Félév

Az iskola augusztusban kezdődött, és máris elérkeztünk a félévhez. Magyarországon valamivel több fogalmam volt arról, hogy mégis hogy áll nagyobbik, hisz volt egy ellenőrzője, amibe beírták a jegyeit, így nem mondhatnám, hogy nagy meglepetésben lett volna részem, amikor kiosztották a féléviket. Itt azonban csak a dolgozatait láttam, már ha megmutatta, és nem felejtette el. Dolgozatot, csak matekból írt, de hogy pontosan mennyit, és összesítve milyen jegyei vannak azt nem tudtam. Be is vallom nagyon őszintén, hogy nem is érdekelt annyira. Sokkal jobban izgatott a beilleszkedés  kérdése, hogy megtalálja a helyét, és jól érezze magát, valamint a nyelv, mint az, hogy mindenből kiváló eredményt érjen el. Jegyet egyébként sem nagyon kapott más tantárgyakból, mivel a nyelv miatt felmentése volt.

A matek dolgozatokkal semmi problémája nem volt, jó jegyeket hozott, nem mindig 1-est, volt 2-es is, ami még szintén jó. A matektanára szerint egyébként is magasan a legjobb az osztályban, sőt. Gyors, pontos, amit a többieknek magyaráz azt ő 10 perc alatt érti meg, míg az osztálytársainak ehhez 3-4 órára van szükség. Ha nem is beszél annyira németül, de kikövetkezteti. Egyedül a szöveges feladatok nem mennek annyira, de ott sem a számítással van gond, csak az írásbeli válasszal, de már az is megy. A tanár előre odaadta nekünk a feladatokat, Zuram vagy én lefordítottuk, és így volt lehetőség magyarul gyakorolni, de nagyobbik már nem igényli a feladatokat magyarul, mert érti. Tehát a matekkal semmi gond, a jegyektől függetlenül is tudjuk, hogy a matek a kisasszony erőssége.

Olvasni nem igazán szeret, de muszáj és ha nem is lelkesen, de megcsinálja. Azokon az órákon ahol a kreativitás, az alkotás a lényeg, ott is élen jár. Az egész osztályban csak ő kapott 1-est a fából készített robotra. Kicsit lassú, nem mindig készül el időben az órán, de ilyenkor hazahozza a feladatot és itthon befejezheti.

Ezek után nem tudtuk, hogy mi lesz a félévi értékelésében, pláne hogy a felmentés miatt nem írt dolgozatokat, nem volt mivel mérni. Ellenőrző féle dolgot nem láttam, de mivel a tanárokkal beszéltünk, nem gondoltam, hogy nagy lenne a baj.

Kisebbik esetében még annyira sem volt fogalmam arról, hogy hol tart, mint nagyobbik esetében. Az osztályfőnöke csak dicsérte, gyors, okos, pontos, bár minden gyerek ilyen volna. Ez nagyon jól hangzik, de nem tudom, hogy mit jelent a gyakorlatban. Igen, kisebbik gyerekem villámgyors, mert nincs türelme, így mindent összecsap, ami rajzolásnál színezésnél nem gond, de nem tudom, hogy áll ez a matek, írás, olvasás esetében. Az olvasással haladt, olvasott nekünk itthon többször, és mivel nem szótagolva tanulnak olvasni, így úgy hangzott az olvasás, mint amikor a Némo nyomában-ban a Senilla cetül beszél. Daaankeeee schöööön… – kicsit mintha énekelt volna. Egy matekdolgozatot láttam, amit írtak, hibátlan volt, és ő volt a leggyorsabb az osztályban. Később egy másik is előkerült, ami szintén hibátlan lett, és másodiknak készült el. Mivel egy évvel idősebb a többieknél a gyors haladás bizonyos szinten természetes, de ellensúlyként ott van a hiányos nyelvtudás, így nagyjából egy szinten áll a többiekkel, képességek terén. Az írás elég fura, mivel csak nyomtatott betűket tanulnak, itthon én tanítom neki az írott betűket, ami nem biztos, hogy jó, mert amikor később tanulják majd unatkozni fog a suliban. Ezért  nem is erőltetem annyira. Az összes betűt még nem tanítottam neki, de már így is folyékonyan olvas magyarul, és hallás után bármit lebetűz, persze ez egyenlő azzal, hogy a helyesírása elég rossz, de majd ezen is dolgozunk.

