Még mindig London

Elfáradtunk, de még volt program bőven, amit nem hagyhattunk ki. Két foglalt időpontunk is volt a hazautazás előtti napra, és a kettő közé még simán belefért, hogy lejárjuk a lábunk. A tömegközlekedés már rég nem okozott gondot, és olyat is tettem, amit már rég nem, futottam a buszra. Szerencsére egy sofőr sem csapta be az orrunk előtt az ajtót, így a család nagyon egyetértett abban, hogy futni nem haszontalan.

Délelőttre volt időpontunk a Sky Gardenbe, délutánra meg már megint az a béna Potter jutott. A Sky Garden tiszta sor, a Potteres program izgalmasabbnak ígérkezett. Még itthonról foglaltunk egy időpontot valami Potteres városnéző túrára. Ugyebár nem kaptunk jegyet a Studióba, illetve tudtunk volna venni a helyszínen is talán, de olyan árak voltak, hogy kicsit elment a kedvünk, elővételben valamivel olcsóbb lett volna, mindegy, mert a blog facebook oldalán kaptam segítséget. Létezik egy Potteres városnéző túra, ahol megmutatják nekünk, és a többi rajongónak, hogy mely épületek szolgáltak a filmhez helyszínként, illetve mi inspirálhatta az írónőt. A túra ingyenes illetve, a végén mindenki annyit ad, amennyit szerinte ér a dolog. Majd meglátjuk.

Reggel érezhető volt a fáradtság, mind elfáradtunk, ez abból is érzékelhető, hogy hányszor kapnak hajba a gyerekek semmiségeken, hányszor mordulunk egymásra nem túl kedvesen, illetve hányszor tudja az apjuk megbőgetni a kamaszodó csemetéket. Félreértés ne essék, semmi olyan nem történik, amin bőgni kellene, de a fáradtság, és a rém elviselhetetlen élet tizenévesen olyan kombináció, ami könnyekhez vezethet, és vezet is. 10 év feletti lányokkal papírzsebkendő nélkül sehova!

Azért elindultunk, szinte minden városnézős túrán befizetünk egy olyan emeletesbuszoshoponhopoffozásra, de Londonban ez hülyeség lett volna, mert kérem már eleve emeletes buszok járnak. Sokszor választottuk a buszt metró helyett, mert hiába lassabb, hiába kell többet várni, nézelődés szempontjából hasznosabb, hacsak nem embereket akarunk nézni, mert az ugye van néhány a metrón is. Nagy előny, hogy a hotel előtt állt meg a busz. Irány a város! A Sky Gardentől kisebbik félt, de mivel ő mindentől fél ez nem okoz gondot, mivel egyrészt meg tudom nyugtatni, másrészt valahogy mindig próbál pozitív lenni, így naponta nagyjából 42-szer elmondta, hogy: de anya, most vagyok itt, mikor tudnám megnézni, ha nem most, mert ki tudja mikor jövünk ide vissza. Igaza van. A Sky Garden egy nagy magas épület, aminek majdnem a tetejéig lift visz. Beálltunk a sorba, felmentünk, és ahogy az épület neve is mutatja, van fent egy kert, de tényleg. A kilátás pazar, ám nagyjából 20 perc alatt körbenéztünk, majd a lányok fáradtságukat bizonyítva, csak üldögéltek, és nézték a kertet, kerteket. Ami szép, de nem úgy tűnt, mintha a növények is élveznék, egy csomó indult száradásnak, pedig folyamatosan ment a párásító, és vagy 4 kertész mászkált körbe és csipkedték le az elszáradt hajtásokat, de a mesterséges környezet, mégiscsak mesterséges környezet. Ezután ismét beálltunk egy sorba, hogy elmehessünk mosdóba, ez a tovább tartott, mint, hogy bejussunk az épületbe, nem, nem a wc-zés, hanem a várakozás, amíg bejutottunk a mosdóba.

