Karácsonyi vásár járás – Wolfsburg

Ahogy hazaértünk Hannoverből, már indultunk is a belvárosba. Elég motiváltak voltunk, mivel a Zuram szeretett volna magának venni egy új télikabátot, gyermekeinket ez kevésbé érdekelte, így motiváltsági fokuk sem egyezett a miénkkel, de a karácsonyi vásár őket is érdekelte. A kabát vásárlása nem tartott túl sokáig, így a lányok is bírták, pláne, hogy a boltban volt egy műanyag ló, ami 20 Centért egész sokáig lefoglalta őket. Mivel két gyerekünk van, ilyenkor is duplán kell számolni, tehát 40 Cent, de megérte.

Ezután már mehettünk is megnézni a helyi kínálatot. Puncsból. Mivel már besötétedett, így teljes fényében láthattuk a díszkivilágítást. Le a kalappal, mert nagyon hangulatos kis vásárt sikerült összehozni. A szokásos árusokon kívül volt egy kis faház, ahova a gyerekek bemehettek kézműveskedni. Fából készíthettek mindenféle apró díszt. Az egyik helyen nyílt tűz mellett füstölték a halat. Nem csak fánkot lehetett kapni, de isteni finom kecskesajtos szendvicset is.

A Zuram itt is kedvet kapott a forralt bor kóstoláshoz, a csajok ismét forró csokit kértek, én meg azt amit a Zuram hozott. Most tojáspuncsot hozott, ami egy bögre forró tojáslikőr, tejszínhabbal a tetején, és nagyon finom. Ilyet ittunk már többször Olaszországban síelés közben, csak ott Bombardinónak hívják, és kicsit kisebb pohárban adják, mert alkohol tartalmát tekintve enyhén erősebb, mint a puncs.

Nagyon sok ember volt, és mindenki nevetgélt, meg jól érezte magát. Egyszer csak megjelent egy zenekar, melynek minden tagja Mikulásnak volt öltözve. Ez egy picit össze zavarta a lányokat. Ők még mindig hisznek a Mikulásban, persze volt már, hogy meginogtak. Nagyobbik osztálytársai már elsőben közölték, hogy he he csak a kisgyerekek hisznek a Mikulásban, mert valójában nincs. Nagyobbik rettenetes szomorúan jött haza, félrevont és elárulta, hogy ő tudja az igazságot a Mikulás nem létezik, elárulták neki, de kérte, hogy ne mondjuk el kisebbiknek, mert nem szeretné, hogy ő is ilyen szomorú legyen. Megölelgettem a gyereket, és elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy az osztálytársai nem hisznek a Mikulásban, így nekik tényleg nem létezik, de annak, aki hisz benne, nincs oka szomorúságra, mert a Mikulás mindenkinek létezik, aki csak hisz benne. Hatalmas kő esett le a szívéről, és közölte, hogy ő hisz, és nem érdekli, hogy mit mondanak a többiek.

Amikor én gyerek voltam, magamtól jöttem rá, hogy nincs Télapó, akkor még Télapónak hívtuk. Mivel azért elég gyanús volt, hogy a szüleim a szomszéd gyerekekkel együtt beültettek minket a szobába, és biztattak bennünket arra, hogy énekeljünk, és Minden ének végén, örömmel közölték, hogy annyira szépen énekeltünk, hogy hozott egy csomagot a Télapó. Természetesen minden szülő vásárolt az összes szomszéd gyereknek csomagot, így fejenként jutott vagy 5 csomag mindenkinek. Mi még énekeltünk volna lelkesen, de persze egyszer csak közölték, hogy most már hagyjuk abba, mert látták, hogy a Télapó már elment. Azután még ott volt a Télapó ünnepség a Tiszti Klubban, ahol minden gyereket név szerint szólítottak, és kicsit sem ismertük fel azt, aki a műszakáll mögött üldögélt. Azután jött még az iskolában is a Télapó, és benne sem ismertük fel a nálunk pár évvel idősebb felsős szomszéd srácot. Így hát egyik évben a nővéremmel, és a szomszéd barátnőnkkel kitaláltuk, hogy mi leszünk a Télapó. Nővérem volt a  legidősebb és legmagasabb, így ő lett a Télapó, azért is ő nyert a castingon, mert neki volt piros köntöse, és apám a műhelyben az ő osztályának hegesztett egy piros puttonyt, aminek a szélére édesanyám ragasztotta vattából a díszt. Nővérem bitorolta a Télapó kellékeket. Készítettünk neki vattából szakállt. Én és a szomszéd kiscsaj lettünk a krampuszok. Lenyúltuk anyáink télikabátját, ami olyan hosszú volt, hogy a földön húztuk magunk után, és a fejünkre nejlon harisnyát húztunk, szintén anyáinktól csórtuk, hogy elegánssá tegyük megjelenésünket kerestünk egy-egy jókora botot a kezünkbe. Mindenféle rissz-rossz zacskóba almát, meg diót, meg vackokat tettünk, így kész lettek a csomagok is. Az összes szomszédhoz becsöngettünk, illetve dehogy csöngettünk, vertük az ajtót, féljenek csak a gyerekek nyugodtan. Utólag csodálom, hogy senki nem állított le minket, mert a legtöbb gyerekre a frászt hoztuk.

