Kapcsolatok

Más blogokat is szoktam olvasni, nem csak határon túliakat, mindenfélét. A Határáteklőt is, és az ott lévő kommentek egy részét is. Igen, tudom, hogy mindenhol vannak trollok, ezért nem is nagyon szoktam belemerülni ezek olvasásába, ez a Zuram szórakozása. Az általános, hogy ha kiköltözöl és sikerül, vagy ha nem költözöl ki, esetleg ha kiköltözöl és nem sikerül, akkor is hülye vagy, ha tanácsot akarsz adni, vagy elmondod hogy csináltad, akkor az nem is úgy van/volt. Persze nem minden komment ilyen, de akad bőven. Érdekes vélemények vannak a külföldön élő magyarok egymással való kapcsolatáról is. Van mindenféle vélemény, de a legtöbb szerint a magyar magyarnak ellensége, és minden nemzet összetart külföldön, csak a magyarok nem stb. Nehéz ez, megannyi általánosítás, én, mi itt nem általánosságokban, hanem a mindennapokban élünk. Merész lenne kijelenteni, hogy minden magyar, német, orosz, olasz, lengyel stb. nemzet képviselői egyformák lennének. Wolfsburg egyébként is nagyon vegyes a már említett 152 nemzetiségével.

Tény, hogy errefelé a lengyeleket nem kedvelik, igen így általánosságban, a lengyeleket, de én akikekkel eddig találkoztam lengyelekkel, mind közvetlenek és aranyosak voltak, előre köszönnek az utcán, és integetnek a boltban, ha meglátnak, tehát nálam ez már megdőlt. Nem kedvelem, vagy nem utálom a lengyeleket, akiket ismerek azokról van véleményem. Az oroszok, nos, a lányok legközelebbi barátnői mind oroszok, a szüleikkel sem lehet problémám, köszönnek, pár szót beszélünk, nem borulunk egymás nyakába, de a lányaim alhatnak a barátnőiknél, és a barátnőik is nálunk. Átmennek, és átjönnek játszani.

Németek, azért van pár a környéken, de szintén nem nyakbaborulós  a viszony. A szomszédokkal semmi problémánk nem volt, többnyire nyugdíjasok, köszönnek, ha autóban ülünk, integetnek, mosolyognak, ha találkozunk mindig kedvesen érdeklődnek, hogy hogy vagyunk, milyen az iskola, hogy érezzük magunkat. Eleinte megkérdezték, nem csak ők, hanem hivatalban, iskolában is, hogy mennyi ideig maradunk, amit vehetnénk úgy is, hogy azt szeretnék, hogy menjünk már haza, de csak arról van szó, hogy ide a gyárba nagyon sokan jönnek 1-2-3 évre, mert így szól a szerződésük, de amikor kiderül, hogy a Zuramnak határozatlan időre szól a szerződése, akkor először meglepődnek, majd kijelentik, hogy oh mennyivel jobb így, a gyerekeknek is. Tényleg jobb. Az egyik szomszédunkat németnek hittük, de azután kiderült, hogy olaszhonból származik a család, szintén mindig köszönnek, a garázsnál is, nemcsak a ház 5 méteres körzetében, sőt egy alkalommal amikor buli volt nálunk, és kikísértük vendégeinket a kocsihoz, pont akkor jött a szomszédasszony, és pár mondat erejéig bekapcsolódott a beszélgetésbe, hogy milyen jók az ilyen partik, és jó szórakozást kívánt. Soha nem szóltak még ránk, hogy hangosak lennénk, vagy hangosak a gyerekek, pedig időnként azok. Az ő házuk mellett van a kukatároló, ami elég ronda állapotban van, és fel szerették volna újíttatni. Ehhez a szomszédok beleegyezése és anyagi támogatása szükséges. Mivel mi ebben nem dönthetünk tovább passzoltuk a kérdést a főbérlőnek, akit csak úgy tudtak elérni, ha megadtuk az e-mail címét. Le is írtam egy papírra, és kértem a lányaimat, hogy dobják be a postaládákba, mindkét szomszédéba. A lányaim természetesen telerajzolták a papírt szívecskékkel, mosolygós fejekkel, napocskákkal, meg virágokkal, majd bedobták. Másnap a szomszéd bácsi elkapott bennünket az utcán és megköszönte a lányoknak, hogy olyan sok szépet rajzoltak neki.

