Téli szünet

Terveink szerint el is indultunk Magyarországra, hogy otthon töltsük a karácsonyt. A téli szünet hossza pontosan megegyezett az otthoni szünetével, nem úgy, mint az őszi, vagy tavaszi szünet esetében. Azt, hogy nálunk mikor van szünet egy nagyon okos kis táblázatból tudhatjuk meg:

http://www.schulferien.org/Kalender_mit_Ferien/kalender_2014_ferien_Niedersachsen.html

Itt kiválaszthatjuk, hogy melyik tartomány, mely évére vagyunk kíváncsiak, így előre tudjuk, hogy 2015-ben hogy fog alakulni a nyári szünet. A téli szünet nem volt hosszú, eredetileg úgy terveztük, hogy szilveszterre már visszautazunk, de némi rábeszélés hatására mégis Szeged mellett döntöttünk. A visszautat így csak január 3-ára terveztük.

A téli szünettel az a baj Németországban, hogy az összes tartományban egy időpontban kezdődik, és ér véget. Nem igazán új információ az, hogy ez bizony egy nagy ország, és ebben a nagy országban rengeteg vendég munkás fér el, akik bizonyos ünnepekre hazamennek. Őszi szünet, tavaszi szünet nem gond, mert tartományonként más és más, így nem egyszerre indul meg a tömeg, na de a téli! Az egész országból egyszerre indul meg a tömeg. A tömeg nem is túl jó szó, inkább valami emberáradat. Naponta változtattuk a véleményünket azzal kapcsolatban, hogy mikor induljunk. Induljunk-e el már pénteken délután, vagy inkább szombaton, vagy vasárnap? A péntek mellett szólt, hogy ha pénteken indulunk, akkor talán nincs akkora tömeg az autópályán, mert mindenki szombaton megy, de akkor meg éjszaka kell utazni. Szombat mellett semmi ép érv nem volt, csak annyi, hogy ha ezt a napot találjuk a legalkalmasabbnak, akkor van egy nyugodt négyesben eltöltött karácsony esténk, mielőtt nekivágnánk az útnak, plusz mivel a lányok PSP-t kaptak karácsonyra, így gondoltuk, hogy játszhatnak vele az úton, akkor talán gyorsabban telik az idő. A vasárnap fel sem merült komolyan. Végül úgy döntöttünk legyen szombat.

Hajnalban el is indultunk, sötét volt, és hideg, de legalább nem esett a hó. Minden rendben ment. Egyáltalán nem volt forgalom, amit nem tudtunk mire vélni, hisz nem erre számítottunk. Sokan elmentek már a hét elején, ezt tudtuk, mert jópár gyereket kikértek az iskolából arra a hétre. Elértük a német-cseh határt, átmentünk egy alagúton és nagyon meglepődtünk, mert a napsütéses idő eltűnt az alagút végén, és ott már bizony hó is volt, és remek tejköd, de mivel nem volt forgalom, így lehetett haladni, rekordidő alatt értük el a szlovák határt, majd a magyar határt is. A magyar részen azonban, már amikor ráláttunk az autópályára láttuk, hogy gáz van. Az autópályán állt a forgalom. Nem, nem egyszerű dugó volt, hanem iszonyat nagy. Meg kellett állnunk autópálya matricáért, és alig jutottunk ki a benzinkút parkolójából. Nem volt egyszerű, az m0-ást 3 óra és 40 perc alatt értük el. Minden sáv tömve autókkal, időnként persze egy-két jobbról előző, mondhatnám, hogy jajj de rémesen vezetnek ezek a külföldiek, és majd lelöktek az útról, de nem, a jobbról előzők és tolakodók jó része magyar rendszámos autóval rendelkezett.

Elértük az m0-ást, amire nem lehetett felhajtani akkora sor volt, a rendőrök a régi egyesről nem engedték fel az autókat. Közben Gergő próbált tájékoztatni bennünket telefonon, hogy merre lehetne haladni, de gyakorlatilag semerre. Mivel a 0-ást kihagytuk, és átvágtunk a városon így spóroltunk egy csomó időt. Ezt onnan tudjuk, mivel az az autó akinek a rendszámát közel négy órán át bámultuk az autóból beállt a 0-áshoz, az nagyjából Kistelek környékén előzött meg bennünket az m5-ösön. Ott sem száguldoztunk, mivel a családunk érzékenyebb, mások szerint hisztisebb tagja (én) megkérte a másik tagot, hogy ne menjen 120-nál gyorsabban, mivel nem sietünk sehova, mások viszont igen, és kétszer le is akartak lökni az útról, annyit meg nem ér. Zuram tolerálta a kérésemet, így szépen lassan leértünk Szegedre.