Jó volt, megérte, de ez is nagyjából elég egyszer, mármint a Sky Garden, nem a mosdó. Innen kijutva, valami ennivalóhoz szerettünk volna jutni, és gondoltuk bemegyünk egy ilyen Tesco féleségbe, mert ezek a meleg péksütik, meg ebédfélék elegendőnek bizonyultak számunkra, igen ám, de pont ebédidő volt, így elég sokan gondolták ugyanezt, és az irodisták is pont ebédelni akartak, gyakorlatilag elözönlötték az utcát, a boltokat a népek. Azért megoldottuk, de nagyobbik megjegyezte, hogy ő ennyi MIB-et (men in black) még életében nem látott, és tuti itt van valahol az UFO-kat ellenőrző iroda is a közelben.

Ami számunkra furcsa volt, hogy nem volt mindenhol szemetes, így mi cipeltük magunkkal a menet közben keletkezett hulladékot, mint például műanyag palack. Tamás mondta, hogy nyugodtan tegyük le, mert van aki összeszedje, és tényleg tök sok helyen láttunk szemetet kupacban, de én nem szemetelek csak úgy az utcán, meg sehogyse, inkább cipeltem magammal, az első kukáig. Értem én, hogy ez biztonsági előírás, mert a szemetesbe csúnya dolgokat is el lehet rejteni, csak nekem furcsa. A lányok mondták is, hogy írjunk a királynőnek levelet, mert biztos örömmel fogadná a javaslatainkat, hogy mivel lehetne Londont még jobbá tenni.

Sétáltunk tovább, a látnivalók sorában következett a Tower, ahova nem mentünk be, mert egyrészt tényleg fáradtak voltunk, másrészt valami iszonyatos tömeg volt. Kintről be lehetett látni, és az emberek tömött sorokban hömpölyögtek, na ehhez nem volt kedvünk, és még véletlenül sem szerettünk volna lemaradni a HP túráról. Így csak sétáltunk egyet, igen, igen itt már megvolt az első bőgés, melynek valami olyasmi oka volt, hogy Apa nem figyel rám, valamint a fényképezésnél belekönyökölt a fejembe, ami iszonyatos fájdalmat okozott, és ezt Apa még le is tagadta, pedig naaahagyon fáhháj. Mindkét érintett megsértődött, majd mikor Apa megpróbálta kiengesztelni a fájdalmakkal küzdő gyereket, az csak még jobban bőgött, aminek még nagyobb sértődés volt a következménye. Semmi gond, volt nálam zsebkendő, irány a Tower Bridge, itt már szent volt a béke, tehát egy 1 perces két szereplős drámát tekinthettünk meg. A Tower Bridgenél oldotta a hangulatot, az ugorjatok fel egyszerre, úgy lefényképezlek benneteket esemény.

Mászkáltunk tovább, ügyelve arra, hogy nehogy lekéssük a HP túrát, ami annyit jelentett, hogy érintett rajongó 3 percenként kérdezte meg mennyi az idő, és ugye nem maradunk le. Nem maradtunk le, sőt előtte még belebotlottunk a laktanyánál a lovas őrségváltásba, amit végig is néztünk, bár kisebbik félt egy kicsit a lovaktól, na de hát, ha most vagyunk itt, most kell megnézni, mert ki tudja mikor jövünk ide vissza. Ezt követően megálltunk a Downing Street 10. előtt, ahol is minket kérdezett meg egy turista, hogy mi a manó van itt. Miért áll itt rendőr, meg ugye ennyi ember. A Zuram kedvesen elmagyarázta. Nagyobbik persze szeretett volna egy fotót, nem a turistákról, a rendőrökről, és a rendőrök vagy jókedvükben voltak, vagy csak így szokták, de fotózkodtak az érdeklődő néppel. Nos, nagyobbik is szeretett volna közös fotót, de valahogy mindig elbaltázta, és valaki beállt elé. A Zuram elkezdte noszogatni, hogy menjen már, mert lemarad, nos, ha valaki azt gondolja, hogy ez kevés egy bőgéshez, az téved, mert nagyobbiknak már folytak is a könnyei, hogy ő nem bírja ezt a nyomást. A Zuram se, egyre kevésbé, mondjuk abban biztos voltam, hogy ha ez így folytatódik, akkor ő biztos nem bőgni fog. Semmi gond, zsebkendő ugye van, aztán megragadtam a gyerek kezét, mondtam, hogy ha fél egyedül, majd én megyek vele, de tök ciki lesz, hogy az anyja is rajta van a fotón, de a gyerek csak hálásan fogta a kezemet, és biztosított róla, hogy nem vagyok ciki, erre mondtam, hogy az már inkább, hogy neki könnyes lesz a szeme a fényképen, erre végre összeszedte magát, a Zuram meg elkészíthette a fotót. Ez is megvan, következhetett a Potter túra.