Lehet, hogy ezek csak látszat gesztusok, hallok eleget az ellenkezőjéről, de nem tapasztalom. Ha nem köszönnének, vagy semmibe vennének az sem fájna különösképpen. A kommentek között általában szerepel, hogy de odakint mindig csak egy Ausländer maradsz. Igen, mi más is lehetnék? Nem fogok németté változni attól, mert ideköltöztem, és ha már ideköltöztem nekem kell alkalmazkodnom. Nem fogok fennakadni azon, ha mások a szokásaik, nem is fogom átvenni, csak alkalmazkodni. Például: mindig meglepődnek, hogy az én gyerekeim minden nap fürdenek, hát lepődjenek, megmosolyogtat, de az én gyerekeim továbbra is minden nap fürdeni, vagy ha azt nem, akkor zuhanyozni fognak, de nem próbálom meg meggyőzni őket, arról, hogy azért mert mi másképp csináljuk, nekik is másképp kéne. Engem sem győzköd senki az ellenkezőjéről. Az eladók a boltban nem bánnak velem másként, csak azért mert magyar vagyok, nem is tudják, hogy magyar vagyok. A város jellegéből adódik, hogy nagyon sok az idegen, nem meglepő, ha valaki nem beszél németül. Ha megpróbálom elmagyarázni a boltban, hogy mit szeretnék, akkor megértik, mert törekednek rá, és kiszolgálnak, ugyanúgy mosolyogva, vagy nem mosolyogva, mint bárki mást,  csak mondjuk az előttem álló bácsival arról is elbeszélgetnek, hogy milyen az idő.

Először nagyon kíváncsiak voltunk, hogy fogadják majd a lányokat az iskolában, mit tudnak a magyarokról, van-e valamilyen vélemény, de mivel a lányok voltak a legelső magyarok a suliban, így ezt a véleményt a lányaim alapján tudták csak megfogalmazni. Mivel a lányaim semmenyire nem hasonlítanak egymásra, sem külsőleg, sem belsőleg, így jól összezavartunk mindenkit, nem tudták azt mondani, hogy a magyarok ilyenek,vagy olyanok, mert kisebbik ilyen, nagyobbik meg olyan. Szerencsére nagyon nyitottak voltak a tanárok, a gyerek az gyerek. Nem volt eltérő a bánásmód sem negatív, sem pozitív irányba. Nagyobbik osztályfőnöke vásárolt egy magyar szótárt csak azért, hogy könnyebben boldoguljon. Kisebbik osztályfőnöke szerint kisebbik a legszuperebb gyerek a világon.  A gyerekek közt volt olyan, aki szimpatizált velük, és volt olyan aki nem, eleinte volt néhány kisebb konfliktus, de közös erővel megoldottuk. Mára kialakult. Konfliktus akkor is lett volna, ha Magyarországon belül költözünk új városba, és másik osztályközösségbe kellett volna beilleszkedni.

Nézzük a mi magyar kapcsolatainkat. Eleinte nem voltak ilyen jellegű kapcsolataink. Az első magyar szavakat a Realban hallottam. Általában kamionosok, munkások, útközben itt állnak meg vásárolni. Senkihez nem rohantam oda, hogy juhuuuj hallom magyarok vagytok, de el sem fordultam, tovább beszélgettem a Zurammal, és vásároltunk. Tapasztaltunk olyat, hogy amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk, akkor szem kikerekedett, mozdulat megrekedt és elindultak az ellenkező irányba, két férfi volt. Ezzel sincs semmi baj, én sem akartam ismerkedni. Ez is megmosolyogtat. Az sem zavar, ha rám köszönnek, hogy hú magyar, és az sem ha elfordulnak, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Volt olyan is, hogy a pékségben próbáltam beljebb terelni a lányaimat az ajtóból, mert ketten az iskolatáskájukkal elállták az egész bejáratot, és egy férfi a hirtelen támadt résben belépett az üzletbe. Nem elénk, nem tolakodott, csak bejött, mire az előttünk álló nő megszólalt magyarul, hogy ugye milyen pofátlanok ezek a németek, mert tolakodni azt tudnak. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak néztem. Semmi ilyesmi nem történt, sőt az én gyerekeim állták el a bejáratot, de még csak egy csúnya nézést sem kaptak.

