Alicante, jövünk!

Ismét elkezdődött egy új év, és én a terveimmel ellentétben egyáltalán nem értem utol magam, már ami az írást illeti. Próbáltam, és decemberben majdnem sikerült is, de hát a majdnem, az pont egyenlő a nemmel. Tehát nem. Viszont vannak még történései az elmúlt évnek, amiről még nem írtam, de szerettem volna, de pont erre a részre vonatkozik a fenti pár mondat, tehát nem írtam. Majd most.

Aki követi valamennyire ezt a családi naplót, az tudja, hogy családunk 50%-a vitorlázás lázban szenved, a másik fele pedig az első felétől. Gondolom, hogy családon belül máshol is erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mit is jó csinálni a szabadidőnkben, de mivel a szabadságát az ember többnyire együtt tölti, a családja többi tagjával, így nem árt ezeket a tevékenységeket összehangolni, ha, és amennyiben ez lehetséges. A hétköznapokban ez nem is okoz gondot, csak amikor az éves nyaralást építi az ember valamely szeretett családtag hobbi tevékenysége köré, na az vezethet vitákhoz. Vezethetne, de nem vezet, nálunk legalábbis nem, mert a vitorlázással kapcsolatban elég jó kompromisszumokat lehet kötni. Különösen akkor, ha már egyszer voltunk nyaralni. Mi márpedig voltunk, de közeledett az őszi szünet.

Mindig is szerettünk volna az őszből mondjuk nyárba lelépni, de itt a közelben elég kevés helyen van nyár. Tenger az van, mert pár óra kocsival és már ott is vagyunk, csak ember legyen a talpán, aki abban a melegnek nem mondható vízben fürdik, olykor ez még nyáron is lehet kihívás. Azoknak nem, akik fókák, vagy jegesmedvék, vagy született északiak, de mi kérem a napfény városában nőttünk fel a Zurammal együtt, nem együtt nőttünk fel, csak ugyanabban a városban, és egyáltalán nem vagyunk sem fókák, sem jegesmedvék, még ha a rajtunk lévő zsírréteg erre rácáfolni látszik, akkor se. A félreértés elkerülése végett közlöm informálisan, hogy az a zsírréteg egyáltalán nem melegít, és más hasznos funkciója sincs, csak úgy van, barátin körbevesz, de ennyi és nem több.

A Zuram ügyesen tervez, szervez, és mivel én az utazások szervezését szívesen bízom rá, még a prágai incidens ellenére is, így neki van, hogy maga felé hajlik a keze. Ő családunk azon 50%-ába tartozik, aki szereti a vitorlázást, és nem, nem csak vitorlázni szeret, de nézni is szokta. Eleinte ezzel szemben nekem volt ellenérzésem, de már nincs. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy de hát ismertem, amikor hozzámentem, pontosan tudhattam, hogy mire számíthatok, és 4 év együttélés után már nem is lehet meglepő, hogy a Zuram vitorlázást néz a tv-ben, vagy minden évben eltűnik egy hétre a haverokkal vitorlázni, annak csak annyit mondanék, hogy: csúnya szó, akarom mondani csudát!

Az én életem párja, akkoriban ugyanis intenzíven síelt, sőt oktatott, de nem csak ám síelni tanította az arra vágyókat, hanem snowboardozni is. Velem is megpróbálkozott, mármint próbált megtanítani síelni, de abba a füzetbe, ahová azok nevét írta, akiket megtanított síelni, én soha nem kerültem be. Azért, ha nem is lelkesen, de próbálkoztam. Valószínűleg ott lett elrontva a dolog, hogy egyszer sítábor keretében, még általános iskolában, ellátogattam Bánkútra, én, meg még egy csomó gyerek, meg tesitanár, meg kísérőtanár. Ott és akkor én azt gondoltam, hogy majd én felcsatolom a lécet, és akkor majd csúszok, és nagyon jól fog menni. Így is lett, így is lett. Felkaptam a susogós melegítőmre a télikabátomat, majd jöhetett a síbakancs, meg a lécek, és nagyon ügyes voltam, csúsztam is. Hátrafelé. Annyira bátor nem voltam, hogy sikítsak, mert az ciki, de amúgy megtettem volna. Fogalmam nem volt, hogy kell megállni, így elvetődtem oldalra, és úgy is maradtam, míg valaki oda nem jött segíteni. Valahol itt dőlt el, hogy szeretek-e síelni, vagy sem. Később, persze miután már tanultam egy kicsit, akkor már nem volt problémám a síeléssel, szívesen mentem a családdal, gyerekek is ügyesen síeltek, és ekkor, a Zuram elment egy vitorlástúrára. Egyébként arról vitatkozhatnánk, hogy melyik versenyt izgalmasabb nézni a tv-ben, sít, vagy vitorlázást?

