Az a fránya német nyelv

Mark Twain írt a német nyelv szépségeiről, ha valakit érdekel itt elolvashatja:

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/twain/nemet/nemet.htm

Nos, én nem a német nyelv szépségeiről szeretnék beszámolni, hiszen meg sem közelítem az írót, inkább arról szeretnék beszámolni, hogy hogyan is haladunk, haladnak a lányaim a német nyelv elsajátításával.

Amikor kiderült, hogy márpedig itten költözés lesz, akkor emiatt is aggódtam, eléggé. Jah kérem, én már csak ilyen vagyok. Ismét gugli barátomat hívtam segítségül, és elolvastam számtalan írást a témában, főképp olyanokét, akik már ugye túlestek ezen a folyamaton. Az ismerősök nyugtatgattak, hogy ne aggódjak, mivel a gyerekekre ragad a nyelv, és gyorsabban megtanulják, mint gondolnám. Azzal senki sem számolt, hogy én nagyon gyorsan tudok gondolni. Ennek azért jó pár blog ellent mondott. Többen is azt állították, hogy ez a ragadós dolog hülyeség, mert nem ragad a nyelv, legfeljebb a kosz, a gyerekeknek is tanulni kell a nyelvet, méghozzá elég komolyan ahhoz, hogy rendesen beszéljék az adott idegen nyelvet. Olvastam hogy vannak helyek, ahol a gyerekek befogadóak, és semmi probléma nincs abból, ha jön egy külföldi a közösségbe, de sajnos ennek ellenkezőjéről is olvastam eleget. Még olyat is olvastam, hogy valakit kinevettek mert nem, vagy rosszul beszélte a nyelvet, és nagyon komoly erőfeszítésbe és rengeteg időbe került, hogy a gyerekek megtanulják amit kell, hogy ne csak boldoguljanak, hanem minden gond nélkül éljenek is külföldön. A végső következtetésem az lett, hogy nem kellene ennyit használnom a guglit, úgyis csak ott derül ki, hogy mi hogyan lesz. Azért persze gugliztam tovább, és még jobban összezavarodtam.

Nagyobbik német nemzetiségi oviba járt, kisebbik is, és ugye nagyobbik gyermekem, már az iskolában is a német nemzetiségi tagozatra nyert felvételt, ami annyit jelentett, hogy heti 5 órában tanult németül, plusz a hon- és népismeret óra németül zajlott, valamint heti egyszer hordtam külön tanárhoz is. Sok. Ugye hogy sok? Pedig nem. Kisebbik elég sok dalt és mondókát tudott németül, meg el is tudott számolni tízig, de olyan mélyen mint a nővére nem merült el a nyelv rejtelmeiben.

Amikor megérkeztünk tombolt a nyári szünet, tehát pár hétig még egyáltalán nem kerültek a német nyelvvel közelebbi kapcsolatba, leszámítva a játszóteret, ahol bizony a német gyerekek olykor csúfolódtak. Ahogy elkezdődött az iskola, úgy tűnt, hogy nagyobbik eddigi nyelvtanulása nem sokat ér, mert egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni, és állítása szerint nem is értett semmit abból, amit mondtak neki. Kisebbik úgymond tiszta lappal indult, a teljesen nulláról, a tanárok nem sokra mennek azzal, hogy el tud énekelni pár dalt németül. Természetesen az első napokat végig aggodalmaskodtunk, hogy hogyan fogják jelezni, ha mosdóba kell menniük, mit tesznek ha valami bánatuk van. Az sem vigasztalt,  hogy az iskolába elég sok olyan gyerek jár, járt, aki itt tanult meg németül és a tanároknak ebben elég nagy tapasztalata van.

