Karácsonyi készülődés

November végén, december elején sem volt unalmas az élet. Halloween után Márton nap, Márton nap után Mikulás, Mikulás után Luca nap, Luca nap után Karácsony. Közben pedig be kellett járni a karácsonyi vásárokat.

Egyik nap ismét azzal fogadtak a lányok az iskolában, hogy újabb plakát van kiragasztva mindenfelé az iskolában, újabb program várható. A tájékoztatóból kiderült, hogy az iskolában szerveznek egy Mikulás műhelyt, ahol a gyerekek kézműveskedhetnek, elkészíthetik a karácsonyi ajándékokat, némi aprópénz ellenében. Kizárt, hogy mi kimaradhatnánk bármiből is ami program a suliban, pláne ha kézműveskedésről van szó.

Elindultunk szombat délután, ebéd után az iskolába. Van egy helyiség az iskolában amit Freizeitheim-nak hívnak, ahogy a nevében is benne van itt szabadidős tevékenységeket végezhetnek a gyerekek. A helyiség nem is megfelelő szó, mert igazából ez az iskola épületéhez tartozó leválasztott rész, ahol több helyiség is van. Itt tartanak különböző szakköröket is, mint például a Töpfern, azaz  a fazekasság, de itt van az iskolának saját konyhája, ahol bizonyos órák keretében főzni tanulnak a diákok. Van egy szoba, ahol nagy népszerűségnek örvendő Nindtendo Wii található, amit egy nagy kivetítőre vetítenek ki, de van itt még kártya, társasjáték és különböző foglalkoztatók is.

De a folyosón van biliárd, ping pong asztal, léghoki és csocsó is. Van egy nagy asztal is, ahol a gyerekek a tanárral együtt körben ülve színezhetnek, rajzolhatnak. Ide a gyerekeknek szabad bejárásuk van, kivéve az elsősöket, mert ahogy már korábban írtam, ők csapatban mozognak, ha elhagyják a Schulkindergartent. Most épp az elsősöknek is szerencséjük van, mert beázik a tető, így amíg a felújítás, javítás tart, addig ők is a Freizeitheim-ban töltik a délutánt. Így ők is léghokizhatnak, biliárdozhatnak, vagy játszhatnak azzal, amihez hozzáférnek, vagy a nagyok oda engedik őket.

Odaértünk a Freizeitheim-hoz, és be is mentünk. Bent már elég sok gyerek volt, és mindenki dolgozott valamin. Mi gyorsan kerestünk helyet a kabátunknak, majd körbenéztünk. Nagyon sok lehetőség várta a gyerekeket. A napközis tanárok üldögéltek az asztalok mögött és segítették a gyerekek munkáját. 50 Cent, és 1 EUR között mozogtak az árak, attól függően, hogy mennyire eszközigényes az, amit készítenek.

A legtöbb időt azzal töltöttük az elején, hogy megpróbáltuk rábeszélni a lányokat, hogy ugyan moccanjanak már meg, és döntsék el, hogy mit szeretnének először készíteni. Nem volt ez olyan egyszerű, hiába mosolyogtak rájuk a tanárok, vagy hívták őket oda, akkor sem tudtak dönteni. Ennek nagyon egyszerű oka volt, túl nagy volt a választék.

Lehetett sütni mézeskalácsot, amit amikor készen lett egy szép ajándékzacskóba tettek, és átkötötték egy szép szalaggal. Ezt egyből kilőttük, mivel minden évben készítünk otthon is mézeskalácsot, és már tervben volt az idei is. Az éhes gyerekeknek sütöttek gofrit, de mivel ebéd után voltunk senki sem volt éhes. Lehetett karácsonyi asztali díszt készíteni, egy bögrébe fenyőágakat raktak és feldíszítették, volt még ajándékdoboz készítés, ahol különböző alakú dobozokat lehetett decoupage technikával díszíteni, természetesen mindenféle karácsonyi mintás papírral. Az egyik asztalnál fa mécsestartót, vágódeszkát lehetett forrasztópákával díszíteni, magyarul mintát beleégetni, volt ahol karácsonyi lámpásokat készítettek, azután volt még egy olyan hely is, ahol egy másik fajta asztali díszt lehetett csinálni, itt fa alapra tették fel a fenyőágakat, és azt díszítették, ezen kívül egy másik asztalnál száraz receptet lehetett összeállítani, ez annyit jelent, hogy egy befőttes üvegbe belemérték a gyerekek egy muffin, vagy egy keksz száraz hozzávalóit: liszt, cukor, sütőpor, barnacukor stb., majd szépen a befőttes üveg tetejét körbekötözték egy zöld madzaggal, amire előzőleg rátették a receptet, hogy mit kell még az üveg tartalmához keverni, és hogyan kell kisütni. Nagyon jól volt kiszámolva a dolog, mert pont akkora volt az üveg, hogy tele legyen. Azután lehetett még szappant készíteni, na jó, nem ők készítették a szappant, hanem egy nagy tömbből vágtak le szappan darabokat, amit valamilyen anyaggal bevontak, így szép színes lett. Ha már szépségápolás, akkor a másik asztalnál apró üvegcsékbe lehetett összeállítani természetes bőrradírt, olivalolajból, cukorból, aromaolajból, miután kikeverték a bőrradírt, beletették az üvegcsébe, és utána az üvegcsét szépen feldíszítették. Az egyik kisebb helyiségben mindenféle színes gyertyát lehetett önteni, de lehetett fadarabból Mikulást is festeni.