Szintén boltban szólítottak már meg minket, hogy hallom magyarul beszélgettek, összeismerkedtünk, a fiatalember nagyon kedves volt, és most az ő lánya nagyobbik osztálytársa lett, eljött hozzánk az egész család és beszélgettünk egy jót. A Zuramat is megtalálták a cégnél, és jóban lettünk, családilag. Össze-össze járunk. Kerestek meg páran, hogy olvasták a blogot, és lenne pár kérdésük. Mindig nagyon szívesen válaszolok, és próbálok értelmes, használható tanácsokat adni. Egy konkrét megkeresés volt, és találkoztunk is, és fogunk is, mert habár nagyon tartottam tőle, hogy mit szólnak hozzánk, és nem csalódnak-e bennünk, hogy a blog alapján másra számítottak, de úgy tűnik nem. A gyerekeink is élvezik egymás társaságát, és mi felnőttek is megtaláltuk a közös hangot. Új barátság született. És itt van nekem Ildikó, aki szintén szegedi, és tényleg kicsi a világ alapon ismerkedtünk meg, és azóta is közel minden nap beszélünk, és amikor csak tudunk találkozunk. Szegeden egy utcával lakott arrébb, mint ahol én a szüleimmel, ott soha nem találkoztunk.

Nem keressük a magyarok társaságát, habár van itt egy magyar étterem, még soha nem voltunk, nem azért mert magyar étterem, hanem mert csak. Erre nincs válasz, még nem alakult úgy, hogy elmenjünk. Pedig már többen mondták, hogy jó. Személy szerint én eddig csak három étteremben voltam eddig.  Azért voltak már mókás helyzetek, az egyik étteremben (nem a magyarban) pont tudom, hogy az egyik pincérlány magyar. Ott ebédeltünk családilag, és a lány eljátszotta, hogy nem ért egy szót sem abból amit mondunk, pedig még egy kicsit provokáltam is. Na nem úgy, hogy az arcába nézve lassan és tagoltan megkérdeztem, hogy te nem-e vagy-e magyar, hanem kétszer elmagyaráztattam a Zurammal németül, hogy ugye, hogy biztos, hogy ugye nem lesz erős az étel. A lány minden esetben megnyugtatott németül, hogy nem. Az étterem is és a kiszolgálás is korrekt volt, a többi szintén a megmosolyogtató kategória.

Kicsit a másik oldalról. A lányok tanárai németek, a különnémet tanár is német, hozzá járok én is németórára. A lányok tanárai mindig nagyon kedvesen beszélgetnek velünk, bármilyen kérdésünkre válaszolnak. Nagyobbik matektanára folyton “lecsap” a Zuramra, ha meglátja, egyrészt nem győz áradozni nagyobbik matekórán nyújtott teljesítményéről, másrészről szokott adni némi fordítanivalót. A szöveges feladatokat fordítjuk le magyarra (igen, fordítjuk, mert amit tudok, azt én csinálom meg), hogy az esetlegesen újonnan érkező magyar gyerekeknek könnyebb legyen a tanulás, hogy magyarul is oda tudja adni a feladatokat. Az igazgatónő is mindig odajön beszélgetni, ő mondjuk nem teljesen német származású. A tanárok tudják, hogy nem szándékozunk egy-két éven belül elhagyni az országot, hisz nem az átlagos 3 éves szerződéssel van a Zuram a cégnél. Az én német órámon szoktam beszélgetni mindenféle témáról a tanárnővel. Felhoztam azt is, hogy, mit szól ahhoz, hogy az orosz gyerekek, németnek tartják magukat. No, erről volt véleménye. Kifejtette, hogy nagyon sok a városban a külföldi, ami egy jó dolog, hisz a várost ez színesebbé teszi, de az nem úgy van, hogy ha valaki itt él, akkor már német lesz. A gyerek anyja orosz, az apja orosz, akkor a gyerek is orosz. A tanárnő azt is kifogásolta, hogy csak “ugatják” a németet, nem tanulják meg rendesen, de nem is törekednek rá, valamint elég sok orosz gyerek agresszív, de nem mindenki. Kisebbik osztályában is a lányok közül egy kislány csipked, csúfolódik, rugdos, és ő is orosz, de van mellette másik három, aki meg nem. Év elején kisebbiknél is bepróbálkozott, de beszéltünk az anyukájával, azóta nincs ilyen probléma. Az anyukája egyébként nagyon megértő volt, amikor elmondtuk neki, hogy szerintünk nem megoldás az, hogy ha kisebbik nem ért valamit, akkor az orosz kislány egyszerűen belerúgjon egyet. Mondta, hogy igen, tudja milyen nehéz egy beilleszkedő, a nyelvet éppen csak tanuló gyereknek, mivel ők is idegenek, el is beszélgetett a lányával erről. Egész komolyan hiszek abban, hogy ha valakivel valami bajom van, akkor első lépésként hatásos lehet vele beszélni, normális, emberi stílusban.

