15 év

Ennyi idő után elég nehéz felvenni a  fonalat, hogy hol is tartottam, de szerencsére pont ma van a házassági évfordulónk, így némiképp könnyebb. Meg persze személyesebb. Gondoltam ezen alkalomból leírom a megismerkedésünk történetét, főként azért, hogy teljes legyen a családi napló, a lányok számára is. Rövid történet lesz.

Nos, 15 éve házasodtunk össze, de megismerkedésünk dátuma valamivel korábbra tehető, de ki számolja?

1999-ben ismerkedtünk meg, és habár ezt a mostani ismerőseink kétkedve fogadják, de egy squash pályán, merthogy akkoriban némiképp aktívabban sportoltunk, mint most. Na jó, akkoriban sportoltunk, most meg időnként úgy teszünk, mint ha.

Akkoriban a legjobb barátnőm, céges juttatásként kapott a főnökétől squash bérletet, melyhez edző is járt, de mivel nem akart egyedül menni, és amúgy is folyton mindent együtt csináltunk, így elhívott engem is. Nem utasíthattam vissza, így hetente eljártunk a squash pályára tanulni, a nem titkolt célunk azonban mindenképp az volt, hogy ismerkedjünk. Mindketten függetlenek voltunk, és azt gondoltuk, hogy a pályára bizonyosan jó pasik járnak, ha meg nem, hát a sport sem árthat. Előbbi feltevésünk annyiban hibásnak bizonyult, hogy lehetetlenség volt ismerkedni, vagy mi voltunk bénák.

Elsőre egy fiatal csaj tanított bennünket a squash fogásaira, és habár egy darab pasi nem volt a láthatáron a squash tetszett, így eljártunk rendszeresen. A klubban természetesen mindenki köszönt mindenkinek. Egyik edzés végén épp a recepciós pultnál vettem fel az öltöző kulcsomat, amikor is közeledett egy fiatalember, én szépen köszöntem, ő meg odalépett a recepcióshoz és kért egy új labdát, mivel ami a kezében volt azt szétverte, dehogy köszönt vissza.

Bunkó – gondoltam magamban, és ennyiben is maradtunk. Ezután egy héttel az edzőcsaj közölte, hogy nem tud bennünket tovább tanítani, mivel nem jó a beosztás neki, de van helyette Csabi, aki nagyon szívesen folytatná az oktatásunkat. Miért is ne, persze. Következő alkalommal érkezett Csabi, aki nagyon kedves volt, és jó oktató is, de lehetetlenség volt komolyan venni. Nagyjából három hét múlva nem tudott eljönni az oktatásra, de az óra végén felhívott bennünket telefonon, mármint engem és a barátnőmet, hogy rém sajnálja, de beteg. Azonban szeretne kárpótolni bennünket, jövő héten meghívna bennünket egy italra. Mit veszíthetünk? Legyen. Lebeszéltük, hogy eljön értünk egy haverjával, és majd lemegyünk valahova bulizni, de előtte igyunk meg valamit. Jó. Legyen így.

Remekül indult az este, késtek, de azért csak sikerült odaérni a megbeszélt helyre, ami anyuék lakása volt, mivelhogy ott laktam. A barátnőm már hamarabb odajött, így egyszerre tudtak felvenni bennünket.

Meglepetés 1: nem két srác ült a kocsiban, hanem három, mivel az elhívott havernál nála volt az unokatesója, és nem hagyhatta otthon.

Meglepetés 2: a bunkó visszanemköszönő volt a sofőr.

Remek estének néztünk elébe, már itt visszafordultam volna, de Csabi ezt nem érdemelte meg. A rá való tekintettel halkan megbeszéltük a barátnőmmel, hogy megiszunk valamit a fiúkkal, aztán lerázzuk őket, legkésőbb a SZOTE-ban.

Életem egyik legkínosabb estéje következett. Megtudtuk a visszanemköszönő nevét: Norbi, és az az elhatározás született, hogy menjünk fel az ő lakására, és igyunk valamit ott, így is lett. Nézzük addig a Heti Hetest, az vicces. Nem volt az. Ültünk a lakásban, nem igazán ittunk semmit, nem volt közös témánk, Csabi próbálkozott a társalgással, de az sem ment, ezért jóformán csak ő beszélt, majd közölte, hogy éhes. Norbi hűtőjében volt egy üveg lekvár, azt úgy magában elkezdte kikanalazni az üvegből. Baromira nem akartak telni a percek. Mindenki annyival jobban szeretett volna máshol lenni. Ezt egyedül csak Csabi nem érzékelte, lehet nekünk is kellett volna enni a lekvárból, vagy nem tudom.  Norbi unokatesója konkrétan elaludt egy széken.

