Oktoberfest

Eljött az őszi szünet, ami itt jelentősen hosszabb, mint Magyarországon. Mindenhol megjelentek a plakátok, hogy Oktoberfest itt, Oktoberfest ott, de mi egy igazán különleges helyet választottunk a bulizáshoz. Nekivágtunk és elindultunk Magyarországra.

Előtte egyeztettünk, hogy mikor hova megyünk, ki hol alszik, kivel mikor találkozunk. Nem is olyan egyszerű ez, mint elsőre látszik. A család Szegeden, de mi már évek óta Pesten éltünk, ott is vannak barátaink, a lányoknak a volt ovis- iskolástársak. Mindenképp szerettük volna, ha a lányok belátogathatnak a volt iskolába, és az oviba. Ezt is lebeszéltük előre a tanárnénikkel, óvónénikkel. Habár ott van a házunk, de üres, ezért meg kellett azt is szervezni, hogy várjon ott minket ágy, és ágynemű. A lányokat lepasszoltuk Edináéknak.

(Egyébkén ha valakinek szüksége lenne egy házra, ahol olyan nagyszerű emberek laktak, mint mi, akkor még mindig eladó, vagy kiadó.)

Mivel mindent előre leszerveztünk, minden programot, így sok meglepetés nem ért bennünket. Ellátogattunk a pálinka fesztiválra, ahol nagyon, nagyon hideg volt. Ide minden barátunk eljött, aki csak tudott. Tudtunk beszélgetni, pálinkát kóstolgatni és fázni. Azért elég vicces a rendezvény abból a szempontból, hogy elkérnek 2000 Ft. belépőt azért, hogy aztán bent még fizethessünk a pálinkákért, nem is kevés pénzt, de egy gázmelegítő nem volt sehol, így ott álldogáltunk egy kemence mellett, és nem nagyon akartunk onnan elmozdulni. A fiúk elég érdekes pálinkákat kóstolgattak, de jól szórakoztunk, különösen a zeller pálinka, mindig nagy poén. Aki nem lesz rosszul már attól, hogy beleszagol a pohárba, nyert.

A lányokat bevittük a suliba, oviba. Nagy volt az öröm. Nagyobbik kedvéért összevont német órát tartottak, ahol ő elmesélhette, hogy mik az eddigi tapasztalatai. A volt osztálytársak pedig előadták azt a műsort amivel készültek, és még ajándékot is kapott nagyobbik. Kisebbik beállt a volt ovistársak közé játszani, körbeölelgette az óvónéniket, és még ebédelni is leült a többiekkel. Mivel másnap volt az Oktoberfest, ami egy olyan rendezvény, ahol az ovi és a suli is képviselteti magát, ezért megígértük, hogy mindenképp ott leszünk, és megnézzük a fellépéseket.

Ez egy olyan rendezvény, ahol a német nemzetiségi osztályok és ovis csoportok vesznek részt. Fellépnek a gyerekek, énekelnek, táncolnak. A szülők pedig készítenek valamilyen német ételt, amit meg lehet vásárolni. Nagyon furcsa volt, hogy csak mint vendégek veszünk részt az eseményekben. Eddig azért rendesen kivettük a részünket, a szervezésben, és az ételek elkészítésében is. Beosztottuk, a Zuram az iskolai osztályban állt hadrendbe, én pedig az ovis csoportnál. Idén pedig csak odamegyünk, és mint külső szemlélők veszünk részt ebben az egészben. Gondoltam én.

De amint odaértünk a Zuram meglátta, hogy hogy sütik a kolbászt a volt osztálytársak apukái, és inkább beállt ő a tárcsa mögé. A grill itthon is az ő feladata, mindig ő szokott sütögetni. Grillezésnél nekem csak a következő feladatokat kell ellátnom: megvenni a húst, bepácolni a húst, előkészíteni a tálakat és a grillezéshez szükséges eszközöket, megcsinálni a köretet, salátákat, megteríteni, elpakolni, elsúrolni a grillsütőt. Minden mást a Zuram csinál, és tényleg nagyon jó benne! Általában egy-egy grillezés után a Zuram megszólalt, hogy: “Ugye milyen jó volt! Grillezzünk jövő hétvégén is!”, grillezzünk, rajtam nem múlik.

Mindkét lányom nagy örömmel nézte végig a műsort, de persze fájt a szívük, hogy nem lépnek fel a többiekkel, de kárpótolta őket az élmény, valamint az, hogy amikor vége lett a műsornak, akkor rohantak a többi gyerekkel játszani. Mi beszélgettünk a felnőttekkel, akik érdeklődtek, hogy tényleg olyan jó-e nekünk Németországban, mint gondolják. Tényleg. Olyan jó. Meséltünk az iskoláról, munkáról, környezetről. Mindenki kedves volt, volt akinél még egy kis pálinka is lapult, amiből én nem ittam, mert itt dőlt el, hogy én vezetek Szegedig, mivel a rendezvény végeztével már indultunk is.

Jó volt látni a lányok örömét, de megmondom őszintén, hogy féltem is egy kicsit. Mi lesz, amikor majd hazérünk Wolfsburgba? Mennyire fogja őket kínozni a honvágy? Milyen hatással lesz rájuk az, hogy voltak a pesti házban, találkoztak a macskával, rácsodálkoztak a tavasszal elültetett répára, tökre? Arról nem is beszélve, hogy együtt lehettek a barátaikkal, osztály- és ovistársaikkal, megölelgethették a tanár- és óvónéniket. Na meg, hogy mindjárt Szegeden leszünk, ahol ott vannak a nagyszülők, unokatesók, rokonok!

Az Oktoberfesten addig maradtunk, amíg csak lehetett, utána elindultunk Szegedre. Mivel sűrű volt a program, mind fáradtak voltunk, a Zuram el is szundított mellettem az autóban. Gyorsan leértünk, a szüleim már nagyon vártak minket.

Szegeden próbáltunk mindenkivel találkozni, ami hellyel-közzel sikerült is. Voltunk koktélozni, a Zuram szüleivel eljutottunk színházba is, ahol egy igazán jó előadást nézhettünk meg. Voltunk moziban is. Nagyon gyorsan eltelt ez a pár nap, és már indulni is kellett haza.

Kíváncsi voltam, hogy fogok érezni, hogy most akkor tényleg haza indulunk, vagy csak egyszerűen visszamegyünk, de minden porcikám úgy érezte, hogy haza. A Zuram, aki ugye jóval hamarabb költözött ki, mint én és a csajok, így ő már rég ezt érezte. A lányok érzései meg úgy gondoltam, hogy csak akkor derülnek ki amikor megérkeztünk.

Nem volt egyszerű utunk, 15 órán keresztül utaztunk. Természetesen a probléma megint Csehországban jelentkezett. Autópálya felújítás, ami rá is fér a pályára, ez nem kérdés, de hogy emiatt ennyit kelljen dugóban állni, kicsit sok volt. Azzal nyugtattuk magunkat, hogy ha amikor legközelebb erre járunk nem lesz vesekő ellenes a pálya, akkor akárhogy is van, de ezt muszáj.

Későn értünk haza, nagyon fárasztó volt az út. Amikor sikerült a lányokat ágyba tenni, bebújtak a takaró alá és szinte egyszerre sóhajtottak fel, hogy: végre itthon! Megnyugodtam.