“Vendégpost”: Wochentage

Elérkeztem a harmadik bejegyzéshez is 🙂 Igyekszem a mindennapi munkáról, a hétköznapokról, a kollégákról, új barátokról nem száraz adatokat írni, inkább az itteni “kis színeseket” szeretném felidézni.

Az előzmények.

Informatikával foglalkozom, már elég sok éve. Szereztem főiskolai diplomát, egyetemi (MSc) végzettséget is, és töménytelen mennyiségű szakmai továbbképzésen, tanfolyamon vettem részt. Elég hamar rájöttem, hogy a kódolás nem az én sportom, nem találom meg benne azt, ami miatt nem unom meg a munkát. Így átnyergeltem a tanácsadási, projekt management vonalra. Mindig a legnagyobb cégeknél dolgoztam, ott is évekig, nem voltam sosem egy “job hopper”, viszont elhivatott cégkatona sem. Így az évek alatt sikerült egy – szerintem – elég szép karriert befutnom: a magyaron kívül két nyelvet elég jól (szakmai is), 2 másikat alapszinten beszélek, rendszeresen tartottam előadásokat minden nagyobb IT rendezvényen, publikáltam különböző IT szaklapokban, aktív részese lehettem több állami és versenyszférabeli sikertörténetnek, és mindemellett Európa egyik legnagyobb IT cégének magyar leányvállalatánál igazgatósági tag voltam, különböző magyar és nemzetközi felelősségi körökkel.

Még 2012 márciusában történt, hogy egy külföldi tárgyalás után arra repültem haza Budapestre, hogy a munkahelyem nem olyan fix, mint azt korábban gondoltam. A frissen kinevezett főnököm felhívott, hogy fussunk már össze egy fél órára… Nem tudtam mit akar, de ha velem akar beszélni, az sok jót nem takarhat, mivel mondjuk úgy, hogy nem volt a viszonyunk felhőtlen. Be is igazolódott minden korábbi gondolatom: fél óra alatt tényleg lerendezte az ügyet – közös megegyezéssel elváltunk egymástól, szinte azonnali hatállyal.

Nagyon nem ijedtem meg, mert szinte azonnal kaptam több ajánlatot is, Magyarországról és Németországból is. Akkor még nem gondolkodtunk költözésben, így az egyik elég jónak tűnő magyarországi ajánlatot fogadtam el. Nem akarom részletezni, de a fő tulajdonos alap tevékenységi körében beálló gyökeres jogi változás miatt a hatalmas perspektívával futó cég alól 2 hét alatt kihúzták a teljes megrendelői piacot, ezzel azonnali bezárásra ítélték az egész céget. Még segítettem leépíteni, bezárni, de végül 2012 december 31.-el nekem is eljött megint a fejfájás ideje…

Ekkor megbeszéltük a Zasszonnyal, hogy nem vacakolunk tovább, irány valahová külföldre. Felhívtam a korábban is segítő német, osztrák és angol ismerőseimet, akik azonnal próbáltak segíteni, és az első hívásom után már egy héttel időpontom is volt elbeszélgetésre a Volkswagen egyik konszern CIO-jáhaz, hogy mit tudnánk kezdeni. Mondanom sem kell, nagyon elszúrtam a beszélgetést. Hosszú évek óta nem voltam ilyen helyzetben, és hozzá voltam szokva, hogy akivel beszélgetek, azzal valamilyen szinten ismerjük egymást. No itt nem így volt. Habár ismertem pár embert a cégnél, a Vezér semmit nem tudott rólam. Annyit mondtak csak neki, hogy jön egy srác, akinek mindenképp itt kellene dolgoznia, és a hozzájárulását kérik a felvételhez. Így az alapoktól kellett bemutatni magam, amire pedig nem voltam felkészülve. Utólag így visszagondolva, elég nagy marha voltam. És akkor a marha egy enyhe kifejezés… Mondhatnék egy kicsit beképzeltet is. Legyen elég annyi, hogy a kis magyar valóság által kreált énképemet KS olyan gyorsan és határozottan törte darabokra, hogy még felfogni sem nagyon volt időm. Rá kellett jönnöm, hogy itt megint senki és semmi vagyok.

A beszélgetés után 5 perccel már tudtam, hogy ezt buktam, ebből már semmi nem lesz. Bántam is rendesen… Nem kicsit zuhantam magam alá. Amikor hazaértem Budapestre, el is mondtam a Zasszonynak, hogy mi volt. De nem is baj, mert nem szép a város, kicsi is, meg szürke is. Nem is szeretnénk itt, az már tuti. Majd lesz valami más.