Szépen teltek a napok, és kiderült, hogy itten nem lesz semmi katasztrófa, a gyerekeimet sokkal kevésbé viseli meg ez az egész, mint engem. Simán szóltak ha a mosdóba akartak menni, és szépen jelezték ha bánatuk van, a gyerekek pedig nem voltak velük szemben elutasítóak. Nagyobbik szinte egyből megtalálta a helyét, kisebbiknek több idő kellett hozzá, de nem tűnt reménytelennek, és már ez is valami. A kulcs az utánzás volt. Utánozták a többieket. Megfigyelték, hogy mit mondanak a többiek akkor, ha mosdóba kell menni, kikövetkeztették, hogy mikor mit kell csinálni, követték a többieket, az udvaron, az ebédlőben, az osztályban. A tanárok is segítették, irányították őket. Az első időszakban nem sokat beszéltek, de elkezdtek járni külön németre. Ezt az iskolában szervezik, hetente három óra, ami be van illesztve az órarendjükbe, akkor sajnos lemaradnak az adott órákról, akár matek, akár más, de a legfontosabb a nyelv ismerete először. Ez a tanfolyam cseppet sem olcsó, a cég sajnos nem támogat bennünket a nyelvtanulásban, mondván nem ők hoztak ide minket, hanem mi jöttünk. Értsd, nem egy leányvállalattól került ide a Zuram, hanem teljesen más szektorból. Azért szerencsére ki tudjuk fizetni a tanfolyamokat, és a cég másban támogatott bennünket, tehát panaszkodni nincs okunk.

A tanfolyamot egy, a többi tanár szerint nagyon szigorú és határozott hölgy tartja, ami igaz az igaz, határozott, de hogy szigorú-e azt nem tudom, mert a lányok imádják. Rengeteget játszanak, de természetesen ezek a játékok mind arra irányulnak, hogy a gyerekek megtanulják a nyelvet. Nem csak az én lányaim járnak erre a tanfolyamra, hanem még rajtuk kívül jó páran, és mindig bővül a csoport, mert mindig beesik egy-két gyerek év közben is. Ez abból a szempontból is jó, mert innen is vannak a lányoknak barátaik. Egyszer bevitték a német-magyar szókártyáikat játszani, a tanárnő bele is ment a játékba, de mondta a lányoknak, hogy a magyar bizony nagyon nehéz nyelv, a német sokkal könnyebb. He he én is pont ezt mondom, csak fordítva. Mert hiába mondja azt nekem valaki, hogy a magyar milyen nehéz nyelv, ő azt nem tudná megtanulni, ha én azt már beszélem, akkor tök könnyű. Annak ellenére, hogy kisebbik nem tudott még írni, mégis adott neki a tanárnő írásbeli feladatokat, kisebbik panaszkodott is, hogy milyen nehéz, de végül is amit tudott azt megcsinálta, amit nem, nem. Mindig vigasztaltam, hogy legyen türelmes, nem gond, ha valamit nem tud megcsinálni. A tanárnő pedig nem győzte dicsérni kisebbiket, amikor beszéltünk vele, hogy mennyire ügyes, mert nem is tud írni, de legalább megpróbálja, és ez nagyon fontos, mert látszik mennyire akarja, hogy sikerüljön. Ez gyakran előkerül, hogy mennyire fontos, hogy megpróbálják, nem baj, ha nem megy, de ha már azt látják rajtuk, hogy akarják, akkor már pozitívan értékelik őket. Valóban fontos a szándék.

Ahogy teltek a hónapok úgy bátorodtak fel a lányok, de azért nagy áttörés nem történt. Az őszi szünet, a karácsonyi szünet mind mind visszaesést jelentett, mert ilyenkor hetekig kerülte őket a lehetőség. A tanáraik megkértek bennünket, hogy működjünk együtt, nos nem kell itthon szavakat magolni, vagy egyáltalán külön tanulni, csak annyi a feladat, hogy nézzenek sok német nyelvű mesét, valamint nagyobbik olvasson minden nap egy kicsit németül. Ennyit igazán meg tudunk tenni, tehát megy a mesenézés is, és az olvasás is. Ugyan itt nincsenek olcsó DVD-k, átlag 10 EUR-t kell fizetni egy-egy meséért, vagy gyerekeknek való filmért, de ez van.

Először nem láttam az előnyét annak, hogy otthon tanult nagyobbik németül, de mostanra már kiderült, hogy igenis lépéselőnyben van azokhoz képest akik nem tanultak. Tud olvasni németül, nem okoz neki gondot elolvasni egy-egy szöveget, a kiejtéssel sem bajlódik. Ahogy telt az idő, és növekedett a gyerek önbizalma úgy derült ki, hogy némi szókincse is van, és habár nem mer megszólalni, de sokkal több dolgot ért meg, mint ahogy mutatja. Azután kiderült, hogy egyszerűbb mondatokat is össze tud rakni, csak a bátorsága hiányzik hozzá. Kisebbiknek ebből a szempontból egy kicsit könnyebb a helyzete, mert itt tanul meg írni és olvasni is, közben persze mindezt tanulja itthon, magyarul is. Külön német órán egy csoportba tették őket, mind a kettőt az abszolút kezdőbe. Először nem értettük, hogy miért, hisz nagyobbik ezeket már tudja, amiket tanulnak, de aztán lehiggadtunk, ha ez kell ahhoz, hogy megjöjjön a bátorsága, akkor ez kell.

