Az első vendégség

Zuram már beilleszkedett a munkahelyén, több kollégával is megtalálta a közös hangot. Volt is vendégségben, ahol nagyon sok szeretettel fogadták, és nagyon jól érezte magát. Egyik este így szólt hozzám: Mikor jöjjenek el a kollégák hozzánk vacsorára, mert már rég megígértük, hogy meghívjuk őket, az idő meg csak telik.

Szemöldököm felszaladt nagyjából a homlokom tetejére, és néztem kerek szemekkel, mert nem tudtam pontosan mire is gondol. Először is, én nem ígértem senkinek semmit, mivel nem is találkoztam még senkivel. Másodszor, szintén az előbb említett ok miatt nem is hívhattam meg senkit. Valamint ugyanaz minden hétvégi programom, mint a Zuramnak, tehát az időbeosztásomat is jól ismeri. Közöltem hát, hogy nekem édesmindegy, döntsön, hívjon, szóljon, hogy mikorra legyek kész a vacsorával, és megoldom.

Így is lett, dátum kitűz, meghívó elküld, kollégák visszajeleznek. Zuram eléggé nemzetközi környezetben dolgozik, van indiai, bolgár, mexikói és német kollégája is. A megbeszélések nagy része angolul, kisebbik része  németül folyik. Kiderült, hogy csak az indiai kollégák érnek rá. Az egyik indiai kolléga családja éppen nyaral, de az édesapja itt van tehát ketten jönnek, a másik kolléga családja pár hónappal hamarabb érkezett, mint mi, ők jönnek hárman, a harmadik indiai kollégánál épp látogatóban van a családja.

Harmadik indiai kolléga odament a Zuramhoz és megkérdezte, hogy nem tudja mi a szokás, de elhozhatná-e a családját is, mert semmit nem tudnak a magyarokról és nagyon kíváncsiak. Zuram sem tudta, hogy mit szokás egy ilyen kérdésre mondani, tehát azt mondta, hogy természetesen, jöjjenek csak nyugodtan. A kolléga ekkor elmondta, hogy nála vendégeskedik, az édesanyja, az édesapja, a nővére és a nővérének két kislánya, tehát ők jönnek hatan.

Ennél a pontnál jeleztem finoman, hogy nincs ennyi tányérunk, legalábbis egyforma nincs. Ezen a problémán hamar túltettem magam, majd esznek különféle tányérokból. Nagyobb kérdés, hogy de mit? Mi legyen a menü. Zuram tradicionális magyar vacsorát ígért. Lövésem nincs mi az a tradicionális magyar vacsora, mert ugye tradicionálisan itthon mi elég sok dolgot ettünk vacsorára, olykor sima vajas kenyeret némi kolbásszal, paprikával. Igen ám, de itt indiai emberekről beszélünk, egyik részük teljesen vegetáriánus, másik részük meg csak csirkét eszik meg halat. Ajjaj! Törtem a fejem rendesen.

Kérdezgettem az ismerősöket, hogy szerintük mely vegetáriánus étel számít hagyományosan magyarnak, de nem kaptam ötleteket. Google barátomat hívtam segítségül. Az biztos volt, hogy  a palacsinta szerves része kell, hogy legyen a menünek, mert ugye, ha valami akkor az magyar, és a Zuram német kollégái meg vannak győződve arról, hogy a magyarok minden reggel palacsintát esznek, és ezt folytatják napközben is.

Lassan fejben összeállt a menü. Készítek kakaóscsigát, lecsót, hortobágyi palacsintát, egy csirkés és egy vegetáriánus változatot, és sütök egy tortát, de nem ám valami egyszerűt, hanem a Zuram kedvencét, amit ha nagyon jó vagyok is 2-3 óra elkészíteni.

Közben barátaink meghívtak bennünket hozzájuk Düsseldorfba, tehát a menetrend alakulni látszott, pénteken kollégák, szombaton meg meg mi kirándulunk. Düsseldorf nagyjából 300 km-re van, tehát nem közel. Feszes hétnek látszott, így előre.