Aztán a legnagyobb meglepetésemre 2 héttel később felhívott a HR vezetője, hogy akkor egyezzünk meg a pénzről meg az egyéb feltételekről, mert erről neki KS nem mondott semmit. Hirtelen azt hittem rosszul értem. Még mondtam is a Zasszonynak, hogy milyen rendesek, nem akarnak elküldeni a fenébe csak így… majd az egyéb feltételeken nem fogunk tudni megegyezni, és akkor mindenki nyugodtan lép tovább. Azonban másnap felhívott az itteni ismerősöm, aki mindezt intézte, hogy no akkor most már nagyon gyorsan egyezzek meg, mert már nagyon számítanak rám! Akkor megint hirtelen forgott körülöttem a világ! Mint később kiderült, KS a végén megvonta a vállát, és közölte, hogy neki mindegy, nem áll az utamba. Így kerültem a Volkswagen konszernhez, így kezdődött életünk egyik legnagyobb kalandja.

A mindennapok.

Érdekesen indult a munka. A csapatban senki nem tudott rólam, csak annyit tudtak, hogy jön majd valaki Magyarországról. Első nap, amikor bementem az irodába, mindenkinek meglepetés voltam. Ennek ellenére a csapat nagyon nyitottan, normálisan fogadott. Csoda is lett volna, ha másképp fogadnak, mivel a 20 fős csapatban van 3 indiai, 1 mexikói, 1 bolgár, 1 spanyol, 1 osztrák és én a magyar. A kollégák igen rövid idő alatt kétszer is fellélegeztek: 1. európai 2. beszél németül.

Persze mindenki hirtelen kíváncsi volt. Honnan jöttem? Hogy kerültem be? Mit fogok csinálni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak, aminek a nagy részére nem tudtam ekkor még válaszolni. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ma már tudom, hogy miért kérdezték ezeket, de az meg már nem lényeges. 🙂

Az érkezésem okozta első ijedtséget hamar felváltotta az idegen iránti érdeklődés. Semmit nem tudtak Magyarországról, viszont rengeteg elképzelésük volt. Pl az egyik srác szentül meg volt győződve, hogy mi mindig palacsintát eszünk. Mert hát ő amikor gyerek volt, és 1-2 alkalommal amikor a Balatonnál voltak, akkor minden gyerek palacsintát evett. És hát ez biztosan nálunk valami nemzeti eledel.

Tavaly elég sokáig elhúzódott itt is a tél, szokatlanul sokáig. Én márciusban érkeztem, de még áprilisban is esett egy kis hó. A Magyarországról való ismereteket jól példázta, amikor az első hóesés volt az érkezésem után, az egyik német kollégám kirángatott az utcára, és elkezdett nekem magyarázni: “Ez a hó! Ilyen a hóesés! Láttál már ilyet valaha?” 🙂 Én meg elég bután néztem, mert akkoriban volt az ominózus “Üljön át egy másik autóba!” össznemzeti sms-társasjáték Magyarországon. Így szépen elmagyaráztam neki, hogy igen, tudom milyen a hó. És igen, Magyarországon is szokott esni. Amikor megmutattam neki az akkori indexes fotókat, akkor el volt hűlve, hogy ő nem is gondolta, hogy olyan délen ennyi hó tud esni…

Érdekes, hogy akárkivel beszélgetek, és kiderül, hogy honnan jöttem, egyből mindenkinek két szó jön fel: Piroschka, Balaton. Pár embernek beugrott még:

  • Palacsinta
  • az 1954-es foci VB döntőn nyert Németország Magyarország ellen
  • Budapest
  • A magyar nyelv az orosszal rokon?
  • A magyar nyelv a törökkel rokon?

Ezeken kívül nem sok más… Érdekes, hogy itt mindenki meg van győződve arról, hogy a gulyás az osztrák étel. És sosem hallottak még a pálinkáról, de a magyar borokról sem. No ezen a hibán elég sokat javítottunk az utóbbi 1 évben. 🙂

Viszont bennem is voltak előítéletek. Pl. ha a német kollégáim választhatnak, szinten minden esetben bort rendelnek, nem sört. Elég sok disznóhúst esznek, de nem annyit, mint gondoltam. Igazi német kaját alig esznek hét közben. Inkább olaszt, kínait, mexikóit, thait vagy szendvicset. Néha elugrunk az egyik törökhöz (itt elég kevés van, nem dolgoznak törökök a gyárban) egy kis kebabra.

A munka és a munkához való hozzáállás is nagyon más. Nem a munka tölti ki az egész életüket! Ez annyit jelent, hogy amíg bent vannak az irodában, addig mindent megtesznek, azonban ha lejárt a munkaidő, akkor senkit nem érdekel, hogy nincs befejezve valami – ők mennek haza. Érdekes a túlórához való hozzáállás is. Mivel a cégben nagyon erős a szakszervezet, ezért minden ilyesmi szabályozva van. Az alap munkaszerződés napi 7 óra munkát ír elő, közben egy 40 perces ebédszünettel. Ha lejárt a törzsidő, minden perc túlórának számít. És ezt kőkeményen vezetik, majd a hónap végén ki is fizetik. Azonban egy hónapban maximum 30 órát túlórázhat bárki. Ha elérte a 28 órát, jön az illetékes levele, hogy tessék odafigyelni. Ha elérte valaki a 30 órát, szó szerint hazaküldik a napi 7 óra letelte után. Ekkor senkit nem érdekel, hogy mit akar még valaki befejezni aznap. Este 7 után csak nagyon indokolt esetben maradhat valaki, hétvégén pedig csak extra kiemelt esetben van munka!