Ha valakiben felmerült volna a kérdés, hogy mégis honnan volt annyi autó az m1-en, amikor egészen a határig nem volt forgalom, akkor a válasz nagyon egyszerű, a többség Ausztrián keresztül közelítette meg Magyarországot. Németország több részéből is egyszerűbb hazajutni Ausztrián, mint Csehországon keresztül, arról nem is beszélve, hogy a “kiváló” minőségű cseh utak helyett is sokan választják az unalmas osztrák autópályát. Annyi biztos, hogy máskor inkább várunk egy vagy két napot, és csak akkor indulunk el. Bár amilyen szerencsénk van, tök mindegy. Szerencsére a szüleim pálinkával vártak.

Annyian vagyunk ebben a helyzetben, hogy menni kell, el kell indulni haza, otthonról. Az autópályán, mindenki a saját maga történetével hátterével, kényszerből, kalandvágyból, új, jobb élet reményében teszi meg a kilométereket. Egész jó kis európai filmet lehetne ebből kerekíteni, ezeket az embereket, családokat, ha jobban élnek, ha kevésbé, sok dolog köti össze. Teljesen mindegy, hogy ki honnan jött, a lényeg, hogy egyformán boldogulni szeretne egy számára idegen országban. Keresztül kell menni bizonyos dolgokon ahhoz, hogy az emberek vágya teljesülhessen, mert cél nélkül, csak úgy nem hiszem, hogy sokan elindulnak. Persze ez a sok ember, és család nagyon sok mindenben különbözik is egymástól, anyagi helyzet, vallás, bőrszín. Egész biztos, hogy jó film, vagy akár dokumentum film sorozat készülhetne ebből.

A téli szünet, a karácsony és a szilveszter is gyorsan eltelt. Gyorsabban mint gondoltam. Szerencsére egyáltalán nem tört még rám honvágy, amióta itt élünk Németországban, mégis valahogy annyira jó volt otthon lenni. Elmenni moziba, találkozni a barátokkal, élvezni a 24 órás gyerekfelügyeletet, ráadásul az elmaradt bürokratikus tennivalókat is sikerült elintézni, ami innen Németországból eléggé nehézkes, igaz ehhez fel kellett mennünk Pestre, de eltöltöttük valahogy az időt. Elmentünk Edináékkal a lányok kedvenc éttermébe a Trófeába.

A lányok remekül érezték magukat, a nagyszülők, nővéremék mindenki kellőképpen sokat foglalkozott velük ahhoz, hogy úgy érezzék a világ körülöttük forog, ami így is volt. A barátaink eljöttek Pestről Szegedre szilveszterezni, előre megvettük a jegyeket egy buliba, és a szüleim bevállalták a lányok barátnőit bulizni, így nekik privát szilveszteri bulijuk volt. Megkockáztatom, hogy jobban érezték magukat, mint mi. Annyira jó, hogy anyuékat simán rá lehet venni ilyesmire, csak úgy, mint arra, hogy reggel 7-kor nekiálljon édesanyám palacsintát sütni a lányoknak, mert valamelyikük kitalálta, hogy azt enne reggelire.

Mi is nekiláttunk már délután ünnepelni, elmentünk a sétáló utcára, beültünk egy cukrászdába, azután megérkeztek Viktorék is, akik hoztak magukkal egy kis pezsgőt, azt is meg kellett inni, de a puncsot is meg kellett kóstolni. Összetalálkoztunk Zuram szüleivel is, akik bringával voltak, ami Gergőnek nagyon tetszett, így vidám hangulatban tekert össze-vissza a Széchenyi téren. Előtte még találkoztunk 3 fiatallal, két lánnyal és egy sráccal, akik ingyen ölelést osztogattak, szegények, kaptak is, szerintem lehet voltak pillanatok, amikor kicsit bánták, hogy ilyesmi eszükbe jutott. Főleg a srác nem számított arra, hogy két 40 körüli pasi teljes lelkesedéssel, erőből ölelgeti őt perceken keresztül.

Érdekes dolog ez, az ember elköltözik 1000 km-rel távolabb az otthonától, és eleinte sem itt, sem ott nem érzi otthon magát, aztán amikor lecsendesednek a dolgok, minden elrendeződik, akkor már mindenhová haza megy. Haza Pestre, haza Szegedre, otthon anyuéknál, otthon Zuram szüleinél, és azután otthon Wolfsburgban. Lehet, hogy én vagyok szerencsés, hogy mindezt így érzem, és nem kell megküzdenem honvággyal, nem tudom, hogy másoknál hogy van ez, de a mi családunk sorsa jól alakul.

Alaposan megünnepeltük az új év kezdetét, mi is, meg a csajok is anyuékkal, de minden jónak vége szakad egyszer, így vissza kellett jönni Wolfsburgba. Egyáltalán nem volt gond, a lányok sírtak persze, mert hiányozni fognak nekik a nagyszüleik, de hazaértünk és minden rendben volt. Volt még pár nap az iskolakezdésig, legalább tudtunk pihenni egy keveset.

 

Reklámok