Elindultunk hát és bevásároltunk mindent ami csak a vendégséghez kellhet, vettünk még boros poharakat is, mert abból sem volt annyi, amennyi kell. Mivel a könyveink még mindig lent a padlón, és minden szanaszét, ezért egy bútorboltot is meglátogattunk, vettünk egy cipősszekrényt, és két komódot, hogy legalább úgy nézzen ki, mintha lenne bútorunk is.

A bútorokat természetesen csak a vendégség előtti napon szereltük össze, fél éjszakán keresztül, aztán még át is kellett pakolni mindent. Frissen láttam neki a főzésnek, a düsseldorfi barátainkkal megbeszéltük, hogy inkább ők jöjjenek hozzánk, mert rengeteg kajánk fog maradni, így esélyes a morzsaparti, ők ebbe bele is mentek.

Két teljes napig sütöttem, főztem, készültem, takarítottam, izgultam. A vendégség napján befészkelte magát egy gondolat a fejembe, persze már mindennel készen voltam, csak az asztalokat, székeket kellett kikészítenem, és megteríteni. A gondolat nem hagyott nyugodni, és kértem a Zuramat, hogy ugyan legyen már olyan kedves, és kérdezze meg az illetékeseket, hogy rendben, hogy vegetáriánusok, de esznek-e tojást.

Nem kell mondanom, hogy mennyire frászban vártam a választ, ami meg is érkezett, nem, nem esznek tojást. Kész, végem. Leültem, összeroskadtam. Új ételt már nem tudtam készíteni, és csak a kakaóscsigában nincs tojás. Annyit éreztem, hogy ennyi volt, nincs megoldás. Ennyi volt, éhesek maradnak, mert én nem fogom azt mondani, hogy nincs az ételben tojás, miközben van. Csak ültem és néztem, ekkor írt a Zuram, hogy ha ételben benne van a tojás, azt megeszik, csak a sima főtt tojást nem szeretik. Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá. Nagyjából ennyit tudtam mondani. Felpattantam és folytattam tovább a készülődést.

Egy dolognál akadtam el főzés közben, mégpedig a húsdarálóval gyűlt meg a bajom. Megfőztem a csirkepörköltet és le kellett volna darálnom a húst, hogy meglegyen a töltelék a palacsintába, de nem tudtam összeszerelni azt a vacakot. Kemény húsz percembe került, mire rájöttem, hogy a húsdaráló elejére épp menettel ellentétesen próbálom feltekerni a karikát, de nem adtam fel és csak kicsit röhögtem magamon.

Zuram megígérte, hogy három körül itthon lesz, ötre voltak hívva a vendégek. Hazaér és segít nekem. Tudom, tudom szörnyen sablonos ami most következik, de nem érte haza. Természetesen közbejött valami, öt előtt tíz perccel sikerült beesnie az ajtón. Mondhatnám, hogy mennyire mérges voltam, ami igaz is, nem üldögélt mosoly a szám sarkában, de valójában annyira tudtam, hogy így lesz, hogy csak kötelességből morogtam.

Zuram átöltözött, közölte, hogy minden jól néz ki, ügyesen terítettem és ne idegeskedjek. Ha ha, márpedig én idegeskedtem. Jön egy csomó vadidegen ember, akiknek a kultúrájukról sem tudok túl sokat, nem szeretnék senkit még véletlenül sem megbántani. És mivel soha nem kellett angolul beszélnem, ezért a nyelvtudásom is elég passzív, sokat értek, de a megszólalás hááááááát inkább azt nem.

Szép lassan meg is érkeztek a vendégek. Mindenki nagyon kedves, és előzékeny volt. A hármas számú kolléga testvérének két kislánya is jött, az egyik olyan öt éves, a másik három. Két kis szélvihar. Folyamatosan mozgásban voltak, egyfolytában csipogtak. Az én lányaim nem nagyon tudtak eleinte mit kezdeni a helyzettel, de azután megoldották, a játék nemzetközi és nem ismer korlátokat, tök mindegy, hogy ki milyen nyelven beszél, vagy jelen esetben hogy hány éves, a föld melyik részén élt, él. Nagyjából egy óra kellett míg feloldódtak, no nem a két kis szélvihar, hanem az én lányaim, és onnantól kezdve folyamatosan játszottak. Azt nem mondom,  hogy nagyobbik és kisebbik felvette a másik két kislány szédületes tempóját, de igyekeztek.

