Ahogy kezdődött

2012. októberében döntöttük el családilag, na jó nem családilag, mert a gyerekeket nem kérdeztük meg, de ez már csak így van minálunk, szegény szegény gyerekek kénytelenek csinálni amit csak kitalálunk. Eldöntöttük tehát, hogy megpróbáljuk, nekivágunk a világnak és elhagyjuk Magyarországot.

Kedves párom, nem szeretem ezt a szót, mert habár párom, de erről mindig az jut eszembe amikor az általános iskolában sorba kellett állni, és ha nekem nem akart senki a párom lenni, akkor maradt a maradék, holott annak a másiknak én voltam a maradék, és a mi egymásra találásunkban senki nem volt maradék, mi határozottan egymás mellé akartunk állni a sorban. Tehát a Zuram, és én eldöntöttük, hogy nekivágunk. Volt már ezelőtt külföldről érkező ajánlata, de elutasította mondván, hogy miért is mennénk, megvan mindenünk.

Meg is volt mindenünk, nagy baráti társaság, gyerekeknek barátok, rendszeres programok, jó óvoda,  jó iskola, családi ház a főváros egyik külső kerületében a kertvárosában, két autó, kis vitorlás a Balatonon, síelés télen, tengerpart nyáron. Félreértés ne essék nem luxus körülmények között éltünk, nem 5 csillagos szállodákban nyaraltunk, hanem kempingben, nem vadiúj autókkal furikáztunk, de a nagy magyar átlaghoz képest jól éltünk.

Mégis eljön az a pillanat, amikor az ember úgy érzi nincs más lehetőség, menni kell. Ennek nincs politikai háttere, legalábbis közvetlenül nincs. Közvetve persze rengeteg, és kellett ehhez még néhány egymást követő esemény, amit nem gondoltunk volna, hogy valaha bekövetkezik. Bekövetkezett.

Szerencsére a lehetőség nem úszott el, amit másfél éve ajánlottak, ajánlották most is, ha lehet még szebb ruhában.

Tudtuk, hogy nehéz lesz, nagyon, de minden nehézség ellenére valahogy akartuk is ezt az egészet.

A Zuramnak el kellett menni decemberben egy állásinterjúra, hogy megmutassa igenis érdemes őt felvenni.

Ez a három nap, amíg odavolt maga volt a rossz előjelek tömkelege. Először nagyobbik gyermeket döntötte le a lábáról a láz, és ha ő lázas nem csinál fél munkát, nem hat holmi gyógyszer csak úgy, kell mellé hűtőfürdő, vizes lepedő. Olykor népi lázcsillapító módszereket is bevetünk, mint krumpli a talpra, éjfélkor teliholdnál rigmusokat mondunk, azután ezeket együtt alkalmazva különböző ráolvasásokkal csillapodik a láz, de a műveletet 4 óránként ismételni kell. Éjszaka is. Eltelt egy nap és kisebbik gyermek elirigyelve a törődést szintén ágynak esett, az ő lázát könnyebb kezelni, könnyebb lenne, hogy otthon lenne az apjuk, és a másik gyermek nem fetrengene az ágyban, de ilyenkor kisebbik is igényli a hűtőfürdőt, krumplit, békákat, nótaszót stb., ráadásul ő tudja fokozni, elkezdett hányni is.

Hurrá! Nem baj, megoldom. Természetesen ilyenkor velük alszom, ha alvásnak lehet nevezni, hogy őket figyelem éjszaka, közben próbálom elkerülni, hogy az arcomba köhögjenek.

Amúgy is volt program, mert a kikészített lavór mellé nagyon ügyesen tudnak hányni, bele soha, de optimistán mindig odateszem. Ilyenkor jöhet az éjszakai takarítás, ágynemű áthúzása, és természetesen nem mindegy, hogy a pónis, vagy a hercegnős lesz az új huzat, ezt is meg kell vitatni.

Így telt el mindkét éjszaka, ráadásul nagyon beszélni sem tudtam a Zurammal, hogy mi a helyzet.

Természetesen a lányok legjobb barátnői ezen a hétvégén tartották a szülinapi bulijukat, tehát két hányás között ment a bőgés, hogy: “eeeeeez életem legrosszabb napja”. És tényleg, nem volt valami fényes nap.

Mindeközben kiderült számomra, hogy nem tudok kimenni a reptérre a Zuramért, mert mégse hagyhatok otthon két lázas, hányós gyereket. Ezt is sikerült baráti segítséggel megoldani, férj sikeresen hazaért.

Hogy hogy sikerült az interjú nem volt túl optimista. És én nagyon örültem neki, hogy nem megyünk sehova, mert úgy gondoltam a sors döntött helyettem, és egyébként sem bírnék ki pár hónapot egyedül a lányokkal. Nem átallottam sírva a Zuram nyakába borulni, hogy nem akarom hogy elmenjen. Mondjuk már két napja nem aludtam, és ha én nem alszom rosszabb érzelmi kitöréseim vannak, mint 3 brazil sorozat 5 főhősnőjének.

Azért a Zuram elmesélte, hogy nem szép a város, sőt nem is tetszene egyáltalán, mert iparváros, hideg van, persze decemberben Pesten bikiniben járunk, úgyhogy szépen meg is nyugodtunk, hogy nem megyünk mi sehova.

Aztán jött a telefon, hogy felajánlják az állást, ettől kezdve ment az alkudozás a feltételekről, az alku megköttetett.  

Irány Németország, vár Wolfsburg.