Nagyjából itt ért véget a mi síelős korszakunk. Persze síelnénk mi, csak innen minden jó pálya nagyon messze van, és annyit nem ér, pláne, hogy tó meg van, és vitorlázni lehet. Persze, akkoriban próbálta ki a Zuram a kisrepülőgép vezetést, és egy nap feltette nekem azt a kérdést, hogy válasszak, miből vizsgázzon vitorlás, vagy repülő? Véleményem szerint igazából egyik se lett volna szükség, de egyik se opció nem volt, mivel a vitorlás vizsga jóval olcsóbb volt, és kevésbé találtam veszélyesnek, mint a repülést, így a vitorlás vizsgát javasoltam.

A Zuram le is vizsgázott, majd egyszer csak már egyesületi tag, majd csapat tag lett, és már versenyezni is járt. Akkoriban nem voltak még túl nagyok a lányok, így egyáltalán nem voltam boldog, hogy a Zuram egy csomó időt áldoz a hobbijára, ahelyett, hogy velünk lenne. Persze mehettünk együtt is, de az sem túl szórakoztató, hogy én a parton vigyázok a lányokra, amíg ő versenyez. Azután összeismerkedtem sorstárs anyukákkal, akik szintén a parton voltak a gyerekekkel, nekem is lett társaságom, és valahogy kialakult ez az egész. Sőt már nagyon pozitívan állok a dologhoz, mert nekem nem kell vitorláznom, a vitorlás vízen úszik, tehát valahol parton kell eltöltenem az időt, ahol optimális esetben süt a nap. Nagyobbik is vitorlázik, így az apja ahová csak tudja viszi magával, tehát a gyerekfelügyelet is megfelezve. Arról nem is beszélve, hogy már nagyok a gyerekek, és nem ugyanaz egy 5 és egy 3 éves után egyszerre rohanni, mint egy darab 11 évest szórakoztatni, még ha az nehéz eset is.

A Zuram, habár nehezen, de elfogadta, hogy sem kisebbik, sem én nem szeretnénk úgy nyaralni, hogy vitorlázzunk. A Zuram kitartó, azért még egyszer, egyszer bepróbálkozik, egy mi lenne ha esetleg bérelnénk… Nem. Nem bérelünk. Helyette viszont elmegyünk vitorlásversenyre. Nem csak nagyobbikéra, vagy a Zuraméra, hanem idén is megnézzük a Volvo Ocean Racet. Nem az egészet, mert nem engednek fel egy hajóra, meg én nem is mennék, ha engednének se, de azért vannak a Volvo Ocean Racehez kapcsolódó parti események, amelyeken részt lehet venni. Tavaly előtt a Zuram, ugye ezt szülinapjára kérte, hogy ott lehessünk az egyik megállónál, idén viszont a rajtot kívánta megtekinteni, nem szülinapjára. Mázlija volt, mert pont az őszi szünet időpontjára esett a rajt, vagy ha nem is a rajt, de a rajtot megelőző futam igen. Először csak 3 napra tervezte a menetelt, de azután felmerült a gondolat, hogy miért ne mehetnénk egy kicsivel hamarabb, ha már szünet van, így 6 napos lett az őszölés.

Szállást kellett keresni, meg repülőjegyet, meg ilyesmi. Mivel már hónapokkal előtte megbeszéltük, hogy megyünk, így volt még szállás bőven. Egy lakást vettünk ki, a kikötőtől nem messze, és reméltük, hogy tényleg nem lesz messze, nem úgy, mint Amszterdamban. Repülőjegy nehezebb téma volt, mert az őszi szünetben a német repterekről induló járatok elég drágák voltak, de talált a Zuram olyan járatot, ami Eindhovenből indul, reggel, és oda is érkezik vissza, szintén reggel, persze nem ugyanazon a napon. Eindhoven, eléggé nem Németországban van, de elérhető távolság, különösen, ha fejenként 80 EUR-t spórolhat az ember fejenként. Na, hol foglalt a Zuram repjegyet, melyik társaságnál? Természetesen a Ryanair-nél. Na és melyik társaság kezdte el szorgalmasan törölni a járatait az indulásunk előtti hónapban. Bingo!

Épp iskolába mentem reggel, amikor hallottam a rádióban, hogy járattörlésekre került sor, és az érintett városok között Alicante is szerepel. Kicsit ideges lettem. Amint tudtam azonnal elkezdtem guglizni, hogy akkor most mi van, de az engem érdeklő információkat egyáltalán nem  volt könnyű megtalálni. Sőt! A Zuram épp a hetes vitorlás túráját tartotta Horvátországban, de gondoltam ne érezze már magát olyan jól, őt is tájékoztattam a járattörlésekről. Már ketten voltunk idegesek. A szállást még le tudtuk volna mondani, de Alicantéról, és a kirándulásról egyáltalán nem akartunk volna lemondani. A szállásadó egyébként is már nagyjából ötször írt, hogy biztos megyünk-e, mert ha nem, van más érdeklődő is. Talán két napot kellett rá várni, hogy a Ryanair kiadja a minket érdeklő információkat, és akkor végre megtudtuk, hogy a mi járatunkat nem érinti ez az egész mizéria.