Mivel nem kapnak az elsősök fekete pontot, nincs negatív értékelés csak pozitív megerősítés, ezért azt sem lehetett tudni, hogy, ha nincs mosolygós fej a feladatok mellet, az most akkor jó, vagy sem. A leckét az iskolában írják meg, a hét elején megkapják az  összes feladatot, és mindenki beosztja magának, hogy mikor készíti el. Ezeket a lapokat sem látom mindig, sőt alig. Egyszer volt, hogy nem jól értelmezte a feladatot, és azt hitte, hogy a heti leckét egyszerre kell megcsinálni, sírt az asztal mellett, hogy jajj le van maradva. Szerencsére írt a tanárnéni dátumot a lapok tetejére, így nagy küzdelem árán de sikerült rábeszélnem, hogy ne csinálja meg egyszerre az egészet.

Elég becsületesen készíti el mindkét gyerek a leckét, maguktól. Rákérdezni rá kell arra, hogy van-e lecke, mert azt hajlamosak elfelejteni, de ha megkérdezem, akkor meg is csinálják. Nem mintha minden nap hoznának haza valamit. Hétfőn és pénteken eleve nem kaphatnak leckét, a többit az esetek nagy részében az iskolában csinálják meg, de időnként azért az egész család összedugja a fejét egy-egy német lecke felett.

A félévi értékelés osztásának a napján egyáltalán nem izgultunk. Na jó, ez nem teljesen igaz. Én izgultam kicsit. Főleg azért, hogy nehogy törés legyen a lányoknak egy nem kedvező értékelés. Mindig kisebbikért megyek először a suliba, ahogy megláttam tudtam, hogy baj nincs. Táncolva, énekelve jött felém, és közölte, hogy ő az osztályelső, és a tanárnéni kiállította a többiek elé példának, hogy nem is beszél németül, mégis okos, szorgalmas, ügyes stb. A táncolást nem hagyta abba, és boldogan újságolta nagyobbiknak is, hogy mi történt. Kicsit tartottam tőle, hogy nagyobbik ezt hogy fogadja, mert eddig ő volt a kitűnő a családban, mivel csak ő volt iskolás. Nagyobbik azonban roppant toleráns gyerek és nagyon szereti a testvérét, mert a saját értékeléséről egy szót sem szólt, csak kedvesen átölelte kisebbiket és dicsérgette hazáig. Én sem faggattam az ő félévijéről, gondoltam, hogy ráérünk vele, ha nem akar róla beszélni nem kell.

Kisebbik örömmámora tovább folytatódott, otthon is táncolt és énekelt. Itt azért már elkértem nagyobbik papírját is, aki nem túl lelkesen adta oda, pedig semmi oka nem volt a szomorúságra. Matekból 1-est kapott, rajzból is, egyedül énekből állt egy 3-as a papíron. Rögtön védekezett, hogy de hát ő nem is énekelt soha egy dalt sem. Később persze kiderült, hogy pont ez a baj, hogy félénk, és nem áll be a többiek közé énekelni, ezért 3-as, ha bátrabb lenne 1-es lenne. Amikor az apukájuk hazaért nagyon örült, kisebbik tovább táncikált, nagyobbiknak pedig felolvasta és lefordította a szöveges értékelést is. Nagyon megdicsértük mind a két gyereket, hogy egy ilyen nagy költözés után, idegen környezetben ilyen nagyszerűen megállják a helyüket. Mindkettőjüket összeölelgettük, és nagyon boldogan mentek aludni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.