London, jövünk

Az indulás reggelén egész határozottan döntöttük el, hogy egyáltalán nem akarunk Hamburgban szétnézni, elég lesz a reptérre menni. Hamburg amúgy érdekes város, de most London volt a cél.

Időben elindultunk, időben odaértünk, találtunk parkolót, eljutottunk busszal a terminálig, majd vártunk, és vártunk. A gép késve indult, és volt valami kavarodás is, mivel már sorban álltunk a beszálláshoz, amikor is azt halljuk, hogy Mr. Puskas. Uh, hát ezek mi vagyunk. A Zuram odament a kedves, beszállást intéző alkalmazotthoz, aki közölte, hogy tudja ám, hogy már megvan a helyünk, amit online elintéztünk időben, de ők úgy gondolják, hogy üljünk már máshová. Eredetileg egy sorban ültünk volna mind a négyen, a Zuram helye szólt a lányok mellé, én meg ugye a szomszéd sorban kaptam helyet, de ezt átvariálták. A Zuramat átültették valahova 8 sorral hátrébb, engem meg átraktak a lányok mellé, ami nem gond, amúgy is én ültem volna melléjük, mert hát kötött az ígéretem, hogy fogom a kezét kisebbiknek.  A Zuram mondta, hogy semmi gond, ül ő hátra és  kész, kicsit több, mint egy óra a repülési idő, azt kibírjuk.

Indulás előtt még mindig volt kavarodás, mert 4-en nem találták a helyüket, nem azért mert nem tudnak olvasni, hanem mert nem volt olyan hely. A légikísérők azért csak megoldották a helyzetet, és a tervezetthez képest fél órával később, már sikerült is felszállni. A repülés teljesen eseménytelenül zajlott, leszámítva azt a kis csavart, hogy a Zuramat beültették az óvodába, vagyis inkább bölcsibe, mert három pici is ült a környékén, akik felváltva üvöltöttek. Ő ezt nehezen viseli, még akkor is ha tudja, hogy a gyerek sem jókedvében üvölt. Többször gondoltam rá, hogy cserélek vele helyet, de kisebbiknek megígértem ezt a kézfogás dolgot, ezért maradtam, különben előttünk is ült egy baba, és mi van ha az is elkezd üvölteni. Mondjuk nem kezdett, és végig csendben volt, de ki tudhatja ezt előre?

Olyannyira eseménytelen volt az út, és olyan rövid ideig tartott, hogy kisebbik minden félelme ellenére közölte, hogy visszafelé ő ül az ablak mellé, mert ez a repülés semmi, nem is érti mitől félt, de a rend kedvéért közölte, hogy a füle azért fáj, de valahogy elviseli.

Tamás volt olyan kedves és kijött elénk a reptérre, a reptértől azért jó sokat kell még menni, amíg az ember beér a városba. Tamás már előre mondta, hogy hol fog minket várni, és biztosak voltunk benne, hogy mi oda is találunk, ami így is lett, csak először rossz irányba indultunk el, és keringtünk egy kicsit, de azután meglett a helyes irány. Mentségünkre legyen mondva, hogy az egész reptér fel van durva, és a Tamás által javasolt körforgalom, mint irány helyes volt, csak épp a körforgalom nem volt ott. Persze Tamás nyújtott nekünk telefonos segítséget.

A lányok és a mi nagy örömünkre, Tamás autójában már járt a húsvéti nyúl, aki nagyon kedvesen mindenkinek hozott egy csomó mindent. Éjszaka volt már, de a lányok jól bírták, és én is csak egyszer kaptam szívrohamot az autóban, hiába ezt a fordított közlekedést szokni kell. Ehhez az ott töltött idő kevésnek bizonyult, mert ok, hogy a másik oldalon van a kormány, de hogy mindig rossz felé kanyarodnak… érthetetlen.

Tamás és a menyasszonya Andrea voltak olyan kedvesek, hogy még Oyster Cardot is intéztek nekünk, hogy másnap már minden gond nélkül tudjunk közlekedni. Egész kis intéznivaló maradt csak, mégpedig, az, hogy megkérdezzük, hogy működik az ingyenes utazás, mivel kisebbik még nincs 11 így ő ingyen vehette igénybe a tömegközlekedés adta lehetőségeket. De Tamás elmondta, meg a recepciós is, hogy hol van a legközelebbi állomás, ahol ezt el tudjuk intézni.

A hotelben a szoba meglepetésünkre egyáltalán nem volt kicsi, nagyon is korrekt, sőt volt sörnyitó is, így a húsvéti nyuszi által prezentált söröket meg is kóstolhattuk. Nyaralunk, vagy mi.

Egy baj volt csak. Én állítom, vagyis inkább meg vagyok győződve róla, hogy a mi házasságunk rendben van. Jó, szoktunk veszekedni, meg nem egyet érteni, és bizonyos dolgokról tök más a véleményünk, de szeretjük, támogatjuk egymást, arra azonban ami a szobában várt, nem voltunk felkészülve. Egy nagy közös paplan. Ez nekünk nem fog menni, az egy közös paplan azt jelenti, hogy én elalvás után 20 perccel megszerzem az egészet és a Zuramnak nem jut semmi, hely sem nagyon, de azt már megszokta. Viszont a paplan… Na mindegy, talán elég álmosak vagyunk ahhoz, hogy ne zavarjon annyira. Mondjuk engem csak a másnap zavart, mert tudtam, hogy valaki meg fogja említeni, hogy neki nem volt takarója. Így is lett, így is lett. Viszont a második éjszaka után hozzászoktunk, én a nagy paplanomhoz, a Zuram meg ahhoz, hogy neki nincs. Működik ez a házasság, mondtam én!

Mivel nagyjából fejben már előre megvolt a program, így csak aludni kellett egy nagyot, kinek takaróval, kinek a nélkül, és másnap már nyakunkba is vehettük a várost.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s