Mivel én viszonylag egy zárt világban élek, és még mindig csak Hausfrauként működöm itthon, ezért nem sokat tapasztalok az egészből. Nincs egy munkahely, ahol csupa némettel lennék körülvéve, és mondjuk utálhatnának, van ilyen is. Ha egyszer sikerül hasznossá tennem magam, akkor biztos érnek majd más jellegű tapasztalatok is, nem gondolom, hogy mindig minden rendben van, és mindig mindenki elfogadja a külföldieket. Wolfsburg ebből a szempontból elég speciális, hiszen itt nem is a németek vannak többségben.

A Zuram kollégáiról is csak annyira vegyesek a tapasztalatok, mint egy átlag magyar munkahely esetében. Van aki barátkozik, és van aki nem, de alapból egymással sem barátok, csak kollégák. Egymással sem barátkoznak, barátságosak, de tartják a három lépés távolságot. A munkán kívüli, lokális, gyerekkori kapcsolataikat tartják fontosabbnak. A Zuram kollégái közül is azok vannak jóban, akik mondjuk gyerekkori barátok, vagy már hosszú évek óta dolgoznak együtt, esetleg már az ezt megelőző munkahelyen is együtt dolgoztak. Nem keverik a munkát a magánélettel. Ha valakinek születésnapja van, akkor az ünnepelt készül süteménnyel, és felköszöntik az illetőt, vagy ha valaki elmegy a cégtől akkor egy kisebb buli keretében elköszönnek tőle. Másfél év alatt még nem volt olyan csapatépítő tréning, ami egész hétvégén tartott volna, ottalvással, meg bulizással. Volt csapatépítés, de az kimerült egy bowlingozásban, hétköznap. A hétvége a családé. Ha hétvégén van valamilyen buli, akkor az mindig magánszervezés, és nem céges, tehát a cég sem szorgalmazza a “barátkozást”. Természetesen vannak munkahelyi barátkozások, a Zuramat is szokták keresni, havonta egyszer biztos van egy esti sörözés valahol, de jöttek már hozzánk, sőt ha valaki belemelegszik az ivásba, akkor fel szoktam ajánlani, hogy aludjon nálunk. Például Daniel, aki egy német nemesi családból származik, mégsem zavarja, hogy magyarok vagyunk. Elég fiatal, és legutóbb, amikor itt volt, nagyon szívesen beszélt a német szokásokról is. A többi sörözni járó srác is német, és közös jellemzőjük, hogy nem sokat tudnak a magyarokról, ezért nincs se jó, se rossz véleményük, de az, hogy a Zuram beszél németül is, elég erős pozitív kezdés volt. (Nemzetközi a csapat, többen csak angolul beszélnek.) Egy közös van a velünk barátkozó emberekben, egész jól bírják a pálinkát, egy darabig.

Az indiai barátainkat kérdeztük arról, hogy az ő közösségük mennyire összetartó. A válasz érdekes volt: nem fogok valakivel barátkozni csak azért, mert indiai. Valahogy így vagyok ezzel én is, emberekkel és nem nemzetiségekkel ismerkedem, minden közeledésre nyitott vagyok, legfeljebb nem lesz belőle semmi.

Reklámok

Kapcsolatok” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szia Edit!

    Hogy vagytok?
    Lányoknak mikor kezdődik a suli ?
    Hogy telik a nyár?
    Mi a helyzet Wolfsburgba?

    Sajnos mostanába úgy összejöttek a dolgok, hogy nem volt időm ellátogatni a barátaimhoz! Én a héten dolgozom utoljára! Jövőhéten utazom haza a szüleimhez! Augusztus 21 ig otthon leszek majd innen indulunk nyaralni és 31 térünk vissza Berlinbe! Szóval most “német mentes ” hetek következnek! Ami már nem lesz rossz, mert tele van a hócipőm már mindennel!

    További szép nyarat!
    Puszi
    Doktornéni Berlinből

    • Szia!
      Oh, nekünk még csak most kezdődött a szünet, még nincs egy hete. Szeptember közepén kezdenek majd csak. Szerdán megyek haza a csajszikkal, és majd csak hó végén jövünk vissza.
      Wolfsburg a szokásos, két napja szakad az eső 🙂 de legalább nincs kánikula. Jazz fesztivál volt a belvárosban, jó hangulat volt.
      Akkor jókor jön a kikapcsolódás, feltöltődsz otthon, utána újult erővel veheted be Berlint!
      Szerdán kicsi időt leszek Berlinben, onnan indul a gépünk Pestre, valaki kitalálhatná már, hogy indít Hannoverből is…
      Jó nyaralást!
      Puszi
      Edit

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s