Siettünk nagyon, hogy odaérjünk, oda is értünk, csak a Zuram elnézett valamit, és hiába kerestük a túravezetőt, vagy a többieket, nem láttuk. Elvileg egy epres esernyőt kellett volna látnunk, nem láttunk. A találkozó a Leicester Squaren volt, ami ugye elég közel van a Trafalgar Squaerhez, ami azért hasznos, mert ott van nyilvános mosdó, a Leicesteren pedig nincs. A gyerek nem esett kétségbe, hogy elmarad a túra, de azért érett a következő bőgés. Mondtam, hogy ez van, mi itt vagyunk időben, de sehol senki. A Zuram még egyszer megnézte a telefonján a visszaigazoló e-mailt és akkor rájött a dolog nyitjára, egy órával korábban érkeztünk. Sebaj, szerencsére van a téren egy hatalmas Nickelodeon Shop, ahol lehet nézelődni, valamint volt pár pad egy szökőkút mellett, ahol rá tudtunk pihenni a túrára. A Nickelodeon shop veszélyes, mert a lányoknak még volt spórolt pénzük, és annyi mindent tudtak volna venni, de megígértük, hogy az utolsó nap indulás előtt, még benézünk a Kings Crossra. Szóval ment a fejtörés, meg tanakodás, hogy a maradék aprójukat inkább valami Nickelodeonos hülyeségre, vagy HP-s hülyeségre költsék-e. Az M&M-s shop nem okozott zavart, mert csokibogyót otthon is lehet venni, szerény véleményem szerint a többi hülyeség is elérhető, de mindegy.

Mindegy, ezzel elvoltak. Eltelt az egy óra, és megláttuk az epres esernyőt. Ekkor közölte nagyobbik, hogy pisilni kell. A legjobbkor. Mindegy, az összes létező üzletbe, és kávézóba berohantam vele a környéken, de nem sikerült megoldást találni, mert vagy üzemen kívül volt a wc, vagy csak blokkal lehetett használni, ez utóbbira, ahogy átrohanni a Trafalgarra sem volt idő, de nagyobbik mondta, hogy inkább kibírja a túrát, de lemaradni nem fog. Kibírta, de az anyja végig aggódott.

A túra indul egyébként spanyolul is, hátha valakinek az kedvesebb, mi maradtunk az angolnál. Igen, kisebbik fel is háborodott, hogy na de hát miért angolul? Londonban! Érthetetlen. Mindegy, őt úgysem érdekli. Akkor jó. És ennyiben maradtunk. Nagyobbik viszont teljes lázban indult el. Először beosztottak bennünket, hogy ki melyik házba tartozik, tán mi a Griffendélbe jutottunk, de ez egyszer sem biztos, mert sok ember volt, a csávó, aki meg beszélt elég halkan tette ezt. Lényegtelen elindult a túra, és tök béna volt, mert a csávó rohant, mi meg utána, de egyszer sem nézett hátra, hogy mindenki megvan-e, vagy hogy átjutott-e mindenki a zebrán, amíg zöld volt. Mondjuk mivel itt nem számít, hogy zöld, vagy piros, minek is nézett volna hátra. Minden elvemet sutba dobva rohantunk át a piroson, nehogy lemaradjunk. Egyébként nagyjából a középmezőnyben loholtunk, nem is rossz, ahhoz képest, hogy nem szoktunk futni, csak most a buszra, de az is csak ideiglenes jellegű dolog. Mondtam nagyobbiknak, hogy egyáltalán nem baj, ha ki szeretne szállni ebből az egészből, megértjük, de egy olyan szemrehányó pillantást kaptam, hogy inkább nem szóltam semmit. Éreztem, hogy nem fog élni a felkínált lehetőséggel. Eltelt még 5 perc, és kiderült, hogy kár is lett volna kiállni. Kivezette a csoportot a srác a tömegből, ő is lelassult, elkezdett sokkal hangosabban beszélni, és tök érdekes dolgokat mutatott, és mondott.