Van egy szállóige, amit előszeretettel emlegetnek: “German engineering”. Ez a mérnökök egyik szállóigéje manapság felénk, ezzel fejezik ki, hogy ők magas szinten dolgoznak, minőséget adnak csak ki a kezükből. Persze ez tartalmaz egy kis szakmai felsőbbrendűséget is, mondjuk nem alaptalanul. Egyébként ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy mindent nagyon alaposan csinálnak. Egyáltalán nem gyorsak, inkább dupla időt töltenek el mindennel, mint ami alatt meg lehetne csinálni, de rossz, vagy csak nem tökéletes dolgot nem adnak ki a kezük közül. Nekem is megmondták, hogy senki nem fog egy rossz szót sem szólni, ha lassan haladok, vagy sokáig csinálok valamit. Azonban nagyon komoly gondok lesznek, ha valamit készre jelentek, és az nem tökéletes. Ugyanez a gondolkodás visszatükröződik a megbeszéléseken is. Az átlagos meeting nagyon messze áll attól, amit hatékonynak gondolunk mi Magyarországon. Korábbi hiedelmeimmel ellentétben, a németek egyáltalán nem pontosak. A meetingek sosem kezdődnek pontosan akkor, amikorra össze van hívva, azonban legkésőbb 5 perccel a kezdés után az utolsó késő is megérkezik (ha nem tud valami miatt, akkor jelzi). Az átlagos megbeszélés 3 részből áll:

  • Az első részben elbeszélgetnek a résztvevők a problémáról. Nem csak az eldöntendő kérdésről, hanem igyekeznek a dolgokat teljes szélességében áttekinteni. Minden járulékos, párhuzamos témát összefoglalnak. Ekkor még nem a megoldásról beszélünk, csak az egyszerű problémafelvetés zajlik. Ez eltart kb 20-25 percig.
  • A második részben elkezdik megvitatni a lehetséges megoldásokat. Nem csak a lényegeseket, mindet. Nem csak a lehetségeseket, a gyakorlatilag kizárhatót is. Csak akkor zárnak ki egy megoldási lehetőséget, ha mindenki egyetért abban, hogy ezt zárjuk ki. Minden szempontot figyelembe vesznek, minden nézetet áttárgyalnak. Sokszor ez már szinte kötekedésbe is átmegy. Ez eltart nagyjából 20-25 percig megint.
  • A harmadik részben megállapodnak. Persze a megállapodás lehet az is, hogy nem állapodnak meg, és egy másik meetingen folytatják a beszélgetést. De lehet ez akár feladat kiosztása, vagy tényleges döntés is. Nem ritka az sem, hogy kiosztják a feladatokat, hogy miket kell felderíteni, hogy aztán újra kezdhessük az egészet az első ponttól…

Gondolom nem kell elmondanom, hogy ezek után a kedélyes beszélgetések után néha a hajamat tudnám tépni. 🙂 Tipikus példa volt: amikor az első feladataimat megkaptam, és végeztem azokkal, akkor kaptam új feladatokat. Két hét múlva beszélgettem a főnökömmel, és mondtam neki, hogy kellene valami új feladat, mert amiket adott, már elintéztem. Erre finoman megjegyezte, hogy azokat nekem 2 HÓNAPRA adta, és ne gondoljam azt, hogy neki a fő feladata az, hogy engem folyamatosan munkával tömjön. Oldjam meg magam, és egyáltalán nem kell ennyire rohanni, viszont legyek biztos benne, hogy minden tökéletes.

Ezekből kifolyólag az emberek jelentősen nyugodtabbak, van idejük mindenre, és van magánéletük is. Érdekes, hogy a sétáló utca (Porsche Straße) tele van kávézókkal, sörözőkkel, teraszokkal, éttermekkel, cukrászdákkal, amik szinte kivétel nélkül megtelnek minden nap 5 óra után. Aztán 7 körül kiürülnek, hogy újra megteljenek kis idővel később azokkal, akik a munka után hazamentek és a barátokkal, családdal újra visszajönnek a városba egy beszélgetésre, sörre.

Sokkal nyugodtabb itt az életünk. Korábban azt gondoltam, hogy Magyarország is utolérte már a nyugatot, és ugyanolyan az élet otthon is, mint máshol. Csak a pénz a kérdés, de ha egy jó szakmád és állásod van otthon, akkor semmivel nem másabb ott, mint máshol. Ma már tudom, hogy mekkorát tévedtünk. Az emberek hírül nem rohannak annyira, nem olyan idegesek, a forgalomban nem anyáznak, nem tolnak le az autópályán, nem állnak be oldalról a sor elejére, és még folytathatnám.

1 éve elég sok kétség volt bennünk, hogy érdemes-e? Ma már csak egy kérdés maradt: miért nem jöttünk hamarabb?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s