Azután megtört a jég, barátnőm elment a mosdóba, és egyszer csak Norbinak feltűnt, hogy már baromi régen ott van, majd eszébe jutott, hogy nem jó a tartály és nem olyan egyszerű a WC-t lehúzni. Barátnőm bajlódott egy darabig, mire megkapta az információt, hogy a tartályt meg kell kocogtatni. Na, ezen már végre tudtunk röhögni. És igen, komolyan ez volt az egyetlen vicces ami történt. Norbinak volt egy plüss Garfieldja, amit kínomban a vállamra tettem, ő meg közölte, hogy de szeretne ő a macska helyében lenni. Hogy egyértelművé tegyem a helyzetet, a macskát leraktam a kanapéra, jó messzire magamtól. Azon tervünkről még nem tettünk le, hogy amint belépünk a szórakozóhelyre ejtjük a fiúkat, és lépünk.

Végre eljött a pillanat, irány a SZOTE. A fiúk azonban egyáltalán nem akartak bennünket hagyni lelépni, így táncoltak velünk. Valahogy úgy alakult, hogy Norbi állt mellettem, és egész jókat beszélgettünk, már nem is gondoltam, hogy bunkó, és már lelépni sem akartam, de ekkor az unokatesója, aki elaludt a széken, ennek ellenére mégis velünk jött, közölte, hogy fáradt és haza akar menni. Norbi mondta, hogy hazaviszi a srácot, majd visszajön, nehogy eltűnjek, várjam meg. Aha, persze, el is hittem, ja nem.

Itt már tudtam, hogy a fiúk sokkal fondorlatosabbak, mint mi, végül mégiscsak ők léptek le, igen, igen rafinált módon. Barátnőmmel röhögtünk is magunkon, de sebaj, tele van SZOTE ismerősökkel, bulizzunk tovább.

Nem várt fordulat volt, amikor Norbi visszatért, én  mondtam, hogy nem hittem benne, hogy még látom valaha, ő meg mondta, hogy amit ő mond, az úgy van. Ezután még buliztunk kicsit, majd hazavitt bennünket. A kocsiban udvariasan a kezembe nyomta a névjegykártyáját, és megkérdezte, hogy másnap felhívhat-e esetleg. Felhívhatott. Telefonon meg is beszéltük az első randinkat.

Találkoztunk, elég hosszú randi volt, pláne ahhoz képest, hogy november elseje volt, rettenetes hideg, és a városban mászkáltunk, órákon keresztül. Az első randin kijelentette, hogy ő 30 éves korára apa lesz, a fiát Eriknek fogják hívni. Én meg csak néztem, hogy mégis mi közöm van nekem ehhez, de tiszteltem, hogy vannak tervei. Én csak addig jutottam el a tervezésben, hogy, izé… ááá nem, nem voltak terveim. A randi végén én közöltem, hogy szerintem annyira különbözünk egymástól, hogy hagyjuk ezt az egészet semmi értelme, erre ő csak annyit mondott, hogy szerinte meg az ellentétek vonzzák egymást és találkozzunk két nap múlva.

Ma pedig a 15. házassági évfordulónk van.

Utólag Norbi elmesélte, hogy Csabi rengeteget szervezkedett azon, hogy ő lehessen a squash oktatónk, valamint Csabi Norbitól kért tanácsot, hogy hogy a manóba hívhatná el a barátnőmet randira, mert mégiscsak ketten vagyunk, és valamiért azt gondolta, hogy megbántódnék, ebből egyenesen következett, hogy Norbi bele lett rángatva a sztoriba, amihez semmi kedve nem volt. Az ő squash órája a miénk után következett közvetlenül, de állítja, hogy a rém kínos este előtte még soha nem látott a klubban. Tehát nem azért nem köszönt mert illetlen, csupán azért mert láthatatlan voltam.

Apró megjegyzés: Norbi szereti mindenkinek azt mondani, hogy én kértem meg az ő kezét, én ezt mindig ráhagyom, de nem igaz. Volt lánykérés, ő kérte meg a kezem 2002-ben a szülinapomon, bármit is állít.

Reklámok

15 év” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s