Mutatott pár forgatási helyszínt, pár épületet, mint például a Mágiaügyi Minisztérium, vagy a Gringotts, és nagyon ügyesen csinálta, mert először mindig csak mesélt, amikor természetesen mindenki ráfigyelt, majd közölte, hogy nézzünk csak fel, arra az épületre, és nagyobbik már kész is volt, hogy óóóó hisz ez a Mágiaügyi Minisztérium. Nagyobbik szeme csillogott, kisebbik meg igyekezett közömbös arcot vágni, de azért ő is elvarázsolódott. Ahogy tudtunk fordítottunk, ez ugye a Zuramnak sokkal jobban megy, de nagyobbik érdeklődőbb is volt, kisebbiknek elég volt, amit én mondtam. Egy egész nagy kört mentünk a csávó hozott magával néhány fényképet is amivel igazolta, hogy az a helyszín tényleg ugyanaz, csak ezt, meg amazt változtatták meg, példádul volt egy utca, ami Sherlockos filmhez is helyszín volt, és elmesélte, hogy ott le kellett szedni a kábeleket, házszámokat, hogy korhűvé tudják varázsolni. Megmutatta a sztárok szállodáját is, valamint pár kis utcát, ami inspirálhatta J. K. Rowlingot. Persze közben volt egy kis játék is, megálltunk egy színháznál, ahol amíg élt, talán játszott a Mr. Ollivandert játszó John Hurt is, az ő életéről és munkásságáról is sokat mesélt, igazolva azt, hogy milyen nagyszerű színészek játszanak a filmben. Aztán feltette azt a kérdést, hogy mi Ollivandernek a keresztneve. Állítása szerint már elég régóta vezet túrákat, de eddig csak egy kislány tudta a választ, nos a mi csoportunkban igazi rajongók lehettek, mert az egyik hölgy már rá is vágta a választ, hogy Garrick. Nagyobbik még csak ott tartott gondolatban, hogy őőőőőőőőőőőőőő, de beismerte, hogy nem tudta. Én se, meg a többiek se, viszont óriási betűkkel volt kiírva a színház oldalára. Ugye, hamarabb kell felnézni, mint ahogy a csávó kérdez.

A túra végén elmesélte, hogy amikor elindult a HP sorozat, könyvben, ő már akkor nagy rajongó lett, és a barátai megviccelték, írtak neki egy levelet, hogy felvették a Roxfortba. Ettől egyből nagyon öregnek éreztem magam, mert az első könyv 97-ben jelent meg, és akkor én már nagyon nem voltam általános iskolás. Mondjuk az elsőt én nem 97-ben olvastam, hanem kicsit később, de ez nem számít. Azután a csávó kifejtette a véleményét, hogy mennyire nem tetszik neki, hogy ott van az a bolt a Kings Crosson és mennyire béna, hogy ott a falba bemegy az a kocsi, és lehet vele fényképezkedni, és minden nagyon drága. Ez az ő személyes véleménye, és azzal egyet is értek, hogy minden nagyon drága, és az a fényképezkedés béna, de a shopra, meg a HP-s dolgokra vágynak a rajongók, kereslet-kínálat, ennyi az egész. Nem kötelező sem megvenni, sem odamenni. Kivéve nekünk, mert nekünk kötelező. Nagyobbik egyébként is beleszeretett a HP-s sakk készletbe, de annyira drága, hogy annyi zsebpénz nincs is a világon, de azért jegyezzük meg, hogy ő azt szeretne szülinapjára. Megjegyeztük.

A Harry Potter túra után még jobban elfáradtunk, de nagyobbik hihetetlenül boldog volt, ahogy mi is, hogy ő boldog. Sajnos már csak egy fél napunk maradt, másnap délután indult vissza Hamburgba a repülőnk, de már megvoltak a terveink.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s