Na, de most itt volt ez a sok Mikulás, de gyorsan megmagyarázták maguknak, hogy ezek nem is Mikulások, csak viccből beöltöztek a zenészek, mert bárki láthatja, hogy szakálluk sincs. És tényleg. Ekkor bemondták a hangosban, hogy még 10 perc és érkezik a Mikulás. Mi ott álldogáltunk a kis faház mellett, gondoltuk oda jön a Mikulás, hát ott maradtunk, és vártuk, de egyszer csak megjelent a levegőben a Mikulás, a szánján érkezett, amit rénszarvasok húztak. A lányoknak a szájuk is tátva maradt, ilyet még nem láttak, ott lebegett a szán a levegőben, a Mikulás elkezdett beszélni, mesélt a karácsonyról, majd varázsport szórt a levegőbe, és tovasiklott, eltűnt az egyik ház felett. A lányok teli szájjal nevetve ugráltak örömükben, hogy látták az igazi Mikulást.Ezzel eloszlott azon félelmük is, hogy Németországban nem fogja őket megtalálni a Mikulás. Eleinte egyfolytában kérdezgették, hogy most hogy lesz? Írjunk levelet a Mikulásnak, hogy elköltöztünk? Nem győztük nekik mondani, hogy itt is pont úgy jár a Mikulás, mint Magyarországon. Így, hogy látták a saját szemükkel, nem volt több kérdés.

Nagyon ötletesen volt megoldva, felállítottak egy darut, amiről drótköteleket vezettek az egyik ház tetejére, ezeken a drótköteleken siklott a szán, és amikor elérte a ház tetejét, akkor lekapcsolták a fényeket, így a sötétben nem látszódott, hogy a szán még mindig ott van a ház tetején, de amúgy sem látszott volna, mert reklámtáblák takarták. Egy idő után a szánt visszahúzták a daruhoz, de akkor a gyerekek már nem figyeltek oda, így nem is látták.

Ez sokkal jobban tetszett a lányoknak, mint az összes karácsonyi vásár, amit valaha láttak. Ráadásul, még kisebbik egyik osztálytársa is ott volt, akinél volt egy labda és örömmel szaladt kisebbikhez oda, és elkezdtek hármasban labdázni. Meg is értem, hogy miért nem volt kedvük hazajönni, de szép lassan rávettük őket, megígértük, hogy még jövünk máskor is. Ezt az ígéretet nem volt nehéz teljesíteni, mivel a következő hétvégén is itt kötöttünk ki. Akkor azért már nem hatotta meg őket az igazi Mikulás, nem jöttek ki a faházból, inkább bent dolgoztak és fából kisautót készítettek. Újabb karácsonyi ajándék készült el. Amikor kijöttek, akkor viszont tényleg megjelent egy Mikulás, aki mindenféle csokit osztogatott a gyerekeknek. Ennek is nagyon örültek, dacára annak, hogy a csávó még egy béna állszakállt sem vett fel, ráadásul volt vagy 20 éves. Terveztük, hogy elmegyünk még Braunschweigbe is, de abből már nem lett semmi. Majd jövőre.

WP_20131130_019 WP_20131130_023 WP_20131130_026 WP_20131130_027 WP_20131130_028 WP_20131130_030

1456735_500756156689048_1196058172_n

Reklámok

Karácsonyi vásár járás – Wolfsburg” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Szerintem az igazi húsvéti nyulat is meg fogjátok találni. Két ház közé drótkötél, – nyúlból pedig nincs hiány! Amelyik repül, igazi húsvéti nyuszkó!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s