A férfiak leültek kint az udvaron és masszívan ittak, pálinkát, bort, whiskyt. Rá kellett jönnöm, hogy jobban bírják, mint bármelyik magyar ismerősöm, ezt nem rosszból mondom, inkább csendes csodálattal. A nők nem ittak, csak legfeljebb egy korty bort, nos én kilógtam a sorból mert az elején már muszáj volt meginnom egy pálinkát, hogy ne legyek olyan ideges.

Szépen sorban félállófogadás jelleggel felszolgáltam az ennivalókat. Mindenki dicsért mindent, fura volt, hogy minden egyes ételnél megkérdezték, hogy miből készült pontosan, és hogy tényleg én egyedül készítettem-e el az egész vacsorát. Tehát mindenki nagyon udvarias volt.

Mivel a torta díszítésére nem sok időm maradt, így elég egyszerűen oldottam meg a dolgot, de ennek ellenére mikor felszolgáltam, mindenki előkapta a  fényképezőgépét és vadul fényképezni kezdett. Finomra sikeredett, mert nagy részét meg is ették. Amúgy nem sok étel fogyott, de később mondták, hogy már az nagy megtiszteltetés a vegetáriánusok részéről, hogy megkóstolták, mert idegen helyen nem szoktak fogyasztani. Étkezési szokásaik nagyban függnek attól is, hogy mely kasztba tartoznak. Például aki nem vegetáriánus, az sem ehet minden nap húst.

Az angollal elboldogultam, tudtunk kommunikálni, van még mit gyakorolni bőven, de nem éreztem úgy, hogy egy percre is kizártak volna a társaságból. Az egyik hölgy vendégünk nagyon aranyosan érdeklődött, hogy hogy működik a kávéfőzőnk, és tényleg van-e benne víz, és szinte hihetetlen, hogy én még capuccinot is tudok csinálni.

Számomra elég kínos volt, hogy egyszer csak ellaposodott a hangulat, az eső is elkezdett szakadni, és nagyon szégyellem, de nem jutott eszembe más, minthogy előkaptam a fényképalbumainkat és azt kezdtük el nézegetni. A nőknek nagyon tetszett, ott volt az esküvői album is, nagyon alaposan megnézték. A férfiak meg diszkréten röhögtek Zuram kölyökkori képein.

Én ki-be rohangáltam, igyekeztem  mindenkit szórakoztatni, a gyerekeket is terelgetni. Épp kijöttem a gyerekszobából, amikor arra lettem figyelmes, hogy a nők egyszer csak mindent bepakoltak az udvarról, de mindent még a poharakat is. Nem tudtam mire vélni a dolgot, az feltűnt, hogy egész este mindenki segíteni akart, és időnként próbálták szabályozni a fiúkat, hogy kevesebb alkohol jobb lenne, de ezt a pakolást akkor sem értettem. Nem  mindegy, hogy a benti, vagy a kinti asztalon vannak a poharak. Aztán hirtelen  mindenki felállt és elköszöntek. Zuram  mondta, hogy ne csodálkozzak, mikor ő volt vendégségben náluk, akkor is tízkor összepakoltak és mindenki hazament. Zuram mivel úgy hirdette meg a vacsorát, hogy tízig tart, ezért tíz után 5 perccel, már mindenki elment.

Magyarországon azért ez egyáltalán nem volt jellemző. Tízkor egy parti sem ért véget nálunk. Azt hiszem soha nem fogom megtudni, hogy tényleg ízlett-e az étel, tényleg jól érezték-e magukat. Ma már tudom, hogy nem kellett volna ennyit problémáznom a menün, mert egy sima krumplis tarhonyát is, vagy egy bármilyen főzeléket is megettek volna, mert nem ismerik, és ami nekem csak egy egyszerű étel, nekik az ismeretlen különlegesség.

De jöhetett a másnap, vártuk a düsseldorfi vendégeket.

 

Reklámok

Az első vendégség” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Borkóstoló | Élet a határon túl

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s