Azért idővel egyre több biztató jelet vettünk észre, átjött játszani nagyobbik egyik barátnője és ha döcögősen is, de gond nélkül kommunikáltak, vagy amikor a Zuram csiklandozta kisebbiket, az németül tiltakozott. Azután hallottam, hogy egymás között is el-elhangzik egy-egy német szó. Kitaláltuk, hogy szombaton csak németül beszélünk egymás között, ez ment is egy ideig, de mára már abbahagytuk, nem tudom miért. Amikor mentem értük az iskolába akkor is láttam, hogy játszanak a többiekkel, és nem csak ülnek és néznek, hanem próbálják megértetni magukat. Mindig kérdezgettem őket, hogy mennyit értenek abból, amit mondanak nekik, ami netto hülyeség, nem kell kérdezgetni. Vagy kell, csak nem ezt. Abból tisztán látszik, hogy mennyit haladnak, amit mesélnek a napjukról. A tanárnéni ezt mondta, a barátnőm azt mesélte, az osztálytársam hétvégén az állatkertben volt stb. Eleinte semmi ilyesmiről nem meséltek, ma meg már ömlik belőlük a szó, alig bírják kivárni, hogy elmondhassák az eseményeket.

Először amikor a Zuram beszélt nagyobbikról az osztályfőnökével, mármint nagyobbik osztályfőnökével, nem a Zuraméval, akkor teljesen kétségbe esett. A tanárnéni arról számolt be, hogy a gyerek csendes, nem beszél, nem vesz részt az órai munkában, pedig mindent megpróbál. Aztán persze lehiggadtunk, és nem vontunk le ebből messze menő következtetéseket, mivel tudjuk, hogy a gyermek zárkózott, otthon is az volt, idő kell, hogy kiderüljön, hogy mennyire okos, ügyes, értelmes. Matek órán semmilyen gond nem volt, a szöveges feladatokon kívül mindent meg tudott csinálni, és lelkesen meg is csinált.

Nem számolhatok be áttörésről, hogy egyszer csak folyékonyan elkezdtek beszélni a lányok, látszólag apró, de szerintem igen jelentős sikerélmények vannak. Hallom, ahogy gond nélkül beszélgetnek az osztálytársaikkal. Egyedül odamennek a fagyishoz, és fagyit kérnek maguknak. A tanáraik csak dicsérik őket, már nagyobbik is kinyílt, és az osztályfőnöke szerint egy év múlva már tökéletesen fog beszélni németül. Egyre bátrabb, most már megkapja a német házi feladatokat, szövegértést, nyelvtani feladatokat, matekból a szöveges feladatokat, amiket ugyan együtt csinálunk meg, de egyre kevesebb segítségre van szüksége, és egyre kevesebbet kell szótárazni. Amikor filmet néznek az iskolában, akkor örömmel újságolja, hogy érti az egészet. Kisebbiknek hiába volt kevesebb nyelvtudása szinte teljesen beérte a nővérét. A héten újságolta a külön német tanár, hogy most már átteszi őket a haladó csoportba, mert a kezdőhöz már túl jók. Kisebbik is egész jól olvas már, amit még nem tud azt azért nem tudja, mert még nem tanulta. Itt év végéig tanulnak meg csak teljesen olvasni, és írni. Amikor éjszaka bementem a szobájukba, hogy megnézzem be vannak-e takarózva, kisebbik németül motyogott álmában.

A lényeg, hogy ismét csak felesleges volt az összes aggodalmam, főként azért, mert itt hagynak nekik időt, a sok külföldi gyerek miatt igen nagy tapasztalattal rendelkeznek a pedagógusok abban, hogy miként kell a gyerekeket tanítani, bátorítani. Arról nem is beszélve, hogy a lányaim okosak, és ügyesek természetesen.

Reklámok