Nagyjából 83-szor jártunk körbe minden helyiséget, duruzsolva a lányok fülébe, hogy ugyan döntsenek már, legyenek kedvesek valahova letenni apró feneküket, készítsenek már valamit. Nagyjából a: különben haza megyünk! – mondat segített, akkor végre eldöntötték, persze először kialkudták, hogy sok helyre lehet menni, és nem csak egy-egy dolgot készíthetnek. Mondanivalójukat alátámasztották azzal, hogy elővették az összes ujjukat és bőszen számolni kezdték, hogy hány embernek kell ajándékot készíteni. Soknak, tudtuk, csak kezdjék már el!

Végül megfogtuk őket és leültettük őket oda, ahol a fadarabokat festegették, és nekiláttak egy-egy Mikulásnak. Nem tartott sokáig, gyorsan készen lettek, és kezdődött előröl, hogy mégis mit és kinek készítsenek. Ismét szülői ráhatásra volt szükség, leültettük őket szappan készíteni. A szappan után rájöttek, hogy tulajdonképpen nem sziámi ikrek, és csinálhatnak mást és mást, nem kell egymás kezét fogva mászkálni körbe-körbe. Innentől elosztottuk, egyikünk kísérte az egyiket, másikunk a másikat, majd önállósodtak annyira, hogy csak pénzt kérni jöttek oda hozzánk, és odaadták, hogy vigyázzunk a kincseikre. A végén már le kellett őket beszélni dolgokról, mert annyi mindent készítettek, hogy ennyi ajándékra már nem is volt szükség.

Mi érdeklődve figyeltük, hogy milyen szinten kommunikálnak németül, ami becsapós, mert amint apukájuk a hátuk mögött áll abban a pillanatban felejtenek el mindent, és néznek nagy boci szemekkel apukájukra, hogy fordítson nekik. Ezen megfigyelésünk nem volt túl sikeres, de annyit sikerült leszűrni, hogy a tanárok, akik ismerik őket nem hagyják, hogy apukájukra nézzenek a gyerekek boci szemekkel, hanem nagyon is tudatosan csak a gyerekhez beszélnek, és elvárják, hogy válaszoljon is. Ez teljesen jól is működött, mert a végére már egyedül oldották meg maguknak a dolgokat a lányok. Mi pedig pont ezért is hagytuk őket magukra, hogy egyedül intézzék az ügyeiket, az az érv elég jól hatott rájuk, hogy mi mégse láthatjuk azt, hogy nekünk mit készítenek. Persze simán láthattuk volna, mert nekünk nem készítettek semmit. Annyi eszük simán van, hogy a nekünk szánt ajándékot az iskolában, délután a napköziben készítették el, mivel ott is karácsonyig rengeteg mécsestartót, díszt, apró meglepetést csináltak.

Nagyon boldog volt az egész család, kár lett volna kihagyni a lehetőséget. A csajok nagyon büszkék voltak magukra, hogy az eddigi rajzok helyett milyen fantasztikus ajándékokat tudtak készíteni. Amikor hazaértünk még nagyjából fél óráig rakosgatták a zsákmányt, és még vagy 2 órán keresztül osztották, hogy melyik kié legyen, aztán átgondolták, és osztották újra, és újra. Megnézték, hogy mit készített a másik, megdicsérték egymást, hogy milyen ügyesek, és milyen szépségeket alkottak. Én meg csak néztem, és reméltem, a karácsonyi hazamenetelkor be fog férni a cuccunk a csomagtartóba.

1395790_497773546987309_611661733_n 1424298_497773893653941_1837910471_n 1456607_497773710320626_101794955_n 1472057_497773570320640_954142092_n 1472937_497773830320614_1417677639_n 1475850_497773743653956_773289044_n

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s