad a falba lyukat fúrni. Kreatív probléma megoldás. Van még egy szintén ikonikusnak számító épület, amit az alakja miatt hajónak is hívnak, erről pár napja derült ki, hogy lakhatatlan, a beton ugyanis szép lassan szétmállik. 2018-ig mindenkinek ki kell költöznie, azután lebontják. Az épületben nagyrészt nyugdíjasok laknak, akik eléggé elkeseredtek a hír hallatán. A házban mindenki bérlői minőségben lakik, senki sem tulajdonos, de ettől nem lesz jobb. Gondolom, hogy keresnek számukra megoldást, de sokan nagyon régóta élnek ott, nekik biztos, hogy okoz fejfájást ez a történet.

Amiben mi lakunk az sem most épült, és a fene tudja, hogy mi meg hogy, csak reméljük, hogy nem mállik, és nincs azbeszt.

Ettől teljesen függetlenül történt, amikor még nem olvastunk ezekről a dolgokról, hogy egy-két barátunk belevágott és saját ingatlant vásárolt, bennünk is felmerült a kérdés, hogy mi miért is nem járhatnánk utána, hogy nekünk menne-e. Főleg azért, mert elég sok pénzt kifizettünk már bérleti díjra, és ezt nagyon szívesen fizetnénk havonta inkább olyasmibe, amit hosszútávú befektetésnek tekinthetnénk, saját magunk, és nem más számára. A cél csak annyi, hogy a bérleti díjból, legyen inkább törlesztő részlet, egy saját otthon érdekében. Sokat beszélgettünk róla, hogy miért lenne jó, meg miért ne. Először is, ha belevágunk, és sikerül, akkor teljesen egyértelmű, hogy elkötelezzük magunkat nem csak Németország, hanem Wolfsburg mellett is, nem csak 5 évre, hanem egész hosszú távra. Minden újra borul, költözés (áááááááááááááááááááá), szeretünk itt lakni, a lányok egyedül járnak iskolába, kialakult az életünk stb., na de amikor kiköltöztünk akkor is elég könnyen mentek a dolgok, minden csak hozzáállás kérdése.

Próbáljuk meg!