Fejben el is terveztük, mi hogy legyen. Mielőtt a Volvo Ocean Race megkezdi működését, vagyis amíg a versenyfalu kinyitja kapuit, lesz pár napunk, hogy csak strandoljunk. Ez fontos, mert igazságosnak kell lenni a család azon 50%-ával is, aki amúgy nem nézné a versenyt. Mivel azonban 2 éve, eléggé kimutattuk lelkesedésünket (én és kisebbik), az esemény iránt, így a Zuram semmilyen nyavalygást nem vett be. Tényleg jól éreztük magunkat, és reméltük, hogy most is valami hasonlóban lesz részünk.

Még vennünk kellett két fedélzeti bőröndöt, amiért nem szerettünk volna sokat fizetni, viszont felengedik a gépre, mindenféle pótdíj nélkül. Volt fedélzeti bőröndünk, kettő is, de egyik sem felelt meg a Ryanair által kiírt feltételeknek. Mivel a Zuram hasonló miatt járt már pórul a Wizz-nél, így óvatosak voltunk. Szerencsére van pár olyan bolt a városban, ahol olcsó és amúgy semmire nem jó dolgokat árulnak, de pont az ilyen boltokban talál az ember mindig valami hasznosat, amire feltétlenül szüksége van. Bőrönd is volt, pont méret.

Naponta néztük, hogy milyen időjárás lesz, listát írtam arról, hogy mit kell feltétlenül magunkkal vinni, és vártuk az indulást, ami el is jött. Hajnal háromkor indultunk a reptérre, hogy biztos elérjük a járatot. Azt hittük, hogy hajnalban nem lesz forgalom, de tévedtünk, a külső sáv a célig kamionokkal volt tele. A nagyobb városok elkerülője meg borzasztó volt, volt dugó is, de beleszámoltuk az időbe, így nem volt gond. Odaértünk. Természetesen, senki, de senki nem ellenőrizte a bőröndök méretét, akkora bőröndöket pakoltak fel a gépre, amekkorát nem szégyelltek, sőt néhány embert, köztük minket is megkértek arra, hogy adjuk már fel a bőröndjeinket inkább, természetesen ingyen, mert a fedélzeten nem lesz hely. Feladtuk, amúgy is volt egy nagyobb táskánk, amit feladtunk, így mindegy volt, hogy hány bőröndre kell várni a kiszállásnál.

Majd Alicantéba is megérkeztünk. Egész kis időt vett csak igénybe, hogy átvegyük a bérelt autót. Majd ügyesen megtaláltuk a szállást is. Szerencsére senki nem kérte, hogy én térképet olvassak, akkor még most is ott lennénk, a telefon navigációja segített lelkesen. A bácsi már ott várt minket a lakásban. Nem jól tudott angolul, de azért próbálkoztunk. A lányok meg még nem beszélnek annyira spanyolul, de reméljük majd fognak. Bácsi felvetette, hogy beszélgessünk franciául, de ahhoz meg nekünk nincs megfelelő tudásunk. Azért elmondta, amit tudott. Mondta, hogy mely napokon lesz piac az utcában, és akkor hol nem szabad parkolni, persze erről az információról kiderült, hogy nem teljesen igaz, mert a lányok szerint a kirakott táblákon teljesen más napok vannak. Ennyi azért már megy spanyolul, de biztos, ami biztos kiszótáraztuk, és a lányoknak volt igazuk. A bácsi nagyon lelkes volt, szerintem most vághatott bele ebbe a lakáskiadós bizniszbe, mutatta a lakást, és amikor a konyhára került a sor, akkor a Zuramat elküldte és odahívott engem, hogy ezt mégiscsak nekem kell tudni. Szívesen elmondtam volna, hogy a Zuram felnőtt ember, aki volt már konyhában, magabiztosan nyitja és csukja a hűtőt, és látott már evőeszközt még kést is. A kávéfőző is a barátja, még a mosogatógép sem idegen, de inkább hagytam hogy a bácsi megmutassa, hogy nyílik és csukódik a hűtő, olyan lelkes volt. Majd mutatta a szobákat is, és 2 perc múlva lelkesen kikapott egy vasalót a szekrényből, hogyha gondolom használjam bátran. Biztosítottam róla, hogy én ebben a hat napban, egyáltalán nem szeretnék vasalót látni se, de azért megköszöntem a kedvességét. Mé’ nem a Zuramnak mutatta a vasalót? Mondjuk ő se akart vasalni. A bácsi lassan elköszönt, a Zuram szólt, hogy ő még azért kifizetné a szállást, a bácsi meg mondta, hogy azt ő már el is felejtette. Tényleg mi lehettünk az első bérlők. A lakás nagyon kellemes volt, 3 szoba, konyha, még mosógép és szárítógép is volt. Szusszantunk egyet, majd elhatároztuk, hogy elindulunk szétnézni és enni valamit. Egyébként pont valami nemzeti ünnep volt, így semmi nem volt nyitva, de legalább egy kávézót találtunk, ahol enni is tudtunk, meg inni. Majd elindultunk felfedezni a környéket, gyalog. Alicante, jövünk!

dav

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s